Teljes szöveg (PDF) - Matarka

Publicationes Universitatis Miskolcinensis
Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/1. (2012) pp. 53–65.
A FŐKAMARAGRÓFI HIVATAL MÁRIA TERÉZIA KORÁBAN
GEDEON MAGDOLNA ∗
A főkamaragrófi hivatalt a bányaigazgatás centralizációjának céljából a XVI. század végén szervezték
újjá. A főkamaragróf a király képviselőjeként felügyelte a bányászati tevékenységet először csak Alsó-
Magyarországon, de idővel illetékességi körébe tartoztak az eredetileg megállapított területen kívüli
bányavidékek is. Mária Terézia korában a főkamaragróf hivatalát testületi szervvé alakították át,
amely jelentős szerepet kapott a bányászati igazgatás, igazságszolgáltatás és pénzügyi tevékenység
területén is.
Kulcsszavak: bányászati igazgatás, bányajog, főkamaragróf, Mária Terézia.
Das Oberstkammergrafenamt wurde wegen der Zentralization der Bergverwaltung am Ende des XVI.
Jahrhunderts reorganisiert. Der Oberstkammergraf, als der Vertreter des Königs, führte über die
Bergtätigkeit zu erst nur in Nieder-Ungarn die Aufsicht, aber gehörten später auch andere Bergorte zu
seiner Befugnis. Zur Zeit von Maria Theresia wurde das Amt des Oberstkammargrafs zu einer
Körperschaft umorganisiert, die eine bedeutende Rolle am Gebiet der Bergverwaltung, der
Rechtspflege und der Geldwirtschaft spielte.
Schlüsselwörter: Bergverwaltung, Bergrecht, Oberstkammergraf, Maria Theresia.
Christoph Traugott DELIUS bányatanácsos, a selmecbányai akadémián a
bányaműveléstan első rendes tanára, egyik művében a következőket írja: „Az állam haszna
a bányászatból, ... hogy a kincstár bevételeit közvetlenül és közvetve gyarapítja. ...
Selmecen és Körmöcön 1740 óta – mint azt a bányaszámadások tanúsítják – kb. 100 millió
értékű aranyat és ezüstöt hoztak ki az ottani bányákból és verték pénzzé Körmöcön.” 1
Ebből a rövid idézetből is látszik, hogy a magyarországi bányákból tetemes haszonra
lehetett szert tenni. Ezért az uralkodók még a patrimoniális királyság korában, a bányászat
fellendítése céljából élelmes vállalkozókkal kötöttek szövetséget. Az uralkodó ugyanis a
tulajdonában álló, bányászati szempontból hasznos területeket átengedte a főleg német
területekről betelepült bányászati vállalkozóknak, akik várost alapítva különféle
∗ Dr. GEDEON MAGDOLNA
egyetemi docens
Miskolci Egyetem ÁJK, Jogtörténeti Tanszék
3515 Miskolc-Egyetemváros
jogmagdi@uni-miskolc.hu
1 DELIUS (1728–1779): Értekezés a bányászati kamarális tudomány alapelveiről I. 3. §, 17. § (ford.:
MIHALOVITS János), ld. in: Bevezetés a bányatan elméletébe és gyakorlásába valamint a
bányakincstári tudományok alaptételeinek ismertetésébe (ford.: BÓDAI Gábor), Országos Magyar
Bányászati és Kohászati Egyesület (a továbbiakban: OMBKE), Bányászati Szakosztály, Budapest,
1972, függelék.

54
Gedeon Magdolna
privilégiumokban is részesültek. 2 A vállalkozók a kibányászott nemesfémek egy részét az
uralkodónak átengedve, a többit maguknak tarthatták meg. Az udvarnak átengedett rész volt
az urbura, mely a kibányászott nemesfémek 1/10 vagy 1/8 részét tette ki. Ehhez járult még,
hogy 1325-ben I. Károly bevezette a nemesfémek kötelező kamarai beváltását. 3 A beváltási
ár természetesen alacsonyabb volt a piaci árnál.
Ebben a szövetségben mindkét fél jól járt. A király minden befektetés nélkül tetemes
haszonhoz jutott, a bányászati vállalkozók pedig szaktudásukért és munkájukért cserébe
szintén jelentős jövedelmet könyvelhettek el. Ezen felül a vállalkozók által alapított
városokban a királytól kapott privilégium alapján az ún. „gyűrűstéri polgárok” szilárdan
kezükben tartották a város vezetését, és ezáltal a bányászati tevékenység felügyeletét is. 4
Amikor azonban a bányák alsóbb rétegeiből költségesebbé vált a fémek felhozatala,
megindult a harc az uralkodók és a vállalkozók között a kincsekért. PAULINYI Oszkár
kutatási eredményeiből értesülhetünk arról, hogy Buda eleste után a bányavárosi polgárok
családjaik külföldre menekítését arra is felhasználták, hogy a nemesfémet külföldre
csempészve, ne kelljen a kötelező kamarai beváltásnak eleget tenni. Természetesen nem
maradt el a válaszlépés az uralkodó részéről sem. A nemesfémek csempészésének
megakadályozását többszöri rendeleti úton való tiltás mellett, a bányajoghatóság erőteljes
centralizációjával próbálták elérni, ami végső soron a Miksa-féle bányarendtartás
kihirdetéséhez vezetett. 5
És bár 1523-ban törvény mondta ki a bányaszabadság elvét, a Miksa-féle bányarendtartásban
rögtön az első oldalon a következőket olvashatjuk: „minden bányamű és
felnyitandó kutatójárat az azok eredményes műveléséhez szükséges erdőkkel és vizekkel a
királyi kamarát illetik, ezért régi oklevelek előírásai szerint, minden egyházi vagy világi
főúrnak és nemesnek, városnak és községnek megtiltjuk, hogy bányaművelést kezdjen, s ne
merjenek különös királyi engedély nélkül sem bányát felkeresni, sem művelni, s a kincstári
bányászoktól vagy bányahivatalnokoktól bányavámot vagy bányabért követelni.” 6
Ezáltal a rendelet azt az idegen felfogást próbálja bevezetni az országba, mely szerint „a
bányaregálé közvetlenül a fejedelemnek van fenntarva.” 7 A fejedelem jogainak biztosítása
2 Vö. FALLER Gusztáv–KUN Béla–ZSÁMBOKI László (szerk.): A magyar bányászat évezredes története
I. OMBKE, Budapest, 1997, 81.
3 Ld. IZSÓ István: Szemelvények a középkori montanisztika magyarországi történetének írott
forrásaiból (1000–1526), Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány, Rudabánya, 2006, 16. A
rendelkezést Zsigmond törvényben erősítette meg, ld. Zsigmond 1405. évi III. dekrétuma, 13. cikkely
5.
