2004 autumn - Pannonhalmi FÅapátság
2004 autumn - Pannonhalmi FÅapátság
2004 autumn - Pannonhalmi FÅapátság
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA<br />
VI. évfolyam 3. szám<br />
<strong>2004</strong>. ősz<br />
Nagy Szent Gergely pápa:<br />
RÉSZLET A „MORALIA IN IOB” CÍMŰ KÖNYVBŐL<br />
Az idén emlékeztünk meg Nagy<br />
Szent Gergely pápa halálának 1600<br />
éves évfordulójáról. A jubileumi év<br />
alkalmából világ- és országszerte<br />
számos megemlékezést, konferenciát<br />
rendeztek. A Magyar Katolikus<br />
Rádió szeptember 12-én a <strong>Pannonhalmi</strong><br />
Bazilikából közvetítette a konventmisét,<br />
amelyben Asztrik főapát<br />
úr méltatta az egyetemes jelentőségű<br />
egyházfő munkásságát. A<br />
szentmise gregorián énekeit a <strong>Pannonhalmi</strong><br />
Bencés Gimnázium és Kollégium<br />
kórusa szólaltatta meg Lukács<br />
atya vezetésével.<br />
A Bencés Hírlevél az őszi szám kezdő<br />
oldalain olvasható elmélkedéssel<br />
emlékezik meg Nagy Szent Gergely<br />
pápáról.<br />
„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek oda vissza.”<br />
Ó, a belső tanácsnak milyen magas trónján ül az, aki megszaggatott<br />
ruhában a földre borulva hever! Mivel ugyanis az Úr ítélete<br />
alapján mindenét elvesztette, a türelem megőrzése érdekében<br />
azt az időt idézi emlékezetébe, mikor még nem volt meg<br />
neki, amit elvesztett, hogy ezt figyelembe véve a fájdalmat mérsékelje.<br />
Dolgaink elvesztésekor ugyanis nagy vigaszt ad emlékezetbe<br />
idézni azokat az időket, mikor még nem volt meg nekünk<br />
az, amit most elvesztettünk. Mivel pedig a föld szült mindnyájunkat,<br />
nem hiába nevezzük azt anyánknak. Ezért írva van:<br />
„Súlyos az iga Ádám fiain azon naptól, mikor kijöttek anyjuk<br />
méhéből, egészen addig a napig, míg őket el nem temetik mindenek<br />
anyjába”. Boldog Jób tehát hogy türelemmel sirassa meg,<br />
amit elvesztett, éberen figyel arra, milyen volt, amikor ide érkezett.<br />
Hogy növekedjen a megőrzendő türelem, még gondosabban<br />
megnézi, milyen lesz, amikor innen elmegy, és mondja: „Mezítelenül<br />
jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek oda viszsza”.<br />
Mintha azt mondaná: Mezítelenül adott elő a föld engem,<br />
mikor ide beléptem, és mezítelenül fogad be a föld, mikor innen<br />
elmegyek. Ha tehát elvesztettem, amit úgy kaptam, hogy elhagyjam,<br />
mi abból az enyém, amit elvesztettem Mivel pedig a<br />
vigaszt nem csak teremtett állapotunkból kell meríteni, hanem<br />
a Teremtő igazságosságából, helyesen teszi hozzá:<br />
„Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy történt.”<br />
A szent férfi, mikor az ellenség próbára tette, mindenét elvesztette,<br />
ám tudva, hogy a sátánnak csak az úr engedélyével volt<br />
ellene ereje a kísértésre, nem azt mondta: az Úr adta, az ördög<br />
elvette, hanem: „Az Úr adta, az Úr elvette”, mert talán lehetett<br />
volna fájlalni, ha a Teremtő adott volna valamit, és az ellenség<br />
elvette volna, amit a Teremtő adott, de miután az vette el, aki<br />
adta, a magáét vette vissza, nem a miénket vette el. Ha ugyanis<br />
tőle kaptuk azt, amit ebben az életben használunk, miért<br />
SZÁMUNK TARTALMÁBÓL<br />
• Miksa atyának Szent István<br />
ünnepén a megyei közgyűlésen<br />
mondott beszéde<br />
• Elréd atya melki<br />
meditációja<br />
• Beszélgetés Fehérváry<br />
Jákóval<br />
• Kirándulások, túrák,<br />
programok <strong>2004</strong> nyarán<br />
• Tramini 2003 –<br />
termékismertető<br />
• A szakrális tér<br />
(250 éve épült a<br />
bakonybéli templom)<br />
• Húsz éves a Szent<br />
Benedek Tanulmányi Ház<br />
• Hírek, beszámolók egyes<br />
házainkból<br />
