Mitterpacher Lajos - Matarka

MITTERP ACHER LAJOS (1734 - 1814)
269 éve, 1734-ben született a
magyarországi természettudományok -
főleg a matematika, a természetföldrajz és
a mezőgazdaságtan - egyik kiemelkedő
ismerője, tanítója Mitterpacher Lajos.
Jezsuita, monostori apát, a filozófia
doktora, a természetföldrajz és a
mezőgazdaság professzora, a pesti
egyetem filozófia fakultációjának seniora,
tagja a bolognai tudományos
akadémiának és az alsó-ausztriai
gazdasági társaságnak. Természetföldrajzi
munkássága már életében magyarul is
visszatükröződik főleg KÁSZONÚJFALVI
SZABÓ JÁNOS 3 (1767-1858), Soós
MÁRTON 4 (? - ?), VARGA MÁRTON 5 (1767-
1818) és KATONA MIHÁLY 6 (1764-1822)
müveiben.
„.... a' ki életét a' tudományoknak, tudományát a' hazai
Ifjúságnak maga tellyes feláldozásával szentelte"
(Nemzeti Újság, Hazai 's Külföldi Tudósítások (41.), 1814,317. o.).
JUHA MARIANN 1
1 2003-ban végzett a Miskolci Egyetem geográfus szakán. Értekezése 2003-ban az Országos Tudományos
Diákköri Konferencián I. díjat nyert dolgozatán alapszik.
2 A Gemeinnützige Blaetter című folyóirat 1814 június 9-én megjelent száma a bolognai akadémia, míg SZINNYEI
J. (1903) és PlNZGER F. (1940) a bonni tudományos akadémia tagjaként említi; a bolognai akadémia
megnevezés a helyes (Bologna = Bononia, latinul - Bonn Bonná, Castra Bonnenoia;).
3 Természettudós, kolozsmonostori apát, királyi tanácsos. Fő műve: „A Sz. írás, és a természet szava a földnek, és
az emberi nemnek némely föbb változásairól" (1803).
4 Széki orvos, színész, 1803-ban jelent meg a „Természeti és polgári közönséges geográfia, az ujabb természeti
tapasztaláshoz és a' polgári leg-ujabban esett változásokhoz intézve" című műve.
5 Természettudós, fö műve: „A gyönyörű természet tudománya, magyarázta a tüneményekből és az új
feltalálásokból nemzete s az ifjúság javára"( 1808).
6 Református lelkész, földrajztudós. Főbb művei: „A föld mathematikai leírása..." (1814), „Közönséges természeti
földleírás" (1824).
313

1. Mitterpacher Lajos élete, pályája
Mitterpacher Lajos (mitternburgi) 1734 augusztus 25-én született a Drávaközben
található báránya megyei Bellyén (ma Bilje, Horvátország). Atyja, Mitterpacher Ignác
„római sz. birodalombeli lovag" leszármazottja [PiNZGER F. 1940 szerint a „római sz.
birodalom lovagja"], aki a királyi Magyarország nemesi jogaival és kiváltságaival is
élhetett. Savojay Jenő herceg 7 (1663 - 1736) bellyei uradalmának kormányzója és a nagy
hadvezér mindenkori bizalmasa. Lajos 15 éves korában veszítette el édesapját. Anyja,
született Lenz Johanna [PiNZGER F. 1940 szerint Anna] férje halála után 36 évig három
fiának, Lajosnak, Józsefnek és Dánielnek élt. Az özvegy és gyermekei 1752 június 19-én
kaptak magyar nemességet.
Lajos kilenc éves korától a pécsi jezsuita gimnáziumban tanult, ahol Pray György
(1723-1801) a jeles történetíró is tanította. Tehetségével és szorgalmával kitűnt iskolatársai
közül, olyannyira, hogy tizenöt évesen elvégezte a középiskolát. Tudásvágya arra késztette,
hogy 1749 október 18-án belépjen a jezsuiták rendjébe, azokhoz, akik eddig is
tanítómesterei voltak. 1749-1751 között Trencsénben (Trenőin) teológiát végzett. 1752-ben
Szakolcára (Skalica) került, ahol elsajátította a latin nyelv alapjait (SCHMIDT J. 9 1830).
1753-ban Nagyszombatban megismételte és tovább tágította a humaniora 10 . tanulmányait;
ekkor kiváló tanárra talált Weiss Xavér Ferenc /; . (1717-1785) csillagász személyében.
„Nagyszombatban, amely akkor a tudományos élet gócpontja volt, két évet a bölcseleti
tanulmányoknak szentelt, még pedig akkora eredménnyel, hogy nyilvános vitatkozás
alkalmával a fölállított tételek fölényes védelmezésével az egész hallgatóságot bámulatba
ejtette" (PiNZGER F. 1940, p. 47).
1755-ben Sopronban kezd el tanítani, ahol a latin nyelv alapjait oktatja. Ezután
„Elöljáróinak rendeléséből Bécsbe küldetett, magát a mennyiségtani ismeretekben
tökéletesítendő, melly megkülönböztetésre a szervezetben csak a jelesebb elméü ifjak
számolhattak" (HANÁK J. 1849, p. 51). Két évig Kari Schcrffer' 2 (1716-1783) vezetése
mellett mélyülhetett el a matematika csodálatos világában. Elöljárói itt is felismerték
tehetségét, és nagylelkűen támogatták az ifjú tanítót. Az itt szerzett tudást később
nagyszerűen kamatoztatta természettudományi kutatásaiban is. 1758-ban a győri
gimnáziumban retorikát, azaz ékesszólást tanított. Ugyanitt a Mariana Congregatio 13 elnöke.
1759-1762 között teljes egészében a vallásnak és a teológia tanításának szentelte magát.
1759-től kezdve négy éven át tanult teológiát Bécsben, eközben 1762-ig a bécsi Pázmány-
7
Osztrák tábornagy, több csatát nyert a törökök ellen.
8
Történetíró, apátkanonok. Kutatásai közben ő hívta fel először a figyelmet az egyik legrégebbi magyar
nyelvemlékre, a „Halotti Beszéd"-re.
9
Müvének latinról magyarra fordítását ezúton is köszönöm Dr. Tóth Péternek.
10
A mai iskolarendszer általános iskolájának megfelelő képzés, mely nyolc évig tartott, ezen idő alatt a latin
nyelvet az alapoktól a retorikáig sajátíthatták el a diákok.
11
Csillagász, Hell Miksa tanítványa. 1775-ben a csillagda igazgatója, a csillagászat és a matematika tanára a
nagyszombati egyetemen, majd a budai csillagvizsgáló csillagásza. 0 írta Magyarországon az első „Newtoni
fizika könyvet" az „Astronomiae Physicae juxta Newtoni Principia breviárium..."-ot (1759) és megkezdte a
külföldön is ismert „Observationes astronomicae" című csillagászati évkönyvek szerkesztését.
12
Fizikus, fő műve: „Institutiones physicae", mely három, bécsi kiadást is megért (1752, 1768, 1763).
n
„a katolikus egyházban kor, állás és nemek szerint szervezett, tisztán vallásos egyesületek a keresztény
tökéletesség előmozdítására, a boldogságos Szűz Mária tiszteletének és követésének közvetítésével.(...)
Magyarországon már a 17. sz-ban voltak M. kizárólag a jézustársaságiak által vezetett intézetekben" (Révai
Nagy Lexikon 1915, pp. 411-412).
314

kollégium kormányzója. 1761-ben szentelték pappá. 1762-ben átvette a Mária Terézia
által felállított bécsi Teréziánumban a hitoktatást, ahol többek között Festetics György /J -öt
(1755-1819) is oktatta. Ezzel egyidejűleg a Batthyányi család házi tanítója. „Az volt tehát a
föladata, hogy világnézeti szempontból irányitólag hasson az ott összesereglö nemes ifjakra,
akik között mindig nagy számban akadtak magyar főnemesek fiai" (PÍNZGER F. 1940, pp.
47- 48).
1762-ben védte meg a teológiai doktori értekezését. Ennek ellenére a doktori címet
nem viselte, mert rendjének előírása szerint a doktori cím használatát csak a teológia
professzorainak engedélyezte. 1762-től kezdve a hittan, a latin és a bölcselet mellett a
földművelést is tanította. „... 1763-tól 1767-ig, erkölcsöknek és Stúdiumoknak
Praefectora" (KÖLESY V., MELZER J. 1816, p. 255). A jezsuita rend működési
engedélyének (ideiglenes) megvonása (1773) után a nagyszombati egyetemen 1774-ben
bölcseleti doktorrá avatták, ezt követően a budai, majd később a pesti egyetemen a
természetrajzot, a matematikai földrajzot, a mezőgazdaságtant és a technológiát adta
elő.
„... éppen ebben az időben hozták le Nagy Szombatból az említett Universzitást
Budára, ezen alkalmatossággal számos tudósok gyülekeztek-öszve, olyanok, a' kiket ő
tudományaikért igen becsült, és ollyanok, a' kiket még mint az eltörlött Jesovita Szerzetnek
tagjait jól esmért, és vélek baráttságban volt. Itt találta Makó Pál Abbást, K. Tanácsost, és
a 1 Filozóphika Fakultásnak Direktorát: itt találta Mitterpacher Józsefet, legkissebb testvérjét,
a' sublimis Mathesis Doktorát: itt voltak Piller Mátyás a' terészeti Históriának Professora,
és Pray György, az Universitas Biblióthékájának Praefektusa; Wagner Károly, ugyan annak
Custóssa 16 ; itt voltak ama híres Professorok Katona István, Molnár Kereszt János, és mások,
a' kikkel Mitterpacher, üres idejében baráttságosan társalkodott, és tellyes gyönyörűséggel
nyájasan beszélgetett" (KÖLESY V., MELZER J. 1816, pp. 256-257). „Mint világi pap, az
említett nemesi Akadémiában Professori hivatalában megmaradt, és az eleibe adott
tudományokat, úgymint a' Fizikát, mezei gazdaságot, és más tudományokat, olly
fundamentomosan, kedvességgel és világossággal 's hasznosan tanytotta, hogy az ö
tudományát és bölcsességét, Mária Therézia meghalván, őtet a' Szavojai nemesi
Akadémiában a' nagy Dánia társaságában tanítóvá tette" (KÖLESY V., MELZER J. 1816, p.
255). „Az 1777-ben Nagyszombatról Budára áthelyezett egyetem bölcsészettudományi
karán az ugyancsak 1777-ben Mária Teréziától királyi rendelettel kiadott Ratio Educations
(...) tette kötelezővé a mezőgazdaságtani tanszék felállítását, s ennek vezetésével
Mitterpacher Lajos-t bízták meg" (ÉBER E. 1962, p. 33). 1782-ben bevezették a magasabb
szintű matematika tanítását, melyet Mitterpacher-re bíztak. E tantárgyon belül kezdték meg
a geodézia, a hidrotechnika és a „gépek általános tudományának" oktatását (SCHMIDT J.
1830). „Terjedelmes ismerete okozá, hogy 1785-ben az általános terményrajz, és kézmütan
előadása is reá bizatott" (HANÁK J. 1849, p. 51).
14 Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek 1623-ban, hogy csökkentse a paphiányt és gondoskodjon a kor
követelményeinek megfelelő papképzésről, megalapította a róla elnevezett bécsi magyar papnevelőt. A
Pázmáneum főként vezető egyéniségeket nevelt a magyar katolikus megújulásnak.
15 Gróf, 1771-ben került a bécsi Teréziánumba, Mitterpacher Lajos legérdemesebb tanítványa, a keszthelyi
Georgikon alapítója (1797), melyet az uradalmi gazdatisztek mezőgazdasági képzése céljából Európában az
elsők között hozott létre. A hazai „okszerű gazdálkodás" megteremtője.
16 könyvtári őr
315

II. József uralkodása idején (1780-1790) megszüntették az „oeconomica ruralis"
tanszéket. „A Helytartótanács 1785 őszén hozott határozata kimondta, hogy a
megszüntetendő tanszék tananyagát a jövőben az általános természetrajz és a technológiai
oktatás keretei közé kell beállítani. A tanszék nélkül maradt tantárgy, s az utóbbi stúdiumok
oktatását is természetszerűleg Mitterpacher Lajos végezte. A mezőgazdaságtan ettől kezdve
a központi papnevelde és a Mérnöki Intézet utolsó éves hallgatóinak kötelező, a
bölcsészkari hallgatóknak pedig fakultatív tantárgya lett" (FÜR L. és PINTÉR J. (szerk.):
Magyar agrártörténeti életrajzok I-P 1988, p. 540). „Hogy a gyakorlati tudományok abban a
korban mindinkább tért hódítottak az egyetemen, nem utolsó sorban II. JÓZSEF érdeme
volt. Akármint ítélkezik különben a történelem a „kalapos király"-ról, nem lehet tőle
elvitatni, hogy a tudományos fejlődés és haladás iránt mindig éber figyelmet tanúsított. (...)
II. József különösen akkor érezte a megfelelő szakemberek hiányát, mikor az ország leírását
szorgalmazta. Vagy hozzánemértő belföldiekkel kellett pl. a földméréseket megkísérelni,
vagy a külföldiekre kellett azt bízni, csakhogy ezeknek munkájában sem volt köszönet"
(PINZGER F. 1940, p. 48). 1801-ben a pesti egyetemen az általános természetföldrajz tanára
(PAULERT. 1856).
Irigylésre méltó Mitterpacher szorgalma, sokoldalúsága, tehetsége. A magyar, német,
latin és görög nyelv mellett Európa fő nemzeteinek nyelvén írt és olvasott. Csak így
tekinthetett be olyan XVII-XVIII. századi természettudósok müveibe, mint Bernhard
Varenius ;7 (1621 v. 22-1650 v. 51),Johann Georg Liebknecht 18 (1679-1749), Georg Louis
Leclerc Buffon 19 (1707-1788), Johann Lulofs 20 (1711-1768). írásaiban ahol kellett, utalt a
külföldi szerzőkre, de sohasem vette át elméleteiket gondolkodás nélkül, hanem gondosan
bírálta azokat.
Élete legnagyobb részében jó egészségnek örvendett, csak „mikor középkorú úr lett",
kezdett el betegeskedni. Betegségei közül leginkább a sok ülés miatti aranyere volt a
legkellemetlenebb. Habár nem volt nagy termetű, de vérmérsékletének, gyakori és hosszú
ségáinak következtében, leszámítve testének görnyedt tartását és utolsó éveiben megromlott
hallását, semmilyen öregkorra jellemző betegségben nem szenvedett. Azt a tényt, hogy még
betegeskedve is minden feladatát el tudta látni, mi sem bizonyítja jobban, hogy halála előtti
hónapokban elkészítette a „R. R." című művét.
Életének utolsó évében testét a „dysenteria hepatica", azaz a „Hippokrates fekete
betegsége" (morbus niger Hippocratis, valószínűleg a vérhas egyik fajtája) gyengítette el. A
70 esztendős professzor mellé Fábrici Lajos tudós személyében adjunktus rendeltek, akit
tudományokban való játrassága miatt Mitterpacher igen kedvelt. „Én mond az én tudós
társamra egy más, hasonlóképpen terhes hivatalt bíztam, tudniillik készittsen egy plánumot
arról, mimódon kellene az idevaló Universitásban egy Practico-Oeconomicum Institutumot
felállítani; Én pedig magam az én tanításaimat folytatni fogom" (KÖLESY V., MELZER J.
1816, p. 265). 1810-ben Fábrici Lajos meghalt, ezt követően addigi feladatait Falitzky
Mihály tanársegéd látta el. A tanításról csak egy hónappal halála előtt mondott le, mivel a
mivel a „mellében felgyülemlett víz" igen nagy légzési nehézségeket okozott számára.
Meggyorsította betegségének lefolyását még az a tény is, hogy „émelygett az élelemtől".
17 Matematika és teológia tanár. Főbb müvei: az „Elementa Geographia Universalis" (1712) és a „Dissertatio
pyrometriam sive ignis mensurandi et intendendi novum et generale specimen sistens" (1714).
18 Geográfus. Fő müve: „Geographia Generalis" (1650). Áttekinti a szilárd kéreg, a tengerek és a légkör jelenségeit.
19 Francia természettudós. Fő munkája: „Histoire naturelle generale et particuliére" (1749-88, Párizs).
20 Matematika, csillagászat és filozófia tanár.
316