4 Vö. PAULINYI Oszkár: A bányajoghatóság centralizációjának első kísérlete Magyarországon. In:
Századok 1980/1, 5.
5 PAULINYI: i. m. 7–21.
6 Neue Berg-Ordnung des Königreichs Ungarn, und solcher Cron einverleibten Gold, Silber, Kupfer,
und anderer Metall- Bergwerken, Sammt denen Erläuterungen zweyer Alten Berg-Ordnungen Der
sieben königl. Freyen Berg-Städte 1. Chemnitz u. Königsberg 2. Schemnitz, Neusohl, Bugganz, Dülln
und Libeten, Aus der k. auch k. k. Hof- und Staats Druckerey, Wien, 1805. (a továbbiakban: MBO =
Maximilianische Bergordnung), I. 1.
7 DELIUS: i. m. I. 22. §. Ehhez a megjegyzéshez MIHALOVITS a következő lábjegyzetet fűzi (129. lj.):
„A külföldi bányajogoknak visszhangja, melyek a bányaúrjogot patrimoniális alapon a fejedelem
»fenntartott« jogának nyilvánították; – a magyar alkotmányjog azonban »fenntartott« felségjogokat
sohasem ismert és a királynak a bányászatra vonatkozó felségjoga is csak a magyar törvények keretei
között, a törvényes szervek útján és az országgyűlés ellenőrzése mellett gyakorolható.”

A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 55
céljából pedig DELIUS tanítása szerint „a bányavárosokban országos bányahivatalok, és ha
a bányászat valamely vidéken igen terjedelmes és több bányahivatalt kell fölállítani, egyegy
főbányahivatal létesítendő.” 8 Ez a főbányahivatal pedig nem volt más, mint a
főkamaragróf hivatala.
Az uralkodó bevételeinek biztosítása céljából már az Árpádok korában is voltak királyi
házak a bányavárosokban, melyek vezetője a comes vagy camerarius volt, akit a XIV.
századtól kezdve a német nyelvű oklevelek Grafnak vagy Obristkammergrafnak jelölnek, az
uralkodó képviselőjének székhelye pedig a kamara lett. A bányakamarák székhelye
Selmecbányán, Besztercebányán és Körmöcön volt. Ezeket a camerariusokat lehet a
későbbi főkamaragrófok elődeinek tekinteni. 9
ECKHART Ferenc kutatási eredményei szerint a Habsburg uralkodók a Miksa-féle
bányarendtartás bevezetésével egy időben a „főbányagrófi” hivatal szervezését is
megkísérelték. 10 Miután 1548-ban az egész alsó-magyarországi bányászat I. Ferdinánd
kezébe került, az uralkodó „első czélja oly hivatal szervezése volt, mely egyrészt a kisebb
hivatalok vezetését ellenőrizze, másrészt a bányászat igazgatását a központi hatóságok
szervezetébe kapcsolja: a főbányagróf (Oberstkammergraf) hivatala, mely egy a kornak
megfelelő bányarendtartás (Bergwerksordnung) pontos végrehajtására is felügyeljen.” 11 Az
új bányarendtartást 1573-ban a bányavárosokkal való hosszas alkudozások után csak
rendeleti úton sikerült kihirdetni az alsó-magyarországi bányavárosokban, az első
főkamaragrófot pedig szintén hosszas keresgélés után 1598-ban nevezte ki az uralkodó
Haag David személyében. És itt a „személyében” kifejezésre esik a hangsúly, hiszen ekkor a
főkamaragróf még egy személyben volt „az alsó-magyarországi bányavárosokban a király
helytartója, ki kezében egyesíti a legfőbb kormányzó, igazságszolgáltató és pénzügyi
hatalmat”. 12 A főkamaragróf személyének fontosságát az is alátámasztja, hogy maga az
uralkodó, Rudolf nevezte ki és látta el „terjedelmes utasítással.” 13
8 DELIUS: i. m. I. 30. §.
9 Mária ČELKOVÁ–Igor GRAUS–Mikulás ČELKO: Porträts der Kammergrafen und Persönlichkeiten
des Berg- und Hüttenwesens auf dem Gebiet der Slowakei im 17–19. Jahrhundert, Banská Agentúra,
Košice, 2007. Érdekes megfigyelni, hogy a szlovák irodalomban a korabeli terminológiát kerülve
(Nieder- vagy Oberungarn, tehát Alsó- vagy Felső-Magyarország), ezeket a területeket középszlovákiai
bányavidéknek nevezik.
10 ECKHART Ferenc: A főbányagrófi hivatal szervezése. In: Századok, 1914/1, 197–213. ECKHART a
főkamaragróf kifejezés helyett a főbányagrófot használja.
11 ECKHART: i. m. 198. ECKHART ebben a művében közli a még 1570-ben főkamaragrófnak küldött,
valószínűleg még 1568-ban kidolgozott instrukciót is, melyben részletesen leírják az új hivatalnok
teendőit.
12 ECKHART: i. m. 213.
13 PÉCH Antal: Alsómagyarország bányamívelésének története II/1. kötet, MTA, Budapest, 1887, 378.
A szerző az utasítás szövegét magyarul, kivonatban ismerteti, az eredeti szöveget ld. Franz Anton
SCHMIDT: Chronologisch Systematische Sammlung der Berggesetze der Österreichischen Monarchie,
J. P. Sollinger, Wien, 1832–1839. II. Abteilung: Chronologisch Systematische Sammlung der
Berggesetze der Königreiche: Ungarn, Kroatien, Dalmatien, Slavonien und des Grossfürstenthums
Siebenbürgen, 3/286 (az első szám a kötetet, a második az oldalt jelöli). Királyi instrukció a
főkamaragrófnak, 1598. február 28. A gyűjteményben való tájékozódást segíti magyar nyelven: IZSÓ
István: A montanisztika magyarországi történetének levéltári forrásai II. (A Központi Bányászati
Múzeum Közleményei 7.), Központi Bányászati Múzeum Alapítvány, Sopron, 2009.