1<br />
PANNO
ántson, ha az ő ítélete alapján nélkülözzük azt, amit bőkezűségében kölcsön adott nekünk Egyáltalán<br />
nem igazságtalan a hitelező, aki, ha nem határozott meg időt a visszaadásra, akkor követeli, amit<br />
kölcsön adott, amikor akarja. Ugyanott találóan fűzi még hozzá: „Amint az Úrnak tetszett, úgy történt”.<br />
Minthogy ugyanis ezen életben olyasmiket kell elszenvednünk, amiket nem akarunk, szükséges,<br />
hogy akaratunk törekvéseit ahhoz igazítsuk, aki nem képes semmit sem igazságtalanul akarni. Hiszen<br />
ha nem tetszik nekünk valami, nagy vigasztalásunkra szolgál, ha annak rendelkezéséből történik ellenünk,<br />
akinek csakis igazságos dolog tetszik. Ha tehát tudjuk, hogy az Úrnak az igazságos dolgok tetszenek,<br />
továbbá hogy nem szenvedhetünk semmit, csak ami az Úrnak tetszésére van, akkor igazságos<br />
mind, amit elszenvedünk, és nagyon is igazságtalan, ha az igazságos szenvedés miatt morgolódunk.<br />
Ám mivel hallottuk, hogy az erős imádkozó miképpen adta elő a maga részéről a bajokkal szembeni<br />
tanítását, most halljuk, hogy imádsága végén miként dicséri áldva a Bírót. Következik:<br />
„Legyen áldott az Úr neve.”<br />
Íme, helyesnek tartja, hogy az Úr dicséretével fejezze be, hogy az ellenség ebből is lássa és büntetésként<br />
legyőzetve szégyellje, hogy ő maga még a boldogságba teremtve is megátalkodott lett az Úrral<br />
szemben, akinek az ember még megverve is dicsőítő himnuszt énekel. Figyeljük meg, hogy ellenségünk<br />
annyi fegyvercsapással sújt minket, ahány kísértéssel gyötör. Mert bizony naponta csatasorba állunk,<br />
naponta kapjuk a kísértések ránk hajított dárdáit. Ám mi is dárdákat hajítunk felé, amikor a bajoktól<br />
átszegezve alázattal válaszolunk. Boldog Jób tehát megverve vagyonában esett kárral, megverve fiai<br />
halálával, a fájdalom erejét a Teremtő dicséretére fordította mondván: „Az Úr adta, az Úr elvette,<br />
amint az Úrnak tetszett, úgy történt. Legyen áldott az Úr neve”. A gőgös ellenséget alázattal megverte<br />
és a kegyetlent türelemmel a földre terítette. Ne higgyük, hogy harcosunk csak kapott és nem adott<br />
sebeket. A türelemnek ahány szavát adta vissza ugyanis megverve a Teremtő dicséretére, mintegy annyi<br />
dárdát döfött az ellenség mellébe, és sokkal hegyesebbeket adott, mint amilyeneket kapott. Megtörve<br />
ugyanis a földieket elveszítette, ám a megtöretést alázattal elviselve a mennyeieket megsokszorozta.<br />
ford.: Barotai György Urbán OFM<br />
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlése a <strong>Pannonhalmi</strong> Főapátság Könyvtárában<br />
2
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
Augusztus 19-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat<br />
Pannonhalmán tartotta ünnepi közgyűlését.<br />
Az alábbiakban a Főapátsági Könyvtár igazgatójának,<br />
Miksa atyának beszédét közöljük.<br />
Tisztelt ünnepi Közgyűlés, Hölgyeim és Uraim!<br />
A Szent István alapította <strong>Pannonhalmi</strong> Főapátság könyvtártermében,<br />
a szent király szobra mellett, Győr-Moson-Sopron megye,<br />
Magyarország és Európa zászlaja előtt köszöntöm én is Önöket<br />
mint a könyvtár vezetője. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy<br />
melyik itt a legértékesebb könyv, de azt is, hogy a könyvtár melyik<br />
kincse áll a legközelebb a szívemhez. A második kérdésre<br />
tétovázás nélkül szoktam felsorolni néhányat, köztük azt a nem is<br />
olyan nagyon régi kéziratot, amelyet a dőri iskolamester, Kováts<br />
István írt az 1760-as években: „pápista kórusra való szent énekekkel<br />
és némelyeknek a nótáját is kottával feltette”.<br />
Jelenlegi ismereteink szerint ez a kötet tartalmazza a Szent<br />