Am ezeket a betegségeket és az ezekkel járó fájdalmakat vallásához méltó türelemmel
viselte. Mindaddig, amíg a betegség ágyba nem döntötte, minden nap asztalhoz ült, írt,
olvasott és imádkozott. Lélekjelenlétét egészen utolsó lélegzetéig megőrizte. Pesten, május
24-én az „üdvözítő" képmását szorongatva könyörögni kezdett, és miután ezt elvégezte,
hajnali ötkor megszakadt a lélegzete és tiszta lelkét visszaadta Istennek (SCHMIDT J.
emlékbeszéde nyomán, 1830). „Ezen nagy lelkű Férfiú, ki minden fényt, 's nyereséget
került, olly állhatatossággal szentelte magát az Ifjúság jovára, hogy tsak halála előtt egy
hónappal szűnt meg tanítani" (Nemzeti Újság, Hazai 's Külföldi Tudósítások, 43., 1814,
339. o.; 1. kép). Haláláról több korabeli lap is beszámolt (2 -3. kép); mindegyik dicséri a
professzort, és nemzeti gyászként fogadja a nagy tudós halálát.
„Méltóképen várhatni a' háládatos Nemes Ifjúságtól, hogy az ő emlékezetét a'
halhatatlanságnak különös jelekkel adja által" (Nemzeti Újság, Hazai 's Külföldi
Tudósítások, 43., 1814, 339. o.).
Schmidt János György - a gyakorlati matematika professzora és a filozófiai fakultás
doktora - 1814 november 17-én mondott búcsúbeszédében, amelyben, „tellyesítette a'
Pesti Királyi Universitás azon halotti tiszteletet, mellyet boldogult Fő Tisztelendő
Mitteipacher Lajos Urnák, a' Mezei Gazdaság, a' közönséges természeti História, 's a
Technológia tanítójának emlékezetére rendelt. Tek. és Tudós Schmidt M. volt az Orator, a'
ki a' megholt eránt való tiszteletből tulajdon személyét is felszánta, hogy ezen szomorú
pompát maga gyengélkedő egésségében is öregbíthesse. Ditsőségesen is végezte, mert a'
tudományának bővsége, az érdemek eránt való magas érzése, 's a' válogatott férfias ékesen
szóllása a' Hallgatókat a'meg-holt eránt való bámulásra, az Orator eránt igaz tiszteletre
gerjesztették" (Nemzeti Újság, Hazai 's Külföldi Tudósítások, 4L, 1814, 317. o., 4. kép).
Schmidt „Memóriám immortalis viri Ludovici Mitterpacher" című kiadványa (5. kép),
melyet a magyar királyi tudományegyetem félévi ünnepségén olvasott fel, 1830-ban
jelent meg. Ebben az írásban felsorolja Mitterpacher müveit, olyat is, amely nem jelent meg
nyomtatásban. A tudós műveiről így ír: „Ezekben az írásokban semmi erkölcstelen,
gyűlöletes, szégyelnivaló, homályos nem fordul elő. Minden, ami benne van az élet
hasznosságára, a polgári élet és az erkölcs formálására, a vallás fejlesztésére irányul. (...)
Az elsősorban latinul való írások rendelkeznek a régi korszakok súlyával és tömörségével,
de átfénylik rajtuk valamiféle természetes bája és kedvessége a tiszta beszédnek, amellyel a
régi természetrajzi írók stílusának szépségét másolja" (SCHMIDT J. 1830, 7. o.).
„Én tanúsítom nektek ifjak, hogy amit a leghasznosabb tudománynak ezekből a kis
müvekből kiolvastok, ezeket a magvakat szórjátok szét és akarjátok, hogy gyümölcsöt
teremjenek nem csupán a számotokra, hanem az egész haza számára. És amidőn a dolgok
természetét szemlélitek, elméteket emeljétek fel a természet teremtőjéhez, és miután
megismertétek a legnagyobb és legjobb Istennek a szépségét és fennsegét a müveiben,
támasszatok magatokban nagyobb és helyesebb vágyat, hogy egyszer majd meglássátok őt,
és törekedjetek arra, hogy életeteket e vágynak megfelelően alakítsátok ki" (Mitterpacher
Lajos In SCHMIDT J. 1830, 9-10. o.).
317

318
1. kép

2. £ep
319

3. kép

4. kép
321

322
5. kép

2. A természettudomány a XVIII. századi Európában
A XV-XVII. századi felfedezések során hatalmas mértékben bővült az európai ember
földrajzi látóköre. A Föld valódi nagyságát és a kontinensek és óceánok körvonalait ekkor
határozták meg. A „kincsvadászatok" fö mozgatórugóját a fűszerben vagy aranyban gazdag
országok meghódítása jelentette. A XVII. század végére csökkent az ilyen utazások száma,
majd a XVIII. században ismét megsokasodtak a felfedező utazások, de ezek már leginkább
a szárazföldek belsejét kívánták alaposan felkutatni. A felfedezések során megnőtt a
társadalom igénye a tudományokra (MENDOL T. 1999).
A XVII. századi földrajz nagy alakja Bernhard Varenius (1621 v. 22 -1650 v. 51).
1650-ben jelent meg „Geographia generalis" című müve. Varenius az első olyan tudós, aki
értékeli a területi különbségeket az egész Föld vonatkozásában. Az összefüggéseket
megkeresve és fellelve általánosít, törvényszerűségeket ismer fel. Áttekinti a szilárd kéreg,
a tengerek és a légkör jelenségeit. Az általános természeti földrajz másik korai képviselője
Riccioli 21 (1598-1671) a „Geographiae et hydrographiae reformatae libri XII." (1661) című
írásában a természeti földrajzból főként a hidrogeográfiáról ír (BULLA B. szerk. 1952).
A XVIII. századot a tudományos fejlődés kora, amikorra pl. a földtudományok szinte
valamennyi ága kialakult. Mindezek mellett a csillagászat, a fizika és a matematika indult
gyors fejlődésnek. Az 1730-as években Pierre Maupertuis 22 (1698-1759) és Alexis
Clairault 23 (1713-1765) Lappföldön, Pierre Bouguer 24 (1698-1758) és Charles La
Condamine 25 (1701-1774) Peruban végzett pontos fokmérést. E két utóbbi tudós (akiket
Mitterpacher is megemlít müvében) megfigyelte, hogy a hegyek tetején kisebb a nehézségi
erő, mint a tenger színén, amiről ingakísérlettel győződhetünk meg (M. ZEMPLÉN J. 1964).
James Cook 26 (1728-1779) már pontos időmérőt alkalmazott a hosszúság
meghatározásához az 1770-es években (MENDÖLT T. 1999). A Föld alakját és nagyságát
háromszögeléssel és fokméréssel igyekeztek meghatározni. Elsőként 1643-ban Evangélista
Torricelli (1608-1647) a levegő nyomásának meghatározásához fedezte fel a higanyos
légsúlymérőt, majd Robert Boyle 28 (1627-1691) és Edme Mariotte 29 (1620-1648)
megállapította állandó hőmérséklet mellett a gázok térfogatának és nyomásának viszonyát
(Boyle-Mariotte törvény). Mariotte-tól származik a felfedezés magasságmérésre való
21
Olasz természettudós és asztrológus. Főbb művei: "Geographiae et hydrographiae reformatae libri XII" (1661,
Bologna), "Astronomia reformata" (1665, Bologna); "Chronologia reformata" (1669), "Tabula latitudinum et
longitudinum" (1689, Bécs).
22
Francia fizikus és matematikus. 1736-ban Lappföldre utazott, ahol szélességi méréseket végzett. Fő műve: „Sur
la figure de la térre déterminée par les observations de Mr. M. Clairault, Camus, Le Mannieret Outhier" (1738,
Amsterdam).
23
Francia matematikus és csillagász. Főbb müvei: „Recherches sur les courbes á double courbure" (1731), „La
théorie de la figure de la térre" (1743), „Theorie de la lune" (1752), „Memoire sur le probléme des trois corps"
(1759).
24
Francia geodéta és csillagász. A fény intenzitásával kapcsolatos kísérleteivel a fotometria egyik megalapítója. La
Condamine-el Peruban végzett méréseket.
25
Francia tudós, Bouguer-el együtt fokmérést végzett Peruban. Főbb műve: „Relation abrégée d'um voyage fait
dans 1' intérieur de 1' Amerique méridionale" (1745, Párizs).
26
Angol hajós és felfedező, Ausztrália első körülhajózója.
27
Olasz fizikus, a legnagyobb Galilei tanítványai közül. Főbb müvei: „Trattato del moto" (1641 előtt, Firenze);
„Opera geometrica" (1644, Firenze).
28
Angol fizikus és kémikus. Fő müve: „Sceptical Chymist" (1661).
29
Francia fizikus, Boyle-tól függetlenül ő is megállapította a gázok térfogatának és nyomásának viszonyát állandó
hőmérséklet esetén.
323

alkalmazásának ötlete, melyet Mitterpacher a „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel
(1774)" részletesen, ábrával illusztrálva írt le. Blaise Pascal 30 (1623-1662) az első, aki a
barométert nemcsak elvben, hanem a gyakorlatban is alkalmazta magasságmérésre. Az
1770-es években Jean Andre Deluc 31 (1727-1817) felállítja a barometrikus magasságmérés
egész Földre kiterjedő képletét.
Érdekes Buffon-nak a Föld történetéről alkotott katakizma elmélete, amely szerint az
egyes földtörténeti korok óriási katasztrófákkal zárultak, amelyekben minden élőlény
elpusztult, mjd új teremtés következett. Ezzel a gondolatmenettel Mitterpacher is
egyetértett. Az ásványtan terén a német Abraham Werner 32 (1750-1817) a legkiemelkedőbb
egyéniség, aki kémiai alapra helyezi az ásványok osztályozását. Steno 3 (1638-1686)
fogalmazta meg először azt a rétegtani alaptörvényt, hogy a legfiatalabb rétegek vannak
legfelül, s az egyre idősebbek rendre lejjebb sorakoznak, továbbá igen fontos
megállapításokat tett a településformákról, az üledékrétegek keletkezéséről, a bennük lévő
szerves maradványok alapján. A század közepén Werner és Johann Georg Lehmann 34
(1765-1811) munkásságának következtében létrejön a rétegtan (MENDÖL T. 1999). „(...) a
XVIII-XIX. század fordulóján már egész sereg olyan tény ismeretes, főleg geológusok
munkássága nyomán, amely a földrajzot is a legnagyobb mértékben érdekli. Ismeretesek pl.
hegységek, amelyek középső, legmagasabb részét gránit építi fel, s ezt (...) üledékes
kőzetek rétegei fedik el. Már értékelni tudták a folyóvíz eróziós és akkumulációs
tevékenységének jelentőségét a felszín kialakulásában. Tudtak a vízátnemeresztő
rétegeknek a források helyét meghatározó szerepéről. Sokféle megfigyelés gyűlt már össze
a gleccserekről és a morénákról, a dünékről, lagúnákról, korallszigetekről,
tengeráramlásokról" (MENDÖL T. 1999, 158. o.).
Mitterpacher nyelvtudásának köszönhetően az említett tudósok művének többségét
ismerte és felhasználta könyveinek írásakor, s úgy osztotta fel a természetföldrajz
tudományát, hogy szinte a XIX. század nagy földrajztudósainak, köztük Alexander
Humboldt 35 (1769-1859) előfutáraként is tekinthetjük.
3. A földrajztudomány alakulása Magyarországon a XVIII. században
Természetföldrajzi ismeretek a magyarországi földrajztudományban a XVII.
században leginkább Frőlich Dávid 36 (1595-1648), Apáczai Csere János 37 (1625-1659), Id.
Buchholtz György 38 (1643-1724) és Szentiványi Márton 39 (1633-1705) munkáiban lelhetők
30 Francia matematikus és filozófus.
31 Francia fizikus. Főbb müvei: „Sur les dents des mammiféres", „Histoire naturelle des manuitéres".
32
Német ásvanytantudós. Főbb munkái: „Beschreibung der Gebirgsarten" (1787, Drezda); „Neue Theorie über
die Entstehung der Gänge" (1791, Freiberg); „Verzeichniss des Mineralienkalinets des Berghauptmanns Palst u.
Ohain" (1792, Freiberg).
33 Nicolaus Steno dán természetbúvár, geológus.
34 Német topográfus. Fő munkája a „Darstellung einer neuen Theorie zur Bezeichnung der schiefen Flächen"
(1799, Lipcse).
35 Báró, német természettudós. A klimatológia-, orográfia-, oceanográfia- és növényföldrajz megteremtője.
36 Szepességi cipszer, a matematika és a csillagászat professzora. Fő műve: „Medulla geographiae Practicae"
(1639).
37 Református pedagógiai és filozófus író. Fő müve: „Magyar Encyklopaedia" (1653).
38 Lelkész, természettudós. A Magas-Tátrát ö írta le először részletesen. Fő műve: „Die Besteigung der
324
Schlagendorfer Spitze" (1664).

föl. Az első komoly természetföldrajzi összegzés, amely igyekszik tájékozódni kora európai
természettudományában, Bertalanffi Pál 40 (1703-1763) „Világnak két rend-béli ismerete"
(1757) című müvének első része (HEVESI A. 1974).
A kor hazai földrajztudományában fontos szerepet játszik Ifj. Buchholtz György 41
(1688-1734) természettudós „Relatio deitinere anno 1724. medio meuse Julio in montes
Carpathicos instituto" (1724) című könyve; Domby Sámuel 42 (1729-1807) 1763-ban
megjelent műve, a „Relatio de mineralibus Com. Borsodensis aquis facta" és Torkos Justus
János 43 (1699-1770) Magyarország gyógyvizeinek elemzése, a „Bericht von dem
natürlichen Hungarischen alkalischen Mineralsatz"(1766).
A XVin. század természettudományát vizsgálva, hazánk legelismertebb tudósa
Hell Miksa 44 (1720-1792), korának elsőrangú csillagásza. Tervei alapján épült fel a
nagyszombati, a régi budai, az egri és a gyulafehérvári csillagda. Fő műve a 37 kötetes
„Ephemerides astronomicae", amelyben csillagászati és fizikai megfigyeléseit olvashatjuk.
Born Ignácz 45 (1742-1791), az egyik első geológus, legfontosabb írása a „Briefe über
mineralogische Gegenstaende auf einer Reise durch das Temesvarer Banat, Siebenbürgen,
Ober- und Niederungarn" (1774). „Magyarországban és Erdélyországban tett ásványtani
utazásáról írt leveleit, melyeket egy németországi barátjához intézett, s a melyeket ez
azután Lipcsében kiadott, lefordították angolra, francziára és olaszra"
(http:/www.kfki.hu/~tudtor/tallozol/matertud.html). Kerekgedei Makó Pál 46 (1724-1793)
hasonlóan Mitterpacherhez tanításra született, és a Teréziánumban oktatót matematikát,
fizikát és mechanikát a jezsuita rend eltörléséig (1773); később a budai, majd a pesti
egyetem filozófiai karának igazgatója. „A villám természetéről és elhárításáról" szóló
művét latinról németre és magyarra is lefordították. „Felsőbb matematikai" témájú könyvei
oly sikereseknek bizonyultak, hogy német és olasz nyelven is megjelentek, és több
utánnyomást is megéltek.
4. Mitterpacher Lajos tudományos munkássága
„Müvei mellyek által hervadatlan érdemeket, és halhatatlan nevet vivott ki magának,
főleg a mezőgazdaságot, földrajzt, kézműtant, és terményrajzot tárgyazzák..." (HANÁK J.
1849, 53. o.). Mitterpacher életrajza és munkássága után kutatva azt figyeltem meg, hogy
az 1795-ben megjelent Merkur von Ungarn és az 1814 június 9-i és június 12-i
Gemeinnützige Blätter című folyóiratban található írások minden Mitterpacher-ről szóló
munka alapforrásai. A későbbi tanulmányok szinte kivétel nélkül inkább a magyarországi
39 író, tanár. Foglalkozott a természet- és mezőgazdasági tudományokkal, kora tudományos ismereteit foglalta
össze. Fő müve: „Curiosiora et selectiora variarum scientiarum Miscellanea" (1689).
40 Jezsuita tanár, fő műve: „A világnak két rendbéli ismerete" (1757), mely az egyik első átfogó magyar nyelvű
földrajzkönyv.
41 Természettudós, főleg a geológiával és az ásványtannal foglalkozott.
42 Borsod vármegye főorvosa, fő műve: „Relatio de mineralibus Com. Borsodensis aquis facta" (1763).
43 Orvos és kémikus. A hazai gyógyvizeket ismertetésével és elemzésével foglalkozott.
44 Csillagász, 1738-ban lépett be a jezsuita rendbe. A bécsi egyetem mechanika tanára és a csillagda igazgatója.
Müvei: „Ephemerides astronomicae ad meridianum Vindobonensem" (1757-86, Bécs), „De parallaxi solisex
observat. transitus Veneris anni 1769" (1773, Bécs).
45 Minearológus és geológus. Főbb művei: „Briefe über mineralogische Gegenstaende auf seiner Reise durch den
Temesvarer Banat, Siebenbürgen, Ober-und Nieder-Ungarn" (1774, Frankfurt és Lipcse), „Index rerum
naturalium musei Caes. Vindob. P. J. Testacea" (1778, Bécs).
46 Apát, egyetemi tanár. Matematikai, fizikai, logikai témájú könyvei jelentek meg.
325

mezögazdaságtan megteremtőjeként említik. Kivétel SZÉKELY ANDRÁS 1971-ben megjelent
cikke, amely a folyóvizek munkaképességéről való nézetekről ír, miszerint Mitterpacher a
XVIII. század végén az elsők között ismerte fel a folyóvizek eróziós tevékenységét;
továbbá HEVESI ATTILA, aki 1976-os Kászonújfalvi Szabó Jánosról írt értekezésében a kor
általános természetföldrajzi összegzőjének tekinti, természetföldrajzi munkásságát
„mitterpacheri összegzés"-nek nevezi (HEVESI A. 1976, 417. o.).
Természetföldrajzi oldaláról tehát kevésbé ismerjük. Mindehhez az „ismeretlenséghez"
hozzájárul az is, hogy munkái többnyire német vagy latin nyelven olvashatóak. Müveit két
csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe tartoznak azok a könyvek, amelyek a mezőgazdasággal
foglalkoznak, a másikba azok, melyek a természetföldrajzzal. Geográfus hallgatóként
leginkább ez utóbbiak felkutatása a célom.
4.1. Mezőgazdasági írásművei
„Mitterpacher legszélesebb körben fejtette ki a természetrajzi elveket. Nemcsak a
természettudományban, hanem az agrártudományban és a műszakiakban is" (RAPAICS R.
1953,63.0.).
Mitterpacher a mezőgazdaságot tudománynak tekintette, amelyben törvényszerűségek
érvényesülnek, és amelyben figyelembe kell venni más, rokon tudományok eredményeit is.
„Tulajdonképpen ő az első, aki az angol módszereket összefüggően képviselte. Angol és
német minták nyomán a földmüvelésben felhasználható, korszerűbb gépeket is leírta, de a
hazai viszonyok közt ajánlani nem merte őket, így inkább a hagyományos eljárások
ismertetésével foglalkozott" (KOSÁRY D. 1996, 645. o.).
• Introductio in physicam históriámplantarum (1777), azaz „Bevezetés a növények
természetrajzába", Buda
• Adumbratio notionum oeconomicarum (1773), azaz a „Gazdasági ismeretek
vázlata", Bécs
• Sätze aus der Naturgeschichte der Pflanzen, des Acker- und Weinbaues (1775),
azaz „Adatok a növények, a szántók és a borkészítés természettörténetéből", Bécs
• Sätze aus dem Baue der Farbekräuter, des Wald-, Wein- und Gartenbaues (1776),
azaz „Adatok a fűszerek termesztéséhez és az erdő-, bor- és kertgazdasághoz" ,
Bécs
• Sätze aus der Naturgeschichte der Thiere, und aus der sämtlichen Viehzucht
(1778), azaz „Adatok az állatok természettörténetéből és az állattenyésztés minden
fajtájából", Bécs
• Abhandlung vom Leinbau (1788), azaz „Tanulmány a len termesztéséről", Bécs
• Praelectiones technologicae (1800), azaz „Technológiai előadások", Buda
Első tankönyve az 1773-ban írt „Entwurf der ökonomischen Kenntnisse, welche in dem
k. k. Theresianum der adel. Jugend beygebracht wurden", azaz „A gazdasági ismeretek
vázlata, melyet a Teréziánum diákjainak tanított", amely névtelenül jelent meg Bécsben.
1777 őszén saját tankönyvéből adta elő a mezőgazdaságtant a budai egyetemen. Többek
között ezért is nagyobb jelentőségű az egyetemi és akadémiai tankönyvnek szánt
„Elementa rei rusticae in usum academiarum Regni Hungáriáé" című írása, azaz „A
mezőgazdaság alapelemei a magyarországi akadémiák használatára", melynek a második,
326

