268 • Lázáry René Sándor: VersekÖrök vendég lehetnélNakhtnál és Nebamunnál:Táncot, kertet, szerelmet,Vízpartot meg nem unnál!Boldog, ki víg halálbaCsak hazalátogat.Sejk-Abdel-Gurna, 1910 augusztusábanHUSZADIK SZÜLETÉSNAPOMONABU SZIMBELBEN(1879. szeptember 17-én)Ramszesz térdére másztam,Csak néztem Abu Szimbelt:Szikrázó napsütésbenA Hórusz-kapu színtelt.De bennebb néma szobrok,Kolosszusok meg árnyak –Áspisra, skorpiókra,Szent vendégekre várnak.Ramszesz térdét megültem,Csodáltam Abu Szimbelt:Napszállat, sziklafal-tûz,A templomkapu színtelt.De bent a csend, a csarnok,Bent nônek már az árnyak,Hallgatnak mind a szobrok,S mindent magukba zárnak.Húszéves voltam aznap,Vad, érthetetlen ifjú –Azt hittem, halhatatlanA fény, mely lelkemig fú.Marosvásárhely, 1929. szeptember 30-án
269Nádas PéterPÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK (V)Az ész csöndes érvei (1)Nem, nem is löktek, folytatta kicsit hangosabban, ennél sokkal durvább dolog történt,vagy nyersebb. Belefordítottak egy gödörbe. Dögöt löknek ki így.Tudod is te, mirôl beszélsz. Soha nem láttál dögkutat.Nem értettem, hogy miért csinálják, miként érthettem volna. Vagy beadtak egy ruhatárba,mit tudom én, mint egy esernyôt, kabátot. Ha akarod, így is mondhatom.Miért tettek volna szándékosan olyasmit, ami ellenedre lenne. Szavainak kis levegôivela férfi beszélô ajka közé suttogott, s közben erôsen kancsalítva figyelte a húsos,feltûnôen feszes bôrû ajkat. Miért beszélsz róluk így, igazán nem szép tôled; nem értem.Rosszat nem akarhattak, nem hiszem. A férfi ajkát kívánta, lehörpölni róla a szavakat,ezért kötözködött és hitetlenkedett. Miért mondod, hogy megaláztak, ugyanmivel alázhattak volna meg. Nem csókolta, hogy láthassa még, két ajak miként beszél.Nem mondtam, hogy megaláztak.Mondtad.Miért mondtam volna, mivel kapcsolatban mondtam volna. Nem is olyan szó, amitszívesen kimondanék.De miért mondod, hogy nem mondtad, ha egyszer a két fülemmel hallottam, hogymondtad. Ajkuk éppen csak érintkezett. Nem állhatta meg, hogy meg ne érintse.Mondtad.Rendben van, te hivatalból véded a rettenetes szülôket, felnevetett, les Parents terribles.Élvezte, hogy a mûveletlen nô minduntalan zavarba jön. Értem én, mire gondolsz.Én viszont kizárólag magamról mesélek. Ha érdekel. Nem róluk. Az erkölcsiminôsítésükkel pedig nem foglalkozom.Halvány fogalma sincs, mirôl beszélek, gondolta közben. A gyûlölet és a megvetés,amelyet sikerült magában a szülei iránt feltámasztani, elvett ugyan valamennyi nyerserôt, hiszen megosztotta a figyelmét, de figyelmesebbé és óvatosabbá tette a moccanásait.Azt akarták, hogy legyen jó neveltetésed, susogta a nô értelmének utolsó erôfeszítésével.Jó, sikította, jaj, de jó, hörögte a saját szándéka ellenére. Ha nekem lenne egyilyen édes kicsi gyermekem, jaj, a szád, add a szád, hörögte, és még jó sok pénzem,akkor én is kegyetlenül bevágnám egy ilyen intézetbe. Csókolta. Közben azt suttogta,igazságtalan vagy velük, biztosan igazságtalan, higgyed el. Biztosan mindennél jobbanszeretnek.A férfi teste ismét elhallgatott.Ugyan, nevetséges, miket beszélsz. Egészen más van a dolog hátterében. Közel sema jó neveltetés. És alig viszonozta a csókokat, de tûrte. Egy idôre meg akartak szabadulnitôlünk, egyszerû. Nemcsak azért, mert valami rettenetes történt közöttük, hanemvalaminek tényleg vége volt. Talán maguk sem hitték, mi azonban éreztük. A nôvéremsutyorgott, hogy ezek el akarnak válni, higgyed el. Kínozni akart, mert ô is rettegett.Kihallgattuk ôket. Kerestek egy kifogástalan ürügyet, megtalálták hozzá a kifo-