17. Állatolimpia 7. nap (embermúzeum) jav

Reggel, mikor a nap már ébredezni kezdett, halvány
fénye megvilágította a szobát, sejtelmes árnyakat
rajzolt a falakra a négy jóbarátra is ejtve néhány
éltető fénysugarat. De őket ez egy cseppet sem
zavarta az alvásban, mert előző nap nagyon
elfáradtak, mindenki úgy aludt, ahogy este
lefeküdtek.
Egyszer csak Mimike felébredt, és az ágyról egy
kecses mozdulattal leugorva sétált fel, s alá.
Izgatottan várta a napot, amikor az embermúzeumba
mennek Bagival és barátaival. Még az éhség sem
zavarta az izgatott várakozásban. Mikor egy kicsit
elunta magát, ismét az ágyra ugrott, és az ágy
sarkához összegömbölyödve, tágra nyílt szemekkel
figyelte barátai kedves szuszogását. Amint így
várakozott, azért megmosakodott, ahogy illik egy
perzsa cicától, a frizuráját alaposan megigazgatta,
hogy Kormi, amikor kinyitja, a szemét szépnek lássa.
Még a körmeit is kipedikűrözte az ágy lábánál, mély
barázdákat húzva bele borotvaéles körmeivel, de
csinos lett.
Ahogy így cicomázkodott, sok idő telt el, de senki
nem mozdult az alvók közül. Akkor még Mimike nem
is sejtette, hogy milyen változást hoz számára ez a

nap. Egyszer csak halk nyikorgással nyílott az ajtó, és
Bagi egy hatalmas zsúrkocsit tolva érkezett a szobába.
Mimike azonnal odaugrott hozzá majd halkan csak
annyit mondott neki:
– Hadd aludjanak még egy kicsit, mert nagyon
fáradtak.
– Én is elaludtam egy kicsit – mondta Bagi. – De
látom, nem jöttem későn, mert a barátaim is úgy
alszanak, mintha kötelező lenne. Kedves Mimi, ha
már így mi ketten ébren vagyunk, szeretnék kérdezni
tőled valamit. Igaz, hogy te tudsz az emberek nyelvén
beszélni?
– Igen, igaz. De olyan régen nem tudtam senkivel
beszélni, hogy már egy kicsit kopott a nyelvtudásom.
Amíg szegény édesapám és édesanyám éltek, velük
tudtam beszélgetni, mert az ő szüleik laktak az
emberrel, és ők tanulták meg a nyelvet, mely
öröklődött egészen idáig. Az emberek azt mondták,
hogy ez a nyelv a világ legnehezebb, legszebb és
legkifejezőbb nyelve, és ezt úgy hívják, hogy Magyar
nyelv. Ezt a nyelvet tanultam meg.
– Azt is tudom, hogy a földön több nyelven is
beszélnek, nem úgy, mint itt a holdon. Itt mindenki
2

egy nyelvet beszél, a hold nyelvet, így aztán bármerre
járunk, mindenkivel tudunk beszélni.
Ekkor halk nyöszörgés hallatszott az ágy felől, majd
Kormi feszegette a szemhéját a kinyitásra, mire
nehezen sikerült is neki, de még csak az egyiket.
Tappancsával elkezdte tapogatni az ágyat, ahol
Mimikének kellett volna lenni, és szólongatni kezdte.
– Mimike, hol vagy? – nyervogta kényeskedve. –
Mimi, Mimike, merre vagy? Gyere ide!
Ekkor Mimike egy lágy ugrással ott termett Kormi
mellett, s orrocskáját Kormiéhoz dugva így szólt:
– Jó reggelt hétalvó, hiszen már a hasadra süt a
nap, és különben is, vár a finom reggeli, melyet Bagi
szervírozott nekünk!
Ekkor Kormi másik szeme is kipattant a nagy
erőlködéstől, majd végignyalta Mimike arcocskáját,
mint aki jóreggelt puszit ad. Mimike odadugta
arcocskáját Kormi nyakához, mint aki csikizni akarja,
majd finom hangján kérlelni kezdte, hogy keljen fel.
Ekkor Kormi gondolt egyet, felugrott, és le az ágyról,
fel az ablakpárkányra, majd odacsalta Mimikét is, és
olyan macskazenét nyervogtak, hogy erre még Villus
és Cin-cin is felébredt, és szépen kérték a nyervogó
3