István királyról szóló legszebb énekünk legrégibb és leghitelesebb<br />
szövegváltozatát:<br />
Ah, hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja,<br />
Ki voltál valaha Országunk Istápja.<br />
Hol vagy István király téged Magyar kíván,<br />
Gyászos öltözetben te előtted sírván.<br />
Dőrnek, ennek a 600 lelkes rábaközi falunak ezt a kincsét őrizzük könyvtárunkban. De nem is jól<br />
mondom, nemcsak Dőrnek és Pannonhalmának a kincse ez a kézirat és ez az ének, hanem Győr-<br />
Moson-Sopron megyének és egész Magyarországnak, a Szent István király által európai állammá szervezett<br />
magyar nemzetünknek is drága öröksége. S ezzel a kis kéziratos könyvvel a kezünkben gondolatban<br />
már át is léptük a főapátság szűkebb határait: Szent István király, aki a legendák tanúsága<br />
szerint többször járt Pannonhalmán, tehát megyénk földjén, a róla szóló énekkel összekapcsolta két<br />
alapítását, a pannonhalmi apátságot és a győri püspökséget, amely ekkor már magában foglalta Komárom<br />
és Vas megyéken kívül a történelmi Győr, Moson és Sopron vármegyéket.<br />
De térjünk vissza az énekünkhöz. Az ének szövegében, az idézett első versszakot követően a többi<br />
versszakban is „a gyászos öltözet, a kicsorduló könnyek, a búval harmatozó szomorú mezők, a lankadó<br />
vitéz kezek” – mind azt mutatják, hogy a keresztény magyarság gondolatait megfogalmazó szerző szerint<br />
István király régi országa a nép szomorú hazája lett, s ebben a hazában éltek a XVIII. században<br />
is magyar fiai, árva maradéki.<br />
Az ének leírását több mint harminc esztendővel előzi meg Padányi Bíró Mártonnak, a későbbi<br />
veszprémi püspöknek Szent István király ünnepén Pannonhalmán elmondott prédikációja, amely<br />
1761-ben a győri Streibig nyomda kiadványaként jelent meg nyomtatásban. Ebben Padányi Bíró Márton<br />
az énekben megfogalmazottakhoz nagyon hasonló gondolatokat mond ki: „Oh melly boldog voltál te<br />
Apostoli Magyar Haza! míg minden szenny, mocsok és rosda nélkül való arany koronája valál a te<br />
Szent Királyodnak. Jaj! mint meghomályosodott az arany, mint elváltozott az igen jó szin! oda van az a<br />
szép ékesség, mellyben, mintegy drága koronában gyönyörködött Szent Királyunk… A Sionnak (én<br />
értem Magyar Hazánknak) dicsőséges fiai … sokféle szakadásoknak undokságával meg-mocskoltatván<br />
hasonlók lettek a haszontalan elvetett cserép-edényhez.”<br />
Miért ez a pesszimista szemlélet Hogyan lett Pannónia virágos kertje bemocskolt, eldobandó cserépedénnyé<br />
A pápista énekek szerzője nyilván a mindenféle vallásban, az eretnekségben, a sok „lelki kár-vallásban”<br />
látja a virágoskert-Pannónia fonnyadásának az okát. A prédikációt mondó kanonok már általánosabban<br />
fogalmaz, sokféle szakadásról beszél. Nyilván a Mohácsot követő török megszállás, amely<br />
három részre szakította az országot, de a kettős királyság, a következő századok fölkelései és szabadságharcai,<br />
valamint a reformáció és a katolikus instauráció is mind benne vannak a sokféle szakadásban.<br />
Ezért, amikor így szólítja meg Sion fiait és leányait, a dicsőséges magyar nemzetet, a Magyarországnak<br />
minden tartományiban lakó népeket: „ébredgyetek föl aluszékonyságtokbul, emellyétek föl<br />
3<br />
PANNO
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
bárcsak (a) mái napon szemeiteket, és itt, ezen a hegyen, mint a Sion szent hegyén nézzétek, minémű<br />
koronával koronázta meg az Úr Isten a ti szent Királytokat”, magunkra is kell értenünk a fölszólítást,<br />
hiszen ettől a Szent István megálmodta békés Magyarországtól annyira messze esett már az a haza,<br />
