3. Holdbéli kalandok. (süti rét Habcsók ) jav

Ébredezni kezdett a három jóbarát, először Cin-cin,
majd Kormi és végül Villus. Dörgölgették a
szemüket, mert igazán jót aludtak, és jól kipihenték
magukat. Majd Cin-cin felkiáltott:
– Barátaim, kalandra fel, vár minket az
ismeretlen, hát ismerjük meg!
El is indultak csak úgy vaktában, át a kerítésen a
hatalmas rétnek. De nicsak, hát ez nem is
akármilyen rét! Itt minden virág valamilyen
sütemény. Volt ott linzer, csokis, lekváros, mázas
sütemény mindenféle színben.
– Nézzétek – kiabált izgatottan Kormi –, ott egy
palacsintavirág!
Mint a nárciszon, úgy ágaskodott a sokféle
palacsinta. Volt ott túrós, lekváros, kakaós, vaníliás
pudingos és csokis, meg még annyiféle, hogy nem is
tudták megjegyezni mindet.
– Nézzétek, nézzétek – kiabált Cin-cin –, csak úgy
vakít a rengeteg hófehér marcipánvirág!
De volt belőle rózsaszín, sárga, meg kék és még
sok-sok színben, amit felsorolni nem is lehet.
– Hát ez a rét igazán gyönyörű! – állapította meg
Villus. – De nézzétek amott a tortabokrot! Azon
aztán van mindenféle torta, sok gyümölcs, csoki,

puncs, meg tejszínes és a tetején dobostorta. Oda
nézzetek, egy tó, amiben csokoládé van, ott egy
másik, abban meg vaníliapuding! A tavak fölött nem
vízesés van, hanem csokizuhatag, de akkora, mint a
Niagara.
– Mi az a Niagara? – kérdezte Kormi Villustól.
– A Niagara egy hatalmas vízesés. A vízesés úgy
jön létre, hogy a földön vannak szinteltérések, hol
magasabb a talaj, hol pedig alacsonyabb. Vannak
azonban olyan hirtelen törések, mintha egy
szakadék lenne. Ha ezen a szakadékon épp egy folyó
folyik, akkor a víz leömlik a szakadékon keresztül a
mélybe, majd folytatja az útját a folyó a völgybe. Itt
alakulnak ki a vízesések.
– Jé! – mondta Cin-cin. – Még nem annyira
értem, de majd átrágom rajta magam. Mert rágni
azt nagyon tudok!
– A zuhatag ugyanaz, mint a vízesés? – kérdezte
Kormi.
– Igen – válaszolta Villus, ismét ámulatba ejtve
tudásával két barátját.
– De nézzétek, micsoda nápolyihegyek, és onnét
is csokipatak csörgedezik! De ni-ni, egy Túró Rudihíd
ível át a patakon! Vajon hova vezet?
2

Villus finom csaholással hívta barátait, Kormit és
Cin-cint:
– Gyertek, nézzük meg, hova vezet az út a híd
után?
Az út, az volt ám még csak valami, a járda keksz
kockákból volt kirakva. A járda mellett
mézeskalácskorlát. Néha egy-egy sziklakert törte
meg az egyhangú kerítést, de nem akármilyen ám!
Törökmézből és krumplicukorból volt a szikla.
Mentás bocskorszíjjal volt bekerítve, befonva, mint
a vesszőkosár, s azon belül színes marcipánvirágok
mindenféle színben. A fű is marcipánból volt, és a
sok-sok apró sárga marcipánkamilla csak úgy virított
a sűrű fűben!
Végül egy házikóhoz ért a három barát. De nem
ám akármilyen házikó! Emeletes és kívül mézesmázas,
krémes, olyan volt, mint egy emeletes torta,
csak ennek voltak ablakai, meg egy nagy ajtaja.
Egyszer csak kinyílt a hatalmas ajtó, s kilépett rajta
egy kisegér, méghozzá egy fehér egérlány.
– Hát ti kik vagytok? – kérdezte a fehér egérlány.
– Mi a földről érkeztünk – válaszolták szinte
egyszerre mindhárman.
– Az én nevem Villus, a kiskutya.
3

– Az enyém meg Kormi, a kiscica.
Ekkor a fehér egérlány kicsit hátrébb lépett.
– Ne félj – mondta Kormi –, én nem az a gonosz
macska vagyok, hanem egy jóságos kiscica. Nézd
csak, a legjobb barátom is egy kisegér, Cin-cin.
Cin-cin egy kicsit elpirulva mutatkozott be az
előtte álló fehér egérlánynak, aki szintén
bemutatkozott:
– Én Habcsók vagyok, a fehér egérlány. Ebben a
nagy házban lakom egyedül – mondta, de olyan
zavarban, hogy majdnem dadogott. – Ugyan nem
vártam vendégeket, de meghívlak titeket a házamba
egy kis uzsonnára. Hamar készítek nektek mézes
csipkebogyó teát, meg mézes süteményt – közben a
rózsaszín tüllruhácskája csak úgy úszott utána, s
tüstént eltűnt a konyhában. – Addig foglaljatok
helyet a pillecukor-kanapén – cincogott vissza az
ajtóból Habcsók.
A három jóbarát leült, s egy szót sem mertek
szólni, úgy megilletődtek a szíves vendéglátástól.
Egyszer csak megjelent Habcsók, kezében tálca,
melyen gőzölgött a forró tea és a frissen sült
sütemény. A tálcát letette a pörköltcukorból készült
asztalkára, majd így szólt:
4