56
Gedeon Magdolna
1. A főkamaragróf „kormányzó” hatalma
A XVIII. század elején a főkamaragróf tevékenységét még elsősorban a Miksa-féle
bányarendtartás és a grófnak küldött közvetlen utasítások, az instrukciók határozták meg.
Nem hiába tiltakoztak az alsó-magyarországi bányavárosok az új bányarendtartás
bevezetése ellen. 14 Azzal ugyanis megszűnt a városok önállóssága, a bányatisztviselők többé
nem a városi bányavállalkozók, hanem az uralkodó érdekeit képviselték. Így pl. az alsómagyarországi
Selmecbánya jogkönyvéből tudjuk, hogy a város bíráját a városi tanács
hivatalban lévő esküdtjei választották Gyertyaszentelőkor azok közül, akik már legalább
egy éve a tanácsban ültek. 15 A város bányajoga szerint pedig a bányászati ügyekben eljáró
központi személyt, a bányamestert, a bíró és tanács jelölte ki, és bár fizetését a királyi
kamara fizette, mégis elsősorban a bányavállalkozók érdekeit képviselte, hiszen közülük
kerültek ki a városi tanács tagjai, akik megválasztották, és akiknek a bányamester esküt
tett. 16
A Miksa-féle bányarendtartás szerint bár a bányamestert vagy bányabírót az eddigi
szokás szerint kell megválasztani, 17 az összes bányászatban érintett személy ezen túl nem a
városi tanácsnak, hanem a főkamaragrófnak tesz esküt. A bányarendtartásban olvashatjuk az
eskümintákat is. Így a főkamaragrófnak teljes engedelmességet fogadnak a bányamesteren
és bányabírón kívül a bányabírósági esküdtek és írnokok, a froners vagy urbarer, aki a
bányavám beszedéséért volt felelős, a bányamérnökök, az ezüstfinomítók, a kémlészek, az
erdőmesterek, a bányaszámvevők, a mosó- és surlóművekben dolgozók, a szakmányvájárok
és a bányaadományozásban eljáró személyek, valamint a közönséges dolgozók is. 18 Ezek
szerint a bányászattal kapcsolatos teendőket végzők nem a városi tanácsban helyet foglaló
bányavállalkozóknak lesznek felelősek, hanem a király érdekeit képviselő főkamaragrófnak.
Ebből világossá válik, hogy a bányavállalkozók eddigi kizárólagos hatalma a bányászat
igazgatásának területén megszűnik, és lényegében a király mint legfőbb tulajdonos érdekeit
védő hálózat alakult ki.
Abból a célból, hogy a hivatalnokok teljesen a király érdekeit képviseljék, azaz a
bányaművekre minden részre hajlás nélkül felügyeljenek, az urburát és a kamarai javakat
hiánytalanul beszedjék és továbbítsák, valamint a bírósági és egyéb ügyekben is pártatlanul
döntsenek, sem a főkamaragróf, sem az alkamaragróf és alárendelt hivatalnokaik nem
szerezhettek részesedést valamely bányaműben, kivéve, ha az udvartól kivételes esetben
erre engedélyt kaptak. Egyébként büntetés mellett elvesztették bányarészüket is. 19
14 A bányarendtartást csak úgy lehetett kihirdetni a bányavárosokban, hogy a rendtartásba, mint
„Erläuterung”, felvilágosító szabályok, fel kellett venni Selmec- és Körmöcbánya régi statutumait is.
A felvilágosító szabályok a bányarendtartás bécsi, 1805-ös kiadásában is szerepelnek, ld. 6. lj.
15 Selmecbánya jogkönyve, városi jog, 8. §. Selmecbánya jogkönyvét magyarul és németül ld.
Selmecbánya város középkori jogkönyve: Selmecbánya városi és bányajogi kódexe (ford.: FUCHS
Péter). Montan-Press Kiadó, Budapest, 2009.
16 Selmecbánya jogkönyve, bányajog 2. §.
17 MBO I. 4.
18 MBO XLVI. 1–13.
19 MBO XXVII. 1.

A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 57
A XVI–XVII. században a főkamaragróf még saját maga tartozott felelősséggel
döntéseiért. Felettes szerve I. Ferdinánd korában az Alsó-ausztriai Kamara volt, melyet
1625-ben II. Ferdinánd az Udvari Kamarával egyesített, és így a főkamaragrófot is ez alá
rendelte. 20 1630-ban újból felállították az Alsó-ausztriai Kamarát és a főkamaragrófot is
visszarendelték alá, a pénzügyek kivételével, melyek továbbra is az Udvari Kamara
hatáskörében maradtak. 21 1635-ben az Alsó-ausztriai Kamarát az egész magyar bányaüggyel
véglegesen az Udvari Kamarába olvasztották. 22 Mária Terézia korában a bányászati
igazgatás is gyökeres átalakuláson ment keresztül. 23 1745-ben a bányászat és pénzverés
vizsgálatára egy független Udvari Bizottságot állítottak fel, 24 amit 1747-ben a Bányászati és
Pénzverési Igazgatóság kollégiumává alakított át a királynő, 25 és a bányászat és pénzverés
igazgatását az Udvari Kamarától a Bányászati és Pénzverési Igazgatósághoz helyezte át.
Ugyanebben az évben a főkamaragróf hivatala is teljes átszervezésre került. Míg eddig
ugyanis a főkamaragróf, mint azt az előbb láthattuk, egy személyben látta el teendőit, addig
az 1747. október 30-án kiadott rendelet 26 szerint Selmecbányán a Főkamaragrófi Hivatal
megszervezésére került sor, melynek a szervezeti szabályzatát és hatáskörét is
megállapították. A rendelet szerint a Főkamaragrófi Hivatal egy főkamaragrófból, egy
alkamaragrófból és három bányatanácsosból állt. A főkamaragróf, akit az alkamaragróf
helyettesíthetett, csak három évig maradhatott hivatalban. A bányatanácsosok közül az egyik
a főbányagondnok, a másik a főkohógondnok, a harmadik pedig a pénztári és gazdasági
ügyek főnöke volt.
