A bizalom és a szeretet útján - Magyar Schönstatt Család

Mindennapjaink23„Téged nem rongyból faragtak!”Tizenhét éves lehettem, amikor néhány osztálytársammal(három fiú és rajtam kívül még egy lány) Erdélybekészültünk. A fiúk között volt a férjem is, akivel már nagyonkerülgettük egymást. Számomra természetes volt,hogy szüleim elengedtek. Ismerõseink nagy része felelõtlennektartotta anyámat, hogyanengedhet el. Különösen akkor döbbentekmeg, amikor kiderült, lány osztálytársam megbetegedettés három fiúval utazom együtt. Az út csodálatosvolt, és hasznos is (sikerült néhány apróságotkicsempésznünk), és nagyon jól éreztük magunkat.Tiszta szívembõl mondom, hogy eszembe semjutott, hogy kihasználjam ezt a helyzetet, hogy távolvagyok szüleimtõl, idegenben, és olyat tegyek,ami nem helyes. Erõt adott, hogy szüleim elengedtek,hogy bíztak bennem, elképzelhetetlennektartottam, hogy butaságot kövessek el. Képtelenlettem volna visszaélni bizalmukkal. Amikor hazajöttem, megkérdeztemanyámat: „Hogy mertél három fiúval elengedni? Nem féltél?” Anyám ezt felelte(még ma is szinte szó szerint emlékszem szavaira, annyira jól esett): „Egycseppet sem. Nézd, évek óta itt vagy velem. Tudod, mirõl mit gondolok. Én megtudom, téged nem rongyból faragtak. Megvan a magadhoz való eszed. Ha ez asok év nem volt elég ahhoz, hogy megerõsítselek téged, akkor úgy sem védhetlekmeg. Megteszed a hátam mögött, különóra helyett, vagy amikor akarod.Nem állhatok mindig mögötted. Egy dolgot azonban véss az eszedbe: nekemsohase gyere azzal, hogy jaj, anyukám, elveszítettem a fejem, nem tudtam, mitcsinálok. Mindig addig menj el, ahonnan még vissza is tudsz jönni.”Ezek a szavak jobban megvédtek bármilyen tiltásnál. Volt olyan idõszak,amikor egyre hevesebben udvarló võlegényemmel(ma férjemmel) még egy hosszabb kirándulásrasem mertem volna elmenni kettesben,mert tudtam, már nem lenne visszaút.Tudtam erõs lenni, engedelmeskedni, merthittek bennem, bíztak bennem, és ez erõsebbvédõfal volt bárminél.