amelynek annyi felé szakított polgárai vagyunk. Emeljük fel hát szemünket ma, Győr-Moson-Sopron<br />
megye pannonhalmi ünnepén első királyunkra, Istvánra.<br />
Szent István életéről és jelleméről három legenda is beszél, az egyiket Hartvik német püspök írta,<br />
aki valószínűleg hazánkban győri püspök lett. Hartvik azt mondja többek között Istvánról, hogy „lángoló<br />
lélekkel harcolt az igazságért, s megerősítette a környező tartományokkal életbe léptetett békét.<br />
Sőt mivel úgy tetszett neki, hogy a békének … legyen a fia, el nem múló kötés aláírásával utódainak<br />
szigorúan meghagyta: senki közülük ellenségként más földjét ne támadja, törvényes vizsgálat nélkül<br />
szomszédját ne bántsa, az özvegyeket és árvákat senki ne nyomorgassa”. Hartvik püspök szerint tehát<br />
a szent király a belső és külső békesség megteremtője volt, aki ezzel a szakadásoktól és sokféle lelki<br />
kárvallástól igyekezett megóvni népét. „Fia számára erkölcstanító könyvecskét szerkesztett” – írja továbbá<br />
Hartvik –, „amelyben őszintén és barátian, a lelki intelem igéivel szól hozzá, oktatva, hogy” – s<br />
most csak néhány dolgot idézek – „hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, a<br />
vendégeket jóságosan fogadja, tanács nélkül semmit se tegyen.”<br />
Ezt a fiához szóló Istvánt rajzolta le a dőri iskolamester az említett kéziratában az ének első versszakai<br />
mellé. Díszes trónuson ül a szent király sujtásos brokát ruhában, kezében jogar és országalma,<br />
feje fölött angyalok tartják a koronát. Jóságos tekintettel néz fiára, Imre hercegre, az Intelmek szavai<br />
szerint „szerelmetes fiára, szíve édességére, sarja jövő reménységére”, aki mellette ül a trónon egy alacsonyabb<br />
széken, szintén brokát ruhában, kezében liliommal, fején koronával. A naív művészettel készült<br />
kép szinte sugallja, hogy ez a fiához intelmeket író szent saját életének példájával, a bölcs uralkodó<br />
példájával akarja elvezetni leendő utódját a helyes útra.<br />
Mostanában sokszor idézik az Intelmeknek a vendégekkel foglalkozó szakaszából: „az egy nyelvű és<br />
egy szokású ország gyenge és esendő”. De ha tovább lapozunk az Intelmekben, sok ma is érvényes tanítással<br />
szól hozzánk István. A főemberek és vitézek tiszteletéről így ír István király: „Legyenek ők<br />
atyáid és testvéreid. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak. Uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség<br />
nélkül, békésen, alázatosan. Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik,<br />
és hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” S a<br />
fejezet utolsó szavai adják meg az ilyen uralkodói élet célját: „hogy uralkodásod minden tekintetben<br />
békés legyen.”<br />
Ezek az intelmek nem csupán a középkori hívő emberekhez szólnak, hanem mindenkihez, aki szívén<br />
viseli a rábízott ország vagy megye, kisebb vagy nagyobb közösség békéjét, egységét, s nem akarja,<br />
hogy a „sokféle szakadásoknak undokságával megmocskoltatván” olyanok legyenek, mint az ócska cserépedény.<br />
A tanácsról szóló fejezetben azt olvassuk, hogy „a tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat,<br />
védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, ő arat győzelmet, ő épít városokat”. Minthogy pedig a tanácsnak<br />
ekkora haszna van, úgy gondolom, írja Szent István, „nem érdemes ostoba, pöffeszkedő és középszerű<br />
emberekből” összeállítani azt.<br />
Vagy az elődök követéséről szóló részben: „Az atyák azért atyák, hogy gyámolítsák fiaikat, a fiak<br />
pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Kedves fiam, szokásaimat, amelyekről azt látod,<br />
hogy összeférnek a királyi méltósággal, a kétkedés minden béklyója nélkül kövesd. … Mely görög kormányozta<br />