A hivatal testületi jellege abban is megmutatkozott, hogy az iratokat ezentúl nem
egyedül a főkamaragróf írta alá, hanem a főkamaragróf mellett még alá kellett írnia az
alkamaragrófnak, és egy tanácsosnak, vagy ha a főkamaragróf helyett az alkamaragróf írt
alá, akkor még két tanácsosnak, vagy egy tanácsosnak és egy titkárnak. Ebből láthatjuk,
hogy a döntésekért ezentúl nem egyedül a főkamaragróf volt a felelős, hanem az egész
hivatal.
20 SCHMIDT: i. m. 4/443. Királyi leirat a főkamaragrófnak, 1625. december 31.
21 SCHMIDT: i. m. 4/485, Királyi leirat a főkamaragrófnak, 1630. április 23.
22 SCHMIDT: i. m. 4/639, Királyi leirat a főkamaragrófnak, 1635. július 4.
23 Mária Terézia uralkodása alatt a bányászatra vonatkozó rendeletek száma tetemesen megnőtt. A
szakirodalomban sem találunk átfogó leírást az ebben a korban működő bányászati szakigazgatási
szervezetről. WENZEL Gusztáv is csak annyit jegyez meg, hogy a Schmidt-féle gyűjteményben 8
kötetet (7–14 kötetek) tesz ki a rendeletek száma. (WENZEL Gusztáv: Magyarország bányászatának
kritikai története, M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1880, 248.)
24 SCHMIDT: i. m. 7/81, Királyi leirat a főkamaragrófnak, 1745. november 6.
25 SCHMIDT: i. m. 7/142, Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1747. február 25.
26 SCHMIDT: i. m. 7/417, Királynői instrukció és alapítóirat, 1747. október 30, magyarul ld. PÉCH: i.
m. III/1. 238–242.

58
Gedeon Magdolna
A döntéseket is tanácsüléseken hozták, ahol bár a főkamaragróf elnökölt, utoljára
szavazhatott, és köteles volt a többség határozatával egyetérteni, vagy nem sürgős esetekben
kikérni az udvari Bányászati és Pénzverési Igazgatóság véleményét. A Haag Davidnak adott
utasításban még azt olvashattuk, hogy „ha valamely ügyben egymaga nem végezhetne,
tegyen arról jelentést a királyhoz, vagy (annak) testvéreihez, vagy az alsó- ausztriai
kamarához, és várja meg azok határozatát”. 27 Egy későbbi rendelet értelmében azonban a
tanácsüléseknek nem volt döntési joguk olyan kérdésekben, melyek egyedül a főkamaragróf
hatáskörébe tartoztak, pl. a főkamaragróf lakosztálynak kijavításához szolgáltatott faanyag
kérdésében. A hetenként, „auf dem Windschacht” tartott konzultációkon az ilyen ügyekben
a főkamaragróf akár mindenki ellenében (contra omnio) dönthetett, de jelentenie kellett a
Bányászati és Pénzverési Igazgatóság kollégiumának. 28
Bár PÉCH Antal a hivatalszervező rendelet fordításába nem tartotta szükségesnek
belefoglalni a hivatali pecsét kiadásának indoklását, az eredeti német szövegben azonban
szerepel, hogy azért kap a hivatal egy nagyobb és egy kisebb pecsétet, „mivel egy
Főkamaragrófi Hivatal alakul, és így az ügyeket nem egy személyben a főkamaragróf
intézi”.
27 PÉCH: i. m. I. 381.
28 SCHMIDT: i. m. 8/264, Királyi leirat a főkamaragrófnak, 1750. április 11. Az „auf dem Windschacht”
tartott ülésekről egy későbbi, 1822-ből származó leírás (Merkwürdigste Begebenheiten der K. K. F.
mit Diln vereinigten Berg-Stadt Schemnitz nebst einigen Notaten die andern Bergstädte betreffend,
zusammengetragen von Johan Virozil. Schemnitz: 1822.; ebből részleteket ld. in: ČELKOVÁ: i. m. 23.)
tudósít bennünket. Windschacht, magyarul Szélakna, Selmecbánya melletti bányatelep volt. A
tudósítás szerint a főkamaragrófhoz tartozott minden, ami a bányászattal kapcsolatos volt, minden
bányászati hivatalnok is, akik szombatonként a bányászati konzultációt (Berg-Consultation)
Szélaknán (in Windschacht) tartották. Ezen a főkamaragróf a bányatanácsosaival elnökölt és
megjelentek rajta a főhivatalnokok is, akik közül a legjelentősebbek: 4 szakmár (Schichtenmeiser), 3
segéd (Adjunct), 1 bányamérnök (Markscheider), 1 bányamérnöksegéd (Markscheiders Adjunct), 1
iktató (Protocolist), 1 szűcsmester? (Kürschnersuter), 1 bányagondnok (Bergverwalter), mely alatt 1
bányaírnok (Bergschreiber) és 1 bányaírnok-segéd (Berg-Schreibers-Adjunct) áll. 2 surlóműfelügyelő
(Puchwerks-Inspector), melyek szintén két írnokot tartanak, 2 útmester (Wegmeister) (1
Selmecbányán, 1 Butsban), 1 kohógondnok (Hütten Inspector vagy Hüttenbereiter). A tisztségviselők
elnevezései koronként változhattak [vö. MIHALOVITS János: Munkásjog az 1573. évi Miksa-féle
bányarendtartásban. In: Bányászati-Kohászati Lapok (a továbbiakban: BKL) 1934/5, 113]. A leírás
további részében olvashatjuk, hogy a selmecbányai Kammerhof (ld. 33. lj.) üléstermében (Sessions
Zimmer) is tartottak hetenként ülést (Session), melyen azonban csak a szűkebb hivatal tanácskozott: a
főkamaragróf, 12 bányatanácsos, egy titkár és egy számvevő (Fiscal). Ebből láthatjuk, hogy a Berg-
Consultationokon a szakma képviselőinek tágabb köre jelent meg és valószínűleg szakmai
kérdésekkel foglalkoztak, a Sessionokon pedig csak a hivatali teendőkben döntöttek.