javított és ábrákkal bővített kiadása is napvilágot látott „Editio altera auctior et correctior"
(1816-1817) címen.
„ ... olyan nagyszabású, az ifjú hallgatók igényeit tulajdonképpen meghaladó és a maga
nemében akkor egyedülálló, tudományos rendszerezéssé nőtt, annyi szakmai
ismeretanyagot tárt a hazai olvasók elé, hogy egyben kiindulása és forrása lett azoknak a
szerzőknek is, akik a továbbiak során a felvilágosult rendiség mezőgazdasági programját
próbálták kidolgozni. Mitterpacher műve így a két irányzat között az egykorú elméleti
szakirodalom legmagasabb szintjét képviselte" (KosÁRY D. 1996, 645. o.). Két kötetes
müvének első része 1777-ben, második része 1779-ben, majd 1784-ben és 1794-ben
Milánóban olasz nyelven az „Elementi d' Agriculture", azaz „A mezőgazdaság alapelemei"
címmel jelent meg. Az 1794-es változat három kötetes, érdekessége, hogy a milánói
mezőgazdaságra vonatkozó részeket és negyven tábla rajzot is tartalmaz (DÓCZY J.,
DR. WELLMANN I., DR. BAKÁCS I. 1934, 207. o.). Művében felsorolta legfontosabb német,
olasz, francia és angol forrásait: Johann Beckmann 47 (1739-1811) göttingai egyetemi tanár
könyve, a „Grundsaetze der deutschen Landwirtschaft" (1769), azaz „A német
mezőgazdaság alapjai"; Arthur Young 48 (1741-1820) angol - többek között - „útikönyv" író;
Christian Reichart 49 (1685-1775) „Land- und Gartenschatz" (1753-1755), azaz „A
termőföld és a kert értéki" című összefoglalása és Otto von Munchausen 50 (1716-1774)
hannoveri birtokos és állami hivatalnok „Der Hausvater", azaz a „Házigazda" címen írt
műve (KosÁRY D. 1996).
Az „Introductio in physicam históriám plantarum", azaz „Bevezetés a növények
természetrajzába" című munkájának első kötete (1777) első részében Mitterpacher a
növényekről, a másodikban a földművelésről, a harmadikban a kertészetről, a negyedikben
a gyümölcsöskertekről ír. A második kötetet (1779) a szőlőmüveléssel kezdi, majd az
állattenyésztéssel folytatja. Részletesen beszámol százada új kutatási eredményeiről,
vitáiról. A növényrendszertant Carolus Linné 51 -tői (1707-1778) vette át. „Arra az
ugyancsak sokat vitatott kérdésre, hogy a növények miből nyerik fő táplálékukat, a választ
a XVII. század óta sokan a vízben, mások a levegőben vagy éppen a flogisztonban keresték,
általában nem ismerve fel kellő mértékben a földben rejlő anyagok táperejét. Korának
megfelelően Mitterpacher is a „levegővel teljes vizet" tette meg a növények fő éltetőjének"
(KOSÁRY D. 1996, 613. o.). 1788-ban megjelenik az „ Unterricht vom Lein- undHanjbau
für Landleute" című írása német nyelven Bécsben, majd 1789-ben magyarul „A len és
kender műveléséről való oktatás a mezei embernek hasznára" címen, mely szintén Bécsben
lát napvilágot (SZINNYEI J. (1878) szerint Ofenben, azaz Budán névtelenül jelent meg 1788ban).
A feldolgozásról és értékesítésről a „Technológia Oeconomica" (1794), azaz a
„Mezőgazdasági technológia" című tankönyvében 520 oldalon át ír a kenyérsütésről, a
komlóról, a dohányról, a lenről és a növényi termékek eltartásáról. A borászatról, a sörről, a
47
Göttingai egyetemi tanár, fő műve: „Grundsaetze der deutschen Landwirtschaft" (1769).
48
Brit mezőgazdasági szakember, útikönyv író. Ő alapította és szerkesztette 1784-töI az „Annals of Agriculture"
című mezőgazdasági havilapot.
49
Erfurtban tanult jogot, majd 35 évesen került kapcsolatba a kertészkedéssel. Fő műve: „Land- und Gartenschatz"
(1753-1755).
50
Hannoveri birtokos és állami hivatalnok. Fő műve: „Der Hausvater".
51
Svéd természetkutató, már 1738-ban korszakalkotóan rendszerezte a növény és állatvilágot.
327

pálinkáról, a szappanról, a mézről, a viaszról, a selyemről és a vajról sem feledkezik meg
(PINZGER F. 1940).
1800-ban látott napvilágot a „Praelectiones technologie", azaz a „Technikai
előadások" című egyetemek számára írt tankönyve, „melyben az akkori vegyipar
gyártmányaira (salétromsav és kénsav készítése, festés, lepárlás, olajok kivonása stb.) is
kitér" . (http://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/krono/krono2000.html)
1803-ban írta az „Idea instituti Oeconomico-Practici in R. Universitate erigendi", azaz
„A királyi egyetemen felállítandó gyakorlati gazdálkodási intézet tervezete" című művét,
amely nyomtatásban nem jelent meg. E müve „Tele van a legegészségesebb tanácsokkal a
mezőgazdaság előmozdítását, a paraszt nép tanítását és a hasznos kísérletezések
felvállalását illetően a természet másutt megtermett kincseit lassanként hogy lehet
hozzászoktatni a hazai időjáráshoz" (SCHMIDT J. 1830, 7. o.).
Az „ Unterricht über die Maulbeerbaum und Seidenraupenzucht zum Gebrauche der
Landschulen" - melyet a falusi iskolák számára írt - németül 1805-ben, magyarul „A
szederjfa és selyembogár nevelésről való oktatás" címen szintén 1805-ben Budán, majd
halála után, 1823-ban horvát, román, cseh és „egyházi szerb" (SziNNYEl J. 1878, 522. o.)
nyelveken látott napvilágot.
Borászattal foglalkozó könyve először 1804-ben szerb nyelven Budán jelent meg, majd
a „Summarium tractus de vitis cultura el arte parandi vinum", azaz „Rövid oktatás a
borkészítésről és a szőlőtermesztésről" latinul 1813-ban Budán, 1814-ben tót nyelven,
magyarul 1815-ben, ugyancsak Budán, 1823-ban a második szerb nyelvű kiadás, végül
románul is megjelent.
1810-ben, Budán látott napvilágot az ,,Oktatás a' pamuk termesztésről" című müve,
német és magyar nyelven (6-7. kép).
1813-ban a „Summarium tractatus de vitis cultura et arte parandi vinum, crematum et
acetum auctoribus Chaptal, Rozier, Parmentier et Dussieux confectum ab abbate... " című
egyetemi jegyzet latinul Budán, majd 1814-ben „Auszug aus Chaptal's, Rozier's,
Parmantier's und Dussieux 's Abhandlungen über den Bau des Einstocks und über die
Kunst: Wein, Branntwein u. Essig zu bereiten" címen németül (8. kép), majd 1815-ben
magyarul „Rövid oktatás a szőlőmivelésről és a bor, pálinka és eczet készítéséről, melyet
Chaptal, Rozier, Parmentier és Dussieux franczia írók útmutatása szerint készített..."
címmel (9. kép), 1818-ban szerb nyelven is megjelent. Halála után, 1815-ben Lipcsében
adták ki „Opera oeconomica", azaz „Általános gazdasági müvek" című írását.
Mitterpacher-ről, aki „sok-sok tanítványa révén megmutatta a magyar népnek,
milyennek kell lennie az okszerű gazdálkodásnak" (PINZGER F. 1940, 50. o.), egyik
legismertebb tanítványa, Nagyváti János 52 (1755-1819) így ír ,,A' szorgalmatos mezeigazda"
című, 1791-ben megjelent munkájának előszavában: „Könyvem öszveállításában a
több féle nyelveken és különböző helyeken írt és dolgozott idegen írók mellett kiváltképpen
való haszonnal éltem Tekintetes tisztelendő Mitterpacher Lajos Uramnak a Mezeigazdaság
megbecsülhetetlen Királyi Tanítójának mind kinyomtatott könyveivel, mind a
közönséges tanítások alkalmatosságával tett Jegyzéseivel. Annyival inkább pedig: először,
hogy mindakettő édes Hazánkhoz van alkalmaztatva, másodszor, hogy nagyobbára
fáradhatatlan. Szorgalmatosságának a Tapasztalásból szerzett Gyűjteménye: harmadszor,
Festetics György uradalmának kormányzója, Mitterpacher tanítványa. Fő müve: „A szorgalmatos mezei gazda"
(1791).
328

B V D Á N,
*' WAGT. KI*. Wivimms' 1 TFOCRArHUÜÁir&K IfTlAvKL'
i 8 i o.
(5-7. &ep
fi f * n,
jtttsli ffit fíDijl, íunj. SJrflft, «nílTTfitillfílif»«-
tilg.
hogy oly különös megválasztással van együvérakva. S mind ezt szájából gyönyörűséggel
hallottam". (NAGYVÁTI J. 1791).

!jJ
8-9. kép

4.2. Természetföldrajzi könyvei
„Mitterpacher tankönyvei a múlt század végével, a természetrajz akkori állását tekintve
igen korszerűek valának, ... a természettudományok illy nagy haladása mellett félszázadig
változatlanul maradtak tanodáinkban" (HANÁK J. 1849, 54. o.).
• Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel, zum Behufe der Vorlesungen in der
kk. Theresianischen Akademie (1774), azaz „A Föld természetrajzának vázlatos
összefoglalása" (1774, Bécs), amelyben a Teréziánumban tartott lőadásokat
foglalja össze. (10. kép)
• Anfangsgründe der physikalischen Oekonomie (1776), azaz „A természetföldrajz
alapjai", Bécs A kor tudományára jellemzően a „fizikai gazdaság" kifejezése a
természetföldrajzot takarja.
• Anfangsgründe der physikalischen Astronomie (1781), azaz „A fizikai asztronómia
alapjai", Bécs
• Iter per Poseganam Sclavoniae provinciám (1783), azaz „Utazás a szlavónai
Pozsegában"), Buda
„Ezen tartományt illető természetrajzi és mezeigazdasági bő ismertetés foglaltatik
a jelen műben" (Szinnyei J. 1878, 520. o.). 1782 június-júniusában Piller
Mátyás 53 -sal utazott Szlavóniába. Sok figyelemre méltó dolgot írtak le a terület
kereskedelméről és mezőgazdaságáról. Kísérletet tettek a növényvilág, továbbá a
madarak és a rovarok természetrajzának megismerésére (Schmidt J. 1830). ,,A'
nevezett tartományban egy Vármegyében Eminovácz nevű faluban, 1779-ben és
a' következő esztendőkben, nevezetes tűzlángok csapódtak ki a' földnek
hasadékjaiból, a'melly kimagyarázhatatlan tűztől, a' falunak lakosai annyira
megrettentek, hogy a' falut el akarták hagyni, és másuvá menni lakni. Ezen
természeti csudának megvizsgálására ment tehát Mitterpacher és az ő útitársa a'
királyi parancsolatnak ereje szerint" (KÖLESY V., MELZER J. 1816, 258. o.).
• Az 1774-ben megjelent „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" későbbi,
bővített és javított kiadása a Physikalische Erdbeschreibung, azaz a „Fizikai
földleírás" (1789, Bécs). (77. kép)
1784-ben megjelent még egy természettudománnyal foglalkozó tankönyve (Merkur von
Ungarn, 1786), amelyről egyelőre egyéb adatokat nem sikerült találnom. Természetleíró
tankönyvei közül jelentős a „Primae lineae históriáé naturalis" (1795, Buda), azaz „A
természetrajz alapelemei", mely több mint 20 kiadást ért meg. E tankönyvében az
állattannal, a növénytannal és az ásványtannal foglalkozik. Röviden és világosan
fogalmazva vezette be az olvasót a tudomány rejtelmeibe. Mindezt nagyban segítette az is,
hogy latin stílusával jobban ki tudta fejezni magát, mint a nyelvújítás előtti magyar nyelven
(PlNZGER F. 1940). A „Tentamen publicum ex história naturali generali sem. secundi et e
geographia physica in reg. univers. Hung. " („Az általános természetrajz második félévi és
természetföldrajzi előadássorozatokból") című egyetemi tankönyvet 1800-ban adták ki.
Osztrák származású természettudós, egyetemi tanár. 1763-1773 között a bécsi Teréziánum tagja. Főbb müvei az
„Elementa históriáé naturalis" (1775), a „I per Poseganam, Sclavoniae provincium... (1783) és a „Collectio
naturalium(1792).
331

10. kép

77. &ep
333

1811-ben látott napvilágot a „Primae lineae hist. nat. in usum Gymnasiorum", azaz „A
természetrajz alapvonalai a gimnáziumok használatára" című tankönyve, melynek vázlata
már 1799-ben megjelent „ Compendium hist, natúr. teUuris usui praelectionum in Acad.
Theres. destinatum", „A Föld természetrajzának vázlatos összefoglalása" címen, amit a
Teréziánum tanulóinak írt.
Természettudományi munkássága során elsőként írt könyvét fogom részletesebben
bemutatni, mely „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" címmel 1774-ben látott
napvilágot.
4.3. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" (1774) című könyv ismertetése
„Mitterpacher korában egyike vala a legjelesebb természetvizsgálóknak, ki a
természettudományokat nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is müveié, és
terjeszté ..."(HANÁK J. 1849, 52. o.).
A szerző a „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel", azaz ,,A' Földgolyóbisa'
természeti históriájának rövid rajzolatja, a' Cs. K. Akadémiában tartani szokott
tanításoknak könnyebbségekre" (KÖLESY V., MELZER J. 1816, 256. o.) című müvének
előszavában megemlíti Liebknecht „Elementa Geographia Universalis" (1712) című művét,
mint eddigi egyetlen, kizárólag a „Föld természeti történelmével" foglalkozó összefoglalást.
Azonban ezt hiányosnak találta, hiszen nem tartalmazta a XVII - XVIII. század
figyelemreméltó felfedezéseit, felismeréseit. Felsorolja forrásait: Varenius-t, Buffon-t és
Lulof „Bevezetés a Föld matematikai és fizikai megismeréséhez" című könyvét. Ezekből
készített kivonatot, melyet különböző utazási leírásokkal egészített ki. Mindezek
összessége a „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel".
Olyan természetleírás, amely már nemcsak matematikai és fizikai, hanem kifejezetten
természetföldrajzi szempontok szerint is vizsgálja a Földet. Ez az első részletes
magyarországi általános természetföldrajzi munka, mely szintén megmelíti azon európai
természettudósok müveit, amelyeket felhasznált írása során. Isten iránti szeretete, tisztelete
és hite nyilvánul meg a „Teremtő" müvének, azaz a természetnek részletes
tanulmányozásában és csodálásában. Mitterpacher szinte ösztönzi az olvasót környezetének
megfigyelésére egyszerű, mégis figyelemfelkeltő írásával. Munkáját mai szemmel általános
természetföldrajznak neveznénk. E müvének hatására az Alsó-ausztriai Gazdasági
Egyesület tagjává választotta, majd arra kérte, hogy a gazdálkodással kapcsolatos ismereteit
is írja meg. „Ez az ő szorgalmának gyümölcse világosságrajövén, közönséges kedvességet
nyert, és a' tudósoknak figyelmeket magára vonta" (KÖLESY V., MELZER J. 1816, 256. o.).
334

