16.07.2019 Views

Családi Kör, 2019. július 18.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

Független vajdasági hetilap, 2019. július 18.

XXX. évfolyam, 29. szám, 100 dinár

A víz közjó!

Dombos: Egy híján húsz

A falusiak körében nagyobb az összefogás

175 éves a magyarcsernyei Szent Ágota-templom

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Hogy mik vannak!

Olvasom, hogy a dél-szerbiai Varalica településen arra készülnek,

hogy szobrot emelnek Mirko és Slavko tiszteletére. Mirko

és Slavko kitalált figurák, képregényhősök a jugoszláv érából.

Az 1941-ben játszódó sztori szerint az egyik szerbiai faluban a

megszállók a teljes felnőtt lakosságot kivégezték, csak a bujdosó

gyerekek maradtak életben, így ők veszik fel a harcot a német

hadsereggel szemben. Mirko és Slavko tehát gyerekként fegyveres

harcot folytat a felnőtt katonák ellen, afféle gyerekpartizánok,

gyerekforradalmárok – és persze gyerekkommunisták – ők, a háború

utáni titói jugoszláv kommunista világ kitalált hősei. Egész

nemzedékek nevelkedtek rajtuk, hisz a képregény 1958 és 1979

között folyamatosan megjelent, még film is készült róluk.

A „beruházás” nem lesz épp olcsó mulatság, mert a helyi polgármester

ragaszkodik hozzá, hogy a szobor a (világ)hírű brači

márványból készüljön el – ilyenből épült fel például a washingtoni

Fehér Ház is. A nagyjából 50 ezer euróra becsült kiadás ráadásul

teljes egészében a helyi önkormányzat költségvetését terheli

majd, ezért a helyi lakosság aláírásgyűjtésbe kezdett a tervezett

szoboremelés ellen. Szerintük ennyi pénzt sokkal okosabb dolgokra

is el lehetne költeni, például az utcák aszfaltozására, közvilágításra,

vagy akár új munkahelyek teremtésére, mert a helyben

munkát nem találó fiatalok természetesen Varalicából is menekülnek

a világ minden tájára. Nemanja Nepostojić polgármester

azonban hajthatatlan. Az egyik helyi újságnak úgy nyilatkozott,

ez egy soha vissza nem térő alkalom az ő életében, hogy örök

József Attila

Kopogtatás nélkül

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Mirko és Slavko

emléket állítson gyerekkora kedvenceinek, ráadásul szerinte a

szoboregyüttes a turistákat is vonzza majd, tehát idővel megtérül

a befektetés.

Egyre több szó esik napjainkban az úgynevezett álhírekről, és

főleg azok káros voltáról. És joggal, mert az angolul „fake news”-

ként ismertté vált, valótlan vagy csak részben valós hírek képesek

tömegeket manipulálni, gyűlöletet szítani, választások – és ezzel

országok – sorsát befolyásolni és eldönteni. Vírusként tudnak terjedni,

szinte megállíthatatlan gyorsasággal, persze elsősorban az

internetnek köszönhetően.

Az álhírek azért is veszélyesek, mert a legtöbbször valós elemeket

kevernek össze valótlanokkal, és az egészet valóságként tálalják. Az

igazság és a hazugság egyfajta turmixai, koktéljai tehát ezek a termékek,

és gyakran nem könnyű szétbogozni az egyiket a másiktól.

De nem is mindig olyan nehéz. Például Mirko és Slavko valóban

képregényhősök, és (képzeljék csak!) az is igaz, hogy a Fehér

Ház brači márványból készült. Az összes többi viszont hazugság.

Én találtam ki őket. Nincs ilyen nevű település Szerbiában és

nem létezik ilyen nevű (lásd a nevét!) polgármestere. De mindez

– hogy mi igaz, és mi nem – néhány kattintással, egy kis odafigyeléssel,

utánajárással, kritikus szemmel kideríthető.

Szóval, elnézést ezért az átverésért és gyorstalpaló tanfolyamért.

Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ne tessék mindent

azonnal, teljesen és feltétel nélkül elhinni, amit hallanak/

látnak/olvasnak. Ne hagyják magukat manipulálni!

KÓKAI Péter

Kószó Attila

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

A múlt heti címlapon Utcai Dávid alkotása szerepelt

2019. július 18. 3

tartalom

A víz közjó!

Százhetvenöt éves a magyarcsernyei

Szent Ágota-templom

Bizonyíték, vagy nem?

A víz, mint közjó több szempontból is

veszélyeztetett Szerbiában. A térségünkbe

tervezett minivízerőművek kiépítése

csak az egyik, amivel környezetünket

károsítják. A másik, ami a vizeinkre veszélyt

jelent, az a privatizáció különféle

formája: például a források, a vízellátás

vagy akár a gyógyfürdők magánosítása.

(8–9. oldal)

Az 1790-es évek vége felé Csekonics József

zsombolyai földbirtokos számtalan

okból kifolyólag úgy határozott, hogy széttelepíti

a csőszteleki tanyavilágot. A németeket

– ők voltak kevesebben –Szerbcsernyére,

Németcsernyére, a magyarokat Bozitópusztára

telepíti, majd nem sokra rá a

mai Magyarcsernye helyén kimérik az első

házhelyeket. (17. oldal)

Az elmúlt időszakban igen jelentősen

lecsökkent az autós fedélzeti kamerák

ára: ehhez az is kellett, hogy egyre több

gyártó gondolja úgy, hogy ez még egy

olyan piaci terület, amelyből kisebb vagy

nagyobb szeletet tud hasítani. Viszont

kérdés, hogy a fedélzeti kamerával készített

felvétel felhasználható-e a szerbiai

bíróságokon? (31. oldal)

A falusi emberek körében

nagyobb az összefogás

Egy híján húsz

A várfaltól a banktitkokat

őrző szfinxig

Kisebb jubileumot ünnepeltek Felsőhegyen

július 7-én este a Művelődési Házban.

A helybeli önkéntes központ fennállásának

ötödik évfordulója alkalmából

rendezett ünnepség alkalmi műsorában

felléptek a szervezet haladó szintű, óvodás,

valamint kisiskolás korcsoportjának

tánciskolásai. (16. oldal)

Múlt héten csütörtöktől vasárnapig rendezték

meg Kishegyesen a tizenkilencedik

Dombos Festet, melyre idén is nagyon

sokan voltak kíváncsiak. A rendezvény

programjait a kishegyesiek ezúttal ingyen

látogathatták. Horváth László szervező

azt mondta, az idei fesztivál már a jövő

évi, huszadik fesztiválra való felkészülés

jegyében történt. (18–19. oldal)

A közelmúltban a Kereskedelmi, Turisztikai

és Távközlési Minisztérium bizottságának

határozatával Szabadka várost

turisztikai célállomásként első osztályú

turisztikai hellyé minősítették. Szabadka

rengeteg kincset, látnivalót rejteget,

melyeket valószínűleg sok helybeli sem

ismer. (50–51. oldal)

Egypercesek. ............................................................................... 6–7

Oktatás: Az ajándékba kapott osztályzatról ................................ 10

Hintaszék: Az Alkotmánybíróság hű maradt önmagához

(és a hatalomhoz). ........................................................................ 11

Interjú: Keresni helyünket a világban .................................... 12–13

Közélet: Mementó (2.) .................................................................. 14

Európa: Felkavart állóvízben fürösztött politikusok.................... 15

Asztalizene: Michelangelo milliméterei....................................... 20

Irodalom – Robert Yugovich: Európa szolgálatában (2.) ............. 21

Gyerekszoba ........................................................................... 22–23

Vendégségben: Bajsán, Temerinben, Tiszakálmánfalván,

Újvidéken, Bácskossuthfalván................................................ 24–25

Ötletsarok: Dinnyeparti................................................................ 26

Jegyzet: Kőműves Kelemen Ázsiában.......................................... 27

Innen-onnan: Visszatért Szkopjeba a depressziós

csimpánz....................................................................................... 28

Kert: Itt a szemzés ideje. ............................................................... 29

Fesztivál: Lecsó tizenegyféleképp................................................ 30

Fejtörő........................................................................................... 32

Kisrejtvény .................................................................................... 33

Óriásrejtvény........................................................................... 34–35

Horoszkóp és kvíz......................................................................... 36

Horogra akadva: Busman............................................................. 37

Képhistóriák: Azt az irgumburgumát!.......................................... 38

Sport: A fiúk .................................................................................. 39

Nem a gólya hozza: Őszintén a szülés utáni depresszióról. ........ 40

Az orvos válaszol: Egyre inkább hízunk....................................... 41

Buksi – Sajtótörténeti feljegyzések........................................ 42–43

Családi hirdető........................................................................ 44–45

Konyha: Édességek sütő nélkül.............................................. 46–47

Humor.................................................................................... 48–49

Tv-műsor................................................................................. 52–65

Impresszum .................................................................................. 66

Vajdasági zenekarok: Péterrévei Karaván együttes. .................... 68

4 2019. július 18.

A profit és a tömeg ereje a „zöld”

nyaralással szemben

Ha valaki olyan horvát vagy montenegrói híreket böngészget,

amelyek a tengermelléki területekről szólnak, hamar szemet

szúrhat a beruházásokról vagy a tömegturizmusról szóló cikkek

magas száma. Tendencia – talán ez a legjobb szó a jelenségre,

amely már jó pár éve erősödőben van.

Ó, te szegény montenegrói és dalmáciai tengermellék!

A montenegrói Vijesti napilap június 12-i cikke („Ötemeletes

hotelt és 35 villát rajzoltak be a hollandoknak”) arról szólt, hogy

Budva község területén, közvetlenül Sveti Stefan település déli részén

egy hollandiai bejegyzésű cég luxushotelt, valamint 35 villát

kíván építeni, s mindezt 56 ezer négyzetméteren. A lap szerint a

montenegrói kormány ugyan több hasonló befektetést is korlátozott

vagy egyenesen elvetett, számos esetben azonban mégis

zöld fényt adott az építkezésekhez. Az épületek a tengerpart Galija

KÖZÖS TÉRBEN

A vázolt eset mindössze egy zsebkendőnyi tengerpartot érint,

de a montenegrói és a horvát sajtót böngészve elegendő idő múltán

sok tucat hasonló helyzettel ismerkedhetünk meg. Törvénytelen

kisajátítás, kiskirályoskodás, politikai/alvilági ellentétek, a természet

rovására történő óriási beruházások... S akkor még nem is

szóltunk a regionális tengerek partjait és városait egyre nagyobb

tömegekben felkereső nyaralók jelentette problémáról, amely –

egyesülve a gazdasági/politikai körök profitéhségével – lényegében

bezárja a kört. Bizonyára sokaknak ismeretes Dubrovnik esete,

amely már évek óta küszködik a turisták tömegeinek nyomása

miatt – számos médium számolt be ezekről a problémákról, amelyek

persze más népszerű helyen is gondot jelentenek. A jól megközelíthető

strandokat is ugyanez a probléma terheli, lényegében

véve gyors ütemben veszik el a helyek intimitása. Mindezzel kár

lenne elvitatni az emberek kikapcsolódásra és nyaralásra való jogát,

de egyes esetekben már egészen vad következményekkel jár

ez a jog.

Melankolikus menekülés a profit és tömegek nyomása elől

BUDVA KÖZSÉG TERÜLETÉN, KÖZVETLENÜL SVETI STEFAN TELEPÜLÉS DÉLI

RÉSZÉN EGY HOLLANDIAI BEJEGYZÉSŰ CÉG LUXUSHOTELT, VALAMINT

35 VILLÁT KÍVÁN ÉPÍTENI, S MINDEZT 56 EZER NÉGYZETMÉTEREN

névre hallgató strandja fölött épülnének meg. E partszakasz – s ezt

személyes tapasztalat is mondatja velem – az elmúlt esztendőkben

arról volt híres, hogy a Morsko Dobro Közvállalattól „egy miniszter

fia” bérli, aki számos részen lebetonozta (!) a fövenyt, illetve a megengedettnél

nagyobb felületen rakta szét a csak bérleti díj fejében

igénybe vehető nyugágyakat. Tegyük hozzá: a hatályos törvények

szerint ilyen esetekben a part felét szabadon kéne hagyni, s a bérleti

pályázatok dokumentációjában bárki megtekintheti, mekkora

az a sáv, amelyet erre „előláttak” az illetékes szervek. Az már csak a

cirkuszszerű ráadás, s mutatja a tengerpartban rejlő erőforrásokért

vívott harc hevességét, hogy a „miniszter fia” által üzemeltetett étterem

tavaly ősszel kigyulladt, s a tűzoltást az akadályozta, hogy az

egyetlen odavezető utat „véletlenül” eltorlaszolta egy többtonnás

sziklatömb... De ez még nem minden, hiszen a közelben a még jugoszláv

időkben alapított kemping pedig egyre veszít az életteréből,

ugyanis körülötte tehetős montenegrói mágnások húzzák fel

az újabbnál újabb szállodáikat.

A profit és az áruvá válás gyors üteme érthető. Nincs például az

a kemping, amely igazi versenyre tudna kelni a megannyi apartman,

motel és hotel jelentette bevételi lehetőségekkel. Míg egy

sátorhely, lakókocsi vagy egy egyszerűbb faház esetében (még

extra szolgáltatások mellett is) igen korlátozott az árplafon, addig

főleg a tehetősebb s a széleskörű kényelemre vágyó nyugati

(s esetleg honi) vendégekre váró jól felszerelt szállások még komolyabb

fenntartási költségek esetében is valami egészen más

dimenziót képviselnek. Pillanatok alatt lemossák pl. egy rendezett,

a sátorok eltűnése után pedig szabadon álló olajfás liget

idilljét, de ugyanez a sors vár a szerényebb igényekhez szabott

apartmanokra is. Nem arról van szó persze, hogy mindenki adja

kempingezésre a fejét, vagy hogy ne épüljenek új épületek a tengerparton,

ráadásul nincs az a „környezettudatos” jelenlét, ami ne

hagyna legalább valami minimális nyomot maga után – viszont

az arányok elszabadulása egy idő után látványosan visszaszorítja

a természetközeli s autentikus nyaralás, s ezzel párhuzamosan a

természetvédelem lehetőségeit is.

Mi a teendő? Hol lehet fellelni a „hely szellemét” anélkül, hogy

tömegekbe és épülettömbökbe ütköznénk? Az Adria térségében

Szlovéniát és Boszniát leszámítva számottevő tengerparttal büszkélkedhet

a többi ország, amely egész egyszerűen azt jelenti, hogy

mindig vannak és lesznek olyan eldugott, félreeső partszakaszok,

ahol nem kell embertömegre számítani, s nem szükséges jelentékeny

pénzösszegeket fizetni heverőkért, használati jogért, ételért

és italért. Persze ennek szabott ára van, hiszen adott esetben árkon-bokron

át kell megközelíteni a vizet, vagy csak egyszerűen kisebb,

néhány kilométeres gyalogtúrával juthatunk el a célig, meg

aztán magunkkal kell cipelni az enni- és innivalót. Mi több, a baráti

körömben mind többször beszélünk arról, hogy tengeri kajakokba

kéne beruházni, amelyekkel aztán a műholdképek alapján megkeresett

teljesen elszigetelt partszakaszokat lehet felkeresni. Ha úgy

tetszik, menekülni kell a profit és a tömeg ereje elől, amennyire az

lehetséges, s ameddig a szélesebb nyilvánosságban nem kerül sor

valamiféle kurzusváltásra. A másik választás, hogy az ember egyszerűen

ritkábban keresi fel a tengert, hogy ha máshogy nem, hát

jelenlétének hiányával csökkentse a nyomást.

VATAŠČIN Péter

2019. július 18. 5

egypercesek

Beindult a regionális

hulladéklerakó próbaüzeme

Szabadka volt a legújabb állomása Az EU

zöld napja elnevezésű rendezvénysorozatnak.

Az európai delegáció a szerb környezetvédelmi

minisztérium képviselőivel a múlt

héten a békovai regionális hulladéktárolóba

is ellátogatott. Az Európai Unió által támogatott

békovai Regionális Hulladéktároló

Kft.-ben jelenleg a gépek tesztüzemeltetését

végzik. Ez a tervek szerint hatvan napig tart.

A hulladékgazdálkodási központ területén

július elsején kezdték meg a próbaüzemet.

A tesztüzemhez Magyarkanizsáról, illetve

Szabadkáról szállítják a hulladékot a békovai

szemétlerakóba. A regionális hulladéktároló

rendszer hét önkormányzatot fed le. Szabadka

mellett Magyarkanizsa, Topolya, Kishegyes,

Törökkanizsa, Zenta és Csóka területén

is épültek hulladékudvarok. A mintegy 24

millió eurós beruházás 85 százalékát az Európai

Unió pénzelte, a fennmaradó 15 százalékot

pedig a szerb állam és a hét önkormányzat

biztosította.

Jövőre már nem kell várni

a sugárkezelésre

Vajdaságban a jövő évtől nem kell várakozniuk

a rákbetegeknek a sugárkezelésre

– jelentette ki Zlatibor Lončar egészségügyi

miniszter a kamenicai intézetben, tudósít a

Vajdasági RTV. A tárcavezető Zoran Gojković

tartományi titkárral együtt megtekintette a

hat és fél millió euró értékű munkálatokat,

amelyek várhatóan novemberben érnek véget,

és utána hat sugárzó berendezés működik

majd. A miniszter szerint Vajdaságban az

ilyen betegeknél többé nem lehet várólista. A

legfontosabbnak azt tartja, hogy a páciensek

idejében jelentkezzenek a vizsgálatra, hogy

sikeres lehessen a kezelés.

Új igazgatót kap a Vajdaság

Erdei Közvállalat

Kókai Roland közgazdászt nevezte ki a

tartományi kormány a Vajdaság Erdei Közvállalat

(Vojvodinašume) új igazgatójává. Az

intézmény éléről Takács Márta tizennégy év

után távozott, írja a 021.rs portál. A jelölésről

szóló egyetlen mondaton kívül a tartományi

kormány közleménye nem tér ki az új igazgató

képességeire, munkatapasztalatára,

életrajzára sem. Takács Márta eddigi igazgató

távozásával véget ér az egyik leghoszszabb

időszak, amit közvállalati igazgatói

tisztségben töltött be ugyanaz a személy, de

feltételezhetően Takács utódja, Kókai is közel

áll a Vajdasági Magyar Szövetséghez, ahhoz

a párthoz, amely még a Demokrata Párttal

kötött koalíciós megállapodás értelmében

jelölte Takács Mártát a Vajdaság Erdei Közvállalat

élére 2005-ben. A 021.rs portál cikke

hozzáteszi, hogy 14 év alatt a volt igazgatónő

nem túl gyakran szerepelt a nyilvánosság

előtt, főként az idegenforgalmi kiállításokon

és néhány nemzetközi projekt népszerűsítésén

vett részt.

Elhunyt Földi Márta

A Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság

elnökét, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának

tagját családi otthonában lelte a

halál, írja a Pannon RTV honlapja. Földi Márta

1960-ban született Csantavéren. A szabadkai

Svetozar Marković Társadalmi Tevékenységek

Középiskola természettudományi–matematika

szakának befejezését követően az Újvidéki

Egyetem Közgazdasági Karának informatika

szakán szerzett egyetemi diplomát.

Gyakornoki időszakát a szabadkai Bratstvo

vagongyárban töltötte mint terv- és analízisreferens,

majd a csantavéri Földműves

Szövetkezetben volt a terv- és analízis osztály

főnöke, később pénzügyi igazgatója, ezt követően

lett Zenta község közigazgatásában

a pénzügyi és gazdasági osztály vezetője.

Hivatása, társadalmi tevékenysége és lakóhelye

iránti elkötelezettsége, a közéletben

való aktív részvétele megmutatkozik abban,

hogy 1996 és 2002 között a Csantavéri Kosárlabda

Klub elnöke volt, 2002 óta a csantavéri

Chontafeyer civil szervezet elnöke, 2015-óta

a csantavéri helyi közösség közgyűlésének

elnöke. 2012-től a Vajdasági Magyar Közgazdász

Társaság elnöke volt.

Ötvenezer lakás épül fiatal

házaspárok részére

Pannon RTV

400 millió eurót ruház be az állam 50 000

lakás kiépítésébe, amelyet fiatal házasok igényelhetnek

majd, jelentette be kedden Slavica

Đukić Dejanović tárca nélküli, demográfiai

kérdésekkel megbízott miniszter a Szerbiai

RTV-nek adott interjújában. A miniszter hozzátette,

előnyt élveznek majd a 35 évnél fiatalabb

párok, de pályázhatnak majd az idősebbek

is, hiszen senkit sem akarnak diszkriminálni.

Kiemelte, hogy a 2011-es adatok alapján

elmondható, hogy a házaspárok hatvan

százalékának nem megoldott a lakhatása. A

miniszter asszony hozzátette, hosszú évek

után az idén nőtt az újszülött gyermekek száma

is, hiszen az év első öt hónapjában 835

gyermekkel több jött a világra, mint tavaly.

Igaz ugyan, tette hozzá, hogy meg kell várni

az év végét ahhoz, hogy bizakodóak legyünk,

de a miniszter szerint jobb demográfiai eredményekkel

számolhatunk ebben az évben.

Pozitív népesedési adatok csak hat községben

voltak Szerbiában, méghozzá: Preševóban,

Bujanovácon, Novi Pazarban, Tutinban,

Újvidéken és Belgrád Zvezdara városrészén.

Önkéntesek jelentkezését

várja a szerb hadsereg

A Védelmi Minisztérium felhívást tett közzé,

amelyben olyan személyek jelentkezését

várják, akik önkéntes katonai szolgálaton,

valamint tartalékos tisztképző kurzuson vennének

részt. A felhívás mind a férfiak, mind a

nők előtt nyitva áll. A Védelmi Minisztérium

pályázatára azok a személyek jelentkezhetnek,

akik betöltötték a 19. életévüket, de még

nem múltak el 30 évesek. A felhívás egész évben

nyitva áll a jelentkezők előtt.

Öt és fél millió dinár vajdasági

adomány Koszovónak

A vajdasági kormány adományaként múlt

kedden a péterváradi Vöröskereszt raktárából

indult útnak a Koszovóban élő rászorulóknak

szánt csomag, tudósít a 021.rs portál. A támogatás,

amely élelmiszert és tisztálkodási

eszközöket tartalmaz, öt és fél millió dinár értékű,

és azt azok a népkonyhák kapják meg,

amelyek Koszovó területén biztosítanak minden

nap meleg ételt a helyi rászorulóknak.

Igor Mirović tartományi kormányfő szerint

fontos, hogy ezekben a nehéz időkben, a

szerb áru hiánya és az üzletek zárvatartása

miatt kialakult krízisben miatt segítsen, aki

csak tud, és felszólította az önkormányzatokat

és más állami szerveket, csatlakozzanak

az akcióhoz. A Vöröskereszt egyébként folyamatosan

juttat segítséget Koszovóba. 2017

óta Vajdaságból 26 millió dinár értékben

juttattak támogatást Koszovóba, idén pedig

Tartományi Kormány

6 2019. július 18.

egypercesek

a Kosovska Mitrovicában lévő egyetem kihelyezett

tagozatának 650 000 dinár értékben

ajándékozott a tartomány hordozható

számítógépeket.

Gyorsforgalmi út épülne Zombor

és Nagykikinda között

Gyorsforgalmi út épülne Zombor és Nagykikinda

között, amely összekötné Bácskát és

Bánátot, és a két város közötti utat lerövidítené

egy óra hosszára. Az út Nyugat-Bácskán,

Dél-Bácskán, Közép-Bánáton és Észak-Bánságon

keresztül haladna végig, írja a Novosti.

Ezt szeretnék legalábbis Kúla, Hódság, Apatin,

Verbász és Zombor lakosai. Erről beszélt

nyugat-bácskai látogatásán Szerbia elnöke,

Aleksandar Vučić is, aki elmondta, Béregtől

Zomboron, Kúlán és Verbászon keresztül lehetne

eljutni a szenttamási, óbecsei, törökbecsei

és nagykikindai községekbe, majd a

román határhoz. A beruházás 420-430 millió

euróba kerülne. Van egy olcsóbb megoldás

is, az pedig, hogy felújítsák a jelenlegi Verbász–Kúla–Zombor

közutat, illetve Topolyától

Nagykikindáig építsenek egy autóutat, de azt

a megoldást választják majd, amelyik jobban

megfelel a polgároknak. A helyieknek pedig

az első, vagyis a drágább lehetőség tetszik

jobban, amely négysávos lenne, és sokkal

jobban megfelelne a gazdasági elvárásoknak.

Ratko Mladić kórházba került

Ratko Mladić hágai elítélt, a Szerb Köztársaság

Hadseregének volt vezetője romló

egészségügyi állapota miatt múlt csütörtökön

kórházba került, ahol további vizsgálatokat

végeznek rajta, nyilatkozta a Srna hírügynökségnek

Mladić fia, Darko Mladić. Mladićot

aznap reggel meglátogatta a felesége, de

állapota egyre rosszabb lett, így a látogatás

is félbeszakadt. Darko Mladić közölte, az orvosok

azt mondták, semmi komoly, de benn

tartják további vizsgálatok miatt. A most 77

éves Mladićot 2017. novemberében életfogytig

tartó börtönbüntetésre ítélte a hágai

bíróság, ő a srebrenicai tömeggyilkosság fő

felelőse.

Szerbiai cég épít kerítést

a horvát–szlovén határon

Szlovénia kerítést épít a horvát határnál,

hogy megakadályozza az illegális bevándorlók

határátlépését, a kiírt versenypályázaton

pedig egy szerbiai vállalat adta a legjobb

ajánlatot, írja a Večernji list. A kerítés 40 kilométer

hosszúságban készül majd el, és azt a

horvát sajtó szerint a belgrádi székhelyű LE-

GI-SGS vállalat húzza majd fel nem kevesebb,

mint 4,8 millió euróért. A cég egyébként egy

németországi cég leányvállalata. A Horvátország

és Szlovénia közötti határszakasz egyébként

671 kilométer.

Gyémánt fokozatú fődíj

a szabadkai Csákány Lórántnak

Avar kori fülkesírokat tártak föl Szegeden

Múlt hét végén tartották meg az SZTE

Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány

díjátadó ünnepségét a Szegedi

Tudományegyetem Természettudományi

és Informatikai Karának diplomaosztó

rendezvényén. Az esemény díszvendége

Vizi E. Szilveszter, Széchenyi-nagydíjas és

Prima Primissima díjas akadémikus, az

MTA korábbi elnöke volt, aki Rovó László

rektorral közösen adta át a díjakat a végzős

hallgatóknak. Hét hallgató gyémánt

fokozatú fődíjban részesült. Közöttük volt

a szabadkai születésű Csákány Lóránt

orvostanhallgató, fotóművész is. Saját

bevallása szerint a sok tanulás mellett a

fényképészet jelenti számára a kikapcsolódást

és a művészetben való kiteljesedést.

Tíz évvel ezelőtt egy teljesen új

világ tárult elé, ez a világ nem más, mint

amit a fényképezőgépe lencséjén keresztül

lát. Eddig 21 országban állították ki a

fotóit, mintegy 80 díjat nyert el hazai és

nemzetközi fotópályázatokon. Ezenkívül

több önálló fotókiállításon mutathatta

be kedvenc képeit (a Somogyi Károly Városi

és Megyei Könyvtárban, az SZTE Rektori

Hivatalban és Budapesten, a Magyar

Tudományos Akadémia Székházában).

Tuti

Késő avar kori fülkesírokat tártak föl egy

szegedi családi ház építésének előkészítése

során a Móra Ferenc Múzeum régészei, a

területet egykor a közgyűjtemény névadója

is vizsgálta, írja az MTI. Löffler Zsuzsanna ásatásvezető

régész a helyszínen újságíróknak

elmondta, a telek ismert régészeti lelőhely

volt, a környéken az 1930-as években Móra

Ferenc, majd 1942-ben Csallány Dezső vezetett

ásatásokat. A két szakember irányításával

akkor 339, többségében késő avar kori sírt

tártak fel, emellett megtalálták néhány honfoglalás

kori temetkezés nyomait is. A telekhatáron,

a feltárási terület nyugati szélén ma

is áll még az a több száz éves tölgyfa, melynek

árnyékában egykor Móra Ferenc dolgozott.

A közelmúltban indult régészeti feltáró

munkára egy családi ház építése miatt került

sor. A szegedi múzeum szakemberei összesen

36 sírt találtak, ezek közül nyolcat már

a korábbi ásatás során feltártak. Előkerültek

azok az egykori kutatóárkok is, melyeket még

Móra Ferenc és Csallány Dezső nyitottak több

mint 80 évvel ezelőtt. A 28 újonnan megtalált

közül több úgynevezett fülkesír. Ez a temetkezési

mód kezdetben feltehetően a sírrablások

ellen védte az elhunytak maradványait,

később azonban általánossá vált a térségben

élő avarok között a 7. század végén és a 8.

század első felében. A sírgödörbe egy áldozati

állatot – akár egész lovat vagy feldarabolt

szarvasmarhát – temettek, a sír rövid oldalába

pedig egy kis fülkét vágtak. Ebbe a fülkébe

csúsztatták az elhunyt maradványait – így

történhetett meg, hogy félig dőlve, sőt, szinte

állva is megmaradhattak az emberi csontvázak,

a felületes szemlélő számára azonban

rejtve maradtak. Az újonnan feltárt sírokban

az emberi és állati maradványokon kívül különböző

tárgyakat – szíjvégeket, csatokat,

ékszereket is találtak a régészek.

HÍRFORRÁSUNK:

2019. július 18. 7

KÖRNYEZETVÉDELEM

A víz közjó!

Összefogással megmenthetjük legdrágább kincsünket

Múlt heti számunkban már beszámoltunk arról, hogy Szabadkán is levetítették

a Blue Heart (Kék szív) című dokumentumfilmet, amely azt mutatja be, hogy a

Balkánon vannak Európa utolsó vadvizei, amelyek védelméért a helyiek nagy elszántsággal

harcolnak. A vetítést egy beszélgetés követte, amelyen Miloš Baković

Jadžić, a belgrádi Pravo na vodu (A vízhez való jog) környezetvédelmi szervezet

tagja, Mészáros Gábor szabadkai biológus és Mengyán Pletikoszity Ildikó, a

topolyai A Jelenért és Jövőért Környezetvédelmi Mozgalom képviselője fejtette

ki álláspontját.

– A víz, mint közjó több szempontból is

veszélyeztetett. A térségünkbe tervezett

minivízerőművek kiépítése csak az egyik,

amivel környezetünket károsítják. A másik,

ami a vizeinkre veszélyt jelent, az a privatizáció

különféle formája: például a források,

a vízellátás vagy akár a gyógyfürdők

magánosítása. A folyók és a patakok szenynyezettsége

ugyancsak gond – mondta

bevezetőjében Boris Telečki, a szabadkai

rendezvényt szervező Természet és Társadalom

Polgári Kezdeményezés illetékese, a

beszélgetés moderátora.

A Pravo na vodu (A vízhez való jog) környezetvédelmi

szervezet bő egy évvel ezelőtt

alakult meg azzal a céllal, hogy a vízzel

kapcsolatos helyi kezdeményezéseket minél

jobban koordinálják, mutatott rá Miloš

Baković Jadžić szociológus, a szervezet

képviselője:

– Ami országos szinten is leginkább a

nyilvánosság középpontjába került, az a

balkáni folyók megmentéséért szervezett

akciónk volt a Balkán-hegységen (Stara planina).

Viszont ezt a kezdeményezést olyan

szervezetek képviselői hozták létre, akik

nem szigorúan környezetvédelemmel foglalkoznak.

Minivízerűművek sem kizárólag

a Balkán-hegységen vannak, hanem a Kopaonik

Nemzeti Parkban és Szerbiában sok

más helyen is. Az ivóvízhez való alapvető

emberi jog problematikája sem merül ki a

minivízerőművek által okozott problémákban.

Elérkezett egy olyan pillanat, amikor

érdemesnek bizonyult a különböző területeken

zajló különböző helyi küzdelmeket

összekapcsolni úgy, hogy például a nagybecskereki

emberek, akiknek az ivóvízzel

van problémájuk, támogassák a belgrádiakat,

akiknek a Száva folyó melletti töltés és

az illegális építkezés okoz gondot. Azt gondoljuk,

hogy csak közösen fellépve tudunk

olyan erőt felmutatni, amivel eredményt érhetünk

el – szögezte le Miloš Baković Jadžić,

és elmondta, a Pravo na vodu szervezet

egyik alapvető követelése az, hogy Szlovéniához

hasonlóan Szerbia alkotmányába is

foglalják bele, hogy a vizek védelme alapvető

emberi jog.

Palics: Leterhelt a tó vize

Mészáros Gábor szabadkai biológus elmondta,

korábban különböző szervezetek

keretében foglalkozott környezetvédelemmel,

ma már teljesen önállóan tevékenykedik,

viszont továbbra is támogat minden

jó kezdeményezést. Véleménye szerint is

az önszerveződés, illetve a befektetőkre,

vagyis a kereskedelmi bankokra irányuló

nyomásgyakorlás a leghatékonyabb módja

annak, hogy megakadályozzák a minivízerőművek

kiépítését. A Palicsi-tó szennyezettségével

kapcsolatosan pedig a biológus

a következőket mondta:

– Kerülöm a szennyezettség kifejezést,

én inkább úgy fogalmaznék, hogy le van

terhelve a víz. Olyan világban élünk, hogy

a környezetbe túl sok tápanyagban gazdag

szennyvizet engedünk. Mosóporok, samponok

kerülnek a vízbe, ami miatt fölborul

az ökoszisztéma, pontosabban egy olyan

ökoszisztéma alakul ki, ami számunkra nem

megfelelő. A szennyezettség ugyanis mérgezést

feltételez, de esetünkben nem erről

van szó. Persze a mérgezés is előfordul, de

az ilyen incidensekre azért gyorsan reagálnak.

Viszont a nutrientek, azaz tápanyagban

gazdag anyagok ellenőrizetlen menynyiségben

kerülnek bele a Palicsi-tó vizébe,

és ez az egyik oka annak, hogy a tó ilyen

állapotban van – mutatott rá a szakember.

Mészáros Gábor szerint a Palicsi-tó hoszszú

távon is fennmaradhat, de ehhez elengedhetetlenek

a karbantartási intézkedések,

valamint a szennyvíztisztító hatékonyságának

növelése:

– A karbantartáshoz szükséges emberi és

más erőforrásokat is biztosítania kell annak,

akire a szennyvíztisztítás feladatát rábízták.

Egy félig természetes vagy, mondhatni,

mesterséges ökoszisztémát kell létrehozni.

Azokat a szerves anyagokat, amelyekből

többlet van, például a nádat minden évben

el kell távolítani. Le kell halászni azokat

a halfajtákat, amelyek túlszaporodnak. A

német kormány eszközeiből, ami nem hitel,

hanem adomány, folyamatban van egy

projektum lebonyolítása, amelynek célja,

hogy a Palicsi-tavat több szempontból is

szanálják. Ebben szakmai tanácsadóként

jómagam is részt veszek – emelte ki Mészáros

Gábor. A biológus emlékeztetett a sajtóban

közelmúltban megjelentekre, miszerint

Belgrád az egyetlen olyan európai főváros,

amelynek nincs szennyvíztisztítója, és hogy

ennek orvoslására jelentős pénzeszközök is

szóba kerültek. A szakember azt mondta,

ezt a kérdést illetően szkeptikus a hatalomgyakorlókkal

szemben:

– A hatalmon lévő politikusokat inkább

a befektetések érdekelik, ahogyan az előzőeket

is. Fontos nekik az építkezés, de a

karbantartással úgy vannak, hogy „majd

meglátjuk”. Ezt a hozzáállást tapasztaltuk

a szennyvíztisztítónk esetében is. Amíg az

befektetés volt, addig szuper volt! De mi

van a karbantartással? Egy ideig Szabadkán

tartózkodott egy német szakember, akit

szinte sokkolt, amikor megtudta, hogy a városi

költségvetésből nem biztosítottak elegendő

pénzt a szennyvíztisztító normális

működéséhez. Például Németországban az

ilyen berendezések esetében a fenntartási

költségekre a beruházás összegének három

százalékát irányozzák elő évente. Nálunk

csak három ezreléket – mondta Mészáros

Gábor, és hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet

annyira rossz, hogy nem látja, hogyan

lehetne ebből kilábalni. Rámutatott, ennek

egyrészt az az oka, hogy rossz befektetési

modellt alkalmaznak, másrészt, hogy a

döntéshozók a beruházásokkal szavazatokat

akarnak szerezni, nem pedig a problémákat

megoldani.

Bács-ér (Krivaj) – A nyílt

szennyvízcsatorna

A Krivaj (vagy Krivaja), azaz a Bács-ér az

egyetlen olyan patak, aminek forrása és

torkolata is Vajdaság területén van. Ennek

valamikor teljesen tiszta volt a vize, őseink

ebben fürdöttek. A patak Topolyától Szenttamásig

ma már egy szennyvízcsatornára

hasonlít. Mengyán Pletikoszity Ildikó számos

akciót, tiltakozást szervezett már a patak

megmentéséért:

– Valamikor a hetvenes években indult

meg Topolyán a gyárépítés. Lehet, hogy

ezután már nem fürdöttek a Krivajban, de

8 2019. július 18.

KÖRNYEZETVÉDELEM

A SZABADKAI BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI (BALRÓL JOBBRA):

BORIS TELEČKI, MILOŠ BAKOVIĆ JADŽIĆ, MÉSZÁROS GÁBOR ÉS MENGYÁN PLETIKOSZITY ILDIKÓ

az emberek ezt még valahogy elfogadták,

mert a patak élővilága azért megmaradt, és

a lakosok közül sokan munkahelyhez jutottak

ezekben a gyárakban. 1991-ben azonban

egy jelentősebb szennyezésre kerül sor,

amikor a polgárok már az önkormányzathoz

fordultak, hogy oldja meg a problémát.

Mivel erre rövid időn belül nem került sor,

az emberek úgy döntöttek, hogy betemetik

a kis folyót. Ez végül eredményt hozott,

mert a gyárakban tisztítóberendezéseket

szereltek fel. Akkoriban még egyszerűbb

volt az ilyen problémákat orvosolni, mert

azok a gyárak állami tulajdonban voltak.

2002-től ismét jelentősen megnövekedett

a patak szennyezettsége, akkor rövid idő

alatt nagyon sok aláírást összegyűjtöttünk,

hogy ezt oldják meg. Ekkortájt az emberek

még elég aktívak voltak. Ma viszont érdektelenek,

nem vesznek részt az akciókban. A

hatalom részéről különböző telefonhívások

révén pedig meg is félemlítik őket, hogy

ne vegyenek részt a tiltakozásokban. 2012-

ben pedig oly mértékű szennyezésre vagy

megterhelésre került sor, hogy a patak egy

nyitott szennyvízcsatornává vált. Az idei a

nyolcadik nyár, amikor a Krivaj mellett élők

számára lehetetlenné válik az élet – mutatott

rá Mengyán Pletikoszity Ildikó.

A Bács-ér szennyezése leginkább két

falut érint, Bajsát és Kishegyest. Utóbbi településre

nem mindig jut el a szennyvíz,

mert útközben lerakodik a szennyeződés,

és ez attól is függ, hogy mennyi víz van a

medrében.

– A Topolyai-tóból ugyanis, amit a Krivaj

táplál, a vizet sokak szerint jogtalanul

és korlátlanul használják az arabok, akik

megvették a zobnaticai parkot. Így előfordul,

hogy a Krivajban egyáltalán nincs is

víz, csak mosószerek. Számos alkalommal

panaszt tettünk, amikor megnövekedett

a szennyeződés. A helyi közösség mellénk

állt, viszont az önkormányzat soha nem

volt hajlandó részt venni ebben a harcban.

Egészen a bíróságig jutottunk, de a hatalom

mindig valami új rendeletet talált ki. A legújabb

rendelet szerint a húsipari vállalatok

akár a végtelenségig szennyezhetik a vizeket

azzal a feltétellel, ha jelentéseket írnak

arról, hogy csökkentik a szennyvízkibocsátást.

Persze a valóságban semmi sem változik:

kibírhatatlanul bűzlik a patak, amelyből

teljesen kipusztult az élővilág – ismertette a

bajsai aktivista.

A Krivaj vize teljesen fehér, a felszínét zsíros

anyag borítja, amelyen egerek és patkányok

futkároznak, lábnyomaik megmaradnak

a zsíros anyagon. Amikor ezt a polgárok

2012-ben először észlelték, azt hitték, hogy

ez egy olyan meghibásodás következménye,

amit majd azok, akik okozták, másnapra

elhárítják. Nem így történt.

Mengyán Pletikoszity Ildikó hozzátette,

hogy itt nemcsak környezetvédelmi, hanem

erkölcsi krízisről is beszélhetünk, hiszen

a környezetszennyezők teljes mértékben

tisztában vannak azzal, hogy mekkora

szenvedést okoznak a helyi polgároknak,

de teljesen érzéketlenek irántuk. Már Bajsa

bejáratánál autóból, csukott ablakok mellett

is érezni lehet a bűzt, amivel a helyiek

kénytelenek mindennap együtt élni.

– A minap épp találkoztunk a szennyezést

előidéző vállalat illetékeseivel, akik

dölyfösen azt mondták, hogy valójában

mi szennyezzük a patakot. Úgy viselkednek,

mintha már nem is emberek lennének,

mert – ezt ki merem jelenteni – a szervezett

bűnözés egy olyan zárt világában élnek,

hogy őket egyszerűen semmi nem érdekli –

panaszolta Mengyán Pletikoszity Ildikó, aki

rámutatott, a polgárok különféle módokon

tiltakoztak már, és minden lehetséges jogi

lépést végigjártak. A legutolsó az volt, hogy

az Alkotmánybírósághoz fordultak, mert

szerintük alkotmányellenes az a rendelet,

ami a gyáraknak megengedi a szennyezést,

azonban az Alkotmánybíróságtól már

több mint egy éve nem kaptak semmilyen

visszajelzést.

Boszniai, albániai és macedóniai példákon

keresztül a Blue Heart film bemutatta,

összefogással az emberek megakadályozhatják,

hogy a hatalmon lévők érdekeiktől

vezérelve tönkretegyék a természetet, ez

pedig reményt ad arra, hogy Vajdaságban

és Szerbiában is hasonló összefogással komoly

eredmények szülessenek. A Szabadkán

megtartott előadás egy jelentős lépés

volt egy országos méretű összefogás érdekében,

amelynek koordinálását a Pravo na

vodu szervezet vállalta magára.

TÓTH Imre

2019. július 18. 9

oktatás

Az ajándékba kapott osztályzatról

Nagyvonalúság vagy pragmatizmus?

Nem tudom, hogy ez is egy valódi szerbiai különlegesség-e

(„szerbikum”, amelyet még nem nyilvánítottak hivatalossá), de

igencsak jellemző jegye a hazai gondolkozásnak és gyakorlatnak.

Vagy más országok is küszködnek hasonló gondokkal? Mert míg

itthon gyakorta, az anyaországi sajtóban és portálokon szinte elő

sem fordul az ajándékba adott osztályzat fogalma. Ez persze korántsem

jelenti, hogy az iskolai minősítés rendjét nem kíséri ott is (nem

okvetlenül elfogulatlan) elégedetlenség, ám inkább az „igazságos”

vagy az „igazságtalan” jegyosztás okán zúgolódnak azok, akiknek

ebben a végtelenül szubjektív témában éppen más véleményük

van annál, amit a tanár által számszerűsített érdemjegy kifejez.

Általában a saját osztályzat tűnik „alacsonyabbnak” másokénál,

ritkábban – felfelé törő hiúság esetén – a másoké „magasnak”, ismét

a sajáthoz képest. Így a kettő voltaképpen egy és ugyanaz.

SZERBIÁBAN AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁS DIÁKOK CSAKNEM FELE

KITŰNŐ ÁTLAGOSZTÁLYZATTAL FEJEZI BE A TANÉVET

Nálunk az emberek szemléletében és a társadalmi lét megannyi

területén erőteljesen munkál egy veszélyes nagyvonalúság: önmagunk

túlértékelése. Ennek az attitűdnek vannak elrugaszkodott

tézisei is, amelyek akár súlyos következményekkel is járhatnak. Példaként

a „mennyei népről” kreált mítoszt szokták felhozni, de ettől

függetlenül élénken él a lakosság jelentős hányadának önképében,

ami szorosan összefügg azzal a téveszmével, hogy esetleges kudarcaink

és alulteljesítésünk mindenkor „mások” aknamunkájának,

ellenségeskedésének, „összeesküvésének” stb., és nem a magunk

esetleges gyengeségeinek következménye.

Az iskolai munkára átvetítve: nemcsak a tanulói, de a szülői elvárások

is jócskán e visszás szemléletnek vannak alárendelve. Az

tehát, ha a gyermek iskolai teljesítménye kívánnivalókat hagy (és

miért ne hagyna, hiszen a gyermek is hibázhat vagy alulteljesíthet),

nem okvetlenül mások (pl. a tanár) ellenséges szándékából ered.

Ellenben az érdemjegy – egyéb funkciói mellett – arra is hivatott

lenne, hogy e dologra megfelelő módon felhívja a figyelmet, egyszersmind

a teljesítésnek megfelelően értékeljen, azonban ebben

is azonnal a fenti közösségi attitűddel ütközik.

Ilyetén a tanárok, sőt a nevelőtestületek nem elhanyagolható része

egyszerűen igyekszik elkerülni az „ellenséggé” válás kockázatát,

és önként és dalolva, netán széles érzelmi skálán mozgó tanulói és/

vagy szülői követelésre, nem ritkán eltérő erejű, esetenként egzisztenciális

kérdéseket is érintő külső vagy belső (vezetői, politikai,

10 2019. július 18.

Illusztráció

közéleti stb.) nyomásra kellő nagyvonalúságot gyakorol, azaz osztályzatait

jóval a reális és teljesítményalapú szint fölé kalkulálja, ami

– általában utólag – pragmatikus döntésnek bizonyul. Bármennyire

képtelen dolognak tűnik is.

Jókora eltérések

Szerbiában az általános iskolás diákok csaknem fele kitűnő átlagosztályzattal

fejezi be a tanévet, ugyanakkor a középiskolában ez

csak minden ötödik diáknál van így.

Az utóbbi időben gyakran hangzik el hivatalos helyeken is, hogy

a diákok teljesítményét egységes, mindenki számára azonos módszerekkel

kellene mérni, és ez a külső értékelés valós mércéje lehetne

a tanári munka értékelésének is. Ezáltal elejét lehetne venni az

aránytalanul nagy különbségeknek egy-egy érdemjegy és a teljesítményfedezete

mögött.

Az idei záróvizsga eredményei is igazolják a fenti felvetéseket,

ugyanis számos kirívó példa van arra, hogy míg a tanulók átlagosztályzata

viszonylag magas, a záróvizsgán elért pontszámaik nincsenek

ezzel arányban, még iskolai vagy körzeti, sőt országos szinten

sem. Ha pedig egy-egy iskolán belül, akár az egyes tanulókra lebontva

vizsgáljuk az arányt, meglepő eredményeket kapunk.

Az esetek többségében a legkiválóbb diákok érnek el a záróvizsgán

is legjobb eredményt. Ellenben előfordul számos olyan eset

is, hogy egy kitűnő rendű diák az átlagos vizsgapontszámot sem,

vagy alig éri el.

Ha az átlagosztályzatokkal szerezhető 60 és a záróvizsgára kapott

legfeljebb 40 pontot a középiskolai iratkozásnál számított

(különpontok nélkül elérhető) legmagasabb pontszámához (100)

viszonyítjuk, igen meglepő arányokat kapunk.

Az ajándék osztályzat annál valószínűbb, minél nagyobb az eltérés

a fenti 60:40-es aránytól. Függetlenül ugyanis az elért pontszámok

összegétől, ennek nagyjából meg kellene maradnia.

Egyes nagyvárosi (elsősorban belgrádi) iskolákban jócskán a

vizsgapontok javára billen el az arány, és az osztályzatokra kapott

pontszámok mindössze 53 százalék körül vannak, míg a lazább

iskolai követelményekre (ajándék osztályzatokra) hajazó intézményekben

– és sajnos ebben a csoportban szép számmal találni magyar

nyelven is oktató intézményeket – meghaladja a 75 százalékot!

A kiszorítósdi lehetősége

Fentebb „pragmatikus” döntésnek neveztem a fedezet nélküli

kitűnők és jelesek osztogatását. Sajnos, az osztályzat jelenleg még

nemcsak az egyéni elégedettség vagy becsvágy fokmérője, de néhány

lazán odavetett ötös olykor a rossz záróvizsga-teljesítés dacára

is „meghozza” a kiválasztott szakirányra való bejutáshoz oly

fontos két-három többletpontot. Akár úgy is, hogy az ajándék jegygyel

feltarisznyázott diák ki tudja szorítani a nálánál esetleg jobban

teljesítő, de szigorúbban osztályozott társát.

És vajon mi számít fontosabbnak nálunk a voltaképpeni végeredménynél?

Mindegy, hogy milyen áron értünk el odáig.

Magam ugyan jelenlegi formájában és a jelenlegi feltételek között

értelmetlennek tartom az általános iskolai záróvizsgát. Ugyanakkor

elfogadom azok érveit – és rendre ezekkel hozakodik elő a kisérettségi

intézményét körömszakadtáig védő oktatási miniszter –,

akik a fenti anomáliák csökkentése miatt fontosnak tartják. Éppen a

konkurensebb környezetekben – és itt főképp néhány nagyvárosra

kell gondolni –, ahol keményen meg kell küzdeni a bejutásért egyegy

vonzó szakirányra.

BERETKA Ferenc

Az Alkotmánybíróság április 25-i ülésén

leállította a nyugdíjak ideiglenes módjára

vonatkozó törvény alkotmányellenességének

és a ratifikált nemzetközi megállapodásokkal

való összehangolás hiányának megállapítására

irányuló eljárást. Elvetette a

költségvetési rendszerügyi törvény (27. cikk

29. bekezdés) rendelkezése alkotmányosságának

felülvizsgálatára vonatkozó eljárás

megindítását, és elutasította az egyes jogi

aktusok vagy cselekmények végrehajtásának

felfüggesztési kérelmét.

