Családi Kör, 2019. január 10.

Šeki
A múlt század hatvanas éveinek elején jártam először – tizenéves
kamaszként – a szabadkai városi stadionban, ahol
a Spartacus–Crvena zvezda kupameccset játszották. Akkor
láttam először élőben a legendás, brazilosan virtuóz labdakezeléséről
híressé vált Dragoslav Šekularacot futballozni. Nem
csillogott ugyan, de játéka elütött a többiekétől. Más volt,
ahogy Garrincha is ilyen értelemben különbözött a többi brazil
focistától.
A štipi csodagyerek
A férfiak következnek
Német–dán közös rendezésben január 10-én kezdődik a
férfi-kézilabdaválogatottak világbajnoksága. Két évvel ezelőtt
Franciaországban a házigazdák fölényesen nyertek (most is
esélyesek), míg a magyarok csak tizedikek lettek. Szerbia akkor
nem jutott ki a világ legjobbjainak versenyére. Mindkét
válogatottban új szövetségi kapitányt neveztek ki, Magyarországon
Csoknyai István és Vladan Matić személyében kettőt
is, míg Szerbiai legjobbjait Nenad Peruničić irányítja. Mindanynyian
elismert szakemberek, egykori kiváló játékosok, és Csoknyaiék
például kilenc meccset szeretnének játszani ezen a
vb-n, ami az elvárásokat, illetve az ambíciókat is mutatja.
Négy csoport legjobb csapataiból kerül ki ezúttal is a két
középdöntő mezőnye, ennek győztesei vívják majd egymás
ellen a döntőt, míg a második helyen végzett csapatok küzdenek
meg a bronzéremért. A csoportok beosztása:
A-csoport: Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia,
Brazília, Korea.
B-csoport: Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland,
Bahrein, Japán.
C-csoport: Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile,
Szaúd-Arábia.
D-csoport: Svédország, Magyarország, Katar, Argentína,
Egyiptom, Angola.
A sportág kedvelői tehát mostantól izgulhatnak, és tippelhetnek
is, illetve élvezhetik a férfias játékot.
ŠEKI TANÍTÓMESTEREINEK EGYIKE A SZABADKAI TAKÁCS JÓZSEF
(„JOŠKA TAKAČ”) VOLT A CRVENA ZVEZDÁBAN. A KÉPEN NIKOLA STIPIĆ
ÉS DRAGOSLAV ŠEKULARAC LESIK EL A CSELEZÉS, A LABDAKEZELÉS
TITKAIT A SZABADKAI SPARTACUS EGYKORI CSAPATKAPITÁNYÁTÓL
A macedóniai kisváros, amely az első világháború után került az új
délszláv állam kereteibe, a hozzá hasonló sorsú településekkel együtt
állami tisztviselőket kapott. Újakat, hiszen ha régiek egyáltalán voltak
is, azok még a török időkből maradhattak ott. Így került a szerb nemzetiségű
Šekularac család is oda a harmincas években. A kis Dragoslav
is ott született, és az 1921-ben alapított helyi Bregalnica csapatában
kezdett futballozni. Iskolába is ott kezdett ugyan járni, de aztán egész
életében kerülte a tanintézeteket. Valamilyen meteorológiai középiskolát
fejeztettek be vele Belgrádban, ahol tehetségére korán felfigyeltek.
A belügyminisztérium csapatának, a Crvena zvezdának a kiszemeltjeként
csiszolták a tudását, hogy már 18 éves kora előtt állandó
és nélkülözhetetlen csapattag váljon belőle. Az akkori nagyok, Beara,
Stanković, Mitić mellett az apró termetű srác a csatársorban minden
poszton megvillantotta különös adottságait. Ördöngös cseleivel őrületbe
kergette az ellenfél védőit, gyorsaságával pedig kifárasztotta és
elkedvetlenítette a nyomában loholókat. Amolyan bohém figura volt
az életben is, hiszen két csapattársa is felkínálta neki, hogy megőrzik
a pénzét, mivel „te úgy sem tudsz annyit keresni, amennyit elversz”.
Gyakran veszekedett, vitatkozott a klubvezetőkkel is, akik nem engedték
külföldre szerződni, pedig a torinói Juventus például 600 000
dollárral csábítgatta. Aztán a frusztrált focistának akadt egy igencsak
elhíresült balhéja is, hiszen Nišben, a Radnički elleni meccsen szabályosan
kiütötte az egyik bírót, a szabadkai Pavle Tumbast. A sípmester
– a játékos pályafutására való tekintettel – békülni próbált, ország-világ
előtt megbocsátott neki, a futballistát mégis két évre eltiltották a
játéktól. Ezt később csökkentették ugyan, de Šeki már soha nem lett a
régi. A kihagyás, a meghurcoltatás megtette a magáét.
A világjáró edző
sport
Az egykori Jugoszlávia legnagyobb labdazsonglőre aztán focizott
még egy idényt Németországban, majd – amolyan levezetésként
– a harmadik legismertebb fővárosi csapatban, az OFK
Beograd színeiben is rúgta a bőrt. Az országos válogatottban 41
mérkőzést jegyzett, hat gólt is lőtt, de általános vélemény, hogy
többre vihette volna. Chilében, az 1962-es világbajnokságon még
játszott, aztán pedig szülővárosában, Štipben szerveztek számára
búcsúmérkőzést. Ezen nagy barátja, a portugál Eusébio is fellépett.
Edzőnek állt, de igazi sikere itt már nem volt, holott még Kolumbiában
is megfordult. Annyi más nagy labdarúgó-tehetséghez
hasonlóan edzőként ő sem tudott nagy eredményeket felmutatni.
Ehhez nyilván megfelelő képzettsége sem volt, na meg a kitartás is
hiányzott belőle. Akkor is le kell ezt írnunk, ha ismerjük a mondást,
amely szerint „halottról vagy jót, vagy semmit”. Dragoslav Šekularac,
azaz Šeki ugyanis január elején elhunyt. Szinte napra pontosan
négy évvel Eusébio után ő is elment. Immár az égi válogatottat
erősíti, ahogy szinte minden egykori csapattársa és ellenfele
is. Maradt azonban a Crvena zvezda legendája, hiszen Rajko Mitić
után ő a második csillaga a fővárosi piros-fehéreknek, majd pedig a
még élők, Dragan Džajić, Vladimir Petrović-Pižon és Dragan Stojković-Piksi
következnek.
Akik láthatták játszani, szerencséseknek mondhatják magukat,
és nem felejtik el a nagy cselezőt.
NÉMETH János
Živojin Inić nyugalmazott szabadkai sportújságíró gyűjteményéből
2019. január 10. 39