10. Állatolimpia 3. nap(magasugrás) jav

Már kora reggel átkúsztak a nap sugarai a három
barát fekhelyén, ahol még az igazak álmát aludták.
Villus oldalt gömbölyödött, Kormi háttal neki, szinte
az ölében feküdt, majd Cin-cin Kormi nyakán aludt,
de úgy, mint akik sohasem akarnak felkelni. A nap
sugarai egyre csak erősödtek, egyszer csak halk
kopogás hallatszott, de ők ugyan semmit sem
hallottak az egészből.
Az ajtó kinyílt, és Bagi nézett be a szobába, de
látta, hogy a három jóbarát még mindig alszik, ezért
visszacsukta az ajtót, és azonnal elindult reggeliért a
barátainak. Ahogy visszaért, ismét óvatosan
kinyitotta az ajtót, s látta, hogy a barátai még
mindig alszanak. Gyorsan megterített, telis-teli rakta
az asztalt minden jóval, és várta, hogy Villusék
felébredjenek.
Meredten nézte a három barátját, s arra gondolt,
milyen csodálatos dolog a barátság, hisz eddig ezt
még ő sem tapasztalta. De már tudja, hogy adnod
kell, ha kapni akarsz, feltétel nélkül. Amint így
elmélkedett, halk nyüszítés törte meg a csendet,
Villus ásított egy nagyot, de még csak úgy csukott
szemmel, fejecskéjét az első lábára tette, és

folytatta az alvást, Kormi még csak meg sem
mozdult, vele együtt még Cin-cin sem.
– Hát igencsak keserves lesz az ébredés –
gondolta Bagi, valamit ki kell találni, hogy barátaiba
lelket verjen.
Bagi gondolt egyet, leemelte az ételekről a
fedőket, hogy az illata bejárja a szobát, majd elbújt
a szekrény mögé. Ez aztán megtette a hatást! Villus
megérezve a friss kolbász illatát, úgy ugrott fel, hogy
még Kormit is felborította, s vele együtt Cin-cint.
– Tudjátok, azt álmodtam, hogy kolbász van a
szobában, meg tej és sajt. De ni-ni, nem álmodtam,
tényleg itt vannak!
Erre már Kormi is kinyitotta szemét, és Cin-cin is
dörgölte a szemecskéit.
– Jé, tényleg itt van a sok ennivaló! De hogy
került ide?
Ekkor Bagi előugrott a szekrény mögül, s nagyot
rikkantott:
– Jó étvágyat kívánok nektek a reggelihez!
Cin-cin úgy megijedt, hogy a szívéhez kapott,
Kormi pedig Villus nyakába ugrott. Ez még nem is
lett volna baj, de Kormi mind a tíz körmét Villusba
vájta, mire Villus fájdalmasan felnyüszített. Bagi
2

nagyot nevetett, s vele mind a barátai, hogy jól
rászedte őket, majd nekiláttak a reggelinek. Bagi így
szólt:
– Kormi te sokat egyél, hogy legyen erőd a mai
versenyhez, mert igen erős lesz a mezőny.
– Miért? – kérdezte Kormi – Kik lesznek ott?
– Ott lesz az előző évek bajnoka, Bizsu, a
kenguru, Roki, a szöcske, Breki, a varangyos béka,
Szeles, a mókus és hát ötödikként pedig te, Kormi.
– Hát, nem semmi a mezőny – állapította meg
Kormi.
Alaposan bereggeliztek, majd elindultak a verseny
helyszínére. A stadionban már a megszokott
őrjöngés várta a versenyzőket. Csivit és Csevej már
hangoltak a versenyre, és az előző évek győzteséről,
a hihetetlen ügyességű és tudású Bizsuról, a
kengururól:
– Az elmúlt évek győztese szinte csak ő volt!
Olyan magasra rakatja a lécet, hogy a többiek már
nem is kezdenek nekifutni az ugrásnak. A múlt
évben három méter volt a győztes magasság.
Kormi ekkor döbbent rá, hogy neki a három
méter nagyon magas, így valószínű, ő sem fog
3

nekifutni a lécnek. Kérték a versenyzőket a pálya
közepére, szép sorjában.
– Kérjük a sportolókat, ha meghallják a nevüket,
lépjenek a pályára – csivitelte Csevej asszonyság.
Bizsu, a kenguru, az elmúlt évek győztese a
nézőtéren nagy zsivajt keltve vonult be. Tapssal
köszöntötte a közönség Rokit, a szöcskét. Breki a
varangyos béka érkezésekor a taps átváltott ütemes
tapsra, majd következett Szeles, a mókus, és
ötödikként Kormi, a földi cica. Őt már jól ismerte a
közönség, és ujjongva fogadták Kormit, a cicát.
– Breki, a béka fog elsőnek ugrani!
– Milyen magasra tegyük a lécet? – kérdezte tőle
Árgus, a sas, a játékvezető.
– A lécet tegyék egy méter ötven centiméter
magasra – felelte Breki, majd odaugrált a léc alá
pontosan kimérve annak pontos helyzetét, mert ő
helyből fog ugrani.
Breki izmai hirtelen megfeszültek, és egy
hatalmasat ugrott.
– Igen, az első ugrás sikerült! – mondták a
kommentátorok nagy lelkesen. – Ugyanezt a
magasságot kell megugrani Rokinak, a szöcskének,
ha versenyben akar maradni.
4