Néhány gondolat az indoklásból:

A legtöbb benyújtott kezdeményezés

azonos vagy hasonló tartalmú, arra vonatkozik,

hogy a vitatott nyugdíjcsökkentési és

a költségvetési rendszerügyi törvény nyugdíjra

vonatkozó kitételei összeegyeztethetetlenek

az alkotmány több cikkének rendelkezésével,

és megsértik a jogállamiság

elvét. A nyugdíjkifizetés ideiglenes módjára

vonatkozó jogszabály tartalma nem fedi a

címét, nem lát elő érvényességi határidőt,

nincs átmeneti hatása, a csökkentés bizonyos

nyugdíj-kategóriákra vonatkozik. A

nyugdíj szerzett jog, tulajdonjog, az alapvető

szabadságjogok védelméről szóló

európai egyezmény értelmében az elért

emberi jogokat nem lehet csökkenteni. Az

alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezők

megkérdőjelezték a kifizetett nyugdíj

jogorvoslat nélküli véglegességét és azt is,

hogy ha az állam rendkívüli gazdasági helyzete

miatt ideiglenes intézkedéseket, korlátozásokat

vezetett be, a gazdasági-pénzügyi

helyzet rendezése után miért nem

szüntette meg, hiszen további fenntartásuk

indokolatlan volt. Kérdéses a korlátozás

túlméretezése is. Az alkotmányjogi felülvizsgálatot

kezdeményezők indítványozták,

hogy a bíróság a kérdésről szervezzen

nyilvános vitát. Vizsgálja ki, hogy a jogalkotás

időpontjában érvényes körülmények a

későbbiekben mennyiben változtak meg.

Indítványozták a bíróságnak, hogy az eljárás

lefolytatása után állapítsa meg, hogy a

vitatott törvény nincs összhangban az alkotmánnyal,

és határozza meg a következmények

megszüntetésének módját.

A határozat kitér arra is, hogy a bíróság

2015 szeptemberében tárgyalt a kérdéses

törvény alkotmányosságára és a nemzetközi

szerződésekkel való összehangoltságára

vonatkozó felülvizsgálati beadványokról.

Az indítványokat elvetette, mert úgy találta,

hogy nincs alapja az alkotmányjogi eljárás

megindításának. Az idén áprilisban is hasonló

döntést hozott.

Az indoklásból:

– A nyugdíjasok viszonylagos életszínvonalának

fenntartása nem alkotmányjogi

kérdés.

– A nyugdíjcsökkentési törvénnyel nem

szegték meg a Szerb Köztársaság azon kötelezettségét,

hogy gondoskodjon a nyugdíjasok

gazdasági biztonságáról.

– Az Alkotmánybíróság rámutatott arra,

hogy a nyugdíjbiztosítási rendszerben a

nyugdíjra való jogosultság a szolidaritásra

épül, és jogi természetéből adódóan nem

azonos a magántulajdonnal. A biztosítási

rendszer a közjogi alapelvek közé tartozik, a

nyugdíj jellegéből adódóan tulajdonjog, de

magánjogi szempontból a jogosultság nem

magántulajdon, ezért nem lehet kapcsolatba

hozni azzal a rendelkezéssel, miszerint a

tulajdonjog csak a törvény által meghatározott

közérdek alapján, piaci értéknek megfelelő

térítés ellenében kobozható vagy

vehető el.

– A vitatott törvény az államháztartás

konszolidálására irányuló intézkedéscsomag

része volt. A büdzsé megszilárdítása és

az eredmények értékelése elsősorban gazdasági

kérdés, nem az Alkotmánybírtóság,

hanem a végrehajtó hatalom hatáskörébe

tartozik.

– Figyelembe véve, hogy a vitatott törvény

már nem érvényes, az Alkotmánybíróság

megvizsgálta, hogy megvannak-e a

feltételek az eljárás folytatására. (Az Alkotmánybíróságról

szóló törvény előírja, hogy

ha a jogszabály az eljárás során hatályát

veszti, a bíróság határozattal erősítheti

meg, hogy nem felel meg az ország alapokmányának

vagy az aláírt nemzetközi

szerződéseknek.)

Az Alkotmánybíróság végérvényesen

pontot tett a nyugdíjcsökkentési törvénynyel

kapcsolatos eljárás végére. Nem

vizsgálja a költségvetési rendszerügyi

törvény összehangoltságát a nyugdíjbiztosítási

jogszabállyal, mert – mint ahogy

az indoklásban olvasható – nem tartozik a

hatáskörébe.

A döntést Vesna Ilić Prelić elnök írta

alá. Két alkotmánybíró különvéleményt

fogalmazott meg (2015-ben 4-en tették

ugyanezt).

Dr. Milan Škulić felrótta a bíróságnak,

hogy nem válaszolt néhány fontos kérdésre,

mint például: Mi a nyugdíj jogalapja? A

nyugdíj tulajdon vagy tulajdonjog? Kizárólagos

(túlnyomórészt) vagy részben szociális

kategória? Az államnak joga van-e módosítani

a nyugdíjak összegét, mikor, miért,

hintaszék

Az Alkotmánybíróság hű maradt

önmagához (és a hatalomhoz)

milyen mércék alapján? Hogyan lehet megállapítani

az állami beavatkozás szintjét?

A végzés tartalma gyakorlatilag nehezen

győzi meg a két tábort (a támogatókat és

ellenzőket egyaránt) arról, hogy a nyugdíjcsökkentési

törvény alkotmányossági

szempontból nem ellentmondásos, vagy

elfogadható.

Részlet dr. Korhecz Tamás különvéleményéből:

„ Mivel az ügyiratokból, különböző

kezdeményezésekből, a meghatalmazott

beterjesztők és az üggyel megbízott bíró

javaslataiból nem vonhattam le meggyőző

következtetéseket arról, hogy a kérdéses

törvény egésze vagy egyes rendelkezései

alkotmányellenesek-e, főképpen pedig,

hogy szükség van-e az alkotmányellenességből

eredő következmények megszüntetésére,

2019. április 25-én, több mint hat

hónappal azután, hogy hatályát veszítette

a jogszabály, nem volt lehetőségem a megoldás

ellen szavazni. Támogattam az eljárás

megszüntetését. Ugyanakkor külön véleményben

mutattam rá, nem értek egyet a

határozat megindoklásával és az elkövetett

eljárási mulasztásokkal.

– Az Alkotmánybíróság évekig nem

döntött, megvárta a vitatott törvény

megszűnését.

– A 2015-ben hozott döntés után indokolt

lett volna néhány kezdeményezéssel

kapcsolatos eljárás megindítása.

Nem kérdőjelezem meg, hogy a polgárok

tulajdonjogainak törvényes korlátozása

közérdekből politikai kérdés, nem pedig bírósági

felülvizsgálati tárgy. Úgy vélem, a politikai

hatalomnak széleskörű hatásköre van

a pénzügyi konszolidációs intézkedések

megválasztásában. Ez azonban nem jelenti,

hogy ezt a szabadságot és meghatalmazást

nem kell alkotmányossági szempontból ellenőrizni.

Az Alkotmánybíróság jogosult és

köteles értékelni a korlátozások indokoltságát

és arányosságát” – olvasható dr. Korhecz

Tamás alkotmánybíró különvéleményében.

TAKÁCS Magda

39 530 DINÁR A TEMETÉSI

KÖLTSÉGTÉRÍTÉS

A Nyugdíjbiztosítási Alap közzétette

a júliustól szeptember végéig

érvényes temetési költségtérítést. Az

elhunyt nyugdíjas hozzátartozójának,

vagy annak, aki a költségeket lefedte,

39 530 dinárt utal át az alap.

2019. július 18. 11

INTERJÚ

Keresni helyünket a világban

Születésnapi beszélgetés a nyolcvanéves Várady Tibor akadémikussal (2. rész)

Interjúnkkal nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntjük

Várady Tibort, akinek a munkássága sokkal több vajdasági

magyar sorsot érintett, mint gondolhatnánk. Már csak ezért is

érdemes minél többet megtudni és megérteni egy olyan jogtudós,

író, egyetemi tanár, politikus, tanácsadó és mindenekelőtt

értelmiségi pályájáról, akinek a tevékenységéről a legtöbbször

csak felületes újsághírekből értesülhetünk.

Műveiben egyre többet tár a nyilvánosság elé a család, az

elődök mindennapi munkájának eredményeiből, körülményeiből,

következményeiből. Mi az, amit nem tudhattunk volna

meg ezek nélkül a művek nélkül?

– Én tudtam, hogy léteznek ezek az iratok. Számomra, a családon

belül, két igazán borzasztóan mellbevágó esemény volt. Az apám

és az öcsém is úgy hunyt el, hogy az nem volt várható. Édesanyám

a századik évében hunyt el, az nem volt váratlan. Természetesen

fájt, de nem volt váratlan. Az apám nyugdíjba ment, de még rendszeresen

bejárt az irodába, hetvenhat éves volt, és kezdte félretenni

azokat az iratokat, amelyekről úgy gondolta, hogy történelmet

mutatnak. És ő sokkal többet tudott ezekről, mint én. 1988-ban az

irodában iratokat rendezgetett, és ott érte egy agyvérzés. Én Amerikában

tartózkodtam akkor, Atlantában. Visszajöttem a temetésre,

és ez borzasztóan fájó volt. Utána ezek a félretett iratok – néhány

ezret tett félre a harmincvalahány ezerből – ott maradtak egészen

2010-ig, amikor elkezdtem velük foglalkozni. És akkor már nem

tudtam megkérdezni, hogy miért ezeket válogatta ki, és mit akart

volna még félretenni.

Nincs más módja annak, hogy választ találjon ezekre a

kérdésekre?

– Most nagyon sok ügyben keresem az ítéletet, de nincsen az iratok

között. Az eredmény, a kimenetel többször kézzel oda van írva

az iratcsomóra. Azért nincsen ítélet, mert nem volt fénymásoló, az

ügyfél elvitte az ítéletet, és az nem maradt meg. Néha megmaradt

valami nagyon rossz, sokadik példány, attól függ, milyen indigót

használtak. Próbáltam párszor a bírósági levéltárban megkapni –

de rendszerint nincsen. Mert volt az első világháború, jött az új világ,

jött a német megszállás, jött a kommunizmus, és hát nem igazán

hagyományőrző ihletéssel történtek ezek a dolgok. Sok volt a

gondatlanság is, lehet, hogy kidobták. És itt az ügyvédi irattárban

azt láttam, hogy sok minden megmaradt,

ami egyébként nem maradt volna fenn.

Mindebből egy teljes korszak társadalmi-közéleti

viszonyai is kirajzolódnak?

– A nagyapám megőrizte a kisebbségi

politikusi levelezését, sőt a kapott levelek

hátlapjára ráírta a válaszát, azt később átgépelte

és továbbküldte. Tehát a válasz is

megvan. Ez azért érdekes, mert Vajdaságban

nem voltak pártirodák a két világháború

között. Tehát ami megmaradt, az a

szereplőknek az iratai, levelei. És tudtommal

ezek más szereplők után nem maradtak

fenn. Tehát ez is valamiféleképpen felértékelődött.

Ez nem volt egy világcsoda,

amikor a nagyapám félretette, de felértékelődött,

és azt látom, hogy ezzel most kell

12 2019. július 18.

valamit kezdeni, mert nagyon sok olyasmit mutat, ami kimaradt a

történelemből.

A kirekesztett emberek megszólítása

Mekkora világot tud befogadni az ember? Család, falu, város,

nemzet – meddig lehet továbbmenni? Mit jelent egy alföldi vízvezeték-szerelő

számára az, hogy Európa? Azonkívül, persze, hogy

többet tud keresni, mert elmehet akárhová dolgozni…

– Azért is nem jelent semmit, mert, mondjuk, korábban létezett

egy markáns baloldal, amelyik aztán a kommunizmusig is vezetett

– aztán később a kommunisták sem annyira a szerencsétlen

kirekesztetteknek az érdekeit védték, hanem a saját intézményes

érdeküket – de akkor voltak ilyen témák, hogy mennyi legyen a

munkaidő, milyenek a felmondási lehetőségek, tehát volt komoly

baloldali koncepció, amellyel megszólítottak kirekesztett embereket.

Na most ez megszűnt, most a kirekesztett embereket másként

szólítják meg. Esetleg nacionalizmussal, esetleg ezzel-azzal, tehát

valami alapot adnak, hogy ők is a többi ember közé emelkedjenek.

A legtöbb politikus jogi pályáról kerül a politikába. Világos,

hogy a jog igazságot is biztosíthat, de ügyesen alkalmazva

akár a hatalom bebetonozására is felhasználható. Ilyet láttunk

már többször is. Hol itt a helyes út, hol a középút?

– Itt nem vagyok egészen részrehajlásmentes. Én tudom, hogy

nagyon sok hibája volt, van és lesz a jognak, de hát nagyon sok orvosi

hiba is van, és ez mégsem jelenti azt, hogy nem kellene, hogy

legyenek orvosok. Meg kell próbálni ezt tökéletesebbé tenni, de

szükség van a jogra, mint ahogy szükség van az orvostudományra.

A képletek csapdájában

Mennyire van ma szükség a lázadásra? A Symposion is egyfajta

lázadás volt a maga korában, nyilván az akkori viszonyokkal

szemben. Milyen lázadásnak lenne ma esélye, ha egyáltalán

szükség volna rá?

– Azt hiszem, hogy ha a lázadás szót egy kicsit szélesebb és intellektuálisabb

kontextusba helyezzük, hogy ez a fennmaradásnak

is egy feltétele. Elég sok képlet tolult össze, én rengeteg képletet

láttam az életben, és nagyon sokszor láttam, hogy emberek, politikusok,

sajnos néha jogászok is, képleteket követnek. Ha a képle-

VÁRADY TIBOR A CEU ÚJ ÉPÜLETÉNEK TETEJÉN – ÉS MÖGÖTTE A VÁROS…

VÁRADY TIBOR BUDAPESTI IRODÁJÁBAN, A KÖZÉP-EURÓPAI

EGYETEMEN – A FALON A NAGYBECSKEREKI TÖRVÉNYSZÉK

ÉPÜLETÉRŐL KÉSZÜLT FESTMÉNY LÁTHATÓ

tekkel szemben nem lázadsz, akkor ez meg tudja fojtani az emberi

haladást. Nagyon sokszor láttam, hogy ha egy képlet már vesztésre

áll, és helyettesíti egy új képlet, akkor kialakul egy olyan vélemény,

hogy most már igazság van. De ez nincsen így. Nem elég a képletváltás

– a képletek hatalmát kell vitatni.

Ez miben nyilvánulhat meg?

– Egy párszor beszéltem erről, írtam is róla. Volt valami egyetemista

kongresszus, még a titói Jugoszláviában, a hetvenes években,

Zágrábban, és elég unalmas volt. Úgyhogy én akkor ilyen jegyzeteket

készítettem, hogy hányszor mondják, hogy szocialista önigazgatás,

vagy hányszor, hogy Tito elvtárs, és láttam, hogy beszédenként

huszonötször-harmincszor. És amikor Magyarország uniós tag

lett, és egy EU-tanácskozást tartottak szintén az oktatásról, akkor

kezdtem ezeket a dolgokat figyelni. Hogy hányszor mondják, hogy

fenntartható fejlődés. Láttam, hogy ha nyerni akarsz, akkor minden

pályázati projektumba is beleírod, hogy fenntartható fejlődés. Tehát

nem léptünk ki a képletek világából, csak képletet váltottunk.

Na most szocialista önigazgatás vagy fenntartható fejlődés – kicsit

inkább a fenntartható fejlődés mellett vagyok. Nem akkor győzöd

le a képleteket, hogy ha szocialista önigazgatás helyett fenntartható

fejlődést mondasz, hanem kell egy kitartó és folytonos éberség

a képletekkel szemben. Én ezt nevezem lázadásnak, és azt hiszem,

hogy enélkül nincs gondolkodás. De néha az emberek azt hiszik,

hogy ha most látják és szidják a korábbi képleteket, akkor gondolkodnak.

A jelen képleteket kell észrevenni, és azokkal szemben kell

lázadni.

(Szappanos Veronika felvételei)

A Symposion esélyei

INTERJÚ

Mi tette lehetővé a Symposiont?

– A Symposiont én akkor is, utólag is valami kis csodának láttam.

Nekem egyetemista éveimben Belgrádból volt valami kapcsolatom,

még amikor melléklete volt az Ifjúságnak, és írtam is egy kicsit saját nevemmel,

egy kicsit írói álnéven is. Amikor volt valami összejövetel vagy

irodalmi est, és utána iszogatás, éreztem, hogy egészen különösen

érdekes és tehetséges emberek jöttek valahogy véletlenül össze. Én

Belgrádban is láttam nagyon érdekes embereket. Amikor Belgrádban

indultam, akkor én egy furcsa helyzetben voltam, mert az életemben

korábban azt szoktam meg, hogy valamiképpen nekem van egy helyem.

Amikor általános iskolába jártam, akkor ez nem azért volt, mert

zseni voltam, hanem mert mondták, hogy ő a Várady ügyvéd fia. Egy

kisváros volt. Ha Pesten vagyok, akkor ez nem sokat jelentett volna,

de hát kisvárosban megismertek, ugye. Tehát ott nekem volt valami

társadalmi helyem, létezett egy eligazodás. Amikor Belgrádba kerültem,

akkor éppen egy darabig nem volt felvételi, hanem mindenki be

tudott iratkozni, az is, aki csak a katonaságot akarta halasztani. Kétezer-nyolcszázan

voltunk első éven. Nem tudom, ebből hányan akartak

tényleg tanulni. A második évre talán ötszázan mentünk át, vagy

hányan, de akkor láttam magam először egy olyan környezetben, ahol

nekem nem volt előre biztosított helyem, hanem valamiképpen helyet

kellett foglalnom. Tíz évvel később ugyanezt éreztem, amikor a Harvardra

kerültem. De visszatérve a Symposionra, amikor a Symposion

első generációját kezdtem látni, éreztem, hogy ez valami egészen kivételes.

Ezért is próbáltam az egyetemi karriert és a Symposiont ötvözni.

Persze mindig voltak és vannak kivételes egyéniségek, de hogy egy

ilyen generáció jöjjön össze… Hogy mi hozta össze ezt a generációt,

nem tudom, de egy különös szerencsének láttam, hogy ehhez tudtam

csatlakozni.

Valamiféle társadalmi fejlődésre is szükség volt ahhoz, hogy

a Symposion azzá válhasson, amivé lett?

– Igen, ezt nem könnyű rekonstruálni. Kétségtelen, hogy akkor

valamiképpen a lázadásnak – hadd mondjam ismét, a képletek ellen

való lázadásnak – Jugoszláviában kicsit több lehetősége volt,

mint más kommunista országokban. Most nemcsak politikai lázadásra

gondolok, hanem irodalmi képletek ellen való lázadásra is.

Ennek akkor is van értelme, ha tulajdonképpen utólag bebizonyosodik,

hogy az az irodalmi forma, amely ellen lázadunk, az szintén

ér valamit, de lázadást is hozott. Úgyhogy akkor jött a modernizmus,

aztán Marshall McLuhan, a jazz-zene. A jazz is egész új volt az

ötvenes években. Természetesen nem mi találtuk ki a jazz-zenét,

nagyon régen létezett, sőt Európában is jelen volt – de hogy ez fontos,

azt magunk között tudatosítottuk. Az is hozzájárult, hogy egy

kisebbségi avantgárd folyóirat sokkal kevésbé volt veszélyes, mint

egy többségi nyelven kiadott avantgárd folyóirat. Tehát kicsit ez is

itt volt, és hát Magyarországról is mindenki itt próbált közölni, meg

jártak is Újvidékre. Én ezt szépnek és fontosnak tartom.

Első találkozásunk arra az időszakra datálódik, amikor fiatal

jogtudósként hazajött Amerikából, én meg gimnazistaként

épp cserediáknak készültem oda. Kanizsán tartott egy könyvbemutatót…

Erre visszautalva kérdezem: Még most is úgy

gondolja, hogy „maga az élet a legjobb időtöltés”?

– Ez egy hippi parola volt, számomra nagyon-nagyon rokonszenves.

De ha őszinte próbálok lenni, akkor nem igazán ehhez

igazítottam az életemet. De megmaradt bennem, mint egy szép

dolog. Engem nagyon-nagyon sokáig az egyetemi karrier vonzott,

és hát most is itt áll előttem, azt hiszem, az utolsó jogászkönyvem,

a nemzetközi választottbíráskodásról írt könyvem, amellyel tényleg

valamiképpen odáig jutottam, hogy minden kontinensen használják.

És hát ez nem úgy alakult, hogy „maga az élet a legjobb időtöltés”.

Nekem szép volt ez a gondolat – de nem mondhatom, hogy

ezzel azonosítottam az életemet.

PURGER Tibor

2019. július 18. 13

KÖZÉLET

Mementó (2.)

Az idei év áprilisában nem kedvezett az időjárás a szúnyogoknak

(én inkább azt mondanám, a folyók és egyéb földfelszíni

vizek közelében élő elkorcsosult embereknek). Aztán az áprilisi

aszályt májusban csaknem özönvíz követte, így egyáltalán

nem csoda, hogy töméntelenül sok szúnyog kelt ki, amelyek

igencsak megkeserítették az ott élő emberek életét.

Shakespeare híres mondását parafrazálva a legfőbb kérdés az

Irtani (gyéríteni), vagy nem irtani (gyéríteni)? lett! Mindez azért

is fontos, mert az egyszerű, hétköznapi problémát igencsak

gyorsan a helyi politika szintjére emelték, ha másért nem,

hogy elfelejtsék az emberek az olyan „mellékes” dolgokat, mint az

alacsony bérek, hogy munkához csak politikai kapcsolatok segítségével

lehet jutni, csak akkor kaphatsz támogatást, ha belépsz a

hatalmon levő pártok egyikébe stb. Én megkísérlem most egészen

más szemszögből megközelíteni ezt a kérdést.

Szúnyogok

Mit lehet találni ezekről a „kedves” rovarokról a tudományos feljegyzések

között? Itt található az a megoldás, amit 5-6 tudományos

műből sikerült összeollóznom.

A szúnyogfélék, más néven csípőszúnyogok, valódi szúnyogok

vagy igazi szúnyogok (Culicidae), a rovarok (Insecta) osztályának kétszárnyúak

(Diptera) rendjébe, ezen belül a szúnyogalkatúak (Nematocera)

alrendjébe tartozó család. A család három alcsaládján belül

41 nemük és mintegy 3500 fajuk ismert. A könyékünkön több mint 40

faja található meg. A szúnyogok hímjei teljesen ártalmatlan, növényi

nedvekkel táplálkozó rovarok. A nőstény szúnyogok életük jelentős

részében szintén növényi nedveket szívogatnak, de a legtöbb fajnál a

sikeres peterakáshoz legalább életükben egyszer madarak vagy emlősök

vérét is kell szívniuk.

A szúnyogfélék az egész világon előfordulnak. Kedvelik a meleget

és a nedves környezetet; a fajok sokrétűsége ezért a trópusokon a

leggazdagabb, míg a sivatagi területek kedvezőtlenek számukra. Természetes

ellenségeik nem a békák és a fecskék, mert azok viszonylag

kevés mennyiséget fogyasztanak el belőlük, a szárazföldön inkább az

éjszaka repülő denevérek vadásznak rájuk. Legfontosabb ellenségeik

a vízben élnek (ha megfelelő életkörülményeket találnak), ezek: a vízi

poloskák, a gőték, a halak. Mégis leginkább az időjárás, a hosszan tartó

aszály, illetve a hosszan tartó esőzés járul hozzá a szúnyogpopuláció

drasztikus csökkenéséhez.

Sajnos ezek a tudományos munkák az ideális állapotról mesélnek,

szó sincs arról, hogy az úgynevezett modern mezőgazdaságnak

köszönhetően mind a felszíni vizek, mind pedig a talajvíz olyannyira

mérgezettek, hogy ma már csak elvétve találhatók bennük

a szúnyogok természetes ellenségei. Ráadásul a környezetvédők

összefüggést feltételeznek még – a mezőgazdaságban ellenőrzés

nélkül felhasznált növényvédő szerek mellett – a szúnyogirtáskor

felhasznált vegyi anyagok és a fecskék megritkulása között is.

Igencsak érdekes, hogy nálunk a szúnyogok irtását (gyérítését)

leggyakrabban kémiai módszerekkel végzik földről és levegőből

is. A hatóanyagok a legerősebb idegmérgek közé tartoznak, például

a dietil-meta-toluamide (DEET), lambda-cihalotrin, K-Othrin

ULV (deltametrin). Nem véletlen, hogy a környezetvédők ellenzik

ezek használatát, hiszen széles spektrumú rovarölőkről van szó,

válogatás nélkül kiirtják a mocsarakra és lápokra jellemző szinte

minden rovart, ráadásul még a rovarokkal táplálkozó állatokat is,

emellett pedig az emberekre is veszélyesek. Hiába állítják, hogy a

beavatkozás hatása csak 3–5 napig tart, egyesek szerint az említett

szerek még ez idő alatt is helyrehozhatatlan kárt okoznak a vizes

ökoszisztémákban.

Igencsak érdekes, hogy a múlt század 40-es éveiben felfedezték,

majd a világban a 60-as évektől kezdve alkalmazni kezdték a csípőszúnyogok

tenyészőhelyeinek kezelésére a Bacillus thuringiensis

subsp. israelensis (Bti) vagy a Bacillus thuringiensis subsp. kurstaki tartalmú

készítményeket, melyek nagy előnye, hogy különösképpen a

csípőszúnyogok lárváira hatnak. A kivételes szelektivitás alapja az a

tény, hogy a rovarokra ható kórokozó baktériumok toxinjának kristályai

csak a szúnyoglárvák bélcsatornájában aktivizálódnak, majd

képesek a hámfalhoz kötődve tönkretenni azt, így elpusztítják a

lárvákat. Az sem titok, hogy még 2001-ben például Magyarkanizsa

önkormányzatának területén ezt a környezetkímélő módszert alkalmazták

a szúnyogok gyérítésére, mégpedig szárazjég kristályokba

zárt biológiailag aktív anyagok repülőből történt permetezésével,

valamint a tabletták formájában forgalmazottakat pedig a pangó vizekbe

dobással. A politika ezután lépett színre, senki sem tudja, miért

kellett visszatérni a környezetet károsító anyagok használatára.

Itt ért össze az aratás a szúnyogokkal. Ez a mai civilizáció lényege,

csak nem akarjuk észrevenni. Minden fejlődésnek ára van, amit

akarva-akaratlanul meg kell fizetnünk. Számtalan egyéb példát

is felhozhatunk. Maradjunk az 50-es évek aratóinál. Ők a kemény

munka alatt jócskán megizzadtak. Az izzadságban jelen levő természetes

anyagok védenek a sugárzástól, ami miatt az ötvenes

évek mezőgazdászainak bőre, mivel csak háziszappant használtak

a vízzel történő mosakodáskor, fokozatosan – leégés nélkül – barnult.

Ennek pedig a mai ember az ellentéte, mindenféle eltávolításra

alkalmas fürdőszerrel eltüntetik az UV-sugaraktól védő anyagokat

is, tehát nem csoda, hogy ilyen vagy olyan faktort tartalmazó

kenceficével pótolni kell azokat. De ettől is nevetségesebb az étkezésünk.

A mai élelmiszeripar mindent sterilizál, a tisztálkodással

pedig eltávolítunk a kezünkről is minden itt található mikroorganizmust.

Ekkor jön a gyógyszeripar a segítségünkre, előállítják probiotikum

formájában mindazokat az emésztőrendszer normális

működéséhez szükséges anyagokat (mi pedig megesszük őket),

amelyeket előzőleg eltávolítottunk.

Gondolkozott-e már valaki azon, hogy az e két példában említett

anyagok előállításához mennyi energiát használunk fel, menynyivel

növeljük a környezetünk károsítását?

BALLA Lajos

14 2019. július 18.

Felkavart állóvízben

fürösztött politikusok

EURÓPAI UNIÓ

Határozottan izgalmas figyelni, hogyan gyűrűzik be az európai uniós politizálás

Magyarországra. Eddig ugyanis alapvetően az volt a helyzet, hogy létezett a magyarországi

belpolitika, annak különböző színterei, és létezett az Európai Unió, „A

Brüsszel” (ami sok esetben egyébként valójában Strasbourg, ugyanis ebben a két

városban felváltva ülésezik az Európai Parlament), ami meglehetősen távol állt a

magyar közérdeklődéstől.

Az Európai Parlamentbe, valamint

az unió más testületeibe küldött

politikusokra kicsit lesajnálóan

néztek az otthon maradottak,

afféle „elefánttemetőnek” tekintették ezeket

a megbízatásokat, ahová érdemeik elismerése

mellett, jó fizetésért küldték el a napi

politikai csatározásokban megfáradtakat.

Meg persze azokat, akiket tapintatosan ki

akartak vonni ezekből. És az európai parlamenti

képviselők (pártállástól függetlenül)

eleget is tettek ennek a soha ki nem mondott

elvárásnak: ültek szépen „Brüsszelben”

(vagy Strasbourgban), felvették a fizetésüket,

amiből adomány formájában valamenynyit

visszafolyattak a pártjuknak, évente

egyszer-kétszer adtak interjút, ha éppen valakinek

eszébe jutottak, esetleg, ha buzgott

bennük a tettvágy, akkor a közösségi médiában

posztoltak időnként arról, hogy milyen

szavazáson milyen álláspontot képviseltek.

Na, mindez az utóbbi hetekben alaposan

megváltozott. A májusi európai parlamenti

választások után megalakuló parlamentben

a Magyarországon ellenzékben lévő

pártok képviselői ugyanis felkavarták ezt az

állóvizet.

A történet valahogy úgy kezdődött, hogy

az Európai Parlament előbb elnököt választott

magának, majd megválasztotta az alelnökeit

is. Összesen tizennégy alelnöke lesz

a testületnek, közülük tizenegyet már első

körben sikerült megválasztani – és közülük

kettő magyar: egyikük a fideszes Járóka Lívia,

a másikuk pedig a Demokratikus Koalíció

listavezetője, Dobrev Klára.

Járóka Lívia megszavazta Dobrevet, Dobrev

viszont nem szavazta meg Járókát.

És valahol itt kezdett érdekessé válni a

dolog. A Fidesz ugyanis a magyar nyilvánosságban

rosszallását fejezte ki, amiért Dobrev

Klára nem szavazott meg „egy magyar

politikust”.

Nagyjából ezzel egy időben a Momentum

Mozgalom két képviselője a saját európai

pártcsaládjában, az Emmanuel Macron francia

elnök nevével fémjelzett Renew Europe

csoportosuláson belül kampányba kezdett,

aminek eredményeként a frakció úgy döntött:

sem magyar, sem lengyel kormánypárti

politikust nem látnának szívesen szakbizottsági

elnökként és alelnökként az Európai Parlamentben,

mert ez a két kormánypárt nem

tartja tiszteletben az európai értékeket.

Aztán hamarosan az európai szocialista

frakció is hasonló álláspontot fogalmazott

meg.

DOBREV KLÁRA ÉS JÁRÓKA LÍVIA,

AZ EURÓPAI PARLAMENT ALELNÖKEI:

AZ ELŐBBI NEM SZAVAZOTT AZ UTÓBBIRA,

JÁRÓKA VISZONT TÁMOGATTA DOBREVET

Aztán múlt szerdán öt fideszes jelölt közül

csak kettőt választott meg az Európai Parlament

a különböző szakbizottságok vezetésébe:

Gál Kinga és Deutsch Tamás szakbizottsági

elnök lett, azonban Hidvéghi Balázs,

Trócsányi László és Bocskor Andrea pozíciójáról

nem szavaztak aznap, mert nem volt

meg a kellő támogatottságuk. (Akárcsak más

parlamentekben, az EP-ben is a szakbizottságok

végzik a legfontosabb munkát. Az EPnek

huszonkét ilyen testülete van, a Fidesz

mindegyikben jelen van, de csak néhányban

számíthat vezető tisztségre.) Mindannyiukat

az Európai Néppárt jelölte valamely bizottság

alelnöki posztjára, de mivel a többi képviselőcsoport

nem támogatta a megválasztásukat,

ezért a szavazást el is halasztották.

Nem olyan nagy dolog ez egyébként, az

EP-ben eddig is voltak ilyen egyeztetési fennakadások,

közös jellemzőjük, hogy később

szépen sikerül mindenben megállapodni.

Most viszont ezeket a kis erőfitogtatásokat

a Fidesz otthon jó alaposan felfújta. Hollik

István kormányszóvivő azonnal közölte

is, hogy a Fidesz jelöltjei a magyar „bevándorláspárti”

ellenzék áskálódásai miatt nem

lettek megszavazva. „Ezt a magyar kormány

felháborítónak és példátlannak tartja, ilyenre

nem volt példa sem Magyarország, sem

más államok történetében” – mondta Hollik,

és nem volt igaza, mert hasonlóképpen tett

a Fidesz még 2009-ben, amikor nem szavazta

meg Andor László (az akkori MSZP-s kormány

jelöltjének) biztosi kinevezését. Így tehát

érdemes lenne kicsit visszavenni a heves

kifakadásból, gondolná az egyszeri hírolvasó

– de nem így gondolják a Fidesz politikusai és

a kormánypárti média megmondóemberei.

A legmesszebbre a Pesti Srácok nevű portál

merészkedett, amelynek szerzője nem

sokat hezitált, hanem egyszerűen kijelentette:

a Momentum, az MSZP és a DK „a magyar

nemzet ellenségei, bármilyen eszköz

megengedett velük szemben.” És ez lenne

az a vörös vonal, amit soha, semmilyen körülmények

között nem lenne szabad átlépnie

senkinek, aki nem akar polgárháborút.

Ugyanis a parlamenti demokrácia arra való,

hogy ott a különböző véleményeket valló

emberek képviselői megvitassák egymással

a dolgokat. Vitatkozhatnak sokat és hangosan,

kiabálhatnak egymásra kígyót-békát,

ez belefér. Talán még az is, hogy különböző

trükkökkel borsot törjenek egymás orra alá

– amin a Nép aztán jól felháborodhat. Az

ellenfelek szoktak így viselkedni egymással,

rendben is van ez.

Az viszont nem fér bele, hogy ellenségnek

tekintsék egymást ezek a képviselők. Az

ellenséggel szemben (ahogyan azt a Pesti

Srácok cikkírója is megállapítja) bármit meg

lehet tenni. Tehát nemcsak szidalmazni lehet,

de akár fizikailag megtámadni is, vagy

akár még rosszabbat is lehet vele tenni. És

ne legyenek kétségeink: ha egyszer valakinek

elborítja a vörös köd az agyát, s ha ráadásul

azt is olvassa a kormánypárti médiában,

hogy ezt megteheti, akkor meg is fogja tenni.

És akkor már szinte természetesnek hat a

válaszcsapás.

Mi, vajdaságiak láttunk már ilyet. Háromszor.

Nem volt szép. Nem lenne jó, ha anyaországunkban

is megismétlődne. Ezért nem

lenne szabad elfogadni az ilyen álláspontot.

Öljék csak egymást a politikusok verbálisan,

szavakkal – azért fizetjük őket. De a végtelenségig

felelőtlen az, aki a tőle eltérően

gondolkodót ellenséggé, a nemzet ellenségévé

minősíti. Lehet, hogy a cikkíró büszke

magára, meg a keménykedésére – de hogy

nem gondolt bele abba, milyen súlya van a

szavainak, az biztos.

Legalább mi tegyük meg helyette.

KOCSÁNYOS Pálma

2019. július 18. 15

A falusi emberek körében nagyobb

az összefogás

Ötéves a felsőhegyi Önkéntes Központ Fiatalok Egyesülete

Kisebb jubileumot ünnepeltek Felsőhegyen július 7-én este

a Művelődési Házban. A helybeli önkéntes központ fennállásának

ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepség

alkalmi műsorában felléptek a szervezet haladó szintű, óvodás,

valamint kisiskolás korcsoportjának tánciskolásai. A hétéves Fajka

Flórián népmesével szórakoztatta az egybegyűlteket, és a felsőhegyi

Népdalbarátok Klubja is színpadra lépett. A zentai Gyetvai Hajnalka

zumbaoktató egyik csoportja is szórakoztatta a jubileumi ünnepség

résztvevőit. A szervezet életéről, a

megalakulástól napjainkig képekből

összeállított videót is vetítettek a

születésnap alkalmából. Az önkéntes

központ tagjai saját készítésű sós süteménnyel,

üdítővel és születésnapi

tortával kedveskedtek vendégeiknek.

Ősz Szabó Norbert, a központ elnöke

elmondta, hogy az eseményre

meghívták az alapító tagokat.

– Az alapítók közül mára már sokan

külföldön élnek, de egy lakodalomnak

köszönhetően közülük többen

itthon tartózkodtak, és el is tudták fogadni

a meghívásunkat. Rajtuk kívül

ŐSZ SZABÓ NORBERT

az elmúlt öt év alatt tevékenykedő aktivistákat, támogatóinkat, segítőinket,

pontosabban mindenkit igyekeztünk meghívni, aki az elmúlt

évek során bármilyen formában részese volt a civil szervezetünk életének.

Mindenki egyformán fontos, de itt kiemelném a társszervezetünket,

a felsőhegyi Népdalbarátok Klubját, amellyel az utóbbi időben

számos közös megmozdulásunk volt. Örülünk mindenkinek, aki eljött,

és velünk együtt ünnepelt, de azoknak is, akik nem tudtak most itt lenni

– hangsúlyozta az önkéntes központ elnöke, aki arról is vallott, mely

akciók kedveltek leginkább a polgárok körében.

– A húsvéti tojásvadászat volt az első nagyobb eseményünk, ami

azóta is fennmaradt, és őszinte örömre ad okot számunkra, hogy egyre

népszerűbb és szélesebb körben ismert. Az én személyes kedvencem

a Mikulás-napi megmozdulásunk, amikor háztól házig jár a Mikulás.

Kedvelt még az őszi rajzversenyünk vagy a futball-világbajnokság vetítése.

A környezettudatosságra való nevelés, valamint a faluszépítési

akcióink mind részei a tevékenységünknek – állítja Ősz Szabó Norbert.

Elmondta, az elmúlt öt évben nem volt minden év ugyanolyan sikeres.

Az utóbbi időben viszont egyre aktívabb a központ.

– Az egyesület életében voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is.

Az utóbbi időben egy aktívabb időszakot tudhatunk magunkénak.

Próbálunk úgy dolgozni, hogy minél szélesebb palettán mozogjanak

az eseményeink. Szeretnénk minden korosztályt megmozgatni

a faluban, mindenkihez eljuttatni valamit. Úgy érzem, ez már szépen

alakul. Más korosztály, más érdeklődési kör van jelen húsvétkor a tojásvadászaton

vagy a foci-világbajnokság vetítésén, a bálainkon vagy

a táncoktatások alkalmával – állítja az egyesület elnöke, aki kiemeli a

tánciskola jelentőségét a falu életében, amely nemcsak a fiatalokat, de

a gyermekeket is megmozgatja.

– A tánciskola szervezésével sikerül több korosztályt is bevonnunk

az aktivitásba, a fiatalok táncolnak, de a vizsgabálon ott vannak a szülők,

nagyszülők, így együtt szórakozhatnak, örülhetnek a fiatalok sikereinek.

Örülünk, hogy a tánciskolát sikerült továbbvinnünk. Nyárra kialakult

egy haladó szintű csapat is a fiatalok köréből, aki együtt fejlesztik

tovább tánctudásukat, de kisiskolásokat és óvodásokat tömörítő

csoport is van a tánciskolánkban. Babin Beáta versenytáncos vezeti a

tánciskolát, aki országos bajnok volt. A fiataloknak heti két alkalommal

nyújtja a szórakozás és fejlődés lehetőségét. Nem titkolt célunk, hogy

a már most jól működő tánciskolából egy külön szakcsoportot alakítsunk

ki a civil szervezetünk részeként – mesél a terveikről Ősz Szabó

Norbert. Hozzáteszi, havonta valamilyen más eseményt szerveznek.

– Négy évtized után a Vajdasági Vándormozival együttműködve a

mozi élményét is sikerült a falu életébe visszahozni. Havonta egy alkalommal

magyar filmet nézhetnek meg a filmkedvelő falubeliek.

Fontosnak tartjuk, hogy minden hónapban legyen valamilyen aktivitásunk,

nyújtsunk valamit a lakosságnak. Elmondhatom, hogy komoly

szerepünk volt a Művelődési Ház felújításában is. Ezzel sem szándékozunk

megállni, folyamatosan szeretnénk a berendezést újítani. Legutóbb

például a konyhát sikerült bútorzattal, elektromos tűzhellyel,

hűtőszekrénnyel és hűtőládával gazdagítanunk – sorolja a központ

elnöke. Szerinte minderre nem került volna sor a lakosság összefogása

nélkül.

A SZÜLETÉSNAPI TORTÁVAL

– Véleményem szerint az ötéves fennállásunk alatt elért eredményeinkben

az emberi összefogásnak nagy szerepe van a tagságon

belül is, és a támogatóink körében is, legyen az anyagi eszköz vagy

emberi erő. Előfordult, hogy megkérdezték tőlem: hogy sikerül nektek

ezt a semmiből megcsinálni? Az a tapasztalatom, hogy a falusi emberek

körében nagyobb az összefogás, nem mindent a pénz értékében

szemlélünk. Például, ha nekem van lisztem, és adok abból, a másik

embernek zsírja van, abból ad, a harmadik tojást, a negyedik pedig el

tudja készíteni az ételt – akkor ebből már lehet valami. A saját tapasztalatunkból

állítjuk, hogy ez működik – mesél Ősz Szabó Norbert a falu

lakosainak összetartásáról és az önkéntes központ további céljairól.

– Továbbra is szeretnék az alapításkor megálmodott úton haladni,

tevékenykedni. A céljainknál tartva elmondanám, szeretnénk egy erős

és valódi ifjúsági központot kialakítani, ahol a fiatalok kikapcsolódhatnak,

szórakozhatnak, de közben fejlődnek is – vallja az önkéntes központ

elnöke.

FARKAS Mónika

16 2019. július 18.

Százhetvenöt éves a magyarcsernyei

Szent Ágota-templom

Az 1790-es évek vége felé Csekonics József zsombolyai

földbirtokos számtalan okból kifolyólag úgy határozott,

hogy széttelepíti a csőszteleki tanyavilágot. A

németeket – ők voltak kevesebben – Szerbcsernyére,

Németcsernyére, a magyarokat Bozitópusztára telepíti, majd

nem sokra rá a mai Magyarcsernye helyén kimérik az első házhelyeket.

Közben dohánykertészeket telepít be Dorozsmáról és

Szeged környékéről, de nem jöhettek valami sokan, hiszen ebben

az időben olyan óriási a szegénység, hogy a vármegye helységei

élelemért és gabonáért fordulnak a Helytartótanácshoz.

Templomot kellett építeni. Templomot és iskolát. Igaz, a derék

magyarcsernyeiek megfordították a sorrendet. Először iskolát

építettek, amely imaházként is szolgált. Az épület tetejére deszkából

tornyot raktak kis haranggal, amely vasár- és ünnepnapokon

istentiszteletre szólongatta a híveket.

Részlet az egyházközösség történetéből: „A község iskolaházat

épített 1828-ban, amely ideiglenesen imaházként is szolgál.

1829-ik év augusztus 20-án Fischer Vencel nagyjécsai kerületi

esperes által Szent László király tiszteletére fel is szenteltetett.”

Ekkor készült a magyarcsernyei plébánia első hivatalos pecsétje.

A rajta olvasható körirat a következő volt: „Sigillum Ecclesiae

Magyar-Czernyensis”. Még ebben az évben ünnepélyesen Magyarcsernye

plébánosává iktatták be Torma Mártont. 1837-ben

a magyarcsernyei plébániára látogatott Lonovics József csanádi

megyés püspök. A látogatásról szerkesztett emlékirat a következőket

tartalmazza: „Miután a mostani épület csak ideiglenesen

pótolja a szentegyházat és tekintve szűk voltát úgy a község

híveinek nagy számát az felette alkalmatlannak bizonyul, a

pártfogó földesuraság kegyes bőkezűségétől és alattvalói boldogítása

körüli nagylelkű gondoskodásától elvárjuk, miszerint

a hívek számának megfelelő szentegyház építése iránti terveit

érvényesítse.”

A templom alapját 1842-ben ünnepélyes keretek között tette

le a kegyúr. (A szájhagyomány szerint ekkor ültették el azt a japán

akácfát, amely még ma is él, és az állam védelme alatt áll.)

A templomot 1844-ben szentelték fel Szent Ágota tiszteletére

Csekonics János Ágota nevű lánya emlékére, aki az év júliusában

hunyt el. A templom hatalmas méretei már akkor túlszárnyalták

a település összes épületét, valamint a hívők szükségleteit

is. A belsejét már a felszentelés után rendezték be a hívek és

a kegyúri család adományainak köszönhetően. A Szent Ágotát

ábrázoló hatalmas oltárképet Csekonics Jánosné Liptai Leona

adományozta. A nagy oltár két szárnyán Szent István király és

Szent Imre herceg életnagyságú szobrait állították fel a hívek

közös költségén. Szent Lászlót és Szent Erzsébetet olajfestmény

örökítette meg.

1849. január 21-én minden magyarcsernyei lakos elhagyta

otthonát, és a Maroson túlra menekült a „népfelkelők” elől. Ekkor

égett le a plébánialak és a levéltár, mert az elhagyott falut

feldúlták és felgyújtották. A templomot csak kifosztották, de

nem gyújtották fel. Elődeink kezdhettek mindent elölről.

A templomon a XIX. század második felétől napjainkig több

javítást és felújítást végeztek. Az elsőt 1886-ban, majd nagyobb

munkálatokat 1956-ban és 1959-ben. A teljes felújítása 2010–

2011-ben történt meg. Előzőleg a Csernyeiek Klubjának kezdeményezésére

2007-ben fölmérést végeztek a templom állapotáról,

ebben vészjósló adatok hangzottak el. A felújítás érdekében

A TEMPLOM ELŐTTI JAPÁN AKÁCFÁT ÁLLÍTÓLAG 1842-BEN

ÜLTETTÉK, MÉG MA IS ÉL, ÉS AZ ÁLLAM VÉDELME ALATT ÁLL

a klub egy civil szervezetet hozott létre Szent Ágota Alap néven.

Annak a folyószámlájára lehetett befizetni az adományokat, illetve

ide futott be a tartományi, köztársasági, illetve magyarországi

pályázatokból befolyt pénz. 2011. május 14-én egy majd

négy éve tartó folyamat ért véget. Befejeződött a templomunk

felújítása! Ünnep volt ez a szombat a faluban. Régen gyűltek

össze ennyien az Isten házában, vagyis ahogyan Német László

püspök fogalmazott „Magyarcsernye szívében”. 1837-ben Lonovics

József csanádi megyés püspök figyelmeztette Csekonics

grófot, hogy Magyarcsernye szorgos népe nagyobb imaházat

érdemelne. Ha valami csoda folytán most jönne közénk, nem tudom

kiket és mire figyelmeztetne. De ne legyünk ünneprontók.

Örüljünk ennek a jubileumnak úgy, ahogy van!

A jubileumi hálaadó szentmisét 2019. július 21-én délelőtt

10 órakor dr. Német László SVD nagybecskereki megyés

püspök vezeti.

CSÁNYI Mihály

2019. július 18. 17

Fesztivál

Múlt héten csütörtöktől vasárnapig

rendezték meg Kishegyesen

a tizenkilencedik Dombos Festet,

melyre idén is nagyon sokan

voltak kíváncsiak. A rendezvény

programjait a kishegyesiek ezúttal

ingyen látogathatták.

Egy híján húsz

Fesztiváli hangulat a tizenkilencedik Dombos Festen

Horváth László szervező azt

mondta, az idei fesztivál már a jövő

évi, huszadik fesztiválra való felkészülés

jegyében történt:

– Nagyon sokan voltak, ritka jó

dombosi hangulat alakult ki. Szép

az, hogy a teljes generációs paletta

itt volt: a két-három évesektől a

nyugdíjasokig. Azok, akik először

jöttek ide, és meglátták a helyszínt,

dobtak egy hátast. Nagyon büszkék

vagyunk erre, de a produkciók

sem lógtak ki a sorból. Mindenki jól teljesített,

legyen szó koncertről vagy más

produkcióról. Örülünk, hogy az eseménynek

fesztiváli varázsa van, a produkciókat

pedig mozaikként rakosgattuk, hogy

klappoljanak egymáshoz. Félix is mindig

megmozgatja a közönséget, az ő neve a

legalacsonyabb rétegekig beivódott. Az

idei fesztiválra egy nagyzenekari koncerttel

jött, amit nagyon sokan élveztek, mert

igazából Vajdaságban csak a Domboson

adott a koncertjeire állandó igény és bemutatkozási

lehetőség. Kishegyes 250

éves, ezért vasárnap utcabálra hívtunk

mindenkit a faluból, ahol olyan új műfajok

is megjelentek, melyeket előtte még én

sem láttam. Artistákat hívtunk, akik a löszfalon

táncoltak, ezáltal gyakorlatilag nyertünk

még egy színpadot. A fényfestészet

is nyerő művészeti ág: Magyarországon és

Európában máshol már városok építenek

erre fesztivált, Szerbiában ez annyira még

HORVÁTH LÁSZLÓ:

A FESZTIVÁLON MINDENKI

JÓL TELJESÍTETT!

SIMOR ÁGNES:

NAGY KIHÍVÁS VOLT

A LÖSZFALON TÁNCOLNI

nem divat. Nemcsak a műfajok, a produkciók

száma is bővült az idén. Ez már a jövő

évi, huszadik fesztiválra való felkészülés jegyében

történt – nyilatkozta Horváth László,

aki a jövő évi rendezvényről nem árult

el részleteket. Az azonban bizonyos, hogy

a fesztivál hangulatában további fejlődésre

lehet majd számítani.

A Dombos Festen bemutatásra került

a tánc egy új műfaja – a vertikális tánc. Ez

egy olyan művészeti ág, amelyet nagyon

kevesen űznek, Magyarországon egyetlen

társulat, de világszerte is mindössze

DEJAN VUJINOVIĆ:

VAJDASÁGBAN A FESZTIVÁLOK

MEGÁLLTÁK A HELYÜKET

tíz-tizenöt ápolja ezt a műfajt. Erről Simor

Ágnes, a budapesti The Flock Project tagja

mesélt:

– Az előadás alatt ki vagyunk kötve beülőkbe,

és tizenöt, húsz vagy akár harminc

méter magasan, tulajdonképpen a falon

merőlegesen táncolunk, szaltózunk, pörgünk

és forgunk. Akrobatikai és táncos jelenetek

keverednek a levegőben előadott

táncszínházi előadás keretében. Hatfős

a csapatunk, de ide most négyen érkeztünk.

Van közöttünk, aki a táncos, van, aki

a színházból került hozzánk, és olyan is, aki

TÓTH VIKTOR: PRÓBÁLOM A GYERMEKEKHEZ

KÖZEL VINNI AZ AKUSZTIKUS ZENÉT

A FESZTIVÁLON A TELJES GENERÁCIÓS PALETTA JELEN VOLT

18 2019. július 18.

