Rudolf, a rebellis Habsburg A Habsburg-dinasztia története sem ...

Rudolf, a rebellis Habsburg
A Habsburg-dinasztia története sem szőkölködik súlyos belsı konfliktusokban: trónviszályok,
családon belüli gyilkosság, örökösödési civakodások, szerelmi viszályok gyakran rázták meg
ennek az uralkodócsaládnak az életét is, mint annyi másét Európában és másutt. Számos
legenda, monda, vagy csak egyszerő mendemonda, pletyka kering mindannyiról. A
filmrendezık, érzelmes szerelmi történetekben utazó regényírók, történelmi szenzációkat
felmelegítı zsurnaliszták, érdekes patologikus eseteket felelevenítı orvostörténészek között
az egyik legnépszerőbb téma-hordozó mindmáig a tragikus véget ért trónörökös, Rudolf
maradt.
A széleskörő érdeklıdés érthetı: megnyugtatóan máig sem tisztázott kettıs haláleset,
melynek motívumai a nemzetközi politikától kezdve a belsı hatalmi vetélkedésen át a
legintimebb magánéletig terjedhetnek. Az öngyilkosság variánsa a legelfogadottabb, de az
élénkebb fantáziájú feldolgozások a gyilkosságot sem zárják ki: féltékeny férjek bosszúja érte
el a nagy nıcsábász hírében álló trónörököst, vagy a Monarchia külpolitikájának fordulatától
rettegı német kancellár, Bismarck tétette el láb alól a francia szimpátiákkal gyanúsított
trónörököst, vagy talán éppen a hatalmára féltékeny Ferenc József iktatta ki a rá jellemzı
szenvtelenséggel utódai sorából liberális eszmékkel és a magyarokkal barátkozó fiát? Ha nem
gyilkolták meg - a fennmaradt dokumentumok ezt a feltételezést támasztják alá – akkor miért
fordította maga és szerelmese ellen a fegyvert? Politikai kudarcok sorozatából eredı
frusztrációja, vagy boldogtalan házassága érlelték meg benne az elhatározást? Talán inkább
forduljunk a közvetlen motivációhoz: a kis Vecsera Mária iránt érzett, de jövıtlennek tőnı
szerelme borította fel teljesen lelki egyensúlyát? Esetleg adjunk hitelt a halálesetet követı
napon kiadott közleménynek, mely beismeri ugyan az öngyilkosságot, de az egyházi temetés
biztosítása érdekében a trónörökös elmezavaráról beszél, s tételezzük fel: Rudolf
meglehetısen szabados nemi élete során összeszedett gonorrheás megbetegedése valóban
megtámadta központi idegrendszerét?
Megannyi kérdıjel, megannyi hihetınek tőnı változat, melyekbıl valamennyi
elképzelés szerzıje felépítheti a maga kis teóriáját, hiszen a fennmaradt iratok nem adnak
egyértelmően elfogadható magyarázatot: Ferenc József gondosan kigyomláltatta a
diszkreditálónak minısülı iratokat, s még évekkel fia halála után is felvásároltatta, vagy
hatalmi nyomással kiszolgáltatta magának a veszélyesnek tartott levelezéseket. A nagy
részvétet kiváltó tragikus esemény fennmaradt a néptömegek kollektív emlékezetében is, tanú
erre a Rudolf személyéhez kötıdı, Magyarországon is fennforgó számos anekdota, melyek a
maguk jellemzı módján „Rezsı királyfi” színlelt haláláról és rejtızködı továbbélésérıl
beszélnek (ez az elem késıbb felbukkan a kommersz irodalomban is).
Abban a trónörökös szinte valamennyi méltatója megegyezett, hogy az uralkodóház
kiemelkedı képességő tagja vesztette életét a Bécsi-erdıben fekvı kis mayerlingi
vadászkastélyban. Kivételt csupán a pángermán nacionalisták és eszmei utódaik, a
nemzetiszocialisták képeztek, akiknek lapja, a „Völkischer Beobachter” 1938-ban győlölettıl
csepegı cikket hozott a „zsidóság által elkábított dekadens Habsburg” ellen uszítva.