4.3.1. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv fejezetei:
1. A szárazföld és a víz viszonya
2. Szigetek, félszigetek
3. A hegyek állása és rendszere 4
4. Források, folyók, a talaj kiemelkedései a felszínen
5. A tengerek
6. A tenger mozgásai
7. A tengerek felosztása, a Földközi-tenger
8. A szárazföldek gyarapodása, a tengerek veszteségei
9. Tavak, mocsarak
10. Tűzhányó hegyek, földrengések
ll.A jéghegyek
12. A légkör és változásai
13. A közönséges szelek
14. A nem állandó viharok és forgószelek
15. Az időjárás a földfelszín különböző részein
16. A Hold befolyása az időjárásra
17. A Föld és a hegyek belső tulajdonságai
18. A földből előkerült csontok, kagylók, csigák, korallok, halak
19. A hegyek keletkezése
1789-ben jelent meg a „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv
javított és bővített kiadása, a „Physikalische Erdbeschreibung"(10. kép) E könyvnek
Székely András csupán a folyóvíz munkájáról írt fejezetét vizsgálta. „(...) a XVIII. sz.
végén Mitterpacher Lajos még német nyelven, a XIX. sz. elején azonban Varga Márton és
Katona Mihály (továbbá Kászonújfalvi Szabó János) már magyarul az elsők között
ismerték fel a folyóvizek eróziós tevékenységét" (SZÉKELY A. 1971, 248. o.).
„(...) Varga és Katona a folyóvizek eróziós tevékenységével kapcsolatos legfontosabb
tételeiket - sok minden mással együtt - szinte szóról szóra Mitterpacher-től vették át"
(SZÉKELY A. 1971, 250. o.). Mitterpacher „az, aki Magyarországon elsőként, s az egész
világon is az elsők között hirdeti a folyók eróziós munkáját és völgyképző képességét, s
ennek törvényszerűségeit" (SZÉKELY A. 1971, 251. o.).
Egyedül Fodor Ferenc adott teljes képet Mitterpacher nézeteiről. „Hogy ő már tisztán
földrajzi gondolkodó, s hogy fenti műve nem csak valami talált gyöngyszem, azt egész
tudományos munkálkodása bizonyítja. 1789.-Í könyve úttörőnek és alapvetőnek tekinthető
tudományunkban, mert kétségtelenül első magyar, bár német nyelvű fizikai földleírásunk.
Műve nem tévesztette el hatását kora tudományos közeire, hiszen (...) csaknem fél
évszázadon át forgott a kezekben, s utolsó kiadása 1816-ban jelent meg" (FODOR F. 1948-
1951).
54 A dőlt betűvel jelölt fejezetek foglalkoznak a hegységekkel.
335

4.3.2. A „Physikalische Erdbeschreibung" című mű fejezetei:
1. A Földgolyó formája és nagysága
2. A vizek és a szárazföldek kapcsolata
3. A tengerek tulajdonságai
4. Az öblökről, különösen a földközi-tengereiről
5. A tenger mozgásai
6. Az áramlatok
7. Források és kutak
8. Folyók és sebességük
9. Tavak
10. A légkörzés
11. A nedves pára és az időjárás
12. A hőmérséklet és a föld alatti tüz
13. A szelek
14. A Föld felszínén történő változásokról általában
15. A hegységek
1. A hegyek összefüggése és kapcsolódási pontjaik
2. Egyes hegyek magasságai
3. A hegyek alakjai
4. A hegységek beosztása
5. Bourguet szabálya téves
6. A hegységek vegetációjának határai
7. Az örök hó és a jéghegyek határai
16. A Földgolyó belső felépítése
17. Síkságok
18. Vulkánok és a földrengés
19. A Föld felszínének véletlenszerű változásai
20. A változásokról általában
21. A mindennapi árvízről
22. A Földgolyó változásainak különböző rendszerei
Az eredeti (1774) és a bővített, javított (1789) kiadásnak csupán tartalomjegyzékét
összehasonlítva is a szerző szakmai tudásának, ismeretanyagának és ezek rendszerezésének
hatalmas fejlődése figyelhető meg.
Célom Mitterpacher Lajos „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című, német
nyelvű munkájából, „A hegyek állása és rendszere", a „Tűzhányó hegyek,földrengések",
„A Föld és a hegyek belső tulajdonságai" és „A hegyek keletkezése" című fejezeteket
lefordítva értékelni a hegységek ezen tulajdonságaival kapcsolatos nézeteit. Mindezeket
magyarra mindeddig nem fordították át, nem értékelték.
4.3.2.1. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv „A hegyek állása
és rendszere" fejezetének bemutatása
Mitterpacher a fejezet elején meghatározza a hegy fogalmát. „A szárazföld
kiemelkedett részeit, amelyek messze környékük felett helyezkednek el, hegyeknek
336

nevezzük, ha viszont egy bizonyos magasságot elérnek, de ha ez a magasság nem olyan
jelentős, dombnak" (MITTERPACHER L. 1774, 27. o.). „Amit hegységnek hívnak, egy sor
mind fekvésében, mind szélességében elnyúló hegyek azon csoportja, ahol egyik a
másikhoz kapcsolódik; gyakran végigfut egy ország területén két vagy három sor,
amelynek szélessége eléggé nagy. Csak az a főhegység, amely a többinél magasabb, a többi
a mellékhegység" (MITTERPACHER L. 1774, 38. o.).
A hegységeket magasságuk szerint három csoportba sorolja. „Amikor sík területről
közelítjük meg a hegységeket, észrevesszük, hogy a talaj egészen lassan emelkedik, a sík
területből kis domb, majd alacsony hegy emelkedik ki, amelyet előhegységnek neveznek,
az e mögötti hegységek mind magasabbak, ezek a középhegység nevet kapják, ezt végül a
magashegység követi, amely a legmagasabb és legnagyobb hegyekből áll, ezek magassága
az ellentétes oldalon ismét fokozatosan csökken, majd közép- és előhegységként ismét
eltűnik a síkságon" (MITTERPACHER L. 1774, 38-39. o.). Kissé bővítve, de szinte
tükörfordításként ugyanezt olvashatjuk Katona Mihály: Közönséges természeti föld (1824)
leírásában: „Ha ugyanis valaki a sik földről valamely Hegységhez közelit, úgy tapasztalja,
hogy a' föld tsak igen tsendesen emelkedik fel, és az egyenes földről kis Halmokra, alatson
Hegyekre hág fel; és ezeket hívják Elő-Hegyéknek (Vorgebirge). Ezeknek háta megett már
a Hegyek szaporábban nőnek, sokkal magasabbra emelkednek és közép Hegyeknek
neveztetnek (Mittelgebirge). Utoljára jut az ember a' magas Hegyre, a 1 mely igen magasra
emelkedik, és gyakran tetejével a fellegeket meghaladja. Ha tovább az ember a'
legmagasabb ponttól, a' másik oldalán tovább folytatja útját a' Sikföld felé: tehát a' Hegyek
ismét gradusonként kissebednek, míg nem utoljára Sikfölddé válnak" (KATONA M. 184, 49-
50. o.).
„A hegyek megjelenését vizsgálva van ahol egyedül állnak, máshol hegyek egész sorát
találjuk, melyek hosszúságukból kifolyólag lánc alakot vesznek fel, ezért ezeket
lánchegységeknek hívjuk. Az utóbbiak több figyelmet érdemelnek, mert a Földgolyó
megismeréséhez nagyon fontosak" (MITTERPACHER L. 1774, 30-31. o.). Véleménye szerint
Európa fő hegysége az Alpok, a többi ennek elágazása, ezeket részletesen felsorolja
művében. Philippe Buache 55 (1700-1773) szerint olyan hegyeket, amelyekről biztosan meg
lehet állapítani, hogy melyik a legmagasabb, Közép-Ázsiában, Amerikában, Afrikában és
Európában találhatunk. Ugyancsak egyetért Buache-al abban, hogy „a szárazföld hegységei
messze a nyílt tengerben is folytatódhatnak" (MITTERPACHER L. 1774, 37. o.).
Megállapította, hogy a hegységek általában a szárazföldek, különösen a szigetek közepén
fekszenek, ami által a szárazföld két részre tagolódik. Példaként megemlíti többek közt
Nagy-Britanniát, Borneót, Celebeszt, Kubát, Spanyolországot és Olaszországot. Véleménye
szerint „Dél-Amerika legmagasabb hegysége kivétel ez alól a szabály alól, mivel Amerika
nyugati partján terül el" (MITTERPACHER L. 1774, 38. o.).
A hegyek alakjáról a következőket írja: „A hegyek külső formája, ha egyenként
figyeljük meg őket, kúp alakúak, ahol egy széles és a távolba szétterülő oldal ad az egész
szerkezetnek biztonságot. Van néhány, amely cukorsüveghez hasonlít, de a legtöbbnek
szabálytalan alakja van, továbbá csak néhány olyan hegy található, amely egyedül áll"
(MITTERPACHER L. 1774, 38. o.). Vizsgálódásai alapján Pierre Bouguer-val ért egyet,
Francia geográfus. Megkísérelte a földfelszínt, a folyókat és hegységeket rendszerezni.
337

miszerint „körvonalaiban minden hegy egy várerődhöz hasonlít" (MITTERPACHER L. 1774,
40. o.).
Bár a Föld keletkezését Istentől valónak tekinti, megpróbál valami választ találni a
hegységek formálódásának okára. „Igen hihető az, hogy a kezdetekben minden hegységet
kivéve a legmagasabb csúcsát, föld, következésképpen növényzet borította. A magas
hegyek csúcsai általában kopár és terméketlen sziklákból állnak. Az eső és a szél a talaj
nélküli kőzetet folyton lemosta, az akkoriban kiemelkedett síkságra szállította, ekkor a
hegyek sokat veszítettek magasságukból" (MITTERPACHER L. 1774, 42. o.). Ezzel
tulajdonképpen egyik első leírója annak, hogyan keletkeznek a feltöltött síkságok.
„Rómában a Pantheont azelőtt dombra építették, úgy nyolc lépcsőfoknyi magasságban,
most nyolc lépcsőfoknyi mélységben található. Rómában időről időre gyönyörű
márvánnyal berakott padlókat ásnak ki a földből; az oszlopok maradványai, amelyek azelőtt
a pompás város palotáit díszítették, félig a föld alatt állnak, a régi Róma falai néhány helyen
30-40 lábbal a felszín alatt találhatóak" (MITTERPACHER L. 1774, 42. o.). Mindezt az
alacsony területek feltöltődésével magyarázza: „(...) részben a hegy csúcsáról az eső és a
szél által, részben a belső folyók, vagy a hegy lejtése által, szárazföldi anyagok, különösen
homok és közönséges föld szállítódott alacsony területekre" (MITTERPACHER L. 1774, 43.
o.). Megemlíti azokat a Brügge-ben kiásott kőzeteket, melyeken olyan levelek és fák
láthatóak, amelyek nemzetségét egyértelműen meg lehet állapítani. „(...) az is
meghatározható, hogy milyen fajta fa volt. A fák közül néhány tölgy, más lúc- és
jegenyefenyő" (MITTERPACHER L. 1774,43. o.).
Nagyon érdekes, ahogyan a hegységeknek „Föld-összetartó" szerepéről és az uralkodó
hegyvonulatok irányáról ír. „...egyeseknek alkalma adódott a hegységeket a Földgolyó
szegélyeként szemügyre venni, ami által a laza Földkerekség a Teremtő által összeköttetett
és fennmaradt. (...) Ami a hegységek fekvését illeti, az már régóta ismert, hogy az óvilági
hegységek nyugat - kelet irányúak, de az Újvilág felfedezése után észrevették, hogy a
már ismert világ legnagyobb hegyeinek lánca északról dél felé húzódik; tehát a földgolyó
felszínén két sor hegység található, melyek derékszögben keresztezik egymást"
(MITTERPACHER L. 1774, 37. o.). Ezt Athanasius Kircher 56 -től (1601-1680) vette át.
A hegyomlásokról „Tilas 57 (1712-1772) Abo-t [Turku Ábo], (Finnország) körbeutazva
számol be, ahol nagy leszakadt köveket talált gyakran szántóföldeken és mezőkön,
amelyeket ismeretlen kőfajta és méret jellemzett. Miután sokáig azt kutatta, hogy honnan
szakadtak le ezek a kövek, megtalálta a hegységben, úgy tűntek, mintha a hegység kivetett
részei lettek volna, mintha kidobta volna a hegy, az önmagához közel sűrűbben, tőle
távolodva ritkábbak voltak, ezek 4-5 mérföldnyire szétszórtan feküdtek" (MITTERPACHER
L. 1774 45-46. o.). Ezek valószínűleg sziklák, de Mitterpacher korában a negyedidőszaki
eljegesedésekről még nem tudtak. Hasonló jelenségekre Mitterpacher példát is említ. „Ilyen
változások többnyire csak évszázadok alatt történnek, mégis tudomásunk van olyan esetről,
amely épp most zajlik, és még nem telt el sok idő azóta, hogy Magyarországon egy éjszaka
alatt egy hegy csúcsáról egy egész szőlőskert gördült le" (MITTERPACHER L. 1774, 46. o.).
56
Német tudós. Főbb munkái: Mágnes, s. de arte magnetica quis tripartitum (1641, Róma), Ars magna lucis et
umbrae (1646, Róma).
57
Dániel Tilas svéd báró, hegymászó
58
Mérföld = milliaria. Erődítmény, földrajzi, magyar (régi 11,3 km, új 8,35 km), osztrák (7,58) stb. (BOFDÁN I.
338
1990)

Sajnos nem adja meg a történés pontosabb helyét. Pontoppidan (1648-1706)
„Naturgeschichte von Norvegen"(Norvégia természettörténete) című művében beszámol
egy 1679-ben történt katasztrófáról, mely „éppolyan hirtelen következett be, mint más
országokban a földrengés" (MITTERPACHER L. 1774, 47. o). Ezután Mitterpacher
megjegyzi, hogy „A hegyek ilyen változásai nemcsak az északi országokban jellemzőek.
1714-ben a vallon-földi Diableret hegynek egy része hirtelen lezuhant, és 55 házat, 15
embert és több mint 100 darab jószágot temetett be, az esés közben szétzúzott darabok a
vizet feltartották, ami által új tó keletkezett" (MITTERPACHER L. 1774, 48. o.) Johann
Konrad Fäsis 60 (1704-1775) egy 1618-as esetet ír le „Staats und Erdbeschreibung der
helvetischen Eidgenossenschaft" (A Helvéciái Államszövetség államainak és földleírása)
című munkájában, melyet „részben a hegyben megbolondult víznek, részben egy
földrengésnek" (MITTERPACHER L. 1774, 51. o.) tulajdonít. Ez a megfigyelés igen
helyénvaló, hiszen a hegyomlást többek között a hirtelen megerősödő esőzések általi áradás
vagy földrengés is elindíthatja.
Megfigyeli, hogy ha egy sziklának sok hasadása van, „úgy a víz könnyen lefolyik a
mélyébe, és megtámadja a hegy belsejét. Minden fajta követ megvizsgálva, ez a folyamat a
világosszürke és a vörös gránitra a legjellemzőbb, amelyben számtalan repedés, szakadás és
elkülönülés figyelhető meg" (MITTERPACHER L. 1774, 51. o.). E mélységi magmás kőzet az
Alpok és a Kárpátok „kristályos" vonulatainak egyik legelterjedtebb kőzete, így
Mitterpacher valószínűleg többször tanulmányozhatta ezek formáit, változásait.
Beszámol korának egyik legtöbbet fejlődő kutatási területén folyó munkáról, a
magasságmérésről is. „A Föld legnagyobb hegységének a tenerifei hegycsúcsot 61 tartották,
ezzel szemben lehetséges, hogy nagyban felülmúlja őt a Peruban található Andok. Bouguer
és De La Condamine 1736-ban megmásztak a quitói Pichinchát 62 is megmásztak, amely
méréseik szerint körülbelül 13 800 párizsi lábbal 63 van a tenger szintje felett, tehát
legkevesebb 522 lábbal (164,952 m) magasabb, mint a Pico de Teide. A Chimborazo 64 19
320 láb (6105,12 m) magas és ezáltal az eddig ismertek közül a legmagasabb"
(MITTERPACHER L. 1774, 27-28 o.). Hosszú ideig a Chimborassot tartották a legmagasabb
hegynek, köznapi nyelven még a XX. század első felében is élt a „butaság Chimborassoja"
mondás. „A hegyek magassága két különböző módon határozható meg, vagy a földmérés
tudományával, vagy barométerrel" (MITTERPACHER L. 1774, 29. o.). Itt megemlíti
Bernoulli és Bouguer nevét is, de ez utóbbival ért egyet, „Egy hegy magasságát nem a
tenger szintjével méri össze, (...) hanem a világ legmagasabb hegységének, a Pichinchának
már megmért magasságával, melynek tengerszint feletti magassága 2434 öl 65 (4868 m)"
(MITTERPACHER L. 1774, 29. o.). Bouguer nyomán Mitterpacher is Mariotte elgondolását
támogatja (17. kép), amelyet követve a Pico de Teide csúcs magassága Mitterpacher szerint
2056 öl (4112 m), Bernoulli szerint 2192 öl (4384 m), P. Sevillee 66 geometriai számításai
59
Ludvig Henriksen Pontoppidan norvég teológus, természettudós. Főbb müvei: "Naturgeschichte von Norvégen",
„Charlevoix Journal d' un Voyage dans L' Amerique.
60
Johann Konrad Fäsis, fő műve: „Staats- und Erdbeschreibung der helvetischen Eidgenoss-schaft"
61
Pico de Teide (3718 m), Tenerife szigetén található (Kanári-szigetek).
62
4701 m magas vulkán Ecuadorban
63
Láb: 1266-tól általános mérték, 31,6 cm. Létezik bajor, bánya, bécsi, párizsi... láb. (BOGDÁN I. 1990)
64
6310 m magas, kialudt vulkán Ecuadorban
65
Gyakran használt általános mérték, 1,8-2,0 m. Létezik: bánya, bécsi, budai, stb. (BOGDÁN I. 1990)
P. Sevillee-vel kapcsolatban kutatásom során eddig nem sikerült adatokat találnom.
339

szerint pedig 2213 öl (4426 m). Bernoulli és Frisi (1728-1784) szabálya szerint
meghatározza a Mousset-hegy, a Canigon, a St. Barzhelem és a Puy d' Dome magasságát
(1. táblázat).
A hegy magassága A hegy magassága Bouguer Bernoulli Frist
(öl)
szabálya alapján (öl) (öl) (öl)
Mousset-hegy 252 2/8 1258 Vi 1248 Vi 1235
Canigon 242 V2 1432 8/13 1444 1452
St. Barzhelem 254 1/2
(Pireneusok)
Puy d' Dome
285 1/2
1231 17/30 1212 Vi 1209
746 5/6 732 522 3/4
/. táblázat: Néhány hegy magasságának meghatározása (Mitterpacher L. 1774, 33. o.)
Table 1. Height of some mounts in fathom (Mitterpacher, L. 1774, 33. o.)
Hozzáteszi, hogy a hegyek magasságát ezen mérésekkel nem lehet teljesen pontosan
meghatározni, éppen ezért néhány öl eltérést még nem tekint nagy hibának.
4.3.2.2. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv „Tűzhányó
hegyek, földrengések " fejezetének bemutatása
A XVIII. századi tudósok a tűzhányók kitörésében a mélyben található tömegek égését
látták, és úgy gondolták, hogy ezek olykor lángra lobbannak, majd a föld alatti szelek az
égést tovább élesztik. Alapvető dolgokban semmi előrehaladás nem történt az ókor
tudósainak gondolataival szemben. Egyedül a központi tüzet helyettesítették a Föld
belsejében fellobbanó égéssel. A robbanószerek feltalálása a föld alatti égések
feltételezésére adott indítékot. Azt gondolták, hogy a Föld belsejében gyúlékony anyagok
(kén, olaj, kőszén) vannak, amelyek meggyulladva a lőporhoz hasonló hatásokat
okozhatnak. (VÉCSEY Z. 1963, 185. o.)
Mitterpacher szerint a vulkanizmus és a földrengés egymással szorosan összefüggő
jelenségek. Az európai „égő hegyek" közül a szicíliai Ernáról, az itáliai Vezúvról és az
izlandi Hekláról ír.
Az Etna „Thucydid 68 (i.e. 471-396) szerint a második olimpiától 69 88-ig háromszor
gyulladt ki" (MITTERPACHER L. 1774, 152. o.). „Julius Ceasar 70 uralkodása alatt az égés oly
rémisztő volt, hogy a tenger a Lipara-szigetig olyan forró lett, hogy a halak megfőttek és
elpusztultak" (MITTERPACHER L. 1774, 152. o.). Beszámol az 1669-es vulkánkitörésről,
amely az eddig ismertek közül a legnagyobb volt. E kitörésről Mitterpacher következőket
Paolo Frisi olasz filozófus, matematikus, fizikus, csillagász. Főműve: „Cosmografia" (1785).
Thukydidesz görög történetíró, Athén első híres prózaírója.
Az olimpiai játékok kezdetének közismert évszáma: i.e. 776, ez alapján a második olimpia i.e. 772-ben lehetett.
(KERESZTÉNYIT 1980)
Gaius Julius Ceasar (i.e. 100-44) patrícius származású római politikus.
340