Fesztivál

A MOSTAR SEVDAH REUNION A DOMBOSRA IS ELHOZTA A SEVDAHOT,

AZ ÖRÖMÖT ÉS BÁNATOT TÁPLÁLÓ, EGÉSZ TESTET BETÖLTŐ ÉLETÉRZÉST

A FITOS DEZSŐ TÁRSULAT A RÉGRŐL JÖVŐ TUDÁST

KÖZVETÍTI TÁNCBAN, MUZSIKÁBAN MEGMUTATVA…

A FÉNYFESTÉSZET IS NYERŐ MŰVÉSZETI ÁG

A TERRA PROFONDA TRIÓ

gyerekkora óta akrobatikával foglalkozik,

ugyanakkor a csapat nagy része levegőakrobataként

is dolgozik. Löszfalon még

nem táncoltunk, ezért ez nagyon izgalmas

kihívást jelent, a várfalak és a magas

házak gyakoribbak számunkra, de nagyon

szeretünk természetközeli helyen lenni,

úgyhogy ez nagyon tetszik, felkészüléskor

pedig összebarátkoztunk a madárkákkal,

akik a falon laknak.

Tóth Viktor, ismert magyarországi

jazz-zenész a fesztiválon nemcsak a felnőtteket,

hanem a gyermekeket is szórakoztatta

a Magyar népmesék szaxofonnal

című produkciójával:

– Nem a jazzt, inkább a szépséget és a

szabadságot szeretném megismertetni a

gyerekekkel. Próbálom közel vinni hozzájuk

az akusztikus hangszereket, hogy lássák:

az ember a hangszeren keresztül kiteszi a

szívét. Vajdaságban már eljutottam a szórványba

is, ahol kevés magyar gyermek él.

Hihetetlen élmény számukra, hogy az általuk

rongyosra nézett mesét egy teljesen

más olvasatban láthatták. Arra törekszem,

hogy a kis lábaik meginduljanak táncolni, és

bevonjam őket egy pozitív életigenlő magatartásba

– mondta az ismert muzsikus.

A szabadkai Dejan Vujinović a Dombos

Fest rendszeres látogatója, aki évről évre

visszajár megtekinteni a programokat, de

maga is szervez fesztiválokat, az ő nevéhez

fűződik többek közt az Etnofest, Horváth

Lászlóval pedig sokéves jó barátságot

ápol:

– Örülök annak, hogy Vajdaságban a

fesztiválok megállták a helyüket, főleg a

Dombos. Azzal, hogy ez már a tizenkilencedik,

mondhatjuk, hogy a fesztivál már

komoly nyomot hagyott maga után, és

továbbra is folyamatosan fejlődik. Az idén

észrevehető volt, hogy kommunikáció tekintetében

fejlődött a fesztivál, és az is,

hogy az időjárástól függetlenül nagyon

sokan eljöttek. Szeretem a Dombost, a

hangulatát. Lehet, hogy én egy picit más

irányba vinném el a programokat, de tudom,

mit vár el a közönség. Kicsit újítanék,

többet kísérleteznék, de így is imádom ezt

a fesztivált.

A Dombos Festen a sokszínű zenei és

irodalmi felhozatal mellett a gasztronómiai

kínálat is igen gazdag volt. A bácsfeketehegyi

Lódi-féle házi portéka kínálatában

például handmade, azaz hagyományos

házi készítésű, tartósító- és cukormentes

szörpök, borok, pálinkák, saláták és

mangalicából készült húskészítmények is

kaphatók voltak. Az egyik legnépszerűbb

gasztronómiai helyszín pedig a lángossütöde

volt, ahol a Nők Kishegyesi Fórumának

tagjai szorgoskodtak, de a fesztiválon

csapolt Csíki sört és más finomságot is lehetett

fogyasztani.

TÓTH Imre

Révész Róbert felvételei

2019. július 18. 19

asztalizene

Budapesten, a Szépművészeti Múzeum

előtt hosszú sor kígyózott a

Michelangelo-kiállítás utolsó napján.

Korlátozzuk a mondatot: csak

Michelangelo kisszámú rajza volt kiállítva,

a sor pedig eleinte elég egyenest nyomult

fölfelé a lépcsőn, a „kígyózás” bent az épületben

kezdődött. A sorban állás mindig

alkalmat ad antropológiai megfigyelésekre,

ilyenkor az ember lökdösődve, taszigálva,

toporogva, sziszegve, kellemetlen embertársaira

ideges pillantásokat vetve sokat

elárul önmagáról. Én mindenesetre

bámészkodtam.

Olasz nők álltak előttem, egyáltalán

nem fiatalok, velemkorúak. Az

egyik asszonyka sorban állás közben

szelfiket lőtt magáról – pergőn, mint

a sortűz –, pedig egyáltalán nem volt

irigylésre méltó a helyzete a tűző napon

a tömött sorban, majd azonnal

mosolyogva nézegette a saját mosolygó

arcképeit szuper mobiltelefonjának

kijelzőjén. Pedig nem volt sem szép,

sem csúnya az az olasz nő, egy javakorabeli

asszony, aki rég túl van a vonzó

életkoron, bár jól tartja magát. Tetszett

is magának nagyon kivágott felsőben,

napszemüvegben a benzingőzös pesti

fényben.

Mások is mobiloztak és fényképeztek

veszettül. A kopár, napverte Hősök

terét, mely forrón szürkéllett a beton

kipárolgásában; fogalmuk sem volt,

mely hősök állnak őrt éjjel-nappal a

magyarok fölött. Vagy saját magukat

filmezték a beton meg a kő visszaverte

kellemetlen fényben. Ők is tetszeni

akartak maguknak, saját életük hősei

lenni, és az izzó tér is látványosságszámba

ment számukra, pedig hát az

a millenniumi emlékmű rémes egy kompozíció

a magyar nacionalizmus fénykorából.

A múzeumban legalább hűvös volt. A

templomok és a múzeumok különös hűvöse

a forró nyárban. Sötét is volt odabent,

mert a Michelangelo-rajzokat nem nagyon

szabad kitenni a fénynek, és csak megfelelő

hőmérsékleten tarthatók. Számos

nagy gyűjteményből kérte kölcsön a Szépművészeti

Múzeum a rajzokat, 29 alak- és

fejtanulmányt, és ehhez hozzátett a saját

reneszánsz grafikai gyűjteményéből még

24 rajzot a nagy olasz kortársaitól. Ez volt

Magyarországon az első Michelangelo-kiállítás,

amióta világ a világ, és egyhamar nem

is lesz újabb. Vagy tán soha.

Nem szívesen adják kölcsön a világhíres

múzeumok a grafikákat, és bizonyára

méregdrága egy-egy ilyen akció. „A test

diadala” – hirdették a budapesti plakátok.

20 2019. július 18.

Michelangelo milliméterei

Ám amekkora a hírverés, akkora a csalódás,

egyrészt, mert a turistatömegben nem lehet

nyugodtan megszemlélni a rajzokat,

másrészt, mert kicsik, közel kellene hajolni

hozzájuk, amit megint csak nem lehet,

harmadrészt, mert ezek a szép kis grafikák

nem önálló műalkotások, hanem csak egy

réges-régi gyakorlófüzet maradványai. Michelangelóék

nem tartották nagyra a vázlataikat,

eldobták, elégették őket, csak kevés

maradt meg. A papírral spóroltak, így nem

MICHELANGELO BUONARROTI: MADONNA GYERMEKÉVEL

önálló lapokra készítették vázlataikat, hanem

egy hatalmas nagy papírlapra skicceltek

a műhelyben. A képecskék, amelyeket

látunk, jórészt kivágatok.

A Sixtus-kápolna és az Utolsó ítélet freskóinak

figuráit, mozdulatait, izomtekeredéseit

rajzolta meg gyakorlásképp vöröskrétával,

ezüstvesszővel, barna tintával a

művész, anatómiai tanulmányokat végzett,

megfigyelte és lerajzolta, hogyan moccannak

az izmok egy férfiháton, a karon, a lábon.

Mégis kissé túlzó a kiállítás címe – „A

test diadala” –, mert Michelangelo (1475—

1564) tüzesen vallásos ember volt, és a képei,

szobrai mindig valamely vallási vagy

mitológiai téma megjelenítései voltak. Egyáltalán

nem a test volt a mindene. Ráadásul

egyetlen művén sem ábrázolt örömöt, boldogságot,

semmi diadalt. Azt mesélték róla,

hogy kemény, komor, nehéz természetű, tekintélyt

nem ismerő ember volt, aki a fiúkat

szerette, legnagyobb, plátói szerelme azonban

egy özvegy nemesasszony volt, Vittoria

Colonna, akihez gyönyörű szonetteket írt,

és aki szintén költött spirituális verseket. Talán

őt rajzolta meg abban a Máriában, mely

ifjúkorom óta az egyik kedves rajzom, azonban

a budapesti kiállításon – pedig ezért

mentem – nem láttam.

Amikor Michelangelóra gondolunk, székesegyházak

és szobrok jutnak eszünkbe, a

Dávid, a Mózes, Pietà, őrült nagy freskók,

csupa monumentalitás, és most

gondoljuk el, hogy mindazonáltal egy

nagyon finom kezű, a legkisebb vonásokat

is gonddal papírra vető művész

volt, az árnyalatok híve és a magasröptű

érzelmek költője. Ez a kiállítás mindenekelőtt

a műgondra vetett fényt,

a milliméterekre, a művészi türelemre

és figyelemre, a papiros simogatására.

Meg arra, hogy a durvaság és a gyöngédség

megférnek egy lélekben.

Gondoljunk a Sixtus-kápolna óriási

mennyezetképének híres részletére,

mely a teremtést ábrázolja, arra a néhány

milliméterre, mely az Úr és Ádám

ujját elválasztja és összeköti. Számtalanszor

reprodukálták, mégsem vált

közhellyé. Azt érezni a szemlélése közben,

hogy ezen múlik a teremtés: két

milliméteren és a láthatatlan szikrán.

Arra is gondolni szoktam, hogy a majom

óta az ember nem használta olyan

sokat és olyan ügyesen a hüvelykujját,

mint a mobilozó homo sapiens.

Vagy talán már félig-meddig homo virtualis.

Akárhol el lehet csodálkozni az

emberi hüvelykujj gyors mozgásán, az

evolúció legújabb fejleményén. De a

mutatóujj is sebesen és finoman siklik

a kijelzőn, és pontosan oda bök, ahova kell.

El lehet képzelni, milyen volt az emberi kéz,

amikor előállította az első pattintott kőeszközöket.

Hasonlítsuk ezt össze a mai gördítéssel,

az érintőképernyő pöckölésével, a

klikkelés negyed másodpercével. És hasonlítsuk

össze Michelangelo nőarcát azokkal

a szelfikkel, amelyekkel naponta százszor

találkozunk a Facebookon.

Az elvágyódást figyeltem meg ezen a

rajzon, a kisded vaskos jelenének és a nő

távolba révedő, elhalványuló tekintetének

kontrasztját, a valóságos test erős kapaszkodását

és a nem e világra való női arc

eltűn(őd)ését. Ez egy befejezetlen rajz, a

Casa Buonarrotiban van, Firenzében. Lehet,

hogy a szelfiző olasz nők épp onnét jöttek,

és megcsodálták Pesten nem mást, mint

önmagukat.

RADICS Viktória

Sokat gondolkodtam, hogy ezt a fejezetet

megírjam-e, de minden egyes

Európa-ellenes kirohanás arra ösztökélt,

hogy igen; abban a reményben,

hogy sokan, bel- és külföldön egyaránt, ha

véletlenül elolvassák ezt a könyvet, egy picit

elgondolkodhatnak azon, hogy mit is jelent

az Európai Unió, és tényleg olyan rossz-e,

mint azt egyesek propagálják: többnyire

politikai haszonszerzés céljából. Vannak

hibái, ahogy nekünk is, a gyerekeinknek,

a szüleinknek is, de mégsem távolíttatjuk

el őket a környezetünkből, hanem ha kell,

meghalunk értük.

Mindenesetre én büszke vagyok arra,

hogy európai vagyok, hogy tehettem Európáért,

még ha egyúttal olyanoknak is szolgálatot

tettem ezzel, akiket nem tisztelek.

A jogászi szakma terén jártasok közül

biztos sokan teszik fel a kérdést, miért nem

tártam az életemnek ezen szakaszát a bíróság

elé, mint enyhítő körülményt.

Több oka is volt, hogy nem tettem meg,

habár így is pár részlet napvilágot látott,

annak ellenére, hogy megpróbáltam elhallgatni

ezzel kapcsolatban mindent.

Azt hittem, a hatósággal való együttműködésem

überelni fog minden más enyhítő

vagy mentő körülményt. Nem számítottam

rá, hogy az ügyészség ilyen hatalmas mértékű

hazugságáradatot zúdít rám, és arra

sem, hogy ebben az aljasságban a bíróságban

partnerre fog lelni. Ismeretlen volt számomra

az igazságszolgáltatás ezen arca.

Az egész úgy ért bennünket az ügyvédemmel,

mint a villámcsapás. Teljesen

másra voltunk felkészülve, és a védelem is

teljesen más stratégiára épült. Ahhoz, hogy

ezekkel a tényekkel elő tudjak hozakodni,

több hónapos előkészületre lett volna

szükség, hiszen szinte valamennyi művelet,

amelyben részt vettem, a személyemmel

együtt titkosítva volt hosszú évekre. Így az

sem biztos, hogy feloldották volna a titkosítást,

mivel erről külön megegyezés volt. Sőt,

biztos, hogy nem.

A legtöbb okmány, amelyet 2003–2007

között adtam el, 2013–2017-ig érvényben

volt, és erre az időre nélkülözhetetlen

nyomkövetőként szolgált. Ha 2008-ban

felfedem a tevékenységemet, csakhogy a

bőrömet mentsem a börtöntől, lehet, több

tucat ember életét kockáztattam volna, és

minden, amit tettünk, hiába lett volna. És

semmi sem garantálta, hogy a magyarokat

ez meghatotta volna. Semmi sem garantálta,

hogy enyhítő vagy mentő körülményként

értékelte volna a bíróság. Viszont már

eddig is több ember életét mentettük meg,

Robert Yugovich

Európa szolgálatában (2.)

irodalom

és nem lehet tudni, az elkövetkező években

még hányét fogjuk.

Aztán rövid időn belül, szinte pár nap elteltével,

hogy a bírósági tárgyalássorozat

elkezdődött, rájöttem, hogy semmi értelme

sem lenne előhozakodni ezekkel a dolgokkal,

pedig megfordult a fejemben szinte nap

mint nap. Ugyanis az történt, hogy a szlovák

okmányaimról nemcsak az derült ki, hogy

eredetiek, amit a magyar igazságügyi szakértő

állapított meg, és az erről szóló hivatalos

dokumentum ott állt az ügyészség és a

bíróság előtt, hanem az is, hogy a szlovák hatóság

az okirataimat és az azzal való minden

információt államtitokként kezel. Ezt az NNI

nyomozói tárták a bíróság elé eskü alatt tett

meghallgatásukon. Ezen tények ellenére a

bírónő mégis úgy kérdezett vissza, hogy: „A

huszadrendű vádlott miért tartózkodott hamis

okmányokkal Magyarországon?”

Megértettem, hogy vagy ennyire tudatlanok

a magyar ügyészek, bírók, vagy

egyszerűen teszik a hülyét, és nem akarnak

tudomást venni a minden kétséget kizáró

bizonyítékokról, és mindenféleképpen

el akarnak ítélni. Semmi értelme sem lett

volna a szálakat tovább bontogatni, és azzal

kockáztatni a folyamatban lévő műveletek

sikeres kimenetelét. Úgy gondolom,

méltatlan lett volna az egyezséget megszegni,

miszerint ezekben a műveletekben

betöltött szerepünket nem használhatjuk

fel semmilyen körülmények között, így

bírósági ügyekben sem. Annak ellenére,

hogy nem voltam/voltunk hivatásosok,

„csak” külsősök, és jogi felelősség nem igazán

terhelhetett ily módon bennünket, az

évek során mégis megértettem, hogy van

erősebb és fontosabb felelősség is, és ez a

lelkiismeret. Az elején azt hittem, majd saját

magam hasznára fogom felhasználni ezt

a kapcsolatot, és majd viszonzásképpen én

is fogok „szívességet” kérni tőlük, ha olyan

lesz a helyzet, csakhogy itt másról volt szó,

és másképpen működtek a dolgok, mint

általában. Nem maguknak kérték a „szívességet”,

ahogy az általában lenni szokott,

és majd jövök eggyel, hanem Európa valamennyi

lakosa nevében, 0–120 éves korig.

Ellenszolgáltatás nélkül!

Nem győzködtek, csak elmondták, mit

szeretnének. Nem hazudoztak, nem próbáltak

mesékkel befolyásolni, hamis ígéreteket

sem tettek, mint a magyar hatóság később,

egyszerűen csak a lelkiismeretemre bízták,

hogy vállalom-e, vagy sem.

Viccesen annyi biztatót mondtak, hogy

ha vállalom, lehet, majd sok év múlva a

gyerekeim vagy az unokáim kapnak egy

oklevelet az egészről, de ez sem valószínű.

Nem siettettek a döntéssel, sőt, azt mondták,

válaszolnom sem kell, csak ha végül

igent mondok. Szerintem ők is kételkedtek

abban, hogy olyan őrült lennék, hogy

szinte a semmiért ekkora kockázatot vállaljak.

Aztán elmentem, és meghallgattam

az előadásaikat és az érveiket, amelyeket

olyanoknak tartottak, mint én. Nem a lelkiismeretünkre

próbáltak hatni, hanem tényeket

tártak elénk, és elmondták, mi miért.

Ezt követően, aki még mindig érdekelt maradt,

egyéni elbeszélgetésen vett részt, ahol

elmondták, milyen konkrét szívességet kérnek.

Itt találkoztam újra Pepével. Érdekelt

a dolog, mert azt hittem, jó kaland lesz, és

komoly érdekekre is szert tehetek. Hamar rá

kellett jönnöm, hogy túlságosan kalandos,

érdek pedig maximum annyi van benne,

hogy ellensúlyozom a jót a rosszal, és ettől

béke van a lelkemben.

2019. július 18. 21

gyerekszoba

Fésűs Éva

Mire való a dinnye?

Tarbay Ede

Nyári

hónapok

Június a nyárba topog.

Langyosodik már a homok.

Egyik napról másik napra;

Van cseresznye, retek, alma.

Júliusban jó a meleg,

pancsolni és úszni lehet.

Napsugaras kék az ég.

Aratásba kezd a nép.

Augusztus a nyár utója,

útra készül már a gólya,

a többi még zengi dalát.

Gyümölccsel van tele az ág.

22 2019. július 18.

A kerekerdei játszótéren egy nagy, kövér

borzgyerek rá akart ülni a hintára.

Tapsi Ferkó, Mókus Péter, Ürge Gyurka,

sőt még Kisegér Kelemen is hiába magyarázták

neki, hogy ne üljön rá, mert ekkora

borzfiú alatt leszakadhat a kicsiknek szánt,

lenge hinta. Borz Berci mindennap újra

eljött, és megpróbálta elfoglalni, amiből

rendszerint akkora nézeteltérés támadt,

hogy az egyiknek az emlékét máig is őrzi

Malacka fülén egy szaggatott csipkeminta.

Egyszer aztán a harkály kiszögezte a

tölgyfa derekára az erdei határozatot, ami

így szólt:

„Nagy, kövér borzok a játszótéri hintát

nem használhatják! A tilalom megszegőjére

személyesen fogok rámordulni. Bömböldi

Balambér barna medve.”

No hiszen volt öröm! Csak a borz kerülgette

duzzogva a margarétás, mécsvirágos

játszóteret. Nem merte megszegni a tilalmat,

mert a harmatos fűben friss medvenyomokat

látott. Mérgesen nézte, hogyan hintázik a mókus,

hogy leng a nyuszi kajla füle a szélben,

sőt még azt is el kellett tűrnie, hogy malacka

csúfondárosan ráöltse a nyelvét.

– Na, megálljatok! – morogta magában.

Azért is borsot török az orrotok alá! Ha én

nem hintázhatom, egykönnyen ti sem

fogtok!...

Másnap reggel az erdei-mezei gyerekek

egy óriási görögdinnyét találtak, közvetlenül

a hintájuk előtt – de akkorát, hogy attól

sem a hintára felülni, sem azt meglendíteni

nem lehetett. Nyilvánvaló volt, hogy az erős

borz görgette oda.

– Most mitévők legyünk? – nézett egymásra

Tapsi Ferkó és Mókus Péter.

– Majd én megmondom! – visított Malacka.

– Ha a kölcsönkenyér visszajár, akkor

a kölcsöndinnye is!

– Színigaz – cincogott Kisegér Kelemen –,

de hogyan akarod neki visszaadni, amikor

meg sem bírod mozdítani?

– Ha mindnyájan nekirugaszkodunk,

együtt el tudjuk görgetni a lejtős domboldalig,

onnan pedig már magától is legurul,

és aztán… – itt lehalkította a hangját

Malacka, és kuncogva suttogott valamit a

többieknek.

– Nagyszerű, nagyszerű! – verte össze

apró mancsát Mókus Péter, Tapsi Ferkó pedig

bukfencet vetett örömében.

Hanem a dinnye nagyon nehéz volt, az

út pedig rögös. Szuszogtak, lihegtek, százszor

is nekirugaszkodtak, amíg végre-valahára

boldogultak vele. Tapsi Ferkó füle

egészen a vállára hervadt a fáradtságtól,

Ürge Gyurka elharapta a nyelvét, Kisegér

Kelemen farkincája csücskét pedig meglapította

a rettenetes dinnye. Mind az öten

fülig porosak, bogáncsosak lettek, mire a

lejtő tetejéhez értek, de ott már valóban

csak egy egészen pici lökés kellett ahhoz,

hogy a dinnye meginduljon lefelé. Gurult,

gurult, mint a lavina, füvet, virágot, mindent

lehengerelve, és végül nagy zökkenéssel

megállapodott, pontosan a borzvár

kapujában. Borz Berci ki akart jönni, hogy

megnézze, mi ez a nagy robaj – de már

nem tudott. A dinnye teljesen eltorlaszolta

a kijáratot. Távolról odahallatszott Malackáék

kárörvendő visongatása.

– Kölcsöndinnye visszajár! Visszajár!

Malacka mégis tévedett, amikor azt hitte,

hogy a borz lombhullató vasárnapig

sem fog előjönni. Igaz, eleinte csak fújt,

prüszkölt, mérgelődött magában, de aztán

hamarosan ásott magának új kijáratot. És a

következő reggelen a dinnye ismét ott volt

a játszótéren, a hinta előtt, ugyanúgy, mint

az előző napon.

Ürge Gyurka sírva fakadt, amikor meglátta,

Malacka ellenben kijelentette, hogy a

harcot nem lehet feladni, a dinnyét megint

vissza kell görgetni a borzvár elé. Hadd lássa,

hogy nem akármilyen ellenfelekkel van

dolga!

A többiek fancsali képet vágtak. Sehogy

sem fűlt a foguk az újabb bosszúhoz. Tapsi

Ferkót izomláz gyötörte, Kisegér Kelemennek

be volt pólyálva a farkincája, Mókus

Péter pedig egyszerűen a fejét rázta. Hozzá

sem nyúl többé ehhez a szörnyűséges,

nagy dinnyéhez!

– Könnyű neked, te az ágon is hintázhatsz!

– ripakodott rá Malacka, és már majdnem

összevesztek, amikor megzörrent az

avar, és észrevették a sünt.

A sün ritkán járt a játszótérre, mert szúrt,

és a többiek féltették tőle az orrukat. Most

mégis odahívták, hogy adjon tanácsot, mitévők

legyenek. A sün végighallgatta őket,

aztán se szó, se beszéd, elővette kicsi nádkését,

és meglékelte a dinnyét. Csodálatos,

illatos, piros belseje volt! Malackának és társainak

tátva maradt a szája.

A sün elkezdett jóízűen falatozni, és nagyokat

csettintett hozzá. Tapsi Ferkó két

lábra állt, úgy bámulta. Kisegér Kelemen

egyszeriben megfeledkezett a fájós farkincájáról.

Ürge Gyurka akkorát nyelt, hogy

hallani lehetett. Mókus Péternek és Malackának

kicsordult a nyála. Erre a sün feléjük

nyújtott egy-egy szeletet: – Tessék!

No, több se kellett! Kitörő ujjongással

mind nekiestek a dinnyének. Mire a borz

odasettenkedett meglesni, hogy mi történt,

csupa vidám, jóllakott erdei gyereket látott.

Malacka éppen teli pocakját simogatta, a

sün pedig nádkésére tűzte az utolsó dinynyeszeletet,

és magasra emelte:

– Köszönjük a finom dinnyét, Borz Berci!

Ilyet akár mindennap ideguríthatsz nekünk!

Mindenki hangosan nevetett, míg a borz

majd megpukkadt mérgében, amiért neki

nem jutott eszébe, hogy a dinnyét inkább

meg kell enni. Úgy elszaladt, hogy még

most is porzik az út utána. Malacka rámutatott

a dinnyehéjra:

– Ezt pedig most hordjuk oda mind az

ajtaja elé!

– Még mit nem! – intette le a sün. – Nem

volt elég a bosszúból?

– Akkor hová tegyük? – kérdezték

valamennyien.

– Hát nem tudjátok?... A szemétbe! – felelte

a sün, és egy darabbal máris elindult

a játszótéri szeméttartó felé. A többiek szó

nélkül utána.

gyerekszoba

Tükörkép

A képen sportoló gyerekeket látsz. Mindegyiknek van

egy tükörképe, keresd meg és kösd össze őket!

Formák

Folytasd a sorminta színezését a nyíl irányában!

Egészítsd ki a képrészleteket!

Vakond

Melyik vakond tud ásás nélkül a felszínnre jutni?

2019. július 18. 23

vendégségben

Történelem és magyarság

Kiváló előadások a XIX. Apáczai Nyári Akadémia továbbképzésén

A XIX. ANYA TÖRTÉNELEM–MAGYARSÁG TOVÁBBKÉPZÉS

RÉSZTVEVŐINEK KIRÁNDULÁSA BEODRÁN

Immáron sokadik alkalommal szervezte meg a Viola Lujza – Dulka

Andor házaspár a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete

keretében és Kraszulyák Zalán, valamint a többi egyesületi munkatárs

háttértámogatásával az Apáczai Nyári Akadémia történelem–magyarság

továbbképzését. Az előző évekhez hasonlóan most

is színvonalas és aktuális előadásokat hallgathattak azok a pedagógusok,

akik az egyhetes, akkreditált szeminárium résztvevői voltak.

Az előadások úgy történelmi, mint irodalmi szempontból többnyire

az első világháborút követő első évek (1919/1920) korszakához

kapcsolódtak. A szakelőadások mellett a képzés ideje alatt sor került

egy helytörténeti és egy pedagógiai könyvbemutatóra, továbbá egy

erdélyi útirajz ismertetésére, a jelenkori globalizációs folyamatok bemutatására,

népzenei előadásra és népzenei estre. A továbbképzés

résztvevői honismereti kirándulást tettek Beodrára és Törökbecsére.

Az előbbi helyszínen a nyári akadémia résztvevői a Karátsonyiak

hagyatékába nyerhettek betekintést, az utóbbi helyszínen pedig a

Hungária-szobrot, majd gróf Leiningen-Westerburg Károly mellszobrát

tekintették meg, továbbá az ezekkel kapcsolatos helytörténeti ismereteket

hallgathatták meg.

Az előadók jelentős része visszatérőként érkezik már az újvidéki

nyári akadémiára, ugyanis az előző évek értékelései alapján hívják

vissza azokat, akik korábban már kiemelkedően jó előadásokkal

bizonyítottak, ebből kifolyólag nemcsak szakmai, hanem emberi,

baráti kapcsolatok is születnek a képzés ideje alatt. A következő

előadók színesítették mondandójukkal az idei továbbképzést: Pomozi

Péter, Viola Lujza, Szíjártó József, Vizi László Tamás, Miklós Péter,

Vizi László Tamásné, Dulka Andor, Vajda Tamás, Birinyi József,

Korenchy László, Pecze Rózsa, Fejérdy András, Ujváry Gábor, Császtvay

Tünde, Láda Zoltánné.

Nemcsak a fenn felsorolt oktatók adták át a szeminárium résztvevőinek

a legaktuálisabb ismereteiket, hanem a magyar állam

képviselője is. Dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának

Kárpát-medencei magyar oktatásért felelős helyettes

államtitkára többek között meghallgatta a résztvevők ügyes-bajos

dolgait, ezt követően pedig előadást is tartott: Nemzetben élés és

Európában gondolkodás címmel.

A továbbképzés résztvevői új ismeretekkel felvértezve, lélekben

felfrissülve térhettek haza, hogy otthon a diákjaiknak továbbadhassák

mindazt, amit a képzésről magukkal vittek.

WILHELM József

Martinek Imre

Bajsa

Szövők és hímzők – kézművesek tábora

Az Etno Hagyományápoló Kézművesek

Köre 15. alkalommal szervezte meg

a nemzetközi tábort a Sár utcai Magyar

Alkotóház udvarában Szuhankó Ruzsena

elnök és az egyesület lelkes tagságának

közreműködésével. A több korosztályhoz

tartozó, mintegy 70 résztvevő a helybelieken

kívül Békésről, Budapestről, Kúláról,

Magyarkanizsáról, Topolyáról, Tornyosról

és Zentáról érkezett. A foglalkozásokat

15 bajsai és környékbeli oktató tartotta.

Az alkotások cérnából, gyapjúból, gyékényből,

csuhéból, vesszőből és agyagból

készültek. Újdonságnak számított a

szűcshímzés motívumának megismerése,

amelyet Lukács Eszter békési hímzőoktató

tanított. A szűcsminta gazdag

motívumai a múltból származnak, és a

kifinomított racka juhból és birkabőrből

készült bekecseket, ködmönöket és subákat

díszítik velük. Napjainkban textilre,

filcre varrják, lakás- és ruhadíszítésre

használják. Legeza Márta, a budapesti

Hagyományok Háza kosárfonó szakoktatója

vesszőből készült tárgyak készítését

mutatta be. Az intézmény a Kárpát-medencei

néphagyományok továbbéltetésére

létesült. A záró napon a tábor

ideje alatt készült alkotások kiállításában

gyönyörködhettek az érdeklődők. A

tábor megvalósítását a helyiek kaláccsal

és gyümölccsel, míg anyagiakkal a tartományi

titkárság, Topolya község önkormányzata

és a bajsai helyi közösség

támogatta.

BORÚS Margit

24 2019. július 18.

Tiszakálmánfalva

Kirándulás

az adai strandfürdőbe

vendégségben

Temerin

Készülődés

a fogadalmi ünnepre

A tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület keretében

működő Árvácsa kézimunkacsoport minden évben a nyári szünidő

alatt kirándulást szervez a tagságának. Idén az adai fürdőbe

látogattak el a csoport tagjai. A kirándulók, de főleg a gyermekek

nagyon élvezték a kiruccanást, a fürdőzést. Meglepődve tapasztalták,

hogy a legutóbbi kirándulásuk óta mennyi változtatást, újítást

eszközöltek a fürdőben. A gyermekek kipróbálták az új csúszdákat

és medencéket. A megérdemelt pihenést követően az Árvácsa kézimunkacsoport

szeptembertől folytatja aktivitásait. (M. Á.)

A temerini Boldog Gizella kézimunkázó szakkör tagjai hetek

óta készülődnek Temerin fogadalmi ünnepére, az Illés-napra.

Ilyenkor megmozdul településünk apraja-nagyja, mindenki

valami módon kiveszi részét a munkából, hogy minél ünnepélyesebbé

tegyük az Illés-napot. A szorgoskezű asszonyok

búzából készítettek koszorúkat, kitűzőket, és az ünnepi sátrak

díszítésében is részt vesznek. Ezt a hagyományt a csoport már

tizenkilenc éve ápolja.

MEDVECKI Sándor

Bácskossuthfalva

Ötvenöt év után újra együtt

Ötvenöt év után újra találkoztak az Idős Kovács Gyula Általános Iskola volt tanulói

a helyi nyugdíjasotthonban. A találkozón részt vett Ninkov Irén nyugalmazott tanárnő

is. A megnyitó beszéd után megemlékeztek elhunyt osztályfőnökeikről, tanáraikról és

osztálytársaikról, ezt követően pedig egyéni beszámolót tartott minden volt diák. A

közös est igen jó hangulatban telt, finom vacsora, kellemes zene mellett folyt a meghitt

beszélgetés. (Cs. E.)

Bácskossuthfalva

Jubileumi

kézimunkakiállítás

Az Ady Endre Művelődési Központ

Tarka Virág kézimunkacsoportja 2019.

július 28-tól augusztus 14-ig rendezi

meg a 15. jubileumi kézimunka-kiállítását

Bácskossuthfalván az Emlékházban

(Posta utca 2.). Az ünnepélyes megnyitóra

2019. július 28-án délután négy

órakor kerül sor.

A kiállítást Sutus Áron, a Vajdasági

Magyar Művelődési Szövetség elnöke

nyitja meg.

A kiállítás megtekinthető: kedden

16.00 – 18.00 óra között, szerdán

9.00– 17.00 óra között, pénteken 16.00

– 18.00 óra között, valamint vasárnap

9.00 – 12.00 óra között. A rendezvény a

Magyar Nemzeti Tanács támogatásával

jött létre. (Cs. E.)

2019. július 18. 25

ÖTLETSAROK

Dinnyeparti

Tombol a nyár, érik a dinnye. Ki ne kedvelné ezt a mézédes, hűsítő gyümölcsöt.

(Igen, utánanéztem, sokan zöldségnek tartják, de termesztéstechnikailag gyümölcsnek

számít, és úgy is fogyasztjuk.) A divatipar is felkapta ezt a fantasztikus

nyári csemegét, és borsos áron kínálja a dinnyemintás ruhaneműt, használati tárgyakat.

Miért ne készíthetnénk mi is otthon ilyet?

Ne dobjuk ki a foltos pólót vagy

szoknyát. Leheljünk új életet megunt

vagy foltos ruháinkba egy kis

ruhafestékkel. Ma már a hobbiboltokban

kiváló ruhafestéket vehetünk, amely

nem engedi a színét, és nem fakul ki egyetlen

mosás alkalmával, de nem is színezi össze a

ruhadarabot. A nyomtatáshoz szükség lesz

szivacsra, festékre, ollóra, ecsetre és egy pólóra.

A mellékelt képek alapján pofonegyszerű

elvégezni a nyomtatást. Kövessük a megvásárolt

ruhafesték használati utasítását, és akkor

nem lesznek bakik! Ha az egész ruhát egy óriási

dinnyévé szeretnénk varázsolni, akkor azt

batikolással érhetjük el. A batikolás lényege

a hajtogatás és a csomózás. A ruhadarab ott

színeződik el, ahol érintkezik a színezőanyaggal,

amit bekötözünk, azt nem fogja meg a

festék. Ahol mégis, ott is szabálytalanul, ettől

lesz gyönyörű. A dinnye három színből áll: piros,

fehér és zöld. Festéskor mindig azokat a

részeket kell jól összekötöznünk, amelyeket

nem szeretnénk, hogy festék érjen (vagy nem

annyi), tehát ott kötözzük meg a ruhadarabot,

ahol fehéren szeretnénk hagyni. Mártsuk piros

festékbe a szoknya korcát, majd mikor a

piros színezéssel végeztünk, a szoknya alját

mártsuk a zöld festéket tartalmazó edénybe.

Jó dinnyézést!

V. Zs. Zs.

Pinterest

26 2019. július 18.

Kőműves Kelemen Ázsiában

Sajnos gyakran mondjuk azt, hogy

a reményeink úgy omlottak össze,

mint a kártyavár. De tudat alatt érezzük,

hogy lényegében nem nagy dologról

lehet szó, hiszen a kártyából készült

várak valóban könnyen összeomlanak. Ismertebb

kártyavárak erre mifelénk például

a nyugdíjak és a fizetések növelésének

ígéretei, vagy a jobb élet és a magasabb

életszínvonal. Ahhoz azonban, hogy egy

ház vagy többemeletes épület összedőljön,

már komolyabb földrengésre, vagy ne adj

Isten, bombázásra lenne szükség.

A fejlődés és a haladás magában az építészetben

is tapasztalható, és olyan épületek

is készülnek, amelyek új korukban, már

félkész állapotban kártyavárként omlanak

össze. Ugyanis megdöbbenve olvastam az

újságban, hogy Kambodzsában összeomlott

egy befejezés alatt álló hétemeletes

épület. Tehát már majdnem teljesen kész és

beköltözhető állapotban volt, amire abból

is lehetne következtetni, hogy a 18 vagy 20

halott között tolmács és fordító is volt, aki

bizonyára a hétemeletes épület átvételénél,

átadásánál közvetített. Én legelőször

azt a kérdést tenném fel, hogy miként dőlhet

össze egy vadonatúj épület, amikor itt,

nálunk is vidáman adnak-vesznek 100-120

éves épületeket, lakásokat és házakat.

A választ lényegében tudjuk: felületesen,

szakértelem nélkül, olcsón terveztek,

az épületanyag felét elspórolták, azaz ellopták.

Több országból jött félig írástudó

munkások dolgoztak, az ellenőröket és felügyelőket

lefizették, megvesztegették. Úgy

látszik azonban, hogy ennél a hétemeletes

kambodzsai épületnél eltúlozták egy kicsit,

és ezért dőlt össze néhány nappal az ünnepélyes

átadás előtt. Engem viszont inkább

másvalami zavar. Az, hogy ez a ledőlt emeletes

épület kínai tervek, megrendelés és

pénzelés segítségével épült, egészen a hetedik

emeletig! Igaz, nálunk egyelőre csak

az úgynevezett gyorsvasutak építésénél

vannak jelen a kínaiak, ezért összeomlásról

szó sem lehet, esetleg csak kisiklásról. Mégis,

talán nem árt már jó előre meggondolni,

hogy Újvidékre vagy Szabadkára gyorsvasúton,

esetleg autóbusszal utazzunk-e.

De nyugodjunk meg, hiszen a történelem

is igazolja, hogy az építkezéssel már ezer évvel

ezelőtt is voltak gondok. Például Déva

várát Kőműves Kelemen nappal építette,

másnap reggelre összedőlt. Van azonban egy

közelebbi példám is, a múlt század 50-es, 60-

as éveiből. Egy falumbeli vállalkozó szellemű

kőműves egy betanított brigáddal a közeli

nagyvárosban kezdett építeni családi házakat.

Ahogyan maga is bevallotta: négy házat

felépített, az ötödik az övé volt. Ő maga nem

is tagadta, hogy ügyeskedik, de tudott mértéket

tartani. És lényegében becsületes is volt.

Egyszer ugyanis egy falusi ismerőse megkérte,

segítene-e neki, mert házat szeretne venni

a városban. Meg is tetszett neki egy csinos

családi ház a kertvárosban, de a tanácsadó

kőműves vállalkozó, a falubeli jó szomszéd ellenezte

a vásárlást. „Hát, de miért?” – kérdezte

kétségbeesetten a vevőjelölt, hiszen nagyon

tetszik neki. „Azért, kedves barátom, mert ezt

a házat én építettem eladásra, de nem neked”

– mondta a becsületes kőműves. És még hozzátette

a magyarázatot: mert az az igazság,

kedves földim, hogy az elfuserált munkát a

cukrász habbal, a kőműves malterral álcázza

és takarja el.

NAGY Nándor

BECSOMAGOLJÁK A BÁNI PALOTÁT

tárca

gyorsan jöttek Tito partizánjai, és Vajdaság

tartomány képviselőháza meg a végrehajtó

tanács kapott benne helyet.

Azóta a nép élvezi. A képek egyikén látható

az egyik díszes főbejárat is, amelyet

úgy eltakartak, hogy még a kormánytagok

és a képviselők is alig találják meg. A bejárat

előtt álldogáló rövidnadrágos legényke

is bizonyára azon csodálkozik, hogy

miként tudnak ezen bemenni a komoly

politikusok. No, de nem kell aggódni, mert

ők aztán tudják, hogy a nagy kapu mellett

mindig van egy kis kapu is.

NN

Persze, nem azért csomagolják be, hogy

ne szégyenkezzünk miatta, hanem ellenkezőleg:

azért, hogy még szebb legyen, és

büszkék legyünk a csodálatos 80 éves báni

palotára. Természetesen egy nagyszabású

tatarozásról van szó.

A palota homlokzatát nem azért függönyözik

el, hogy a munkásokat óvja a naptól,

hanem valószínűleg azért, hogy hanyatt

essünk a gyönyörűségtől és csodálkozástól,

ha kész lesz, és leszedik a függönyöket,

amelyek mögött komoly munka folyik, hiszen

a derék dolgozóknak nem kevesebb

mint 10 698 négyzetméternyi márványlapot

kell újra átcsiszolni. De itt lesz még a

beltérben 662 négyzetméter márványlépcső

és 420 méter díszes lépcsőkorlát, amelyeket

úgyszintén felújítanak. A tervek szerint

mindez 27-28 millió dinárba kerül, de

ahogyan mondani szokták: megéri!

Ez különben kellett is már ennyi idő

után. Az újvidéki báni palotát ugyanis 80

évvel ezelőtt építették Dragiša Brašovan

építészmérnök tervei alapján. A Jugoszláv

Királyság idején a Dunai bánság központi

és adminisztratív palotája volt, de nem

sokáig élvezték és használták. Rövidesen

a Horthy-rendszer vette hatalmába, de

2019. július 18. 27

INNEN-ONNAN

Visszatért Szkopjeba a depressziós csimpánz

A Rocketman című Elton John-életrajzot jegyző Dexter Fletcherrel

folynak tárgyalások a Sherlock Holmes-filmsorozat 3. részének

rendezéséről. Az Arthur Conan Doyle regényei nyomán forgatott

filmben ismét Robert Downey Jr. játssza a híres nyomozót, Watson

szerepében pedig Jude Law tér vissza a filmvászonra.

A Sherlock Holmes Guy Ritchie rendezésében 2009-ben aratott

nagy sikert. Folytatása, a Sherlock Holmes – Árnyjáték, amelyet

ugyancsak Ritchie forgatott, 2011-ben került a mozikba. A két akciódús

krimire együtt világszerte több mint egymilliárd dollárért

váltottak jegyet a nézők. A Warner Bros. stúdió sorozatának harmadik

epizódja, amely már régóta várat magára, 2021. december 22-

én kerül a mozikba.

David Bowie földönkívüli alteregóját ábrázoló Barbie

Visszatért az észak-macedón fővárosba a szkopjei állatkert

egykori üdvöskéje, a Koko nevű csimpánz, akit 10 évig kezeltek

depresszióval egy hollandiai állatmenhelyen. Koko 1995-ben született

a szkopjei állatkertben, ahol anyja két évvel későbbi, tuberkulózis

okozta halála után depressziótól és magánytól szenvedett.

Gondozója, Dragan Trajkovszki éveken át igyekezett pótolni számára

a szülőket, de a fiatal csimpánz állapota nem javult. Kokót végül

2009-ben hollandiai menhelyére vitte gyógykezelésre az Animal

Advocacy and Protection (AAP) nevű állatmentő szervezet. Az

immár 24 éves csimpánz és gondozója, a 49 éves Trajkovszki nagy

örömmel látta viszont egymást, amikor Koko több más csimpánzzal

együtt megérkezett a szkopjei állatkertbe.

Koko immár nem lesz egyedül a szkopjei állatkert frissen felhúzott

csimpánzházában, mivel három másik nehéz sorsú, az AAP által

felkarolt fajtársa is vele tartott. Az 57 éves Mimmit, akit egykor

cirkuszban dolgoztattak, egy kietlen németországi majomkarámból

mentették ki az állatvédők. A 38 éves Hiasl és Rosi élete azért

siklott félre, mert 1982-ben megfelelő dokumentumok nélkül, egy

12 fős csimpánzcsapat tagjaiként küldték őket Afrikából Bécsbe,

ahol a hatóságok elkobozták őket. A szkopjei állatkert látogatói a

karantén lejártával, augusztus elejétől láthatják a depresszióból kikezelt

csimpánzt és társait.

David Bowie földönkívüli alteregójáról, Ziggy Stardustról mintázott

Barbie babát dobott piacra az amerikai Mattel játékgyár a

zenész Space Oddity című száma megjelenésének 50. évfordulója

alkalmából. A Bowie-ra keresztelt baba vörös hajú, hatalmas fülbevalót,

fémes csillogású nadrágot és felsőt, valamint magas talpú piros

csizmát visel – írja a BBC. A gyűjtőknek szánt baba ára 50 dollár.

Az első belga király egy eddig ismeretlen

kéziratát találták meg

Dexter Fletcher rendezheti a harmadik

Sherlock Holmes-filmet

Az első belga király, I. Lipót egy eddig ismeretlen kéziratát találták

meg Németországban, az 1837-es keltezésű levél egy másolatát

szerdán Wittenbergben adták át meglepetésajándékként

a kelet-németországi látogatáson tartózkodó belga királyi párnak,

Fülöpnek és hitvesének, Mathildének.

A Luther Márton vallásreformátornak szentelt wittenbergi múzeum,

a Luther-ház archívumában nemrég felfedezett levélben

az 1831-től 1865-ig uralkodó I. Lipót részvétét nyilvánítja Adelaide

nagynénjének férje, IV. Vilmos angol király halála alkalmából

– mondta el Nina Mütze, a Luther-emlékhelyek Alapítvány képviselője.

A kéziratot egy magángyűjtő adta a Luther-háznak annak

ellenére, hogy a reformáció szellemi atyja és a belga uralkodóház

között nincs semmiféle kapcsolat.

28 2019. július 18.

Lejla kertje

Itt

a szemzés

ideje

Eddig, ha jól és szorgalmasan kertészkedtünk,

akkor mostanra gyönyörű,

gyommentes a kert, minden csupa virágban.

Most van csúcspontján a kertünk.

Viszont már átbillentünk azon a bizonyos

napfordulón, amikor is a leghosszabb volt

a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Ismét

tyúklépésenként rövidülnek a nappalok,

ami azt jelenti, hogy igyekezni kell a növényeknek,

minden termőre fordul, magot

érlel. Ilyenkor már megáll a lomb növekedése,

ekkor jó a sövényeket is megnyírni,

mint például a fagyalt (Ligustrum vulgare),

a gyertyánt (Carpinus betulus), a

bükköt és a juhart. Nekem mindegyikből

van, és ezeket most kezdem sövényvágógéppel

nyírni. A nyári metszés ne legyen

túl drasztikus, mert megviseli a növényt,

ha túl nagy zöld felületet veszít el. Téli/

tavaszi sövényvágás alkalmával lehet legjobban

formálni a sövényt, „lekicsinyíteni”

vagy akár 70-80%-ban teljesen lemetszeni,

vagyis „újraindítani”. Az örökzöld

puszpángot, tuját, tiszafát kora tavasszal

nyírom, ami mostanra bevált, mert így a

vágási sebfelületen a hideg időben nem

fertőznek a különböző vírusok, baktériumok.

Még egy nyomós érv, ami a téli

sövényvágás mellett szól; a bőségesebb

szabadidő, amit kerti munkákra tudunk

fordítani.

A szemzés ideje is most kezdődik a rózsánál

és a különböző gyümölcsféléknél.

Érdemes ezzel is próbálkozni, még akkor

is, ha sosem csináltuk még. Az interneten

találhatunk jó illusztrációkat arról, hogyan

kell szemezni lépésről lépésre. Tavaly a vadon

kikelt fiatal meggyfára szemeztem

díszmeggyet. Egy alanyra több szemet kell

beoltani, minimum 3-at, és abból, ha egy

megered, az siker. Így történt ez nálam is.

Mostanra az az egy megeredt szem már

szép ágas-bogas kis minikoronává nőtt.

Nyár van. Tartsunk mi, kertészek is nyári

szünetet a kertben. Telepedjünk le kedvenc

árnyas kerti zugunkba, és hagyjuk,

hogy szívritmusunk felvegye a kert rezgését.

Ilyenkor jönnek a legjobb gondolatok,

ötletek, megoldások, válaszok. Halljuk

meg a madarak, tücskök, bogarak eszmecseréjét.

Figyeljük meg a levelek ringását,

a felhők járását!

RANDOVICS Lejla

Faültetéssel a globális

felmelegedés ellen

Az erdőtelepítés a leghatékonyabb

megoldás a globális

felmelegedés problémájára –

állítják svájci kutatók, akik szerint

az eddig véltnél sokkal több területet

lehetne fásítani világszerte, aminek eredményeként

25 százalékkal csökkenne a

légköri szén-dioxid mennyisége – írja az

MTI.

A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich)

szakemberei a fotointerpretáció módszerét

és a Google Earth térképszoftverét

használva megállapították, hogy a már

létező erdőségek, mezőgazdasági és városi

területek mellett még világszerte 0,9

milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre

faültetéshez.

A szakemberek szerint, amikor ezek a

fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából

200 gigatonnányi szén-dioxidot – vagyis az

ipari forradalom óta az emberi tevékenységek

által kibocsátott káros anyag csaknem

kétharmadát – lesznek képesek elnyelni,

ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség

egynegyede.

„A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja,

hogy jelenleg az újraerdősítés a

rendelkezésünkre álló legjobb megoldás

a klímaváltozás problémájára” – mondta

Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője.

Hozzátette: „ha most cselekszünk,

kert

akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük

a légköri szén-dioxid-koncentrációt,

olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy

évszázaddal ezelőtt volt példa.” A kutatók

hat országot jelöltek meg az újraerdősítés

“gócpontjaiként”: Oroszország (151 millió

hektár), Egyesült Államok (103 millió hektár),

Kanada (78 millió hektár), Ausztrália

(58 millió hektár), Brazília (50 millió hektár)

és Kína (40 millió hektár).

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek,

hogy a kulcs most a gyorsaság,

ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan

fogynak az erdősíthető területek a

trópusokon.

„Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük

a már létező erdőterületeket, további

klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és

folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok

használatát” – hangsúlyozta

Crowther.

Más kutatók szerint azonban a tanulmány

„túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”.

Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen

szerint az újraerdősítés csupán egyike

a leghatékonyabb stratégiáknak, és semmiképpen

sem az elérhető legjobb megoldás

a klímaváltozás problémájára, messze

elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból

eredő kibocsátás zéró szintre

csökkentésétől.

2019. július 18. 29

GASZTRONÓMIA

Lecsó tizenegyféleképp

Az oromi szélmalomnál idén nyolcadik

alkalommal ültek bográcsaik

mellé a csapatok, hogy július

7-én a Varázsfalatok Gasztro

Egyesület rendezésében összemérjék tudásukat

lecsófőzésben. Néhány csapat már

a kezdetektől fogva versenyez, és mindig

visszatérnek a jó hangulat miatt, idén a környező

falvakból, de Magyarországról is érkeztek

lelkes szakácsok.