duettet, hogy fejezzék be, mert össze-vissza kuszálják
még a legszebb álmaikat is.
Nagy kacagásba tört ki az öt barát, majd nekiálltak
a tisztálkodásnak, aztán a reggelinek. Úgy ettek,
mintha sohasem ettek volna, csak úgy habzsolták a
jobbnál-jobb falatokat. Bagi törte meg a csendet, és
az étkezésüket éppen befejezni készülőknek ezt
mondta:
– Kedves barátaim, ma meglátogatjuk az
Embermúzeumot, ahova már nagy szeretettel várnak
minket. Tegnap bejelentkeztem a nevetekben is.
– Jaj, de jó! Jaj, de jó! – ugrándozott örömében
Mimike.
– Délután pedig elmegyünk a stadionba, és részt
veszünk az olimpia zárórendezvényén.
Mindenki örömködöt a hír hallatán, és hamar össze
is készülődtek, hogy indulhassanak. Az öt barát
nekivágott a városnak, hogy megnézzék a múzeumot.
Úgy örültek, hogy örömükben szökdécseltek
ugrándoztak menet közben.
– Remélem, ez a múzeum nem csak pár lépésre
van, mert azt bizonyára nem bírnám ki – mondta Cincin
nevetve.
4

Egyszer csak megálltak egy olyan hatalmas ház
előtt, mint otthon a földön az a ház, ahonnét jöttek.
Még egy kicsit hasonlított is rá, csak a múzeum felirat
zavarta a látogatókat. Kinyílt az ajtó, egy bagolyfiú
lépett ki rajta, és szívélyesen invitálta a látogatókat,
hogy jöjjenek beljebb.
– Bagi, nincs valami közöd neked a minket oly
szívélyesen köszöntő bagolyhoz?
– De igen – válaszolta Bagi. – Ő az én fiam Bugi, aki
itt dolgozik a múzeumban.
– Még egyszer sem mondtad, hogy van egy fiad –
mondta Villus.
– Még hogy egy?! Tizennégyen vannak a testvérek!
A páromat már öt esztendeje elvesztettem, ő már a
földön van, a földi paradicsomban, és onnét figyeli a
gyermekeink fejlődését. Nagyon sokszor gondolok rá,
mert akire sokat gondolunk, az bennünk örökké él. Na
de most már menjünk be, és nézzünk körül! – fejezte
be hirtelen a beszélgetést Bagi.
Ahogy beléptek, Villusék úgy érezték, hogy otthon
vannak, nagyon beléjük hasított a honvágy. A
kandalló, melyen aludni is szoktak így hárman. A
hatalmas szőnyegek mindenütt, ruhás szekrények,
amelyekben néha hárman bújócskázni szoktak, még
5

Peti és Anna is részt vettek néha a bújócskában, úgy,
hogy ők hárman elbújtak, a testvérek meg csak
keresték őket. Jókat mulattak ezen mindannyian.
Beértek a fürdőszobába, majd Bugi mondani kezdte.
– Abban a nagy kádban szokott az ember fürödni,
az meg ott egy embergyerek fürdető – mondta Bugi a
mosdóra mutatva.
Villus azonnal közbevágott, majd így szólt:
– Nem, az nem a gyerekfürdő, hanem a kézmosó.
Az emberek csak a kezüket és az arcukat mosták
szappannal tisztára ebben a kagylóban.
Bugi kicsit elpirulva hallgatta Villust, amint
elmondta az igazi használatát a falra szerelt
kagylónak. Csak most jutott eszébe, hogy ők a földről
jöttek, és pont ilyen házakban laknak.
– Elnézést kérek a tudatlanságomért, én csak azt
tudom mondani, amit a történelemtanszéken
tanultam. Ezek szerint más is okoz majd számomra
meglepetést, nem csak a mosdókagyló?
– Nem tudom – válaszolta Villus. – Csak mondjad,
amit tanultál, és majd én helyesbítek, jó?
– Ez a földre szerelt mosogató lehetett a
gyümölcsmosó. Mert a víz csak akkor folyik, amikor
azt a zsinórt meghúzzuk, s addig folyik, amíg a
6

gyümölcsöket megmossuk – fejezte be Bugi kicsit
tétova mondatát.
– Nem, ez sem így van, ezt az ülőkét használták az
emberek WC-nek. Gondolom, azt nem kell
mondanom, hogy az mit jelent?
– Nagyon örülök, hogy épp ilyen vendégek jöttek,
mert így minden tisztázódik a múzeumban – mondta
Bugi.
– Az pedig egy zuhanyzófülke, ahol az emberek
lemossák magukról az izzadtságot – mondta Villus.
Bugi már nem is akart megszólalni, csak hallgatni
Villus tárlatvezetését. Villus is nagyon élvezte a
helyzetet.
– Na, menjünk a konyhába, és nézzük, mit találunk!
Hatalmas volt a konyha, a közepén egy nagy
tűzhely állt, melyben fával tüzeltek, hogy főzni
tudjanak. A polcok tele voltak különböző edényekkel,
lábasokkal, fazekakkal, tálakkal, meg többféle
tányérral. Ezeket helyesen ismerték az itt élő állatok,
hiszen ők is használnak ezekhez hasonló edényeket. A
falak tele voltak fényképekkel, szépen bekeretezve.
Amint így nézelődött a három földről érkezett
barát, egyre inkább erősödött bennük a honvágy. Cincin
ugyan nem tudta, hogy mi ez az érzés, de nagyon
7

