Korszerű módszerek a földrajzoktatásban - jgypk

A kérdések sokszor azért maradnak megválaszolatlanul, mert rosszak, helytelenül
megfogalmazottak. Ezek az un „terméketlen” kérdések. Ilyenek pl. az
� Eldöntenő kérdések (pl. Vulkáni kiömlési kőzet a bazalt?)
� Sugalmazó kérdések, amikor a kérdésben benne van a válasz (pl. Ugye a
fejlődő országok közé tartozik India?)
� Túl zárt kérdések, amelyről nem tudják a tanulók pontosan, mire gondol a
tanár. (pl. Milyen hegység a Himalája?)
� Egy kérdésben több kérdést is megfogalmazunk, vagy túl bonyolult, túl
átfogó kérdést teszünk fel.
� Együgyű kérdések.
� Modoros kérdések. (Nagy L.né, 2003)
A jó légkörben zajló földrajzórákon – koruktól függetlenül – a tanulók is kérdeznek. A
gyerekek természetüknél fogva tesznek fel kérdéseket, életkori szakaszonként változó
mennyiségben és változó célzattal. Ahol a tanulók nem kérdeznek, ott a tanár-tanuló viszonyában
keresendő a probléma gyökere. A tanulói kérdések nem mindig célravezetők, nem mindig
pontosak. Őket is rá kell vezetnünk a kérdezés helyes technikájára, meg kell tanítani őket jól
kérdezni. A tanulók kérdésfeltevései tükrözik tanáruk, ill. tanáraik kérdéskultúráját.
Nemesné Müller Márta (1920) (in Nagy L.né, 2003) a tanulói kérdéseket a gyermekek kora
szerint csoportosította:
� - 4 év az utánzás és a kérdésformula gyakorlásának kora
� 4-7 év: tartalmas kérdések kora
� 7-9 év: átmeneti periódus
� 9-13 év: objektív érdeklődés.
Sully (1904) és Kenyeres (1928) szerint a kérdések fejlődési sorrendje a következőképpen alakul:
� ténykérdések pl. „mi ez?”
� hol?, honnan?, milyen?, hogyan?, mikor?
� Miért?
� Hány?
� „ha” szóval kezdődő kérdések. (Nagy L.né, 2003)
Csoknya J. (1940) a tanulói kérdések között a spontán kérdések és az iskolai tananyaghoz
kapcsolódó, tananyag kérdéseket különítette el.
5.„Diák-domináns” módszerek a földrajzórán
Gyakori ellentmondása oktatásunknak, hogy egyrészt elvárjuk a tanulótól, hogy önállóan
produkáljon, vagy reprodukáljon, másrészt ritkán bízunk abban, hogy önállóan is képes
ismereteket szerezni. A tanulók önálló ismeretszerzésére, munkáltatására minden korcsoportban
mások az optimális módszerek. Minden korosztályban közös vonás, hogy az aktivitást igénylő,
differenciálásra módot adó, megerősítést kiváltó módszerek a leghatékonyabbak közé tartoznak.
Az egyéni munkaformákat gyakorlás útján lehet elsajátítani, amikor az egyszerűbb feladatoktól,
módszerektől juthatunk el az összetett, bonyolult, képességeket igénylő önálló munkáig. A diák
domináns módszerek szervezése azon a törvényszerűségen alapul, hogy a tanulás cselekvés és
aktív részvétel révén jön létre. A tanulói cselekvés lehet külső, azaz fizikai aktivitás (pl. falitérkép
használat, tanulói kísérlet, applikáció), vagy belső, azaz intellektuális aktivitás is.
44