letöltés - Nagy Imre Társaság

Beszélgetés Kopácsi Sándorral, Budapest 1956-os rendőrfőkapitányával
Feledy Péter: Feltételezem, hogy egy budapes rendőrfőkapitányhoz rendkívül sok
jelentés, információ, bizalmas információ is beérkezik. Ötvenhat október 23-a elő
jö ek-e olyan jelzések, hogy i valami készül, tehát hogy fokozo abb rendőrségi
figyelmet kell tanúsítani bizonyos jelenségekkel kapcsolatosan?
Kopácsi Sándor: Ilyen jelzések, nyugtalanságra utaló jelzések voltak, hiszen akkor is
egy várakozásban és átmenetben volt az ország, különösen a Rajk‒temetésre való készülődés
és a temetés volt az, ami ilyen nyugtalanságot okozo , nagyrészt a hatalom
részéről. A felső vezetés valósággal pánikban volt, és a Rajk‒temetésre való előkészületnél
szinte óránként hívo fel Kovács István: Mit gondol, hogy fog lemenni? Nem
lesz-e valami nyugtalanság? (Az MDP káderosztályának vezetője és az újratemetést
szervező bizo ság tagja volt. – A szerk.). Megkérdeztem: Kovács elvtárs mitől tart?
Azt mondta, hogy valami zendüléstől, valami népfelkeléstől. Akkor megnyugta am,
hogy ez a temetés méltóságának megfelelően fog lezajlani. Meg kell mondanom,
hogy ennek érdekében megte em minden intézkedést, nemcsak rendőri biztosítást,
hanem az akkor általam ismert ellenzékiekkel tárgyalásokat folyta am annak érdekében,
akik meg is egyeztek abban, hogy ennek a temetésnek „le kell mennie”. Amikor
Kopácsi Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya
legutoljára a temetés elő néhány órával Kovács István még felhívo , közöltem vele,
hogy az nyugodtan fog lezajlani, ő akkor felsóhajto a telefonban és azt mondta: Az Isten szóljon magából, Kopácsi elvtárs!
Október 23. Mennyire tudja szinte percről percre felidézni azt a napot? Gondolom, hogy jó néhányszor átgondolta már.
Azt a napot tényleg szinte percről percre fel lehet idézni, mert ahogy beérkeztem a rendőr-főkapitányságra, egymás után
jö ek a jelentések arról, hogy az i"úság 14, 16 pontja, hogy ezeket terjesz#k, az utcasarkokon kiragasztják. Rögtön azzal
kezdődö , hogy Horváth Márton, a Szabad Nép főszerkesztője azzal hívo fel, hogy a lovasrendőrség provokálja a tömegeket.
Aztán #sztáztuk, hogy a lovasrendőrség, amely minden kedden gyakorlatra vonult ki a Hűvösvölgybe, ezt a keddi
napot sem tudta a többitől megkülönböztetni, és végigvonult az utcán. Ezt ve ék provokációnak, amire a lovasok gyorsan
vissza le ek rendelve a laktanyába. Egy órakor rendelt be Piros a Belügyminisztériumba, ahol már együ volt a vezérkar az
öt miniszterhelye essel, a tüntetés be volt #ltva, és rögtön azzal kezdték, hogy milyen intézkedéseket te em.
Elnézést, a tüntetés beltásáról Önnel konzultáltak?
Nem. Azt a rádióból tudtam meg. Parancsot nem kaptam. Nem kaptam, mert abban a nyugtalan állapotban, amikor a
belügyminiszter be#lto a a tüntetést, ugyanakkor nem rendelte el a rendőri egységeknél a készültséget vagy a riadót. Ez
nem történt meg. És akkor beérkezek, és rögtön nekem szegezik a kérdést, hogy mit te em én, mikor engem semmiről
nem tájékozta ak. Mondtam, hogy ez poli#kai kérdés, nem pedig rendésze# kérdés, mert a Horthy‒rendőrségnek, meg
a nyuga# rendőrségeknek volt kardlapja, gumibotja, egy tűzoltó fecskendő, mindaz, amivel mi nem rendelkezünk, csak
veszélyes lőfegyverekkel. És ki vállalja ezért a felelősséget? Akkor izgato telefonálása Gerővel, és körülbelül %z perc múlva
megjö az utasítás, hogy a tüntetés #ltása feloldva, és azt az utasítást kaptuk, hogy Fekete és Pőcze miniszterhelye es,
valamint én menjünk ki a Műegyetemre, és jelentsük be, hogy a tüntetés nincs be#ltva.
Lehetséges, hogy a tüntetés engedélyezésében szerepe volt az Ön rendőri szakvéleményének?
Feltételezem, hogy igen, de nemcsak annak, hiszen a miniszterhelyettesek
is, akik közül három államvédelmi miniszterhelye es volt, ‒ akik
nyilván nem a demokrácia bajnokai voltak, de abban a szituációban azzal
érte ek egyet, nem lehet tovább hergelni a tömeget ezzel az ostoba intézkedéssel.
A tüntetést végül engedélyezték, és Önök hárman kimentek a Műszaki
Egyetemre közölni a hallgatókkal. Ez hogyan zajlo le?
Ez úgy zajlo le, hogy o az Aulában már az egyik diák a másik után beszélt
a mikrofonba. Akkor nagy nehezen utat törtünk, és Szilágyi Jóska fölismert,
mert egymás melle laktunk, jó barátok voltunk, ő vele közöltük
először, hogy miről van szó, mit szeretnénk bejelenteni. A rendőrruhát
először nagy hurrogással fogadták, de amikor Fekete bejelente e, hogy
a belügyminiszter engedélyezte a tüntetést, és ő mint a minisztériumi
pártbizo ság #tkára együ érzését fejezte ki, és – hogy úgy mondjam – a
pártbizo ság üdvözletét hozta a diákoknak, akkor óriási ováció robbant
ki. És ezzel aztán megindult a menet, azt már ismerjük.
Tulajdonképpen azt egy lecsendesítő akciónak szánták, hogy Önök személyesen
mennek ki közölni ezt a jó hírt? Végül is ezt telefonon is meg
lehete volna tenni.
Minden valószínűség szerint. Ezt annak szánha ák.
Azután a Műegyetemről visszament a rendőrség épületébe?
Igen.
Hogy kezdtek szállingózni az információk?
Egyik telefon a másik után. A tüntetés a Bem‒szobornál, a jelszavak,
a megjelenő újabb röplapok, a Sztálin‒szobor körül gyülekezők. Amikor
a szobor körül elkezdődö az, hogy le akarják dönteni, akkor kétségbeese
rendőri telefonok, hogy most mit csináljanak. A közelben lévő
őrszobák 100 vagy 200 ember feloszlatására voltak alkalmasak. Amikor
az egész tüntetés be#ltásával is szemben voltam, világos, hogy ezt is elleneztem
és utasítást adtam, hogy csak arra vigyázzanak, hogyha ledől a
A tüntetők gyűlése a Bem–szobornál
30