írja: „1669-ben embertelenül tombolt. Rögtön az elején forró, és tüzes folyamot illetve
megolvasztott anyagokat dobott ki magából, melyek egy jó darab úton Catania falai mellet
a tengerbe folytak. Március végén a folyam a város felé folyt, és véghezvitte iszonyú tettét.
A tűz a felső égésben 14 várost és falut pusztított el. A láva a fémek és ásványok különböző
fajtájából állt, melyek a tüz ereje által folyékonnyá váltak. Egy idő múlva a kitörés abba
maradt, a láva leülepedett, kéreg képződött, és kihűlés után kemény, szilárd és laza
szerkezetű kővé vált, (...) mely leginkább a kőszénhez hasonlított. Ugyanekkor a hegyben a
heves földrengés következtében három nagy repedés keletkezett, melyekből a lángok
kegyetlen lármával, több mint 100 rúd 71 magasságba csaptak, ezzel egyidőben kövek
tömege repült ki, melyek közül néhány 300-400 fontot 72 nyomott és mérföldekkel távolabb
esett le." (MITTERPACHER L. 1774, 153. o.). E kitöréssel kapcsolatban Mitterpacher még
Lord Hamilton 73 -tól (1730-1803) is idéz: „a kitörő düh előfutáraként általános földalatti
lárma, olykor heves földrengést lehetett érezni. Azok az égő anyagok, melyek a hegy
lángoló mérgétől folyni kezdtek, a hegy alatt és Catania körül halmozódtak fel"
(MITTERPACHER L. 1774, 153-154. o.).
Izland DNY-i részén található a Hekla, melyet sokáig a Vezúv és az Erna mellett a
Föld egyedüli tűzhányójának tartottak, „mely nem csak tűzzel, hanem sokkal inkább
árvízzel okoz hatalmas károkat" (MITTERPACHER L. 1774, 154. o.). A hegy 1491 méter
magas, krátere 5 kilométer átmérőjű. „Ha a hegy elkezd tombolni, a tűz egy pillanat alatt
megolvasztja az évek óta a hegyen lévő havat, az ebből keletkező víz lefolyik a hegy
oldalán, sziklákat ragad magával, és elárasztja a szárazföldet" (MITTERPACHER L. 1774,
154. o.). Az izlandiak azt gondolták, hogy a Hekla által okozott robaj az elkárhozott lelkek
lármája, „az égő hegyeket a szellemek lakóhelyének" (MITTERPACHER L. 1774, 152. o.)
tartották. Mitterpacher szerint a Hekláról leghitelesebben Nie Horrebows 74 (1697-1764) írt
a „Zuverlässigen Nachrichten von Island" (Megbízható jelentések Izlandról) című művében.
Az ókoriak a hatvanas évek elejéig a Vezúvot kialudt vulkánnak gondolták, 62-ben
igen erős vulkáni rengés temette el Pompeji és Herculanum egy részét, 79-es kitörésekor
elborította Pompejit, Herculánumot és Stabiaet. Az 163l-es kitöréskor mintegy 3000 ember
vesztette életét (www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas). 79 augusztus 24-én a
Vezúv hirtelen életre kelt. A kitörés két napig tartott, a második nap végére Herculanum és
Pompeji megsemmisült. A szerencsétlenség egyik áldozata korának nagyrabecsült
természettudósa, Plinius 75 volt, aki a kitörés megfigyelése közben már menekülve vesztette
életét. A 79-es kitörésről Mitterpacher a következőeket írja: „A Vezúv tüzes csóvája
Vespanius 76 uralkodása (69-79) alatt volt a legérdekesebb, és dühe oly heves, hogy a hamu
nemcsak Rómáig, hanem a Földközi-tengeren át Egyiptomig is eljutott. A madarak a
71
Hosszmértékböl lett - szélességmérést is végezve általános mérték Erdély, a Tiszavidék és a Felvidék egyes
területein. 200-800 öl, 7.2-28.8 ár (...)" (BOGDÁN I. 1990, p. 77).
72
Libra, Pfund. Római és európai előzmény. Országos mérték: 0,38-0,61 kg (bánya, bécsi, budai stb.) (BOGDÁN I.
1990).
73
James Hamilton angol régiségbúvár. Angol nagykövetként 1764-ben Nápolyba ment, ahol ásatásokat végzett
Herculanum és Pompei helyén. Főbb művei: „Observations on mount Vesuvius etc." (1772, London), „Campi
phelegraei" (1776-79, London), „Account of the discoveries at Pompeji" (1777, London).
74
Nie. Horrebows = Niels Horrebows (1712-1760) dán tudós. Fő művei: Tibforladelige Efterretninger om Island"
(Izland természettörténete, 1752), „Zuverlässigen Nachrichten von Island" (Megbízható jelentések Izlandról
1753).
75
Gajus Plinius római természettudós, fő müve: „Naturalis históriáé libri".
76
Titus Flavius Vespasianus (9-79) római császár, a Flavius dinasztia (69-96) megalapítója
341

levegőben megfulladtak, és leestek, a halak a nagy forróság és a víz szennyezettsége miatt
megdöglöttek, két város lakossága pusztult el, melyeket 60 láb mélyen a törmelék, vagy a
hegyből kifolyó láva anyaga alatt találtak. Ez a híres Herculanum" (MITTERPACHER L.
1774, 154-155. o.). Mitterpacher véleménye szerint ez a Vezúv legrégebbi, ismert kitörése.
Megemlíti a Jovi Vesuvio 77 „Hist, du Mont Vesuve" (A Vezúv története) Berkeley 78 -től
(1685-1753) az „Ibid. und Missions Reisen mit Addissino Anmerkungen" (Ibid. és missziós
utazások összefoglaló jegyzetekkel) című művet, melyek a Vezúv kitöréseit írják le. „Az
1717-ben történteket Berkeley meséli el, aki e hegy üregéről pontos leírást tett közzé.
Április 17.-én találta meg azt a belső üreget (körülbelül egy angol mérföld kerületű,
mintegy 300 láb mélységben) tele gőzzel, melyben iszonyatos lármát és robajt lehetett
hallani" (MITTERPACHER L. 1774, 155-156. o.).
„Nem messze Pozzuolotól található Solfatara, egy domb, melyet Misson 79 (16507-1722)
írt le. Ez tele van kénnel, timsóval, a földalatti barlangokból oly sok füst és láng jön ki,
mint amilyet ezidőtájt a Vezúvnál lehetett látni" (MITTERPACHER L. 1774, 156. o.). „E hely
minden oldalról hegyekkel van körbezárva, medence formája van, ami körülbelül 1200 láb
hosszú és több, mint 800 láb széles. A föld, mely a medence talaját alkotja, finomabb és
simább száraz homok, fű nem nő rajta. Fő pereme, melyet körös-körül felemésztett a tűz,
körülbelül 1250 láb hosszú és 100 láb széles" (MITTERPACHER L. 1774, 156-157. o.).
MITTERPACHER valószínűleg tartja, hogy a „Solfataranak a Vezúvval egy földalatti
összeköttetése van, mert mindig egyszerre kezdenek kitörni, és egyszerre hagyják abba. Sőt
Kircher az Etnát és a Lipari-szigeten található Strongylust (Stromboli) is kapcsolatba hozta
a Vezúvval" (MITTERPACHER L. 1774, 157. o.).
Európán kívül ázsiai tűzokádó hegyeket is megemlít. ír az 1737 nyarán történt
kamcsatkai esetről, amikor a kitörés után „rettenetes földrengést és a tenger erőteljes
mozgását érzékeltek" (MITTERPACHER L. 1774, 158. o.). Három működő és két kialudt
vulkánt említ Kamcsatkán. „A Japán Királyságban a Sinnabara és a Meiaco hegy a
leghíresebb" (MITTERPACHER L. 1774, 158. o.). Kircher szerint a Fülöp-szigeteken
mindenhol van tűzhányó, továbbá az „Indostani Birodalomban, Tibetben, Kambodzsában
és Kínában állandóan égő hegyek találhatóak. A legújabbak egyike a Java-szigeten,
Panacurától nem messze fekszik. Ez csak 1586-ban jött létre, és olyan erővel tört ki, hogy
mintegy 10 000 ember vesztette életét a környező területeken" (MITTERPACHER L. 1774,
159. o.). Ez utóbbi az 1731 m magas Kelut vulkán, melynek két csúcsa közül az egyik
kráterében tó található. (VÉCSEY Z. 1963, 156. o.).
Amerika felülmúlja a többi világrészt ilyen hegyek tekintetében. Egyedül Mexikóban,
vagy Új-Spanyolországban 14 található. A nagy Kordilleras hegységben majdnem mind
kiégett" (MITTERPACHER L. 1774,159. o.).
A földrengést a kitörés előjelének tekinti. Úgy véli, hogy a földrengésnek határvonalai
vannak, melyeken kívül csak igen ritkán érezhetőek. Megemlíti azt a lisszaboni földrengést
(1755), mely csak öt percig tartott, és egész Európában mindenhol, majdnem ugyanabban
az időpontban lehetett érezni.
ír az ázsiai Kr.e. 17-ben történt földrengésről, mely 13 várost pusztított el egy éjszaka
alatt. „1688-ban Smyrna (ma Iszmir, Törökország) város háromnegyed része összeomlott és
Jovi Vesuvio-val kapcsolatban eddig nem sikerült adatokat találnom
George Berkeley, anglikán püspök, filozófus. Fö müve: „Essay towards a New Theory of Vision (1709", azaz
„A látás új elmélete".
Maximilien Misson francia alpinista.
342

etemetett 15000-20000 embert. A vár, melyet korábban egy földnyelvre építettek, sziget
lett. (MlTTERPACHER L. 1774, 161. o.).
1746-ban Peru fővárosa, Lima és a tőle két mérföldnyire található Collao kikötő, egy
földrengés következtében a földig rombolódott. A tenger Collao összes épületét elárasztotta,
minden lakosa megfulladt (MITTERPACHER L. 1774, 161. o.). E katasztrófához valószínűleg
tengerrengés is hozzájárult.
Véleménye szerint az Égei-tenger legtöbb szigete földrengés által keletkezett, mint
például Rea, Rodosz, Terasia, Thia, Delosz. Raspe 80 (1737-1794) helytelennek találta
BUFFON azon elképzeléseit, miszerint a Földközi-tenger 13 szigete földrengés hatására
emelkedett ki egyszerre a vízből, vagy földalatti kitörés során keletkezett, vagy a süllyedő
víz által váltak szárazulattá.
MlTTERPACHER leírja & földrengések során létrejött felszíni változásokat. „1665-ben
az indiai Duccan közelében egy tó talpazatából hegy lett; 1591-ben Tercera-szigetén a
lapos föld több helyen dombbá magasodott, ellenben néhány hegy a földdel lett egyenlő"
(MITTERPACHER L. 1774, 163. o.). Az 1688-as timori kitöréskor a tűzokádó hegy a
földrengés során olyannyira lepusztult, hogy csak egy mocsár maradt utána.
Mitterpacher megemlíti az 1663 február 5.-i Quebeck-iföldrengést, melyet Chrlevoir 81
írt le. Az itt lakók először a „derült ég lármájára" (MITTERPACHER L. 1774, 163. o.) lettek
figyelmesek, melyet földrengés követett: „az ajtók kinyíltak, és bezáródtak maguktól,
minden harang zúgott anélkül, hogy bárki is megérintette volna, a falak megrepedtek, a föld
felszínének hullámzó mozgása volt" (MITTERPACHER L. 1774, 163. o.). Az emberek és az
állatok egyaránt megrémültek, és „minden pillanatban attól rettegtek, hogy nehogy a lábuk
alatt nyíljon meg" (MITTERPACHER L. 1774, p. 164) a föld. A katasztrófa következtében
egyes területek kiemelkedtek, mások pedig megsüllyedtek. Hegyek darabjai kerültek a
folyókba, „melyeknek folyását megakadályozták" (MITTERPACHER L. 1774, 164. o), és
„több forrás és patak kiszáradt" (MITTERPACHER L. 1774, 164. o.).
BUFFON a. földrengések két fajtáját különbözteti meg: az egyik, mely sohasem terjed
messzire, és a tűzokádó hegyek „lángra lobbanásának hatására" (MITTERPACHER L. 1774,
165. o.) következik be; „a másik fajta a Föld egyes megremegései, melyek meglepő
távolságba helyezkednek el egymástól, ezek az okai azoknak a mélyen a föld alatt lévő
anyagok meggyulladásának és kialakulásának is, mint a kén, kavics és stb. Úgy véli, hogy
ezek az anyagok, összekeverednek azzal a vízzel, mely a repedéseken keresztül a Föld
mélyébe jut, a repedésekben új levegőt termelnek, melynek fölöttébb nagy a rugalmassági
ereje (...), ennek kijáratot kell keresnie, ezért a földal-atti járatokon keresztül addig megy,
amíg vagy kijáratot nem talál, vagy addig a helyig, ahol a legkisebb az ellenállás"
(MITTERPACHER L. 1774,165. o.).
Földrengéseket nemcsak a szárazföldön, hanem a nyílt tengeren is észlelnek.
Mitterpacher többek között Hoock 82 (1635-1703),. Shaw 83 és Schouten 84 (1580-1625)
tapasztalataik alapján írt erről a jelenségről, miszerint „a hajók, a mély tengeren is, ahol
nincs föld, földrengés során olyan lökéseket kapnak, mintha sziklára futottak volna"
(MITTERPACHER L. 1774,167. o.).
0 Raspe, régészprofesszor, Munchausen történeteinek legjobbjait írta.
1 P. Charlevoir valószínűleg francia tudós, műve: „Historie de la Nouvelle France"
2 Robert Hooke angol fizikus, természettudós. Fő műve: „Micrographia" (1665)
3 Shaw-val kapcsolatban eddig nem sikerült adatokat találnom
4 Cornelis Williem Van Schuoten holland tengerész
343