a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra Ezért hát<br />
kövesd szokásaimat, így leszel kimagasló a tieid között, s így teszel szert az idegenek dicséretére.”<br />
S végül a befejező részből néhány kiragadott szó: „mértéken felül senkit se büntess. Sohse harcolj az<br />
igazság ellen. Szándékosan senkit gyalázattal ne illess.”<br />
Kedves hallgatóim, István király intelmeire figyeltünk oda pannonhalmi ünnepségünkön, s az intelmekhez<br />
két Pannonhalmához és a megyéhez kapcsolódó szöveg vezetett el. Térjünk vissza befejezésképpen<br />
ezekhez a szövegekhez. A dőri kéziratos szerzőjének szavaival szóljunk Szent Istvánhoz:<br />
Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid,<br />
Hozzád folyamodunk árva maradékid.<br />
Tekénts, István király, szomorú hazádra,<br />
Fordétsd szemeidet régi Országodra.<br />
Padányi Bíró Mártonnal együtt pedig azt kérjük: „Légy istápunk, erős bástyánk ellenkezéseinkben.<br />
Tekintsd meg Siont, a mi mai ünnepünknek városát. Innen vigyázz és viselly gondot nemzetedre, emlékezzél<br />
meg, hogy a mi vérünk és a mi Atyánkfia vagy.”<br />
Miksa atya<br />
4
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
Beszélgetés Fehérváry Jákó testvérrel<br />
római tapasztalatairól és itthoni terveiről<br />
Az elmúlt években Rómában tanultál a Szent Anzelm Egyetemen. Mivel<br />
foglalkoztál a teológián belül<br />
Teológiai doktori disszertációmon dolgoztam, licenciámhoz hasonlóan<br />
a liturgia területén. Témám: az V.-VI. századi latin szerzetesek bűnbánati<br />
gyakorlatai, ezek liturgikus és szentségtani vonatkozásai. A<br />
Szent Anzelm Egyetemen a Pápai Liturgikus Intézetben (Pontificio<br />
Istituto Liturgico – PIL) végeztem el a doktori kurzust, emellett órákat<br />
hallgattam ugyanott a Monasztikus Intézetben is – elsősorban<br />
ókori szerzetesség-történet témájában – a doktori munkámat segítendő.<br />
Itt külön szeretnék köszönetet mondani az USA-beli PIL<br />
Foundation-nak, amely nagylelkű anyagi támogatásával lehetővé<br />
tette számomra ezeket a tanulmányi éveket. Az órákon való részvétel<br />
és a könyvtári munka mellett fontos impulzusokat jelentettek az<br />
Anselmón és más római egyetemeken szervezett konferenciák: kiemelném<br />
ezek közül a 2002-ben, a Monasztikus Intézet 50 éves fennállása<br />
alkalmából szervezett nagyon gazdag konferenciát. Itt a Regula-kutatás<br />
és szerzetesség-teológia nagy öregjei is megszólaltak<br />
(Adalbert de Vogüé, Réginald Grégoire, Enzo Bianchi). Persze rengeteget<br />
jelentett számomra Róma és Itália a maga összetett, egyházi,<br />
történelmi, kulturális, és nem utolsósorban „olaszos” valósága.<br />
És milyen tapasztalatokra tettél szert az Anselmóban lakva<br />
Az Anselmóban több intézmény működik egy helyen: ott van a bencés<br />
működtetésű pápai teológiai egyetem, a Prímás Apát kúriája valamint<br />
a nemzetközi bencés kollégium. Ez utóbbi valójában körülírhatatlan<br />
átmenetet képez kolostor és kollégium között: monostori napirendben<br />
élünk, napi 3-szori közös zsolozsmával, közös étkezésekkel, rekreációkkal,<br />
lelkigyakorlatokkal, a házban adódó feladatok közös<br />
ellátásával (liturgikus szolgálatok, sekrestye, felszolgálás, mosogatás,<br />
stb.), ugyanakkor mindennapjainkat a tanulmányok ritmusa is befolyásolja.<br />
Sokan más római egyetemen tanulnak, így a ház életébe is<br />
ennek megfelelően tudnak bekapcsolódni.<br />
Az Anselmo egyik nagy lehetősége, kihívása, hogy sok országból, kultúrából származó emberek<br />
élnek együtt. Tavaly kb. 120-an voltunk: kétharmad részben az öt kontinens számos országából<br />
származó bencések, valamint más szerzetesrendek tagjai, világi papok és laikusok. A közösség külön<br />