szeretett volna hirtelen otthon lenni a testvérkéivel, a
szüleivel, a házban élő barátaival, meg a többi állattal.
Korminak is egyre szaporában vert a kicsi szíve, mert
már neki is hiányzott kis gazdája, Anna. Már Villus is
egyre sajgóbb szívvel mesélt az emberekről Buginak
és Baginak. Már ő is azt érezte, hogy ideje lenne
hazatérni a földre, haza a meleg otthonba. A három
barát nagyon elszomorodott az otthoni tárgyak
láttán, s már repültek volna haza, na de hogyan?
Hiszen itt nincs ágyú, hogy visszalőjék őket a földre!
Ekkor Villus így szólt barátaihoz:
– Kedves barátaim, nem tudom, ti mit éreztek, de
azt látom rajtatok, hogy nagyon szeretnétek már
hazamenni, és mi tagadás, én is ezt érzem, már
nagyon szeretném látni az otthoniakat. Csak az a baj,
hogy ma délután lesz az olimpia zárónapja, s oda
nagyon elvárnak minket.
Bagi közbevágott, és így szólt:
– Kedves barátaim, én személyesen is nagyon
örülnék annak, ha részt vennétek a záróünnepségen.
De azt is megértem, amit éreztek, hiszen az otthon az
egyetlen hely, ahol mindenki biztonságban érzi
magát, ahol sok-sok szeretet veszi körül, és vigyáznak
egymásra a családtagok. Ha úgy gondoljátok, hogy
8

nem tudtok várni már egy percet sem, akkor én azt
tanácsolom, hogy induljatok haza, a többit én
elintézem az olimpiai bizottságban, és ők meg fogják
érteni.
– No de hogyan induljunk, hiszen mint említettem,
itt nincs ágyú! – mondta izgatottan Villus.
– Semmi baj – mondta Bagi. – Hiszen itt van
Csillámvill, aki a bolygóközi járatokat bonyolítja.
Nekem van egy sípom, s ha azt megfújom, azonnal itt
terem, ha csak épp nincs valahol bolygóközi úton. Ha
ez így is lenne, akkor Csillám, az anyukája fog jönni.
Na, mit szeretnétek?
A három barát a könnyeivel küszködve azonnal,
szinte egyszerre válaszolt:
– Igen, indulunk haza.
Ekkor Kormi odafordult Mimikéhez, s szinte
könyörgő hangon mondta neki:
– Kedvesem, szeretném, ha velünk tartanál a
földre, és ott együtt élnénk tovább az életünket.
– Hát persze, hogy veletek megyek! – monda
Mimike, akit majd szétvetett a boldogság, látszott
rajta, hogy nagyon várta a meghívást Kormitól, mert
akkor biztosan tudja, hogy nagyon szereti.
Ekkor Bagi megfújta a sípot, és ezt mondta:
9

– Kedves barátaim, nagyon örülök, hogy
megismerhettelek benneteket, ti vagytok a világ
legjobb barátai, akikre mindig lehet számítani, és
öröm velük az időt eltölteni.
Ekkor magához ölelte a négy barátot, Villust,
Kormit, Mimikét és Cin-cint, és elérzékenyülve
néhány könnycseppet ejtettek mindannyian. Bugi, az
idegenvezető, Bagi kisfia hátat fordított az ölelkező
csapatnak, s hatalmas könnyeket ejtett, mert ő ilyen
mélyen áradó szeretetet még nem látott. Villus így
folytatta a búcsúzkodást:
– Kedves Bagi, arra kérlek, búcsúzz el a nevünkben
mindenkitől, akit megismertünk, Samutól, Cikcakktól,
Ollócskától és családjától, Árgustól, Szöszmösztől,
Dömétől és… és hát mindenkitől – Villus ekkor már
nagyon sírt, és nem tudta folytatni a nevek sorolását,
de nem is lett volna rá ideje, hiszen hirtelen ott
termett Csillámvill, és kérdezte, hogy ki utazik.
– Mi négyen szeretnénk hazamenni a földre! –
kiabálták Kormiék.
– A földre? – kérdezett vissza Csillámvill.
– Igen! – mondta Villus. – A földre, haza az
otthonunkba!
10

