Teljes szöveg (PDF) - Matarka

54
Gedeon Magdolna
privilégiumokban is részesültek. 2 A vállalkozók a kibányászott nemesfémek egy részét az
uralkodónak átengedve, a többit maguknak tarthatták meg. Az udvarnak átengedett rész volt
az urbura, mely a kibányászott nemesfémek 1/10 vagy 1/8 részét tette ki. Ehhez járult még,
hogy 1325-ben I. Károly bevezette a nemesfémek kötelező kamarai beváltását. 3 A beváltási
ár természetesen alacsonyabb volt a piaci árnál.
Ebben a szövetségben mindkét fél jól járt. A király minden befektetés nélkül tetemes
haszonhoz jutott, a bányászati vállalkozók pedig szaktudásukért és munkájukért cserébe
szintén jelentős jövedelmet könyvelhettek el. Ezen felül a vállalkozók által alapított
városokban a királytól kapott privilégium alapján az ún. „gyűrűstéri polgárok” szilárdan
kezükben tartották a város vezetését, és ezáltal a bányászati tevékenység felügyeletét is. 4
Amikor azonban a bányák alsóbb rétegeiből költségesebbé vált a fémek felhozatala,
megindult a harc az uralkodók és a vállalkozók között a kincsekért. PAULINYI Oszkár
kutatási eredményeiből értesülhetünk arról, hogy Buda eleste után a bányavárosi polgárok
családjaik külföldre menekítését arra is felhasználták, hogy a nemesfémet külföldre
csempészve, ne kelljen a kötelező kamarai beváltásnak eleget tenni. Természetesen nem
maradt el a válaszlépés az uralkodó részéről sem. A nemesfémek csempészésének
megakadályozását többszöri rendeleti úton való tiltás mellett, a bányajoghatóság erőteljes
centralizációjával próbálták elérni, ami végső soron a Miksa-féle bányarendtartás
kihirdetéséhez vezetett. 5
És bár 1523-ban törvény mondta ki a bányaszabadság elvét, a Miksa-féle bányarendtartásban
rögtön az első oldalon a következőket olvashatjuk: „minden bányamű és
felnyitandó kutatójárat az azok eredményes műveléséhez szükséges erdőkkel és vizekkel a
királyi kamarát illetik, ezért régi oklevelek előírásai szerint, minden egyházi vagy világi
főúrnak és nemesnek, városnak és községnek megtiltjuk, hogy bányaművelést kezdjen, s ne
merjenek különös királyi engedély nélkül sem bányát felkeresni, sem művelni, s a kincstári
bányászoktól vagy bányahivatalnokoktól bányavámot vagy bányabért követelni.” 6
Ezáltal a rendelet azt az idegen felfogást próbálja bevezetni az országba, mely szerint „a
bányaregálé közvetlenül a fejedelemnek van fenntarva.” 7 A fejedelem jogainak biztosítása
2 Vö. FALLER Gusztáv–KUN Béla–ZSÁMBOKI László (szerk.): A magyar bányászat évezredes története
I. OMBKE, Budapest, 1997, 81.
3 Ld. IZSÓ István: Szemelvények a középkori montanisztika magyarországi történetének írott
forrásaiból (1000–1526), Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány, Rudabánya, 2006, 16. A
rendelkezést Zsigmond törvényben erősítette meg, ld. Zsigmond 1405. évi III. dekrétuma, 13. cikkely
5.
4 Vö. PAULINYI Oszkár: A bányajoghatóság centralizációjának első kísérlete Magyarországon. In:
Századok 1980/1, 5.
5 PAULINYI: i. m. 7–21.
6 Neue Berg-Ordnung des Königreichs Ungarn, und solcher Cron einverleibten Gold, Silber, Kupfer,
und anderer Metall- Bergwerken, Sammt denen Erläuterungen zweyer Alten Berg-Ordnungen Der
sieben königl. Freyen Berg-Städte 1. Chemnitz u. Königsberg 2. Schemnitz, Neusohl, Bugganz, Dülln
und Libeten, Aus der k. auch k. k. Hof- und Staats Druckerey, Wien, 1805. (a továbbiakban: MBO =
Maximilianische Bergordnung), I. 1.
7 DELIUS: i. m. I. 22. §. Ehhez a megjegyzéshez MIHALOVITS a következő lábjegyzetet fűzi (129. lj.):
„A külföldi bányajogoknak visszhangja, melyek a bányaúrjogot patrimoniális alapon a fejedelem
»fenntartott« jogának nyilvánították; – a magyar alkotmányjog azonban »fenntartott« felségjogokat
sohasem ismert és a királynak a bányászatra vonatkozó felségjoga is csak a magyar törvények keretei
között, a törvényes szervek útján és az országgyűlés ellenőrzése mellett gyakorolható.”