Börzsönyi Helikon

- Mit beszélsz, te szerencsétlen?
- Babajgát holtan találták a sátrában.
- És a lány?
- Megszökött.
- Keresitek?
- Igen, de sötét van, nehéz lesz a nyomára akadni.
Mehmed úgy maradt, mint akit letaglóztak, még szokásos dühkitörései is elmaradtak, aminek a
hírvivõ örült a legjobban, hiszen ilyenkor nem kerülhette el a korbácsütéseket az, aki éppen a
közelében van. Mehmed tudta, hogy meg kell mondania a lány szökését Kara Meszlernek, de csak
reggel, remélte, hogy addigra megtalálják a lányt.
…
A szökevény úgy futott, ahogy még soha életében, úgyhogy már a füle zúgott a megerõltetéstõl, de
most nem volt ideje ezzel törõdni, hiszen az élete függött tõle. Szíve a torkában dobogott, egyrészt
az erõlködéstõl másrészt a rémülettõl, hiszen a sötétség is tökéletes volt, mert a holdat egy felhõ
takarta el, és csak vaktában futott, épp ezért az irányban se lehetett biztos, lehet, hogy egyenesen
üldözõi karjába szalad. Néha már rémülten kiáltott fel, amikor nekifutott valakinek, aki karjaival
gúzsba kötötte, és idõ kellett, hogy rájöjjön, csak egy bokor ágai azok. Csak árnyakat tudott
kivenni, és egy fa vagy bokor láttán nemegyszer sikoltott fel, mert azt hitte, hogy üldözõi akadtak
nyomára. Az éjszakai erdõ hangjai csak fokozták rémületét.
De nemcsak az éjszaka hangjai rémítették, hanem azok az események is, amelyeket eddig átélt.
Olybá tûnt az egész, mint egy rémálom. Mikor beléptek Babajga sátrába, egy katona volt ott, aki
Babajga holmija közt kutatott. A vén banya nyomban tisztában volt a helyzettel, és gúnyosan
megszólalt:
- Ne ott keresd fiam, ott úgysincs!
A katona megfordult, döbbenet tükrözõdött az arcán.
- Ki akartál rabolni, hitvány kutya? Ezért megfizetsz, keservesen fogsz bûnhõdni, siratni fogod azt a
napot, amikor anyád a világra hozott.
Így károgott a vénasszony, de a katona elkapta a torkát, és szorongatni kezdte:
- Hova tetted a pénzedet vén banya? Nekem nagyobb szükségem van rá, te már csak a másvilágra
viheted magaddal.
- Engedj el, Allah megbüntet.
- Ide a pénzzel!
- Megfulladok!
Az elsõ percben segítséget akart hívni, de képtelen volt megmozdulni, a félelem megbénította.
Aztán már csak arra eszmélt, hogy a katona otthagyja a halott Babajgát, és õ futni kezdett. Szerencsére
Babajga sátra a táboron kívül állt, ahol már nem voltak õrök, így aztán akadálytalanul jutott el az
erdõ biztonságába. Itt azonban az éj sötét leple vette körül…
Ebben a pillanatban az áthatolhatatlan sötétséget villanás hasította ketté, amit rövidesen követett a
félelmetes mennydörgés is, mintha ágyút sütöttek volna el közvetlenül a füle mellett, ami az õ
túlfeszített idegeinek már nem volt való, és felsikoltott. Eszelõsen sikoltozott mindaddig, amíg a
vihar tartott, és egy fa tövébe kuporodva reszketett, hogy az özönvíztõl amennyire lehetséges,