Börzsönyi Helikon

Vallomás
Mit most mondok, maradjon közöttünk,
bár nem csoda és nem nagy titok,
hogy él e földön több milliárd ember,
mégis úgy érzem, olykor egyedül vagyok.
Nincs, nem is volt tanult mesterségem,
csak átbarkácsolom az életet,
bocsássátok meg, ha kontár módra még is
magamról, másról írok képletet.
Nincs mûfajom, s ha lelkem kiöntöm,
mivel nem nagy, gyakran megtelik,
kétkedve néznek, és nem hiszik,
hogy lelkembe mindezt õk csepegtetik.
A lélek nem tároló edény csupán,
melynek mindegy, mit töltenek belé,
megméri pontosan anyagát és súlyát,
mint egy érzékeny villamos relé.
Ha valóban egy volt a közös õsünk,
Isten, vagy õsember, nem tudom,
akkor e föld minden lakóját
édes testvérnek mondhatom.
Ha visszanézek a régmúltba,
napjainktól az õskorig,
a föld egy óriás temetõ,
ahol millió õsöm álmodik.
Hazug bölcsek hirdették, hogy
szeresd és szolgáld a hazát !
E kétes célú jelszót zengve
feldúlták egymás otthonát.
Kardélre hánytak minden élõt,
patakban folyt a könny, a vér,
de a harcmezõkön csak bogáncs termett
a hõsöknek, nem dicsõ babér.
Nagy hõs! zengték a dalnokok,
ki legyõzi sok ellenfelét,
a történelem lapjaira,
arany betûkkel írták nevét.