Kora népvándorláskori sírleletek Budapest területéről - EPA

Bóna István álláspontja, mely szerint a
lóprotoméval díszített fésûk a 4–5. század fordulóján
kizárólag római mûhelyekben készültek, 208 nem
áll ellentétben a feltevéssel, hogy a csontmegmunkáló
mûhelyek az állatfejes díszítést a barbár megrendelôk
igénye szerint tervezték. Vladislav Popović
elterjedési térképen mutatta be, hogy a lóprotomés,
háromszög fogójú fésûk az egykori provinciák területén
kerültek elô, fôként a Duna középsô és alsó
szakasza mentén. 209 Eddig csak két olyan fésû ismert,
melynél az alapforma kifejezetten barbár jellegû:
a közép–duna–vidéki Budapest–Budafoki útról
(18. kép 1) és a közép–rajna–vidéki Rommersheimbôl
(18. kép 4). A rommersheimi aranymarkolatos
spáthás harcos számára különlegesen díszes, két–
két lófejjel ellátott, tokos fésût készítettek. A
rommersheimi kardtok díszeit Kurt Böhner a
Childerich sír és az apahidai 2. sír almandin -
berakásaihoz hasonlította, 210 Wilfried Menghin az 5.
századi alamann kardok síkrekeszes díszû, keleti
germán jellegû csoportjához sorolta (Tournai,
Pouan, Flonheim 5. sír kardjaival együtt) és 450 k.–
re keltezte. 211 Meg kell jegyezni, hogy a Tarnaméra–
Urak dûlôjébôl elôkerült spáthás harcos egyoldalas
fésûtöredéke a rommersheimihez hasonló, ívelt
szélû típusra enged következtetni (18. kép 2); nem
lehetetlen, hogy ez a fésû eredetileg állatfejes díszû
lehetett. 212 A Sens (18. kép 7), ismeretlen (Louvre) (18.
kép 12), Rommersheim (18. kép 4), Rannersdorf (18.
kép 5), Enns (18. kép 13), Trier (18. kép 6), Szôny (18.
kép 8), Gǎrvan (18. kép 9), Kupinovo (18. kép 11),
Karataš (18. kép 10) és Cortrat 213 lelôhelyekrôl számon
tartott lófejes díszû fésûk között a Budafoki úti
példány a tipológiai sor elején foglal helyet.
A Budafoki úti sír jobb vállon viselt bronz fibulája
(15. kép 2), mely a felsôruha vagy köpeny
összetûzésére szolgált, az egytagú aláhajtott lábú fibulák
rövid rugójú, visszahajtott és a kengyel tövére
felcsavart lábú típusának közép–európai szériájához
tartozik. A típus a Duna–vidéken, Pannóniában és a
szarmatáknál a 2. század végén jelent meg; használata
folyamatos volt több mint két évszázadig. A legfiatalabbak
az 5. század elsô két harmadára
keltezhetô, vésett díszû példányok, melyeknél a kengyel
és a láb aránya az utóbbi javára tolódik el: ilyenek
pl. a wolfsheimi, a Smolin XXXII. sír fibulái, a
belgrádi fibulák. 214 Arányát tekintve a Budafoki úti
208 BÓNA 1993. 244.
209 POPOVIĆ 1987. 137–138, Abb. 14.
210 BÖHNER 1987. 440, Abb. 12, 4 (a koptató gombja).
211 MENGHIN 1994–95. 189–190, Abb. 46–47.
212 BÜÓNA–SZABÓ 2002. 241, Taf. 57,3.
213 PETITJEAN 1995. 188, Pl. VI,7 (6. sír).
214 AMBROZ 1966. 58–59; TEJRAL 1988. 279–284, Abb. 43, 12.
112
NAGY MARGIT
fibula inkább a 4. századi sorozathoz tartozik; a kengyelen
és a lábon végighúzódó kör alakú vésés párhuzamait
azonban már 5. századi fibulákon találjuk
meg: pl. a tiszacsegei nagy aranyozott ezüstfibula
kengyelén, 215 a blučinai aranyozott ezüstfibula kengyelének
oldalán. 216
A Budafoki úti bronzcsat (15. kép 7) jellegzetessége
a vastag, tetôszerû csattövis. Hasonló formájú ezüst
övcsatokat viseltek az aranylemezes–ékkôberakásos
fibulás vagy ezüst lemezfibulás hölgyek, pl. az
Airan–i, 217 a mádi, 218 a kacsini. 219 A szerényebb kivitelû
Budafoki úti csat tövisén az állatfejet vésett vonaldíszek
helyettesítik, a csatlemez, a szélen lévô
záróvonalaktól eltekintve, díszítetlen. A sírhoz tartozó
bronz tárgyak: fülbevaló karika, tû és szögalátét
lemezek bizonyára a csontok felszedésekor
kerültek elô; viseleti funkciójukról nem tudunk közelebbit.
A Budafoki úton eltemetett idôs asszony népi hovatartozásáról
csak annyi mondható, hogy a tárgyak,
melyeket használt és viselt, az 5. század elsô évtizedeiben,
a provincia hun foglalása elôtt vagy a foglalás
idején, a 420–430–as években készültek és keleti
germán jellegûek. Már eddig is körvonalazódott,
hogy a budai oldal provinciális lakossága a hun foglalást
megelôzôen együtt élt barbár származású csoportokkal.
A Budafoki úti sírnál megfigyelt
temetkezési szokások, a fibulás–övcsatos nôi viselet
a budai oldal keleti germán beköltözôinek egyikét
reprezentálja.
A most tárgyalt három kora népvándorláskori sír
elemzése nyomán a hun kort megelôzô etnikai viszonyokkal
kapcsolatosan nem vonhatunk le általános
érvényû következtetést. A Duna–kanyar 5.
századi lakosságának vegyes népi összetételét jelzi,
hogy a sírokat semmiféle hasonlóság nem köti össze;
temetkezési szokások és viselet szempontjából teljesen
különbözôek. Úgy látszik, hogy a 4–5. század fordulóján
Aquincum katonavárosa nem néptelenedett
el teljesen, a Bécsi úti nyugati temetô déli részében a
temetkezések folytatódtak. Egy különleges formájú
fésûtöredék rekonstrukciója alapján arra következethetünk,
hogy a római temetô északi parcelláját is
használták az 5. század elsô évtizedeiben (19. kép 4).
Az óbudai arany ékszerek (19. kép 1–2), valamint a
Kapucinus dombi bordázott oldalú ezüst korsó és az
óbudai galléros peremû ezüst korsó (19. kép 3) a hun
kori felsô vezetô réteg vagyonát reprezentálja. Keleti
eredetû, a hun foglalókra jellemzô rítus és vise-
215 MENKE 1986. 59, Abb. 1, 3.
216 SCHMAUDER 2002. II, 25, Taf. 41, 21–21a.
217 TEJRAL 1988. 237–241, Abb. 9,2.
218 KOVRIG 1951. 114, XLV. t. 2; TEJRAL 1988. 267–273, Abb. 32,7.
219 KUHARENKO 1982, 236–237, risz. 2,1.