A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 59
A „munkáltatói jogkört” sem egyedül gyakorolta a főkamaragróf, a hivatalnokokat csak
a tanácsülésen szavazattöbbséggel hozott határozattal lehetett felfüggeszteni állásukból. A
hivatalból való felfüggesztés menetét Mária Terézia egy 1748. március 1-jén kiadott
rendelettel aprólékosan szabályozta. 29
A Selmec-, Körmöc- és Besztercebányai kamarákba felveendő gyakornokokat a
Főkamaragrófi Hivatal osztotta be a kohászati és bányászati alsóbb posztokra, ahol nem volt
szabad őket írnoki teendőkre alkalmazni, mivel tanulás céljából helyezték őket oda. A
felvett gyakornokok felének magyarnak, a másik felének németnek kellett lennie. 30 Ha a
hivatalnokok közül valaki kérelmezni akarta a nemesi rendbe való felvételét, előzetesen ki
kellett kérnie a főkamaragróf beleegyezését és az udvari kollégium consensusát. Ha a
kérelmező nem szerezte be a főkamaragróf előzetes véleményét, ipso facto elveszítette
hivatalát és büntetést fizetett. A bányakamaráknál dolgozó nemeseknek egyébként le kellett
mondaniuk nemesi előjogaikról is. 31
1752-ben a Főkamaragrófi Hivatalt létrehozó rendeletet egy instrukcióban 32 erősítették
meg. Ebben az szerepel, hogy az egyedül kormányzó főkamaragróf hivatala 1747 óta
Corpus montanis Hungariae Inferioris, azaz az alsómagyarországi bányászatot irányító
testület. Ebben az utasításban azt is olvashatjuk, hogy az alkamaragróf mint vice praeses, ad
dies vitae, azaz élete végéig gyakorolhatja hivatalát a döntési joggal rendelkező
tanácsosokkal együtt, szemben a főkamaragróffal, aki csak három évig viseli ezt a tisztséget.
Az instrukció végén szereplő névsorból kiderül, hogy a tanácsosok száma ötre emelkedett.
Ez az utasítás többször hangsúlyozza, hogy a Főkamaragrófi Hivatal 1747-től egy testület
(corpus), amely collegialiter végzi feladatát. Az instrukció azonban figyelmezteti a
testületet, hogy mindenben a főkamaragrófnak kell engedelmeskedni.
Az utasítás részletesen elemzi a hivatali út betartásának szükségességét. E szerint ha a
főkamaragróf valamilyen utasítást akart adni pl. a bányaszámvevőnek (Überreiter), ezt nem
tehette meg közvetlenül, hanem az utasításnak be kellett járnia a hivatali utat a következő
ábra szerint:
29 PÉCH: i. m. III/1. 243
30 SCHMIDT: i. m. 10/36, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1752. január 15. A
magyar rendek a főkamaragróf hivatalának újjászervezésekor azt szerették volna elérni, hogy a
főkamaragróf és a többi bányahivatalnok is magyar legyen. Vö. ECKHART: i. m. 199.
31 SCHMIDT: i. m. 10/184, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1753. október 21.
32 SCHMIDT: i. m. 10/49, Királyi leirat a főkamaragrófnak 1752. március 5.

60
Gedeon Magdolna
főkamaragróf
↓
alkamaragróf
↓
főbányagondnok (Oberbergverwalter)
↓
bányagondnok (Bergverwalter) vagy segédei (Adjuncten)
↓
bányaszámvevő (Überreiter) vagy segédei (Adjuncten)
↓
főfelőr (Huttmann)
Alulról felfelé szintén be kellett ezt az utat tartani. Ha tehát a bányában történt valami, a
főfelőr nem fordulhatott azonnal a főkamaragrófhoz, hanem az ábrának megfelelően, neki is
először a bányaszámvevőnek vagy segédjének kellett jelentenie. Ha a jelentés végül eljutott
a főkamaragrófhoz, akkor ő eldönthette, hogy az ügyet legfőbb vezetői paranccsal intézi el
(superius dicto modo et ordine), vagy rendkívüli ülés összehívásával (extraordinarii
Session) oldja meg.
Ebben az instrukcióban szerepel az is, hogy a főkamaragróf Selmecbányán, a
Kammerhofban 33 lakjon. Selmecbányát nem véletlenül választották a Főkamaragrófi Hivatal
központjának. Nemesfémtermelése, a bányatulajdonosok hozamból való részesedése, a
selmeci kamara bevétele a legmagasabb volt ebben a régióban. 34
1758-ban a Bank- és Kereskedelmi Igazgatóság (Ministerial Banco- Deputations und
Commercien Directorii) vette át a bányászati és pénzverési ügyek legfőbb vezetését, 35 majd
1760 elején arról érkezett értesítés a Főkamaragrófi Hivatalba, hogy a bánya- és pénzverési
ügyeket egyesítik az Udvari Kamarával, ezért az iratokat az Udvari Kamarába kell küldeni,
és kívül fel kell rajtuk tüntetni: in Münz und Bergwesens Angelegenheiten (pénzverési és
bányaügyekben). 36
A főkamaragróf „kormányzói hatalmával” összefüggésben kérdéses még az
illetékessége. A főkamaragrófot eredetileg az uralkodó a hét alsó-magyarországi bányaváros
főkamaragrófjává nevezte ki. A Haag Davidnak adott utasításban is szerepel, hogy „egy
körrendelettel a 7 bányaváros minden ügyével a főkamaragrófhoz utasíttatott; tehát
folyamodványaikat gyorsan elintézze, és a bányavárosok körül lévő kincstári uradalmakat
is a bányászat javára kezelje.” 37 Ebből kitűnik, hogy bár a főkamaragróf hivatalának
33 Ez a nagyméretű épületegyüttes Selmecbányán már a XV. században is létezett, és a városlakók
részére erődítményként szolgált. Az épület leírását ld. ČELKOVÁ: i. m. 23–25. A leírásban szerepel az a
XIX. századi tudósítás is (ld. 27. lj.), melyből megtudhatjuk, hogy a Kammerhofban történt a
nemesfémek beszolgáltatása és próbája is.
34 ČELKOVÁ: i. m. 15.