Dobó Mária, az egyesület elnöke így magyarázata

a fesztivál létrejöttét: „Az egyesületünk

a gasztronómiához kapcsolódó dolgokkal

foglalkozik, próbálunk visszatekinteni

a hagyományokra, és azokat felújítani.

Azért esett a lecsóra a választásunk, mert

egy minél könnyebben megalkotható ételt

szerettünk volna versenyeztetni.”

A főzésre a csapatok nem puszta versenyként

tekintenek, hanem a családi öszszejövetelek

nagyszerű alkalmaként. A

verseny végén kiosztott serlegek pedig

csak pluszdicsőséget nyújtanak. Az idei

megmérettetésen Ments András, a Fehérasztal

Lovagrend kancellárja értékelte és

rangsorolta a jobbnál jobb lecsókat. Végül

a balmazújvárosi csapat kapta a harmadik

helyet, a Komák csapata a másodikat és a

Délvidék csapata állhatott fel a képzeletbeli

dobogó legtetejére.

A Délvidék csapat az első helyezést azzal

érdemelte ki, hogy nem spóroltak a lecsó

alapanyagaival, bőséggel tettek bele paradicsomot,

paprikát, majd két külön bográcsban

készült lecsót kevertek. Minden

évben jókedvvel és családias hangulattal

kecsegtet az oromi Lecsófesztivál, amelyet

tanúsítanak az ott készült fotók is.

RADULOV Krisztina

A LECSÓFESZTIVÁL NEMCSAK A FŐZÉSRŐL

SZÓL, HANEM A BARÁTKOZÁSRÓL IS

A LECSÓ EGYSZERŰ ÉTEL, DE RENDKÍVÜL FINOMAN EL LEHET

KÉSZÍTENI, ÍGY NEM VOLT KÖNNYŰ A ZSŰRI DOLGA

ODA KELL FIGYELNI,

HOGY LE NE ÉGJEN AZ ÉTEL

30 2019. július 18.

A FÉRFIAK IS BÜSZKÉLKEDTEK

A FŐZŐTUDOMÁNYUKKAL

A LEGÍZESEBB ÉTELEK A KEZEIK KÖZÜL

KERÜLTEK KI: BONTOVITY KITTI A MÁSODIK,

PURGER TÍMEA AZ ELSŐ ÉS MOLNÁR BEÁTA

A HARMADIK HELYEZETT CSAPAT KÉPVISELŐJE

Bizonyíték, vagy nem?

GURULUNK

A fedélzeti kamerával készített felvétel felhasználható-e a szerbiai bíróságokon?

Az elmúlt időszakban igen jelentősen lecsökkent az autós fedélzeti kamerák ára:

ehhez az is kellett, hogy egyre több gyártó gondolja úgy, hogy ez még egy olyan

piaci terület, amelyből kisebb vagy nagyobb szeletet tud hasítani. Természetesen

a minőségbeli különbségek itt is megtalálhatók, s ez az árakban is megmutatkozik,

de már 25-30 euróért is beszerezhetünk egy fedélzeti kamerát, amely az autónkból

– a sofőr szemszögéből – felvételt készít a közlekedésről.

A

legnépszerűbb szerbiai autós folyóirat,

a Sat plus annak járt utána,

hogy hogyan viszonyulnak a

szerbiai bíróságokon a fedélzeti

kamera által készített felvételhez, vagyis elfogadják-e

azt bizonyítékként, s a videónak

köszönhetően megtörténhet-e az, hogy valakit

felmentenek a vád alól.

A szerbiai autósok körében az a népszerű

álláspont, hogy a szabálysértési bírák a

meghallgatásokon és a döntéshozatalkor

jobban hisznek a rendőrségnek, mint a gyanúsítottnak.

Ez természetesen nem véletlen,

hiszen a legtöbb esetben akkor is megbüntetik

a sofőrt, ha erről a rendőr vallomásán

kívül semmilyen más bizonyítékot nem ad

át a rendőrség. A bírák e vád elhangzásakor

azzal érvelnek, hogy a tanúként beidézett

rendőr az eljárás során hivatalos személynek

minősül, emiatt köteles az igazat közölni,

máskülönben bűnvádi feljelentést lehet

tenni ellene, a gyanúsítottnak azonban

lehetősége van, hogy különféle módszerekkel

bizonyítsa az ártatlanságát, és még

hazudhat is, hogy megússza a büntetést. Az

autós fedélzeti kamerák megjelenésével és

elterjedésével nem lehet megkerülni azt a

kérdést sem, hogy a szabálysértési bírák a

rendőrség munkatársának vagy a saját szemüknek

hisznek-e, és milyen döntést hoznak

akkor, ha egy magántulajdonban levő

kamerával készített felvételen az ellenkezőjét

lehet látni annak, amit a rendőr állít.

A bíró dönti el

Jó hír, hogy a szabálysértési bíróságok az

utóbbi időben egészen máshogy viszonyulnak

a fedélzeti kamerák által készített felvételekhez:

ez alatt azt kell érteni, hogy míg

korábban igencsak elutasítóak voltak, mostanra

változott a helyzet, egyre többször kerül

be a bizonyítékok közé a sofőr autójában

található kamera által készített videó.

„Szerbiában a szabálysértési eljárás során

a gyanúsított és a vádló is ajánlásokat

tesz, hogy melyek azok a bizonyítékok,

amelyek kihatással lehetnek az ítéletre.

Ezeket a bizonyítékokat be kell gyűjteniük

és át is kell adniuk, a szabálysértési

bírák azonban nem kötelesek minden bizonyítékot

figyelembe venni. Vagyis egy

bíró dönthet úgy, hogy a tárgyalás során a

vádlott által benyújtott bizonyítékra felesleges

időt pazarolni, azonban ha így dönt,

kockáztatja azt, hogy az általa meghozott

ítélet ellen a vádlott fellebbezést nyújt be

azzal az indokkal, hogy nem vették figyelembe

az egyik bizonyítékot. Ez elsősorban

azon esetek során érvényes, amikor a bíró

nem indokolja meg írásban a bizonyíték

figyelmen kívül hagyását. Ebből is kiderül,

hogy a közlekedési szabálysértéssel vádolt

sofőrnek jogában áll benyújtania a bizonyítékok

közé a fedélzeti kamera által készített

felvételt, amennyiben úgy gondolja, hogy

ha a bíró megtekinti a videót, akkor esetleg

ejti az ellene felhozott vádat” – mondta

Milan Marinović, a belgrádi szabálysértési

bíróság elnöke. A nyilatkozatából kiderül,

hogy ha a sofőr úgy gondolja, a felvételnek

köszönhetően felmenthetik a vád alól, mindenképpen

érdemes a bizonyítékok közé

felsorolni a videót, s a bírónak nem kellene

elutasítania a megtekintését, annak ellenére,

hogy megteheti, mivel egyedül ő dönt

arról, hogy mely bizonyítékot lehet felhasználni

a tárgyalás során.

Ha a rendőrnek nincs kamerája…

„Ha a felvétel azt bizonyítja, hogy a megvádolt

sofőr nem követte el azt a szabálysértési

vétséget, amellyel vádolják, a rendőrség

által átadott bizonyítékok között pedig

nem található olyan konkrétum, amely

egyértelműen bizonyítaná a bűnösségét,

mint például a biztonságos közlekedés érdekében

felszerelt kamera felvétele, akkor

fennáll annak a lehetősége, hogy a bíró felmenti

a vádlottat” – nyilatkozta Milan Marinović,

Hozzátette, akkor is felmentés lehet

az ügy vége, ha a felvétel nem bizonyítja

a vádlott bűnösségét, mivel elég ha csak

megkérdőjelezi az elkövetés tényét. Marinović

szerint ez azért van, mert még mindig

az a szabály, hogy amennyiben nincsenek

egyértelmű és megdönthetetlen bizonyítékok,

akkor jobb a vádlottat felmenteni, még

akkor is, ha bűnös, mint elítélni valakit, aki

ártatlan.

A gyakorlatban azonban igen kevés

azoknak az eseteknek a száma, amikor a

fedélzeti kamera által rögzített felvételnek

köszönhetően felmentenek valakit: ennek

egy oka van, mégpedig az, hogy ma már a

rendőrség is felvételeket és fotókat készít,

s ilyen esetekben nyilvánvaló, hogy a vádlottnak

nem sok esélye van a felmentésre.

Viszont abban az esetben, ha a rendőrség

nem tudja bizonyítani képpel vagy felvétellel

az igazát, s csak a rendőrnek a tanúvallomására

támaszkodik a vád, akkor az autó fedélzeti

kamerája által készített felvétel igen

hasznos lehet.

Fontos kiemelni, hogy a felvételen látszódnia

kell a pontos dátumnak és időpontnak,

mivel a legtöbb bíró csak az ezekkel

az adatokkal ellátott felvételt ismeri el,

elkerülve így azt a lehetőséget, hogy valaki

egy meghamisított videóval álljon elő. Éppen

ezért, ha már vásároltunk egy fedélzeti

kamerát, akkor azt érdemes úgy beállítani,

hogy a közlekedés rögzítésekor a dátum és

az idő is szerepeljen a felvételen.

Enyhébb büntetés

A felvétel mint bizonyíték felhasználása

azért is hasznos lehet, mert olyan dolgok

is kiderülhetnek, amelyeket a balesetkor

egyik fél sem vett észre, viszont fontosak

lehetnek az ítélet kihirdetésekor. Ha nem

is menti fel a bíró a sofőrt, megtörténhet,

hogy pont a felvétel miatt a kiszabható legalacsonyabb

büntetést ítéli majd meg.

A lényeg, hogy ha valakit megvádolnak,

hogy vétett a közlekedési szabályok ellen,

s szerinte ez nem felel meg a valóságnak,

az autóban pedig volt fedélzeti kamerája,

amely rögzítette az esetet, akkor egy percig

se gondolkodjon, hogy besorolja-e a felvételt

a bizonyítékok közé. Veszíteni nem fog

vele, és ha igaza van, akkor a bíró bizonyára

felmentő ítéletet hoz majd.

2019. július 18. 31

fejtörő

Sudoku

Mestereknek

Haladóknak Kezdőknek

32 2019. július 18.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó biztosítja.

kisrejtvény

DIVAT-

BEMUTATÓ

SZTÁRJA

MÉTER

ÉNEKELNEK

RÉSZVÉNY-

TÁRSASÁG

AZ EULER-

FÉLE SZÁM

CÍMER-

ÁLLAT

PÁNCÉL-

SZEKRÉNY

TINTAHAL

SUPERMAN

JELE

KALAPÁ-

CSOT

HASZNÁL

LÉGSŰRÍTŐ

RÉSZE!

SZÓL

A LÓ

NEUTRON

A TÉRFOGAT

BETŰJELE

BÁJT

BELE-

NYUGODNA

HINDU FÖLD

ISTENNŐJE

(DITI)

CÍMZÉS,

IDEGEN

KIFE-

JEZÉSSEL

KRÓNIKUS

IZÜLETI

BETEGSÉG

2/1

ÁBELE

... KING

COLE; USA

ÉNEKES,

ZONGORISTA

1919-1965

RÉGI

HOSSZ-

MÉRTÉK

TÜZEL

... IMRE;

VAJDASÁGI

KÖLTŐ,

ÍRÓ †1972

NEMZETK.

ÁRUHÁZ-

LÁNCOLAT

DACOS

KIJELENTÉS

PÁNTLIKA

MELY

SZEMÉLYT

BALKÁNI

KÖRTÁNC

FÁK

SŰRŰJÉBEN

LEGÉNY

GYERMEKÜK

... ADÉL;

SZÍNÉSZNŐ

AZ ELSŐT

A. LEONOV

TETTE

KITŰZÖTT

CÉL

ÉLVEZET-

TEL FO-

GYASZTOM

MEG-

BABONÁZ

NEM IS

HÁTRA!

KÖZÉP-

ÉRTÉK

1

RÓMAI

51

NÉVELŐ

PASSAUNÁL

ÖMLIK A

DUNÁBA

VILÁGÍTÓ

DIÓDA

ANGYALI

RANG!

KECSKE

FARKA!

NÉPIESEN:

MÉG

TÁVOLABB

GYŐKÉR-

TÖRZS; PL.

GYÖMBÉR

RÓMAI

KÖSZÖNÉS

ROMÁNIAI

TEREPJÁRÓ

TÍPUS

AMPER

MASSZÍV

FÜGGŐZÁR

SHAKES-

PEARE

KIRÁLYA

TERMÉSE A

HECSEDLI

... PACINO;

OSCAR-D.

SZÍNÉSZ

VAJDASÁGI

VÁROS

LAKOSA

NÉMET

NÉVELŐ

AZONKÍVÜL

MAGÁBAN

LEVŐ

(TÁRGY)

ÚT-

ELÁGAZÁS

ALAKJA

GÖRÖG

BETŰ

UGYAN,

DEHOGY!

BÉCSI

TOJÁS!

PERZSA

URALKODÓ

ÁLLOMÁSRA

BEFUTÓ

A VÉGÉN

ZOKOG!

2/2

K!

RÉPUBLIQUE

FRANÇAISE

ZEUSZ

ANYJA

KÖR SUGARA

... VAN;

UNJA MÁR

MONDAT

ELEME

RÖVID

KÖTŐSZÓ

SÖR IS

LEHET

ILYEN

KISEBB,

EHETETLEN

PONTYFÉLE

ABC UTOLSÓ

BETŰJE

TETŐ

SZERBÜL

SIKERESEN

OLTALMAZ

IPARI FA

... GRECO;

RENE-

SZÁNSZ

FESTŐ

MIKLÓSA...;

OPERA-

ÉNEKESNŐ

A KÉN

VEGYJELE

FEHÉR-

NEMŰ

IKEBANA

EGYNEMŰI

TESTRÉSZ

EGYRE

IKERSZAVA

2/1

IDŐJÁRÁS

JELZŐJE

LEHET

A VÖLGYBE

AZ EIN-

STEINIUM

VEGYJELE

É-AFRIKAI

FŐVÁROS

EGYKORI

NDK-S

MOTOR

JÓ SZAPPAN

IGÉJE

KELVIN

KITŰZÖTT

MUNKA-

MENNYISÉG

GAUSS

RÖVIDÍTÉSE

HÁZIÁLLAT

HÍMJE

VATIKÁNI

AUTÓJEL

... LÁSZLÓ;

VAJDASÁGI

IRODALMÁR

S

2/2

2019. július 18. 33

Óriásrejtvény

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó biztosítja.

34 2019. július 18.

E rejtvény megfejtői között egy könyvet sorsolunk ki.

A két héttel ezelőtti számban megjelent rejtvények helyes megfejtését a 44. oldalon közöljük.

2019. július 18. 35

Műveltségi

teszt

1. Mi a tengeri macska?

A) Egy mesebeli lény

B) Krokodilféle

C) Hal

D) Patkány

2. Ki volt Bródy Sándor?

A) Feltaláló

B) Színész

C) Író

D) Zenész

3. Mit jelent az abcug indulatszó?

A) Ide vele!

B) Le vele!

C) Üss oda!

D) Ne kíméld!

Heti horoszkóp

Kos

(már ci us 21. – április 20.)

Ne vegye félvállról kedvese

megjegyzéseit! Ismerhetné

már annyira, hogy tudja, komolyan bántja

valami, ha már szóvá is teszi Önnek. Duzzogás

helyett jobb, ha erőt vesz magán, és

most változtat a dolgokon.

Bi ka

(áp ri lis 21. – május 20.)

Úgy teljesít, mintha folyamatosan

versenyen venne részt.

Vannak bizonyos területek az életében,

ahol nem tud lemondani a győzelemről.

Ne vegye viszont túlságosan a szívére, ha

nem tud minden helyzetben maximálisan

teljesíteni.

Mér leg

(szep tem ber 24. – október 23.)

Tetszik Önnek, ahogy a partnere

az élet dolgait szemléli, és

ahogyan a felmerülő helyzeteket kezeli. Sokat

tanul tőle minden területen. Ne felejtse

el a háláját is kimutatni, és ne szűkölködjön

a dicséretekben sem.

Skor pió

(ok tó ber 24. – november 22.)

Nem kertel, őszinte és határozott.

Munkájában precíz és eltökélt.

Pontosan tudja, hogy mire van most

szüksége, és megtalálja a módját, hogy

megvalósítsa akaratát, illetve megszerezze,

amire évek óta vágyik.

4. Mikor semmisült meg Pompeii

városa?

A) 1337-ben

B) 79-ben

C) 1631-ben

D) i. e. 776-ban

5. Mekkora az európai kontinens

átlagos népsűrűsége?

A) 68 fő/km²

B) 58 fő/km²

C) 48 fő/km²

D) 88 fő/km²

6. Mit jelent, ha valaki abalienál

valamit?

A) Szintbe hoz

B) Ellop

C) Megmagyaráz

D) Elsajátít

7. Mikor adták ki a legrégebbi lapp

szótárt?

A) 1557-ben

B) 1912-ben

C) 1619-ben

D) 1242-ben

8. Az alábbiak közül melyik nem

folyami hal?

A) Csuka

B) Harcsa

C) Márna

D) Makréla

Megfejtések: 1C, 2C, 3B, 4B, 5A, 6B, 7A,

8D

Ik rek

(má jus 21. – június 21.)

Most életének minden területén

élvezheti a bőséget. Akár

arra is van lehetősége, hogy félretegyen

későbbre, vagy befektetésekkel biztosítsa a

jövőjét. A szerelemben is a bőség dominál,

élvezze a romantikus estéket!

Rák

(jú ni us 22. – július 22.)

Érdemes végiggondolnia, hogy

milyen okokra vezethetőek

vissza a negatív gondolatai. Csak nem érzékeny

pontra tapintott legutóbbi beszélgetésük

alkalmával a kedvese? Ha igen, akkor

a duzzogáson kívül próbáljon meg változtatni

az előállt helyzeten.

Orosz lán

(jú li us 23. – augusztus 23.)

Most sok vagy olyan intenzív

érzelmi élmény éri, amelyek

hatására új lendületet kap az élete. Egy csapásra

eltűnnek a nyomasztó gondolatok,

főként, ha a hónap első két hetében erőteljesen

dolgozott a megoldásukon.

Szűz

(au gusz tus 24. – szeptember 23.)

Figyeljen oda, hogy érzelmi reakciói

ne sértsenek másokat. Ez

persze az Ön spontán és őszinte reagálásai

mellett nehezen tartható, de próbálja meg!

A hétvégét elronthatja most akár egy rossz

szóval vagy egy grimasszal is.

Nyi las

(no vem ber 23. – december 21.)

Ha mostani erejét és összeszedettségét

jól használja fel,

fontos lépéseket tehet meg hivatásában és

szakmai előrejutásában. Pénzügyileg is rendezheti

a dolgait, ha odafigyel minden apró

részletre.

Bak

(de cem ber 22. – január 20.)

Olyan közegbe kerül, ahol tökéletesen

kibontakozhat egyénisége,

és mindenki érezheti, milyen sármos

és lehengerlő egyéniség is Ön. Fürödjön a

bókokban, megérdemli, de figyeljen oda,

mert ugyanúgy irigyei is támadhatnak.

Víz ön tő

(ja nu ár 21. – február 20.)

Ha szeretné, hogy igazán friss

legyen testileg és szellemileg

is, sokkal jobban oda kellene figyelnie önmagára.

Igaz, hogy nyár és meleg van, de

mégsem fagylalton és gyorséttermi ételeken

kellene élnie az ősz beköszöntéig.

Ha lak

(feb ru ár 21. – március 20.)

A veszekedések sokszor újra

felszítják a tüzet a férfi és a nő

között, de ezzel nem kellene visszaélni, és

feszegetni a határokat. Ha sikerül megfelelő

levezetőcsatornát találni feszültségüknek,

szép hétvége vár önökre.

36 2019. július 18.

Az első ilyen planktonevő az adai

felújított Budzsák-tavon tisztelte

meg a szerelékemet. Az éppen

akkor formálódó halas vízen apró

keszegeket fogdostam pillekönnyű rakós

bottal, meg nagyon vékony gumival és zsineggel.

Ezeket a pár centis bodorkákat a

vízi növényzet közül kellett kiemelni. Egy

kapás után erőteljes ellenállást tanúsított

a hal, de engedett a vontatásnak, és közeledett

felém. Már készítettem a szákomat

a kimerítéshez, amikor a fenékig átlátszó

vízben megláttam a két kiló körüli busát.

A baj ott kezdődött, hogy ő is meglátott

engem. Valószínű, hogy nem tetszett neki

a fizimiskám, mert megfordult, és kényelmesen

tempózva megindult a tó közepe

felé. A gumi kinyúlott vagy tíz métert, majd

elpattant, a hal meg búcsú nélkül faképnél

hagyott. Tudom, hogy semmi esélyem nem

Busman

Úgy látszik, maradi vagyok, már ami a pecázást illeti, mert nem nagyon csipkedem

magam, hogy jövevényhalakat zargassak. Az első babuskát (leánykori neve: ezüstkárász)

is az őshonos sárgakárászok horgászatakor fogtam. Az amurok pontyozás

közben akadtak horogra, és persze, hogy a számomra egyáltalán nem szimpatikus

busák is más halaknak szánt horgon akadtak fent.

KEZDETLEGES BUSAFOGÓ SZERELÉK

A BUSMAN TESTVÉRE

volt kifogni, főleg, ha kívülről akadt a horog.

A versenyt kilón aluli összfogással nyerték

meg, az én halam biztos aranyat hozott

volna.

A következő busakalandom az Adorjáni-tavon

volt. Az ottani versenyek a partközeli

medertörésen tanyázó tenyeres

dévérekről és kárászokról szólnak. Akadnak

„küszspecialisták”, akik a szép halak helyett

az apró sneciket aprítják napszámosokat

megszégyenítő munkával. A vízkezelő (figyelmen

kívül hagyva az allochton halak

telepítési tilalmát) süldő busákkal töltötte

meg a Tisza–Palics-csatornarendszert. A

verseny folyamán egy idő után az etetésen

összegyűltek az „orosz vendégek”, és onnan

kezdve nem lehetett értékelhető halat

fogni. A busákról tudni kell, hogy főleg növényi

eredetű planktonokkal táplálkoznak,

amelyeket a kopoltyújuk belsejében kialakult

képződménnyel szűrnek ki a vízből.

A csalogató etetés folyamán bejuttatott

apróbb táplálékszemcsék felhőt képeznek

a vízben, amely odavonzza a busákat. Az

etetett helyen forgolódva elűzik a keszegeket,

de maguk csak véletlenül, kívülről

akasztva foghatók meg. A történet úgy kezdődik,

hogy a keszegeknek szánt 10-es (0,1

mm átmérőjű) zsinegre kötött apró horog

a ráúszáskor imitált kapáskor beleakad az

izmos hal testébe. Az ekkor következő harc

minden alkalommal a busa győzelemével

végződik. Ilyenkor vagy kiakad a horog,

vagy durranós zsinegszakadás vet véget

az egyenlőtlen küzdelemnek. A horgász

a sokadik ilyen halvesztés után szereléket

cserél, vastagabb zsinegre nagyobb horgot

KÁRÁSZOK KÖZÉ KEVEREDVE

horogra akadva

köt fel. Az ilyen módosítás után rendszerint

megszűnnek az akadások. Az erősebb zsinegre

kötött, nehezebb horgokat már nem

bírja meglebegtetve beszívni a hal. A versenyhorgász

két szék között a pad alá esik,

mert keszegek nincsenek az etetett helyen,

a busákat pedig nem tudja kifogni.

Az egyetlen célzott planktonpusztító

horgászaton az Oromi-tavon (szintén a Tisza–Palics-csatornarendszer

része) vettem

részt. A klubtársakkal ültünk le a gátszéli félszigeten

rakós bottal busázni. Az ottani 1-2

kilós halakból sikerült 13 darabot kifognom,

de akkor is „ők” nyerték a meccset, mert legalább

két tucat lemaradt a horogról.

A legemlékezetesebb találkozásom ezzel

a hallal, amelyik egyben az írásom címadója

is, a Tiszán történt. Nyaranta, július első két

hetében az adorjáni parton táboroztunk.

A botjaink állandó jelleggel be voltak vetve,

nem titkolni való halfogási célzattal. Esténként

azután rendszeresen Kanizsa felől

megjelentek a halászok, akik a sekély felszín

közelében úsztatott, majdnem parttól partig

érő hálóikkal az ott táplálkozó busákat

gyűjtötték be. Közelünkbe érve hangosan

A CSÓNAKŐRZŐNK SÉTÁLTATÁSA

utasítottak bennünket botjaink kivevésére

az összeakadás meggátlása végett. Persze

ez nekünk nem nagyon tetszett, morgolódtunk

is eleget emiatt a szabálytalan

hálózás miatt. A halászok visszafelé jövet

süllyedésig hallal megtömött csónakjaikból

kárpótlásul odaadtak egy hatkilós busát.

Mivel magunk is naponta fogtunk a konyhára

bőven halat, ezért a virgonc ajándékot

kikötöttük a csónakunk mellé. Ott úszkált a

„jószág” a táborozás végéig, még nevet is

adtunk a csónakőrző halnak. Attól kezdve

Busmannak szólítottuk, és állandóan halogattuk

a kivégzését.

Az utolsó napon egyöntetű elhatározással

engedtük szabadon a hű háziállatot,

mintegy áldozatot bemutatva a méltóságteljesen

vonuló Tiszának az akkori bő (hal)

termésért.

HUZSVÁR József

2019. július 18. 37

KÉPHISTÓRIÁK

Azt az irgumburgumát!

Mindennemű passzivitás és előítélet a tájékozatlanságból és az érdektelenségből

ered, avagy a fiúk megúszták – „Minden kép hátuljára kötelezően oda kellett írni

a képaláírást, illetve a nevet, hogy ki van a képen”

„A jó zenét szeretem, legyen szó egy Mozart-szimfóniáról

vagy Szörényi és Bródy

rockoperájáról. A mai fiatalok mindenben

korszerűségre törekednek, egyáltalán, mi a

korszerű? Az annyit emlegetett passzivitás

valóban nagy hiba, tájékozatlanságból, érdektelenségből

fakad.” (Korhecz Tamás alkotmánybíró,

a Magyar Nemzeti Tanács volt

elnöke, a Magyar Mozgalom társalapítója –

Képes Ifjúság, 1984. december 26.)

A fiúk jól jártak, ők megúszták.

Őket, vagyis a róluk készült fényképeket

nem keverték össze a nyomdában a grafikai

és a technikai szerkesztők, vagy bárki, ugye,

akinek a kezén átmentek Szebenyi Brindza

Zoltán régi felvételi a „gyártásban”, ahogy akkoriban

mondták… A múlt héten meséltünk

ugyanis rovatunkban arról – emlékezhetnek

még rá olvasóink –, hogy a Képes Ifjúság

fent idézett, három és fél évtizeddel ezelőtti

évfolyamzáró dupla számának harminchatodik

oldalán furcsamód összekeveredtek az

illusztrációk. Négy, akkoriban még középiskolás

lány – Borsos Csilla, Csifcsák Ágnes, Lovas

Ildikó és Tóth Mercédesz –, valamint két fiú

osztálytársuk szólalt meg Bence Erika cikkében,

és a nagy kavarodásból csak ez utóbbiak

maradtak ki. Vagyis a Nagy Tiborról készült

fénykép alatt valóban Nagy Tibor neve jelent

meg az újságban, s a Korhecz Tamást ábrázoló

felvétel alá is – mint azt a mellékelt újságkivágásunk,

vagyis a mára választott képünk,

amelynek históriáját igyekszünk itt és most

felfejteni, is igazolja – sikerült az ő nevét írni.

A fiatal hölgyekről készült felvételek és az alájuk

írt nevek között azonban végérvényesen

eluralkodott a nyomdai káosz, amelyet józan

paraszti logikával a múlt héten már igyekeztünk

harmincöt esztendő távlatából értelmezni,

és valamelyest (persze csak a lehetőségeink

függvényében…) korrigálni, „összerakni”,

„helyretenni”.

A fényképek alattomos összekeveredésének-kavarodásának

mikéntjét és hogyanját

Dormán László, a Képes Ifjúság egykori

munkatársa egy, a Facebook internetes

közösségi portálon „elejtett” kommentjében

igyekezett kibogozni. Arról értekezett

ugyanis június közepén a világháló nyilvánossága

előtt, hogy a korabeli, még a

nyolcvanas évek első felében is alkalmazott

nyomdatechnikai eljárás követelményeinek

megfelelően az ólomba szedett szöveg között

mindig kihagyták a helyet a képeknek,

38 2019. július 18.

és a technikai szerkesztőnek kellett volna

ügyelnie arra, hogy minden nyomdai klisé a

megfelelő helyre kerüljön. „Na, ez nem mindig

sikerült” – tette hozzá.

A „technikai (grafikai) szerkesztő dolga

lett volna egyeztetni a képet a képaláírással.

Ő volt ott a nyomdában az előkészítés során,

ő írta alá, hogy az oldal rendben van.” A szerkesztőségben

pedig még a leadás előtt „minden

kép hátuljára kötelezően oda kellett írni

a képaláírást, illetve a nevet, hogy ki van a képen”

– fogalmazott említett Facebook-kommentjében

Dormán László. Tegyük hozzá

azonban, hogy a Képes Ifjúság 1984-es évfolyamzáró

száma vélhetően már karácsonyi

hangulatban készült – december 26-i dátummal

jelent meg, tehát az anyagokat nagy valószínűséggel

már jóval korábban le kellett adni

–, ily módon ez is közrejátszhatott némely

munkatársak figyelmetlenségében. Hogy azt

ne mondjam, valószínűsíthető kapatosságában…

Hogyan is értékelhetnénk ma már

mindezt? Mit is mondhatnánk ma már erre?

Azt az irgumburgumát!

Az Őszintén című írás a Tudósítótoll nevű

rovat oldalain került az olvasók kezébe, s a

cikk szerzője, az akkoriban még ugyancsak

középiskolás Bence Erika a saját osztálytársait

szólaltatta meg szövegében. Afféle körkérdésszerű

anyag volt ez (talán rögtönzött,

talán alaposan előkészített, talán valahol félúton

a kettő között…), amelyben választott

témájáról, az akkori fiatalok viselkedésének és

magatartásának az idősebb nemzedékek általi

megítéléséről faggatta barátait, iskolatársait.

Tehát a megszólalók tulajdonképpen magukról

is vallottak rövid nyilatkozataikban…

A szerző így fogalmazott bevezetőjében:

„Legtöbbször a következőket olvassák fejünkre:

forrófejűek vagyunk, megbízhatatlanok,

nem tiszteljük az idősebbeket, botrányos a

viselkedésünk, öltözködésünk, káros szenvedélyeknek

hódolunk, a munkakerülés sem

ismeretlen előttünk és így tovább. Hogyan

vélekednek önmagukról, egyes kortársaik

szélsőséges viselkedéséről az érintettek, a fiatalok?

Erre a kérdésre kértem választ néhányuktól.

Vallomások, szubjektív vélemények

az alábbiak” – írta 1984-ben Bence Erika. Nos

hát, Korhecz Tamás korabeli véleményét mai

mottónkban találhatják meg olvasóink. De

akárhogy vélekedtek is önmagukról és a szüleik,

nagyszüleik nemzedékéről a korabeli középiskolások,

mégiscsak egy remek kis osztály

volt ez, amelynek egykori diákjai – kevés kivétellel!

– mára már szinte mind ismert közéleti

személyiségek lettek, írók, irodalmárok, egyetemi

tanárok, és van immár egy alkotmánybírájuk

is…

Akárhogy legyen is azonban, Korhecz

Tamás akkor megfogalmazott tinédzserkori

véleménye most is, harmincöt esztendővel

később, ma is, de tulajdonképpen mindenkor

érvényesnek tekinthető: Mindennemű

passzivitás a tájékozatlanságból és az érdektelenségből

ered.

Akárcsak minden előítélet is – teszem

hozzá most sebtében jómagam…

SZABÓ PALÓCZ Attila

Siniša

A fiúk

Az elmúlt napok eseményei örömet és szomorúságot is hoztak a sportbarátoknak. Sajnálatos,

hogy ezúttal nem csupán a sikerek, az elért eredmények, hanem két sportember

egészségi állapota is témaként szerepel a sportsajtóban. Mi, egyszerű emberek pedig

igyekszünk ezekre is odafigyelni: aggodalommal, szorongva várva a híreket.

Ognjen

sport

Wimbledon ötszörös győztese immár

Novak Đoković, aki több mint öt órán át küzdött

kiváló ellenfelével, Roger Federerrel,

és a londoni közönséggel is, amely egyértelműen

a svájci teniszezőnek szurkolt. A

maratoni meccsen mindhárom játszmáját

a rövidítésben nyerte meg „a nemzet Noleja”,

a svájci pedig 6:1 és 6:4 arányban győzött

a második és a negyedik játszmában.

A döntő szettet 13:12-re nyerte Đoković,

ami páratlan a wimbledoni verseny, illetve

a férfi egyéni történetében, hiszen először

rendeztek rövidítést az ötödik játszmában.

Nem szerette őt mindenki, nem volt

egyértelmű a megítélése a pályán nyújtott

teljesítménye alapján sem. Tény, hogy kiváló

rúgótechnikája révén csapataiban leginkább

ő lőtte a szabadrúgásokat, és gyakran

talált a hálóba. Volt, hogy egyetlen mecscsen

ugyanannak a kapusnak háromszor is

bevette a portáját. Csapatjátékosként már

nem villogott annyira. Amikor aztán a kilencvenes

évek elején szülőfalujában (Borovo

selo, Vukovár mellett) kitörtek a fegyveres

összecsapások, néhány kellően át nem

gondolt nyilatkozatával is vihart kavart.

Olaszországban edzősködve ugyancsak

akadtak bukkanók a pályáján, most mégis

mellette áll szinte egész Itália. Nemcsak a

sportemberek.

Siniša Mihajlović ugyanis bejelentette:

leukémiában szenved. Klubja, a Bologna elnöke

azonnal kiállt mellette, közölve, hogy

a csapatnak továbbra is Mihajlović az edzője,

akit a gyógykezelés miatti távollét idején

munkatársai helyettesítenek. Felesége és öt

gyermeke szintén vele együtt harcol a kór

ellen. Most azok is szolidaritásukról biztosították

az ötvenéves egykori futballistát,

akik nem értettek vele egyet, amikor Szerbia

szövetségi kapitányaként megkövetelte

minden játékosától, hogy énekelje az ország

himnuszát.

Szurkolunk Mihának, a Crvena zvezda

1991-ben BL-győztes csapata egykori erősségének,

hogy sikerrel vegye ezt az akadályt

is.

Fél évszázada is elmúlt, hogy személygépkocsijával

közúti balesetben életét

vesztette Radivoj Korać, az OKK Beograd

egykori kosarazója, a külföldön hivatásosként

kenyerét kereső sportoló. Az akkori

ország válogatottjának nélkülözhetetlen

tagja, „az arany balkezes” – ahogy becézték.

Két évtizede múlt, hogy közúti balesetben

életét vesztette Dražen Petrović, az

egykori Jugoszlávia, majd az önálló Horvátország

válogatott kosárlabdázója. A

tragédia Németországban történt, a kocsit

nem a sportoló, hanem a barátnője vezette

– közölték akkor hivatalosan. Ma szobra áll

Zágrábban, Petrović egyik egykori klubja, a

Cibona sportcsarnoka előtt.

Most a belgrádi Crvena zvezda 30 éves

centere járt szerencsétlenül. Banja Luka és Prijedor

között személygépkocsija frontálisan ütközött

egy szembejövő járművel, majd többször

megpördült és felborult. A jármű tulajdonosa,

Ognjen Kuzmić súlyos sérülésekkel került

kórházba, ahonnan helikopter vitte Belgrádba.

A kocsit nem a kosárlabdázó, hanem a

barátja vezette. Kuzmić túl van az életveszélyen,

de felépülése hosszadalmas lesz, a válogatott

szövetségi kapitányának, Saša Đorđevićnek

pedig az augusztusi világbajnokságra

gondoskodnia kell pótlásáról.

Novak

A szerb versenyző a fiatalabb (1987-es),

Federer pedig már a búcsúra készül, hiszen

1981. augusztus 8-án Bázelben született.

Legalább egy évtizede harcolnak egymás

ellen azzal, hogy időnként a spanyol Nadal

vagy a brit Murray is beleszól(t) kettejük

dolgába. Jól ismerik a másik játékát, annak

gyengéit és erősségeit, a mostani döntő tehát

ilyen szempontból nem hozott meglepetést.

A meccs hosszúsága, a gigászi küzdelem

annál inkább. Az izgalom az utolsó másodpercig

tartott, hiszen nem lehetett tudni,

a két kiválóság közül melyik mikor képes „feltámadni”,

és megszerezni a fontos pontot.

A tenisz igazi ünnepe volt ez a vasárnapi

összecsapás, sokan máris történelminek

nevezik, miközben felteszik a kérdést: vajon

merre, milyen irányban fejlődhet a jövőben

ez a játék? Đokovićnak – a tavalyi kisebb

egészségügyi gondok rendezését követően

– van még legalább hét-nyolc éve arra,

hogy utolérje, illetve elkerülje ellenfelét. Öt

egyéni győzelmével szemben ugyanis Federer

nyolccal büszkélkedhet. Novakot ismerve

biztosak lehetünk abban, hogy a svájcinak

ezt a rekordját is megpróbálja megdönteni.

Hogy sikerül-e neki? Aki kételkedik, annak

tudnia kell, hogy negyedszázada a Kopaonikon

gyerekeknek szervezett tenisztáborban

egy Novak Đoković nevű, tehetségesnek

tartott kisfiú kartonból kivágta a

wimbledoni serleget, mondván: ha felnövök,

egyszer az igazit is megnyerem!

És az akkori álom immár ötödször is

teljesült.

(németh)

2019. július 18. 39

nem a gólya hozza

Figyeljünk oda egymásra!

Őszintén a szülés utáni depresszióról

A szakemberek szerint a szülést követően a nők 50–85%-a egy

rövidebb ideig tartó, enyhén lehangolt állapotba kerül, különösen

érzékennyé, hangulata instabillá válik. Sajnos szüleink

idejében még nem voltak erre vonatkozó kutatások, így gyakran

félremagyarázhatják a lányaik vagy menyeik hangulatában

történő változásokat, és a friss családapáknak sem rendelkeznek

erről kellő információkkal. Pedig ilyenkor nagyon

oda kellene figyelni a nőkre, mert tragédiák is történhetnek,

mint ahogyan a múlt héten Szabadkán, ahol egy két hónapos

kisbaba édesanyja lőtte fejbe magát saját születésnapján. A

vélhető ok: szülés utáni depresszió.

A

gendiagnosztika.hu orvos szakértői szerint a természetesnek

mondható testi-lelki állapot többnyire a szülés

utáni héten jelentkezik, és néhány napig tart. Bizonyos

esetekben azonban az állapot fennmarad, sőt fokozódik

is, ilyen esetekben beszélhetünk szülés utáni depresszióról.

A szülés utáni depresszió a kismamák több mint 10%-át érinti

A különböző hangulati zavarok, illetve a depresszió előfordulási

aránya a terhes nők körében 10-15% körül mozog, míg a gyermeküket

éppen megszült nők mintegy 10%-a szenved a szülés utáni (postpartum)

depresszióban. A szülés utáni depresszió egy olyan betegség,

amelyet a pszichológia tanácsadói, terápiás és stresszcsökkentő

eszközeivel az esetek nagy részében hatékonyan lehet kezelni.

A szülés utáni depresszió kiváltó okai

A szülés utáni depresszió kialakulása mögött számos kockázati

tényező áll. Az egyik a genetikai érintettség. Ha valakinek a vér

szerinti rokonai közt előfordult már depressziós megbetegedés, bipolaritás

vagy jelentősebb szorongásos zavar, esetleg szülés utáni

depresszió, akkor nagyobb eséllyel fog nála kialakulni a betegség.

Emellett azok az édesanyák, akiknek korábban már voltak hangulati

zavaraik, depressziós epizódjaik, szintén veszélyeztetettebbek a

postpartum depresszió szempontjából is.

Ezeken kívül azonban még számos dolog játszhat szerepet a

szülés utáni depresszió kialakulásában. Robertson és munkatársai

(2003), illetve Beck (2001) átfogó kutatásaikban több tízezer főt

vizsgálva a következő faktorokat tárták fel mint a szülés utáni depresszió

legjelentősebb hajlamosító tényezőit:

* depresszió jelenléte a terhesség alatt vagy azt megelőzően

* túlzott szorongás a terhesség időszakában

* stresszes életesemények, traumák a terhesség időszakában

vagy a szülés utáni időszakban

* a társas támogatás alacsony szintje

* alacsony önértékelés

* az anyai szerepekkel kapcsolatos fokozott szorongás

* félelem az anyaságtól

* párkapcsolati problémák a terhesség alatt, illetve a szülés utáni

időszakban

A szülés utáni depresszió tünetei

A szülés utáni depresszióban szenvedőkre a depresszió klaszszikus

tünetei mellett a terhességgel, a gyermek gondozásával

kapcsolatos jellemzők is társulnak. A leggyakoribb tünetek a

következők:

* értéktelenség érzése

* bűntudat, szégyen érzése

* az anyai szereppel kapcsolatos szorongás, félelmek

* kiüresedettség érzés, fáradtság, enerváltság

* örömtelenség, érdektelenség

* túlzott ingerlékenység és fáradékonyság

* alvászavarok (kevés alvás vagy éppen aluszékonyság)

* koncentrációs és memóriazavarok, feledékenység

* szorongás

* negatív gondolatok, túlzott félelem attól, hogy a babával valami

rossz dolog történik

* félelem a kontrollvesztéstől

* a baba iránti túlzott aggodalom vagy érdektelenség

* lassú döntéshozatal, önállótlanság

* a gondolkodás beszűkülése

* kilátástalanság-, illetve kiszolgáltatottságérzés

Előzzük meg a bajt!

Anyáink, nagyszüleink idejében még megoszlottak a kisbaba körüli

teendők, nagyobb volt a család, sokszor több generáció együtt élt,

és ebből kifolyólag sokkal nagyobb volt a családi támogatottság is. A

fiatal lányok, nők már jóval a szülés előtt is gondozták testvéreiket, a

kisebb rokongyerekeket, és tökéletesen tisztában voltak azzal, mi vár

rájuk a csecsemő megérkezése után. Ezzel szemben ma teljesen más

a helyzet. Legtöbb esetben nem lakik egy fedél alatt több generáció,

de még csak egy településen vagy azonos országhatárok között sem

élnek. Nagyon sokszor minden felelősség és elvárás a fiatal szülőkre,

nagyrészt a kismamára hárul. Hogyan lehet mégis megelőzni a szülés

utáni depressziót? Lehet-e egyáltalán? Ha megelőzni nem is – hiszen

sok hajlamosító tényező is hozzájárul az állapot kialakulásához –, nem

árt tájékozódni, mi miért történik, és időben reagálni, ha látjuk, hogy

baj van. Ha van lehetősége a fiatal párnak, mindenképpen járjanak

szülésfelkészítő tanfolyamra. Miért? A szülés utáni depresszió az első

évben jelentkezik, és ha a tünetek két hétnél tovább tartanak, illetve

ha az állapot a gyerek gondozását is megnehezíti, gátolja, akkor azonnali

segítségre van szükség, és ezzel tisztában kell lennie az anyának

és az apának is. A partner, a környezet, a szülők, a védőnő felelőssége,

hogy vigyázzon a fiatal anyára! Dicsérni kell, erősíteni az önbizalmát,

csökkenteni a szorongásait, valamint mindenkinek tudnia kell, hogy

mivel segítheti a fiatal szülőket.

40 2019. július 18.

Egyre inkább hízunk

Az étrend változása, a mozgáshiány

és a genetika is szerepet

játszik abban, hogy háromszorosára

nőtt az elhízott felnőttek

aránya világszerte 1975 óta – állapították

meg norvég kutatók egy több mint százezer

főt vizsgáló tanulmányban, amelyről

az MTI számolt be. A genetikailag hízásra

hajlamosak esetében ezek az egészségtelen

életmódbeli változások súlyosbították a

problémát, még nagyobb mértékű súlygyarapodáshoz

vezettek náluk – mutatták ki a

Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem

kutatói a British Medical Journalben megjelent

tanulmányukban.

Az 1970-es évek közepén a felnőttek

négy százaléka volt elhízott, 2016-ra arányuk

13 százalékra emelkedett (a férfiak körében

11 százalék, a nőknél 15 százalék) az

Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

A 30 vagy annál magasabb testtömegindexű

(BMI) emberek elhízottak, esetükben

nagy a szívroham, a stroke, a cukorbetegség

és egyes daganatos betegségek kocká-

Hogyan tehetik fel

a kérdéseiket?

Kérdéseikkel megkereshetnek

bennünket

a net-doki@szabadmagyarszo.com

címen vagy az alábbi postacímen:

Fő utca 3/II/III/23, 24400 Zenta

Kérjük, a borítékon tüntessék fel:

Net-doki.

A kérdésük végére írják oda,

hogy vállalják-e a vezetéknevük

és/vagy a keresztnevük közzétételét,

vagy csak a jeligét tüntessük fel.

Kérdésük szerkesztett változatát

megjelentetjük lapunk valamely

következő számában

az orvos válaszával együtt,

valamint a Szabad Magyar Szó

hírportál Net-doki rovatában is.

zata. A 25-30 közötti BMI túlsúlynak számít.

Jelenleg kétmilliárd 18 év fölötti embernek,

az összes felnőtt 39 százalékának

a testtömegindexe 25 vagy annál több,

közülük 700 millió klinikailag elhízott. Az

elhízottak aránya a gyerekek esetében még

inkább nőtt, az 1975-ös négy százalékról

2016-ra 18 százalékra.

A norvég kutatók 1963 és 2008 között

120 ezer embert mértek rendszeresen, és

elemezték adataikat arra keresve választ,

hogy a környezet és a gének miként hatnak

az elhízásra. Kimutatták, hogy a felnőttek

esetében az elhízás az 1980-as, 1990-es

években kezdődött. Az 1970 után születetteknél

jóval valószínűbb volt a magasabb

testtömegindex fiatal felnőttként, mint a

korábbi nemzedékeknél.

A genetikai hajlam miatt egy átlagos

magasságú 35 éves férfi 3,9 kilogrammal

súlyosabb volt a génjei által védettnél az

1960-as években. Ma Norvégiában a genetikai

hízásra hajlamosak 6,8 kilogrammal

lennének súlyosabbak. Testsúlyuk azonban

7,1 kilogrammal még ennél is több, mivel

elhízásra hajlamosító környezetben élnek.

Esetükben ezt a 13,9 kilogrammos túlsúlyt

a mai egészségtelen életmód okozza, és

az, hogy génjeik kölcsönhatásban állnak a

környezettel.

Akik válaszolnak

Dr. Bezzegh Éva Szabadkán született, ott járt gimnáziumba,

majd Budapesten végzett. Húsz évig a szabadkai

kórházban dolgozott, Belgrádban szakosodott, Zágrábban

pszichoterápiát, Pesten pszichodrámát tanult.

Pszichiáterként dolgozott magyarországi kórházakban,

az országos pszichoterápiás intézetben, a Thalassa Házban

és magánrendelésben. A pszichiátriai betegségek

gyógyításában a biológiai terápiától az autogén tréningig,

a pszichoterápiás kezelésig, valamint életvezetési

tanácsadásig sokféle egyéni és csoportmódszert gyakorol.

Több magyar orvosportál pszichiátere, a szegedi

mentálhigiénés posztgraduális képzés tanára.

az orvos válaszol

Csomó

a végbélnyílásnál

Kedves Doktornő!

A farcsontomon, közvetlenül a végbélnyílásnál

csomó alakult ki. Ülési fájdalmaim

vannak, és nagyon érzékeny

tapintásra. Mi lehet? Körülbelül két hónapja

megütöttem.

Kedves Kérdező!

A végbélnyílásánál levő csomó sok

minden lehet, nyilván vizsgálat nélkül

nehéz megállapítani. Lehetséges,

hogy van kapcsolat az ütéssel, de az

is előfordulhat, hogy nincs, begyulladt

aranyeres csomó, befelé nőtt begyulladt

szőrtüsző, gyulladt dermoid ciszta,

elmérgesedett pattanás is lehet. Sajnos

tényleg nem lehet így diagnosztizálni,

s ha tudnánk is pontosan, hogy

mi a baj forrása, nem valószínű, hogy

elmulasztható csak tanáccsal. Háziorvos,

ezenkívül vélhetőleg sebész tudna

segíteni a probléma feltárásában

és orvoslásában. Mielőbb forduljon

orvoshoz, mert sajnos szövődmény is

felléphet.

Üdvözlettel,

dr. Bezzegh Éva

Dr. Bende Ilona 1967-ben született Zentán, a zombori

egészségügyi középiskola elvégzése után,1993-

ban szerzett általános orvosi oklevelet, majd 2006-

ban tett szakorvosi vizsgát gyermekgyógyászatból a

belgrádi Orvostudományi Egyetemen. A Magyarkanizsai

Egészségházban 8 évig dolgozott, majd 12 évet

töltött Törökkanizsán, ahol igazgató tanácsnokként

is tevékenykedett. 2013-tól Csókán a község gyermekeinek

gyógyításáról és egészségmegóvásáról

gondoskodik.

2019. július 18. 41

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

A versenyeztetésről

A különbségek és azok hiánya – Volt egyszer egy Buksi! (51.)

„Ekkor [vagyis 1962-ben] a csatát vesztett Buksitól szomorúan távozó főszerkesztőt

az olvasók levelekkel halmozták el. A mai távlatból nézve az akkori demokrácianélküliség

felelős mindezért, vagy ha úgy tetszik, a magyar pártok hiánya (sajnos,

akkor egypártrendszer uralkodott), amelyek csatasorba állhattak volna az ügy érdekében”

– írta a Hét Napban 2008-ban Nagygyörgy Zoltán, aki Vakarcs és az öszszeesküvők

történetét, vagyis a Buksi témáját akkor „besegítette” egy másik sorozatunkba,

a Szigeti históriákba is…

búcsúlevélre

ne válaszolj

Fodor Ákos

Etikettminimum

(Szabad Magyar Szó, 2019. június 20.)

A

szerző hozzátette még: „A korabeli

ifjúságot a szocializmus eszméire

nevelő államvezetés a Buksi helyett

inkább a hazafias ideológiákat képviselő

Jó Pajtás és a Képes Ifjúság kiadását pártfogolta.