Mozgékony intellektust az 1858-ban született trónörökös apjától nemigen örökölhetett. Anyja,
a Magyarországon különösen népszerő Erzsébet királyné révén viszont a „nyughatatlan
Wittelsbach-vér” közvetítésével nagyfokú érzékenységet és felfogóképességet, de az érzékeny
emberekre jellemzı labilitást is kaphatott útravalóul. (Gondoljunk csak a híres bajor
nagybácsira, II. Lajosra, a Wagner-kultusz megalapítójára.) A két szülı meglehetısen
ellentétes habitusa eleve magában hordozta a labilitás lehetıségét: Ferenc József bürokrata
szürkeségét (melybe az ideális bürokrata jó tulajdonságait – precizitás, munkabírás,

megbízhatóság, kitartás, kötelességtudat – is oda kell értenünk) nem egészítette ki
komplementer színként a bajor hercegnı romantikus, az udvari élet egysíkú
reprezentációjával meg nem elégedı, sokak által „egzaltáltnak” tartott életfelfogása. Egy
biztos: a közös sportszenvedély (lovaglás) ellenére az uralkodópár élete nem alakult
harmonikusan, s ez meghatározta Rudolf lelki fejlıdését.
A trónörökös nevelését a kor szokásai szerint a szülık helyett a gyermek mellé
beosztott nevelık végezték, akik az apa felfogásának megfelelıen katonai személyek voltak.
Különösen sokat ártott a Rudolffal 6 éves korától foglakozó, nyers, sıt durva modoráról
ismert Gondrecourt gróf, aki fı nevelési alapelvként a láthatóan intelligens gyermek szellemi
fejlıdésének fékezését jelölte meg, hogy az testi fejlıdésével harmóniába kerüljön. Jelleme
erısödését pedig pisztolylövéses ébresztésekkel, hideg fürdıkkel, magányos éjszakai parkbéli
sétákkal kívánta elérni. Nem csoda, hogy az idegösszeomlás széléhez közeledı gyermek
állapotát látva Erzsébet végre kilépett melankolikus utazásai világából, s elérte, hogy egy
humánusabb katona, Latour folytassa a nevelıi munkát. İ sokat javított Rudolf állapotán, s fı
érdeme, hogy színvonalas, haladó világnézető tanári együttest szervezett a bontakozó értelmő
trónörökös képzésére. Említsük meg a magyar történelmet tanító Rónay Jácintot, vagy a
történelem egyéb területeit tanító Gindelyt, kora egyik legjobb történészét.
Nem csoda, hogy a fiatal fıherceg világnézetében egyre inkább a liberális elem lett a
meghatározó. Mindez akkor sem halványult, amikor Rudolf a családi hagyományt folytatva
megkezdte katonai pályáját – rangjának megfelelıen ezredesként. Feltőnı, hogy egy prágai
gyalogosezred élére került – a lovasság sokkal elegánsabb, arisztokratikusabb lett volna.
Lovagló tudása azonban meg sem közelítette szülei legendás képességeit – ez is a polgári
vonzalmakat erısíthette az ifjú trónörökösben. Szolgálata letelte után apja inkább
reprezentatív, formális katonai és diplomáciai feladatokkal bízta meg – mindez hozzájárult
ahhoz, hogy a tettvágytól buzgó, erısen politikus érdeklıdéső Rudolf aktivitása a politikai
publicisztika irányába fordult. Formálódó liberalizmusa ötvözıdött a lelkesen teljesített
katonai szolgálata alatt a hadseregben elsajátított nagyosztrák szellemiséggel, mely a
haderıben a Monarchia egységének, sıt fennmaradásának fı biztosítékát látta. Álnéven írt
politikai cikkeiben élesen támadta az arisztokráciát, a klerikalizmust – egyre távolabb került
apja politikai elveitıl. Mutatja ezt, hogy cikkeinek céltáblája egyre sőrőbben lett a
konzervatív osztrák miniszterelnök, Taaffe, aki Ferenc József legbizalmasabb politikai
munkatársa volt.
1881-tıl Rudolf rendszeresen publikált Julius Szeps szerkesztı ismert liberális
orgánumában, a Neues Wiener Tagblatt-ban. A kapcsolat érdekes nemzetközi dimenziót is
kapott: Szeps 1886-ban összehozta sógora, a pályáját akkor kezdı radikális francia politikus,
Clemenceau találkozóját az osztrák trónörökössel. A találkozónak inkább a ténye, mint
eredménye volt figyelemre méltó: Rudolf és francia partnere nézetei az Oroszországgal
kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban különböztek egymástól. A bekerítéstıl folyamatosan
rettegı német kancellár, Bismarck ugyan e találkozóról nem tudott, de a Rudolf-Szeps
kapcsolatról igen, s tudott természetesen a bécsi szerkesztı és Clemenceau családi
kapcsolatáról is – evidens volt számára tehát a trónörökös francia nyitásának a lehetısége, s
ez csak növelte gyanakvását a fiatal Habsburggal szemben.
