Teljes szöveg (PDF) - Matarka

64
Gedeon Magdolna
három napján betiltotta a táncmulatságokat. Ezért a bányabíróságot figyelmezette, hogy a
jövőben hasonló ügyekben mindig ki kell kérnie a főkamaragróf előzetes egyetértését. 57
A fellebbezési ügyek mellett a Constitutiones et rescripta a húskiméréssel kapcsolatos
ügyeket is a főkamaragrófhoz utalta, és bár a főbenjáró gonosztevők felett a városi bíróság
ítélkezett, az ítéletet közölni kellett a főkamaragróffal.
A bányaügyekben való bíráskodás fellebbezési útjából láthatjuk, hogy a főkamaragróf
ezen a területen is lényegében a királyt helyettesítő személyként döntött, hiszen tőle a
királyi udvarba már csak kivételes esetben lehetett fellebbezni.
3. A főkamaragróf „pénzügyi” hatalma
Amint az eddigiekből kitűnik, a főkamaragróf kinevezésének legfőbb oka az volt, hogy
az uralkodó helyett felügyelje, nehogy valamilyen sérelem érje a kincstárt a bányászatból
beszedhető jövedelem tekintetében. Ezért az eddigieken túl a számadások pontos
benyújtása, a kiadások és bevételek felügyelete is a főkamaragrófhoz tartozott.
III. Károly még 1723-ban a főkamaragrófnak küldött instrukcióban 58 arra utasítja a
hivatalnokot, hogy ügyeljen a pénztárak kezelésére, a kimutatások időben való
felterjesztésére, a sikkasztások megelőzésére. Ez utóbbi érdekében még azt is megtehette a
főkamaragróf, hogyha egy számadást végző tisztviselő meghalt, a vagyonát lefoglalhatta a
számadások átvizsgálásáig, ugyanis ha hiány mutatkozott a pénztárban, a kincstár
kártalanításáról gondoskodnia kellett. Ezen kívül az instrukció felszólítja a főkamaragrófot,
hogy takarékoskodjon, és mindenről legyen tudomása.
Bár ezek az instrukciók még báró Sternbach főkamaragrófnak szóltak, a Mária Terézia
idejében kinevezett főkamaragrófoknak sem lehetett ezen a területen kevesebb feladata. Sőt
a pénzügyek felügyeletére a Főkamaragrófi Hivatalba küldtek egy számtanácsost, aki az
udvari számvevőséget képviselte. A számtanácsos nem volt tagja a hivatalnak, így nem
tartozott a főkamaragróf alá, 59 aminek következtében független személyként tudta a
pénzügyeket ellenőrizni. Egy későbbi rendelet 60 szerint az Udvari Számvevő Kamarának
minden felvilágosítást meg kellett adni a Főkamaragrófi Hivatal részéről. A számadásokat
közvetlenül a k.k. Udvari Könyvelésre, a jelentéseket pedig az előbbi hivatalnak kellett
megküldeni.
A pénzügyi tevékenységgel kapcsolatban nem szabályozták olyan aprólékosan a
főkamaragróf tevékenységét, mint az előbbi területeken. Ennek az lehet a magyarázata,
hogy a számadásokkal szakemberek foglalkoztak, akik részére azonban számos, részletekbe
menő utasítást találunk a rendeletek között. 61 A főkamaragrófra pedig ebben a kérdésben
57 SCHMIDT: i. m. 10/226, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, 1754. március 25.
58 SCHMIDT: i. m. 6/186, Királyi instrukció a főkamaragrófnak, 1723. szeptember 27, magyarul ld.
PÉCH: i. m. III/3. 1046–1050.
59 SCHMIDT: i. m. 7/417, Királynői instrukció és alapítóirat, 1747. október 30, magyarul ld. PÉCH:
i. m. III/1. 238–242.
60 SCHMIDT: i. m. 12/408, Udvari Kamara dekrétuma a Főkamaragrófi Hivatalnak, 1765. szeptem-
ber 23.
61 Mikor I. Miksa Turzó Ferenczet kérte fel a főkamargrófi hivatal ellátására, Turzó azt kérte, hogy ha
elvállalja a feladatot, adjanak mellé „főszámvevőt, ki a tisztviselők számadásait felülvizsgálja és
azokat jóváhagyás végett az alsóausztriai kamarának felterjessze. E számadások úgyis oly nehezek és
változatosak, hogy bármily gyakorlott szakembernek is elég munkát adnak.” Ld. ECKHART: i. m.
210–211.