És persze, a legkisebbeket megcélozó

Mézeskalácsot, amely már a gügyögés korától

a »jóra nevel«. Ez utóbbiak mindmáig létező

kiadványok, amelyek irányelveit és olvasottságának

mibenlétét hadd ítélje meg a tisztelt

olvasó.” Nem akarom én ezt persze itt és most

túl sokáig „ragozni”, de az idézetünkben megfogalmazott

véleménnyel nem feltétlenül kell

egyetérteni. Hiszen akármennyire szeretjük is

a régi, legendás Buksit, a Képes Ifjúsághoz, a

Jó Pajtáshoz és a Mézeskalácshoz is ezer meg

ezer meg ezer szállal kötődünk. Meggyőződésem

hát, hogy semmilyen tekintetben sem előremutató

a lapok ilyen jellegű szembeállítása,

indokolatlan „versenyeztetése”.

Elsősorban azért nem, mert ha mai szemmel

azt mondanánk, hogy ezek a lapok „a

szocializmus eszméire nevelő” és „hazafias

ideológiákat” képviselték, akkor mindenképp

hozzá kell tennünk, hogy ez a Buksinak

is ugyanúgy a sajátja volt, mint ahogy

ezt már szemléltettük is sorozatunkban.

Ilyen tekintetben tehát ezek a kiadványok

semmiben sem különböztek egymástól.

(Folytatjuk)

SZABÓ PALÓCZ Attila

EGY KIS ADALÉK A VAJDASÁGI MAGYAR KÉPREGÉNY TÖRTÉNETÉHEZ: A MÚLT SZÁZAD NYOLCVANAS ÉVEIBEN JELENT MEG ZENTÁN AZ

IFJÚSÁGI KÖZLÖNY CÍMŰ LAP, AMELYIK A HÁTLAPJÁN KÖZÖLTE SOROZATBAN GUSZTI ILYEN ÉS EHHEZ HASONLÓ KALANDJAIT…

42 2019. július 18.

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

KUTYÁK ÉS MACSKÁK (2. RÉSZ) – AZ ÚJRAINDÍTOTT MAGYARORSZÁGI KOCKÁS MAGAZIN SORRENDBEN

HATVANHARMADIK, VAGYIS AZ IDÉN JANUÁRI SZÁMÁBAN JELENT MEG JUAN DÍAZ CANALÈS ERROC (SZÖVEG)

ÉS JUANJO GUARNIDO (RAJZ) KÉPREGÉNYSOROZATÁNAK ÚJABB KÉTOLDALAS EPIZÓDJA

2019. július 18. 43

CSALÁDI HIRDETŐ

INGATLAN

Csantavér központjában gazdálkodásra

alkalmas ház eladó.

Érdeklődni a következő címen:

Prvomajska 19., vagy a 060/088-

92-44-es telefonszámon.

Topolyán, közel a központhoz

szoba kiadó diákoknak.

Telefonszám: 024/713-035

Csantavéren kedvező áron eladó

egy gazdálkodásra alkalmas,

nagy portájú, melléképületekkel

rendelkező ház. Telefonszám:

062/195-42-73

Tornyoson eladó a Nagy sor

72-es szám alatt 1,5 hold föld,

rajta ház, háromfázisú áram,

víz. Telefonszám: 062/849-

44-40

Eladó 5 hold első osztályú szántóföld

a temerini határban, két

tagban, közel egymáshoz. Telefonszám:

061/137-94-01

Topolyán 7 kat. hold kiváló

minőségű szántóföld eladó.

Telefonszám: 063/787-28-03

Ada központjában eladó egy

első emeleti, 53 négyzetméteres,

kétszobás lakás. Irányár

30 000 euró. Telefonszám:

+36/70/600-78-17, +36/20/478-

28-74

EGYÉB

Eladó minivillanytűzhely, magas

férfinak új átmeneti kabát,

mélyhűtő, kerekes kút kicsiben,

műemlék. Telefonszám:

063/199-11-85

Eladók méhcsaládok 2 LR fiókon

– 120 euró; 10 LR rámán

akác előtt – 80 euró;

5 LR rámán új anyával júniusban

– 40 euró; bepárzott

méhanyák kalitkában 7

euró. Budai méhészet, Torda:

063/105-90-10

APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY

2019/29.

Az alábbi adatok nem jelennek meg a lapban.

A hirdető nyilvántartására szolgáló adatok:

Név, cím:

Aláírás:

Személyi szám (a törvényben előirányzott esetekben, pl. szolgáltatás,

áruforgalmazás, foglalkoztatás, pénzkölcsön, sport- és vadászfegyver):

Ezek az adatok jelennek meg a lapban.

A hirdetés szövege (20 szóig):

Telefonszám vagy jelige:

A hirdetésről szóló 2016. évi törvény (Szerb Köztársaság Hivatalos

Közlönye, 6/2016) értelmében a szerkesztőség nem jelenteti meg

azokat a hirdetéseket, amelyek nincsenek összhangban az említett

törvénnyel, illetve azokat a hirdetéseket, amelyeknek feladói

a nyilvántartási adataikat nem tüntették fel!

A CSALÁDI KÖR 27. számában megjelent

keresztrejtvények megfejtése:

Kisrejtvény:

Nyárra kitaláltam magamnak egy új sportágat! Légkondizok.

Óriásrejtvény:

1. Tudtam, hogy a bárban talállak meg.

2. Gyere velem, találtam egy nudista strandot.

3. Kevesebb gázt adj, Alajos!

4. Nem értem, miért okoz gondot egy egyszerű kerékcsere.

A 27. számban a gyerekoldalon közölt rejtvény megoldása:

Napsütés.

Lapzártánkig ismét számos helyes megfejtés érkezett

keresztrejtvényeinkre!

A helyes megfejtéseket beküldték: Anemari Karh Domonkos

(Törökkanizsa), Bóni Edit (Bezdán), Drobina Dóra

(Bezdán), Drobina Julianna (Bezdán), Erős Anna (Csonoplya),

Esztelecki László (Óbecse), Faragó Adrienn (Magyarkanizsa),

Izsák Béla (Paripás), Kajári Mihály (Szabadka), Koroknay Károly

(Temerin), Kószó László (Szabadka), Losoncz Judit (Magyarkanizsa),

Ördög Sándor (Óbecse), Papacsek Mária (Kúla), Rozinka

István (Bácskossuthfava), Stiglity Mária (Újvidék), Szendi Mária

(Szabadka), Szűcs József (Muzslya), Szöllősi László (Zenta),

Takács Mária (Szabadka), Trivić Mária (Szabadka), Tunić Verona

(Magyarkanizsa), Vígi Valéria (Óbecse).

Könyvjutalmat nyert: Papacsek Mária (Kúla).

Rejtvényeinket Ábel István és Kéménczy György készíti.

Nyereményeinket az Életjel Kiadó és a Forum Könyvkiadó

biztosítja. A könyveket minden hónap végén postázzuk a

nyerteseknek.

Rokkantkocsi, decubitus elleni

matrac, Roho párna, kádba

emelő szerkezet, járóka, mankó,

négylábú bot, szobai WC, magasító,

masszírozó, gumilepedő,

bükkfa ágy, háromkerekű minikerékpárok.

Tel.: 024/852-078,

063/837-23-35

Vásárolok kék, zöld szódásüvegeket,

valamint régi csatos,

domború feliratú és parafa

dugós üvegeket. Telefonszám:

061/266-00-48

Ott, ahol zúg az a négy folyó –

nyári barangolás Erdélyben és a

székelyek szent hegyén, a Hargitán.

Telefonszám: 063/848-30-70

SZOLGÁLTATÁS

Idős személy eltartást, ápolását,

24 órás felügyeletét vállaljuk a

saját házunkban. Külön szoba

vagy lakosztály, internet, hűtőszekrény,

TV, újság. Havi teljes

ellátással 25.000 dinár. Telefonszám:

064/515-62-12

Jósolok kávéból, kártyából

is, leszedem a rontást, segítek

minden bajon. Jelentkezzenek

bizalommal! Telefonszám:

061/160-40-77

Kínálatom: kávénézés, kártyavetés,

rontás levétele, átok feloldása,

szerelmi problémák megoldása,

párkapcsolat összehozása.

Katica: 061/250-63-92

Idősebb személyt vagy házaspárt

eltartanék saját, különálló,

összkomfortos házamban

teljes ellátással nyugdíjért

vagy ingatlanért. Telefonszám:

063/146-41-31

Német nyelvű életrajzok, motivációs

levelek megírását vállalom.

Telefonszám: 024/811-999,

062/875-49-07

44 2019. július 18.

TÁRSKERESŐ

Retró társkereső buli minden

szombaton 19 órától az Old Tisza

Pubban Magyarkanizsán. A belépő

önkéntes adomány. Minden

korosztályt szeretettel várunk. Telefonszám:

063/821-34-18

Nő keres férfit

Nyugdíjas özvegyasszony szeretne

megismerkedni komoly

Szabadka környéki özvegyemberrel,

79–81. Csak hívást fogadok:

062/899-49-71

Férfi keres nőt

178/60 éves, magányos, zentai

férfi keresi szolid, megértő társát

egy kedves, szerény nő társaságában.

Komoly kapcsolatra vágyom!

Telefonszám: 061/273-13-93

183/83/50 éves férfi társat keres.

Telefonszám: 062/144-69-

47

Szabadkai, 68 éves, nyugdíjas

férfi megismerkedne szabad, fiatalabb

asszonnyal. Közös szimpátia

esetén létrejöhet komolyabb

kapcsolat, majd megbeszéljük,

hogyan tovább. Jelige:

költözz a szívembe. Telefonszám:

061/201-01-86

32 éves fiatalember ismerkedne

egy diszkrét hölggyel, korhatár

nélkül, titkos, intim kapcsolatra.

Telefonszám: 062/851-22-51

Egy középkorú, szabad, egyszerű,

pedáns, ápolt, szeretni

tudó hölgyet kívánok megismerni.

Együtt jobb, szebb! 173

cm, 87 kg, egyedülálló nyugdíjas

vagyok. Küldj képet magadról!

Jelige: Palics

Középkorú férfi komoly nővel ismerkedne

komoly kapcsolat céljából

37 éves korig. Telefonszám:

064/941-26-67

37 éves, falun élő, független

férfi ismerkedne 25–38 éves,

nem dohányzó nővel komoly

kapcsolat céljából. Telefonszám:

063/198-36-01

24 éves férfi hölgyekkel ismerkedne

intim kapcsolat céljából.

Telefonszám: 063/780-40-91

45 éves bácskai fiatalember

ismerkedne komoly, őszinte

kapcsolat, házasság céljából.

Az iskolai végzettség nem számít.

Légy egyszerű és őszinte.

Telefonszám: +43/660/191-

07-81

Kuriózumkvíz

Jé, ki hitte volna!

Leginkább a 0-ás vércsoporthoz tartozók (D.) vannak kitéve

szúnyogcsípésnek. A vércsoport igen fontos kockázati tényezője

annak, hogy az embert megcsípi-e szúnyog. Akiknek a vére a 0-ás

csoportoz tartozik, azokat 83%-kal nagyobb valószínűséggel éri

szúnyogcsípés, mint más embereket. A legnagyobb biztonságban

az A vércsoporthoz tartozók vannak. Persze más tényezőket

is figyelembe kell venni: így a nagyobb testfelületet (a kövér emberek

és a terhes nők több szén-dioxidot bocsátanak ki), a sörfogyasztást

(megnöveli a testhőmérsékletet, erre pedig felfigyelnek

a szúnyogok), az izzadást (az izzadó embereket, így a sportolókat

is kedvelik a szúnyogok) stb.

Megfejtést küldött: Apró Dorottya (Szabadka), Bakos Norbert

(Törökbecse), Bóni Edit (Bezdán), Czini Zoltán (Nagybecskerek),

Drobina Dóra (Bezdán), Drobina Julianna (Bezdán),

Esztelecki László (Óbecse), Ördög Magdolna (Óbecse), Puskás

János (Zenta), Tokodi György (Péterréve).

Könyvjutalomban részesül: Apró Dorottya, 24000 Szabadka,

Óbecsei u. 27.

Mi a neve a világ legnagyobb óceánjárójának?

A) Allure of the Seas B) Symphony of the Seas

C) Harmony of the Seas D) Oasis of the Seas

A megoldást július 24-éig lehet elküldeni a címemre (24430

Ada, Karađorđe u. 101., címkód: 448166).

MOLNÁR CSIKÓS László

162/62/59 éves, falusi, kisnyugdíjas

férfi 50–60 éves, alacsony

termetű hölgyek jelentkezését

várja ismerkedés céljából

Nagykikindáról, Adáról,

Zentáról és környékükről. Telefonszám:

063/784-16-11

HIRDETŐINK

FIGYELMÉBE!

A Családi Körben egy apróhirdetés ára

2017. szeptember 1-jétől kezdve 100

dinár. Ugyanakkor jelentős kedvezményeket

vezettünk be azok számára, akik

több ízben is szeretnék megjelentetni

ugyanazt a hirdetést. Kétszeri megjelenés

esetén az ár 150, négyszeri megjelenés

esetén pedig 300 dinár. A gyászjelentés és

a megemlékezés esetében egy hasáb egy

centi 100 dinárba kerül, a gratuláció pedig

600 dinár. Köszönjük olvasóink megértését!

Szabadkán gyászjelentések és köszönetnyilvánítások

leadhatók a Funero üzletében,

Karađorđe (Halasi) út 2.

A hirdetéseket a 24400 Zenta, Fő tér 3/

II/III/23 címre várjuk, a befizetéseket pedig

a 265-2420310000438-89-es számlaszámra.

A befizetéslapot csatolják a

szelvényhez.

„Minden más reklámot lemondtam,

már csak a Családi Körben hirdetek.

A visszajelzésekből kiderült, hogy

a vásárlóink 30 százaléka a hetilap olvasóinak

a köréből érkezik”, mondta egyik ügyfelünk.

Ön mire vár?

Független hetilap

Hirdessen a legnagyobb példányszámú

vajdasági magyar hetilapban!

Telefon: 064/470-44-99,

e-mail: info@csaladikor.com

2019. július 18. 45

konyha

Édességek sütő nélkül

Gyors gyümölcsös keksztorta

(kisebb adag)

Hozzávalók: 25 dkg négyszögletes keksz,

1 nagy üveg jostabefőtt (más gyümölcsből

is készülhet), 2 zacskó vaníliás pudingpor, 2

zacskó porból készített kész tejszínhab.

A kekszet egy mély tepsi vagy műanyag

doboz aljára sorakoztatjuk úgy, hogy befedje

az alját. A szederből 32 szép szemet félreteszünk

a díszítéshez, a többit összetörjük,

és leszűrjük a levét. A tehéntúrót áttörjük,

és összekeverjük a joghurttal meg a porcukorral.

A zselatint az utasítás szerint felolvasztjuk,

összemelegítjük a szederlével, és

a túrókrémhez adagoljuk. Jól eldolgozzuk,

majd a kekszekre simítjuk. Fóliával letakarjuk,

hűtőbe tesszük, és legalább 6 órán át

állni hagyjuk. Tálalás előtt a kekszek mentén

felszeleteljük, majd tejszínhabbal és a félretett

szederszemekkel díszítjük.

A befőttet leszűrjük, a levét megőrizzük.

A gyümölcs felét turmixoljuk, összekeverjük

a befőttlével, majd a szokásos módon

besűrítjük a pudinggal. Belekeverjük az

egészben hagyott gyümölcsöt is, és kissé

hűlni hagyjuk. Egy tálcára sorakoztatjuk a

keksz egyharmadát, rákenjük a még langyos

krém felét, erre újra keksz, krém, végül

keksz kerül. A kész tortát jól lehűtjük, majd

a tetejére kenjük a tejszínhabot, és kockákra

vágva tálaljuk.

Szedres-túrós kockák

Hozzávalók: 16 darab négyszögletes

keksz, 50 dkg szeder, 50 dkg friss tehéntúró,

2 dl joghurt, 10 dkg porcukor, 2 zacskó zselatin,

tejszínhab a díszítéshez.

46 2019. július 18.

Jaffa kekszes nápolyi

Hozzávalók: 5 dl tej, 40 dkg cukor, 10 dkg

csokoládé, 1 margarin, 50 dkg darált keksz,

4 doboz Jaffa keksz, 2 ostyalap.

A tejet felforraljuk a cukorral, és lassú

tűzön 20 percig főzzük. Levesszük a tűzről,

hozzáadjuk a margarint és az összetördelt

csokoládét. Megvárjuk, míg felolvadnak,

majd belekeverjük a darált kekszet. Az egészet

jól eldolgozzuk, és a felét az egyik ostyalapra

simítjuk. Rásorakoztatjuk a Jaffa

kekszeket, majd rákenjük a maradék krémet.

Végül az egészet befedjük a másik

ostyalappal. Valamilyen nehéz tárggyal lenyomjuk,

és pár órán át hideg helyen tartjuk.

Tálalás előtt hosszúkás rudakra vagy

kockákra szeleteljük.

Hamis ratluk

Hozzávalók: 1 l víz, 60 dkg cukor, 3 epres

pudingpor, 20 dkg finom búzadara, 10 dkg

kókuszreszelék.

Összekeverjük a cukrot a darával és a

pudingporokkal. Hozzáadunk 4 dl vizet,

és csomómentesre keverjük. A többi vizet

felforraljuk, és állandó keverés mellett

belefőzzük a grízes-pudingos keveréket.

Kivizezett négyszögletes mélyebb edénybe

töltjük, és a tetejét kanállal elsimítjuk.

Amikor teljesen kihűlt és megszilárdult,

éles késsel kockákra vágjuk, és kókuszreszelékbe

forgatjuk.

Nagyon lusta torta

Hozzávalók: 1 kg banán, 3 dl dobozos

tejszín, 1 zacskó krémfix. A díszítéshez: 2 dl

tejszín, 1 banán, 1-2 kanál citromlé, 1 kivi.

A banánokat villával összetörjük. A tejszínt

a krémfix hozzáadásával kemény

habbá verjük. Fokozatosan belekeverjük a

banánpépet, és tovább verjük, amíg sima,

egyenletes masszát nem kapunk. Kerek

kapcsos tortaformába töltjük, és másnapig

betesszük a hűtőbe. Tálalás előtt eltávolítjuk

a forma oldalát, a tortát pedig citrommal

megspriccelt banánszeletekkel, kivikarikákkal

és a felvert tejszínnel díszítjük.

Tipp: Ha kiadósabban szeretnénk készíteni,

lehet piskótával kirakni az alját, de tölthetjük

két réteg keksz közé is.

Diós-lenmagos golyók

Hozzávalók: 30 dkg darált dió, 10 dkg darált

lenmag + a szóráshoz, kb. 2 dl eperlekvár

(másmilyen is lehet), 10 dkg csokoládé,

3 dkg vaj vagy margarin.

Összekeverjük a diót a lenmaggal, majd

annyi lekvárral gyúrjuk össze, hogy formázható

legyen. Hűtőbe tesszük egy fél órára,

ezután golyókat formázunk a masszából.

Tálcára sorakoztatjuk, és visszatesszük a

hűtőbe, hogy kissé megszikkadjanak. Felolvasztjuk

a csokoládét a vajjal vagy a margarinnal,

és belemártjuk a golyókat. Meghintjük

darált lenmaggal, és megvárjuk, hogy

megszilárduljon a máz. Ezután papírkosárkákba

rakjuk, és tálalhatjuk.

Kókuszos tejzselé

Hozzávalók: 10 dkg kókuszreszelék, 10

dkg cukor, 5 dl tej, 1,5 zacskó zselatin, 1

zacskó vaníliás cukor, 1 dkg tejföl, 2 dkg vaj,

1 kanál tejszínpor, 4-5 db négyszögletes

keksz, citromfű a díszítéshez.

A kókuszreszeléket összekeverjük a cukorral,

leöntjük a tejjel és felforraljuk. Egy

órát állni hagyjuk, majd leszűrjük (kanállal

jól kinyomkodjuk, hogy minél több tejet

kapjunk). A zselatint leöntjük 6 kanál vízzel,

és amikor megduzzadt, hozzáöntünk 1 dl

kókuszos tejet, és lassú tűzön felolvasztjuk.

Beleöntjük a többi tejbe, hozzáadjuk a tejfölt,

a vaníliás cukrot és a kinyomkodott kókusz

felét. Műanyag fóliával kibélelünk egy

kisebb (kb. 7 dl űrtartalmú) hosszúkás formát

úgy, hogy lelógjon az oldalán. Beleöntjük

a masszát, és hűtőbe tesszük. Amikor

félig megdermedt, felülről rásorakoztatjuk

a kekszeket, majd befedjük a lelógó fóliával.

Visszatesszük a hűtőbe 3-4 órára. A megmaradt

tejes kókuszreszeléket eldolgozzuk

a vajjal és a tejszínporral. Jól lehűtjük, majd

gombócokat formálunk belőle. Tálalás előtt

a zselét tálcára borítjuk, eltávolítjuk a fóliát,

és a kókuszgolyókkal meg citromfűvel

díszítjük.

A

konyha

receptjeiből válogatta:

BOZSOKI BURÁNY Márta

Irma konyhája

Hús!

A mindennapokban az táplálkozik

egészségesen, aki sok zöldséget, gyümölcsöt

és sovány húsokat eszik. Illetve ezt

tartják egészségesnek, és az átlagember

táplálkozásánál sokkal-sokkal egészségesebb,

ha nem eszik az illető cukrot és

transzzsírokat (hidrogénezett növényi

olajokat). Sok probléma megszűnik, ha elhagyjuk

az olyan finomított alapanyagokat,

mint a fehér liszt és a cukor, de akadnak

még gondok, amelyekkel azért együtt

lehet élni. Ha ilyen problémák jelentkeznek,

akkor meg lehet próbálni a zsíros húsokat

kombinálni zöldségekkel. Néhány

embernek már ettől megszűnik minden

problémája, de előfordulhat, hogy még

ez sem jelent teljes tünetmentességet.

Ha így van, próbáljanak egy hétig csak

húst enni. Ezt tette egy hölgy is, Mikhaila

Peterson, akire nyugodtan keressenek rá

az interneten (A denveri Carnivore konferencián

tartott előadásában mesél erről

részletesen), mert sok újdonsággal tud

szolgálni. Az említett hölgynek olyan mértékű

ízületi gyulladása volt, amelynek jelei

2 éves korától kezdve jelen voltak, és 17

évesen csípő- és bokaízületi

műtéten esett át, amikor

újat építettek be, mivel a sajátja

teljesen elkopott. Miért

van ennek értelme? Gondolom,

sokan hallották, hogy

zselatint és kollagént kell

fogyasztani, vagy borogatásként

az ízületekre tenni.

Ha külsőleg hat, akkor miért ne hatna belülről,

mondjuk húsleves, kocsonya vagy

éppen bőrrel sült húsok formájában?

(Folytatjuk)

További információ: berta-irma.com

Kolbászos vendégváró

A bejglireceptem sós változata következik

kolbásszal és sajttal töltve.

Hozzávalók: 375 g mozzarella (olasz

gyúrt sajt, helyettesíthető krémtúróval

vagy házi túróval), 4 tojás, 400 g darált

mandula.

A töltelékhez: házi kolbász, sajt.

Elkészítése: Turmixoljuk össze a túrót és a

tojást. Ha nincs turmixgépünk, akkor törjük

át a túrót burgonyatörővel, és dolgozzuk

össze kézi robotgéppel a tojással. Először

a túrót keverjük magában, és egyenként

adjuk hozzá a tojásokat. Ha turmixoltunk,

akkor öntsük át a masszát egy másik edénybe,

és adjuk hozzá lassan a mandulát, majd

kézzel dolgozzuk jól össze. A tésztánkat terítsük

szét egy sütőpapíron, takarjuk le egy

másik sütőpapírral, és nyújtsuk el a két papír

között. Vegyük le a felső papírt, és tegyük a

tésztára a tölteléket, majd az alsó papír segítségével

csavarjuk fel és helyezzük a papírral

együtt egy tepsibe. Süssük 200 fokon

alsó-felső sütésprogramon, amíg szép barna

nem lesz a teteje.

2019. július 18. 47

humor

POLITIKUSOK

A paraszt bácsi igyekszik a Parlamentbe.

Biciklijét a falnak támasztja. Mire az őrök:

– Bácsikám, hát nem gondolja komolyan,

hogy csak úgy letámasztja ide a biciklijét?

Hát ide politikusok járnak!

– Politikusok? Igaza van, akkor jobb lesz,

ha lelakatolom.

HELY A BUSZON

Egy fiatal srác ül a buszon. Egyszer csak

felszáll egy öreg nénike, és azt mondja a

srácnak:

– Fölállna, fiatalember?

– Áááá, ismerem ezt a trükköt! Én felállok,

maga meg gyorsan elfoglalja a helyemet.

HESS, HESS, MADÁRKA!

Egy fiatal srác feje körül már régóta köröz

egy galamb. Már nagyon bemérged, megfordul,

és rákiabál:

– Hess a fenébe!

Egy idős néni meghallja a fiú kiabálását,

és rászól:

– Ejnye, ejnye, kisfiam, nem szabad ilyen

csúnyán beszélni, csak legyezz a kezeddel,

és szólj rá, hogy hess, hess, madárka! Akkor

is elmegy a fenébe.

LOTTÓZÓ

Szőke a lottózóban:

– Ez milyen játék?

– El kell találni 5 számot.

– És milyen messziről?

ÚJ SZEKRÉNY

A fiatal házaspár vesz egy új szekrényt.

A férj hajnalban elmegy dolgozni, és

amikor reggel az első villamos elmegy a ház

előtt, a szekrényajtó magától kinyílik.

A feleség becsukja, de a következő villamosnál

megint kinyílik.

Ez így megy egész nap, mire a feleség

megunja, és felhív egy asztalost, hogy szerelje

meg.

Áll a szerelő meg a feleség a szekrényajtó

előtt, és amikor a villamos jön, az mindig

kinyílik.

– Hát sajnos, innen nem látok semmit, lehet,

hogy belül van a baj, én beállok a szekrénybe,

csukja rám az ajtót, hátha belülről

látom, mi a hiba – mondja a szerelő.

Amikor a szerelő beáll a szekrénybe, a

feleség rácsukja a szekrényajtót, pont megérkezik

a férj, veszi le a kabátját, és be akarja

akasztani a szekrénybe, amikor meglátja

bent a szerelőt.

– Maga mit csinál itt? – kérdi.

– Mondja, elhiszi nekem, ha most azt

mondom, hogy a villamosra várok?

48 2019. július 18.

DUDA

Autóvezetés közben egy férfi véletlenül

megnyomja a dudát. Mivel a kislánya is vele

utazik, odaszól neki:

– Bocsánat, csak véletlenül nyomtam

meg!

– Tudom, apu! – mondja a kislány.

– Honnan? – kérdezi csodálkozva az apa.

– Onnan, hogy nem mondtad utána,

hogy „Vadbarom!”.

VÉRADÁS

Egy dúsgazdag amerikai autóbalesetet

szenved Skóciában. Azonnal keresni kellett

egy vele azonos vércsoportú véradót. Egy

skót fickó jelentkezett, és bőkezűen megcsapoltatta

vérét. A hálás amerikai hatalmas

összegről adott neki csekket.

A skót kezét dörzsölte örömében, és

harmadik nap, amikor ismét vért kellett

adnia az amerikai számára, cseppet sem

habozott.

A jutalom most sem maradt el, de most

már jóval kisebb összegről szólt a csekk.

Az ötödik napon újabb vérátömlesztés, a

skót még most is készséges. Meg is kapja az

új csekket, ez azonban roppant kis összegről

szól.

A hetedik nap ismét hívják a skótot, hogy

újabb véradásra lenne szükség. A skót azonban

ezt már nem vállalja.

– De hát miért? – kérdezi az orvos. – Hiszen

eddig olyan szívélyes és szolgálatkész

volt.

– Nem lehet, kérem – ingatja a fejét a

skót –, az úrnak most már teljes mértékben

skót vér folyik az ereiben.

MENETGYAKORLAT

Az újoncok 20 kilométeres menetgyakorlaton

vesznek részt. Már egy órája menetelnek

keményen, és kezdenek rogyadozni

a lábaik a nehéz menetfelszerelés alatt. Az

őrmester elérkezettnek látja az időt egy kis

lelkesítésre:

– Katonák! Eddig mindenki nagyszerűen

teljesített, már vagy 5 kilométert leküzdöttünk!

Ha nem tévedek, bármelyik percben

elérhetünk a starthelyre, és megkezdhetjük

a gyakorlatot!

LESZALADT ÚJSÁGÉRT

Egy aggódó képű fickó találkozik egy barátjával.

A barát rögtön látja, hogy a másikat

valami probléma gyötri:

– Miért vágsz ilyen aggodalmas képet?

– Hát az van, hogy a feleségem három

napja leszaladt az újságoshoz venni egy újságot,

és azóta nem tért haza!

– Ugyan már, három nap újság nélkül,

mit számít?!

Éttermi

panaszkönyvbejegyzések

1. „A pizza olyan kemény volt, hogy

pótkerékként használtam a Škodámhoz.”

2. „Csak azért írok ide, mert hátha ezt

látván elnézést kérnek, és hagynak fizetés

nélkül távozni.”

3. „A pekingi kacsájuk egy halízű csirke

volt.”

4. „Felháborító, hogy nem tartanak

alkoholt, legalább bort. Bezzeg a pincérek

mind részegek!”

5. „Azonnal cseréljék le a személyzet

egyes tagjait! Bablevest rendeltem, meg

sült krumplit hallal.

Egy tányérban szolgálták fel...”

6. „Sziasztok! Andika vagyok, anya

küldött ide, hogy írjam be azt, hogy hogyan

ízlett az ebéd.

Hát a leves az nagyon finom volt,

mert nem volt, mert nem szeretem, és inkább

nem kértem. A második, abban finom

volt a hasábkrumpli, csak kevés

ketchupot adtak hozzá, fagyi vagy csoki

meg nincs.

Mire legközelebb jövünk anyáékkal,

légyszi, hozzatok, apu kifizeti.”

7. „Szőrt találtam a kajámban. Mivel

a szakács kopasz, ezért a legrosszabbra

gondolok.

Kérem azonnali intézkedésüket!”

8. „Igazából nekem nincs panaszom,

mert az étel meg az ital jó volt, csak arra

szeretném felhívni a figyelmet, hogy

a konyháról fura nyögések hallatszottak

ki, aztán a felszolgáló kisasszonynak

meg lisztes kéznyomok voltak a fenekén.”

9. „Távozáskor a felszolgálójuk indulatosan

szólt hozzám és megfenyegetett,

hogy rendőrt hív. Igaz, hogy véletlenül elfelejtettem

fizetni, de akkor sem kéne így

viselkedni.”

10. „A vécében nem volt kéztörlő, de

hajszárító meg igen. Szerintem át kéne

gondolni, mi a fontosabb.”

VÖRÖSBOR

A kocsmából indul haza a piás, de útravalóként

még egy üveg vörösbort betesz

a kabátzsebébe. Ahogy botorkál az úton,

beleesik egy árokba, jól megüti magát. Érzi,

hogy valami nedvesség elkezd végigfolyni

a mellkasán, kétségbeesve felkiált:

– Remélem, vér!

NYÚLVADÁSZAT

A férj hazamegy a vadászatból, és a felesége

kérdi, hogy van-e valami. Mire a férj:

– Képzeld, elejtettem egy nyulat.

– Na és? Hol van? – kérdi a feleség.

– Mondom, hogy elejtettem!

humor

FÁZIK

– Mit csinál a skót, ha fázik?

– Közelebb ül a gyertyához!

– És mit csinál, ha még mindig fázik?

– Meg is gyújtja.

PORSCHE

– Hogyan történt a baleset? – kérdezik a

férfit a baleseti sebészeten.

– Mentem a Trabanttal, és elhajtott mellettem

egy Porsche.

– Dehát ez még nem okoz balesetet!

– Ez még nem, de én meg azt hittem, hogy

állok, és kiszálltam.

VONAT

– Pistike! A városból B városba 5 óra alatt ér

a vonat, nem pedig 3 óra alatt, mint ahogy te

számoltad!

– Gondolhattam volna. A vonatok mindig

késnek pár órát...

VIZSGAKÉRDÉS

Két diák a hétfői vizsgája előtt a Balatonra

utazott szórakozni. Mivel nagyon is kellemesen

töltötték a hétvégét, és szinte semmit

nem tanultak a vizsgájukra, valamit tenniük

kellett. Felhívták a professzort, hogy sajnos

nem tudnak időben odaérni a vizsgára, mert

kilyukadt az autójuk kereke. Másik időpontot

kértek. A professzor rendes volt, és két nappal

későbbre kijelölt egy vizsgaidőpontot. A két

diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás

birtokában. A professzor két külön terembe

ültette őket, majd átadta a vizsgalapokat.

Két kérdés volt a vizsgalapon: az első a

félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10

pont).

A második egyszerűen ennyi: „Melyik kerék?”

(90 pont).

HATÓSÁGI SZEMÉLY

MEGVESZTEGETÉSE

Móricka elújságolja otthon:

– Hatósági személy megvesztegetésével

vádolnak.

– Téged? – kérdi az aggódó papa.

– Igen. Kockacukrot adtam egy rendőrkutyának.

KATONÁS BIZONYÍTVÁNY

Pistike hazamegy az évzáróról, megkérdezi

az anyja:

– Milyen lett a bizonyítványod?

– Katonás!

– Az meg milyen?

– 1, 2, 1, 2, 1, 2.

HÁROM DENEVÉR

Három denevér ül az ereszen. Egyikük

megunja a beszélgetést, és elrepül. 10 perc

múlva véresen jön vissza.

– Hát veled mi történt?

– Látjátok a völgyben a birkákat?

– Igen.

– Kiszívtam a vérüket.

Elmegy a másik is. 20 perc múlva véresen

jön vissza.

– Mi történt veled?

– Látjátok a völgyben a marhákat?

– Igen.

– Kiszívtam mindnek a vérét.

Na, a harmadik is kedvet kap, elrepül ő is.

Öt perc múlva véresen jön vissza, de nemcsak

a szája széle, hanem mindene csupa vér.

– Veled mi történt?

– Látjátok azt a bazi nagy tornyot?

– Igen.

– Na, én meg nem láttam.

BARÁTOK EGYMÁS KÖZT

Két munkás beszélget az ebédszünetben.

– Te haver, képzeld, beiratkoztam a dolgozók

esti iskolájába, és egy csomó érdekességet

tanultam már. Tudod például, hogy ki az

az Albert Einstein?

– Honnan tudnám?

– Egy nagy fizikus. Ő alkotta meg a relativitáselméletet.

És azt tudod–e, hogy ki az a

Neumann János?

– Nem én.

– Az ő ötlete alapján építették az első

számítógépet.

Mire a másik kissé huncut mosollyal

megkérdezi:

– És te tudod–e, ki az a Kovács Jenő?

– Nem én. Ki az?

– Ő jár a feleségedhez esténként, amíg

te az iskolában ezeket az okosságokat

hallgatod!

NYELVTANTANÁR

A nyelvtantanár kérdezi Mórickát:

– Milyen időben vannak ezek az igék: én

fázom, te fázol, ő fázik?

Móricka felel:

– Hideg időben.

MÉLYHŰTŐ HELYETT

– Miért teszi az informatikus a megmaradt

kaját a mélyhűtő helyett a számítógép alá?

– Mert a Windows alatt minden lefagy!

BÍRÓSÁGI JEGYZŐKÖNYVBŐL

– Hány éves a fia, amelyik magával lakik?

– Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom

pontosan...

– Hány éve lakik magával?

– Negyvenöt.

PROBLÉMÁS AUTÓ

A szerelő átnézi a kocsit, majd így szól:

– A benzin rendben, de a többit ki kell

cserélni!

TÜKÖR ELŐTT

A feleség a tükör előtt illegeti magát, és a

férjét nyaggatja:

– Ugye, drágám, sokkal fiatalabbnak látszom

a koromnál?

A férj leteszi az újságot, szemügyre veszi

az asszonyt:

– Nos, a bőröd olyan húszévesé. A hajad,

akár egy tizennyolcasé. Az alakod meg...

olyan 25 évesnek tippelem.

A feleség teljesen elolvad:

– Jaj, olyan kedves vagy.

A férj azonban lehűti:

– Várj egy kicsit, mindjárt összeadom...

2019. július 18. 49

ÚTKÖZBEN

A várfaltól a banktitkokat

őrző szfinxig

Szabadkai séták (1.)

A közelmúltban a Kereskedelmi, Turisztikai és Távközlési Minisztérium

bizottságának határozatával Szabadka várost turisztikai

célállomásként első osztályú turisztikai hellyé minősítették.

Szabadka rengeteg olyan kincset, látnivalót rejteget,

amelyeket valószínűleg sok helybeli sem ismer. Most induló

sorozatunkban ezeket mutatjuk be Novák Attila szabadkai

idegenvezető segítségével. Turisztikai sétánkat a Barátok

templománál kezdjük.

– Sokan nem tudják, hogy ez az épület korábban vár volt. Jobb

oldalt van egy falrészlet, ami nincs bevakolva, és látszódnak az eredeti

várfal téglái. Ez ezért érdekes. Az épületbe már nehezebb bejutni,

hacsak az ember nem mise idején érkezik. Ha innen a Zombori

út irányába megindulunk, a következő látványosság a Dimitrije

Tucović és a Rudics utca közötti szakaszon a sarki épület falába beépítve

látható Nepomuki Szent János-szobor. Szerintem ez mellett

is sok szabadkai elmegy úgy, hogy nem veszi észre, vagy ha igen,

nem tudja, miért is van ott. Nepomuki Szent János a vízen átkelők

védőszentje is, ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Szabadka

központján több patak folyt keresztül még a tizenkilencedik század

derekán is. Az épület építésekor még mindig volt ok, hogy ott

legyen a vízen átkelők védőszentje, mert lehetőség volt a patakon

átkelni – mutatott rá Novák Attila.

Sétánkat folytatva a Zombori út irányába, elérkezünk a szabadkai

villamosig, illetve addig, ami abból mára megmaradt:

– Sokan nem tudják, hogy ez az akkori Magyarország egyik első

villamosa volt. Sőt, míg máshol általában a villamost megelőzte a

lóvasút, nálunk a buzgó városvezetőknek köszönhetően egyből

elektromos villamost kaptunk, ami jól mutatja az akkor fejlődő város

ambícióit. A Rudics utcában, a hatos házszám alatt volt Sugár

Manó kóser kereskedése, ahol az a Matyi gyerek inaskodott, akiből

később Rákosi Mátyás lett, aki, bár nem szabadkai születésű, de van

szabadkai kötődése. Továbbhaladva a gimnáziumhoz érünk, ami a

központ egy jelentős és szép épülete. A tanulói sora tovább emeli

A BARÁTOK TEMPLOMA, ILLETVE A FERENCES

RENDHÁZ ÉPÜLETE VALAMIKOR VÁR VOLT

A VILLAMOSKOCSIK, AMELYEKBEN JELENLEG EGY

KULCSSZERVÍZ ÉS EGY AJÁNDÉKBOLT MŰKÖDIK

SUGÁR MANÓ MONOGRAMJA A RUDICS UTCA 6-OS SZÁMÚ ÉPÜLETÉN

A GIMNÁZIUM ÉPÜLETE

50 2019. július 18.

ÚTKÖZBEN

A KÉT, CSŐRÉVEL EGYMÁSSAL SZEMBEN ÁLLÓ MADÁR NEMCSAK

A KAPUN, HANEM A FELETTE LÉVŐ BALKONON IS LÁTHATÓ

SZFINX FORMÁJÚ KILINCS

A NÉHAI BANK ÉPÜLETÉN

A CSATORNAMUNKÁS EMLÉKMŰVE A DIMITRIJE TUCOVIĆ UTCÁBAN

jelentőségét: Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Munk Artúr; és maga a

tény, hogy Kosztolányi édesapja tizennyolc éven keresztül vezette

az intézményt, akkor is, amikor fiát kirúgta harmadikos korában. Ha

onnan elnézünk a körforgalom felé, a sarki épületre tévesen tették

azt a táblát, hogy abban született Csáth Géza. Érdekes lenne egyszer

magyarázatot kapni, hogy miért arra helyezték a táblát, és nem

a mögötte lévőre, ami Csáth valódi szülőháza. A két épület között

most egy bevásárlóközpont áll, és sokan nem tudják, hogy annak

a helyén volt a Törley család háza, amiben élt is a család egy ideig,

miután Csantavérről beköltöztek. Még a budafoki Törley-múzeumban

sem említik, hogy a családnak van szabadkai kötődése. Ezek

azok a helyek és lehetőségek, amelyekkel a városnak élnie kellene!

– mondja az idegenvezető.

A gimnázium melletti parkban két Kosztolányi-szobrot láthatunk,

továbbhaladva pedig a magyar szecessziós stílusban épült

zsinagóga épületét tekinthetjük meg, ami több szempontból is

egyedülálló, fontos és formabontó. A múzeum épülete a következő,

ami kevésbé díszes, ugyanis a darmstadti német szecesszió racionálisabb

hozzáállást tükröz. Ennek kapuján és balkonján látható a

Vágó fivérek védjegye, a két, csőrével egymással szemben álló madár.

A múzeummal szemben található a volt banképület, ami sok

éven át a Fidelinka irodaháza volt.

– Nagyon megörültem, amikor elkezdték felújítani, kár, hogy

most abbamaradt. Az épületen nagyon szép részletek láthatók.

Virágminták, a kereskedők istensége, Hermész arcképe, és a kapun,

ami mellett sokan észrevétlenül elmennek, maga a kilincs egy

NEPOMUKI SZENT JÁNOS SZOBRA A VALAMIKORI BOROVO

CIPŐÜZLET ÉS A DANILO KIŠ KÖNYVESBOLT KÖZÖTT LÁTHATÓ

szfinxet ábrázol, a titkok őrzőinek jelképét, ami arra utal, hogy itt a

banktitkokat jól őrzik, és biztonságban vannak. Szerintem ez egy

gyönyörű részlet – mondta Novák Attila.

Mostani sétánkat az utca túloldalán lévő csatornamunkás szobrával

zárjuk, amiről szintén sokan nem tudják, miért van ott. Habár

hivatalos magyarázat igazából nincs, de tény, hogy a legnagyobb

patak ott haladt el, a sugárút irányából a Városháza felé, az pedig

tudvalévő, hogy a patakokat a föld alá temették, és szennyvízcsatornákká

változtatták. Logikus, hogy miután a legnagyobb patakból

lett a fővezeték, az ezen a feladaton dolgozó munkások is ott

kaptak emlékművet a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésének

száztizedik évfordulóján.

Következő számunkban Szabadka főteréről folytatjuk a sétát.

TÓTH Imre

2019. július 18. 51

péntek, július 19.

rtv

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

11:25 Trombi és a Tűzmanó

11:35 Süsü, a sárkány kalandjai

12:30 Sammy és barátai

12:55 Szuper Négyes

13:20 M2 matricák

13:30 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky

13:35 Umizoomi csapat

14:00 Tündéri keresztszülők

csodálatos nyaralása

15:10 Az égigérő fa

15:25 Brümmögők

15:45 A dzsungel könyve

16:04 Hetedhét kaland

16:15 Kelj fel, Marci!

16:35 A kis herceg

17:05 Lilo és Stitch

17:25 Dr. Plüssi

17:50 Mickey egér játszótere

18:10 Szófia hercegnő

18:35 Charley az iskolában

18:50 Lülü, a teknőc

19:15 Az ifjú Robin Hood

kalandjai ?

19:30 Alvin és a mókusok

19:55 Bob, a mester

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Én vagyok itt - Zenés

magazin az A38 Hajóról

21:55 Szellemekkel suttogó

22:45 Odaát

23:30 Akvárium Stage Pass

0:30 Melissa és Joey – sor.

52 2019. július 18.

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 M5 - Úton!

8:25 Univerzum - Az olívaolaj

kultúrtörténete

9:20 1100 év Európa közepén

9:55 Lassú koalaélet a

gyorsítósávban

10:40 A számok bűvöletében

11:05 A búvár Iris

11:20 Kővé válva

11:35 Kolostorok Ausztriában

12:05 Andre Rieu - Üdvözlet a

világomban

13:10 OJD - Irodalom és könyv

26 percben

13:40 Beca és a kisállatok

13:55 Yael - Harc az erdőért

14:10 Szólalj meg!

15:00 Másutt - a Korda

testvérek

15:55 Nagyok

16:55 Ön is tudja?

17:30 1100 év Európa közepén

18:05 Madagaszkár legendás

lemúrjai

18:55 A számok bűvöletében

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Univerzum - A kávé

20:30 M5 Híradó

20:55 Kult'30 - a Fesztivál félóra

21:35 Ének a búzamezőkről –

játékfilm

23:00 A kis bice-bóca

23:25 "Emberségesnek lenni

kötelességem"

0:20 M5 Híradó

TV2

6:55 Mokka

8:50 Család csak egy van

– sor.

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem – sorozat

13:35 Walker, a texasi kopó

– sorozat

15:40 Szerelmem, Ramón – sor.

16:45 Madárka – sorozat

18:00 Tények

19:10 Bezár a bazár!

20:40 Áll az alku

21:50 Mi kell a nőnek? –

amerikai film

0:50 Tények Extra

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

11:55 Egy rém új feleség – sor.

12:20 Szulejmán – sorozat

14:40 Glades - Tengerparti

gyilkosságok – sorozat

15:45 Elif - A szeretet útján – sor.

16:50 Megtörve – sorozat

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz

20:10 A mi kis falunk – sor.

21:05 Barátok közt – sorozat

21:45 Isten belájkolt – sorozat

23:40 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

0:15 CSI: Miami helyszínelők

– sorozat

RTL II

7:00 A Madagaszkár

pingvinjei

8:00 Vészhelyzet – sor.

10:00 Vacsoracsata

12:00 Hagyjál főzni!

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-Nappal Budapest

17:20 Segítség, bajban vagyok!

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-Nappal Budapest

22:45 Showder Klub - Best of

23:45 Anyák gyöngye – sor.

A K23-as televízió daljegyzéke július 21-ére

1. Ringó vállú csengeri violám — Szász Kati, Egri József — operett, 2. A rózsák

könnyesek – Angelis 96, 3. Boldog születésnapot – Doroszlói ujra együtt, 4.

Ünnepnap van nálunk – Molnár József , 5. Alacsony ház, Főzök neked száraz babot,

Most már elmehetsz, Sűrűn esik az eső - Marinkov Gavrilo, 6. Rózsabokorba jöttem

a világra, Nem zörög a haraszt, Zöld erdőben terem, Hajlik a rózsafa, A faluban

nincs több kislány — Délibáb együttes, 7. Jaj de nagyon régen volt, Csak egy liter

kadarka kell, Vége vége vége már - Máté György, 8. Mért fáj az úgy – Csókai cimborák,

9. Daloljatok barátaim – Kovács István, 10. Hallod-e rózsám, Édesanyám a

kendőm, Nincsen annyi tengercsillag, Valamit sugok magának, Ezért a legényért,

Mindig mondtam veszedelmes a lány, Az asszony ha veszekszik - Tóth Éva, Leblanc

Győző, 11. Egy hangulat, Ne nézzen úgy rám, Ne sirj anyám, Orgonavirág, Ott

fogsz majd sírni, Egy vallomás – Szimpla trio, 12. Mindenkinek van egy álma

– Délibáb együttes, 13. Ezt a kislányt igazán csakugyan, Nem fúj a szél, A vén

somlo teteje - Kikindai betyárok, 14. Rózsa, rózsa, labdarózsa levele, Sárga szeme

van a kukoricának, Ez a kislány most kezd, Kerek az én subám alja - Kispiaci

Gyöngyhalász, 15. Ne szidjatok soha engem – Solymosi Szilveszter, 16. Hej de kutya

jó kedvem van, Baj van nagy baj, Tiz pár csókot - Eridanus, 17. Huszonöt szál rózsa

- Turai Ica, Bokor János, 18. Által mennék én a Tiszán, Végig mentem, Udvarom,

udvarom, Száz forintnak - Angelis 96, 19. Isten éltessen édesanyám – Diószegi Irén,

20. Szép Vajdaság – Expresso, 21. Szél viszi messze a felegeket, Nem az a fontos -

Csantavéri Koktel, 22. Cigány vagyok, Mit ér ez a lyukas kalap, Zsuzsi néni rakjon

tüzet – Atlantik, 23. Stani malo hej živote - Vedin Mustafić

DUNA

7:15 Öt kontinens

7:45 Noé barátai

8:20 Sorsok útvesztője – sor.

9:10 A vidéki doktor – sor.

10:00 Balatoni nyár

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Ízőrzők

13:20 Család-barát válogatás

14:25 Univerzum - Vízhiány -

Fokváros kiszárad

15:15 Végtelen szerelem – sor.

16:10 Rex felügyelő – sor.

17:05 Anya, az állatorvos – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője – sor.

19:30 Alpesi őrjárat – sor.

20:35 Elveszve Münchenben

– cseh film

22:15 Kenó

22:25 Maigret és a halott

gyémántkereskedő –

angol bűnügyi tévéfilm

0:05 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:10 Magyar válogatott

8:10 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Katolikus krónika

9:05 Isten kezében

9:35 Biblia és képzőművészet

9:55 Nagyok

10:25 Ridikül

11:20 Angol nyelvű hírek

11:35 Asszonyok – tévéfilm

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 P'amende

13:50 Öt kontinens

14:20 Balatoni nyár

16:15 Család-barát válogatás

17:25 Ízőrzők

18:00 Másfélmillió lépés

Magyarországon

18:30 Itthon vagy!

19:00 Magyar válogatott

20:00 Önök kérték válogatás

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:35 Munkaügyek

22:35 Ég, föld, férfi, nő

23:30 M5 Híradó

0:00 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Arcok

8:31 Sportglóbusz

8:36 Art - erija

8:48 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:08 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 14/18

9:53 Granica – hazai sorozat

10:46 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(román)

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Időjárás-előrejelzés

12:08 Velvet Divatház – sor.

12:50 Állami munka

13:00 Globálisan

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Arcok

14:00 Hírek

14:05 Velvet Divatház – sorozat

15:00 Agrárhíradó

15:20 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 15/18

16:05 Granica – hazai sorozat

17:00 Híradó

17:25 Tájékoztató műsor

17:50 Szomszédok története

17:57 Időjárás-előrejelzés

18:00 Képeslapok

19:05 Gyermeknapló

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Zenés műsor

21:00 5kazanje

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija

22:48 Rudo és Cursi –

játékfilm

0:25 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

6:55 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

7:03 Konyhácska

7:25 Jó estét, Vajdaság

(magyar)

8:25 Medikus (magyar)

8:55 Jó estét, Vajdaság (ruszin)

10:25 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (ruszin)

10:55 Ukrán panoráma

11:25 Dobra žena 3/3 – sor.

12:15 Vajdaság hív –

dokumentumműsor

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Mátyás király meséi

(magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsorok

14:00 Macedón nap

14:30 A Degrassi gimi – sor.