Magánélete nem alakult kedvezıen: 1881-ben kötött házassága, melyet két teljesen
eltérı jellemő ember közötti feszültség jellemzett, késıbb teljesen megromlott. A merev,
szögletes, mindenfajta szellemi mozgékonyságot nélkülözı belga királylány, Stefánia nem
volt képes a diszharmonikus személyiségő Rudolf belsı ellentmondásainak feloldására.
Kapcsolatuk, mely csak egy-két évig biztosított boldognak mondható házaséletet, ekkorra már
romokban hevert. Rudolf kalandjai, melyeket ı házasságkötése után is fesztelenül folytatott,
kellemetlen következménnyel jártak: 1886-os betegsége, melyet feleségének is továbbadott,

minden valószínőség szerint nem a hivatalosan közölt reuma volt, hanem gonorrhea. Ez
végleg tönkretette az amúgy is egyre romló házastársi kapcsolatot.
Egyéb területen is kudarcok érték: az általa favorizált liberalizmus hadállásai
Ausztriában egyre gyengültek, erısödtek az antiliberális irányzatok: keresztényszociálisok,
ausztriai és csehországi német nacionalisták. Apja egészsége kitőnı volt, így nem
reménykedhetett a közeli trónralépésben. A német trónutódlás is kedvezıtlenül alakult: a
liberalizmus felé nyitott III. Frigyes csak 100 napig uralkodott 1888-ban, s ıt jóval
konzervatívabb fia, II. Vilmos követte, akit Rudolf jól ismert, s éppen ezért nem is kedvelt.
Katonai ambícióit sikeresen keresztezte apja talán legbizalmasabb embere, Beck vezérkari
fınök, aki féltékenyen ırizte hatáskörét - nem véletlenül kapta a „Vizekaiser” (alcsászár)
elnevezést.
Mindezek miatt bízvást állíthatjuk, hogy az 1889-ben bekövetkezett tragédia nem
csupán egy kilátástalan szerelem tragikus végkifejlete volt, hanem szinte logikusan
következett egy diszharmonikus személyiség egyre gyengébb kudarctőrı képességébıl.
Rudolf viselkedése 1888-tól egyre aggasztóbb jeleket mutatott: fokozott alkoholfogyasztás,
egyre zőrösebb szerelmi kalandok, indokolatlan agressziók, melyeket egyre mélyülı
depresszív szakaszok követtek. S ebben a hangulatban ismerkedett meg végzetesnek
bizonyuló szerelmével, Vecsera Máriával. A lány a Rudolf által igen kedvelt típust testesítette
meg: keleties jelenség, 17 éves korára teljesen fejlett, érzéki nı. Családja nem tartozott a
legmagasabb körökhöz: anyja, Helena Baltazzi egy konstantinápolyi görög bankárcsaládból
származott, s egy Vecsera nevő osztrák diplomatával kötött házassága révén került Bécsbe. Itt
a gyorsan felkapaszkodott, gazdagságával a legjobb körökbe betörni igyekvı réteghez
kapcsolódtak. Helena Vecserából nem hiányzott az ambíció. A 70-es évek végén maga
próbálkozott a trónörökös kegyeinek elnyerésével, de gondos anyaként lánya jövıjét sem
hanyagolta el: sikerült Mary (így hívták a lányt a bécsi társaságban) számára rangos jegyest
találni Miguel Braganza portugál trónkövetelı személyében.
De felbukkant egy jóval komolyabb trón várományosa: Rudolf. Megismerkedésük
idıpontja nem tisztázott, legpontosabbnak Mary házitanítójának visszaemlékezése tőnik, aki
szerint tanítványánál 1888 tavaszán komoly változás állt be: szellemi dolgok iránt kezdett
érdeklıdni, ami korábban nem volt rá jellemzı. İszre Mary már törzsvendég volt a Hofburg
azon mellékkapujánál, ahová Bratfisch, Rudolf bizalmas fiakerese szállította a lányt (az innen
a Rudolf lakosztályához vezetı lépcsıt azóta is Vecsera-lépcsınek nevezik).
