bree despain

Daniel telefonját, és még mielőtt a mobil csengeni kezdett volna,
már átvágtam a pázsiton keresztül a hátsó bejáratig. Hallottam,
hogy Daniel telefonja valahol az alagsori lakásban alig hallhatóan
a Holdfény szonáta elektromos gitárra átdolgozott változatába kezd.
Természetfeletti sebességgel kerültem meg a házat, és pár másodpercen
belül az alagsorba vezető betonlépcső tetején álltam.
A régi, sárga ajtó résnyire nyitva volt. Azonnal kivert a veríték.
Daniel szinte kényszeresen ellenőrizte mindig, hogy bezárta-e az
ajtóját. A zsanérok halkan megnyikordultak, ahogy beljebb löktem
az ajtót.
– Jude! – kiáltottam be a garzonba. A telefon időközben elhallgatott,
a lakás pedig sötétségbe burkolózott, de még így is láttam
Daniel Converse farmerját, ami egy nagy halom szennyes mellett
hevert a padlón. A kinyitható ágy nyitva volt, de a takaró nem volt
sehol, a lepedő pedig félig lecsúszott a vékony matracról.
– Gracie, várj! – jelent meg Daniel a lépcső tetején. – Lehet,
hogy nem is a bátyáddal beszéltél.
– Dehogynem. Bármikor felismerném a hangját. – Apám halálbüntetés
terhe mellett megtiltotta, hogy Daniellel kettesben maradjak
a lakásában, mégis beléptem az ajtón. – Jude, itt vagy?
– Nem úgy értettem – sántikált le a lépcsőn Daniel. – Hanem,
hogy lehet, hogy Jude nem a bátyád volt, amikor hívott. Lehet,
hogy a farkas hatása alatt volt.
Danielnek ismét igaza volt, és megborzongtam, amikor belegondoltam,
miket tett a bátyám, amikor a farkas hatása alatt volt.
A karomon lévő félhold alakú sebhely viszketni kezdett, mintha
csak ezekre az emlékekre szerette volna felhívni a figyelmemet.
Mégis tudnom kellett, itt van-e Jude. Amikor beléptem a lakásba,
a szívem gyorsabban kezdett verni.
• 18 •