Szénbányászat Izsófalván - II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár

ismeretlen tényt és adatot hoztak nyilvánosságra a Borsodi-dombság
élővilágáról. (Lásd az irodalomjegyzéket!)
Egyéb természeti tényezők tekintetében a község nem tér el a
térség átlagától. Az éves csapadékmennyiség rendszerint 650 mm
körül mozog, de eloszlása nagyon egyenetlen. A legtöbb eső általában
május-júniusban és novemberben hull. Vannak kimondottan
aszályos periódusok, amelyeket bőséges égi áldást hozó esztendők
követnek (az utóbbi különösen az 1990-es évek második felére
volt jellemző). A nyár meleg és viszonylag száraz, az utóbbi években
nem volt ritka a 35 °C fokos csúcshőmérséklet sem. A tél
mérsékelten hideg (–20 °C alatti értékeket csak kevés alkalommal
mérnek), és egyre kevésbé havas. A napsütéses órák száma valamivel
kevesebb, mint az Alföldön, de jóval több, mint a csapadékosabb
Dunántúlon. Mivel Izsófalva a szlovákiai hegyek szélárnyékában
fekszik, itt általában még akkor sem fokozódik viharossá
a légáramlás, ha az ország más részein orkán tombol. A 60–70
km-es széllökések már rendkívülinek számítanak, a 90-100 km-t
pedig legfeljebb csak az erős nyári zivatarokat kísérő szélrohamok
érhetik el helyenként, olykor kisebb-nagyobb károkat okozva. A
legerősebbek a nyugati és az északnyugati szelek, mert ebben az
irányban a Sajó és a Szuha völgyén keresztül viszonylag nyitott a
vidék.
Helytörténeti vázlat. Disznóshorvát első okleveles említése
1283-ból ismeretes Hurva (Horvát) alakban, amiből arra következtetnek
a kutatók, hogy alapítói és első lakói horvát nemzetiségű
telepesek voltak. Az itt élők foglalkozását királyi agarászokként
említik a források az 1300-as évek kezdetén. Első templomát
a 15. században építette fel a falu, amely igen korán, egyes adatok
szerint már 1546-ban áttért a református hitre. A törökdúlás alatt
többször elpusztult. A 17. századtól a református egyház iskolát is
fenntartott. A Rákóczi-szabadságharcban több helyi lakos vett
részt a fejedelem katonájaként. Közülük név szerint ismert Nyárády
András kuruc ezereskapitány, Bercsényi egyik legjobb alvezére.
Az 1700-as évek elején a Felvidékről betelepített családokkal pótolták
az előző évtizedek háborús viszonyai miatt erősen megfo-
9