35 SCHMIDT: i. m. 10/530, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1758. augusztus 7.
36 SCHMIDT: i. m. 11/22, Az Udvari Kamara dekrétuma, 1760. január 9.
37 PÉCH: i. m. I. 379.

A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 61
szervezésekor I. Ferdinánd azt szerette volna elérni, hogy a főhivatalnok hatalma az összes
magyarországi bányára kiterjedjen, 38 ez nem valósult meg.
1747 áprilisában, tehát még a főkamaragróf hivatalának átszervezése előtt, az udvar
megszüntette Kassán a bányászati kamarai adminisztrációt, és a felső-magyarországi bányaés
pénzverési ügyeket az alsó-magyarországi bánya- és pénzverési ügyekkel együtt a
főkamaragróf alá rendelte. 39 Ennek megfelelően a Főkamaragrófi Hivatalt szervező
rendelet 16. pontjában a következőket olvashatjuk: „Ámbár a felső-magyarországi
bányászat is a főkamaragróf alá van rendelve, mégis ne avatkozzék annak ügyeibe
részletesebben.” 40
Ugyanennek az évnek májusában Szomolnokon (felső-magyarországi bányaváros)
főfelügyelőséget szerveztek, és alárendelték a nagybányai kerületet is. Nagybányán is
főfelügyelőség felállítására került sor. A nagybányai kerület így elsősorban a szomolnoki
főfelügyelőség alá tartozott, és mivel a szomolnoki főfelügyelőséget a főkamaragróf
hivatala alá rendelték, így közvetve a nagybányai főfelügyelőségnek is a Főkamaragrófi
Hivatal volt a felettes hatósága. 41
A főkamaragróf Alsó-Magyarországon kívüli illetékességére példaként szolgál a borsodmegyei,
(tehát az alsó-magyarországi területen kívüli) Diósgyőri cs. kir. és társulati Vasmű
feletti felügyelet, amely 1775-ben a következőképpen alakult: 42
bécsi Udvari Kamara pénzverési- és bányaügyi csoportja
↑
Főkamaragrófi Hivatal Selmecbányán
↑másodfokú felettes hatóság
Szomolnokon székelő felső-magyarországi bányászati felügyelőség
↑ közvetlen felügyeleti hatóság
Diósgyőri cs. kir. és társulati Vasmű (korábban Szentléleki Vasmű)
Egy évvel később azonban az Udvari Kamara rendelete szerint a vasmű közvetlenül a
selmeci Főmaragrófi Hivatal irányítása és felügyelete alá került. 43
Ez az utóbbi példa jól tükrözi, hogy a hét alsó-magyarországi bányaváros felügyeletére
kinevezett főkamaragróf illetékessége idővel átlépte az eredetileg megállapított határokat.
Ez véleményem szerint a főkamaragróf fő feladatával van összefüggésben. Ez a feladat
pedig nem volt más, mint az uralkodó bányászatból, majd kohászatból befolyó
jövedelmének a felügyelete. Mint láthattuk, a főkamaragróf hivatalát akkor kezdte el I.
Ferdinánd újjászervezni, mikor a nemesfémek külföldre csempészése éppen Selmecbányán
a leginkább elharapódzott, ezért szükség volt valakire, aki a király helyett, mintha maga az
38 ECKHART: i. m. 213. A főkamaragrófnak kiadott első instrukcióban (ld. 11. lj.) olvashatjuk: „A
főbányagróf a király helytartója az összes bányavárosokban (alle unsere hungarische Pergkhstet),
melyek neki engedelmességi esküt tartoznak tenni.”
39 SCHMIDT: i. m. 7/157, Királyi leirat a kassai kamarai adminisztrációnak, 1747. április 25.
40 Ld. PÉCH: i. m. III/1. 242.
41 SCHMIDT: i. m. 7/160, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1747. május 9.
42 Vö. PORKOLÁB László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770–1919 (Tanulmányok
Diósgyőr történetéhez, 1417-460X; 12.). B-A-Z. Megyei Levéltár, Központi Kohászati Múzeum,
Miskolc, 2003, 25.
43 Ld. PORKOLÁB: i. m. 28.

62
Gedeon Magdolna
uralkodó volna, felügyeli, hogy a bányászatból beszedhető jövedelmek ténylegesen
eljussanak az udvarba. Mivel a Diósgyőri Vasműben, ami szinte csak veszteséget termelt, az
udvarnak részesedése volt, 44 itt is jónak látta a királynő, hogy a főkamaragróf végül
közvetlenül irányítsa a vasmű tevékenységét.
Mindezek ismeretében igazat adhatunk annak a megállapításnak, hogy a Mária Terézia
korában a főkamaragróf hivatalát érintő reformok részben arra irányultak, hogy a
főkamaragróf illetékessége, I. Ferdinánd terveinek megfelelően, az egész országra
kiterjedjen. 45 Az alsó-magyarországi bányavárosok pedig, melyek a Miksa-féle
bányarendtartásba, régi privilégiumaikhoz ragaszkodva még függelékként fel tudták vetetni
bányajogi szabályaikat, a bányászati igazgatás vezetéséért vívott harcukat végleg
elvesztették.
2. A főkamaragróf „igazságszolgáltató” hatalma 46
A főkamaragrófnak az igazságszolgáltatás területén is jelentős szerep jutott. 47 Ezzel
összefüggésben pedig a bányavárosoknak a bányabíráskodás terültén is jelentős
presztízsveszteséget kellett elkönyvelniük. A selmecbányai jogkönyvben ugyanis még azt
olvashatjuk, hogy ha valaki nem elégedett meg a városi bíróság ítéletével, az a többi alsómagyarországi
bányaváros testületéhez fellebbezhetett, és innen lehetett a királyi udvarba a
személynökhöz vagy a tárnokmesterhez fordulni. 48 A Miksa-féle bányarendtartásban viszont
már azt olvashatjuk, hogy először a bányamestertől vagy bányabírótól kellett döntést kérni
(tehát a városi bíróságtól különvált a bányabíráskodás), és onnan pedig a főkamaragrófhoz
vagy a Besztercebányán székelő Ober- vagy Mitverwalterhez (főbányagondnok) kellett
fellebbezni, és csak utána lehetett a császári udvarhoz fordulni supplicatio formájában. 49 Ez
azt jelentette, hogy az uralkodó a fellebbezést az alsó-ausztriai, majd az Udvari Kamarával
intéztette el.
