Családi Kör, 2019. január 10.

Nem húzott fogat
Kisoroszi borbély Nagybecskereken
Járva a beláthatatlan bánáti rónaságot, annak valamikor még
virágzó, szép falvait azt tapasztaljuk, hogy egyre több a romokban
heverő családi fészek, az akáccal benőtt udvar. Itt pedig
valamikor virágzott a háziipar, ebből később megszületett
a kisipar, mivel minden faluhelyen szükség volt az asztalos-,
kovács-, cipészmesterekre, de más szakemberekre is.
A
borbélyszakma is virágzó szakmának számított. Egyes
falvakban négy-öt borbélymester is dolgozott. Muzslyán
tudomásom szerint még manapság is műveli a szakmát
egy nyugdíjas mester. Lőrik János Torontáltószegen
(Novi Kozarci) született 1938-ban. Kisoroszon, vagyis Torontáloroszin
(Rusko selo) – ahova a családjával átköltözött – fejezte be az
általános iskolát. Akkoriban a faluban két borbélyüzlet is működött.
Ő Berta Imre borbélyhoz szegődött inasnak, hogy kitanulja a
szakmát. Két évig tartott az inaskodása. A szakmai gyakorlatot nap
mint nap az üzletben végezte, amely reggeltől estig nyitva tartott,
és rajta kívül még két inas, valamint egy segédmunkás is dolgozott
ott. Hétvégén pedig eljártak az idősekhez, betegekhez borotválni
és nyírni őket. Novembertől márciusig Módosra (Jaša Tomić) kellett
járnia, hogy az ottani szakközépiskolában elsajátíthassa az elméleti
ismereteket, mert abban az időben Bánátban csak ott működött
szakközépiskola. Volt olyan időszak, amikor már hajnalban ki kellett
nyitniuk az üzletet, majd hét óra munka után mentek a betegeket
és öregeket nyírni, borotválni. Vasárnap is délig dolgoztak, hiszen
akadt munka bőven, különösen nagy volt a forgalom hétvégén és a
katolikus ünnepek előtti napokon. A szakvizsgát már Nagykikindán
tette le 1956-ban.
A borbélymester mindig tekintélyes embernek számított
Mindkét helyi borbélynak, de általában más községekben is
minden borbélynak állandó kuncsaftjai voltak. Külön nyilvántartást
vezettek arról, kik járnak hozzájuk borotválkozni, nyiratkozni.
– Akkoriban – vallja János –, amikor elkezdtem inaskodni, és még
igen sokáig, falun a borbélymester bérét részben búzában, kukoricában
számolták el, így hitelre sosem dolgoztunk. 1957-ben berukkoltam,
és Szkopjéban szolgáltam két évig. 1960-ban szereltem le.
Akkor már Berta Imre mesterem fia kitanulta a borbélyszakmát, és
A BORBÉLY MUNKÁJÁHOZ NÉLKÜLÖZHETETLEN ESZKÖZÖK
HIÁNYSZAKMÁK
LŐRIK JÁNOS MUNKA KÖZBEN
az első üzlethelyiségét Nagybecskereken, a városi búzatéren nyitotta
meg. Elhívott dolgozni. Ő vezette az üzlethelyiséget, én pedig
az üzletben betérő személyekről gondoskodtam. Harminchárom
évig dolgoztam nála. 1994-ben ment nyugdíjba, de nem zárta be
az üzletet, én vezettem tovább nyugdíjba vonulásomig. Berta mesteremet
88 éves korában borotváltam utoljára a nagybecskereki
öregek otthonában – mesélte Lőrik János.
Megjelentek az inaslányok
– Itt, a városban könnyebb volt az élet. A munka egy szép, tágas
üzlethelyiségben folyt. Abban az időben már inaslányok is dolgoztak,
de már a hetvenes években is kevés fiatal érdeklődött ez iránt
a szakma iránt, pedig itt már készpénzért dolgoztunk mindennap.
Inkább a lányok mutattak érdeklődést. Az üzletünk szomszédságában
az udvarnoki Takarics, született Takács Rózsika nőifodrász-szalonja
állt. Ha ott sokan voltak, akinek nem volt ideje sort várni, átjött
hozzánk, és mi is elvégeztük a nőifodrász-munkát is – emlékezik
vissza a borbély.
– Szeretni kell azt a munkát, amelyet az ember választ magának,
amelyet egy életen keresztül végez. Én szerettem, teszem még ma is.
Van még, aki eljár hozzám, de csak nyiratkozni. Viszont erre is egyre
kisebb az igény, inkább egy nőifodrász-üzletbe mennek, ahol korszerűbb
hajvágást végeznek. Sajnos manapság már nosztalgiaként emlegetjük
nemcsak a borbély-, de a nőifodrász-szakmát is, és még nagyon
sok igen fontos mesterséget, amelyek nélkül valamikor sem falun, sem
a városban nem tudtunk meglenni, de keveset tesznek napjainkban,
hogy ezek újra felvirágozzanak, hogy a fiatalok megmaradjanak a régi
szakmák mellett – panaszolja Lőrik János.
Míg e sorokat írom, eszembe jutott egy bírósági ítélet az 1930-
as évek végéről. Az eset a szőlősudvarnoki (Banatski Dušanovac,
németül Rogendorf) borbélymesterrel, a 41 éves Kovács Jóskával
történt. Szokás volt mondani „nem borbély az, aki nem húz fogat,
nem vág eret, nem tesz piócát az eres lábakra”. Régebben, de manapság
is kevés faluban van fogorvos. Szőlősudvarnokon van orvosi
rendelő, de fogorvos sosem volt, mindig a szomszédos Begaszentgyörgyre
kellett átjárni a fogorvoshoz. Egy alkalommal a híres
helyi zugfogorvos ellen feljelentést tettek a bíróságon. A borbély
értett a foghúzáshoz is, sosem volt neki gondja ezzel. Ki is jelentette
a bíróságon, hogy senkinek se lett vérmérgezése azok közül,
akiknek fogat húzott. Sajnos a községi bíróság mégis egy hónapi
szabadságvesztésre ítélte. Amikor a kisoroszi, most már nyugalmazott
borbélymestert megkérdeztem, hogy húzott-e fogat, röviden
válaszolt, nem, ő és a mesterei nem foglalkoztak foghúzással.
Kép és szöveg PRÉCZ István
2019. január 10. 9