TARTALOM - Holmi

270 • Nádas Péter: Párhuzamos történetek (V)gástalan helyet, hogyne. Jóllehet szerencsém lett vele, mert ha nem megyek, akkor engemis elpusztítanak.Ez sem igaz, ez túlzás. Szerettek, mindent azért csináltak, mert mindennél jobbanszerettek.Egy tízéves fiú nem tiltakozhat. A nôvérem azért már sok mindent jobban értett.Nem akart kijönni ô sem. Jóval késôbb értettem meg, hogy életében talán elôször voltszerelmes szegényke, s akkor hogyan hagyja el. Mintha sejtették volna, mit sejtették,tudták, pontosan tudták, mi következik. Az apánk az asztalnál egyszer azt találta mondani,ide szültél nekem két zsidó gyereket, és most én viseljem a szellemi konzekvenciáit.Az anyánk meg letette a villáját, a kését, micsoda, kérdezte, képzelheted, mi megültünk, fölállt, úgy mosolygott, mintha a legkellemesebb viccet hallaná, kirúgta magaalól a székét, de mielôtt sarkon fordult volna, hogy kimenjen, az apánk arcába loccsantottegy pohár vizet.Csak hogy kijózanodj.Szerintem tényleg el kellett volna válniuk. A nôvérem meg imádta, bálványozta azapánkat. Követte, holott nemcsak azt kellett elfogadnia, hogy egyszerre több nôvelcsalja az anyánkat, hanem a szerencsétlen anyánk tetten érte a saját házivarrónôjével.De ne legyen félreértés, nem teszek szemrehányást senkinek.Mégis jól érzem, a hangodon érzem.Mert úgy mesélem, ahogy átéltem. Ez egy sérülés, semmi kétség, egy fájdalmasannagy lelki sérülés. Nem kellek a saját apámnak. Valamit törvényen kívül helyeztek, amiaz anyámból származik át belém, és ez megkeseríti az életét. Ez rettenetes, hiszen éntehetek róla. Habár észre sem vesz, felfoghatatlan dolgokkal foglalkozik. Amiben énmegzavartam. Az anyánk pedig nem tud lemondani egy ilyen szörnyetegrôl. Két napnem telt el, már megint turbékoltak. Ha akarod, akkor ezt érzed a hangomon. Mindenmondatuktól kivert a forró veríték, én pirultam helyettük. Ezt érzed. És még a nôvéremsem jött velem. Ezt is érezheted. Pedig egy kicsit jobban tudtam franciául nála.Mégsem mentem vele semmire. Olyan volt, mint egy idegen ház. Ott állsz éjszaka, ésnem tudod, hol vannak a villanykapcsolók. Ezek mulatságos kicsinységek, de ugyanakkorroppant nagy dolgok, és ezt is érezheted.A sérülés megmaradt, ez volt az erôsebb. Egy idôre elhallgatott, mert el kellett volnamesélnie, miként strigulázták a hibáit, miként verték minden éjszaka. Amint félrefordultegy kicsit, hogy ne lássa ilyen közelrôl ennek az idegen nônek az arcát, láttaJean-Marie de Lecluse világítóan fehér nyakát a gôzben. Ott állt a segédjeivel a zajosanzáporozó víz alatt, s mintha valamit követelne, kihívóan nézte.Kiejtési rendellenességekért egy pofont, nyelvtani hibákért három pofont kapott.Lassan a szappan is megállt a kezében. Tíz hibát szolgálattal megválthatott. Gombotvarrt, cipôt tisztított, a hátukat mosta, a radírozás volt a legmegalázóbb. Nem értette,minek jut az eszébe, ha egyszer nem akarja, s miért éppen most.Soha nem fogja elmondani, senkinek.Mikor Normandiában nyaraltunk, vagy Anacapriban, folytatta, mint aki saját szavábavág, akkor persze egészen más volt a helyzet.Gyöngyvérnek valójában azt kéne megértenie, amit elhallgat, és nem is fog soha elmondani.Elterjedt, hogy a magyarnak nagyobb a fütyköse.Az ember egész nap egy idegen nyelven locsog a többi gyerekkel, mondta, mégismegmarad magyar gyereknek, hiszen egyszer elkezdôdött a nyaralás, aztán valamikorvége lesz. De itt aztán nem volt olyan, hogy magyar vagy nem magyar.