Roki is odaugrott a léchez, és gondolkodás nélkül
ugrott is.
– Igen, neki is sikerült! Következik Szeles, a
mókus, aki a nekifutásos módszert választotta.
Szeles neki is iramodott, mint a szél, és
könnyedén vette az akadályt. Az ugrásokat
rendszerint tapssal jutalmazta a közönség.
– Most pedig következik a közönség kedvence,
Kormi, a földi cica! – hirdeti a hangosbemondón
Csevej hatalmas taps kíséretében.
Kormi is a helyből ugrást választotta. Szépen
odasétált a léc alá, azt precízen felmérte, majd
lehasalt, fejét a lécre szegezve koncentrált, kicsi
ujjacskáival csak úgy gyúrta a füvet. Egyszer csak
meg merevedett, mint aki épp felhúzta az izmait, s
nagy hirtelen, mint az acélrugó, kilőtte magát, és
vígan vette az első akadályt.
A nézőtéren éktelen hangzavar támadt, és
éljenezték Kormit. Mintha ő nyert volna, pedig ez
még csak a kezdet! A hangosbemondón kérték az
utolsó versenyzőt, Bizsut, a kengurut, aki odalépett
a léchez, és úgy ugrott, mint aki csak átlépte a
magasságot. A hangzavar egyre erősödött.
5

– Igen, ez a magasság mindenkinek sikerült –
jegyezte meg Csivit és Csevej –, és a játékvezető
sem talált semmi hibát az ugrásuk kivitelezésében.
Jöhet a következő magasság!
– A léc kerüljön kettő méter magasba – mondta
Breki, aki ismét elsőnek fog ugrani.
Breki ettől az ugrástól már fél egy kicsit, mert
ilyen magasat még nem ugrott, de úgy okoskodott,
ami még nem volt, az még lehet, és aki mer, az
nyer! Breki ismét odaugrált a léc alá, erősen
koncentrált, és ugrott. Repült is Breki felfelé, és úgy
érezte, hogy sikerül, de sajnos nem így lett, a léc
lehullott a holdra. A közönség megtapsolta a bátor
tettet, de sajnos ennek Breki nem nagyon örült,
mert tudta, hogy most kiesett a versenyből. De
azért a közönségnek megköszönte a tapsot,
meghajolt, és elhagyta a versenypályát.
A következő versenyző Roki, a szöcske volt. Hát
már az ő feje is fájt a magasság hallatán, de nem
habozott. Nekilódult az ugrásnak, de érezte, hogy ez
nem fog menni, ezért a szárnyacskáit vette igénybe,
a siker érdekében. No de a játékvezető, Árgus, a sas
azonnal észrevette a turpisságot. Azonnal jelezte,
hogy szabálytalan az ugrás, mert a szárnyakat nem
6

szabad használni. Sajnos ezt tudta Roki is, és
elismerte a szabálytalanságot. A játékvezető kizárta
a versenyből Rokit, aki megköszönte a tapsot a
közönségnek, és kiugrott a pályáról, egy kicsit
szégyellte magát a kis csalás miatt.
Szeles, a mókus következett. Szeles nagy
önbizalommal lépett a futópályára, nekilódult, és
hatalmasat ugrott.
– Igen-igen-igen! – süvöltött Csivit és Csevej a
hangosbemondóba – Neki sikerült az ugrás!
A nézőtéren egyre hangosabban tapsoltak, főleg
azét is, mert Kormi, a kedvenc következett. Hát
Korminak is magasnak tűnt a léc, de a lelátó első
sorából jött a drukkolás:
– Hajrá Kormi, ezt meg tudod csinálni! Csak
gondolj a téged üldöző vad farkasokra, és menni
fog! – kiabálta Villus noszogatásképpen.
Korminak azonnal végigszaladt a hideg a hátán, a
szőre égnek állt, és már rohant is a magas léc
irányába. Kormi úgy döntött, hogy most
nekifutásból ugrik. Aprócska izmai megfeszültek és
hatalmas lendületet véve ugrott.
– Igen-igen-igen! – üvöltötték torkuk szakadtából
a kommentátorok – Ismét egy sikeres ugrás!
7

