letöltés - Nagy Imre Társaság

Szubjektív emlékezés a NIT hőskorára
Haas Péter
1951 egyik kora hajnalán a mi lakásunkban is megszólalt a sok visszaemlékezésben emlegete
félelmetes csengő. Az ajtóban „a hatóság” (értsd: ÁVH) képviselői álltak, és egy
végzést nyomtak a kezünkbe, melynek értelmében családunknak – beleértve 75 éves
nagyapámat és két és fél éves jómagamat – 48 órán belül el kell hagynia Budapestet, és
az általuk kijelölt kényszerlakhelyre költöznie, melyet csak rendőrségi engedéllyel hagyhaunk
el. Indoklás nincs, az intézkedés oka azóta sem derült ki.
Így kerültünk a megszoko városi környezetből egy isten háta mögö alföldi tanyára,
egy lebontásra ítélt, egérrágta, rozzant viskóba. Kétévi keserves tengődés után szabadíto
ki bennünket a Nagy Imre–kormány rendelete, amely megszüntee a kitelepítés
intézményét. Így térhete vissza édesapám régi munkahelyére, én pedig Budapesten
kezdheem az általános iskolát. Bőven van tehát miért hálásnak lennünk Nagy Imrének,
akit apám mindig „rendes emberként” emlegete, és reentően felháborodo, amikor
az 1958. június 17-i újságban olvasta a kivégzéséről szóló hivatalos közleményt. Akkor
persze sejtelmem sem lehete arról, hogy valamikor kapcsolatba kerülök családjával és
tagja lehetek a nevét viselő társaságnak.
Az élet úgy alakítoa, hogy Nagy Erzsébet második férje, Vészi János, feleségem unokatestvére és házassági tanúnk volt.
Az ő révén ismertük meg a 80-as évek elején Erzsébet asszonyt. A két család sok kellemes órát töltö együ, éjszakába
nyúló, történelemleckékkel is felérő beszélgetésekkel. Ezek után természetesnek tartouk, hogy részt vegyünk a NIT alakuló
ülésén és aláírjuk a belépési nyilatkozatot.
A III. kerüle önkormányzat házasságkötő termében rendeze alakuló ülésen a dokumentumok (jelenlé ív, filmfelvétel)
tanúsága szerint 72-en voltunk jelen, de az Alapító Nyilatkozatot sokkal többen, mintegy száz zen írták alá. Köztük volt az
56-os forradalom több vezetője, számos résztvevője, országgyűlési képviselők, neves közéle személyiségek, és olyan híres
alkotóművészek, mint Mészáros Márta, Faludy György, Varga Imre, Gink Károly, Szilvási Lajos és mások.
Az alakuló ülésen kinyilvánítouk, hogy a Nagy Imre Társaság – bár mélységesen szteli a forradalom hőseit és már rjait
– nem 56-os és nem érdekvédelmi szervezet. Fő feladata Nagy Imre emlékének ápolása, életművének (benne az 1945-ös
földosztás, az 1953. évi kormányprogram, és természetesen névadónk 1956-os szerepének, a bukást követő helytállásának
és tragédiájának) tanulmányozása és megismertetése. Az ő szellemében állunk ki a szabadság, függetlenség, az emberi
jogok melle, mindenfajta diszkrimináció ellen, de nem ártjuk bele magunkat a napi poli kába. Erzsébet asszony javaslatai
alapján megválasztouk sztségviselőinket, a három alelnököt és az ügyvivő testület (később elnökség) tagjait.
A lelkes hangulat és az igencsak illusztris résztvevők láán Vészi János
azt mondta nekem, hogy úgy érzi, ”ma történelmet csináltunk”. Nos, ha
a történelmet mások is írták, elmondhatjuk: míg a rendszerváltás ala és
után létrejö nagyszámú 56-os szervezet jelentős része (őszinte sztelet
a szerencsére meglévő kivételeknek) inkább csak a nevében létezik vagy
vegetál, a Nagy Imre Társaság tagjainak száma húsz év ala csaknem megháromszorozódo,
az ország számos városában ak van működő helyi szervezeel
rendelkezünk. A természet törvényeit persze a nagy emberek sem
hághatják át. Nincs már köztünk alapító elnökünk, Nagy Erzsébet, nemrégiben
eltávozo fia, kedves barátom, Jánosi Ferenc is. Három alapító alelnökünk
és az akkori ügyvivő testület többsége és sok régi tagtársunk is
felülről figyeli, hogyan sáfárkodunk a ránk hagyo örökséggel. Jöek és
jönnek azonban más emberek, budapes és vidéki barátaink, akik új színeket
hoznak Társaságunk életébe.
Az alapítást követő évek a NIT hőskorszakát jelen k. Nekem, mint a számviteli
és gazdálkodási bizoság elnökének sok dolgom nem akadt, mivel
pénzünk nem volt, mint ahogy székhelyünk sem. Az elnökségi üléseket
előbb Vészi János óbudai hivatali irodájában, majd, nyugdíjba vonulása
után Nagy Erzsébet vagy Kopácsi Sándorék panellakásában tartouk.
Első nagyobb megmozdulásunk 1993 októberében Nagy Imre Giromagny-i
emléktáblájának felavatása volt. Nagy Ernő Franciaországban élő vállalkozó,
56-os emigráns elhatározta, hogy lakóhelyén emléket állíat az általa
Nagy Imre portré-emléktáblája Giromagny-ban
nagyra becsült államférfinak. A szándékot te kövee, Gál András, kint élő
szobrászművész elkészítee névadónk portréját ábrázoló domboríto emléktábláját,
amelyet nagyszabású ünnepségen, Társaságunk vezetőinek és
több tagjának jelenlétében avaak fel.
A szoboravatást a hivatalos magyar szervek is támogaák. Konkrét anyagi hozzájárulást ugyan nem kaptunk, de Boross
Péter miniszter úr elküldte a BM Duna művészegyüest, hogy emelje az ünnepség fényét, Szabó Iván miniszter úr engedélyezte
a szobor kifizetéséhez szükséges devizakeretet, a HM pedig egy minibuszt bocsáto azok rendelkezésére, akik más
módon nehezen juthaak volna el a francia–svájci–német határ találkozásánál megbúvó kisvárosba. Az avatóünnepségen
a kormány nevében Józsa Fábián állam tkár úr mondo beszédet, a köztársasági elnök urat szárnysegédje, Tankó Tibor
úr (egykori Tűzoltó utcai harcos) képviselte, aki igazán impozánsan feste hófehér tábornoki egyenruhájában. Azért nem
minden alakult zökkenőmentesen. Szállásproblémák borzolták a kedélyeket, Nagykövetségünk csupán egy sértődönek
látszó diplomatával képviseltee magát, tolmácsról pedig csak az utolsó pillanatban gondoskodo egy környékbeli orvos
személyében. Ez az úr különös szerzet volt, ugyanis magyarul már nem, franciául még nem tudo. Így rövidesen át kelle
vennem a botcsinálta tolmács szerepét. „Ha féltem is, a helyemet megálltam”, de saját bőrömön tapasztaltam, hogy egy
nyelvet ismerni és azon tolmácsolni két nagyon különböző dolog. Különösen a Méray Tibor szerkesztee Irodalmi Újságot
készítő francia nyomdász izzaszto meg, aki helyi tájszólásban ado interjút a komoly stábbal kivonuló magyar televíziónak.
34