– Akkor gyertek, foglaljatok helyet a hátamon,
kössétek be magatokat a biztonsági övvel, majd
tegyétek a fejetekre az üvegsisakokat, és máris
indulunk. Ha mindenki készen van, akkor indulunk!
– Kész vagyunk! – kiabálta Cin-cin.
Ekkor nagy robajjal felreppent Csillámvill, s egy
tiszteletkört leírva Bagiék feje felett a föld felé vette
az irányt. Nagy sebességgel repült, még az
ágyúgolyónál is sokkal gyorsabb volt. Nem is olyan
sokára közelről is meglátták a földet, gyönyörű volt a
látvány.
– Majd szóljatok, hogy hol akartok földet érni –
szólt Csillámvill, és egyre lejjebb ereszkedett a föld
felszíne felé, s kérdezte Villust, hogy melyik földrészre
szeretnének menni.
– Európa szívében Magyarország a mi hazánk, s
oda vágyódunk nagyon.
Ahogy Csillámvill leereszkedett a földhöz olyan száz
méterre, már lehetett látni a kisvárost ahonnét
jöttek. Szólt Csillámvillnek, hogy lassítson, nehogy
elhibázzák a landolást.
– Amott az a nagy ház, ott lakunk, oda a nagy
udvarra szállj le!
11

Csillámvill egy hirtelen mozdulattal, de annál
finomabban és óvatosabban landolt az udvaron. Hát
ott az állatok szanaszét szaladtak ijedtükben, mert
ilyen nagy sárkányt még nem láttak. A házból is
kiszaladtak az emberek, Peti, Anna és a szüleik, hát ők
is néztek nagyot, hogy mi ez a hatalmas állat! Még a
szomszédok is összeszaladtak, hogy mi ez a nagy
lárma, hát az ő szájuk is tátva maradt a látványtól! De
amikor meglátták a hátán utazó utasokat nagy öröm
tört ki az udvaron! Villus és Kormi oldalán Mimikével,
a nyaka között Cin-cinnel már rohantak is a gazdikhoz.
– Kormi, Kormikám! De jó, hogy hazajöttél, és még
barátot is hoztál! De jó, de jó! – ugrándozott a
karjaiban tartva a két cicát Anna.
– Villus, már azt hittem, sohasem látlak többé,
kedves barátom! És ez a kisegér mit keres veletek?
– Ő innét jött fel a holdra hozzánk – szólalt meg
tiszta magyarsággal Mimike.
– Ki mondta ezt? – kérdezte Peti apukája.
– Hát én – válaszolt Mimike Anna ölében.
– Te tudsz beszélni? - kérdezte az apa.
– Igen, én a holdon megtanultam a magyar nyelvet
az emberektől, de sajnos ők már régen kihaltak a
holdon.
12

– Ez hihetetlen, egy beszélő cica! – kapkodott
levegő után az apuka.
A szomszédoknak az álluk a földet érte a látottaktól
és a hallottaktól. Alig hittek a fülüknek amikor Mimike
beszélni kezdett.
– Kedves emberek, most szeretnénk elbúcsúzni
barátunktól Csillámvilltől, a holdon élő szitakötőtől,
mert neki sok dolga akad a holdon – ezzel
megköszönték a fuvart Csillámvillnek, aki mielőtt
visszaindult volna, adott egy kis sípot Mimikének, és
azt mondta:
– Ha szeretnétek meglátogatni minket a holdon,
akkor csak fújd meg a sípot, és én perceken belül itt
leszek értetek.
Ezzel nagy robajjal ismét felreppent, és pillanatok
alatt eltűnt a szemük elől a világűrben. Majd Mimike
a háziakhoz fordult, s így szólt:
– Kedves emberek, most szeretnénk egy kicsit
lepihenni, mert nagyon fáradtak vagyunk, s ha
felébredtünk, sok-sok mindent fogunk mesélni nektek
a négy barát kalandjairól a holdon.
Ekkor mind a négyen beszaladtak a megszokott
kandallóhoz, ott összebújtak, és mély álomba
merültek. A háziak csak nézték az állatokat, hogy
13

milyen szépen alszanak, és már alig várták, hogy
felébredjenek, mert igen csak kíváncsiak voltak,
merre jártak, s mit csináltak, amíg távol voltak.
Ezzel a kis történetünk most véget ér, de nemsokára
folytatódik további kalandokkal. Az állatok
megtanítottak mindenkit, hogy becsülettel,
szeretettel, barátsággal, türelemmel szerethetőbb és
jobb az élet. Kedves gyerekek, ti is igyekezzetek így
élni.
– Légy becsületes, hogy megbecsüljenek.
– Szeress mindenkit, hogy téged is szeressenek.
– Fordulj barátsággal mindenki felé, hogy
lehessenek barátaid.
– Legyél türelmes, hogy veled is türelmesek
legyenek.
– Tanulj, hogy taníthass másokat.
Ha ezeket a szabályokat betartod, jó ember válik
belőled.
Nagy szeretettel és tisztelettel, Hartman János
történetíró.
14