A földrengéseket megelőző és követő jelenségeket Stuckeley ' (1687-1765) és
Beccaria 8 " tanulmányozta a legrészletesebben. „Childrey 87 megjegyezte, hogy a
földrengéseket esőzések előzik meg" (MITTERPACHER L. 1774, 168. o.). „Gisler 88 Nyugat-
Mórországban megfigyelte, hogy általában a földrengés előtti napon az északi fény a felhők
fényében bezáródni látszott, (...) viszont a földrengés után az északi fény sugározni
kezdett" (MITTERPACHER L. 1774, 168. o.). Gentil 89 részletesen ír a földrengést megelőző
eseményekről: „az első, hogy minden állat félni kezdett fél órával a föld mozgása előtt. A
lovak nyerítettek, szétszakították a köteleiket, és megszöktek az istállókból, a kutyák
ugattak, a madarak ijedten berepültek a házakba stb." (MITTERPACHER L. 1774, 168. o.).
Gentil a földrengést egy elektromos áramütésnek tartotta, e tézisét az állatok viselkedésével
magyarázza. Stuckeley leginkább a londoni és a lisszaboni földrengést vizsgálta. ,,A
londoni földrengés előtt szokatlanul korán bújt ki minden növény" (MITTERPACHER L.
1774, 169. o.). E jelenséget azzal magyarázza, hogy az elektromosság felgyorsítja a
növények növekedését. „Az északi fény ebben az időben nagyon gyakori lett, és
közvetlenül a földrengés előtt kétszer látszott, jóllehet egészen szokatlan színekben"
(MITTERPACHER L. 1774, 169. o.).
Azok az emberek, akik már sok földrengést láttak, e fényből és a levegő állapotából
előre jelezték a földrengést. „A körülmények bebizonyítják, hogy a gőzkör elektromos
állapotban volt" (MITTERPACHER L. 1774, 169. o.). Gisler leírása szerint egyes
földrengéseket két-három nap vihar és zivatar követett. A földrengés lökései után izületi
fájdalmat, hátfájást lehetett érezni, „(...) sok, különösen a testileg és idegileg gyengébb
ember a földrengés után egész nap, néhányuk még több ideig fejfájásban, kólikában és
idegösszeroppanásban szenvedett" (MITTERPACHER L. 1774, 170. o.). Mitterpacher a
földrengés emberekre gyakorolt hatásait valóságosnak tartja, de azt helytelennek, hogy
Gisler a földrengést a Föld felszínének remegő mozgásaként írja le, amely a Föld mélyében
tovább terjed. „Ulloa 90 leírja, hogy egy órával az 1755-ös cadizi földrengés előtt majdnem
minden ember gyengélkedni kez-dett"(MiTTERPACHER L. 1774, 170. o.). Az említett tudós
fejfájásról, lelki nyugalmatlanságról, bágyadtságról, szív körül érzett marásról számolt be.
Wegelius 91 (1693-1764) az 1758 december 27.-Í, rimii Lappmark (Laeppa, Svédország)
földrengésnél különösen nehéz köhögést tapasztalt. Beccaria szerint „minden elektromos
anyag, mely oly iszonyú hatást okoz a gőzkörben, csak egy kis része annak az anyagnak,
amelyet a Föld mélye magába zár, (...) ha egy elektromos szikra egy aranylapocskát, egy
villámcsapás egy ólomcsövet megolvaszt, akkor egy földrengés bizonyára ásványok egész
sorát olvaszthatja meg" (MITTERPACHER L. 1774, 171-172. o.). A kénpor szikra hatására
meggyullad, ebből Beccaria arra következtet, hogy egy földrengés valószínűleg egész
kéntelepeket gyújthat lángra. Mitterpacher teljes mértékben egyetért Beccaria-val abban,
hogy a tűzokádó hegyek és a földrengés jelensége között szoros összefüggés van. „(...) ha
egy szikra néhány üvegecskét széttör és egy villámcsapás egész tornyokat zúz össze, a
földrengések a hegyek anyagait vájhatják ki, vagy emelhetik ki, így a tengerekből új
85 William Stuckeley angol orvos
>l6 Cesare Beccaria olasz jogtudós, író, publicista
s ' Joshua Childrey angol csillagász, főbb müvei: „Imago astrologica" (1652), „Syzygíasticon instauratum"
1,8 Gisler-el kapcsolatban eddig nem sikerült adatokat találnom
k " Alberto Gentil olasz jogtudós, fö müve:,,De jure belli" (1598).
w Antonio De Ulloa spanyol matematikus, a platina felfedezője (1735)
1,1 Johan Wegelius finn teológus
344

szigetek emelkedhetnek ki" (MlTTERPACHER L. 1774, 172. o.). Beccaria, Priestley 9 (1733-
1804) és Hartmann 93 (1489-1564) kísérletezett a földrengés modellezésével.
Buffon elgondolása az, hogy amikor hosszú évek során az eső a talajt lemossa a
szikláról, az időjárás viszontagságainak kitéve olyan repedések keletkeznek a kőzetben,
melyek a „hegy csúcsától az aljáig függőlegesen szélesednek ki. A sziklák ezen
repedéseiben az éghetetlen anyagok összegyűlnek, melyek végül égni kezdenek"
(MITTERPACHER L. 1774, 174. o.). Ebből Mitterpacher arra következtet, hogy tűzokádó
hegyek csak magas hegységekben lehetnek, ezzel szemben nem zárja ki „tűzokádó sík"-ok
meglétét. Charlevoir megfigyelte, hogy egy kanadai földrengést az átlagosnál gazdagabb
termés és kevesebb betegség követett. Végül Mitterpacher megerősíti, hogy a legerősebb
földrengések vizek mellett, szigeteken és tengerpartokon tapasztalhatóak.
4.3.2.3. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv a „Föld és a
hegyek belső tulajdonságai" fejezetének bemutatása
Mitterpacher megállapítja, hogy csak igen keveset tudunk a Föld belsejéről. Ezidőtájt
Liesganig 94 elgondolása szerint a Föld sugara 3360684 bécsi öl (1 bécsi öl = 1,896 m), azaz
6371856,564 méter, ami nagyon közel áll a ma ismert 6378388 méterhez.
„A Föld legkülsőbb kérge a föld különböző rétegeiből vagy telepeiből, agyagból, durva
homokból, finom homokból, enyvből és hasonlókból áll" (MlTTERPACHER L. 1774, 274-
275. o.). Máshol „idegen anyagok" keverednek földdel, a kovakő és a homokkő különböző
fajtáival. Megfigyelései alapján van, ahol homok, máshol pedig elrothadt növények „fedik a
Föld felszínét".
Kutatások során a „Földgolyó kérgében befelé fúrva, mindig úgy találni, hogy a
különböző telepek folyamatosan párhuzamosan futnak és egymástól oly pontosan
megkülönböztethetőek, hogy a két réteg határának megjelölésében nem lehet hibázni"
(MITTERPACHER L. 1774, 275. o.). Marsigli 95 (1658-1730) a hadmérnöki kar vezetőjeként
hasznosította azokat a megfigyeléseit, melyeket a budai vár visszavételekor végzett. Az
általa bejárt vidékekről korának legpontosabb térképét készítette. Magyarországi
vizsgálódásai során Marsigli megállapította, hogy a „magyar hegységekben két kőréteg
között mindig nedves agyagföld vékony telepe található" (MITTERPACHER L. 1774, 275.
o.).. „A rétegek egy bizonyos mélységtől kiszélesednek, (...) különösen, sík területen, ahol
vízszintesen fekszenek, a hegységekben gyakran lejtőként vannak jelen, néha a látóhatár
síkjára merőlegesen fekszenek, gyakran előfordul, hogy egy folyó csurgó vize repedést hoz
létre, amelyet mindenféle rendszer nélkül összekeveredett anyagok töltenek ki. Az ilyen
rendszertelenségnek bizonyára más eredete van, mint maguknak a telepeknek, érdekes,
hogy ilyen esetben a réteg folytatása az azt követő völgyekben, vagy a szemben fekvő
hegyekben szabályosan van, mellette nagyon széles völgyek, folyók találhatóak, sőt még a
tenger is közte lehetett. Már százszor megfigyeltük, hogy a folyó mindkét partján
92
Joseph Priestley, angol teológus és természettudós. Kémiai felfedezései közül a leghíresebb az oxigén. Főbb
művei: „History and present state of electricity (1767, London), „History and present state of discoveries
relating to vision, light and colours (1772, London), „Observations on different kinds of air (1772, London).
93
Georg Hartmann fizikus.
94
Liesganig József jezsuita, 1773-ig a bécsi csillagda igazgatója. Legfontosabb az Ausztriában és Magyarországon
végzett fokmérése
95
Luigi Ferdinando Marsigli itáliai hadmérnök, térképész. Igen fontos a Dunáról írt könyve
345

ugyanabban a magasságban mindig ugyanolyan kőfajta található" (MiTTERPACHER L. 1774,
275-276. o.).
Nyugat-gótországbm két párhuzamosan futó hegység van, melyet egy síkság választ el
egymástól. „Mindkettő egyforma kőzetfajta rétegeiből szabályosan állnak,
következésképpen okkal feltételezhető, hogy egykor egyek voltak" (MITTERPACHER L.
1774, 276. o.). John Ray 96 (1627-1705) ugyanezt az Anglia és Franciaország közt lévő
Doveh-szorasnál figyelte meg, ahol két egymással egy vonalban lévő hely (Calais és
Boulogne, Franciaország) ugyanazon magasságban ugyanabból az anyagból áll. Ebből a
feltűnő hasonlóságból arra következtet, hogy régebben egyek voltak.
A rétegek szabályosságának magyarázatával kapcsolatban Lulof és Valerius 9 (1666-
1704) nevét említi. „Az előbbié a legszimpatikusabb számomra, mert a megfigyelése
Hollandiában készült, amely a legmélyebb országok egyike Európában, következésképpen
a Föld középpontjához közelebb fekszik; Wallerius észrevételeit a bányák magyarázatához
használtam fel" (MITTERPACHER L. 1774, 277. o.). Lulof egy 1616-os fúrást írt le, mely
során 232 láb mélyre jutottak. „A kutatás során a következőket találták: töltésföld 7 láb,
mocsár 9 láb, puha agyag 9 láb, homok 8 láb, talaj 4 láb, meglehetősen jó agyag 10 láb,
talaj 4 láb, továbbá homok, amibe cölöpöt döngöltek, ezen áll Amszterdam városa 10 láb,
kékes agyag 2 láb, fehérebb homok 2 láb, talaj 5 láb, iszap 1 láb, homok 14 láb, főként
agyag homokkal keveredve, majd csigák és kagylók 9 láb, keményebb agyag, néhol
kagylóval keveredve 36 láb, továbbá 70 láb kemény agyagot találtak, ezután homok kővel
keveredve 4 láb, végül 29 láb homok" (MITTERPACHER L. 1774, 277-278. o., /. ábra). Le
Francq 98 (1729-1812) szerint. Hollandia korábban olyan alacsony volt, hogy a tenger
elborította.
Wallerius az angliai Severn folyót behajózva megfigyelte a töltés rétegeinek
gyűrődését, anyagát, melyek a következők: „a töltés szürke talaj, világosszürke homok,
vörös agyag, homokos talaj, egy réteg kő, kék agyag, lentebb vöröses-barna sár (pala,
vályog), körülbelül 10-12 röf 99 magas" (MITTERPACHER L. 1774, 278. o.).
A rétegek vizsgálatával kapcsolatban még Buffon, Lehmann, Henkel 100 , (XVI. sz. első
fele) Vallisnieri 101 (1661-1730) és Montfaucon 102 (1655-1741) nevét említi, akik a rétegek
kialakulásának okát az „anyag" vízben történő leülepedésében látják. Woodward 103 (1665-
1728) - akinek a kőzetgyüjteménye ma is látható a cambridgi egyetemen - a földrétegek
kialakulását az özönvízzel magyarázza, ám ezzel többek között Mitterpacher sem ért egyet.
Buffon elgondolása szerint „minden föld, amely vízből emelkedett ki, s amit szárazföldnek,
vagy szigetnek neveznek, azelőtt a tenger talaját képezte, s nem csak egy egyszeri árvíz
következtében, hanem több évszázadon keresztül volt víz alatt, továbbá azt állítja, hogy a
Földgömb külső kérge nem más, mint a tenger üledéke" (MITTERPACHER L. 1774, 280. o.).
Buffon is Lolof, az amszterdami példáját említi. Itt a 100 láb mélyen található kagylók és
97
John RayBntt természettudós, fb müve a három kötetes „História Plantaum" (1686-1704)
Valószínűleg Valerius - Nils Wallerius finn tudós
98 Le Francq van Berkeley holland gyógyszerész, természettudós, író. Fö müve: „Natuurlijke historie van Holland"
(1769).
M Eredetileg a kinyújtott kar hossza: 58,3-78,3 cm. A leggyakrabban használt és legelterjedtebb kereskedelmi
mérték. (BOGDÁN I. 1990)
" )

csigák a fő bizonyítékok elméletére. Azonban a földkéreg alkotórészeinek sokszínűsége
miatt ezt az elgondolását nem tudja minden esetben alátámasztani. Buffon véleménye
szerint a különböző természeti jelenségek, mint például a folyók áradása, a vulkanizmus stb.
miatt a rétegeknek szabályosan kell elhelyezkednie. Le Francq elveti Buffon földrétegekkel
kapcsolatos elgondolását, mivel Oroszországban a föld alatt nagy tömegű megkövesedett
állattetemet talált, melyek egy áradásra utalnak. Figyelembe véve Lehmann felfedezését,
miszerint egy kagylótartalmú réteg alatt lópatkót találtak, biztos, hogy a rétegek csak a Föld
benépesülése után keletkeztek.
1. ábra. Lulof 1616-os amszterdami rétegsora (Mitterpacher leírása alapján, szerk. Juha M.)
Fig. 1. Profile of Lulofs boring at Amszterdam (based on Mitterpacher, constructed by Juha M)
347

Ramazini a Modena körüli források kutatásakor elsőként egy régi város
maradványaira bukkant, majd fekete, ingoványos földet, csigahéjjal teli krétaszerű anyagot,
növénymaradványokkal teli mocsaras réteget, krétaszerű anyagot, mocsár jellegű réteget,
krétaszerű anyagot, mocsarat, végül kovakővel keveredett homokos réteget talált, melyet
valószínűleg a tenger kevert össze. RAMAZINI szerint a három krétaszerű réteg három
nagyobb áradásra utal.
„Különösen folyók mellett találni gyakran egész réteg folyami kagylót és füveket,
melyeken homok, föld, enyv stb. rétegek fekszenek szabályosan. (...) majdnem minden
helyen, ahol a tengerpartokat új föld növelte, a tenger visszavonulását többnyire iszap, a
homok és a föld okozza, melyeket a folyók a parttól részben szabályos folyásuk során,
részben medrükből való kilépésük során odáig vittek" (MITTERPACHER L. 1774, 284. o.).
Véleménye szerint a tűzokádó hegyek kidobott anyagai is alkothatják a földréteget és
„valószínűleg egykor sokkal több hegy égett, mint azt gondolnánk" (MITTERPACHER L.
1774, 284. o.). Kialudt, vagy szunnyadó tűzhányóként megemlíti a Kordillerákat,
Franciaországban a Auvergne-t, a Dauphine-t és a Languedoc-t, melyek eredetét
Guettard 105 és Riviere 106 fedte fel. Kinsky 107 gróf vette észre, hogy a csehországi Egerben
(Cheb) található „Kamrahegy" valójában egy kiégett vulkán. Olaszországban az Appeninihegység
alapja egy réteg láva, amely azt bizonyítja, hogy „Olaszország vagy a föld alatti
tűz következtében emelkedett ki a tengerből, vagy minden hegye egyszerre okádott tüzet,
létrehozva ezzel a Föld rétegeit. A teneriffai és a fayali szigetek egészén nem látni más
kőzetet, mint a láva különböző fajtáit, mely bebizonyítja, hogy a sziget egy Föld alatti tüz
következtében keletkezett, mely kialudt, miután a hegy létrejött" (MITTERPACHER L. 1774,
284-285. o.). Bouguer azt állította, hogy Peruban a földrétegek 200 rúd (1 rúd = 1,6-3,8 m)
mélységben a tűzokádó hegyek törmelékéből állnak. „Minden anyag, amely a belsejéből a
tüz ereje által kidobódott, idővel elmállott, homokká és földdé alakult" (MITTERPACHER L.
1774, 285. o.). Bouguer olyan „égő kövekből" keletkezett vastag homokrétegeket látott,
melyek 5-6 ember magasságúak voltak.
„A hegyek legbelül kemény, nem táguló anyagból állnak, melyet kőnek hívnak; ha egy
kőzetfajtából állnak, akkor egyneműnek hívják, ha különböző kőfajták fekszenek egymáson
vagy egymás mellett, ekkor különneműnek, ha vagy egy sziklából, vagy homokkőből állnak,
akkor szabálytalan hegységnek hívják (.. .)"(MlTTERPACHER L. 1774, 286. o.).
„A tapasztaltabb bányászok a hegyek külső alakjából meg tudják állapítani, hogy
milyen kőzetből állhat a hegy" (MITTERPACHER L. 1774, 286. o.). TILAS Norvégia és
Oroszország hegységeiben a következőket figyelte meg: „laza szemcséjű homokkő, vagy
más néven csiszolókő soha sem fordul elő magashegységekben. A világosszürke sziklák és
a szürke gránitok olykor meglehetősen magas, mégis többnyire rövid, kerek hegyek,
melyek nem nyúlnak el (...). Minden vörös földpátra, igaz, hogy csak igen ritkán alkot
magashegységeket, kivéve, ha a részecskék nem laposabb, síkabb, simább, vagy úgymond
ferde formát vettek fel". A vörös gránit csak meglehetősen magas és szakadékkal ferdén
átvágott hegyeket képez, melyek hosszú hegyhátakat alkotnak, ennek ellenére nagy és
durva kockás gránit ritkák a magasabb hegységekben" (MITTERPACHER L. 1774, 287. o.).
Bernardo Ramazini olasz orvos, tudós. Fő müve: „De morbis artificum diatriba" (1700).
Jean Etienne Guettard francia természettudós
Riviere valószínűleg francia természettudós
RINSKY-vel kapcsolatban eddig nem sikerült adatokat találnom
348