– Fogyasszátok egészséggel az uzsonnát, melyet
csak úgy hirtelen csináltam.
Villus, Kormi és Cin-cin már csak a teát
szürcsölgették, és a sütiből már éppen csak
csipegettek, mert abból már eleget ettek. Megitták
a teát, s már indulni akartak, amikor egy csúnya,
nagy patkány lépett a ház udvarára.
– Hallom, vendégeid vannak, Habcsók – szólt
udvariatlanul a patkány, és megkérte, méghogy
megkérte, utasította a három barátot, hogy hordják
el az irhájukat Habcsók házából.
A három barát nagyot nézett a goromba,
barátságtalan beszéden.
– Ki vagy te, hogy így parancsolgatsz nekünk?
– Én vagyok Habcsók vőlegénye – mondta
ellentmondást nem tűrően.
– De ez nem igaz – cincogta Habcsók –, csak
szeretné, hogy az legyek, és már meg is fenyegetett,
hogyha nem leszek a felesége, felfalja a házamat, és
holdonfutóvá tesz. Olyan szegény lehetek, mint a
templom egere, de én azt nem tudom, hogy milyen,
így aztán nagyon félek tőle.
– Te a felesége akarsz lenni? – kérdezte Villus
Habcsóktól.
5

– Nem, nem – válaszolt szinte megborzongva
Habcsók.
Majd Villus a ronda patkány felé fordult, s így
szólt:
– Miért futsz te olyan szekér után, ami úgysem
vesz fel?
– Mit ugatsz te itt? – kérdezte Villustól a csúf
patkány.
– Hát csak azt, hogy inkább te hordd el az irhádat,
míg át nem szabjuk, mi hárman, és többé meg ne
lássunk Habcsók körül legyeskedni!
A patkány nagyon megijedt az őt körülvevő és
fenyegetően reá néző állatoktól. Úgy elszaladt, mint
akit puskából lőttek ki. Habcsók megköszönte a
jócselekedetet Villusnak, Korminak, és boldogan
ugrott Cin-cin nyakába, majd egy hatalmas,
cuppanós puszit nyomott arcocskájára. Hát aztán
Cin-cin úgy, de úgy elpirult, hogy már-már úgy
nézett ki, mint a kerti marcipánpipacs.
Ezután szépen elköszöntek Habcsóktól, s
elindultak a sütirét felé. Minden sütit megcsodáltak,
de nem ettek, mert azt is tudták, hogy a sok
édesség tönkreteszi fogaikat, pedig arra
6

mindhármuknak nagy szükségük van. Így egy kicsit
csipegetve átszelték a sütimezőt.
Ahogy a mezőn átértek, hatalmas erdőbe
érkeztek. De az nem akármilyen erdő volt ám,
hanem gyümölcsös, amiről a kisvakond mesélt
nekik. Hát láss csodát, ott a cseresznye akkora volt,
mint otthon a görögdinnye! A körte meg egyenesen
óriási, na de az alma, hát az aztán hatalmas, mint
ahogy azt kisvakond mondotta. Az alma akkora volt,
hogy Cin-cin körbeszaladni csak egy pihenővel
tudta. De volt ott meggyfa, szilvafa, barackfa.
– Nézzétek! – rikkantott Villus. – Narancsfa,
citromfa, meg banánfa!
A banán olyan nagyra nőtt, hogy hajót lehetett
volna csinálni a héjából. De nem akármilyen hajót,
hanem óceánjárót vagy repülőgép anyahajót!
Amint így sétálgattak a földre hullott gyümölcsök
között, Cin-cin megjegyezte: jó, hogy ennyi
gyümölcsöt ettek erre a sok süteményre, mert az
nagyon egészséges, és sok bennük a vitamin.
– Nekünk, kicsiknek ebből sokat kell enni, hogy
nagyra nőjünk.
7

De hirtelen megtorpant, hát aztán ilyet még
életében nem látott! Azonnal erős cincogásba
kezdett, hogy hívja a többieket:
– Gyertek, gyertek gyorsan, hogy micsoda
gyönyörűséget találtam!
Villus és Kormi izgatottan rohantak a hangos
cincogás irányába. Amikor odaértek Cin-cinhez, ők is
megtorpantak, és felfelé, tátott szájjal nézték, amit
Cin-cin mutatott.
– Nahát! – csodálkoztak a hatalmas szőlőfürtön,
ami szinte a holdat súrolta, de annyira nem, hogy
elérjenek egy szemet is.
Nagyon szerették volna megkóstolni. Erre Cin-cin
odaszaladt a szőlővessző aljához, és elkezdett vadul
rohanni a szőlőfürt irányába. Mire odaért, úgy
elfáradt, hogy egy kicsit le kellett ülnie megpihenni.
Miután Cin-cin megpihent, nekilátott a szőlőszem
szárának, hogy elrágja. Nagyon kemény falatnak
tűnt Cin-cinnek, de ő nem adta fel. Már a homloka
is verítékezett a kemény munkában, mert a
szőlőszem szára oly vastag volt, hogy Cin-cin csak
nagy sokára tudta elrágni, pedig az otthoni
rágóversenyen ő volt a leggyorsabb.
8

A kisegér nagyon igyekezett, hiszen barátai már
türelmetlenül várták a szőlőszemet, hogy együtt
lakmározzanak. Amint így várakoztak, nagy
recsegés, ropogás, és a holdra huppant a szőlőszem
és vele együtt Cin-cin. Szegény, olyan csapzott és
fáradt volt, úgy nézett ki, mint otthon a földön egy
hangya a sütőtökön. Nagyot kacagtak a
történteken, még Cin-cin is. Azonnal nekilátott a
három jóbarát a szőlőevésnek, mert az igen finom
és édes volt. Amikor így elteltek az evéssel, szép
lassan összebújtak, édes álomba szenderültek,
Villus, Kormi és Cin-cin.
9