A Miksa-féle bányarendtartás szabályait bányabírósági ügyekben még Mária Terézia
korában is pontosan követni kellett, 50 és egy rendelet értelmében a királyhoz való
felfolyamodás (recursus ad Thronum) csupán egy rendkívüli jogorvoslat (remedium
44 „Mária Terézia 1773. június 12-én írja a Magyar Kamarának: a diósgyőri vasbányákban és
vasgyári vállalkozásokban a részvények negyedrészének erejéig társultunk be, ezenfelül fenntartottuk
magunknak az elsőbbséget, principaltást.” Ld. PORKOLÁB: i. m. 21.
45 ČELKOVÁ: i. m. 13.
46 A főkamaragrófhoz intézett legelső instrukcióban (ld. 11. lj.) még az állt, hogy „Ő e városokban a
legfőbb igazságszolgáltató, az összes büntető, rendőri, bánya- és polgári perekben, melyek intézésére
maga szervezze bíróságát.”
47 A bányabírósági rendszerről rövid összefoglalást ld. STIPTA István: A magyar bírósági rendszer
története. Multiplex Media–Debrecen U. P; Debrecen, 1997, 83–85; részletesebben ld. BALKAY Béla:
Bíráskodásunk bányaügyekben. In: BKL 1902/20, 382–386.
48 Selmecbánya városi joga 16.
49 MBO XXXVII. 1–2. §.
50 SCHMIDT: i. m. 12/1, Az Udvari Kamara dekrétuma a szomolnoki főbányabírósághoz, 1764.
március 13.

A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 63
extraordinarium) volt, ezért amíg lehetőség volt egy rendes jogorvoslatra (remedium
ordinarium), a rendkívüli jogorvoslatot nem lehetett igénybe venni. 51
A bányászattal kapcsolatos esetek kikerültek a városi bíróság hatásköréből. Előfordultak
azonban olyan ügyek is, melyekről nehéz volt eldönteni, hogy a városi vagy a bányabíróság
hatáskörébe tartoznak-e. Már a Miksa-féle bányarendtartásban is találunk olyan szakaszt,
amely előírja, hogy egyes esetekben melyik bíróság járjon el. Így ha valaki a városban
keltett zavargásokat, annak az ügyében a városi bíróságnak kellett döntenie. Ha valaki a
városban keltett zavargásokat, és utána a bányákba menekült, bár ügyében a városi bíróság
járt el, a főkamaragrófot értesíteni kellett róla. A bányákban okozott rendbontások azonban
egyedül a bányamester vagy a bányabíró hatáskörébe tartoztak. A bányatisztviselők
bűncselekményeivel kapcsolatos ügyek a főkamaragróf elé kerültek, aki erről a királyi
udvart értesítette, és bevárta a felsőbb döntést. 52
A kétféle bíróság hatáskörét teljes részletességgel végül Mária Terézia állapította meg
Selmecbánya városához intézett „Constitutiones et Rescripta” néven közismertté vált 1747.
június 9-én kiadott leiratában. 53 A leirat első pontjából rögtön kiderül, hogy a császári udvar
a bányászati igazságszolgáltatás területén is, a városi hatóságok jogait csorbítva, magához
akarta vonni a legfőbb irányítást. Ennek értelmében, ha bányabíró választásra került a sor, a
város három jelöltet ajánlhatott, de ezek közül, vagy akár más pályázók közül a kincstár
választotta ki a neki legmegfelelőbb személyt. A város által az ülnökök helyére jelölt négy
személy közül pedig kettőt a főkamaragróf választott és nevezett ki a posztjára. Egy királyi
leirat értelmében pedig a selmecbányai bányabíróság 8 ülnöke közül „ötöt a király nevezett
ki, kettőt a városi tanács részéről jelölt négy bányaszakértő s a bányajogban jártas egyén
közül, egyet pedig a bányapolgárság részéről kijelölt két katolikus és a dologhoz értő férfiú
közül a főkamaragróf erősített meg”. 54
A városi bíróság vonatkozásában is érvényesült a császári központosítási törekvés. Míg
a selmecbányai jogkönyv szerint a bíró volt a város első embere, akit a városi tanács
választott, 55 a leirat 31. pontjában a következőket olvashatjuk: „Megengedtetik, hogy a
választott városi bíró, kit eddigi szokás szerint a főkamaragróf erősített meg, ezentúl
minden megerősítés nélkül foglalhassa el hivatalát. De ennek daczára a főkamaragróf a
bányavárosok fő embere, és a királyi biztosok megbízó leveleiket nála mutatják be.” 56 Ez az
utolsó mondat a bányavárosok feletti központi, kormányzati törekvések kiteljesedését
jelentette, hiszen ezzel a városvezetés a bányászati vállalkozók helyett véglegesen a királyt
megtestesítő főkamaragrófhoz került.
A bányabíróság sem intézkedhetett köz- és politikai ügyekben a főkamaragróf
megkérdezése nélkül. A Bánya- és Pénzverésügyi Igazgatóság Udvari Kollégiuma egy
alkalommal ugyanis a jegyzőkönyvekből kiderítette, hogy a bányabíróság a farsang utolsó
51 SCHMIDT: i. m. 13/123, Az Udvari Kamara dekrétuma, 1768. október 3.
52 MBO XXXIII.
53 A „Constitutiones et Rescripta” latin nyelvű szövegét ld. az MBO függelékében, magyarul PÉCH: i.
m. III. 224–230.
54 BALKAY: i. m. 385. Az eredeti leiratot ld. SCHMIDT: i. m. 7/439, Királyi leirat a selmecbányai
bíróságnak, 1747. december 10.
55 Ld. 14. lj.
56 PÉCH: i. m. III/1. 229.

64
Gedeon Magdolna
három napján betiltotta a táncmulatságokat. Ezért a bányabíróságot figyelmezette, hogy a
jövőben hasonló ügyekben mindig ki kell kérnie a főkamaragróf előzetes egyetértését. 57
A fellebbezési ügyek mellett a Constitutiones et rescripta a húskiméréssel kapcsolatos
ügyeket is a főkamaragrófhoz utalta, és bár a főbenjáró gonosztevők felett a városi bíróság
ítélkezett, az ítéletet közölni kellett a főkamaragróffal.
