full text 1

2.1. El mé le ti ke re tek
TAKÁCS JUDIT (SZERK.): A lélek mûtétei
Tár sa da lom tu do má nyi in dít ta tá sú elem zé sünk el mé le ti hát te ré ül tág ér -
te lem ben a tár sa dal mi konstrukcionista meg kö ze lí tést al kal maz tuk, kü -
lö nös fi gyel met for dít va az etnometodológiai mód sze rek re. Az elem zés
so rán ki in du ló pont ként a szo ci ál pszi cho ló gi ai ih le té sû iden ti tás el mé le -
tek kö zül Glynis Breakwell iden ti tás fo lya mat-el mé le té nek a „fe nye ge -
tett iden ti tá sok ra” vo nat ko zó ré szét hasz nál tuk.
Az etnometodológiai vizs gá ló dás azok ra a mód sze rek re kon cent rál,
me lye ket az em be rek min den na pi éle tük so rán cse lek vé se ik ér tel me zé -
sé re hasz nál nak. Harold Garfinkel, az etnometodológia „aty ja” az 1960-
as évek má so dik fe lé ben a ma gá tól ér te tõ dõ nek vélt je len té sek meg kér -
dõ je le zé sén ke resz tül a „tõ lünk füg get le nül lé te zõ” (il let ve an nak vélt)
va ló ság meg is me ré se he lyett a kü lön bö zõ hely ze tek nyel vi le írá sá ban
meg nyil vá nu ló „va ló ság csi ná lás” fon tos sá gá ra hív ta fel a fi gyel met (vö.:
Garfinkel, 1967). Ve gyük pél dá ul azt a min den na pi ta pasz ta la ta ink alap -
ján egy sze rû nek tû nõ kér dést, hogy mi tesz egy em bert nõ vé, il let ve fér -
fi vá. E kér dés ben ben ne rej lik az az elõ fel te vés, hogy a nõ és a fér fi ka -
te gó ri ák vi lá go san – és ki zá ró la go san – adot tak, át me net nél kü li ek és
egy más tól egy ér tel mû en el kü lö nít he tõk (vö.: Kessler-McKenna, 1978).
A modern nyugati társadalmakban az emberek nemét társadalmilag
elfogadott, tanult szabályok szerint, fizikai (biológiai) jellemzõk alapján
külsõleg tulajdonítják. Születésekor a gyermeket – nemi szervétõl függõen
– besorolják a nõi vagy a férfi nem kategóriájába. Az emberek nemi identitását
az esetek többségében e születéskor nyert csoporttagság határozza
meg. A nemi identitás kialakítása során a személy tulajdonképpen önmagát
sorolja be a társadalom által felkínált lehetõségek közé. A transzszexuálisok
esetében a születéskori „kívülrõl jövõ” besorolás, azaz a társadalmilag tulajdonított
nem és a „belülrõl jövõ” nemi önbesorolás nem egyezik meg.
Kessler és McKenna etnometodológiai ér tel me zé se sze rint e két ér tel -
mezés érvényességének vizsgálatakor zárójelbe kell tennünk (bracketing) az
univerzálisnak és természetesnek ható magyarázatokat (natural attitudes).
Példaként az észak-amerikai törzsi kultúrákra jellemzõ berdache jelenséget
említik: a berdache olyan személy volt, aki társadalmilag jóváhagyott
módon tudott születéskori nemétõl eltérõ nemûvé válni. A berdache intézménye
azonban kevéssé tekinthetõ a modern társadalmak nemi dualizmusába
illeszkedõ – csupán az adott két nem közötti „egyszerû” átmenet
lehetõségét feltételezõ – transzszexualitás elõképének. Sokkal inkább
olyan társadalmak jellegzetességérõl lehet szó, ahol az emberek nemi be-
Takács Judit: A transzszexuális emberek útjai
sorolásában a nemi szervek helyét átvehetik a nemi szervekkel nem feltét
le nül har mo ni zá ló tár sa dal mi sze re pek (vö.: Kessler-McKenna,
1978:24–29).
A modern társadalmakra jellemzõ, transzszexualitással kapcsolatos nemi
kategorizációs alapkonfliktushoz vis szatérve azt mondhatjuk, hogy a gyakorlati
tapasztalatok a külsõdleges, társadalmi nemtulajdonítás érvényességét
támasztják alá. Társadalmainkban a nemükkel „elégedetlenségben” felnövõ
emberek számára csak a másik – a születésükkor nekik tulajdonítottal
„el len té tes” – nem fe lé ve zet het a nemváltoztatás út ja, mely nek ta lán leg -
lényegibb eleme a nemiszerv-váltás. Ebben a dichotómiákra épülõ ös szefüggésben
az lesz a valódi transzszexuális, aki nemi szerveinek átoperáltatásával
fizikailag is bizonyíthatóan „nemet cserél”. Az etnometodológiai megközelítés
azonban éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy annak ellenére,
hogy egy alapvetõen kétnemû világban élünk, nem feltétlenül ez az egyetlen
„világlehetõség” (vö.: Kessler-McKenna, 1978:40).
A transz sze xu a li tás ese té ben kü lön le ges fi gyel met ér de mel az érin -
tet tek iden ti tás épí té sé nek fo lya ma tai: a ne mi ön azo nos ság kö rü li kér dõ -
je lek ös sze kap cso lód hat nak szo ci a li zá ci ós prob lé mák kal, il let ve fel nõtt -
ko ri reszocializációs ne héz sé gek hez ve zet het nek. A „ros szul si ke rült”
tár sa dal mi nemtulajdonítás ko rán ér zé kel he tõ kö vet kez mé nyei kö zé tar -
toz hat a más ság, a fur csa ság, az „abnormalitás” ér ze te. Az egyén fe nye -
ge tés ként éli meg kör nye ze te szû kebb és tá gabb kö zös sé ge i nek nor ma -
tív el vá rá sa it (il let ve az azok nak va ló „nem elég jó” meg fe le lést), mely
el vá rá sok men tén kel le ne egyéb ként – a si ke res tár sa dal mi be il lesz ke -
dés re mé nyé ben – éle tét és iden ti tás kész le tét meg szer vez nie.
Identitásfenyegetéseket, ahogy Erõs Ferenc hangsúlyozta, mindenki
megtapasztalhat: „Bizonyos értelemben minden identitás fenyegetett identitás,
hi szen az egyén nek egész éle te fo lya mán szem be kell néz nie az ön azo -
nosságát veszélyeztetõ kihívásokkal” (2000:81). A fenyegetések súlyossága
azonban nagyon különbözõ lehet. Glynis Breakwell kifejezetten azokkal a
tényezõkkel foglalkozott, melyek által az alapvetõ egyéni identitásfolyamatok
– az as szimiláció-akkomodáció és az értékelés – vezérlõelvei, azaz az
egyediség, a másoktól való különbözõség (distinctiveness), az identitás folyamatossága
(continuity) és a pozitív önértékelés (self-esteem), illetve esetenként
a személyes autonómia (desire for autonomy) szükségleteinek kielégítése
kerülnek veszélybe (vö.: Breakwell, 1986:23).
Breakwell e fe nye ge té sek ki ala ku lá sa szem pont já ból fon tos nak tar -
tot ta ki emel ni, hogy a fe nye ge té sek ere je olyan tár sa dal mi ha tá sok ban
ke re sen dõk, me lyek kü lön le ges tár sa dal mi je len tés sel ru ház nak fel – va -
56 57