14:55 Ukrajna 7 csodája (szerb

felirattal)

15:20 Dokumentumműsor

15:45 Globálisan

16:10 Paletta-kollázsműsor

(román)

17:00 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (román)

17:10 Román zenés műsor

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Szlovák nyelvű műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

21:00 Szlovák nyelvű műsorok

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Metszetek

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szórakoztató zene

16:35 A szezon fazonja

19:00 Esti mulató

22:00 Slágerparádé

23:05 Kis éji zene

22:30 Német percek

23:00 Zóna – sorozat

23:53 Vajdaság hív

PANNON TV

7:00 Srpski Ekran

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Ahajt és Itthon

8:25 Együtt-lét - A VIII.

Demográfiai, egészségés

szociálpolitikai

konferencia előadásai

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Fejezetek Magyarország

közlekedéstörténetéből

10:05 Hrvatska kronika

10:30 Szerezz egy trófeát!

11:00 Székely konyha

11:30 Safari a nagyvárosban -

dok.-sor.

12:00 Egy nap a világ - Ciprus

12:30 Szubjektív

13:00 A természet titkai

13:30 Kellene kiskert, bőtermő!

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:15 Pécsi Kör

14:45 Kincsesládánk - Temerin

16:00 Diagnózis

16:30 Élő egyház

17:00 Közel-kép - Durindó

Horgoson

17:30 Híradó

18:05 Hrvatska kronika

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Szubjektív

19:30 Közel-kép - Durindó

Horgoson

20:00 Híradó

20:35 A kassai magyar

színjátszás múltja és

jelene

21:10 Magyarok Szlovákiában

21:40 Szubjektív

22:10 Híradó

22:45 Hrvatska kronika

23:15 Élő egyház

23:35 Srpski Ekran

tv péntek, július 19.

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

11:05 Sivi dom – sorozat

12:00 Hírek

12:45 Rendőrakadémia – sor.

13:40 Biće bolje – jugoszláv

film

15:15 Ez Szerbia

16:05 Srećni ljudi – sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? –

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Svet na dlanu –

szórakoztató műsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – sorozat

21:00 Rendőrakadémia – sor.

22:00 Kosárlabda – sportműsor

22:30 Sötét helyek – film

0:30 Híradó

BELGRÁD 2

7:00 Környezet és egészség

7:30 Kocka, kocka, kocka –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:00 Belle és Sébastien –

film

11:35 Iskolai műsor

12:00 Filozófia és... –

tudományos műsor

12:30 Kemal Gekić és az

újvidéki művészeti

egyetem szimfonikus

zenekara – zenés műsor

13:00 Ökológia szótár

13:05 Természeti parkok –

ökológiai műsor

13:35 Kis napló –

gyermekműsor

13:40 Óra

14:35 Downton Abbey – sor.

15:25 Velvet Divatház – sorozat

16:45 I Bog stvori kafansku

pevačicu – jugoszláv

film

18:10 Tudomány 2019

18:35 Tudomány 50

19:00 Lajmet

19:05 Boys – dokumentumfilm

21:00 Velvet Divatház – sorozat

22:25 Kulturális műsor

23:00 Szeretem a 80-as éveket

– zenés műsor

23:55 I Bog stvori kafansku

pevačicu – jugoszláv

film

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Engel állatorvos – sor.

11:10 Cronovatori – dok.-sor.

11:42 TV-naptár

12:25 Karibi virág – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 A hosszú út hazáig – sor.

15:00 Kisvárosi gyilkosságok –

sorozat

16:35 Merülj velünk

16:43 TV-naptár

17:20 turizam.hrt

17:50 És ez Horvátország

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Grad od igara, igre od

Grada – dok.-film

20:55 A szív hídjai – am. film

23:10 Jane a célkeresztben –

amerikai film

0:50 Híradó

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

11:00 Dr. Bergman, vidéki

orvos – sorozat

11:50 Hacsi, a leghűségesebb

barát – am.-angol film

13:20 Vízilabda, SP:

Horvátország–

Kazahsztán, élő

15:05 A hosszú út hazáig –

sor.

16:00 Körzeti híradó

16:45 Az állatkert titkos élete –

dokumentumsorozat

17:35 Körték és almák

18:25 Bolond ház – sorozat

19:00 Rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

19:55 ATP Umag

Dalmát klapa fesztivál,

Omiš 2019., női

döntő, késleltetett élő

közvetítés

23:25 Kozmosz – dok.-sorozat

0:10 Dalmát klapa fesztivál,

Omiš 2019., női döntő,

nyertesek bejelentése

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

9:05 Szabadfogás

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 Háttérkép

12:30 Heti terror

13:05 Keménymag

14:05 Csörte

15:30 Munkavállalók világa

16:05 Panaszkönyv

17:30 Plusz-mínusz

18:30 Paletta

19:30 Magyarország élőben

20:05 Őszintén

20:30 Informátor

21:05 Troll

22:30 Európai Híradó

23:05 Magyarország élőben

COOL

7:00 Cobra 11 – sor.

8:00 Monk - A flúgos

nyomozó– sor.

10:00 Vészhelyzet – sorozat

11:00 Medicopter 117

- A légimentők – sor.

13:00 Cobra 11 – sor.

16:00 Gyilkos ügyek – sor.

17:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

19:00 Drága örökösök– sor.

20:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Rejtjelek – sor.

23:55 A specialista – sorozat

TV4

7:30 Gyilkos sorok – sorozat

9:35 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

11:45 Álom és szerelem – sor.

13:45 Doc Martin – sor.

14:50 Poirot:Hétvégi

gyilkosság – angol krimi

16:50 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

17:50 Doc Martin – sor.

18:55 Kisvárosi doktor – sor.

20:00 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

21:00 Chicago – am. film

23:00 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

0:15 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

VIASAT3

7:25 Jóbarátok – sor.

8:05 Agymenők – sor.

9:00 Szívek szállodája – sor.

10:55 A mentalista – sor.

11:55 Szellemekkel suttogó – sor.

12:55 Az újonc – sor.

13:50 Döglött akták – sor.

15:50 A mentalista – sor.

16:50 Lucifer – sor.

18:55 Az újonc – sor.

19:45 Észbontó

21:00 Óz, a hatalmas – am.

film

23:50 Tor-túra 2. – am. film

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:25 Egyenes beszéd

20:30 Jakupcsek plusz

21:30 ATV Híradó

22:00 AradiVarga Show

22:50 Dumakabaré

23:40 Hazahúzó

ANIMAL PLANET

7:15 Amanda, az állatmentő

10:00 Farkasok és harcosok

11:50 Cápacsalogató partok

12:45 Állatgyógyász a Szikláshegységből

13:40 Megoldott ügyek

14:08 Állati érdekességek

14:35 Alaszka szörnyei

15:30 Jeff Corwin kalandjai

16:25 Állatrendőrség

Houstonban

17:20 Cápák szigete

18:15 Állatorvosok

19:10 Állatgyógyász a Szikláshegységből

20:05 Európa vadonjai

21:00 Állati betolakodók

21:55 A második esély

22:50 Állatorvosok

23:45 Állatgyógyász a Szikláshegységből

0:40 Állati betolakodók

DISCOVERY

7:15 Autókereskedők

8:05 Csomagcsaták

8:30 Hogyan csinálják?

9:00 Angliai raktárvadászok

9:30 Hogyan készült?

10:00 A brit kincsvadász

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Távol a civilizációtól

14:00 A brit kincsvadász

16:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan csinálják?

19:00 Autókereskedők

20:00 Dízeltesók

21:00 Mocskos sárdagasztók

22:00 Illegális gyorsulási

versenyek

23:00 Az A2-es autópálya

0:00 Expedíció az

ismeretlenbe

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Hihetetlen gépezetek

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Szuperverda a

roncstelepről

15:00 Hihetetlen gépezetek

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák:

Speciális esetek

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 II. világháború:

A csendes-óceáni

hadszíntér

21:00 Lecsapolt óceán

22:00 Isten nyomában Morgan

Freemannel

23:00 Nyers történelem

0:00 Anne Frank - a

holokauszt szemtanúja

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges konyhája

9:30 Julius 22 perces kajái

10:00 Jamie 15 perces kajái

10:30 James Martin:

Kalandozások Nagy-

Britanniában

11:30 Titkok a konyhából

12:05 Anna Olson házi

süteményei

12:35 Jamie egyszerű és gyors

kajái

13:10 Nemesi lakomák

14:10 Hugh mesterhármasa

14:40 Gordon Ramsay - Családi

körben

15:10 Jamie 15 perces kajái

15:40 Éhes motorosok

16:45 Jakubiak konyhájából

szeretettel

17:15 Anna Olson házi

süteményei

17:45 Julius 22 perces kajái

18:20 Fűszerek a kertből

18:25 Pepe egészséges konyhája

19:00 Robi és a szomszédok

19:30 Mi van a hűtőben?

20:00 Kalandozások Nagy-

Britanniában

21:00 Nemesi lakomák

22:00 Hugh mesterhármasa

22:30 Gordon Ramsay - Családi

körben

23:00 Titkok a konyhából

23:35 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

CINEMAX

6:00 A másoló – japán dráma

(feliratos)

7:55 Egy olyan srác, mint Jake

– amerikai film

9:25 A sztárok nem

Liverpoolban halnak

meg – angol film

11:10 Mrs Mccutcheon –

ausztrál rövidfilm

11:30 Dunkirk – angol film

13:20 Füst – amerikai dráma

15:15 A légiutas-kísérő –

holland romantikus film

17:00 Egy olyan srác, mint

Jake – amerikai film

18:30 Sherlock Gnomes –

animációs film

20:00 Rust Creek – am. horror

21:55 Hanna - Gyilkos

természet – amerikaiangol-német

thriller

23:50 Ne hagyj nyomot! –

amerikai film

HBO

6:00 Percy Jackson: Szörnyek

tengere – am. film

7:50 Exodus: Istenek és

királyok – amerikaiangol

történelmi film

10:20 Julie & Julia - Két nő,

egy recept – am. dráma

12:25 Baromi őrjárat 2. –

amerikai krimi-vígjáték,

misztikus film

14:05 Utódok – am. vígjáték

16:00 Filmek és sztárok

16:30 Háborúra készülve –

amerikai film

18:00 Változások kora – am.-

angol filmdráma

20:00 Milliárdok nyomában –

sorozat

22:00 Amikor megállt a Föld

– am. sci-fi kalandfilm

23:40 Isten hozott Trouilly-ben!

(2018)

FILM+

7:30 Tűzrengés – kanadaiamerikai

sci-fi akciófilm

9:20 Star Trek:

Kapcsolatfelvétel –

amerikai akciófilm

11:30 A hatodik napon – am.-

kanadai akciófilm

13:55 Hipervándor – am. film

15:45 A tűzben edzett férfi –

am.-angol-mexikói film

18:45 Halálos fegyver 2. –

amerikai akció-vígjáték

21:00 Legenda vagyok –

amerikai thriller

23:00 Machete – am. akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 ABS Show

7:30 Kézilabda:

Montpellier–Barcelona

9:00 Hírek

9:30 Vízilabda:

Szerbia–Görögország

10:50 Vízilabda:

Korea–Montenegró

12:10 Vízilabda:

USA–Ausztrália

13:30 Vízilabda:

Horvátország–

Kazahsztán

15:00 Homage

15:30 Red Bull Air race:

Budapest 2019

16:00 Labdarúgás:

Ajax–Watford

18:00 Labdarúgás: Szerb

Szuperliga (előzetes)

19:00 Labdarúgás:

Vojvodina–Mačva

21:00 Labdarúgás:

Afrika Kupa

22:55 Hírek

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpár

7:30 Atlétika

8:35 Kerékpár

13:50 Kerékpár

18:00 Kerékpár

18:15 Vívás

20:15 Hírek

20:20 Kerékpár

21:20 Atlétika

0:00 Kerékpár

1:30 Vívás

EUROSPORT 2

6:30 Atlétika

7:30 Kerékpár

8:30 Atlétika

14:00 Vívás

15:30 Atlétika

20:50 Vívás

22:35 Kerékpár

23:30 Olimpiai játékok

0:00 Atlétika

M4 SPORT

5:30 FINA Vizes vb: Nyílt vizi

úszás

8:00 FINA Vizes vb (ism.)

9:30 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda: Szerbia -

Görögország mérkőzés

10:40 FINA Vizes vb (ism.)

12:00 FINA Vizes vb:

Szinkronúszás

13:45 FINA Vizes vb: Műugrás

15:10 FINA Vizes vb (ism.)

16:30 MTK magazin

17:00 Sporthíradó

17:15 Boxutca

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Vívó Világbajnokság

19:00 SzerencsePerc

20:15 M4 Sport stúdió

20:30 FINA Vizes vb: Ez történt

a vizes világbajnokságon

21:15 Sporthíradó

21:45 Kézilabda közvetítés

23:20 Startfejes magazin

1:45 FINA Vizes vb (ism.)

2019. július 18. 53

szombat, július 20.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:05 Helen sulija

12:30 M2 matricák - Ha nagy

leszek...

12:35 Gyerekversek

12:39 Egy kupac kufli

12:45 Roger, az űrjárőr

13:10 Nicky, Ricky, Dicky and

Dawn

13:35 Tündéri keresztszülők

14:05 Ha én állat lennék...

14:20 A Hókirálynő

15:50 Mickey és az

autóversenyzők

16:15 Kutyapajtik

16:40 A Büszke birtok oroszlán

őrsége

17:00 Elena, Avalor hercegnője

17:25 Jake és Sohaország

kalózai

17:50 Vampirina

18:15 Thor és az óriások

19:45 Tickety Toc

20:15 Violetta – sor.

21:05 Én vagyok itt - Zenés

magazin az A38 Hajóról

22:45 Egyszer volt, hol nem

volt – sor.

23:35 Akvárium Stage Pass

0:30 De ki ölte meg újra

Paméla Rose-t? –

bűnügyi vígjáték

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 Pastorale - a Zuglói

Filharmónia családi

hangversenysorozata

8:35 Szent István Vándorlás

- Az Országos Kéktúra

mentén

9:05 Épített szépségek

9:35 1100 év Európa közepén

10:05 Cousteau kapitány újra

felfedezi a világot

10:55 M5 - Úton!

11:20 Kult'30 - a Fesztivál félóra

11:55 Mindenki Akadémiája

12:55 Mesterember

13:25 Kézjegy

14:05 Forduljon Psmithhez –

tévéfilm

15:15 Rejtélyes XX. század -

Kun Miklós műsora

15:45 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

16:15 OJD - Irodalom és könyv

26 percben

16:40 Édes anyanyelvünk

16:55 A NAGYOK

54 2019. július 18.

17:25 Magyar Krónika

17:55 Szerelmes földrajz

18:30 Természetfilmesek és

egyéb állatfajták

18:55 Természetfilmesek és

egyéb állatfajták

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Egy tiszta nő – sor.

20:30 M5 Híradó

21:00 Lehár Ferenc:

Luxemburg grófja

23:50 MüpArt

TV2

7:05 TV2 ANIMÁCIÓ

10:25 SzÉpítők

10:55 Hungarikumokkal a világ

körül

11:30 TechGuru

12:05 Poggyász

12:35 A Pénz beszél

13:10 Édesek és mostohák –

am. film

15:50 Alex felügyelő – sor.

18:00 Tények

18:55 Transformers 3. – am.

film

22:20 Jurassic Park 3. – am.

film

0:20 A szörny az anakonda

ellen – am. film

RTL KLUB

6:30 Kölyökklub

9:30 Top Shop

10:30 Muppet Show

11:00 Autogram

11:35 Isten belájkolt – sorozat

13:35 Carter ügynök – sor.

15:45 Zűrös kamaszok –

amerikai film

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:00 Repcsik

– animációs film

20:50 Batman: Kezdődik –

amerikai film

23:45 Mad Max – am. film

1:50 Mad Max 2.: Az országúti

harcos – am. film

RTL II

7:00 Robin Hood legújabb

kalandjai

9:00 Ausztrál expressz – sor.

11:00 Hazug csajok társasága

12:55 Egy igazán csodás nap

– amerikai film

14:30 A gyanú árnyékában

– sor.

17:30 Éjjel-Nappal Budapest

21:00 Ízlések és pofonok –

amerikai film

1:10 Egy igazán csodás nap

– amerikai film

DUNA

7:15 Hazajáró

7:45 Noé barátai

8:15 Divat

9:10 Hurrá, nyaralunk! – sor.

10:00 Balatoni nyár

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:50 Jó ebédhez szól a nóta

13:20 Doc Martin – sorozat

14:20 Hannibál tanár úr –

magyar film

16:00 Családi kör

17:00 Gasztroangyal

18:00 Híradó

18:35 SzerencsePerc

18:36 Szerencse Szombat

19:30 Az öreg hölgy és a

testőr – am. film

21:10 Toszkán szépség – olasz

film

22:55 Kenó

23:10 A mozi hangjai - Hősök

0:10 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:05 Hogy volt?!

8:00 Német nyelvű hírek

8:10 Orosz nyelvű hírek

8:15 Kínai nyelvű hírek

8:30 Gasztroangyal

9:25 Nagyok

10:00 Rejtélyes XX. század -

Kun Miklós műsora

10:30 Öt kontinens

11:05 Angol nyelvű hírek

11:20 Férjet keresek – magyar

játékfilm

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 Egy úr Firenzéből - Portré

Forintos Kálmán ipari

formatervezőről

14:20 Balatoni nyár

16:15 Család-barát válogatás

2019

17:15 Most a Buday!

17:45 Nemzetközi

Cirkuszfesztivál

18:50 Térkép

19:20 Ízőrzők

20:00 Dokuzóna

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:30 Fapad – magyar

tévéfilmek

22:30 Hacktion Újratöltve

– sor.

23:35 M5 Híradó

0:00 Opera Café

VAJDASÁG 1

7:05 Zenés műsor

7:55 Gyermekműsorok

10:00 Hírek

10:05 Jégvarázs – játékfilm

11:29 Gyermekműsor

11:53 Bánáti képeslapok

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Időjárás-előrejelzés

12:08 Szerbiával

14:00 5kazanje – szórakoztató

műsor

14:55 Állami munka

15:25 Hol van Fred? –

játékfilm

17:00 Híradó

17:30 Kerékpárral

Vajdaságon át

18:00 Vadásztanácsok

18:25 Bánáti képeslapok

18:30 Szakmák

19:00 Dokumentumműsor

19:30 Híradó

20:05 Jane Eyre – játékfilm

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Zóna – sorozat

23:17 Devojka – jugoszláv film

0:31 Kerékpárral

Vajdaságon át

VAJDASÁG 2

6:30 Paletta – nemzetiségi

összeállítás

9:00 Román zenés műsor

9:30 Jó estét, Vajdaság

(szlovák)

10:30 Szlovák nyelvű műsor

11:00 Paletta-kollázsműsor

(szlovák)

11:50 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

12:40 Konyhácska (magyar)

13:00 Hírek

13:10 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

13:40 Napjaink (magyar)

14:40 Magyar nyelvű ifjúsági

műsor

15:10 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

15:30 Gyermekműsor (magyar

felirattal)

16:00 Családi magazinműsor

(román)

17:30 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (ruszin)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Medikus (magyar)

20:00 Jó estét, Vajdaság

(magyar)

21:00 Kulturális magazin

(magyar)

21:30 Vendégem (magyar)

22:00 Tinifesztivál (magyar)

22:30 Állami munka

23:10 Városok a Dunán –

dokumentumműsor

23:35 Halászat

PANNON TV

7:00 Élő egyház

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Mesélő óvodák

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Szegedi Közélet

10:30 Drávatáj

11:00 A 2:17:20:8-as tudósítói

találkozón bemutatott

alkotások

11:30 Látogató

12:00 Szubjektív

12:30 Székely konyha

13:00 Körút

14:00 Kalamáris

14:05 Közel-kép

14:30 A természet titkai

15:00 Szerelmes földrajz

15:30 Polgár

16:00 Zöld Őrjárat

- Gruzsa-tó - Ennek se

füle, se farka!

16:30 Jó formában

17:00 Szubjektív - Vendég: Tóth

Veronika, pszichológus

17:30 Híradó

18:00 Tenyerünkön a világ -

Indonézia - Sumbawa és

Komodo

18:30 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Szubjektív

19:30 Mesél a Pannon

20:00 Híradó

20:35 Szombat esti koncert

- Budapest Acoustic Band

21:35 Közel-kép - Ultramaraton

Palicson

22:00 Híradó

22:35 Tenyerünkön a világ -

Indonézia - Sumbawa és

Komodo

23:00 Zöld Őrjárat

23:25 Pécsi Kör

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

9:00 Hírek

9:05 Šarenica – szórakoztató

műsor

11:00 Vadászat és halászat

11:30 Svet na dlanu –

szórakoztató műsor

12:00 Hírek

12:05 Gyermekműsorok

12:30 Iskolai műsor

13:00 Hírek

13:30 Lice i potpetice –

szórakoztató műsor

14:00 TV arcok – szórakoztató

műsor

14:50 Hírek

15:00 Rendőrakadémia –

sorozat

16:00 Hírek

16:03 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

17:00 RTS karaván:

Legszebb népdalok –

zenés műsor

18:30 Négyzet alakú kör –

dokumentumműsor

19:00 Kirakócska

– vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

21:00 Rendőrakadémia –

sorozat

22:00 Én, Frankenstein – film

23:40 Hírek

23:45 Crank 2.:

Magasfeszültség – film

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 10:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 A reménység hangja

9:00 Szól a rádió

12:05 Szórakoztató zene

13:00 Metszetek (ism.)

14:03 Csak a szépre

emlékezem

15:35 Az első 70 évünk

16:35 Sportszombat

17:35 Térerő

19:00 Kerek perec

19:30 Beszélgessünk (ism.)

20:05 Kifigyelő – ifjúsági

műsor

22:00 Hangjáték

23:05 A komolyzene

gyöngyszemei

BELGRÁD 2

7:05 Tudás-hatalom –

dokumentumműsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:30 Mezőgazdasági műsor

11:00 Hely nekünk –

dokumentumműsor

11:30 Kisebbségi műsor

12:00 Engedjétek meg... -

dokumentumműsor

12:30 Állampolgár

13:00 Tudásstúdió –

tudományos műsor

14:00 Keresztül a féregjáraton

Morgan Freemannel –

tudományos műsor

14:45 Ökológiai műsor

15:15 Amikor a farok

csóválja... – film

16:50 Csak a szerelem számít

– film

18:50 Kés a hátunkban – film

20:30 A lökött tesó – film

22:00 A tengeralattjáró –

sorozat

23:05 A sport világa –

sportműsor

23:20 TV-színház

HORVÁT 1

6:50 Klasszika mundi – zenés

műsor

7:45 Klasszikus western

ciklus: Jubilee Trail –

amerikai film

9:30 Jó reggelt, Horvátország

10:00 Hírek

10:10 Jó reggelt, Horvátország

11:10 Házi kedvencek

11:42 TV-naptár

12:00 Híradó

tv szombat, július 20.

12:25 A Himalája gyalog –

dokumentumsorozat

13:15 Megváltoztatjuk a világot

– dok.-mfilm

14:20 Prizma – multinacionális

magazin

15:00 Agatha Christie apró

gyilkosságai – francia

film

16:25 Merülj velünk

16:30 Pénzügyi szakértő

16:43 TV-naptár

17:00 Híradó

17:20 Kisebbségi mozaik

17:40 Fedezzük fel

Horvátországot

19:00 Hírek

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Tökéletes gyilkosság –

amerikai film

21:55 12 év rabszolgaság –

amerikai-angol film

0:10 Híradó

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

9:50 Luka és barátai

10:15 EBU dráma: dráma

gyerekeknek

10:30 (Re)kreáció

11:00 II. Erzsébet királynő –

dokumentumsorozat

11:50 Kertész

12:20 Alan Titchmarsh:

Szeresd a kerted –

dokumentumsorozat

13:15 Lidija konyhája –

dokumentumsorozat

13:45 Gordon Watson

csodálatos világa –

dokumentumsorozat

14:20 Kozmosz – dok.-sorozat

15:05 A világ borai – dok.-sor.

16:00 Körzeti híradó

16:30 Visszaszámlálás Tokióig

17:00 30 év ATP Umagban –

dokumentumfilm

17:26 ATP Umag

19:05 Zenés műsor

Dalmát klapa fesztivál,

Omiš 2019., férfi

döntő, késleltetett élő

közvetítés

23:35 Túra a Holdra –

dokumentumfilm

0:20 Dalmát klapa fesztivál,

Omiš 2019., férfi döntő,

győztesek bejelentése

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

9:05 Paletta

9:30 Globál

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 Terc

12:30 Garázs

13:05 Vetítő

14:05 Troll

15:30 Plusz-mínusz

16:05 Riasztás

17:30 Paletta (keddi adás)

18:30 Informátor

19:30 Hírvilág

20:05 Panaszkönyv

21:05 Civil kör

22:30 Heti terror

23:05 Főhős

COOL

7:00 Tom és Jerry – rajzfilm

8:50 CSI: A helyszínelők – sor.

10:30 Hannah Montana:

A film – am. vígjáték

12:35 CSI: Miami helyszínelők

– sorozat

14:25 Páratlan páros – sor.

16:20 Zöld kártya – amerikai

vígjáték

18:30 Excsajok szelleme –

amerikai film

20:30 Harry Potter és a Halál

ereklyéi I. rész – am.

film

23:20 Toyboy - Selyemfiú a

pácban – am. film

TV4

7:45 Gyilkos sorok – sorozat

9:45 Álomhajó – sor.

11:40 Parányi varázslat

13:40 Álomhajó – sor.

15:35 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

16:45 Szerelmes kémkedés –

német film

18:45 Kisvárosi doktor – sor.

19:50 Brokenwood titkai – sor.

21:45 Gengszterrománc –

amerikai film

0:15 Brokenwood titkai – sor.

VIASAT3

6:35 Jóbarátok – sor.

7:35 Agymenők – sor.

8:25 Sütimester

11:00 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

13:05 A mentalista – sor.

16:00 Muppet-krimi: Körözés

alatt – amerikai vígjáték

18:15 Óz, a hatalmas – am.

fantasztikus kalandfilm

21:00 A múmia – am. film

23:30 Tripla kilences

– am. film

2:00 Az elveszett ereklyék

fosztogatói – sor.

ATV

7:10 Egyenes beszéd

8:25 Jakupcsek plusz

9:30 Columbo

10:55 Élő építészet - 100 híres

épület a világból

11:00 Ékszer TV

12:20 MI - Mesterséges

Intelligencia

12:55 Kőbánya híradó

13:25 Fő az egészség

14:00 Ékszer TV

16:35 Hazahúzó (45)

17:30 ATV Híradó

17:55 Dumakabaré

18:40 ATV Híradó

19:00 Civil a pályán

20:25 AradiVarga Show

21:25 Sas kabaré

22:30 KrizShow

23:30 Ébredések – am. film

ANIMAL PLANET

7:15 Cápatámadások 3

8:10 Az árnyékvilág cápái

9:05 Palau cápái

10:00 Cápacsalogató partok

10:55 Cápák szigete

11:50 Mekong - a folyó lelke

12:45 Hawaii vadvilága

13:40 Vad Mexikó

14:35 Európa vadonjai

16:25 Evan a vadonban

19:10 Állati érdekességek

20:00 Nagymacska mesék

21:00 Alaszka szörnyei

23:45 Alaszka szörnyei

DISCOVERY

8:00 Csomagcsaták

10:00 Dodók hősei

11:00 Ausztrál állatkert - Steve

Irwin öröksége

12:00 Űrkincsvadászok

17:00 Falmentő sereg

18:00 Építkezés Alaszkában

19:00 Csomagcsaták

20:00 Expedíció az

ismeretlenbe

21:00 Az Everglades őrzői

22:00 Visszatérés a Holdra

23:00 Morgan Freeman

0:00 Az alaszkai vadon

gyermekei

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

8:00 A Hubble kozmikus

utazása

9:00 Apollo: Missziók a Holdra

11:00 Cesar Millan: Keresztülkasul

Amerikán

13:00 Tényleg így készül?!

15:00 Apollo: Vissza a Holdra

17:00 Neil Armstrong: Az

ember és az űrhajós

18:00 Szuperverda a

roncstelepről

19:00 Hihetetlen gépezetek

20:00 Kivételes mérnöki

munkák

21:00 Apollo: Missziók a Holdra

23:00 Határőrök

0:00 LA 92 - A Rodney Kingzavargások

TV PAPRIKA

9:00 Jamie Oliver: Otthonos

ízek

10:00 Édes nagyik, finom sütik

10:30 Havas Dóra: Álmaim

cukrászdája

11:00 Éhes motorosok - Laktató

fogások

12:00 Gok wokja

12:30 Az ízek útján Nagy-

Britanniában

13:05 A család kedvenc fogásai

13:40 Mary Berry bombabiztos

receptjei

14:20 Andy és Ben felfalja

Ausztráliát

14:55 Andy és Ben felfalja a

világot

15:25 Bede Róbert

mesterfogásai

16:00 Édes nagyik, finom sütik

16:30 Havas Dóra: Álmaim

cukrászdája

17:00 Jamie Oliver: Otthonos

ízek

18:00 River Cottage Ausztrália

19:00 Karibi konyha

20:00 Gok wokja

20:30 Justine trópusi

finomságai

21:00 Mary Berry bombabiztos

receptjei

21:40 Éhes motorosok - Laktató

fogások

22:40 Az ízek útján Nagy-

Britanniában

23:15 A család kedvenc fogásai

23:50 Justine trópusi

finomságai

CINEMAX

6:00 A férfi mögött

– amerikai film

7:40 Nevettess vagy

meghalsz – finn

történelmi film

9:20 Eva – rövidjátékfilm

9:35 Sherlock Gnomes –

animációs film

11:05 Ne hagyj nyomot! –

amerikai film

12:55 Hanna - Gyilkos

természet – amerikaiangol-német

thriller

14:45 Pomádé – am. film

16:35 A férfi mögött

– amerikai film

18:15 Nevettess vagy meghalsz

– finn történelmi film

20:00 Jett – sorozat

21:00 Gomorra – sorozat

21:50 Jelek – amerikai

fantasztikus thriller

23:40 Aki legyőzte Al

Caponét – amerikai

krimi

HBO

6:00 Zorro álarca

– amerikai film

8:15 Kacsamesék: Woo-oo! –

rajzfilm

9:05 A partiállat

– amerikai film

10:50 Break – belga film

12:25 J. Edgar - Az FBI

embere – életrajzi dráma

14:40 Taxi5 – francia akciófilm

16:25 Az Igazság Ligája –

amerikai akciófilm

18:30 Kutyák és macskák –

amerikai családi vígjáték

20:00 A tolvajok királya – angol

krimi-dráma

21:50 A partiállat

– amerikai film

23:35 Bérgyilkos Mary –

amerikai akcióthriller

1:05 Overlord – am. misztikus

horror

FILM+

6:55 Későn kezdő – am. film

9:25 Szabadítsátok ki

Willyt! 3. – amerikai

kalandfilm

11:10 Meseautó – magyar

vígjáték

13:15 Elmentek otthonról –

francia vígjáték

15:00 Alvin és a mókusok –

animációs vígjáték

16:50 Brazilok – magyar

vígjáték

18:50 Rendőrakadémia 6. –

amerikai vígjáték

20:30 A hobbit - Smaug

pusztasága – amerikaiúj-zélandi

kalandfilm

23:45 A Beavatott-sorozat:

A hűséges – amerikai

sci-fi akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 Red Bull Worldies

7:15 Vízilabda:

Szerbia–Görögország

8:30 Műugrás: 3m

10:00 Szinkronúszás

11:30 Red Bull Air race:

Budapest 2019

12:00 Szinkronúszás

13:30 Road to Tokyo

14:00 WRC: (összefoglaló)

15:00 Labdarúgás:

Bayer Leverkusen–

Watford

17:00 Labdarúgás:

Monaco–Valencia

19:00 Labdarúgás: BL

(összefoglaló)

20:00 Labdarúgás:

Crvena zvezda–Javor

21:55 Peaking

22:25 Shortlist

22:55 Hírek

23:30 Labdarúgás:

Genk–Mechelen

1:30 Labdarúgás:

Philadelphia–Chicago

Fire

3:30 Vízilabda:

nyolcaddöntő

Az Adai Rádió daljegyzéke július 21-ére

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpár

7:30 Atlétika

8:35 Kerékpár

10:30 Vívás

11:45 Kerékpár

13:20 Kerékpár

17:10 Kerékpár

17:40 Sportok

17:50 Vívás

20:15 Hírek

20:20 Síugrás

21:50 Hírek

21:55 Kerékpár

22:50 Rali

23:20 Síugrás

0:00 Kerékpár

1:30 Vívás

EUROSPORT 2

6:30 Atlétika

7:30 Kerékpár

8:30 Atlétika

9:45 Atlétika

14:30 Vívás

16:00 Atlétika

20:00 Olimpiai játékok

20:30 Olimpiai játékok

20:55 Hírek

21:00 Vívás

22:25 Hírek

22:30 Atlétika

0:00 Kerékpár

1:00 Rali

M4 SPORT

6:35 Bringasport magazin

7:00 FINA Vizes vb: Női

vízilabda nyolcaddöntő

mérkőzés

8:10 M4 Sport stúdió

8:30 FINA Vizes vb: Női

vízilabda nyolcaddöntő

mérkőzés

9:40 M4 Sport stúdió

10:00 FINA Vizes vb: Műugrás

11:00 Szabadidő magazin

11:30 Boxutca

12:00 FINA Vizes vb:

Szinkronúszás

13:45 FINA Vizes vb: Műugrás

15:15 FINA Vizes vb (ism.)

16:40 FINA Vizes vb (ism.)

17:50 M4 Sport stúdió

18:00 Vívó Világbajnokság

20:15 M4 Sport stúdió

20:30 FINA Vizes vb: Ez történt

a vizes világbajnokságon

21:15 FINA Vizes vb (ism.)

22:45 FINA Vizes vb (ism.)

1:25 FINA Vizes vb (ism.)

1. Vinceler János – Szeretem a magyar nótát, 2. Pécsi Kiss Ágnes – Mézeskalácsszív, 3.

Varga Edit – Azt a boldogságot, 4. Fényes György – Jaj de csinos, de takaros, 5. Miksits

Ferenc – Száz szál piros rózsát, 6. Ossian – Társ a bajban, 7. Zámbó Jimmy – Rólad

mesél, 8. Koncz Zsuzsa – Hej tulipán, 9. Szűcs Judit - Születésnap, 10. Kovács Kati – Te

kékszemű, 11. Pinokkió – Az igazi rocksztár, 12. Judit és a Zenemanók - Játékország,

13. Tamás és a Madonnák - Csokifagylalt, 14. Kis Hableány – Ariel jön már, 15. Iszkiri

Zenekar – Jön a mamut, 16. Balázs Pali – Belevésted a szívembe magad, 17. Aranyeső

- Keringő, 18. Eridanus - Fiam, 19. Kadlott Karcsi – Hálás szívvel tisztelettel, 20. Suzy

– Kicsi szívem kicsi szám, 21. Dupla Kávé - Esküvő, 22. Kredenc - Tábortűznél, 23. Dj

Mulatós – A szerelem legyen veletek, 24. Laza Duo – Csókolj meg, 25. Dankó Szilvia

- Pecadal, 26. Honeybeast - Súlytalan, 27. Pál Dénes – A széltől is óvsz, 28. Bye Alex -

Bababó, 29. Freddie - Csodák, 30. Szakács Gergő - Idő

2019. július 18. 55

vasárnap, július 21.

rtv

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:36 Egy kupac kufli

12:40 Roger, az űrjárőr

13:05 Nicky, Ricky, Dicky and

Dawn

13:30 Tündéri keresztszülők

14:00 Ha én állat lennék...

14:20 A fehér kígyó

15:50 Mickey és az

autóversenyzők

16:15 Kutyapajtik

16:40 A Büszke birtok oroszlán

őrsége

17:00 Elena, Avalor hercegnője

17:25 Jake és Sohaország

kalózai

17:50 Vampirina

18:15 Arany cseppek

19:50 Tickety Toc

20:15 Violetta – sor.

21:10 A kőszív – német film

23:40 Melissa és Joey – sor.

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 Evangélium

8:00 SzépMűvészet

8:35 Vannak vidékek

9:35 Novum

10:05 Cousteau kapitány újra

felfedezi a világot

10:55 Operaláz - Az Operaház

titkai és újjászületése

56 2019. július 18.

11:25 Amerikában jártunk.

Mestersége címere...

11:55 Mindenki Akadémiája

12:25 Mindenki Akadémiája

12:50 Édes anyanyelvünk

13:00 Portréfilm Kiss Benedek

költőről - MMA portré

13:55 SzépMűvészet

14:25 Ez itt a kérdés extra -

Corvinák

15:05 Pastorale - a Zuglói

Filharmónia családi

hangversenysorozata

16:05 Opera Café

16:30 Mesterember

17:00 Multiverzum

17:30 Andre Rieu - Üdvözlet a

világomban 2.

18:30 Pentaton

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Egy tiszta nő – sor.

20:30 M5 Híradó

21:00 Koronás sas

21:30 Trezor – tévéfilm

22:55 Vers mindenkinek

23:00 M5 Híradó

23:30 Multiverzum

23:55 Pentaton

0:30 Trezor

TV2

7:05 TV2 ANIMÁCIÓ

10:05 Tűsarok

10:40 Több mint TestŐr

11:10 Super Car

11:45 Autószerelők, avagy

minden új egyszer régi

lesz!

12:15 Az Építkezők

12:50 Adri's Kitchen

13:20 Derék Dudley – vígjáték

14:55 Kapj el, ha tudsz! –

életrajzi film

18:00 Tények

18:55 Görögbe fogadva – am.

film

21:00 Anya, lánya, unokája –

am. film

23:25 Volt egyszer egy igazság

– am. film

RTL KLUB

6:30 Kölyökklub

9:00 A Muzsika TV bemutatja!

9:30 Top Shop

10:20 Lifestyle

10:50 Magyarország legszebb

városai

11:25 Kalandozó

12:00 Az Év Hotele

12:30 Itthon nyaralunk -

Hajdúszoboszlói nyár

13:05 Isten veled,

Magyarország!

14:20 Carter ügynök – sor.

15:25 Az óriásölő – am. film

18:00 RTL Híradó - Esti kiadás

18:55 Cobra 11 – sor.

20:05 Az acélember –

amerikai film

23:10 A Pusztító – am. film

1:45 Portré - Mácsai Pál

RTL II

6:45 Robin Hood legújabb

kalandjai

7:40 Véletlen boldogság –

francia film

9:40 Megőrjít a csaj – am.

film

11:30 Segítség, bajban vagyok!

16:30 Ízlések és pofonok –

amerikai film

18:40 Éjjel-Nappal Budapest

21:00 A szív bajnokai – am.

film

23:40 Újra együtt – am. film

A Szabadkai Magyar Rádió daljegyzéke július 21-ére

1. Jocker együttes: Sej, haj Rozika, Valamit súgok magának, 2. Zoltán Erika és Kiki:

Nyári nap, 3. Kovács Apollónia: Egyszer voltam a vásárba, 4. Magna Cum Laude:

Pálinka dal, 5. Csókos asszony – Operett részlet: Hol vannak a régi csókos pesti éjszakák,

6. Harangozó Teréz: Minden nap, 7. Doroszlói Veteránok: János legyen, Jöjjön ki

Óbudára, 8. Ihász Gábor: Elszáll a gondom, 9. Csantavéri Ifik: Minek a szőke énnékem,

10. Alma együttes: Ma van a szülinapom, 11. Szűcs Judit: Az én anyám, 12. 3+2 együttes:

Ünnepi nótával, 13. Neoton: Egy kis nyugalmat, 14. Royal: Azt hallottam picike

babám, 15. Máté Péter: Egy darabot a szívemből, 16. Aranyeső: Veled képzelem el az

életet, 17. 100 Folk Celsius: Paff a bűvös sárkány, 18. Kikindai Hajnal: Fáj a szívem,

Ördög bújt a vonóba, 19. Záray-Vámosi: Köszönet a boldog évekért, 20. Molnár József:

A vonatnak, Áll a malom, Piros csizmát, 21. Koós János: Marina, 22. Nefelejts: Szeged

felől jön egy dalos pacsirta, 23. Paudits Béla: A muzsikusnak dalból van a lelke, 24.

Bojtor Imre: Este száll a fecske, 25. Eridanus: Baj van, nagy baj, Nem zörög a haraszt, 26.

Horthy Miki: Boldog névnapot, 27. Horváth István: Nem kell nékem a pogácsa, Három

deci köménymag, 28. Apostol: Okosabban kéne élni, 29. Bálint: Zöld szemek, 30. Bob

belépője – Operett részlet , 31. Bezdáni: Fagyban, Halljátok, Egy kicsi ház, 32. Karthago:

Requiem, 33. Szatmári Dáridó: Porzik, porzik, 34. Kovács Kati: Soha ne sírj, 35. Barna

zenekar: Húzzátok cigányok, 36. Hungária: Volt és lesz, 37. Moholi lakodalom 2. rész,

38. Szandi: Vár rád egy igazi társ, 39. Csárdáskirálynő – Operett részlet: Jaj cica, 40.

Bangó Margit: Halk zene szól az éjszakában, 41. Dolly Roll: Egy szív téged visszavár,

42. Pataky Attila: Főztem neked száraz babot, 43. Zámbó Jimmy: Még nem veszíthetek,

44. Bergendy: Ma lesz a holnap tegnapja, 45. Bánáti Fiúk: Ez a kislány alig 16 éves, 46.

Omega: Petróleum lámpa, 47. Pere János: Szeretnék még egyszer húszéves lenni, 48.

Kikindai Betyárok: Hej cigányok, Nem bánom csak sajnálom, 49. Bródy János: Filléres

emlékeim, 50. Temeriniek: Tisza partján mandulafa virágzik, Édesanyám, Túl a Tiszán

DUNA

6:45 Balatoni nyár

8:10 Isten kezében

8:35 Kereszt-Tények

8:40 Katolikus krónika

9:05 Így szól az Úr!

9:15 Vatikáni híradó

9:35 A sokszínű vallás

9:50 Kérdések a Bibliában

10:05 Református ifjúsági

műsor

10:15 Evangélikus ifjúsági

műsor

10:20 Görögkatolikus ifjúsági

műsor - Úton-útfélen

10:35 Vallás és szabadság

10:40 Református magazin

11:05 Evangélikus riportok

11:30 Mai hitvallások

12:50 Jó ebédhez szól a nóta

13:25 Partitúra

14:20 Édes anyanyelvünk

14:25 Bolygónk, a Föld II.

15:30 Kerek Ferkó – magyar

film

17:00 Hogy volt?!

18:00 Híradó

18:35 Szeretünk, doki! – sor.

19:30 Zuhanás a szerelembe

– amerikai film

21:20 Hétköznapi emberek –

amerikai film

23:10 Kenó

23:15 A mozi hangjai II.

0:15 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:05 Multiverzum

7:35 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

8:05 Német nyelvű hírek

8:10 Orosz nyelvű hírek

8:15 Kínai nyelvű hírek

8:30 Önök kérték válogatás

9:25 Nagyok

9:50 Magyar Krónika

10:20 Térkép

10:50 Angol nyelvű hírek

11:05 Felmegyek a

miniszterhez – játékfilm

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 A NAGYOK

13:45 Gyöngy a sárban

14:40 Novum

15:10 Balatoni nyár

16:30 Szép, szőke szerelmünk,

a Tisza

17:25 Édes anyanyelvünk

17:30 Most a Buday!

18:00 Nemzetközi

Cirkuszfesztivál

19:05 Öt kontinens

19:30 Szerelmes földrajz

20:00 Gasztroangyal

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:35 "... még királynak se..."

- Tatabánya - Mésztelep

hogyan tovább?

22:35 Hacktion Újratöltve

– sor.

23:30 M5 Híradó

VAJDASÁG 1

7:00 Vallási naptár

8:00 Lelkészek

8:42 Gyermekműsorok

10:00 Barázda –

mezőgazdasági műsor

11:00 Szerbiával

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Időjárás-előrejelzés

12:08 Szerbiával

13:00 Életet az éveknek

14:00 Tabloid

14:55 Bánáti képeslapok

15:00 Mustre

16:30 Halászat

17:00 Híradó

17:30 A világ körülöttünk

18:00 Fruška gora kincsei

18:15 Bon...ton...

18:45 Lelkészek

19:30 Híradó

20:05 Oltári nő – játékfilm

22:00 Vajdasági híradó

22:30 Bánáti képeslapok

22:35 Sportkrónika

23:00 A hiányzók – sorozat

23:44 Jane Eyre – játékfilm

VAJDASÁG 2

6:10 Családi magazinműsor

(román)

7:40 Medikus (magyar)

8:10 Jó estét Vajdaság

(magyar)

9:10 Kulturális magazin

(magyar)

9:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

10:00 Gyermekműsor

10:30 Szlovák nyelvű műsorok

12:00 TV magazin (román)

13:00 Barázda –

mezőgazdasági műsor

(magyar)

13:30 Visszapillantó (magyar)

14:00 Gyöngyösbokréta

(magyar)

14:30 Egy fedél alatt

15:00 Vasárnapi magazin

(roma)

16:00 Közvetlenül (horvát)

16:30 Világítótorony (horvát)

17:00 Ukrajnai panoráma

17:30 Spektrum (bunyevác)

18:00 Macedón nap

18:30 Mátyás király meséi

(magyar)

19:00 Híradó

19:30 Barázda –

mezőgazdasági műsor

(magyar)

20:00 TV magazin (ruszin)

21:00 Családi magazinműsor

(szlovák)

22:30 Egy fedél alatt

23:00 Zenés műsor

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30, 8:00,

10:00, 14:00, 16:30,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 18:30,

21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggeli műsor

8:05 Vallási műsor

9:00 Szórakoztató zene

10:05 Gyermekhangjáték

11:00 Muzsikaszó-jókívánság

12:10 Faluműsor

13:00 Muzsikaszó-jókívánság

14:00 Sport, zene, derű

17.00 Kerek perec (ism.)

17:30 Zeneparti

18:00 Világutazó

19:00 Az első 70 évünk (ism.)

20:00 Koncertre fel

22:05 Libegő (ism.)

23:05 Csak a szépre

emlékezem (ism.)

PANNON TV

7:00 Isten kezében

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Mesélő óvodák

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív - Vendég: Tóth

Veronika, pszichológus

9:30 Egy nap a világ - Ciprus

10:00 Kincsesládánk - Mohol

11:30 A szabadkai

Szentháromság-szobor -

dok.film

12:00 Szubjektív

12:30 Látogató

13:00 A természet titkai

13:30 Pécsi Kör

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Kárpát Expressz

14:50 Kincsesládánk - Torda

16:00 Egy nap a világ - London

16:30 Jövőprojekt

17:00 Közel-kép - Tiszavirág

fesztivál Zentán

17:30 Híradó

18:05 Check in

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép

19:30 Mesél a Pannon

20:00 Híradó

20:35 Rémálmok nyomában -

portréfilm

21:50 Közel-kép - Durindó

Horgoson

22:15 Híradó

22:45 A Vajdasági Magyar

Amatőr Színjátszók XXIII.

találkozója, Nagykikinda -

Egy bolond százat csinál

(Petőfi Sándor ME, Sturcz

József színjátszó csoport,

Bácskertes)

tv vasárnap, július 21.

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

9:05 Šarenica – szórakoztató

műsor

11:00 Tudás-hatalom

12:00 Híradó

12:30 Balkáni utcákon

13:10 Óra

13:55 Üldözés – kvíz

14:50 Hírek

15:00 Rendőrakadémia –

sorozat

16:00 Hírek

16:03 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

16:55 A nagyfőnök – film

18:27 Teljesen természetes –

riportműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

21:00 Rendőrakadémia –

sorozat

22:00 Broadchurch – sorozat

22:50 Híradó

23:10 A nagyfőnök – film

0:50 Óra

BELGRÁD 2

7:23 Kirakócska – vetélkedő

7:43 Dátum –

dokumentumműsor

7:50 Vallási naptár

8:00 Rajzfilmek

9:55 Ifjúsági sportjátékok –

dokumentumműsor

10:10 E-TV –

dokumentumműsor

10:40 Aranyalma –

dokumentumműsor

11:10 Dokumentumműsor

11:40 Szerbia vallási mozaikja

12:25 Profil és profit –

dokumentumműsor

12:50 Kulturális műsor

13:15 Az élet minden színe

13:40 Filozófia és... –

tudományos műsor

14:10 Ökológia szótár

14:15 Edu global – ökológiai

műsor

14:45 Tudásstúdió –

tudományos műsor

15:45 Mira Adanja Polak –

exkluzív

16:20 Koraci kroz maglu –

jugoszláv film

17:35 Pesma – jugoszláv film

19:10 Sam – film

20:40 Čovek iz hrastove šume

– jugoszláv film

22:15 A tengeralattjáró –

sorozat

23:15 Az elnémultak – film

HORVÁT 1

6:59 TV-naptár

7:15 Payton Place – am. film

9:50 Biblia

10:00 Klakara: Mise, élő

11:08 Pozitívan

11:40 TV-naptár

12:00 Híradó

12:30 A föld gyümölcsei

13:25 Rijeka: tenger

14:00 Vasárnap kettőkor

15:00 Béke és jó – sorozat

15:40 Beszélgetés Istenről

Morgan Freemannel –

dokumentumsorozat

16:35 Merülj velünk

16:43 TV-naptár

17:00 Híradó

17:20 Pénzügyi szakértő

17:35 Szeretem Horvátországot

19:00 Híradó

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 Točka na A – horvát

dokumentumsorozat

21:05 A Föld nevű bolygó II –

dokumentumsorozat

22:00 A Kennedy akták –

dokumentumsorozat

22:50 Hírek

23:23 Payton Place – am. film

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

9:50 Luka és barátai

10:20 Kisvárosi gyilkosságok

– sorozat

12:00 Jó, jobb, legjobb... angol

cukrász

13:00 Gwangju: úszás, élő

15:15 Gwangju: vízilabda,

ismétlés

16:20 Férfiszenvedély –

amerikai film

18:00 Zenés műsor

19:45 ATP Umag

22:10 5 csillagos filmek:

Holtpont – am. film

0:05 Túra a Holdra –

dokumentumfilm

0:50 Graham Norton és

vendégek – talk-show

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 Civil kör

12:30 Plusz-mínusz

13:05 Háttérkép

14:05 Szabadfogás

15:30 Heti terror

16:05 Troll

17:30 Paletta (csütörtöki adás)

18:30 Globál

19:30 Napról napra

20:05 A nyolcas

21:05 Bayer show

22:30 Hírvilág

23:05 Vetítő

COOL

7:00 Tom és Jerry – rajzfilm

7:50 Maci Laci – animációs

sor.

8:50 CSI: A helyszínelők – sor.

