Velünk jó lesz nyugdíjasnak lenni! PostaNyugdíj ... - Magyar Posta Zrt.

A VÁLTOZÓ MOLDOVA
gôre. Az alagútrendszer a XV. századtól fogva létezik a Kisinyov alatti rétegekben, hisz a
város építéséhez termeltek ki innen mészkövet. A borvárosnak szabályos utcáin vígan siklanak
a kirándulóbuszok és a hivatali jármûvek. Az utcáknak természetesen nevük is van,
dizájnos utca névtáblákon kifüggesztve minden alagút elején. A Sovignon és Merlot utcából
nyílik a Dionüszosz sor, abból pedig a Chardony út. A fô ütôér pedig az Ariadné
fonala, amit a krétai királylány szerintük bizonyára innen kezdett göngyölíteni. Remélhetôleg
Ariadné szerencsét hoz, és elvezeti majd a moldávokat a szebb jövô felé is, s a
Cricova borgyártásának és pincészetének korszerûségét majd más iparágak is követik.
A nyolcféle megkóstolt borból egy érdekes nevû, fûszeres keverék fogott meg a legjobban,
a Godru. Igazi couleur locale! Szent Iván éjjelén nem volt szükségünk hát tûzgyújtásra,
mert megtették ezt a jó moldovai
borok, s ettôl mintha megtörtént volna
a varázs, szinte örömtüzek gyúltak bennünk.
Ünnepeltük a barátságot, a találkozást,
s sorjáztak a jókedvû tósztok.
Szombaton csatlakozásra invitáltak a helyi
kollégák batyubálas kirándulásához. Az
erdei grillezô hely hosszú asztalán pillanatok
alatt terülj-terülj asztalkát varázsoltak,
elôkerültek az elemózsiás kosarakból a
helyi specialitások. Az asszonyok bravúros
ügyességgel egy perc alatt a zöld salátalevelekre
sorakoztatták a friss gomolyát, a
saját készítésû felvágottakat, savanyúságot, s a házi bor és a vodka sem hiányzott. Hamarosan
a nyelvek is megoldódnak. Egyszerre orosz, román, olasz, francia, angol mondatok
repültek az asztal egyik végétôl a másikig. Vidáman folyt az ismerkedés. Az egyre
szaporább esô sem tudott gátat vetni a tûzrakásnak, a jókedvnek és a csevapsütésnek,
amit errefelé „mics”-nek hívnak. Szerencsére az erdei asztal fölötti tetôszerkezet
megmentette az asztaltársaságot a drasztikus bôrig ázástól. A tûzrakóknak viszont cudarabb
sors jutott a szabad ég alatt, de azért hôsiesen helyt álltak, és kisült a hús is. Nagyon
élveztük ezt a spontán, egyszerû közvetlenséget.
Aztán eljött a búcsú pillanata. Ludmilla, mintha mindannyiunk kishúga lenne, lemondva
a vasárnap délutáni lágy ejtôzésrôl kisbusszal kikísér bennünket a reptérre. Van hát
kitôl elbúcsúznunk. Már a Saabon próbálom feldolgozni a látottakat. Moldova nem a
felszínes látszatokon és a süppedô manhattani elegancián keresztül fogott meg, hanem
sokkal mélyebbrôl, inkább a föld- és életszagú realitáson, a káposztás rétest kínáló kollégák
ôszinte mosolyán, valamilyen egészen különös belsô kisugárzásból és emberi melegségbôl
táplálkozó baráti gesztusokon keresztül érintett meg. Érezhetô és jól tapintható,
a múlt szenvedésein és romjain épül valami egészen új. Nyílik és kezd virulni megállíthatatlanul
a híres kisinyovi rózsa. Kavarognak bennem a benyomások fura egyveleg
gyanánt, s mint a filmtekercsrôl az elôhívó folyadékban, jönnek elô a rögzült képek. Mi
az, ami mindebbôl tartósan megôrzôdik majd emlékezetemben? A barátság hangjai feltétlenül,
s a néplélek kisugárzása.
Már biztosan érzem, Moldova arca a barátság arca – ez marad számomra még nagyon
sokáig.
57