„A közép- és előhegyek mindenféle leülepedett kőfajtából állnak, melyek nem
keverednek, nem fekszenek rendszertelenül egymáson, hanem szabályos rétegekre
osztódnak fel, ezeket kőzetrétegeknek, vagy amennyiben erősek, padoknak és telepeknek
hívják. A kőzet rétegei ritkán párhuzamosak a látóhatár síkjával, többnyire ezzel
ellentétesen ferdék, melyet a kőzet esésének neveznek" (MITTERPACHER L. 1774, 288. o.).
„A legkülönlegesebb a telephegységekben az, hogy a magas főhegységek minden
oldalán hasonlóan helyezkednek el, minden oldalról körülveszik, és a különböző föld és
kőrétegek nem súlyuk alapján követik egymást, ahogyan gondoltuk, hanem minél
keményebb, kevertebb és Összetettebb, annál magasabban fekszenek (a rétegek), végül
ezekben a hegységekben jelentős mélységben megkövesedett állatok és növények tömegét
találták, legfőképpen a palák ismertek, melyekben gyakran látni halak és gyógynövények
lenyomatát" (MITTERPACHER L. 1774, 291. o.). Egyes telepeket megfigyelve a Föld belseje
felé haladva az alábbi sorrendet állapította meg: 1. kagylók és csigák, 2. halak és
szárazföldi állatok, 3. megkövesedett fák, 4. virágok és gyógynövények lenyomata. Habár
kételkedik ezen meghatározásának „általánosságában", „az bizonyos, hogy a telepek
agyagból és mészföldből és az ebből keletkező kőzetből, kék agyagból, bentonitból
(ványolóföld), csiszolatból, cseppkőből, szerpentinkőből, palából, kőszénből, krétából,
márványból, alabástromból, talkból stb. állnak" (MITTERPACHER L. 1774, 291-292. o.).
„Ritkán előfordul, hogy egy telep merőlegesen vagy ferdén megreped, majd az így
keletkezett hasadást más föld vagy köfajta tölt ki, a bányászok e kitöltést cölöpnek
(süllyedéknek) hívják" (MITTERPACHER L. 1774, 292. o.). E „kitöltés" általában
ugyanabból a kőzetfajtából áll, mint amiből a telep felett fekvő réteg.
„A legmagasabb hegységek egyneműek, és legtöbbször gránitból, porfírból,
szarupalából, és mindenféle (szikla)kőből állnak, mely a hegy magját képzi"
(MITTERPACHER L. 1774, 292-293. o.). Delhis 108 (1728-1779) hasonló hegyláncokban
mészkővel is találkozott.
A repedés és hasadék nélküli hegységeket egésznek, a repedésekkel és
„továbbhaladott" barlangokkal rendelkezőeket szakadéknak hívja. Ha a repedéseket más
kőfajták, vagy ásványok töltik ki, telepnek nevezi, de maguk a hegyek a telérhegység nevet
kapják. Buffon szerint „tulajdonképpen minden hegység több föld és kőrétegből áll"
(MITTERPACHER L. 1774, 293. o.), de Mitterpacher a tudós ezen elgondolást tévesnek tartja.
„Bergrath Delius, kinek nagy tapasztalata, és mély betekintése van mindenbe, ami a
hegység tulajdonságával, alakjával, összetevőivel kapcsolatos, minden bizonyíték ellenére
arról biztosít minket, hogy a legmagasabb hegységek sziklából állnak, melyet telérnek
hívnak, és sem megkövesedéseket, sem szakadékokat nem tartalmaznak; a legmagasabb
hegység teljesen erősek, mintha egy darabból öntötték volna. Telérek csak a
középhegységekben találhatóak, és csak ércbányászok tanulmányozták ezeket. E bányászok
a teléreket csapásuk, esésük, tartalmuk és esetleges változásaik szerint vizsgálták
(MITTERPACHER L. 1774,293-294. o.).
„A barlangok a hegyben vagy a természet által, vagy mesterségesen jönnek létre.
Természetes megszámlálhatatlan tömegben van, és kívánatos lenne ezeket alaposan
átvizsgálni. A leghíresebbek egyike az Antiparos (Görögország), melyet Pittou de
8 Kristóf Delius bányatanácsos, magyarországi bányamérnök, a selmeci Akadémia egyik első tanára. Főbb müvei:
„Abhandlung von dem Ursprünge der Gebürge und der darinnen befindlichen Erzadem (1770, Lipcse),
„Anleitung zu der Bergbaukunst nach ihrer Theorie und Ausübung" (1773, Bécs).
349

Tournefort 109 (1656-1707) majd Saunders 110 (1743-1817) figyelt meg, és írt le. Az előbbi a
természet játékainak tömegével találkozott, melyek mindegyike átlátszó kristályhoz
hasonló márványból volt. E nagy tudós ezen elképzelésének alaposabb vizsgálata során
kijelentette, hogy ezek nem a közbülső lecsepegő víz, hanem örök növekedés
következtében jönnek létre (MITTERPACHER L. 1774, 294. o.). Katona Mihály Mitterpacher
után így ír a fent említett barlangról: „A* Hegyek gyomrában lévő Barlangok közt első
helyet érdemel az Antiparusi ..., mellynek falai gyönyörű veres pettegetésü Márványból
vágynak, az allya kővé vált Csigákból, Kos szarvakból (Ammonshörner) 's a' t. áll"
(KATONAM. 1824, 83. o.).
Megemlíti az angliai Oken-hole barlangot, mely „Mendiphills déli oldalán található"
(MITTERPACHER L. 1774, 294. o.). A „hegy oldalán megközelítően egy 30 öl (60 m) vagy
másképp, 15-20 láb széles bejárat van, a nagy terembe nyílik, boltozata olyan, mintha nagy
darab sziklákból rendszertelenül lenne összeillesztve" (MITTERPACHER L. 1774, 295. o.).
„A boltozatról szabályosan lógnak a cseppkövek, kivéve azokat, melyeket az ember letört,
és amiből Pope 111 (1688-1744) egy mesterséges barlangot hozott létre. A barlang talaja
nagyon egyenetlen, továbbá a boltozatról lecseppenő víz miatt mindenhol nedvesek és
csúszósak sziklák" (MITTERPACHER L. 1774, 294. o.). Ebből a barlangból három további
barlangba lehet eljutni, „az egyik talaját a természet két részre osztotta, az egyik egy
homokosabb és szárazabb 15-20 láb hosszú út, a másik tisztább, 9 láb hosszú és 2-3 láb
mély folyó van, mely egy fedett csatornán keresztül a hegy talpáig folyik, ahol ugyanilyen
formában jön elő, hogy kis távolságra lévő papírmalmot elég erősen meghajtson. E barlang
halakban, ezen belül angolnában nagyon gazdag. Hogy hogy kerülnek a halak a barlangba,
azt nem könnyű megmagyarázni (MITTERPACHER L. 1774, 295. o.). Beaumont 112 (1584-
1616) szerint „Mendiphillsben a barlangok többsége az üregek mennyiségéből felismerhető,
melyek a barlangok boltozatának beszakadása során keletkeztek. Gyakran ilyen bányákban
18 mérőrúd mélységben tölgyfát találtak" (MITTERPACHER L. 1774, 296. o.). Mitterpacher
megemlíti a franciaországi Notre Dame de la Palme, az Arcynál és a Meaurnál lévő
barlangot, továbbá az olaszországi Grotta del Cane-et, azaz a „Kutya-barlangot", a
németországi „Baumanns-Höhlét", azaz a „Bányász-barlangot" (Harz.) és a „craini"
Adelsberg (ma postojnai) barlangot.
Magyarországi barlangokról „Bel", azaz Bél Mátyás" 3 (1684-1749) írt, melyeknek
„egyike a Kárpátokban Zelitz mellett, a másik Neusohl-tól (Besztercebánya) nem messze
található" (MITTERPACHER L. 1774, 296. o.). Bél Mátyás a barlangok alapos
tanulmányozása során a következőket tapasztalta: „Minden barlangban megfigyelhető,
hogy a víz a boltozatról cseppenként esik le, mely néha oly nagy tömegben gyűlik össze,
hogy a barlang talaján néhány medencét megtölthet. Ezek leggyakrabban a boltíven
függnek, mint a barlang falán bizonyos kristálykő fajták, melyek a barlang legfelső részén
képződnek (...). A mészhegységekben közönséges mész cseppkövek vannak, a
telérhegységekben kvarc vagy pátkristályok, melyeket gyakran az a fém borít, mely éppen
1 9
Joseph Pittou de Tournefort francia botanikus. A XVII. században, Kis-ázsiai utazása során értékes
megfigyeléseket tett a növények termőhelyeinek és tengerszint feletti magasságának kapcsolatáról. Fő művei:
„Institationes rei herbariae (1698, Párizs), „Voyage au Levant" (1717, Párizs).
110
William Saunders skót fizikus
1
Alexander Pope az „angol klasszicizmus megteremtője"
112
Francis Beaumont angol drámaíró
113
Bél Mátyás Magyarország első tudományos leírója. Fö müve:"Notitia Hungáriáé Novae Historico
Geographica" (1735-42).
350

abban a hegységben fejtenek; néhány barlang káros, halálos gőzöket, más szeleket bocsát ki
magából" (MITTERPACHER L. 1774, 296-297. o.). Különböző példákat említ:
„Olaszországban Terninél a hegy repedéseiből különösen nyáron jött erősebb szél ki, de
csak délelőtt és délután 4-4 órán keresztül. Gassendi 114 (1592-1655) valami hasonlóról
mesélt a Corner és a provenci Malignon hegységgel kapcsolatban" (MITTERPACHER L.
1774, 297. o.). Az előbbiről KATONA MIHÁLY meglehetősen részletesen így ír:
„Mesterségesen alkotta ezt a' természet kő darabokból, mellyeknek hasadékaik közül dél
előtt is 4. óráig erős hideg szél fú, mellyet az ott lakók elmésen tudnak hasznokra fordítani.
Mulató Házaikba ugyan is valamelly fő forma figurát alkalmaztatnak, mellynek szája tátva
van, azon által egész a' Házba bádog tsőt visznek, ennek végébe a' főnek tsap van, azt
nyáron, midőn a' hévség nagy, meg nyitják, és mintha a' fő magából fúna, hideg széllel
tölti el a' szobát" (KATONA M. 1824, 84. o.).
„A barlangok mellett a hasadékok és a repedések a legérdekesebbek, melyekkel
általában a hegységekben találkozni. Buffon ezeket a hegy függőleges hasadékának nevezi,
mert a legtöbbször így fordulnak elő, és csak ritkán más irányúak" (MITTERPACHER L. 1774,
297. o.). Mitterpacher nem mer általános szabályt meghatározni, mivel „még nagyon kevés
hegy került vizsgálat alá" (MITTERPACHER L. 1774, 297. o.). „Tapasztalt bányászok
megerősítik, hogy habár a hegyek különböző irányokban vannak megrepedve, mégis
többnyire a függőleges repedések nagyobbak és szélesebbek. A repedések gyakran ékként,
éles vágással mennek mélyen le a hegybe, ahol végül elveszítjük őket, gyakran barlangban
tűnnek el, többnyire annál szélesebbek lesznek, minél mélyebbre süllyednek, ebben az
esetben még soha senki sem jutott a végére; két repedés gyakran találkozik egymással,
gyakran elvágják egymást, és ami különös, hogy a hegységekben sohasem található repedés
egyedül, a legnagyobb csapások gyakran mérföldeken át változatlan vastagsággal szállítják
át gyakran számos folyón és völgyön át a szemben lévő hegyekbe. A szakadékok
egymással szemben lévő falai gyakran olyan egyformák, hogy biztos ismertetőjele annak,
hogy a hegy ott valamikor összeért" (MITTERPACHER L. 1774, 297-298. o.).
„Különleges az angliai Sommersetshire-ben található Cheddar-hegy repedése, mely az
egész Mendippe-hegyet átvágja; olyan hosszú és széles, hogy az országúton keresztül
Bristolon túl megy. Mindaz, amit ott lehet látni, bizonyítékul szolgál ahhoz, hogy a két
szemben fekvő fal előtte összekapcsolódott" (MITTERPACHER L. 1774, 298-299. o.).
„Emlékszem, hogy Magyarországon gyerekkoromban egy hasonló utcát saját magam
utaztam be" (MITTERPACHER L. 1774,299. o.).
A szakadékok keletkezéséről Buffon azt gondolta, hogy a „különböző rétegek
kiszáradása során keletkezhettek" (MITTERPACHER L. 1774, 299. o.). „E vélemény
feltételezi, hogy kezdetben minden hegység puha és porhanyós volt, és csak idővel
keményedett meg" (MITTERPACHER L. 1774, 299. o.). Mitterpacher ezt az elvet minden
hegységre kiterjesztette, kivéve a magas hegységeket. Véleménye szerint a szakadékok
kialakulásának nem csupán egy, hanem több oka van. „Olyan hegyekről említettünk példát,
melyek teljesen összedőltek anélkül, hogy földrengés, vagy valami más történt volna,
teljesen szétestek, így könnyen megértem, hogyan keletkeztek hasadások és repedések"
(MITTERPACHER L. 1774, 300. o.). A repedések okozójának egyfelől a hegy talajának
egyenetlen süllyedését tartja. Ezen jelenséget a földrengés tovább erősítheti. „Miután a
sziklákról eső és a szél hatására lekerül a föld, az időjárásnak kitéve a folyadékok
114 Pierre Gassendi francia filozófus és csillagász. Galilei kortársa, a kopernikuszi nézetek terjesztője.
351

meglehetősen mélyen beszívódnak, ami, ha a heves téli fagy után tavasszal ismét megolvad,
e heves kitágulás során bekövetkező fölöttébb nagy erő megrepeszti a sziklákat. Ezt a
norvégok látták a Steenskreedben és a Bergrapban. A sziklában a repedés, ha kezdetben
még oly kicsi is, mindig nagyobb lesz, részben az iménti okból, melyből elsősorban
keletkezik, részben azért, mert a hegy felső részeiben lefolyó víz nagy erővel hatol le, itt
nem talál kijáratot, végül ő maga hoz létre. Érdekes példa a devonshiri kis Lid folyó, mely
meredek és magas sziklák közepén át olyan mély ágyat ásott, hogy a szakadékra épített
hidakról a vizet csak hallani lehetett, látni nem" (MITTERPACHER L. 1774, 300-301. o.). A
barlangok, üregek keletkezéséről Katona Mihály meglehetősen hasonlóan ír: „Ezek
rendszerint vízmosás, rendszerint föld indulás, föld le szállás, a' likatsosabb részeknek le
süllyedése, 's rész szerént a' Föld alatt való Tüz által számaztanák. Némellyek most
formáltatnak az által, hogy az eső víz, a' kövek aprólékain bé esnek magába' Hegyekbe, a'
Kősziklák közt lévő földet ki sepri, ki viszi magával" (KATONA M. 1824, 82-83. o.).
4.3.2.4. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv „A hegyek
keletkezése" fejezetének bemutatása
Mitterpacher a hegyek keletkezését alapjában véve egyidejűnek tekinti a Föld
létrejöttével, hithű papként magával a teremtéssel: „azok a kövek, melyek a hegy alapját és
magját képezik, a Teremtő kezéből származnak" (MITTERPACHER L. 1774, 319. o.).
Feltételezi, hogy „a hegyeken lévő állatok csak azokon lakhattak, ha tehát később
keletkeztek volna a hegységek, új teremtésnek kellett volna történnie" (FODOR F. 1948-
1951, 26. o.). Mégis kételkedik abban, hogy a „magas hegységek a Földgömbbel egy
időben jöttek létre" (MITTERPACHER L. 1774, 318. o.). Ugy véli, a hegységek
különbözőségének az az oka, hogy „nem minden hegység keletkezett az első teremtés
során" (MITTERPACHER L. 1774, 318. o.). „Az idegen testek, melyek a kőben találhatóak,
azt bizonyítják, hogy nem minden kő keletkezett az első teremtés során, hanem
hasonlóképpen az állatokkal és a növényekkel, még ma is újak keletkeznek, habár gránitban
és kősziklában még sohasem találtak idegen kövületeket" (MITTERPACHER L. 1774, 320. o.).
Mitterpacher és számos kortársa szerint ebből az következik, hogy ez utóbbiak a legidősebb
kövek. Az előhegyeket fiatalabbnak és a magas hegységből származónak veszi: „a legtöbb
előhegység abból a földből és kőből keletkezett, mely a magas hegységről lassanként levált
és a mélybe tartott" (MITTERPACHER L. 1774, 319. o.). Vagyis felismeri, hogy az üledékes
kőzetek nyersanyagai a hegységek lepusztulásából származnak. Más elméletek alapján
„nagyobb hegyek beszakadásával, tűzokádó hegyek által kidobott anyagok
felhalmozódásával" (MITTERPACHER L. 1774, 319. o.) jöhetnek létre hegységek.
Arra Mitterpacher még nem talál egyértelmű választ, hogy hogyan keletkeztek azok a
kőzetek, amelyek „ma is a Földben formálódnak" (MITTERPACHER L. 1774, 320. o.). „A
mai természettanárok többsége úgy véli, hogy létezik egy bizonyos nedv, amelyet kökészítö
»elvnek neveznek, mely a test legkisebb közein is átjutva, összekapcsolja azt,
keménységet és szilárdságot okoz, egy szóval kővé alakul" (MITTERPACHER L. 1774, 321.
o.).
Mitterpacher ez alapján úgy gondolja, hogy ,fémkészítő nedv"-nék is kell lennie,
„mivel tudjuk, hogy olyan helyeken, amelyeken előtte nem volt fém, idővel arany, ezüst,
réz képződött, ez a folyamat gyakran sok évig, évszázadokig is tarthat; a réz kevesebb idő
alatt jön létre, (...) a réz részecskéi, melyek előtte a vízben láthatatlanok voltak, lesietnek a
352

talajba, egyesülnek, majd kemény es szilárd csomót alkotnak' (MITTERPACHER L. 1774,
321. o.). Szerinte ez a folyamat csak speciális körülmények, „a részecskék feloldódásának
egy bizonyos fajtája, ezen részecskék kigözölgésének keveredése, bizonyos hőfok vagy
nedvesség" (MITTERPACHER L. 1774, 321. o.) mellett alakulhat ki. Ekkor olyan erők hatása
érvényesül, melyek hatására „a részecskék közelebb kerülnek egymáshoz" (MITTERPACHER
L. 1774,322.o.).
A kövek keletkezését a sókristályok keletkezéséhez hasonlítja: „a folyékony állapot
elmúlásával sórészecskék, sókristályok jönnek létre idegen anyag hozzáadása nélkül, így
keletkezhettek a kövek is" (MITTERPACHER L. 1774, 322. o.). Megemlíti Buffon
elgondolását, miszerint „a kő nem más, mint megkeményedett föld (talaj)" (MITTERPACHER
L. 1774,322.o.).
Nagyon helyes az a megállapítása, miszerint „minden kő elmállik és legkisebb
alkotórészeire esik szét" (MITTERPACHER L. 1774, 323. o.). Véleménye szerint a leülepedés
során a megszilárdulás nem egyszerre, hanem lassan megy végbe. Megkülönböztet
szabályos (hegyikristály, kvarc), szabálytalan (kőszikla) alakú és összetett (különböző
minőségű részecskék által felépített) köveket. Mindazt, amit a kövek képződéséről ír, a
fémek keletkezéseként is értelmez. Pittou de Tournefort-tól, majd a fejezet végén
Kronstedt" 5 -től idéz: „Ahogy a cseppkő képződik, úgy jön létre a természetes réz és ezüst
is" (MITTERPACHER L. 1774,324. o.).
Végül számára is kérdés marad, hogy „a fémek valódi testek-e, melyek feloldódva,
majd ismét kicsapódva, vagy különböző ásványi anyagok keveredésével keletkeznek-e?"
(MITTERPACHER L. 1774, 324. o.).
Eddig ennyit tudtam Mitterpacher Lajos földrajzi munkásságából értelmezni. Ő maga
az oknyomozó természetföldrajzi látásmód kialakításának egyik úttörője hazánkban és a
kor természettudományában.
Kronstedt-el kapcsolatban eddig nem sikerült adatokat találnom.
353

