4
2. MIKOR, ÉS HOL SZÜLETTEK A FÉLELMEINK? Igen, ahogy Önök is jól tudják, úgy én is biztos vagyok benne, hogy félelmeinket örököljük anyánktól, apánktól, nagyszüleinktől, minden elődünktől. Első fontos félelmünk akkor keletkezik, mikor kilenc, az anyaméh biztonságában töltött hónap után, kipréselődünk egy szűk csatornán. Kilenc békés hónap után az a pár óra küzdelem élet és halál között sokkol minket, és a túlélés pillanatának öröme maradandóan hat ránk. Később, tudatosan, nem akarunk emlékezni a félelemre és rettegésre, amin átmentünk. Tehát, úgy döntünk, hátrahagyjuk a halálfélelmet és a „megmenekülést” ünnepeljük. Így téve, mindnyájunk legnagyobb csapdájába esünk; elfordulunk a haláltól, elutasítjuk, nem tudatosítjuk az elkerülhetetlent… Ez azt jelenti, hogy egy láthatatlan béklyót cipelünk egész életünkben, ami mindig velünk van. Néhány ritka pillanatban talán érezzük, hogy valami nincs rendben… valami extra adag teher, - bár nem tudjuk pontosan mi is az - terheli életünk minden területét. Nem tudatosodik bennünk, hogy a negatív tetteink gyökere a halálfélelemre adott erős öntudatlan válasz, amitől próbálunk elmenekülni, eltávolodni, és ami nem enged el bennünket. Tehát, minél inkább aggódunk, annál boldogtalanabbak vagyunk. Minél inkább menekülnénk, annál erősebb lesz a szorítás. Íme, egy példa: El tudnak képzelni egy apát, aki újonnan születetett, elsőszülött fiát elküldi egy idegen városba, hogy ott élje le élete első hét évét? Ő maga ezt a hét évet a 5