Bemutatkozunk Nyári mozaikok munkánkból... A Magyar Public Relations Szövetség idén III. alkalommal rendezte meg Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen a Nyári Egyetemet. A civil napon Lakatos Zsófi a, Kriaszter Attila, Csáki Roland és Dr. Nagy Marianna mellett irodavezető munkatársunk, Regenbach Zsófi a is részt vett, ahol a társadalmi felelősségvállalásról, a civil szervezetek szerepéről, a bizalomról, az adománygyűjtési akciókról és civil kampánytechnikákról beszéltek. Zsófi a „Bizalom és bizalmatlanság a nonprofi t szektorban” témakörben tartott előadást és kihangsúlyozta: a civil szervezetnek világos küldetéstudattal és konkrét célokkal kell rendelkeznie, nem elég a jó szándék, a briliáns ötlet és a sok ismerős. A civil szervezeteknek minél nagyobb átláthatóságra kell törekedniük – a transzparencia ma már minden szervezet számára alapkövetelmény. Ami kiemelten fontos, hogy a civil szervezeti kommunikáció nem korlátozódhat csupán az 1% kampányidőszak során megvalósuló kommunikációra, hanem egész évben egy tudatosan, tervszerűen felépített stratégia mentén kell haladnia. Nemcsak a PR nyári egyetemen hanem számos más egyéb rendezvényen is részt vettünk idén nyáron, többek között június 4-én és 5-én a Városligetben hagyományosan megrendezésre kerülő Egészségliget rendezvényen, ahol színes programokkal vártuk az érdeklődő 4 Kincsünk a gyermek családokat. Volt arcfestés, sokan hoztak játékokat „Hozz egy játékot daganatos beteg gyermekeknek” felhívásunkra, és számos rajz is készült rajzversenyünkön. A rendezvények mellett nyáron irodafelújításba kezdtünk. A IX. kerületi Önkormányzat képviselő-testületének nagylelkű támogatásaként szeptembertől a Haller utca 26. szám alatt várjuk kedves önkénteseinket és támogató partnereinket, ahol egy adománybolt is megnyitásra kerül majd. Ehhez kapcsolódik következő felhívásunk is. Adományboltunkba várjuk az Ön felajánlását is! Elsősorban jó állapotban lévő tiszta gyerek- és felnőttruhákat, játékokat, könyveket, mesekönyveket, bizsukat, dísztárgyakat, kisebb lakberendezési tárgyakat, de tartós élelmiszereket is szívesen fogadunk. Kisebb terjedelmű adományt, központi irodánkban (1096.Budapest Haller utca 26) előzetes egyeztetés után tud leadni, nagyobb mennyiségű felajánlás esetében vállaljuk, hogy Budapest területéről előzetesen egyeztetve, elszállítjuk a felajánlott tárgyakat. Nagyobb mennyiségű adománnyal kapcsolatban keresse a Szövetség elnökét, Magyari Beck Eduárdot, a 06- 30-416-60-94-es számon vagy az info@szovetsegunk.hu e-mail címen. A felajánlásokhoz adománygyűjtő zsákok is igényelhetők. Országos Szövetségünk a felajánlásokból befolyt összeget, a Bakonybéli Oktatási és Rehabilitációs Központ építéséhez és üzemeltetéséhez használja fel. Bővebb információ: Kincsünk a gyermek E-mail: info@szovetsegunk.hu Weboldal: http://www.szovetsegunk.hu http://www.facebook.com/ orszagos.szovetseg.a.daganatos Telefon: 210-49-80 vagy 0630416-60-94 Szeptembertől ingyenes betegjogi tanácsadással bővítjük tevékenységünket. A tanácsadások helye: 1094. Budapest, Tűzoltó utca 7–9 (szövetségünk irodája a „régi gyógyszertár”). A tanácsadás páratlan héten kedd 9:00–12:00 óra, páros héten 14:00–17:00 között zajlik. Keressenek meg bennünket kérdéseikkel illetve problémáikkal! Bemutatkozunk A Századvég Politikai Iskola Alapítvány a magyar uniós elnökséghez kapcsolódóan júniusban megrendezte az Európai Civil találkozót melynek célja volt felhívni a fi gyelmet, hogy 2011 az önkéntesség éve az unióban, és az európai kö- zzösség alapértékei között szerepel aaz aktív polgárság, a szolidaritás és a közérdek, hiszen aktív polgárokkal mminden jótékony változás könnyeb- bben véghezvihető A nemzetközi konferencián mi is ré részt vettünk. 5