A közönség állva tapsolta Kormit, de Kormi
mintha elhitte volna, hogy vad farkasok üldözik,
majd kitekintett barátaira, hogy megköszönje a
bíztatást és Villusnak a jó tanácsot.
A következő versenyző Bizsut, a kengurut
szólították ugráshoz. Bizsu nagy lendülettel ott
termett, s szinte azzal a lendülettel már ugrott is.
– Igen, hölgyeim és uraim, megvan a harmadik
versenyző is, hiszen neki is sikerült az ugrás!
Ekkor Bizsu egy ötlettel állt a játékvezető elé, és
arra kérte, emeljék a lécet egyből három méter
magasba, és aki azt átugorja az lesz a bajnok. A
játékvezető, Árgus kissé felemelte szemöldökét,
majd így szólt:
– Amennyiben a többi versenyző beleegyezik,
legyen!
Árgus kérdőn nézett Szelesre és Kormira, hogy
mit szólnak az ajánlathoz. Szeles rábólintott, ám
legyen. Kormi átgondolta a kialakult helyzetet, és
nem mondhatott mást, mint hogy legyen. Bár Kormi
ezt a magasságot már nagyon magasnak érezte, és
úgy érezte, hogy ez már meghaladja az ő kis erejét.
8

Árgus tudomásul vette a három versenyző
döntését, majd a lécet soha nem látott magasságba
emeltette.
– A léc magassága három méter!
– Három méter? – szólt a kérdés a
hangosbemondóból – Ilyen magasat még senki sem
ugrott! – kiabálták egymást túlharsogva Csivit és
Csevej – Ez igen – mondták –, ők aztán magasra
rakták a lécet!
A nézőtéren kínos csend lett úrrá, mikor
szólították az első versenyzőt, Szelest, a mókust.
Ennek a magasságnak már nem olyan szeleburdian
rontott neki Szeles, hiszen ez már lehet, hogy sok
lesz neki. Erősen koncentrált és indult, először szép
lassan majd egyre gyorsabban, és ugrott, de már a
levegőben érezte, hogy kevés a lendület. Igen,
Szeles a léccel együtt érkezett a holdra.
Szeles nagyon sajnálta az elrontott ugrást, de a
közönségnek megköszönte a bíztató tapsokat, majd
lehorgasztott fejjel kikullogott a pályáról. Még a
könnyei is kicsordultak a sikertelen szereplés miatt.
Kormi odabökte Szelesnek:
– A kis Samu aranypikkely is van olyan fényes,
mint a nagy!
9

Szeles megölelte Kormit a vigasztaló szavakért. A
következő versenyző, Kormi, a földi cica volt. Bagi
már csak egy jó tanácsot mondott Korminak:
– Amikor elugrottál, képzeld azt, hogy egy madár
vagy, és úgy fogsz majd repülni, mint én.
Kormi jó tanácsokkal ellátva és büszkeséggel
töltve, tele adrenalinnal, odasétált a futópálya
mellé. Várta a jelet az indulásra. A közönség
hatalmas üdvrivalgással fogadta Kormit, majd
hirtelen elhallgatott. Mindenki koncentrált az
ugrásra, mintha nekik kellene ugrani. Harsant a
sípszó, majd Kormi lassan elindult kiszámolva
mindent, ami a sikeres ugráshoz kell. Közeledvén,
nekiiramodott, ahogy lábacskái bírták, amikor a léc
alá ért, az izmocskái megfeszültek, s mint egy
nyílból a vesszőt, úgy repítették az ég felé.
Kormi ekkor tényleg azt hitte, hogy madár, és
csak repült, és repült az ég felé. Egyszer csak az
zökkentette ki az álmodozásból, mintha valami
hozzá ért volna a farkincájához. Azonnal tudta, ez
csak a léc lehetett, és már biztos is volt benne, hogy
leverte. Ahogy holdat ért, azonnal nézett felfelé,
hogy a léc jön-e utána, vagy nem. Hát a léc még a
10

helyén volt, de nagyon rezgett, s bármikor
leeshetett volna.
Még a közönség is lélegzetvisszafojtva nézte a
lécet, s gondolatban kérlelték a lécet, nehogy
leessen. A léc megtette ezt a szívességet, mert fent
maradt, mintha odaragasztották volna. Ekkor
Kormira rátört az oroszlánhangulat, és egy olyat
üvöltött, hogy még egy igazi oroszlán is megrémült
volna ennek hallatán.
A játékvezető megítélte a sikeres ugrást, bár ő
sem értette, hogy sikerült ennek a kicsi cicának ez a
hatalmas ugrás. A nézőtéren egyik ámulatból a
másikba estek a nézők, és egy hatalmas orkánerejű
tapssal honorálták a látottakat. Kormi felemelt fejjel
és feszülő mellkassal lépdelt, s néha fejecskéjét
forgatta jobbra és balra, így közeledett a pálya
széléhez barátaihoz.
– A következő versenyző Bizsu a kenguru, s ha ő
is átugorja ezt a magasságot, akkor a léc még
feljebb kerül!
Kormi ekkor tért igazán magához:
– Ha ez így lesz, akkor én már csak a második
lehetek, de az sem rossz – nyugtázta magában –
Ennél magasabbra már én sem tudok ugrani.
11