10:40 A zöld íjász – sorozat

11:35 Drága örökösök – sorozat

16:15 Excsajok szelleme – am.

film

18:20 Harry Potter és a Halál

ereklyéi I. rész– am.

film

21:00 Doktor Murphy – sorozat

23:00 Dr. Csont – sorozat

0:00 Élesítve – am. akciófilm

TV4

7:45 Gyilkos sorok – sorozat

9:45 Álomhajó – sor.

11:40 Parányi varázslat – sor.

13:40 Álomhajó –sor.

15:40 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

16:55 Piszkos tánc 2.– am.

film

18:50 Kisvárosi doktor – sor.

19:50 Brokenwood titkai – sor.

21:45 Tökös szerelem – am.

film

23:35 Brokenwood titkai – sor.

VIASAT3

6:55 Jóbarátok – sor.

8:40 Agymenők – sor.

9:40 Sütimester

12:25 Döglött akták – sor.

14:25 Muppet-krimi: Körözés

alatt – amerikai film

16:40 Tor-túra 2. – am. film

18:30 A múmia – amerikai

film

21:00 Szellemirtók – am. film

23:30 Millió dolláros bébi –

amerikai fantasy

ATV

7:15 #Bochkor

8:55 Kultúrtipp

9:00 Superbook

9:40 Ékszer TV

10:40 Élő építészet - 100 híres

épület a világból

11:00 Vidám vasárnap

13:00 700-as klub

13:30 Ékszer TV

16:00 MI - Mesterséges

Intelligencia

16:35 Hazahúzó (45)

17:30 ATV Híradó

17:55 AradiVarga Show

18:40 ATV Híradó

19:00 Heti Napló Sváby

Andrással

20:25 #Bochkor

21:50 Best of Jakupcsek

23:00 Six

23:55 Heti Napló Sváby

Andrással

ANIMAL PLANET

7:15 A második esély

11:50 A kihalás szélén

12:45 Az állatkert

13:40 Alaszka szörnyei

17:20 Cápatámadások 3

18:15 Az árnyékvilág cápái

19:10 Palau cápái

20:00 Az állatkert

21:00 Dodók hősei

21:55 Állatgyógyász a Szikláshegységből

22:50 Állatorvosok

23:45 Jeff Corwin kalandjai

DISCOVERY

8:00 Csomagcsaták

9:00 Falmentő sereg

11:00 Houdini utolsó titkai

12:00 Angliai raktárvadászok

14:00 Autókereskedők

15:00 Amcsi benzinfalók

16:00 Klasszikus autók

nyomában

17:00 A brit kincsvadász

18:00 Autókereskedők -

cserebere a világ körül

19:00 Csomagcsaták

20:00 Jeremy Wade - sötét

vizeken

21:00 Expedíció az

ismeretlenbe

22:00 Apollo

0:00 Az Everglades őrzői

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

8:00 Egyiptom elveszett

kincsei

9:00 A maják elveszett kincsei

10:00 A kőkor titkai: Göbekli

Tepe

11:00 Tényleg így készül?!

13:00 Tárcsázza Cesar Millant!

15:00 Dr. Pol állatklinikája

16:00 Garázs varázs

17:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Nagy Sándor elveszett

sírja

19:00 Elveszett maja városok

nyomában

20:00 Egyiptom Napkirálya:

Titkok és kincsek

21:00 Explorer: Utazás az

Európához

22:00 A Szaturnusz vonzásában

23:00 Neil Armstrong: Az

ember és az űrhajós

0:00 Hitler végórái:

Normandiától Berlinig

TV PAPRIKA

9:00 Jamie Oliver

10:00 Édes nagyik, finom sütik

10:30 Havas Dóra: Álmaim

cukrászdája

11:00 Három éhes jóbarát

12:00 Gok wokja

12:30 Az ízek útján Nagy-

Britanniában

13:05 A család kedvenc fogásai

13:40 Mary Berry bombabiztos

receptjei

14:20 Andy és Ben felfalja

Ausztráliát

14:55 Andy és Ben felfalja a

világot

15:25 Bede Róbert

mesterfogásai

16:00 Édes nagyik, finom sütik

16:30 Havas Dóra: Álmaim

cukrászdája

17:00 Jamie Oliver

18:00 River Cottage Ausztrália

19:00 Karibi konyha

20:00 Gok wokja

20:30 Justine trópusi

finomságai

21:00 Mary Berry bombabiztos

receptjei

21:40 Három éhes jóbarát

22:40 Az ízek útján Nagy-

Britanniában

23:15 A család kedvenc fogásai

23:50 Justine trópusi

finomságai

CINEMAX

6:00 A sütigenerális – svéd

vígjáték

7:40 Kapj el, ha tudsz –

amerikai krimi

10:00 Jelek – amerikai thriller

11:50 Szicíliai

kísértettörténet – olasz

fantáziafilm

13:55 Garni-zóna – am. film

16:00 A sütigenerális – svéd

vígjáték

17:40 Kapj el, ha tudsz –

amerikai krimi

20:00 Átejtve – am. film

21:50 Rock Steady balhé –

amerikai film

23:10 Különvélemény –

amerikai sci-fi

1:35 Mi – holland film

HBO

6:00 Kis hableány – rajzfilm

7:30 A szellemlovas – am.-

ausztrál akciófilm

9:20 Agymanók – animációs

film

10:55 Az igazi csoda –

amerikai családi film

12:50 A tolvajok királya – angol

krimi-dráma

14:40 Itthon, édes otthon –

amerikai vígjáték

16:25 Kutyák szigete –

animációs kalandfilm

18:05 Túl szexi lány – kínaiangol

vígjáték

20:00 Nyughatatlan özvegyek –

angol-amerikai krimi

22:05 Hatalmas kis

hazugságok – sorozat

23:00 Eufória – sorozat

0:05 Bálkirálynő – film

FILM+

8:00 Elmentek otthonról –

francia vígjáték

9:55 Alvin és a mókusok –

animációs vígjáték

11:45 Brazilok – magyar film

13:45 Rendőrakadémia 6. –

amerikai vígjáték

15:30 A hobbit - Smaug

pusztasága – am. film

18:45 Banános Joe – olasz-

NSZK akció-vígjáték

20:45 Nyomás utána! – olaszamerikai

akció-vígjáték

23:00 Nagyfater elszabadul –

amerikai komédia

1:00 Csúcshatás – am. thriller

ARENA SPORT 1

7:00 Vízilabda:

nyolcaddöntők

13:00 Úszás: döntők

15:15 Homage

16:00 Labdarúgás:

Young Boys–Servette

18:00 Labdarúgás:

Inđija–Partizan

20:30 Labdarúgás:

Crvena zvezda–Javor

22:25 Red Bull Air race:

Budapest 2019

22:55 Hírek

23:30 Labdarúgás:

MLS-összefoglaló)

0:00 Labdarúgás:

Cincinnati–New

England

2:30 Arena eSports

3:00 Úszás: selejtezők

5:45 Vízilabda:

nyolcaddöntő

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpár

7:30 Atlétika

8:35 Kerékpár

9:30 Rali

10:05 Vívás

11:00 Kerékpár

17:25 Kerékpár

17:55 Sportok

18:15 Olimpiai játékok

19:15 Hírek

19:20 Atlétika

21:00 Kerékpár

22:00 Rali

22:30 Hírek

22:35 Vívás

1:30 Atlétika

EUROSPORT 2

6:30 Atlétika

7:30 Kerékpár

8:30 Atlétika

13:30 Rali

14:00 Vívás

15:45 Atlétika

18:30 Kerékpár

19:30 Superbike

21:00 Hírek

21:05 Síugrás

22:30 Kerékpár

23:25 Hírek

23:30 Rali

0:00 Atlétika

1:30 Kerékpár

M4 SPORT

6:40 Szabadidő magazin

7:10 FINA Vizes vb (ism.)

8:30 Múlt és Jelen

9:00 Jövünk! magazin

9:30 M4 Sport stúdió

10:00 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda nyolcaddöntő

mérkőzés

11:10 M4 Sport stúdió

11:45 MTK magazin

12:10 Strandkézilabda

12:30 M4 Sport stúdió

13:00 Úszás elődöntők, döntők

14:45 M4 Sport stúdió

16:55 FINA Vizes vb (ism.)

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Vívó Világbajnokság

19:00 SzerencsePerc

20:15 M4 Sport stúdió: Vívó

világbajnokság

20:30 FINA Vizes vb (ism.)

21:05 Strandröplabda országos

bajnokság

23:00 FINA Vizes vb:

Ez történt a vizes

világbajnokságon

23:45 Női junior kézilabda

Európa-bajnokság, döntő

1:20 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda nyolcaddöntő

2019. július 18. 57

hétfő, július 22.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:10 Hoppi mesék

12:30 Sammy és barátai

12:55 Szuper Négyes

13:20 M2 matricák

13:25 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky

13:40 Kelj fel, Marci!

14:05 Umizoomi csapat

14:25 Charley az iskolában

14:35 Lülü, a teknőc

15:00 Rozsdalovag

15:25 Brümmögők

15:45 A dzsungel könyve

16:00 Gyerekversek

16:04 Hetedhét kaland

16:15 Kelj fel, Marci!

16:35 A kis herceg

17:05 Lilo és Stitch

17:25 Dr. Plüssi

17:50 Mickey egér játszótere

18:10 Miles a jövőből

18:35 Charley az iskolában

18:50 Lülü, a teknőc

19:15 Az ifjú Robin Hood

kalandjai ?

19:30 Alvin és a mókusok

19:55 Bob, a mester

20:05 M2 matricák - Baltazárbazár

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Én vagyok itt - Zenés

magazin az A38 Hajóról

21:55 Szellemekkel suttogó

22:40 Akusztik

23:50 Az A38 Hajó

színpadán: Magidom

lemezbemutató

0:45 Melissa és Joey – sor.

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 Portréfilm Kiss Benedek

költőről - MMA portré

8:25 Univerzum - A kávé - Út

a távoli keletről nyugatra

9:20 Multiverzum - A

tudomány határtalan!

9:50 Madagaszkár legendás

lemúrjai

10:40 A számok bűvöletében

11:05 Beca és a kisállatok

11:20 Yael - Harc az erdőért

11:35 Kincsesládánk

12:10 Evangélium

12:40 Rejtélyes XX. század -

Kun Miklós műsora

13:10 Mesterember

13:40 Magyar szentek és

boldogok - Királyi

szentcsalád

58 2019. július 18.

14:10 Szólalj meg!

15:00 A mindenség szerelmese

- Juhász Ferenc 90

15:55 Nagyok

16:55 Ön is tudja? - műveltségi

vetélkedő

17:30 Koronás sas

18:05 Dzsingisz kán elveszett

sírja

18:55 Mutasd meg, hol élsz!

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Univerzum - Alpesi tavak

- A nyugodt szépség

20:30 M5 Híradó

20:55 M5 - Úton!

21:05 Ünnep Acapulcóban –

zenés film

22:50 Vers mindenkinek

22:55 Ez itt a kérdés

23:45 M5 Híradó

TV2

6:55 Mokka

8:50 Család csak egy van

– sor.

9:35 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem – sorozat

13:35 Walker, a texasi kopó

– sorozat

15:40 Szerelmem, Ramón – sor.

16:45 Madárka – sorozat

18:00 Tények

19:10 Bezár a bazár!

20:40 Áll az alku

21:50 Doktor Szöszi – am.

film

23:55 Tények Extra

0:25 Magánnyomozók II.

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

11:50 Egy rém új feleség – sor.

12:20 Szulejmán – sorozat

14:40 Glades - Tengerparti

gyilkosságok – sorozat

15:45 Elif - A szeretet útján

– sor.

16:50 Megtörve – sor.

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz

20:00 Megtörve – sorozat

20:05 A mi kis falunk – sorozat

21:05 Barátok közt – sorozat

21:45 A Tanár – sor.

22:45 Isten veled,

Magyarország!

23:55 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 A Madagaszkár

pingvinjei

8:00 Vészhelyzet – sorozat

10:00 Vacsoracsata

12:00 Hagyjál főzni!

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

17:20 Segítség, bajban vagyok!

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye – sor.

DUNA

7:15 Domovina

7:45 Noé barátai

8:20 Sorsok útvesztője –

sorozat

9:10 A vidéki doktor – sor.

10:00 Balatoni nyár

12:00 Déli harangszó

12:01 Híradó

12:45 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:20 Család-barát válogatás

2019

14:25 Univerzum

15:20 Végtelen szerelem – sor.

16:10 Rex felügyelő – sorozat

17:05 Anya, az állatorvos –

sorozat

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője – sor.

19:30 Alpesi őrjárat – sorozat

20:35 Agatha Raisin – sor.

21:30 A legendák hivatala –

sorozat

22:20 Kenó

22:30 NCIS – sorozat

23:20 Válogatás A Dal

legjobbjaiból

0:15 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:05 Magyar válogatott

8:05 Német nyelvű hírek

8:10 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:30 Rome Reports - Vatikáni

híradó

9:30 Mester és a tanítványok

- Befejezetlen

beszélgetések az

operatőri mesterségről

10:00 Ridikül

10:50 Angol nyelvű hírek

11:05 Pacsirta – játékfilm

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 Roma magazin

13:50 Domovina

14:20 Balatoni nyár

16:20 Család-barát válogatás

2019

17:20 Ízőrzők

17:55 Másfélmillió lépés

Magyarországon

18:30 Itthon vagy!

19:00 Magyar válogatott

20:00 Hogy volt?! - Válogató

adások

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:30 Munkaügyek - IrReality

Show

22:30 Ég, föld, férfi, nő

23:30 M5 Híradó

0:00 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Arcok

8:30 Szomszédok története

8:35 Art - erija – kulturális

magazin

8:49 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:08 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 15/18

9:53 Granica – hazai sorozat

10:43 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(roma)

11:30 Paletta-kollázsműsor

(ukrán)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 Velvet Divatház –

sorozat

12:50 Állami munka

13:00 Jó erőnlétben

13:26 NS örökké

13:30 Együtt fél kettőkor

14:00 Hírek

14:05 Velvet Divatház – sor.

15:00 Agrárhíradó

15:20 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 16/18

16:05 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

17:00 Híradó

17:25 Za korak ispred –

dokumentumműsor

17:50 Szomszédok története

18:00 Képeslapok

19:05 Gyermeknapló

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Gyilkosság a Luma

bárban – játékfilm

21:43 Állami munka

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:47 Arany jubileum

(magyar)

23:15 Álomház – játékfilm

0:43 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Barázda (magyar)

8:00 Visszapillantó (magyar)

8:30 Kulturális magazin

(magyar)

9:00 Családi magazinműsor

(szlovák)

10:30 Spektrum (bunyevác)

11:00 Vallási naptár

11:55 Luča – montenegrói

műsor

12:30 Gyermekműsor

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Arany jubileum

(magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:10 Srpski ekran

14:36 A Degrassi gimi –

sorozat

15:00 Akadémikus –

fiataloknak szóló műsor

15:25 Jó erőnlétben

15:51 Romológia (roma)

16:20 Paletta (roma)

16:45 Paletta (ukrán)

17:10 Közvetlenül (horvát)

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Glóbusz – külpolitikai

műsor (magyar)

20:00 Napjaink (magyar)

21:00 Magyar nyelvű ifjúsági

műsor

21:30 TV sport (magyar)

22:00 Megegyezés nélkül –

szórakoztató műsor

22:51 Srpski ekran

23:17 Bon... ton

23:42 Egy fedél alatt

PANNON TV

7:00 Jövőprojekt

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Zöld Őrjárat

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Kertszépítők

10:05 Slovenski utrinki

10:30 Bóta Café

11:30 Miáu főzőiskola

12:00 Jó formában

12:30 Szubjektív

13:00 A természet titkai

13:30 Fejezetek Magyarország

közlekedéstörténetéből

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Safari a nagyvárosban –

dok.-sor.

15:00 Szegedi Közélet

16:00 A természet titkai

16:30 Slovenski utrinki

17:00 Közel-kép

17:30 Híradó

18:05 Pécsi Kör

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Szubjektív

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Macedón történet

- macedón játékfilm

magyar felirattal

22:30 Híradó

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Délelőtti mozaik

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szórakoztató zene

16:35 Vándorének

17:35 Ritmusbox

19:00 Hangrobbanás

20:05 Délelőtti mozaik

(ism.)

22:00 Zenemánia

23:05 Kis éji zene

23:15 Pécsi Kör

23:40 Slovenski utrinki

0:05 Jazznight - In Line 2009

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

8:30 Reggeli műsor

11:05 Zaboravljeni – sorozat

12:00 Hírek

12:30 Gasztronomád –

szórakoztató műsor

12:45 Rendőrakadémia – sor.

13:45 Servantes iz Malog

Mista – jugoszláv film

15:20 Ez Szerbia

16:05 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

17:00 Híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

magazinműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

21:00 Rendőrakadémia –

sorozat

22:00 Meglopni egy tolvajt –

film

23:40 Híradó

0:25 Downton Abbey – sor.

BELGRÁD 2

7:00 Környezet és egészség –

ökológiai műsor

7:30 Kocka, kocka, kocka –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek

9:55 Kis napló –

gyermekműsor

10:00 Kardfog kapitány és a

Lama Rama kincse –

gyermekfilm

tv hétfő, július 22.

11:35 Vigyázz, fiatalság! –

iskolai műsor

12:00 Az élet minden színe –

tudományos műsor

12:30 Az RTS szimfonikus

zenekara – zenés műsor

13:15 Kis napló –

gyermekműsor

13:25 Balkáni utcákon –

szórakoztató műsor

14:05 Downton Abbey –

sorozat

15:00 Velvet Divatház – sorozat

16:20 Čovek iz hrastove šume

– jugoszláv film

17:55 Szerb gazdaság –

dokumentumműsor

18:25 Nyom –

dokumentumműsor

18:50 Lajmet – albán nyelvű

hírek

18:55 Élet és karrier – zenés

műsor

19:25 Noma,gurmanska bajka

– dokumentumműsor

21:00 Kulturális műsor

21:05 Drámahétfő: A tévés

rendezős klasszikusai,

Arsenije Jovanović -

„Sarajevski atentat” – TV

film

22:15 Felhőkarcoló – film

0:15 Lajmet – albán nyelvű

hírek

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Engel állatorvos – sorozat

11:10 Megismételhetetlen

történetek –

dokumentumsorozat

11:42 TV-naptár

12:25 Karibi virág –

telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 A hosszú út hazáig –

sorozat

15:00 Kisvárosi gyilkosságok

– sorozat

16:35 Merülj velünk

16:43 TV-naptár

17:20 Dr. Bergman, vidéki

orvos – sorozat

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Tito –

dokumentumsorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

22:00 Horvátország nagyjai –

dokumentumsorozat

23:00 Híradó

23:33 Milliárdok nyomában –

sorozat

0:23 A hosszú út hazáig –

sorozat

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

11:00 5 csillagos filmek:

Holtpont – amerikai

film

13:00 Gwangju: úszás, élő

15:05 Hely a nap alatt: Téli nap

– dokumentumsorozat

16:00 Körzeti híradó

16:45 Az állatkert titkos élete –

dokumentumsorozat

17:35 Körték és almák

18:20 TV Bingó

19:00 Rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Hölgyek paradicsoma

– sorozat

21:00 Emlékezz rám –

amerikai film

22:55 Megérzés – am. film

0:35 Fehér szolga – telenovella

1:20 Esküdt ellenségek:

Különleges ügyosztály

– sorozat

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

9:05 Bayer show

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 A nyolcas

12:30 Soroló

13:05 Panaszkönyv

14:05 Terc

15:30 Hírvilág

16:05 Vetítő

17:30 Napról napra

18:30 Paletta

19:30 Magyarország élőben

20:05 Főhős

21:05 Sajtóklub

22:30 Címlap

23:05 Magyarország élőben

COOL

7:00 Cobra 11 – sor.

8:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

10:00 Vészhelyzet – sor.

11:00 Medicopter 117 -

Légimentők – sor.

13:00 Cobra 11 – sor.

16:00 Született detektívek

– sor.

17:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

19:00 Drága örökösök

– sorozat

20:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Rejtjelek – sor.

0:00 Döglött akták – sor.

TV4

7:30 Gyilkos sorok – sorozat

9:35 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

11:45 Álom és szerelem – sor.

13:40 Doc Martin – sor.

14:50 Poirot: Az órák – angol

krimi

16:50 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

17:50 Doc Martin – sor.

18:55 Kisvárosi doktor – sor.

20:00 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

21:00 Poldark – sor.

22:15 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

0:15 Chicago – amerikai film

VIASAT3

6:40 Jóbarátok – sor.

8:00 Agymenők – sor.

9:00 Szívek szállodája – sor.

10:55 A mentalista – sor.

11:55 Szellemekkel suttogó

– sor.

12:55 Az újonc – sor.

13:50 Döglött akták – sor.

15:50 A mentalista – sor.

16:50 Lucifer – sor.

18:50 Az újonc – sor.

19:50Észbontók

21:00 Halálos iramban –

amerikai film

23:00 Végső állomás –

amerikai horror

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:25 Egyenes beszéd

20:30 Jakupcsek plusz

21:30 ATV Híradó

22:00 Columbo

23:40 Hazahúzó

ANIMAL PLANET

6:25 Állatrendőrség

Houstonban

10:55 A második esély

11:50 Cápák szigete

12:45 Állatgyógyász a Szikláshegységből

14:35 Állati betolakodók

15:30 Jeff Corwin kalandjai

16:25 Állatrendőrség

Houstonban

17:20 Cápák városa

18:15 Vigyázz! Cápa!

19:10 Megoldott ügyek

19:38 Állati érdekességek

20:05 Európa vadonjai

21:00 Állati betolakodók

21:55 A második esély

22:50 Vigyázz! Cápa!

23:45 Megoldott ügyek

DISCOVERY

8:05 Csomagcsaták

8:30 Hogyan csinálják?

9:00 Angliai raktárvadászok

9:30 Hogyan készült?

10:00 A brit kincsvadász

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Távol a civilizációtól

14:00 A brit kincsvadász

16:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan csinálják?

19:00 Autókereskedők

20:00 Csupasz túlélők

21:00 Újrakezdés a vadonban

22:00 Távol a civilizációtól

23:00 Az A2-es autópálya

0:00 Expedíció az ismeretlenbe

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Hihetetlen gépezetek

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Garázs varázs

15:00 Hihetetlen gépezetek

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 II. világháború: A

csendes-óceáni

hadszíntér

21:00 Csalagút: Áttörés a jövőbe

22:00 Légikatasztrófák:

Speciális esetek

23:00 Határőrök

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges konyhája

9:30 Julius 22 perces kajái

10:00 Jamie 15 perces kajái

10:30 James Martin:

Kalandozások Nagy-

Britanniában

11:30 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

12:05 Anna Olson házi

süteményei

12:35 Jamie egyszerű és gyors

kajái

13:10 Nemesi lakomák

14:10 Hugh mesterhármasa

14:40 Gordon Ramsay - Családi

körben

15:10 Jamie 15 perces kajái

15:40 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

16:45 Jakubiak konyhájából

szeretettel

17:15 Anna Olson házi

süteményei

17:45 Julius 22 perces kajái

18:20 Fűszerek a kertből

18:25 Pepe egészséges konyhája

19:00 Robi és a szomszédok

19:30 Mi van a hűtőben?

20:00 Bill hétvégi lakomái

21:00 Nemesi lakomák

22:00 Hugh mesterhármasa

22:30 Gordon Ramsay - Családi

körben

23:00 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

23:35 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

0:40 Jamie 15 perces kajái

CINEMAX

6:00 Garni-zóna – amerikai

romantikus film

8:05 Szívritmuszavarok –

orosz film

10:00 Világ az ablakban –

új-zélandi rövidjátékfilm

10:15 Különvélemény –

amerikai sci-fi

12:40 Átejtve – amerikai

romantikus vígjáték

14:35 Egy szezon

Franciaországban –

francia film

16:20 Szívritmuszavarok –

orosz film

18:15 Sorsjegyesek – amerikai

romantikus vígjáték

20:00 Ne lőj! – belga filmdráma

22:20 Szalmakutyák –

amerikai thriller

0:15 Végzetes vonzerő –

amerikai thriller

HBO

04:05 Alkonyattól pirkadatig –

amerikai horror

6:00 A Hangya és a Darázs –

amerikai akciófilm

7:55 Angie Tribeca – sor.

8:40 Kutyák szigete –

amerikai fantáziafilm

10:20 Túl szexi lány – amerikai

vígjáték

12:10 Kacsamesék: Woo-oo! –

animációs film

13:00 Casanova – am. film

14:50 Felvétel indul!

15:20 Nyughatatlan özvegyek

– angol thriller

17:25 Az élet könyve –

animációs film

19:00 Doom Patrol – sor.

20:00 Hatalmas kis hazugságok

– sor.

21:00 Eufória – sor.

22:00 Gösta – sor.

22:30 Barátom, Róbert Gida

– amerikai családi film

0:15 A Hunter Killer küldetés

– amerikai akciófilm

FILM+

05:50 Gunman – angolamerikai

akciófilm

8:15 Paranoia – amerikaifrancia

thriller

10:20 Star Trek:

Kapcsolatfelvétel –

amerikai akciófilm

12:40 Star Trek: Űrlázadás –

amerikai akciófilm

14:40 A beavatott-sorozat: A

hűséges – am. akciófilm

16:55 Legenda vagyok –

amerikai thriller

18:55 Tűz a mélyben –

amerikai akciófilm

21:00 Nico – am. akciófilm

23:00 Utánunk a Tűzözön –

amerikai akciófilm

1:25 Cop Mortem – magyar

krimi

ARENA SPORT 1

7:00 Red Bull Air race:

Budapest 2019

7:30 Kézilabda:

Kristianstad–Győr

9:00 Műugrás: 3m

10:30 Hírek

11:00 Peaking

11:40 Vízilabda: világbajnokság

13:00 Úszás: döntők

15:00 Labdarúgás:

Genk–Mechelen

17:00 Labdarúgás:

Crvena zvezda–Javor

19:00 Labdarúgás:

Afrika Kupa (döntő)

21:00 Labdarúgás: Szerb

Szuperliga (összefoglaló)

21:55 Red Bull Air race:

Budapest 2019

22:55 Hírek

23:30 Homage

0:00 Labdarúgás:

Brazília–Peru

2:00 Szinkronúszás

3:00 Úszás: selejtezők

5:45 Triatlon

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpár

7:30 Vívás

8:30 Rali

9:05 Kerékpár

11:00 Kerékpár

12:00 Vívás

13:00 Kerékpár

14:50 Olimpiai játékok

15:50 Vívás

20:00 Hírek

20:15 Kerékpár

22:00 Kerékpár

23:15 Kerékpár

0:00 Kerékpár

EUROSPORT 2

6:30 Vívás

7:30 Kerékpár

9:00 Rali

9:30 Superbike

10:30 Vívás

12:00 Kerékpár

13:00 Vívás

14:30 Rali

15:00 Kerékpár

19:00 Kerékpár

20:00 Atlétika

21:30 3 falas karambol biliárd

22:30 Vívás

0:00 Superbike

M4 SPORT

6:50 FINA Vizes vb

8:30 FINA Vizes vb: Női

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

9:40 M4 Sport stúdió

10:00 FINA Vizes vb: Női

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

11:10 M4 Sport stúdió

11:30 FINA Vizes vb: Női

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

12:40 M4 Sport stúdió

13:00 FINA Vizes vb: Úszás

elődöntők, döntők

14:45 M4 Sport stúdió

15:30 Öttusa Világkupa

összefoglaló

17:15 Sporthíradó

17:20 Bringasport magazin

17:45 M4 Sport stúdió

18:00 Vívó Világbajnokság

20:15 M4 Sport stúdió

20:25 FINA Vizes vb: Ez történt

a vizes világbajnokságon

21:10 FINA Vizes vb: Női

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

22:30 Sporthíradó

22:55 Női junior kézilabda

Európa-bajnokság

0:35 Öttusa Világkupa

összefoglaló

2019. július 18. 59

kedd, július 23.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:10 Hoppi mesék

12:30 Sammy és barátai

12:55 Szuper Négyes

13:20 M2 matricák

13:25 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky

13:40 Kelj fel, Marci!

14:05 Umizoomi csapat

14:25 Charley az iskolában

14:35 Lülü, a teknőc

15:00 Rozsdalovag

15:25 Brümmögők

15:45 A dzsungel könyve

16:00 Gyerekversek

16:04 Hetedhét kaland

16:15 Kelj fel, Marci!

16:35 A kis herceg

17:05 Lilo és Stitch

17:25 Dr. Plüssi

17:50 Mickey egér játszótere

18:10 Miles a jövőből

18:35 Charley az iskolában

18:50 Lülü, a teknőc

19:15 Az ifjú Robin Hood

kalandjai ?

19:30 Alvin és a mókusok

19:55 Bob, a mester

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Én vagyok itt - Zenés

magazin az A38 Hajóról

21:55 Szellemekkel suttogó

– sor.

22:45 Odaát

23:30 Kulisszák mögött - az

A38 Hajón: Therapy?

0:25 Melissa és Joey – sor.

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 M5 - Úton!

7:35 Vers mindenkinek

7:40 Ez itt a kérdés

8:25 Univerzum - Alpesi tavak

9:20 Amerikában jártunk.

Mestersége címere...

9:50 Dzsingisz kán elveszett

sírja

10:40 Mutasd meg, hol élsz!

11:05 Magyar szentek és

boldogok - Királyi

szentcsalád

11:35 Európa kék szalagja, a

Duna

12:10 Novum

12:40 SzépMűvészet

13:10 Szerelmes földrajz

13:40 Magyar szentek és

boldogok - Rózsás Szent

Erzsébet

60 2019. július 18.

14:10 Szólalj meg!

15:00 Fibulák és fabulák - avagy

leletek a régészetről

15:55 Ez itt a kérdés

16:55 Ön is tudja?

17:30 1100 év Európa közepén

18:05 A viking kard titka

18:55 Mutasd meg, hol élsz!

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Univerzum - Tasmánia

20:30 M5 Híradó

20:55 M5 - Úton!

21:05 Nyírő József:

Jézusfaragó ember

- Közvetítés a

Békéscsabai Jókai

Színházból

23:10 Vers mindenkinek

23:20 M5 Híradó

23:45 Ez itt a kérdés

TV2

6:55 Mokka

8:50 Család csak egy van

– sor.

9:35 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem – sorozat

13:35 Walker, a texasi kopó

– sorozat

15:40 Szerelmem, Ramón – sor.

16:45 Madárka – sorozat

18:00 Tények

19:10 Bezár a bazár!

20:40 Áll az alku

21:50 Doktor Szöszi 2. – am.

film

23:55 Tények Extra

0:25 Magánnyomozók II.

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

11:50 Egy rém új feleség – sor.

12:20 Szulejmán – sorozat

14:40 Glades - Tengerparti

gyilkosságok – sorozat

15:45 Elif - A szeretet útján

– sor.

16:50 Megtörve – sor.

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz

20:00 Megtörve – sorozat

20:05 A mi kis falunk – sorozat

21:05 Barátok közt – sorozat

21:45 Csúcsformában –

amerikai film

23:45 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 A Madagaszkár

pingvinjei

8:00 Vészhelyzet – sorozat

10:00 Vacsoracsata

12:00 Hagyjál főzni!

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

17:20 Segítség, bajban vagyok!

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye – sor.

DUNA

7:15 Unser Bildschirm

7:40 Noé barátai

8:20 Sorsok útvesztője – sor.

9:10 A vidéki doktor – sor.

10:00 Balatoni nyár

12:01 Híradó

12:45 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:20 Család-barát válogatás

14:25 Univerzum

15:20 Végtelen szerelem – sor.

16:10 Rex felügyelő – sorozat

17:05 Anya, az állatorvos – sor.

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője – sor.

19:30 Alpesi őrjárat – sorozat

20:30 Önök kérték válogatás

21:25 Diagnózis

22:10 Kenó

22:15 Velvet Divatház – sor.

23:05 Virtuózok sikerei

0:00 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:10 Magyar válogatott

8:10 Német nyelvű hírek

8:15 Orosz nyelvű hírek

8:20 Kínai nyelvű hírek

8:35 Református magazin

9:00 Evangélikus ifjúsági

műsor

9:10 Református ifjúsági

műsor

9:15 Görögkatolikus ifjúsági

műsor - Úton-útfélen

9:25 A sokszínű vallás

9:45 Nagyok

10:20 Ridikül

11:15 Angol nyelvű hírek

11:30 Illetlenek – tévéfilm

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 Srpski ekran

13:50 Unser Bildschirm

14:20 Balatoni nyár

16:20 Család-barát válogatás

17:20 Útravaló

17:35 Ízőrzők

18:05 Másfélmillió lépés

Magyarországon

18:40 Itthon vagy!

19:00 Magyar válogatott

20:00ÜDÍTŐ

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:30 Munkaügyek - IrReality

Show

22:35 Ég, föld, férfi, nő

23:30 M5 Híradó

0:00 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Arcok

8:29 Sportglóbusz

8:34 Art - erija – kulturális

magazin

8:47 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:08 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 16/18

9:53 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

10:43 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(szlovák)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:05 Időjárás-előrejelzés

12:08 Velvet Divatház – sor.

12:50 Állami munka

13:00 Euró áttekintés

13:26 NS örökké

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Arcok

14:00 Hírek

14:05 Velvet Divatház – sorozat

14:41 Falusi emberek

15:00 Agrárhíradó

15:20 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 17/18

16:05 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

17:00 Híradó

17:25 Ismerd meg a várost –

dokumentumműsor

17:50 Szomszédok története

18:00 Képeslapok

19:05 Gyermekműsorok

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Szórakoztató zenés

műsor

21:00 Zenés műsor

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija – kulturális

magazin

22:47 Kennedy biztonsága –

játékfilm

0:15 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

6:57 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (magyar)

7:05 Gyermekműsor

7:15 Konyhácska

7:35 TV sport (magyar)

8:05 Tinifesztivál (magyar)

8:35 Arany jubileum

(magyar)

9:05 Közvetlenül (horvát)

9:35 Világítótorony (horvát)

10:00 Macedón nap

10:30 Német percek

10:55 Szomszédok története

11:00 Oktatóműsor

11:25 Dokumentumműsor

11:50 A körülöttünk levő világ

12:15 Jó munka

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Visszapillantó (magyar)

13:40 Gyermekműsor

14:05 Spektrum (bunyevác)

14:35 A Degrassi gimi –

sorozat

15:00 Luča – montenegrói

műsor

15:20 A körülöttünk levő világ

15:45 Euró áttekintés

16:10 Paletta (szlovák)

17:00 Rajzolj nekem egy mesét

- rajzfilm (szlovák)

17:10 Szlovák nyelvű műsor

17:45 Hírek – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Cigány zenés műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság (roma)

21:30 TV magazin (roma)

22:30 Vere i zavere – hazai

sorozat

23:23 Za korak ispred (4/6) –

dokumentumműsor

23:48 Ismerd meg a

várost (4/10) –

dokumentumműsor

PANNON TV

7:00 Jó formában

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Tenyerünkön a világ -

Indonézia - Sumbawa és

Komodo

8:35 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Bringás Brigantik -

természetfilm-sorozat

10:05 Roma Magazin

10:30 Gazdatúra

11:00 Diagnózis

11:30 Rövidfilmek a parlagi sas

védelméről

12:00 Jövőprojekt

12:30 Szubjektív

13:00 A természet titkai

13:30 Kertszépítők

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Látogató

14:55 Körút

16:00 Szerezz egy trófeát!

16:30 Roma Magazin

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Térkép - Integrációs

magazinműsor

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Közel-kép

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Mauritius - Fekete ében,

gyöngyfehér korall,

hétszínű természet -

ismeretterjesztő film

21:00 Amazónia papagájai -

természetfilm

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Faluműsor (ism.)

10:05 Heti gazdasági figyelő

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szempont

16:35 Hit, vallás, hitvallás

17:45 Nyelvművelő jegyzet

18:00 Beszélgessünk

19:00 Gyöngykaláris

20:05 Heti gazdasági figyelő

(ism.)

22:00 Balkán mix

23:05 Kis éji zene

21:30 Közel-kép

22:00 Híradó

22:35 Térkép

22:55 Roma Magazin

23:25 Kincsesládánk - Mohol

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

10:05 Reggeli műsor

11:05 Zaboravljeni – sorozat

12:00 Hírek

12:45 Rendőrakadémia – sor.

13:40 Majstor i Šampita –

jugoszláv film

15:10 Ez Szerbia

16:03 Srećni ljudi – sorozat

17:00 Híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

magazinműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – sorozat

21:00 Rendőrakadémia – sor.

22:00 Kosárlabda – sportműsor

22:30 Kiša – jugoszláv film

BELGRÁD 2

7:00 Lajmet

7:06 Környezet és egészség –

ökológiai műsor

7:32 Kocka, kocka, kocka –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:00 Doktor Proktors –

gyermekfilm

11:30 Játék és matematika

között – iskolai műsor

11:45 Iskolai műsor

12:00 Ökológiai műsor

tv kedd, július 23.

12:30 Belgrádi

filharmonikusok és

Mihail Jurovski – zenés

műsor

13:20 Ökológiai műsor

13:50 Kis napló –

gyermekműsor

13:55 Tudás-hatalom –

dokumentumműsor

14:55 Downton Abbey – sor.

15:50 Drámahétfő: A tévés

rendezős klasszikusai,

Arsenije Jovanović -

„Sarajevski atentat” – TV

film

17:00 Servantes iz Malog

Mista – jugoszláv film

18:40 Közlekedési folyosók –

dokumentumműsor

19:10 Lajmet – hírek albán

nyelven

19:15 Kulturális műsorok

20:05 Kína: Kung fu – kínai

dokumentumfilm

21:00 Velvet Divatház –

sorozat

22:25 A tudományos

fantasztikum látnokai –

tudományos műsor

23:10 A tengeralattjáró –

sorozat

0:15 Lajmet – hírek albán

nyelven

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Engel állatorvos –

telenovella

11:10 Horvátország az én

választásom

11:42 TV-naptár

12:25 Karibi virág – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 A hosszú út hazáig –

sorozat

15:00 Kisvárosi gyilkosságok –

sorozat

16:35 Merülj velünk

16:43 TV-naptár

17:20 Dr. Bergman, vidéki

orvos – sorozat

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:05 Tito –

dokumentumsorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

22:00 Horvátország nagyjai –

dokumentumsorozat

23:00 Híradó

23:33 Milliárdok nyomában

– sorozat

0:23 A hosszú út hazáig –

sorozat

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

11:00 Emlékezz rám –

amerikai film

13:00 Gwangju: úszás, élő

16:00 Körzeti híradó

16:45 Az állatkert titkos élete –

dokumentumsorozat

17:35 Körték és almák

18:25 Bolond ház – sorozat

19:00 Rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Hölgyek paradicsoma –

sorozat

21:00 Wasabi – Mar, mint a

mustár – francia-japán

film

22:35 Bel Ami – angol-olasz

film

0:20 Fehér szolga – telenovella

1:05 Esküdt ellenségek:

Különleges ügyosztály –

sorozat

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

7:30 Magyarország élőben

8:05 Címlap

8:30 Paletta

9:05 Sajtóklub

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 Főhős

12:30 Munkavállalók világa

13:05 Vetítő: Reviczkyvel az

erdőben

14:05 Bayer show

15:30 Garázs

16:05 A nyolcas

17:30 Soroló

18:30 Paletta

19:30 Magyarország élőben

20:05 Riasztás

21:05 Keménymag

22:30 Globál

23:05 Magyarország élőben

COOL

7:00 Cobra 11 – sor.

8:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

10:00 Vészhelyzet – sor.

11:00 Medicopter 117 -

Légimentők – sor.

13:00 Cobra 11 – sor.

16:00 Született detektívek

– sor.

17:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

19:00 Drága örökösök

– sorozat

20:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Rejtjelek – sor.

0:00 Időről időre – sor.

TV4

7:30 Gyilkos sorok – sorozat

9:35 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

11:45 Álom és szerelem – sor.

13:40 Doc Martin – sor.

14:50 Poirot: Tragédia három

felvonásban – angol

krimi

16:50 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

17:50 Doc Martin – sor.

18:55 Kisvárosi doktor – sor.

20:00 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

21:00 Harry Bosch - A

nyomozó – sor.

22:05 Dr. Blake – sor.

23:20 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

VIASAT3

6:40 Jóbarátok – sor.

8:00 Agymenők – sor.

9:00 Szívek szállodája – sor.

10:55 A mentalista – sor.

11:55 Szellemekkel suttogó

– sor.

12:55 Az újonc – sor.

13:50 Döglött akták – sor.

15:50 A mentalista – sor.

16:50 Lucifer – sor.

18:50 Az újonc – sor.

19:50 Észbontók

21:00 Halálosabb iramban –

amerikai film

23:15 Végső állomás 2. –

amerikai horror

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:25 Egyenes beszéd

20:30 Jakupcsek plusz

21:30 ATV Híradó

22:00 Columbo – am. krimi

23:40 Hazahúzó

ANIMAL PLANET

6:25 A második esély

11:50 Cápák városa

12:45 Állatgyógyász a Szikláshegységből

13:40 Megoldott ügyek

14:08 Állati érdekességek

14:35 Állati betolakodók

15:30 Jeff Corwin kalandjai

16:25 Állatrendőrség

Houstonban

17:20 Sodródás

18:15 Vadállatok orvosa

19:10 Hatalmasak és

veszélyesek

20:05 Európa vadonjai

21:00 Állati betolakodók

21:55 A második esély

22:50 Vadállatok orvosa

23:45 Hatalmasak és

veszélyesek

DISCOVERY

9:00 Angliai raktárvadászok

9:30 Hogyan készült?

10:00 A brit kincsvadász

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Távol a civilizációtól

13:00 Az alaszkai vadon

gyermekei

14:00 A brit kincsvadász

16:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan csinálják?

19:00 Autókereskedők

20:00 A brit kincsvadász

21:00 Hogyan csinálják?

22:00 Rejtett kincsek

23:00 Az A2-es autópálya

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Hihetetlen gépezetek

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák

14:00 Garázs varázs

15:00 Kivételes mérnöki

munkák

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 II. világháború: A

csendes-óceáni

hadszíntér

21:00 Nincs visszaút -

kitelepítések Európában

1945 és 1949 között

22:00 Hitler végórái:

Normandiától Berlinig

23:00 Hitler végórái:

Normandiától Berlinig

0:00 A nagy káosz: 1940

júniusa

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges konyhája

9:30 Julius 22 perces kajái

10:00 Jamie 15 perces kajái

10:30 Bill hétvégi lakomái

11:30 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

12:05 Anna Olson házi

süteményei

12:35 Jamie egyszerű és gyors

kajái

13:10 Nemesi lakomák

14:10 Hugh mesterhármasa

14:40 Gordon Ramsay - Családi

körben

15:10 Jamie 15 perces kajái

15:40 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

16:45 Jakubiak konyhájából

szeretettel

17:15 Anna Olson házi

süteményei

17:45 Julius 22 perces kajái

18:20 Fűszerek a kertből

18:25 Pepe egészséges konyhája

19:00 Robi és a szomszédok

19:30 Mi van a hűtőben?

20:00 Bill hétvégi lakomái

21:00 Nemesi lakomák

22:00 Hugh mesterhármasa

22:30 Gordon Ramsay - Családi

körben

23:00 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

23:35 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

CINEMAX

6:00 Egy szezon

Franciaországban –

francia film

7:40 M – francia film

9:20 Sorsjegyesek – am. film

11:00 Ne lőj! – belga dráma

13:15 Éjszaka Tunéziában –

tunéziai krimi

14:55 A vértől csöpögő ház –

angol horrorfilm

16:35 M – francia film

18:15 Bizonyítás – am. dráma

20:00 Átejtve – am. vígjáték

21:50 Jett – sor.

22:50 Gomorra –sor.

23:40 Játékmester – német

thriller

1:20 Csábítás – kanadai film

HBO

6:00 A hihetetlen család 2 –

amerikai animációs film

7:55 Ramona és Beezus –

amerikai családi vígjáték

9:40 Pete Holmes: Stand up

különkiadás

10:40 Arthur, a legjobb parti –

amerikai vígjáték

12:30 Nemek harca – angol

vígjáték

14:30 Kalózok! - A kétballábas

banda – animációs film

16:00 Barátom, Róbert Gida

– amerikai családi film

17:40 John Oliver-show az

elmúlt hét híreiről

18:20 Viktória – sor.

19:10 Krypton – sor.

20:00 A spanyol hercegnő

– sor.

21:00 Válás – sor.

21:30 Évek alatt – sor.

22:30 Hatalmas kis hazugságok

– sor.

23:30 Eufória – sor.

0:35 Exodus: Istenek és

királyok – amerikai

kalandfilm

FILM+

5:50 A jelszó: Világvége 1. –

amerikai akciófilm

7:20 A jelszó: Világvége 2. –

amerikai akciófilm

8:45 A végrehajtó – amerikai

akciófilm

10:30 Star Trek: Űrlázadás

– amerikai akciókalandfilm

12:30 Az emlékek őre –

amerikai film

14:20 Tűz a mélyben –

amerikai akciófilm

16:25 A szív bajnokai –

amerikai film

19:00 Banános Joe – olasz

akcióvígjáték

21:00 Másnaposok – am. film

23:00 Disturbia – am. thriller

1:00 Kopp-kopp – am. thriller

ARENA SPORT 1

7:00 Vízilabda:

negyeddöntők

13:00 Úszás: döntők

15:00 Kosárlabda: Crvena

zvezda–Budućnost

17:00 Labdarúgás:

Inđija–Partizan

19:00 Labdarúgás: Viktoria

Plzen–Olympiacos

21:00 Labdarúgás:

Real Madrid–Ajax

22:55 Hírek

23:30 Xtreme Collxtion

0:00 Red Bull Worldies

0:15 Labdarúgás:

River Plate–Cruzeiro

2:15 Red Bull Worldies

2:30 Labdarúgás: Godoy

Cruz–Palmeiras

EUROSPORT 1

7:00 Kerékpár

8:00 Sportok

8:30 Olimpiai játékok

9:30 Kerékpár

10:35 Vívás

11:25 Rali

12:00 Kerékpár

13:05 Kerékpár

17:30 Kerékpár

18:00 Olimpiai játékok

19:55 Hírek

20:00 Lovaglás

21:00 Kerékpár

22:05 Rali

22:40 Vívás

0:00 Kerékpár

EUROSPORT 2

7:00 Olimpiai játékok

8:00 Kerékpár

9:30 3 falas karambol biliárd

10:30 Kerékpár

12:00 Vívás

13:30 Kerékpár

14:30 Rali

15:00 Vívás

19:50 Kerékpár

21:00 Vívás

22:25 Hírek

22:30 Kerékpár

23:30 Rali

0:00 3 falas karambol biliárd

M4 SPORT

6:45 FINA Vizes

Világbajnokság

8:30 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

9:40 M4 Sport stúdió

10:00 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

11:10 M4 Sport stúdió

11:30 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

12:40 M4 Sport stúdió

13:00 FINA Vizes vb: Úszás

elődöntők, döntők

15:15 M4 Sport stúdió

16:00 Vívó Világbajnokság

18:15 M4 Sport stúdió

18:30 Hungaroring magazin

19:00 SzerencsePerc

19:01 Fradi Tv

19:30 FINA Vizes vb: Ez történt

a vizes világbajnokságon

20:15 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda negyeddöntő

mérkőzés

21:45 Sporthíradó

22:10 Női junior kézilabda

Európa-bajnokság

23:45 FINA Vizes

Világbajnokság

1:10 Bringasport magazin

2019. július 18. 61

szerda, július 24.

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

rtv

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:15 Hoppi mesék

12:30 Kalózka és Kapitány

kalandjai

12:55 Szuper Négyes

13:20 M2 matricák - Hevül a

vegyület

13:25 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky

13:40 Kelj fel, Marci!

14:05 Umizoomi csapat

14:25 Charley az iskolában

14:35 Lülü, a teknőc

15:00 Rozsdalovag

15:25 Brümmögők

15:45 A dzsungel könyve

16:00 Gyerekversek

16:04 Hetedhét kaland

16:15 Kelj fel, Marci!

16:35 A kis herceg

17:05 Lilo és Stitch

17:25 Dr. Plüssi

17:50 Mickey egér játszótere

18:10 Miles a jövőből

18:35 Charley az iskolában

18:50 Lülü, a teknőc

19:15 Az ifjú Robin Hood

kalandjai ?

19:30 Alvin és a mókusok

19:55 Bob, a mester

20:05 M2 matricák - Baltazárbazár

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Én vagyok itt - Zenés

magazin az A38 Hajóról

21:55 Szellemekkel suttogó

22:45 Odaát

23:30 Az A38 Hajó színpadán:

The Freeborn Brothers

0:30 Melissa és Joey – sor.

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 M5 - Úton!

7:35 Vers mindenkinek

7:40 Mesterember

8:25 Univerzum - Tasmánia -

Édenkert a világ végén

9:20 1100 év Európa közepén

9:50 A viking kard titka

10:40 Mutasd meg, hol élsz!

11:05 Magyar szentek és

boldogok - Rózsás Szent

Erzsébet

11:35 Írókorzó

12:10 Portréfilm Kiss Benedek

költőről - MMA

portrésorozat

13:10 Tőkéczki és Takaró:

történelem és irodalom

mindenkinek

13:40 Magyar szentek és

boldogok - Szent

királylányok

14:10 Szólalj meg!

15:00 Fibulák és fabulák

- avagy leletek a

régészetről

15:55 Magyar zeneszerzők

16:55 Ön is tudja? -

műveltségi vetélkedő

17:30 1100 év Európa

közepén

18:05 Csodálatos bolygónk

18:55 Mutasd meg, hol élsz!

19:25 Vers mindenkinek

19:30 Univerzum - Szudán -

A núbiai karavánok

20:30 M5 Híradó

20:55 M5 - Úton!

21:05 Szegedi Szabadtéri

Játékok 2017

22:15 Vers mindenkinek

22:20 M5 Híradó

22:50 Magyar zeneszerzők

23:50 M5 - Úton!

23:55 Szegedi Szabadtéri

Játékok 2017

TV2

6:55 Mokka

8:50 Család csak egy van

– sor.

9:35 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem – sorozat

13:35 Walker, a texasi kopó

– sorozat

15:40 Szerelmem, Ramón

– sor.

16:45 Madárka – sorozat

18:00 Tények

19:10 Bezár a bazár!

20:40 Áll az alku

21:50 Koszorúslányok – am.

film

0:30 Tények Extra

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

11:50 Egy rém új feleség – sor.

12:20 Szulejmán – sorozat

14:40 Glades - Tengerparti

gyilkosságok – sorozat

15:45 Elif - A szeretet útján

– sor.

16:50 Megtörve – sor.