A bányaügyekben való bíráskodás fellebbezési útjából láthatjuk, hogy a főkamaragróf
ezen a területen is lényegében a királyt helyettesítő személyként döntött, hiszen tőle a
királyi udvarba már csak kivételes esetben lehetett fellebbezni.
3. A főkamaragróf „pénzügyi” hatalma
Amint az eddigiekből kitűnik, a főkamaragróf kinevezésének legfőbb oka az volt, hogy
az uralkodó helyett felügyelje, nehogy valamilyen sérelem érje a kincstárt a bányászatból
beszedhető jövedelem tekintetében. Ezért az eddigieken túl a számadások pontos
benyújtása, a kiadások és bevételek felügyelete is a főkamaragrófhoz tartozott.
III. Károly még 1723-ban a főkamaragrófnak küldött instrukcióban 58 arra utasítja a
hivatalnokot, hogy ügyeljen a pénztárak kezelésére, a kimutatások időben való
felterjesztésére, a sikkasztások megelőzésére. Ez utóbbi érdekében még azt is megtehette a
főkamaragróf, hogyha egy számadást végző tisztviselő meghalt, a vagyonát lefoglalhatta a
számadások átvizsgálásáig, ugyanis ha hiány mutatkozott a pénztárban, a kincstár
kártalanításáról gondoskodnia kellett. Ezen kívül az instrukció felszólítja a főkamaragrófot,
hogy takarékoskodjon, és mindenről legyen tudomása.
Bár ezek az instrukciók még báró Sternbach főkamaragrófnak szóltak, a Mária Terézia
idejében kinevezett főkamaragrófoknak sem lehetett ezen a területen kevesebb feladata. Sőt
a pénzügyek felügyeletére a Főkamaragrófi Hivatalba küldtek egy számtanácsost, aki az
udvari számvevőséget képviselte. A számtanácsos nem volt tagja a hivatalnak, így nem
tartozott a főkamaragróf alá, 59 aminek következtében független személyként tudta a
pénzügyeket ellenőrizni. Egy későbbi rendelet 60 szerint az Udvari Számvevő Kamarának
minden felvilágosítást meg kellett adni a Főkamaragrófi Hivatal részéről. A számadásokat
közvetlenül a k.k. Udvari Könyvelésre, a jelentéseket pedig az előbbi hivatalnak kellett
megküldeni.
A pénzügyi tevékenységgel kapcsolatban nem szabályozták olyan aprólékosan a
főkamaragróf tevékenységét, mint az előbbi területeken. Ennek az lehet a magyarázata,
hogy a számadásokkal szakemberek foglalkoztak, akik részére azonban számos, részletekbe
menő utasítást találunk a rendeletek között. 61 A főkamaragrófra pedig ebben a kérdésben
57 SCHMIDT: i. m. 10/226, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1754. március 25.
58 SCHMIDT: i. m. 6/186, Királyi instrukció a főkamaragrófnak, 1723. szeptember 27, magyarul ld.
PÉCH: i. m. III/3. 1046–1050.
59 SCHMIDT: i. m. 7/417, Királynői instrukció és alapítóirat, 1747. október 30, magyarul ld. PÉCH:
i. m. III/1. 238–242.
60 SCHMIDT: i. m. 12/408, Udvari Kamara dekrétuma a Főkamaragrófi Hivatalnak, 1765. szeptem-
ber 23.
61 Mikor I. Miksa Turzó Ferenczet kérte fel a főkamargrófi hivatal ellátására, Turzó azt kérte, hogy ha
elvállalja a feladatot, adjanak mellé „főszámvevőt, ki a tisztviselők számadásait felülvizsgálja és
azokat jóváhagyás végett az alsóausztriai kamarának felterjessze. E számadások úgyis oly nehezek és
változatosak, hogy bármily gyakorlott szakembernek is elég munkát adnak.” Ld. ECKHART: i. m.
210–211.

A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 65
érvényesült leginkább az a szabály, hogy „mindenről legyen tudomása.” Ha PÉCH Antal
műveit elolvassuk, ennek a feladatának a főkamaragróf messze menően eleget tett, a
feldolgozott okiratokból ugyanis kiderül, hogy a bányászatot érintő legkisebb kiadást is a
főkamaragrófnak kellett engedélyezni.
A főkamaragrófnak kezdetben a törökök elleni küzdelmekben is részt kellett vennie,
hiszen a bányavárosok lakói az ő oltalmára voltak bízva. 62 Mária Terézia korában pedig a
királynő által alapított bányászati akadémián a főkamaragróf töltötte be az akadémia
igazgatói tisztét, mint a hat professzor által alkotott akadémiai igazgatótanács elnöke. 63
A főkamaragrófok tevékenységükért megfelelő díjazást kaptak, 64 és kiváló munkájukért
számos kitüntetésben részesültek, amit a főkamaragrófokról fennmaradt portrék is
tanúsítanak. A képekről szigorú, tekintélyt parancsoló, előkelő férfiak néznek vissza ránk,
akik az ország gazdaságának egyik legfontosabb ágazatában méltón képviselték
királyukat. 65
62 Pl. „Joh. Andr. Ivanelli Baró de Zelnana, Dinasta in d. Péter et Stein Consiliarius et Aulicus, aki
1664-ben Lupencznél a törökökkel szemben igen vitézül tartotta magát.” Ld. ZSEMLEY Oszkár: Az
alsó-magyarországi hét szab. kir. bányaváros fő-kamaragrófjai (Obrist-Kammer-Grafen) 1478-tól. In:
BKL 1904/7, 484.
63 A magyar bányászat évezredes története I. 247.
64 Az 1723-as instrukció (ld. 58. lj.) szerint a főkamaragróf fizetése évi 3000 forint és egyéb juttatások
voltak, az 1747-es utasításban (ld. 26 lj.) már évi 4000 forint és különféle juttatások szerepelnek.
Összehasonlításul: egy bányamérnöknek heti 11 forint és 30 krajcár fizetést szántak, ld. SCHMIDT:
i. m. 7/447, Királyi leirat a főkamaragrófnak, 1748. március 1., magyarul ld. PÉCH: i. m. III/1. 244.
65 Ld. ČELKOVÁ: i. m. 30–150.