A tragédia közvetlen kiváltójának azt a heves szóváltást tarthatjuk, mely a császár és a
trónörökös közt zajlott le 1889. január 26-án: ekkor az uralkodó állítólag kijelentette
Rudolfnak, hogy nem tartja méltónak az utódlásra. Igen komoly vita lehetett, ha a mindig
visszafogott Ferenc József ilyen súlyos kijelentést tett: valószínőleg Rudolf válási szándéka,
melyhez apja vatikáni közbenjárását kérte, háboríthatta fel ennyire az uralkodót. S még egy
botrány várt az egyre őzöttebb Rudolfra: a német nagykövet január 27-i estélyén Stefánia
nyíltszíni botrányt rendezett Mary és Rudolf tekintetváltása láttán. Nem csoda, hogy 28-án
már elkészült a négy búcsúlevél: húgához Mária Valéria fıhercegnıhöz, Stefániához,
hitelezıjéhez: Hirsch bankárhoz és kedvelt kurtizán barátnıjéhez, Mizzi Casparhoz (akit
évekkel elıbb már hasonló akcióra kívánt rábeszélni).
Maryt 28-án délelıtt a szerelmi kapcsolatban gyakran közvetítı családi barátnı,
Larisch grófnı kísérte Rudolfhoz. Egy érdekes mozzanat foglalkoztatja a tragédia kutatóit:
miért vásároltak a találkozó elıtt fehérnemőt? Egyesek ezt egy titkos magzatelhajtásra utaló
jelként értékelik. Egy volt udvari bába Larisch grófnınél tett 26-i látogatását is ezzel
magyarázzák. Ha Mary valóban terhes volt, ez is közrejátszhatott Rudolf válási szándékában.
Furcsa, hogy a pár külön-külön utazott ki Mayerlingbe, mert Rudolf megvárt még egy
levelet és egy táviratot. Mivel akkor zajlott a magyar országgyőlésben a véderıtörvény vitája,

sokan ezzel, ill. Rudolf barátjának, Károlyi István grófnak ez ügyben játszott szerepével
hozzák kapcsolatba.
Az események ezután már megállíthatatlanul gördültek tovább: 29-ét a pár együtt
töltötte, megírták utolsó búcsúleveleiket (Rudolf csak anyjának írt). S miután 30-án reggel 6-
kor Rudolf inasától, Loschektıl reggelit rendelt, visszament szobájába. Az inas ezután két
lövést hallott, s miután odahívta Rudolf barátját, Hoyos grófot, kinyitották az ajtót, s
megtalálták lıtt sebbel a két halottat. S elindult a találgatások áradata, mely máig sem érte el
megnyugtató végpontját.
(Keretes anyagok)
Rudolf és a tudományok
A trónörökös e téren is „kilógott” a dinasztia tagjainak sorából. Talán az egyetlen
tulajdonság, amit apjától örökölt, a vadászat iránti szenvedélye volt, de nála ez is tudományos
érdeklıdéssé nemesedett: fı motívuma nem a zsákmány, hanem a tudományos ismeretek
szerzése lett. Leírásai felkeltették a kor híres természettudósának, Alfred Brehmnek a
figyelmét, s munkatársi kapcsolat alakult ki köztük: Rudolf három madártani leírása a híres
„Állatok világá”-ba is bekerült, s megfigyelıutakat tettek a Dunán. A Monarchia népeinek
birodalmi összetartozástudatát kívánta erısíteni „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és
képben” c. monumentális kiadványsorozattal, melynek két (magyar és német nyelvő) kiadását
ı irányította – így került szoros munka-, majd baráti kapcsolatba Jókaival, a magyar kiadás
fıszerkesztıjével. (A német kiadást ma is „Kronprinzenwerk” néven emlegetik.) Tudományos
és publikációs teljesítménye miatt meg kell kérdıjeleznünk azt a képet, mely csak a féktelen,
kicsapongó élető trónörökös alakjában hagyományozódott ránk.
„Rezsı királyfi” és a magyarok
Itt sem „szabályos” Habsburg: sokszor szinte tüntetett magyarbarátságával Anyjával
gyakran leveleztek magyarul, feljegyzéseiben, publicisztikai írásaiban többször nevezte
Magyarországot a liberalizmus Monarchia-beli bástyájának. Arra azonban semmi bizonyíték,
hogy öngyilkossága egy korán kipattant terve miatt következett be, mely szerint még apja
életében magyar királlyá kívánta koronáztatni magát – politikai állásfoglalásai szilárdan a
birodalom egységének fenntartása mellett szóltak. Ezen egység legfıbb zálogának ı is a
közös hadsereget tekintette, ezért spekulációnak kell tartanunk azokat a kombinációkat is,
melyek szerint az 1889-es véderıvitában a magyar ellenzék magyar befolyást erısítı
követeléseit támogatta volna, s ezek meghiúsulta adta volna a végsı lökést öngyilkosságához.
Heiszler Vilmos