Az éneklő zsenialitás - Művészetek Palotája

ContactBob Fosse nyomdokainZöldi GergelyGlobalizáció ide vagy oda, az amerikai zenésszínház merőben más, mint európai testvére.Mások ugyanis a gyökerei: míg az óceánoninnen kezdettől az operett és zenés játékhagyományú musicalé lett a főszerep, azEgyesült Államokban a jazz és a varieték világaszolgáltatta az alapot. Ennek a tengerentúliiskolának jeles képviselője az a Susan Stroman,akinek díjnyertes koreográfiáját a MadáchSzínház mutatja be először Magyarországon.Nem mondhatjuk persze, hogy ilyen tisztánelválik egymástól a kétféle zenés színházihagyomány. Már a kezdetekben hatnikezdtek egymásra, hiszen a jazz nagyonhamar népszerűségre talált Európában,Gilbert és Sullivan révén pedig az operettlegendás sikereket ért el az amerikaiszínpadokon. Tény azonban, hogy míg amagyar közönség a Csárdáskirálynő ésA víg özvegy dramaturgiai és zenei hagyományainnevelkedett, és azokat fogadtalelkesen a későbbi musicalekben is, azSusan Stroman (fotó: Paul Kolnik)amerikaiak kevésbé várták el az andalítómelódiákat és a romantikát. Ezzel magyarázhatótöbbek között, hogy a Broadwaylegnagyobb sikerei kockázatos bemutatóklehettek Európa nagyvárosaiban – elég, haaz Amerika-szerte főistenként tiszteltStephen Sondheim-re gondolunk. A Kiséji zene, a Company vagy a Vasárnap aparkban George-dzsal igazi színházi klaszszikusnakszámít az USA bármelyik pontján,nálunk mégsem futottak be nagy éssikeres szériákat – ha egyáltalán be mertékmutatni őket. De példaként említhetnénkCole Portert is, aki Gershwinnel egyenrangúnagyság az amerikai közönség szemében,jazz alapú zenés komédiái a magyarszínpadokon mégis elsikkadtak a nagyívű,romantikus és meseszerű musicalekmellett.Mondom, tisztelet a kivételnek, hiszena más iskola ellenére vannak darabok,rendezők, koreográfusok és előadók, akik,és amik könnyedén áttörtek a kulturálisakadályokon, és sikerrel „nevelik át” azelsősorban andalodni vágyó, romantikuslelkeket kicsit fanyarabb humorú, vagányabbés érzékibb szórakozásra is nyitottközönséggé. Na, nem mintha baj lenne aromantikával, csak hát érdemes meghallgatnia lemez másik oldalát is…Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy mindenút Bob Fosse-hoz vezet. Mert ha megnézzük,milyen előadásokban, milyen előadókkaldolgozott például Susan Stroman, errea megállapításra kell jutnunk. Első nagysikerét mindjárt egy Kander és Ebb darabkoreografálásával aratta: a Flora, a vörösveszedelem az első közös munkája voltannak a szerzőpárosnak, akik később aKabaré, a Chicago és A pókasszony csókjarévén írták be magukat a zenés színháztörténetébe. Stroman az 1965-ös Broadway-musicaltöbb mint húsz évvel későbbifelújításában dolgozott, így már nem őkoreografálta az ősbemutató sztárját,Liza Minnellit. Minnelli egyébként állítólagBarbra Streisand helyett játszotta el a főszerepettizenkilenc évesen, mindenesetreegycsapásra befutott vele – ahogy Stromanis 1987-ben, a felújítással. Jó, de hogy jönide Bob Fosse? – kérdezhetnénk, ám hafelidézzük, hogy a Kander–Ebb-páros kétlegsikeresebb művének, a Kabarénak ésa Chicagónak éppen a nagy koreográfusadott félreismerhetetlen karaktert és ízt,mindjárt érthető, hogy Stroman semmaradhatott ki a nagy mester hatása alól.Azt sem lehet véletlen, hogy a kilencvenesévek elején, amikor Minnelli nagyszabású,táncos show-val állt elő a Radio City MusicHall színpadán, éppen Susan Stromantkérte fel koreográfusnak, és egy régi, megnem valósult álmát is vele teljesítette be.Minnellit ugyanis Fosse „teremtette meg”, aKabaré és első tévéműsora, a Liza With a’Z’ rendezésével és koreografálásával. Készültekjóval később egy újabb nagy zenésszámra, de ez Fosse halála miatt már nemszülethetett meg. Stroman volt az, aki aMinnelli-koncerten olyan stílusbiztonsággalés érzékenységgel tervezte meg Liza éstáncosai mozgását, hogy a közönség szinteFosse-premieren érezhette magát.Stroman harmadik Broadway-munkája, aMagyarországra is eljutott Crazy For You isaz amerikai hagyományok ápolásának bizonyítéka:1992-ben, ötvenöt évvel GeorgeGershwin halála után új Gershwin-musicalt32