5. A „Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" című könyv hegységekkel
foglalkozó fejezeteinek bibliográfiája 116
3. főfejezet
• Behrens: Hercínia curiosa
• Bouguer: Mem. De 1' Acad. des Sciences 1744
• Gmelin Reise durch Siberien (Gmelin ugazásai Szibérián keresztül)
• Hist. De F Acad. Des sciences. 1715 (A tudomány akadémiájának története)
• Johan Conrad Fäsis: Staats- und Erdbeschreibung der helvetischen
Eidgenossschaft 4. B. (A Helvéciái Államszövetség állam- és földleírása)
• Lambert: Mem. de 1' Acad. De Berlin. Tom 27.
• Lulof: Einleit. zur Kenntniss der Erdkugel S. 430. (Bevezetés a Földgolyó ismeretébe)
• Nachrichten von Eisbergen in Tprol von P. Walcher (Hírek a trpoli jéghegyekről)
• Plott: Nat. Hist. of. Staffordshire (Staffordshire természettörténete)
• Pontoppidan: Charlevoix Journal d'un Voyage dans L' Amerique
• Pontoppidan: Naturgeschichte von Norwegen (Norvégia természettörténete)
• Pontoppidan: The Natural. Histor. of. England. Tom-I. 4. o. (Anglia természettörténete)
• Tilas in den Schwed. Abhandlung 22., LB., 19.B. (Tilas: Svéd tanulmány)
10. főfejezet
• Ammianus Marcellinus: Mem. De l' Acad. Des Scienc. 1708. und 1721. 1722.
• Berkeley: Ibid. und Missons Reisen mit Addisons Anmerkungen, Kircher Mundus
subterr. Mem. & 1' hist. De F Acad. Des Sciences. Philos. Transact, beide an vielen
Orten (Ibid. és missziós utazások összefoglaló jegyzetekkel)
• Bianchini: Camerarii Diss. Taurin. P. 82.
• Bouguer: Mem. De F Acad. Des Sciences. 1744.
• Hamilton: Phil. Trans. T.60.
• Histoire de F Acad. Des Sciences. 1767. (A tudomány akadémiájának története)
• Jovi Vesuvio: Hist. De Mont Vesuve (A Vezúv története)
• Krascheninikows Beschreibung von Kamtschatkn. (Krasceninikow leírása
Kamcsatkáról)
• Misson: Mem. De F Acad. Des Sciences. 1765
• Nie. Horrebows zuverlässigen Nachrichten von Island (Nie. Horrebow megbízható
jelentése Izlandról)
• P. Beccaria: del' elettricismo naturale. C. 7.
• P. Charlevoir: Histoire de la Nouvelle francé
• Phil. Trans. Vol. 58.
• Priestley: The history and present state of. Electricity
• S. Rud. Raspe Specimen hist. nat.
• Schwedische Abhandl. 15. B., 18. B., 21. B., 25. B.
354
Mitterpacher a kiadási évszámokat nem jelölte mindenhol

• Thucydides: Philos. Trand. Abrigd. Tom. 2.
• Verfasser: The Philosophy of Eartquaqes. Sieh auch Hamburg. Magazin 19.B.I.St.
17. főfejezet
• Acta Erud Lips. 1702. und Behrens Hercynia curiosa.
• Adansons Reise nach Senegall. (Adanson szenegáli utazása)
• Beaumont: Philosoph. Transack. Nro. II.
• Delius: Abhandlung von dem Ursprünge der Gebirge und Aerzadern. Item Anleitung
zu der Bergbaukunst.
• Förders Briefe (Förder levelei)
• Hofrachs Kästners Anmerkung zu dem 8ten Hauptschtück der Einleitung zur Kenntnis
der Erdkugel von Lulofs. Item Anleitung zu der Bergbaukunft von Hr. Hofrath Delius.
• Johann Scheuchzer: Comment. Bonon. Tom. I.
• Le Francq van Berkhey: Naturlyke historie van Holland (Hollandia természettörténete)
• Lehman: Mem. De 1' Acad. De Berlin. Tom. 12.
• Lehmann: Nov. Com. Petropl. T. 12.
• Lulof: Einleitung zur Kenntnis der Erdkugel: S. 429. (Bevezetés a Földgolyó
ismeretéhez)
• Mem. De V Acad. Des Sciences. 1768
• Mem. Pour servir á 1' hist. nat. Des Lyonois & C. Tom. 2.
• Natural history of England by B. Martin Tom I. (Anglia természettörténete)
• Ramazini: Defontium Mutinensium admiranda Scaturigine.
• Schwedische Abhandl. 29. B., 5. B., 19. B.
• Tournefort: Voyage de Levant. Memoir, de 1' Acad, des sciences. 1702
6. Összefoglalás
„Munkálkodásával oly érdemeket szerzett, amelyeket az utókornak is el kell ismernie.
Megmutatta, hogy a tudomány nem hold tőke, hanem a nép javára és jólétének emelésére is
szolgálhat" (PlNZGER F. 1940, 50. o.).
Mitterpacher Lajos már gyermekkorában elhatározta, hogy Istent szolgálva mindenkori
álmának, a tanításnak szenteli életét. Olyan híres tudósok oktatták, mint Pray Gyögy, Weis
Xavér Ferenc és Kari Scherfer. 1755-ben, Sopronban kezdi meg tanári pályafutását,
melynek során többször visszaült az iskolapadba, hogy tudását tökéletesítse. Két
legismertebb tanítványa: Festetics György és Nagyváti János. 1762-től a nagyszombati,
majd a budai, később a pesti egyetemen tanít többek között mezőgazdaságtant és
természetrajzot.
Könyveit két csoportra lehet osztani: mezőgazdasági és természetföldrajzi tárgyú
írásokra. A mintegy 15 darab mezőgazdasággal foglalkozó művében ír különböző fűszerek
és a len termesztéséről, az erdő-, szőlő-, bor- és kertgazdálkodásról. Munkái a magyar
mellett német, latin és olasz nyelven is megjelentek, néhányuk szerbül és románul is.
Természetföldrajzi művei (9 darab) közül dolgozatomban az elsőként megjelent
„Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel" (1774) [ennek későbbi, javított, bővített
355

változata a „Physikalische Erdbeschreibung" (1789)] könyvének a hegységekkel foglalkozó
fejezeteit ismertettem, melyeket magam fordítottam le. Ez olyan természetleírás, mely már
nemcsak a matematikai és a fizikai, hanem kifejezetten természetföldrajzi szempontok
szerint vizsgálja a Földet. Választ keres a hegységek formálódásának okaira. Mitterpacher
az egyik első leírója a feltöltött síkságok keletkezésének, továbbá felismeri, hogy az
üledékes kőzetek nyersanyagai a hegységek lepusztulásából származnak. Igen nagy
nyelvtudásának és érdeklődésének köszönhetően összegyűjti és értelmezi az egész Föld
legfontosabb természeti jelenségeit. Feltűnően jól ismerte a hegységekre vonatkozó
szakirodalmat, melyet saját tapasztalataival összevetve alakította ki álláspontját. Érdekes,
hogy az általam feldolgozott résznek csak két magyarországi vonatkozása van (MARSIGLI,
BÉL MÁTYÁS).
Mindezt összegezve elmondhatjuk, hogy Mitterpacher a földrajztudomány mára
némileg elfeledett, igen jeles személye, az oknyomozó természetföldrajzi látásmód egyik
hazai úttörője. Munkássága igen nagy hatással volt a korabeli magyar nyelvű
természetföldrajzi szakirodalomra. Már életében megjelentek a „Physikalische
Edbeschreibung" (1789) című művéhez hasonló fejezetek, többek között Kászonújfalvi
Szabó János, Varga Márton és Katona Mihály írásaiban. Remélem, hogy a jövőben
alkalmam lesz mindkét földrajzi könyvét magyarra fordítani és szakmailag értékelni.
Summary
Lajos Mitterpacher (1734-1814), who was born in Hungary, was a determinative nature scientist
of Central-Europe in the XVIII. century. He had mostly written in Latin and German language. He
did his studies in Pécs, Trencsén (Trenőin), Szakolca (Skalica), Nagyszombat (Trnava) and Bécs
(Wien); and did his teaching first in Sopron (Latin language) and then at the university of Pest, where
he taught geography, agriculture and technology. Agricultural science and geography were his major
magistral and academic profession. His book in physical geography, Physikalische Erdbeschreibung
(Wien, 1789), was only known by Hungarian geographical historians of its chapters about rivers. The
predecessor of this book, the "Kurzgefassie Naturgeschichte der Erdkugel" (Wien, 1774) wasn't and
couldn't be known in Hungarian language by Hungarian geographical scientists. In my essay I
introduce the chapters about mountains and orogenesis from this book.
Irodalom
BOGDÁN ISTVÁN 1987: Régi magyar mértékek. Gondolat Kiadó, Budapest, 55-60., 58., 115. o.
BULLA BÉLA (szerk.) 1952: Általános természeti földrajz. Tankönyvkiadó, Budapest
DAVID CRYSTAL (szerk.) 1992: Cambridge Enciklopédia. Maecenas Könyvek, Budapest, 1225.0.
Der Grosse Brockhaus 1953: 2. és 3. kötet, 1954: 5. kötet, 1955: 6. kötet, 8. kötet, F.A. Brockhaus,
Weisbaden
DÓCZY JENŐ, WELLMANN IMRE, BAKÁCS ISTVÁN 1934: A magyar gazdasági irodalom első
századainak könyvészete (1505-1805). M. Kir. Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára, 207.o.
ÉBER ERNŐ 1962: A mezőgazdaságtan első hazai egyetemi tanszéke és első tanára: Mitterpacher Lajos.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 159.0.
FODOR FERENC 1948-51: A magyar földrajztudomány története, I. kötet, Kézirat, Budapest, MTA
Földrajztudományi Kutatóintézete.
FÜR LAJOS és PINTÉS JÁNOS (szerk.) 1988: Magyar agrártörténeti életrajzok I-P, Magyar
Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 538-542.0.
356

Gemeinnützige Blätter 1814 június 9., 360-363.o., Ludwig v. Mitterpacher, Biographische
Lineamente 1814 június 12., 368-369.0., Ludwig v. Mitterpacher
HANÁK JÁNOS 1849: Az állattan története és irodalma Magyarországon. Pest, Nyomtatott Lukács és
társánál, 50-54.o.
HEVESI ATTILA 1974: Bertalanffi Pál, Földrajzi Közlemények, XXII. (XCVIII.) kötet, 4. szám, 352-
361.0.
HEVESI ATTILA 1976: Kászonújfalvi Szabó János (1767-1858) pályája és földrajzi munkássága,
Földrajzi Értesítő, XXV. évf., Akadémiai Kiadó, 417-429.0.
HEVESI ATTILA 2001: Frőlich Dávid (1595-1648). Földrajzi Közlemények, CXXV. (XLIX.) kötet, 3-4.
szám, 235-248.o.
JOHN PALMER (szerk.) 1998: Reader's Digest Válogatás, Világjárók lexikona. Readers Digest Kiadó,
Budapest, 759.0.
KATONA MIHÁLY 1824: Közönséges természeti föld-leírás, Petrózai Trattner János Tamás betüivel's
költségével, Pest, 6., 83.o.
KENYERES ÁGNES (szerk.) 1967-1981: Magyar életrajzi lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967,1.
kötet, p. 879., 1039 o., II. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969, 960-96l.o.
KERESZTÉNYI JÓZSEF 1980: Az olimpiák története Olümpiától Moszkváig. Gondolat Kiadó, Budapest,
388.0.
KISS LAJOS 1980: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 119.o.
KOSÁRY DOMOKOS 1996: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémia Kiadó, Budapest,
873.0.
KOVÁCS JÓZSEF 1979: Bevezetés a földtan tudományába, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 175.0.
KÖLESY VINCZE KÁROLY, MELZER JAKAB 1816: Nemzeti Plutárkus v. A' Magyarországban és az
ahhoz tartozó Tartományokban élt Nevezetes Férjfíaknak Életleírásaik, Negyedik darab.
Trattner János Tamás költségével 's betűivel, Pest, 266. o.
M. ZEMPLÉN JOLÁN 1964: A magyarországi fizika története a XVIII. században. Akadémia Kiadó,
Budapest, 495.0.
MARKÓ LÁSZLÓ (föszerk.) 2001: Új Magyar Életrajzi Lexikon, I. kötet, Magyar Könyvklub, Budapest,
171,215,952-953.0.
MENDÖL TIBOR 1999: A földrajztudomány az ókortól napjainkig, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest,
100-105, 140- 159.o.
Merkur von Ungarn 1786, 1030-1035.O.
MITTERPACHER LAJOS 1774: Kurzgefasste Naturgeschichte der Erdkugel. Gedruckt den Joh. Thomas
Edl. von Trattnern kaiserl. königl. Hofbuchdruckern und Buchhaendlern, Bécs, 27-52, 151-
178,273-301,317-324,339.0.
MITTERPACHER LAJOS 1789: Physikalische Erdbeschreibung. Gedruckt und verlegt den Christian
Friedrich Wappler, Bécs, 306.O.
NAGY FERENC 1997: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Better Kiadó, Budapest, 585.o.
NAGY IVÁN 1860: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. L-Ö, Pest, Kiadja:
Ráth Mór, 518.0.
NAGYVÁTI JÁNOS 1791: A' szorgalmatos mezei-gazda. Első darab. Pest, Nyomtatt. Trattner Betűivel,
564.0.
Nemzeti Újság, Hazai/s Külföldi Tudósítások 1814, (4L), 317.0.; 1814, (43.), 339.o.
PAULER TIVADAR 1856: Egyetemünk rectorai és cancellárjai. Pest, Nyomtatott Landerer és
Heckenastnál, 18-19,22.0.
PINZGER FERENC 1940január-március: Mitterpacher Lajos. Pótfüzetek a Természettudományi
Közlönyhöz, 217. füzet, 47-50.O.
Pressburger Zeitung (44.) 1814 június 3., 515.0.
RAPAICS RAJMUND 1953: A magyar biológia története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 304.O.
Révai Nagy Lexikon 13. kötet, 1915, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézete, 411-412.0.
357

SCHMIDT JÁNOS GYÖGY 1830: Memóriám immortalis viri Ludovici Mitterpacher, Typis Regiae Scient.
Universitatis Hungaricae, Buda, 12.o.
SZÉKELY ANDRÁS 1971: A folyóvizek munkaképességének megismerése, különös tekintettel a
budapesti egyetem professzorainak munkásságára egy évszázad alatt, Földrajzi Közlemények,
XIX. (XCV.) kötet, 4. szám, 248-290.O.
SZINNYEI J. 1878: Magyarország természettudományi és matematikai könyvészete. Budapest,
Athenaeum R. Társ. Könyvnyomdája, 519-522.0.
SZINNYEI J. 1903: Magyar írók élete és munkái, Budapest, Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése,
45-49.0.
VÉCSEY ZOLTÁN 1963: Forrongó Föld, Budapest, Gondolat Kiadó, 156., 185.o.
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Szervezete (szerk.) 1982: Csillagászatörténeti
életrajzi lexikon (A-Z), 21 l.o.
Interneten található források jegyzéke
http://boris.vulcanoetna.com/gifs/image/Etna, 2003 április 1.
http://www.cartage.org.Ib/en/themes/Biographies/MainBiographies/G/Guettard/l.htK 2003 április 18.
http://www.dpw.wageningen-ur.nl/entoenglish/Leeuwenhoek/programme.htm, 2003. április 5.
http://www.fsz.bme.hU/mtsz/mhk/csarnok/b/bel.htm, 2003 április 18.
http://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/teazo/krono/krono2000.html, 2002. október 13.
http://www.kfki.hu/~tudtor/tallozol/matertud.html, 2002. október 13.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas, 2003. január 28.
http://www.newadvent.org/cathen/07146b.htm, 2003 március 18.
http://www.omgk.hu/MGPANTHE/mitterpa.html, 2002. szeptember 18.
http://www.omgk.hu/MGPANTHE/ml3.html, 2002. szeptember 13.
http://wvw.omgk.hu/MGPANTHE/ml4.html+rnitterpacher+lajos&hl=en&ie=UTF-8, 2002.
szeptember 13.
http://www.ov.ingv.it, 2003. április 5.
http://www.saunalahti.fi/arnoldus/walleriu.html, 2003 március 18.
http://www.south.is/hekla.html-13k, 2003. április 18.
http://www.sulinet.hU/tart/cikk/ac/0/11703/2. 2003 április 12.
http://www.szie.hu/ujsag/020709/21.html, 2002. szeptember 18.
http://www.univie.ac.at/Voelkerkunde/apsis/oceania/schouten.ht, 2003. március 18.
358