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz

20:00 Megtörve – sorozat

20:05 A mi kis falunk

– sorozat

21:05 Barátok közt – sorozat

21:45 Showder Klub

22:50 Mr. Whiskey

– sorozat

23:50 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 A Madagaszkár

pingvinjei

8:00 Vészhelyzet – sorozat

10:00 Vacsoracsata

12:00 Hagyjál főzni!

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

17:20 Segítség, bajban vagyok!

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye – sor.

DUNA

7:15 Ecranul nostru

7:45 Noé barátai

8:20 Sorsok útvesztője – sor.

9:05 A vidéki doktor – sor.

10:00 Balatoni nyár

12:01 Híradó

12:45 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:20 Család-barát válogatás

2019

14:25 Univerzum

15:20 Végtelen szerelem –

sorozat

16:10 Rex felügyelő – sorozat

17:05 Anya, az állatorvos –

sorozat

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője – sor.

19:30 Alpesi őrjárat – sorozat

20:25 Skandináv lottó

20:35 Mattoni – sorozat

21:40 Pietro szigete – sorozat

22:20 Kenó

22:30 Szabadság tér 89

23:20 Fölszállott a páva -

Egyszer volt...

0:15 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:15 Magyar válogatott

8:15 Német nyelvű hírek

8:20 Orosz nyelvű hírek

8:30 Kínai nyelvű hírek

8:40 Rome Reports - Vatikáni

híradó

9:05 Mai hitvallások

9:30 A sokszínű vallás

9:50 Nagyok

10:30 Ridikül

11:25 Angol nyelvű hírek

11:40 Csodadoktor – tévéfilm

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 Hrvatska Kronika

13:50 Ecranul nostru

14:20 Balatoni nyár

16:20 Család-barát válogatás

2019

17:20 Ízőrzők

17:55 Másfélmillió lépés

Magyarországon

18:35 Itthon vagy!

19:00 Magyar válogatott

20:00 Budavári Palotakoncert

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:35 Munkaügyek - IrReality

Show

22:35 Ég, föld, férfi, nő

23:30 M5 Híradó

0:00 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Arcok

8:31 Sportglóbusz

8:36 Art - erija

8:48 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:08 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 17/18

9:53 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

10:43 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(ruszin)

11:45 Paletta-kollázsműsor

(horvát)

11:54 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 Velvet Divatház – sor.

12:50 Állami munka

13:00 A jövő kirakata

13:26 NS örökké

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Arcok

14:00 Hírek

14:05 Velvet Divatház – sor.

14:43 Falusi emberek

15:00 Agrárhíradó

15:20 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 18/18

16:05 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

17:00 Híradó

17:25 Városok a Dunánál –

dokumentumműsor

18:00 Képeslapok

19:05 Gyermekműsor

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 Gyilkosság a Luma

bárban – játékfilm

21:42 Állami munka

21:50 Szomszédok története

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija

22:48 Kismamák világa –

játékfilm

0:33 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

7:00 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

7:08 Konyhácska

7:30 Glóbusz (magyar)

8:00 Napjaink (magyar)

9:00 Jó estét, Vajdaság (roma)

10:30 Cigány zenés műsor

11:00 TV magazin (roma)

12:00 Romológia

12:30 Falusi emberek

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 TV sport (magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:00 Világítótorony (horvát)

14:30 A Degrassi gimi –

sorozat

14:55 A világ közepe

15:20 Ukrajna 7 csodája (szerb

felirattal)

15:45 A jövő kirakata

16:10 Paletta (ruszin)

16:50 Ruszin nyelvű műsor

17:20 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (ruszin)

17:30 Paletta (horvát)

17:45 TV-híradó – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Román zenés műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság

(román)

21:30 TV magazin (román)

22:25 Német gyárak

22:51 5kazanje

23:41 Luča - montenegrói

műsor

PANNON TV

7:00 Térkép

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Szerezz egy trófeát!

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Drávatáj

10:05 Unser Bildschirm

10:30 Ahajt és Itthon

11:00 Polgár

11:30 Vizitor – Hogy

láss a pályán! -

gyógypedagógus

12:00 Check in

12:30 Szubjektív

13:00 A természet titkai

13:30 Bringás Brigantik -

természetfilm-sorozat

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:25 Székely konyha

14:50 Kincsesládánk - Torda

16:00 Gazdatúra

16:30 Unser Bildschirm

17:00 Közel-kép

17:30 Híradó

18:05 Kárpát Expressz

18:30 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Szubjektív

19:30 Közel-kép

20:00 Híradó

20:35 Népzene és világzene -

Interetno Fesztivál 2017 -

Ravnica tamburazenekar

22:10 Híradó

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Hangadó szerda

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 Szórakoztató zene

16:35 Ráadás

17:35 Libegő

19:00 Nefelejcs

20:05 Hangadó szerda

(ism.)

22:00 Jazz óra

23:05 Kis éji zene

22:45 Kárpát Expressz

23:05 Unser Bildschirm

23:30 Térkép

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

8:00 Reggeli híradó

10:05 Reggeli műsor

11:05 Zaboravljeni – jugoszláv

sorozat

12:00 Hírek

12:45 Rendőrakadémia –

sorozat

13:40 Kako sam sistematski

uništen od idiota –

jugoszláv film

15:15 Ez Szerbia

16:10 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? –

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

magazinműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – jugoszláv

sorozat

21:00 Rendőrakadémia –

sorozat

22:00 Időzített bomba – film

23:40 Híradó

0:25 Downton Abbey –

sorozat

BELGRÁD 2

7:00 Környezet és egészség –

ökológiai műsor

7:30 Kocka, kocka, kocka –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:00 Másodpercenként 5

centiméter – film

11:05 Jelírás – iskolai műsor

62 2019. július 18.

tv szerda, július 24.

11:20 Upsz! Bajban vagyok –

iskolai műsor

11:30 Tudomány 50 –

tudományos műsor

12:00 Gitár art fesztivál – zenés

műsor

13:00 Kajmakčalan: A

szabadság kapuja –

tudományos műsor

13:30 Kis napló –

gyermekműsor

13:40 Downton Abbey – sor.

14:35 Velvet Divatház – sorozat

16:00 Majstor i Šampita –

jugoszláv film

17:30 Négyzet alakú kör –

dokumentumműsor

17:55 Belgrádi fagylalt –

dokumentumműsor

18:30 Építészet ma –

dokumentumműsor

19:00 Lajmet

19:05 Duran Duran –

dokumentumműsor

21:00 Velvet Divatház – sor.

22:00 Bunt rock fesztivál 2019

– zenés műsor

23:40 A tengeralattjáró – sor.

0:40 Lajmet – hírek albán

nyelven

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Engel állatorvos –

telenovella

11:10 Fedezzük fel

Horvátországot

11:42 TV-naptár

12:25 Karibi virág – telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 A hosszú út hazáig –

sorozat

15:00 Kisvárosi gyilkosságok –

sorozat

16:35 Merülj velünk

16:43 TV-naptár

17:20 Dr. Bergmann, vidéki

orvos – sorozat

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

19:59 Lottó

20:05 Tito – dok.-sorozat

21:00 Fekete-fehér világ –

sorozat

22:00 Horvátország nagyjai –

dokumentumsorozat

23:00 Híradó

23:33 Milliárdok nyomában

– sorozat

0:33 A hosszú út hazáig – sor.

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek,

gyermeksorozatok

11:00 Wasabi – Mar, mint a

mustár – francia-japán

film

13:00 Gwangju: úszás, élő

16:00 Körzeti híradó

16:45 Az állatkert titkos élete –

dokumentumsorozat

17:35 Körték és almák

18:25 Bolond ház – sorozat

19:00 Rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Hölgyek paradicsoma –

sorozat

21:00 Újra játékban –

amerikai film

22:50 A Jégember – am. film

0:35 Fehér szolga –

telenovella

1:20 Esküdt ellenségek:

Különleges ügyosztály –

sorozat

2:05 Graham Norton és

vendégek – talk-show

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

7:30 Magyarország élőben

8:05 Globál

8:30 Paletta

9:05 Keménymag

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 Riasztás

12:30 Európai Híradó

13:05 Civil kör

14:05 Főhős

15:30 Globál

16:05 Bayer show

17:30 Címlap

18:30 Paletta

19:30 Magyarország élőben

20:05 Terc

21:05 Csörte

22:30 Heti terror

23:05 Magyarország élőben

COOL

7:00 Cobra 11 – sor.

8:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

10:00 Vészhelyzet – sor.

11:00 Medicopter 117 -

Légimentők – sor.

13:00 Cobra 11 – sor.

16:00 Született detektívek

– sor.

17:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

19:00 Drága örökösök

– sorozat

20:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Rejtjelek – sor.

0:00 CSI: New York-i

helyszínelők – sor.

TV4

7:30 Gyilkos sorok – sorozat

9:35 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

11:45 Álom és szerelem – sor.

13:40 Doc Martin – sor.

14:50 Poirot: Az ellopott

gyilkosság – angol krimi

16:50 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

17:50 Doc Martin – sor.

18:55 Kisvárosi doktor – sor.

20:00 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

21:00 Harry Bosch - A

nyomozó – sor.

22:05 Dr. Blake – sor.

23:15 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

VIASAT3

6:40 Jóbarátok – sor.

8:00 Agymenők – sor.

9:00 Szívek szállodája – sor.

10:55 A mentalista – sor.

11:55 Szellemekkel suttogó

– sor.

12:55 Az újonc – sor.

13:50 Döglött akták – sor.

15:50 A mentalista – sor.

16:50 Lucifer – sor.

18:50 Az újonc – sor.

19:50Észbontók

21:00 Halálos iramban:

Tokiói hajsza – amerikai

film

23:00 Végső állomás 3. –

amerikai horror

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:25 Egyenes beszéd

20:30 Jakupcsek plusz

21:30 ATV Híradó

22:00 Columbo – am. krimi

23:40 Hazahúzó

ANIMAL PLANET

6:25 Alaszkai vadmentők

11:50 Sodródás

12:45 Állatgyógyász a Szikláshegységből

13:40 Hatalmasak és

veszélyesek

14:35 Állati betolakodók

15:30 O'shea nagy kalandja

16:25 Állatrendőrség

Houstonban

17:20 A legjobb falatok - a 25

legjobb cápakaland

18:15 Kutya-macska harc

19:10 Akváriumi élet

20:05 Európa vadonjai

21:00 Állati betolakodók

21:55 A második esély

22:50 Kutya-macska harc

23:45 Akváriumi élet

DISCOVERY

6:25 Autókereskedők

8:05 Csomagcsaták

8:30 Hogyan csinálják?

9:00 Angliai raktárvadászok

9:30 Hogyan készült?

10:00 A brit kincsvadász

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Távol a civilizációtól

13:00 Az alaszkai vadon

gyermekei

14:00 A brit kincsvadász

16:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan csinálják?

19:00 Autókereskedők

20:00 Építkezés Alaszkában

21:00 Katasztrófamesterek

22:00 Cefrekirályok

23:00 Az A2-es autópálya

0:00 Expedíció az

ismeretlenbe

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Kivételes mérnöki

munkák

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák:

Speciális esetek

14:00 Garázs varázs

15:00 Csalagút: Áttörés a jövőbe

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 II. világháború:

A csendes-óceáni

hadszíntér

21:00 Zord bolygó

23:00 Hitler és a nők

0:00 Apokalipszis: Sztálin

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges konyhája

9:30 Julius 22 perces kajái

10:00 Jamie 15 perces kajái

10:30 Bill hétvégi lakomái

11:30 Raymond Blanc - Titkok

a konyhából

12:05 Anna Olson házi

süteményei

12:35 Jamie egyszerű és gyors

kajái

13:10 Nemesi lakomák

14:10 Hugh mesterhármasa

14:40 Gordon Ramsay - Családi

körben

15:10 Jamie 15 perces kajái

15:40 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

16:45 Jakubiak konyhájából

szeretettel

17:15 Anna Olson házi

süteményei

17:45 Julius 22 perces kajái

18:20 Fűszerek a kertből

18:25 Pepe egészséges konyhája

19:00 Robi és a szomszédok

19:30 Mi van a hűtőben?

20:00 Bill hétvégi lakomái

21:00 Nemesi lakomák

22:00 Hugh mesterhármasa

22:30 Gordon Ramsay - Családi

körben

23:00 Elő a fűszerekkel

23:35 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

CINEMAX

6:00 Éjszaka Tunéziában –

tunéziai krimi

7:40 Heavy túra – finnnorvég

vígjáték

9:10 Bizonyítás – am. dráma

10:50 Átejtve – amerikai

romantikus vígjáték

12:45 Sharon 1, 2, 3 – amerikai

romantikus vígjáték

14:05 Értelem és érzelem –

amerikai romantikus

vígjáték

16:20 Heavy túra – finn-norvég

vígjáték

17:50 Azután – amerikai

filmdráma

20:00 Titokban kell cigiznem –

francia film

21:30 Fahrenheit 451 –

amerikai sci-fi

23:10 Luna – francia dráma

0:45 Szívás – am. thriller

HBO

6:00 Nemek harca – angol

vígjáték

8:00 A csillag– amerikai

animációs film

9:25 Pál, Krisztus apostola –

amerikai film

11:10 Solo: Egy Star Warstörténet

– amerikai sci-fi

13:25 Exodus: Istenek és

királyok – amerikai

kalandfilm

15:55 A spanyol hercegnő – sor.

16:50 Krypton – sor.

17:40 Vörös veréb – amerikai

kémfilm

20:00 Nyughatatlan özvegyek –

angol thriller

22:05 Hatalmas kis

hazugságok – sor.

23:05 Eufória – sor.

0:10 Szólíts a neveden –

olasz romantikus film

FILM+

6:55 A végrehajtó – amerikai

akciófilm

8:50 Harc mindhalálig –

amerikai akciófilm

10:40 Az emlékek őre –

amerikai film

12:30 Boone: a fejvadász –

amerikai akciófilm

14:20 Szökésben – amerikai

akciófilm

16:45 Nico – amerikai

akciófilm

18:45 Nyomás utána! – olaszamerikai

akcióvígjáték

21:00 Parker – amerikai

akciófilm

23:25 Az élet ára – angol

akcióthriller

ARENA SPORT 1

7:00 Labdarúgás: Viktoria

Plzen–Olympiacos

9:00 Homage

9:30 Hírek

10:00 Vízilabda (nők):

elődöntők

13:00 Úszás: döntők

15:40 Kézilabda:

Veszprém–Vardar

17:40 Labdarúgás: Szerb

Szuperliga (összefoglaló)

18:45 Labdarúgás:

River Plate–Cruzeiro

20:45 Labdarúgás: Wigan

Athletics–Everton

22:55 Hírek

23:30 Shortlist

0:00 Red Bull Worldies

0:15 Labdarúgás: Nacional–

Internacional

2:15 Red Bull Worldies

2:30 Labdarúgás: Athletico

PR–Boca Juniors

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpár

8:30 Rali

9:05 Kerékpár

10:05 Lovaglás

11:10 Kerékpár

17:30 Kerékpár

18:00 Vívás

19:00 Hírek

19:05 Rali

19:35 Olimpiai játékok

21:00 Kerékpár

22:00 Hírek

22:05 Autóverseny

22:35 Rali

23:05 Formula-e

23:50 Olimpiai játékok

0:05 Kerékpár

EUROSPORT 2

6:303 falas karambol biliárd

7:30 Olimpiai játékok

8:30 Vívás

10:00 Kerékpár

11:00 Rali

11:30 Formula-e

12:20 Sportok

12:50 Vívás

13:40 Asztalitenisz

14:40 Olimpiai játékok

15:40 Sportok

16:10 Vívás

17:40 Rali

18:10 Formula-e

19:00 Kerékpár

20:55 Hírek

21:05 Olimpiai játékok

22:35 Kerékpár

23:35 Vívás

1:00 Kerékpár

M4 SPORT

6:45 FINA Vizes

Világbajnokság

8:30 FINA Vizes vb: Női

vízilabda helyosztó

mérkőzés

9:40 M4 Sport stúdió

10:00 FINA Vizes vb: Női

vízilabda elődöntő

mérkőzés

11:10 M4 Sport stúdió

11:30 FINA Vizes vb: Női

vízilabda elődöntő

mérkőzés

12:40 M4 Sport stúdió

13:00 FINA Vizes vb: Úszás

elődöntők, döntők

15:45 M4 Sport stúdió

16:05 Öttusa Világkupa

összefoglaló

17:00 Sporthíradó

17:05 Strandkézilabda

17:25 Fradi Tv

19:00 SzerencsePerc

20:00 M4 Sport stúdió

20:15 UEFA Bajnokok Ligája

22:05 M4 Sport stúdió

23:00 Vizes Világbajnokság

23:45 FINA Vizes vb: Női

vízilabda elődöntő

mérkőzés

2019. július 18. 63

csütörtök, július 25.

rtv

A TV-MŰSOR TÁMOGATÓJA AZ

M1

5:55 Ma reggel

9:15 Ma délelőtt

Benne: híradó, sporthírek,

agrárhírek, közlekedési hírek

12:55 Ma délután

17:50 Ma este

21:50 Ma éjjel

M2 / PETŐFI TV

6:00 Rajzfilmek, sorozatok

12:15 Hoppi mesék

12:30 Kalózka és Kapitány

kalandjai

12:55 Szuper Négyes

13:20 M2 matricák

13:25 Ma-ma-mackók: Björn

és Bucky

13:40 Kelj fel, Marci!

14:05 Umizoomi csapat

14:25 Charley az iskolában

14:35 Lülü, a teknőc

15:00 Rozsdalovag

15:25 Brümmögők

15:45 A dzsungel könyve

16:04 Hetedhét kaland

16:15 Kelj fel, Marci!

16:35 A kis herceg

17:05 Lilo és Stitch

17:25 Dr. Plüssi

17:50 Mickey egér játszótere

18:10 Miles a jövőből

18:35 Charley az iskolában

18:50 Lülü, a teknőc

19:15 Az ifjú Robin Hood

kalandjai ?

19:30 Alvin és a mókusok

19:55 Bob, a mester

20:05 M2 matricák

20:15 Tuti gimi – sor.

21:05 Én vagyok itt - Zenés

magazin az A38 Hajóról

22:05 KiberMa

22:40 Odaát

23:25 Kulisszák mögött - az

A38 Hajón: Budapest Bár

0:20 Melissa és Joey – sor.

M5

7:00 M5 Híradó

7:30 M5 - Úton!

7:35 Vers mindenkinek

7:40 Aranyok aranya

8:25 Univerzum - Szudán

9:20 1100 év Európa közepén

9:50 Csodálatos bolygónk

10:40 Mutasd meg, hol élsz!

11:05 Magyar szentek és

boldogok - Szent

királylányok

64 2019. július 18.

11:35 Európa kék szalagja, a

Duna

12:10 Opera Café

12:40 Multiverzum - A

tudomány határtalan!

13:10 Magyar Krónika

13:40 Magyar szentek és

boldogok - Szent László,

a mondai hős

14:10 Szólalj meg!

15:00 Vadásztársak

15:55 Amerikában jártunk.

Mestersége címere...

16:25 A Nagyok

16:55 Ön is tudja? - műveltségi

vetélkedő

17:30 1100 év Európa közepén

18:05 Csodálatos bolygónk

18:55 Mutasd meg, hol élsz!

19:20 Vers mindenkinek

19:30 Univerzum - Sakálok -

Távol Afrikától

20:30 M5 Híradó

20:55 M5 - Úton!

21:05 A cigányok ideje –

filmdráma

23:30 Vers mindenkinek

0:20 M5 Híradó

TV2

6:55 Mokka

8:50 Család csak egy van

– sor.

9:35 Teleshop

10:45 Astro-Világ

12:00 Tények Délben

12:30 Piszkos pénz, tiszta

szerelem – sorozat

13:35 Walker, a texasi kopó

– sorozat

15:40 Szerelmem, Ramón – sor.

16:45 Madárka – sorozat

18:00 Tények

19:10 Bezár a bazár!

20:40 Áll az alku

21:50 Az ördög Pradát visel –

am. film

0:15 Propaganda

RTL KLUB

6:00 Reggeli

9:05 Asztro-Show

10:10 Top Shop

11:50 Muppet Show

12:20 Szulejmán – sorozat

14:40 Glades - Tengerparti

gyilkosságok – sorozat

15:45 Elif - A szeretet útján

– sor.

16:50 Megtörve – sor.

18:00 RTL Híradó Esti kiadás

19:05 Fókusz

20:00 Megtörve – sorozat

20:05 A mi kis falunk – sorozat

21:05 Barátok közt – sorozat

21:45 The Expendables

- A feláldozhatók

– am. film

23:50 RTL Híradó - Késő esti

kiadás

RTL II

7:00 A Madagaszkár

pingvinjei

8:00 Vészhelyzet – sorozat

10:00 Vacsoracsata

12:00 Hagyjál főzni!

13:00 Segítség, bajban vagyok!

13:55 A gyanú árnyékában

14:55 Showder Klub

16:00 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

17:20 Segítség, bajban vagyok!

18:20 A gyanú árnyékában

19:20 Showder Klub

21:30 Éjjel-Nappal Budapest

– sorozat

22:45 Showder Klub

23:45 Anyák gyöngye – sor.

DUNA

7:15 Alpok-Duna-Adria

7:45 Noé barátai

8:20 Sorsok útvesztője – sor.

9:05 A vidéki doktor – sor.

10:00 Balatoni nyár

12:01 Híradó

12:45 Kulináris kalandozások a

világ körül

13:20 Család-barát válogatás

14:20 Univerzum

15:20 Végtelen szerelem – sor.

16:10 Rex felügyelő – sorozat

17:05 Anya, az állatorvos –

sorozat

18:00 Híradó

18:35 Sorsok útvesztője – sor.

19:30 Alpesi őrjárat – sorozat

20:30 Oviapu – amerikai film

22:10 Kenó

22:15 A tizedes meg a többiek

– magyar film

0:00 Balatoni nyár

DUNA WORLD

7:10 Útravaló

7:25 Magyar válogatott

8:25 Német nyelvű hírek

8:30 Orosz nyelvű hírek

8:35 Kínai nyelvű hírek

Újvidéki Rádió – Muzsikaszó, jókívánság, július 28-ára

1. Aki a babáját igazán szereti...csárdáscsokor (Révész zenekar), 2. Részlet a kispiaci

lakodalomból (Kispiaci zenekar), 3. Temetőbe’ körösztre szállt a rigó (Temerini

Pacsirták), 4. Szórja a Nap aranysugarát (Kozma Irén, Inci), 5. Az én falum nem oly

híres (Tűri Antal), 6. Két kis aranykarikának (Doroszlói Veteránok), 7. Nótaszóval

azt üzenem (Kovács Erzsi), 8. Én, aki nála jártam (Koós János), 9. Szeretni kell

(Nádas György), 10. Jó lenne 120 évig élni (Sárosi Katalin), 11. Muskátlis ablakok

(Gyulai Erzsébet), 12. Lehoznám a csillagokat érted (Balázs Pali), 13. Egy a szívem

ezt neked adom (Galambos Lajos)

8:50 A sokszínű vallás

9:30 Vallás és szabadság

9:40 Nagyok

10:05 Ridikül

11:00 Angol nyelvű hírek

11:15 A Molitor ház

12:50 V4 HÍRADÓ

13:00 Híradó

13:20 Slovenski Utrinki

13:50 Alpok-Duna-Adria

14:20 Balatoni nyár

16:20 Család-barát válogatás

17:20 Ízőrzők

17:55 Másfélmillió lépés

Magyarországon

18:30 Itthon vagy!

19:00 Magyar válogatott

20:00 Szenes Iván írta

21:00 Híradó

21:25 V4 HÍRADÓ

21:35 Munkaügyek - IrReality

Show

22:35 Ég, föld, férfi, nő

23:30 M5 Híradó

0:00 Mindenki Akadémiája

VAJDASÁG 1

6:30 Jó reggelt, Vajdaság

8:27 Arcok

8:30 Sportglóbusz

8:35 Art - erija

8:50 Gyermeknapló

9:00 Hírek

9:08 A kozmosz titkai Morgan

Freemannel 18/18

9:53 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

10:43 Kulináris műsor

11:00 Hírek

11:05 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

11:55 Te döntesz

12:00 Híradó hallássérültek

részére

12:08 Velvet Divatház – sor.

12:50 Állami munka

13:00 Kattintson a megfelelőre

13:26 NS örökké

13:30 Együtt fél kettőkor

13:55 Arcok

14:00 Hírek

14:05 Velvet Divatház – sorozat

14:44 Falusi emberek

15:00 Agrárhíradó

15:20 Bon appetit (1/10) –

dokumentumsorozat

16:05 Az univerzum rejtélye –

dokumentumsorozat

17:00 TV híradó

17:25 Gyerekek az

óriásplakátokon (4/6) –

dokumentumműsor

17:50 Szomszédok története

17:56 Időjárás-előrejelzés

18:00 Képeslapok

19:05 Gyermeknapló

19:17 Állami munka

19:30 Híradó

20:05 A törvény gyilkosa –

játékfilm

21:47 Szomszédok története

21:52 Zöld előrejelzés

22:00 Vajdasági hírek

22:30 Sportglóbusz

22:35 Art - erija

22:47 Srpski ekran

23:15 A biztonság záloga –

játékfilm

0:55 Együtt fél kettőkor

VAJDASÁG 2

6:30 Visszatérés a falura

6:55 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

7:03 Konyhácska

7:25 Vendégem (magyar)

7:55 Mátyás király meséi

(magyar)

8:25 Gyöngyösbokréta

(magyar)

8:19 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

8:55 Jó estét, Vajdaság

(román)

10:25 Román zenés műsor

10:55 Megegyezés nélkül

11:45 A világ központja

12:10 Arany jubileum

(magyar)

12:40 Konyhácska

13:00 Hírek

13:10 Tinifesztivál (magyar)

13:40 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

13:45 Gyermekműsor

14:02 Visszatérés a falura

14:27 A Degrassi gimi – sor.

14:49 Valami több

15:13 Halászat

15:40 Moto Show

16:10 Paletta-kollázsműsor

(magyar)

17:00 Aranykor (magyar)

17:30 Rajzolj nekem egy mesét

– rajzfilm (magyar)

17:45 TV híradó – nemzetiségi

összeállítás

19:00 Híradó

19:30 Ukrán nyelvű műsor

20:00 Jó estét, Vajdaság (ruszin)

21:30 TV magazin (ruszin)

22:25 Arany jubileum

(magyar)

22:55 Zóna – sorozat

23:42 Visszatérés a falura

PANNON TV

7:00 Kárpát Expressz

7:30 Mesél a Pannon

8:00 Gazdatúra

8:30 Közel-kép

8:55 Kalamáris

9:00 Szubjektív

9:30 Kellene kiskert, bőtermő!

10:05 Ecranul Nostru

10:30 Diagnózis

11:00 Látogató

11:30 Check in

12:00 Tenyerünkön a világ -

Indonézia - Sumbawa és

Komodo

12:35 Szubjektív

ÚJVIDÉKI

RÁDIÓ

Hírek: 0:00, 6:00, 6:30,

8:00, 9:00, 10:00,

11:00, 13:00, 14:00,

16:30, 17:30, 20:00,

23:00

Híradók: 7:00, 12:00, 15:00,

18:30, 21:30

0:05 Éjszakai műsor

5:00 Népzene

6:00 Reggel

9:03 Szórakoztató zene

10:05 Egészségügyi műsor

12:10 Népzene

13:03 Vajdaságon át

15:35 A siker arca

16.00 Heti klasszikus

16:35 Mesejáték

17:35 Szórakoztató zene

18:00 Durindó

19:00 Magyarnóták,

csárdások, népzene

20:05 Egészségügyi műsor

(ism.)

22:00 Pop paletta

23:05 Kis éji zene

13:00 A természet titkai

13:30 Drávatáj

13:55 Kalamáris

14:00 Közel-kép

14:30 Bóta Café

15:30 Rövidfilmek a parlagi sas

védelméről

16:00 Ahajt és Itthon

16:30 Ecranul Nostru

17:00 Szubjektív

17:30 Híradó

18:05 Srpski Ekran

18:35 Zenei válogatás

18:55 Kalamáris

19:00 Együtt-lét

19:30 Szubjektív

20:00 Híradó

20:35 Így veszett el

Erdélyország 1940–1944

21:30 Együtt-lét

22:00 Híradó

22:35 Srpski Ekran

23:05 Ecranul Nostru

23:35 Népzene és világzene

BELGRÁD 1

6:00 Hírek

6:05 Reggeli műsor

11:05 Zaboravljeni – sorozat

12:00 Hírek

12:35 Rendőrakadémia – sor.

13:30 Nešto između – sorozat

15:20 Ez Szerbia

16:05 Srećni ljudi – sorozat

17:00 Vajdasági híradó

17:20 Mit csináltok? -

tájékoztató műsor

17:42 Belgrádi krónika

18:25 Körülbelül –

magazinműsor

19:00 Kirakócska – vetélkedő

19:30 Híradó

20:05 Srećni ljudi – sorozat

tv csütörtök, július 25.

21:00 Rendőrakadémia – sor.

22:00 RTS karaván: A legszebb

népdalok – zenés műsor

23:40 Híradó

0:25 Downton Abbey – sor.

BELGRÁD 2

7:03 Környezet és egészség –

ökológiai műsor

7:34 Kocka, kocka, kocka –

iskolai műsor

8:00 Rajzfilmek,

gyermekműsorok

10:05 Út Agartba – hazai film

12:05 Kreatív mágia 2019 –

iskolai műsor

12:30 Biodiverzitás – ökológiai

műsor

12:45 Ökológiai műsor

13:00 7. Chopin feszt

13:50 Tudomány mozgásban –

tudományos műsor

14:15 Kis napló –

gyermekműsor

14:20 TV arcok

15:10 Downton Abbey – sor.

16:05 Velvet Divatház – sorozat

17:20 Kako sam sistematski

uništen od idiota –

jugoszláv film

18:55 Lajmet

19:00 Vadászat és halászat

19:30 Nők nélküli falu –

dokumentumfilm

21:00 Velvet Divatház – sorozat

22:20 Carter és June – film

23:50 Tamburás feszt 2018

HORVÁT 1

6:55 Jó reggelt, Horvátország

Hírek 7:00, 8:00, 9:00, 10:00,

12:00, 17:00, 19:00

10:20 Engel állatorvos –

telenovella

11:10 Kulturális műsor

11:42 TV-naptár

12:25 Karibi virág –

telenovella

13:15 Dr. Óz – talk-show

14:05 A hosszú út hazáig – sor.

15:00 Kisvárosi gyilkosságok –

sorozat

16:35 Merülj velünk

16:43 TV-naptár

17:20 Dr. Bergmann, vidéki

orvos – sorozat

18:10 Üldözés – kvíz

19:47 A nap témája

20:00 Lottó

20:05 Tito – dok.-sorozat

21:00 Fekete-fehér világ – sor.

22:00 Horvátország nagyjai –

dokumentumsorozat

23:00 Híradó

23:33 Milliárdok nyomában

– sorozat

0:23 A hosszú út hazáig – sor.

HORVÁT 2

6:34 Rajzfilmek, sorozatok

11:00 Újra játékban –

amerikai film

13:00 Gwangju: úszás, élő

16:00 Körzeti híradó

16:45 Az állatkert titkos élete –

dokumentumsorozat

17:35 Körték és almák

18:25 Bolond ház – sorozat

19:00 Rajzfilm

19:30 POPROCK.HR

20:05 Hölgyek paradicsoma –

sorozat

21:00 Mr. Holmes – angolamerikai

film

22:45 Hippi-túra – amerikai

film

0:25 Fehér szolga – telenovella

1:10 Esküdt ellenségek:

Különleges ügyosztály –

sorozat

HÍR TV

Híradó: 7:00, 12:00, 15:00,

17:00, 18:30, 22:00

8:30 Paletta

9:05 Csörte

10:30 Televíziós vásárlási

műsorablak

11:05 Civil kör

12:30 Soroló

13:05 Sajtóklub

14:05 Riasztás

15:30 Munkavállalók világa

16:05 Keménymag

17:30 Heti terror

18:30 Paletta

19:30 Magyarország élőben

20:05 Szabadfogás

21:05 Háttérkép

22:30 Plusz-mínusz

23:05 Magyarország élőben

COOL

7:00 Cobra 11 – sor.

8:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

10:00 Vészhelyzet – sor.

11:00 Medicopter 117 -

Légimentők – sor.

13:00 Cobra 11 – sor.

16:00 Született detektívek

– sor.

17:00 Monk - A flúgos

nyomozó – sor.

19:00 Drága örökösök

– sorozat

20:00 Dr. Csont – sor.

22:00 Gyilkos elmék – sor.

23:00 Rejtjelek – sor.

0:00 X-akták – sor.

TV4

7:30 Gyilkos sorok – sorozat

9:35 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

11:45 Álom és szerelem – sor.

13:40 Doc Martin – sor.

14:50 Poirot:Gyilkosság az

Orient expresszen –

angol krimi

16:50 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

17:50 Doc Martin – sor.

18:55 Kisvárosi doktor – sor.

20:00 Doyle és Doyle - Ketten

bevetésen – sor.

21:00 Kisvárosi gyilkosságok

– sor.

23:00 Murdoch nyomozó

rejtélyei – sor.

0:00 Harry Bosch - A

nyomozó – sor.

VIASAT3

6:40 Jóbarátok – sor.

8:00 Agymenők – sor.

9:00 Szívek szállodája – sor.

10:55 A mentalista – sor.

11:55 Szellemekkel suttogó

– sor.

12:55 Az újonc – sor.

13:50 Döglött akták – sor.

15:50 A mentalista – sor.

16:50 Lucifer – sor.

18:50 Az újonc – sor.

19:50 Észbontók

21:00 Superbad - avagy miért

ciki a szex? – am. film

23:25 Végső állomás –

amerikai horror

ATV

6:00 ATV START

8:35 START plusz

9:10 Fórum

10:40 Ékszer TV

12:00 ATV Híradó

12:30 Fórum

13:00 Ékszer TV

15:40 Fórum

16:45 Világhíradó

17:00 Fórum

17:30 ATV Híradó

17:55 A nap híre

18:45 ATV Híradó

19:25 Egyenes beszéd

20:30 Jakupcsek plusz

21:30 ATV Híradó

22:00 Columbo – am. krimi

23:40 Hazahúzó

ANIMAL PLANET

7:15 A második esély

11:50 A legjobb falatok - a 25

legjobb cápakaland

12:45 Állatgyógyász a Szikláshegységből

13:40 Cápák hete - Hihetetlen

felvételek

14:35 Állati betolakodók

15:30 O'shea nagy kalandja

16:25 Állatrendőrség

Houstonban

17:20 A kubai cápa

18:15 Texasi vadőrök

19:10 Vadőrök akcióban

20:05 Az appalache-régió

vadvilága

21:00 Állati betolakodók

21:55 A második esély

22:50 Texasi vadőrök

23:45 Vadőrök akcióban

DISCOVERY

8:05 Csomagcsaták

8:30 Hogyan csinálják?

9:00 Angliai raktárvadászok

9:30 Hogyan készült?

10:00 A brit kincsvadász

11:00 Ausztrál kamionosok

12:00 Távol a civilizációtól

13:00 Az alaszkai vadon

gyermekei

14:00 A brit kincsvadász

16:00 Autókereskedők

18:00 Hogyan csinálják?

19:00 Autókereskedők úton

20:00 Farmmentők

21:00 Halálos fogás

22:00 Cefrekirályok

23:00 Az A2-es autópálya

0:00 Expedíció az ismeretlenbe

NATIONAL

GEOGRAPHIC

7:00 Dr. Pol állatklinikája

9:00 Tárcsázza Cesar Millant!

10:00 Csalagút: Áttörés a jövőbe

11:00 Tényleg így készül?!

12:00 Légikatasztrófák:

Speciális esetek

14:00 Garázs varázs

15:00 Kivételes mérnöki

munkák

16:00 Pedig jó ötletnek tűnt

18:00 Légikatasztrófák

19:00 Tényleg így készül?!

20:00 A nácik bizarr háborúja

21:00 Szuperverda a

roncstelepről

22:00 Lecsapolt óceán

0:00 A Lusitania katasztrófája

TV PAPRIKA

9:00 Pepe egészséges konyhája

9:30 Julius 22 perces kajái

10:00 Jamie 15 perces kajái

10:30 Bill hétvégi lakomái

11:30 Elő a fűszerekkel

12:05 Anna Olson házi

süteményei

12:35 Jamie egyszerű és gyors

kajái

13:10 Nemesi lakomák

14:10 Hugh mesterhármasa

14:40 Gordon Ramsay - Családi

körben

15:10 Jamie 15 perces kajái

15:40 Éhes motorosok - Tyúk

vagy tojás

16:45 Jakubiak konyhájából

szeretettel

17:15 Anna Olson házi

süteményei

17:45 Julius 22 perces kajái

18:20 Fűszerek a kertből

18:25 Pepe egészséges konyhája

19:00 Robi és a szomszédok

19:30 Mi van a hűtőben?

20:00 Bill hétvégi lakomái

21:00 Nemesi lakomák

22:00 Hugh mesterhármasa

22:30 Gordon Ramsay - Családi

körben

23:00 Elő a fűszerekkel

23:35 Éhes motorosok

CINEMAX

6:00 Értelem és érzelem –

amerikai vígjáték

8:15 A boldogság titka –

román vígjáték

9:45 Azután – amerikai film

11:55 Fahrenheit 451 –

amerikai sci-fi

13:40 A zenész és a humorista

– amerikai vígjáték

15:15 Azok az apró pillanatok

– amerikai film

16:40 A boldogság titka –

román vígjáték

18:10 Zuhanás a szerelembe

– amerikai vígjáték

20:00 A boldogító nem –

amerikai vígjáték

21:30 Lapzárta - Veronica

Guerin története –

amerikai filmdráma

23:10 Pusztíts el – am. horror

0:35 Ellenség a kapuknál –

amerikai háborús film

HBO

6:00 Chicago – am. film

7:55 John & Yoko: Above Us

Only Sky

9:30 Break – francia

romantikus film

11:05 Jay és Néma Bob

visszavág – amerikai

vígjáték

12:50 Szörny Rt.– amerikai

animációs film

14:25 Szörny Egyetem–

amerikai animációs film

16:10 Frida – norvég

kalandfilm

18:15 A 22-es csapdája – sor.

19:00 Város a hegyen – sor.

20:00 Starsky és Hutch –

amerikai akció-vígjáték

21:40 Bryan Stevenson

küzdelme az egyenlő

jogokért

23:25 Axios – sor.

0:00 Sötét elmék – amerikai

sci-fi thriller

FILM+

6:10 Ne csókold meg a

menyasszonyt! – am.

film

8:00 Magic Boys – magyarangol-kanadai

kalandvígjáték

10:00 Szegény gazdagok – olasz

vígjáték

12:00 A sárkány közbelép –

am.-hongkongi akciófilm

14:15 Veszélyzóna – franciaamerikai

akciófilm

16:15 Utánunk a Tűzözön –

amerikai akciófilm

18:40 Parker – am. akciófilm

21:00 Halálos fegyver 3. –

amerikai akcióvígjáték

23:25 Mad Max 3. - Az igazság

csarnokán innen és túl –

am.-ausztrál akciófilm

ARENA SPORT 1

7:00 Vízilabda: helyosztók

13:00 Úszás: döntők

15:30 Red Bull Air race:

Budapest 2019

16:00 Labdarúgás: Athletico

PR–Boca Juniors

18:00 WRC (összefoglaló)

19:00 Labdarúgás:

Európa Liga, selejtezők

22:55 Hírek

23:30 Peaking

0:00 Labdarúgás: Afrika Kupa

2:00 WRC (összefoglaló)

3:00 Úszás: selejtezők

EUROSPORT 1

6:30 Kerékpár

8:30 Vívás

10:00 Kerékpár

17:20 Kerékpár

17:50 Sportok

18:00 Autóverseny

18:30 Rali

19:00 Formula-e

19:40 Vívás

21:00 Kerékpár

22:05 Kajak-kenu

22:35 Asztalitenisz

23:30 Kajak-kenu

0:00 Kerékpár

EUROSPORT 2

6:30 Vívás

8:00 Sportok

8:30 Kerékpár

9:30 Rali

10:00 Formula-e

11:00 Vívás

12:30 Asztalitenisz

13:30 Kajak-kenu

14:35 Sportok

15:00 Rali

15:30 Olimpiai játékok

17:35 Sportok

18:00 Kerékpár

19:55 Sziklaugrás

21:00 Rali

21:30 Formula-e

22:05 Kerékpár

23:55 Hírek

0:00 Sziklaugrás

M4 SPORT

6:50 FINA Vizes

Világbajnokság

8:20 M4 Sport stúdió

8:30 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda helyosztó

mérkőzés

9:40 M4 Sport stúdió

10:00 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda elődöntő

mérkőzés

11:10 M4 Sport stúdió

11:30 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda elődöntő

mérkőzés

12:40 M4 Sport stúdió

13:00 FINA Vizes vb: Úszás

elődöntők, döntők

15:30 M4 Sport stúdió

15:40 Strandkézilabda

16:00 Pecatúra magazin

16:30 Lendület magazin

17:00 Sporthíradó

17:15 Röpte magazin

18:45 M4 Sport stúdió

19:00 UEFA Európa Liga:

selejtező 2. forduló 1.

mérkőzés

20:45 M4 Sport stúdió

23:30 FINA Vizes

Világbajnokság

0:10 FINA Vizes vb: Férfi

vízilabda elődöntő

Tévénézőink figyelmébe!

A tévéadók fenntartják maguknak

a műsorváltoztatás jogát!

2019. július 18. 65

Támogasson

bennünket!

Fizessen elő a Családi Körre!

Útmutató a befizetőlap kitöltéséhez:

www.csaladikor.com

info@csaladikor.com

Családi Kör független hetilap

Kiadó:

Sajtószabadság Alapítvány

Igazgató:

Kókai Péter

Főszerkesztő:

Tőke János

Szerkesztőség:

Tóth Imre, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina

Állandó munkatársak:

Balla Lajos, Bence Erika, Beretka Ferenc,

Huzsvár József, Kontra Ferenc,

Molnár Csikós László, Nagy Nándor,

Németh János, Radics Viktória,

Szabó Palócz Attila, Takács Magda,

Tómó Margaréta

Megjegyzés: A befizető személy adataihoz (uplatilac)

saját nevét és lakcímét írja be.

A fizetendő összeg (iznos) mezőbe írja be

a megfelelő összeget.

Tehát:

egyéves előfizetés esetén 4800,00 dinárt,

hat hónapos előfizetésnél 2400,00 dinárt,

három hónap esetén pedig 1200,00 dinárt.

A hivatkozási szám mezőbe (poziv na broj) a telefonszámát

írja be, amelyen el tudjuk Önt érni, ilyen formában:

0xx/xxx-xxx.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

AKCIÓ!

HA EGY ÉVRE ELŐFIZET, EGY HÓNAPOT INGYEN ADUNK!

A Családi Kör előfizetésének árjegyzéke

2017. július 1-től:

1 évre 4800 dinár,

6 hónapra 2400 dinár,

3 hónapra 1200 dinár.

Hívjon bennünket, fizessen elő, hogy házhoz érkezzen

a család magazinja!

Tel: 061/664-30-11

e-mail: info@csaladikor.com

Tudósítóink:

Bálizs Géza, Borús Margit, Csekity Erzsébet,

Farkas Mónika, Medvecki Sándor,

Molnár Ildikó, Simon Julianna, Varga Zoltán

Lektor, korrektor:

Burány Katalin, Kulhanek Edina

Tördelés és grafikai előkészítés:

Dévai Irén, Kószó Attila

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

24400 Zenta, Fő tér 3/II/III/23

Tel: 064/470-44-99

A szerkesztőség munkaideje:

hétfő–péntek: 10.00–14.00

Terjesztőosztály:

061/664-30-11

Előfizetési díj:

három hónapra 1200 dinár,

hat hónapra 2400 dinár,

egy évre 4800 dinár,

külföldre egész évre az európai országokba

24 000 dinár, a tengerentúli országokba

26 500 dinár.

Az előfizetés összegét a következő folyószámlára

kell befizetni: 265-2420310000438-89

Kéziratokat nem őrzünk meg

és nem küldünk vissza.

Egyes szám ára 100 dinár.

Folyószámlaszám: 265-2420310000438-89

Nyomda: Rotografika

A keresztrejtvény helyes megfejtését,

recepteket, apróhirdetéseket és

minden egyéb küldeményt, levelet

a következő címre várunk:

Családi Kör szerkesztősége,

Fő tér 3/II/III/23, 24400 Zenta.

CIP - Каталогизација у публикацији

Библиотека Матице српске, Нови Сад

64+659.3

CSALÁDI Kör : független hetilap / fő- és felelős

szerkesztő Tőke János. - 1. évf. 1. sz. (1990) - . -

Zenta: Sajtószabadság Alapítvány, 1990- . - Ilustr.

; 30 cm

Nedeljno. - Je nastavak: Dolgozók = ISSN 0416-2277

ISSN 0353-9121 = Családi Kör

COBISS.SR-ID 19630082

66 2019. július 18.

Következő számunkban

Kishegyes, a kétszázötven

éves falu

Két és fél évszázaddal ezelőtt

Békésszentandrásról 81 család

népesítette be a települést

Milyen idő vár ránk

augusztusban?

Rövid távú időjárás-előrejelzés

Július 25-től keresse

az újságárusoknál!

Fűtés, hűtés és melegvíz-előállítás!

Mindezt a legolcsóbb módon!

AKÁR

70%-kal

OLCSÓBB

FŰTÉS

A hőszivattyúkat az energiaforrásuk alapján

feloszthatjuk víz-víz és levegő-víz készülékekre. A

levegő-víz hőszivattyúk a működéshez szükséges

energiát a külső környezet levegőjéből vonják el

kútfúrás nélkül. A víz-víz hőszivattyúk

egy fúrott kútból nyert víz

hőenergiájának a felhasználásával

télen fűtik, nyáron pedig hűtik otthonát,

miközben akár meleg vizet is

termelhetnek. A hőszivattyút bármilyen

meglévő fűtőrendszerre rá lehet csatlakoztatni!

Hunyadi János-ösztöndíj

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös

Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet Hunyadi

János-ösztöndíjra a 2019/2020-as tanévben magyarországi

felsőoktatási intézmények nappali munkarendű

alap- és osztatlan képzésre, vagy

mesterképzésre

Fűtse otthonát gondtalanul!

A fúrott kutat

felhasználhatja másra is,

locsolásra, autómosásra…

Több mint 35 éve

Önökért!

Felejtse el a magas számlákat!

Kérjen ingyenes ajánlatot!

Befektetése hamar megtérül!

Bárhova telepíthető levegő-víz hőszivattyú

Nem kell hozzá kútvíz!

Átlag COP 4,8

BESTERMOFRIGO KFT

Zenta, Zabos József 8.

Tel: 024/817-104

Mob: 063/11-20-325

ÚJDONSÁG A PIACON!

frigo@sksyu.net

www.bes.rs

felvételt nyert, szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű

hallgatók számára.

A pályázatok beadásának módja és határideje:

Pályázni a martonaron.elte.hu oldalon lehet a pályázatnak és

a kategóriának megfelelő pályázati adatlapon

A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje:

– augusztus 5., 23 óra 59 perc – elektronikus adatlap beadása és

– augusztus 6., 12 óra, a papíralapú dokumentumok (mellékletek)

személyes vagy postai úton történő beérkezése.

A pályázati kiírás a CMH honlapján (www.cmh.org.rs) érhető el.

VAJDASÁGI ZENEKAROK

Péterrévei Karaván együttes

A Péterrévei Karaván együttes egy, már régóta működő zenekar, újabb kori története

azonban 2000-re datálódik, amikor a csapatban az idősebb zenészek helyét

fiatalok vették át. A jelenlegi összeállításban Balgó Tibor (billentyűsök, ének), Nógrádi

József (szaxofon, ének), Stefaniga Csaba (hegedű, ének) és Szabó Károly (szaxofon,

ének) alkotják a csapatot.

A

Tisza menti együttes elsősorban

magyar lakodalmas zenét

játszik, de szükség szerint hazai

zenét is, azaz minden, ami egy

hagyományos vajdasági magyar lakodalomban

szükséges, az a Karaván repertoárján

megtalálható – mondta el lapunknak

Szabó Károly, a zenekar vezetője. A csapat

József nevű úriember ajánlott be minket,

aki később elköltözött Svájcból, de mivel az

ottani közönségnek nagyon megtetszett a

zenekarunk, az őt követő szervező, az adorjáni

származású Farkas Rudolf is mindig

minket hív. Zürich mellett rendezik meg

ezt a magyar bált, ami kezdetben százhatvan-százhetven

személlyel indult, legutóbb

másnap reggelig, de akár kora délutánig is

eltartott.

- Magyarországon is gyakran fellépünk

lagzikban és különböző eseményeken. Például

birkózóbálban is muzsikáltunk már.

Mivel a magyarországi zenekarok egészen

más stílusban játszanak, ezért érdekes az

ottani közönségnek, hogy vajdasági zenekart

hívjanak, mert a vajdasági stílust az

anyaországiak is nagyon szeretik.

Szabó Károly azt tanácsolja a házasulandóknak,

illetve a lakodalmat szervezőknek,

hogy a zenekart legalább egy évvel a nagy

esemény előtt foglalják le.

A PÉTERRÉVEI KARAVÁN EGYÜTTES: BALGÓ TIBOR, NÓGRÁDI JÓZSEF, SZABÓ KÁROLY ÉS STEFANIGA CSABA

nemcsak Vajdaságban, hanem külföldön is

gyakran fellép:

- Az idén immár tizedik alkalommal zenélünk

Svájcban, de Ausztriában is sokszor

fellépünk, és Magyarországra is járunk. Természetesen

Vajdaság-szerte – Óbecsén, Péterrévén,

Adán, Moholon, Kanizsán, Zentán

– is sokfelé láthat minket a közönség. Ami

a svájci fellépéseket illeti, először egy Sörös

pedig már háromszázhúszan voltak. Az ott

élő magyarok – fiatalok, idősek egyaránt –

nagyon szeretnek mulatni, mondhatni, a

tánctér egész idő alatt tele van – mutatott

rá Szabó Károly, aki megjegyezte, hogy

a vajdasági lakodalmakban észrevehető,

hogy már sokkal korábban befejeződnek,

mint 2000-ben, amikor a zenekar kezdte

a pályafutását. Akkoriban még egy lagzi

A Karaván együttes a lakodalmak és bálok

mellett minden olyan rendezvényen

szívesen fellép, ahol az emberek szeretnek

vigadni. A YouTube videómegosztón a zenekar

nevére rákeresve megtalálhatjuk az

együttes saját csatornáját, ahol számos felvétel

tekinthető, illetve hallgatható meg.

Telefon: 063/811-87-15

DUKAI István, TÓTH Imre

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!