Bizsu, a kenguru szintén a nekifutást választotta,
mert ez a magasság már neki is kihívás volt. Bizsu
ugrálós rohanásba kezdett, majd elrugaszkodott,
kicsit a farka hegyével is segítette az ugrást, és neki
is sikerült. Ekkor harsant a játékvezető sípja, hogy ez
az ugrás érvénytelen, ugyanis a versenyző az ugrást
segítve használta a farkát, ami szabálytalan. Ezt a
hibát Bizsu is belátta.
A nézőtéren kitört az örömujjongás, mert
mindenki tudta, hogy a versenyt Kormi, a földi
kiscica nyerte. Kormi szinte hihetetlennek érezte,
hogy ő nyerte a versenyt, mert eddig úgy érezte,
hogy esélytelen a győzelemre. Ekkor barátai
körbevették és hatalmas örömujjongásba kezdtek.
Szinte ott volt mindenki, aki neki számított, ott volt
Villus, Cin-cin, Bagi, Diló, Döme, és akkor látta meg
Habcsókot, a kis fehér egeret, amit őt ünnepli, hát
ennek nagyon örült.
– Tudod, én is elkísértem a páromat a versenyre,
s most ő is itt van – mondta Habcsók – Bemutatom
neked Pelyhecskét, a páromat. Ugye emlékszel, a
mászóversenyen szerepelt, ahol úgy állva hagytad a
mezőnyt, és megnyerted.
12

– Igen emlékszem, hogyne emlékeznék, mintha
ma történt volna, pedig tegnap! – kacagott nagyot
Kormi, Pelyhecske és Habcsók.
A nagy kacarászásnak és örömködésnek a
játékvezető, Árgus hangos sípjelzése vetett véget,
mert kezdődött az ünnepélyes éremátadás. A
hangosbemondón keresztül Csivit és Csevej hívta a
versenyzőket a dobogóra.
– A harmadik helyezett Szeles, a mókus! –
csivitelték a kommentátorok.
Szeles a maga kis szeleburdi módján felugrott a
dobogó harmadik fokára, s úgy ünnepeltette magát
a közönséggel, mint aki megnyerte az olimpiát.
Igenis büszke volt a harmadik helyre, ezért is sokat
kellett dolgozni!
– A második helyezettet kérjük a dobogóra!
Bizsu, a kenguru!
A nézőtéren hatalmas taps üdvözölte a második
helyen végző kengurut, melyre ő is nagyon büszke
volt, mert egy igazán sportszerű és mindenre
elszánt versenyző győzte le, melyet nem kell
szégyellni.
– A dobogó legfelső fokára kérjük Kormit, a földi
cicát!
13

A nézőtéren igazi fiesztahangulat lett úrrá. Az
elefántok tülköltek, a medvék doboltak, a madarak
csiripeltek, egyszóval mindenki énekelt és zenélt a
lelátókon. Villus és Cin-cin önfeledt ugrándozásba
kezdtek, Bagi ütemre csapdosta szárnyait.
Pelyhecskére és Habcsókra is átragadt a jó hangulat,
majd ők is táncra perdültek.
– Az érmeket átadja Árgus, a játékvezető, aki az
olimpiák történetében nagyon sok érmet tudhat
magáénak több számban is!
Árgus először Szeles nyakába akasztotta az érmet,
majd gratulált neki. Ezt követően Bizsuhoz lépett, és
neki is a nyakába akasztotta a közepes Samu
aranypikkelyt. Majd következett az ünnepelt
versenyző, Kormi, a földi cica, aki az első helyezett.
Most kezdődött igazán az igazi ünneplés,
mindenki ugrált, táncolt, énekelt, dobolt, tülkölt,
zenélt, egyszóval örült Kormi győzelmének. Erre
Bagi mind a három barátját a hátára tette, körözött
velük a stadion felett, és amerre haladtak, egyre
erősödött az ünneplés.
Egyszer csak elfordult a szállások felé, hogy a
három elválaszthatatlan jó barátot a szállásukra
vigye, hogy pihenjenek, mert már esteledett, és
14

nagyon elfáradtak. Bagi letette őket az ajtóba és
elköszönt a barátaitól:
– A holnapi viszontlátásra! – átölelte barátait,
majd felröppent.
A három barát felugrott a nagy ágyra, és
összekucorodott, hogy szépeket álmodjon. Így ért
véget az olimpia harmadik napja.
15