színfoltja voltak az ott élő nem katolikusok: keleti szír, örmény apostoli, vagy ortodox egyházakhoz<br />
tartozó testvérek, protestáns teológus, stb. Notker prímás apátúr soha nem mulasztotta el felhívni<br />
a figyelmünket arra: kisebbfajta csodával ér fel, hogy nemcsak egymást elviselve, hanem békében<br />
és testvéri módon vagyunk képesek együtt élni. Ennek szép példája volt – tavaly márciustól<br />
különösen –, a két iraki keresztény pap jelenléte, akik a háború napjaiban és utána is elfogulatlanul<br />
és barátsággal fordultak az Egyesült Államok-béli társaink felé és viszont.<br />
A sokszínűség persze nem jár nehézségek nélkül. Sokfélék a pontosságról, precizitásról, tisztaságról,<br />
udvariasságról alkotott fogalmaink, a nyelvi hátterünk, gasztronómiai elvárásaink. (Például<br />
ha erős fokhagymaszag terjengett a folyosón, akkor mindenki tudta, hogy távol-keleti bencés testvéreinknek<br />
lett elegük az olasz „pasta”-ból, és a szobáikban készítették el együtt nemzeti ételeiket.)<br />
Ezért aztán a sokféle mentalitás, kultúra ütközik egymással – ezt külön meg kell tanulni „elviselni”,<br />
vagy akár értékelni is, egészen különböző helyzetekben. Meccsnézés közben, egy-egy érzékeny párosítás<br />
alkalmával (különös tekintettel az angol-franciára, vagy a drámai portugál-spanyolra…) jól<br />
meggondolja az ember, hogy fennhangon hirdesse-e, kinek is szurkol...<br />
Olyan árnyalatokat is megtanul az ember a másikra figyelve-hallgatva, amelyekről addig fogalma<br />
sem volt. Ezentúl pl. biztosan nem fogok „lespanyolozni” egy katalánt, jobban vigyázok az<br />
„amerikai” jelző pejoratív használatával, tudni fogom, hogy az arab nemcsak muzulmánokat hanem<br />
keresztényeket is összekapcsoló világ- és liturgikus nyelv, hogy a vietnámi „má” szócska – hangsúlytól<br />
függően – öt egészen különböző dolgot is jelenthet (pl. „ló” vagy „anya”); de remélem, hogy a<br />
5
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
magyart is ezentúl csak akkor sorolják a szláv nyelvek közé, ha ugratni akarnak. Így kialakul a<br />
házban az elfogadásnak és toleranciának egy olyan légköre, amelyben nagyon szép barátságok<br />
születhetnek. Számomra ez jelentette ezeknek az éveknek a fő gazdagságát.<br />
Ugyanakkor fontos volt látni a XXI. század bencés fiatalságát, és rajtuk keresztül arról hallani,<br />
hogy mik azok a kérdések, problémák amelyek ma a szerzetesközösségekben felmerülnek. Érdekes<br />
azt látni, hogy mi Pannonhalmán az útkeresésünkkel nem vagyunk egyedül – sok kolostor számára<br />
jelent nagy kihívást az utóbbi másfél évtized alakulása és nem csupán a posztkommunista országokban.<br />
Különös, hogy az utánam következő generációban egyre kevesebben látnak értéket a Zsinat<br />
által elindított folyamatokban, és sok fiatal egyfajta hagyományos-militáns katolicizmusban és<br />
szerzetességben találja meg a választ a mai világ által támasztott spirituális kihívásokra. Az eligazodásban<br />
számomra sokat jelentett egy-egy idősebb, tapasztaltabb rendtárs ítélete és megkülönböztető<br />
képessége. Különösen hálás vagyok a gerlevei Elmar Salmann atyának és a Mount Angel-i<br />
(USA) Jeremy Driscoll atyának, akik személyes barátságukkal, szellemi és lelki útitársként sokat<br />
segítettek nekem ezekben az években. Néhány barátomat itt Pannonhalmán is vendégül láttuk, és<br />
én is vendégeskedtem más monostorokban. Mindenkinek ajánlom az új, Rómában szerkesztett bencés<br />
honlapot, ahol a Bencés Konföderációról és központi intézményeiről naprakész információt találhatunk:<br />
www.osb-international.info: itt az „Atlas” menü már magyar nyelven is hozzáférhető.<br />
Új munkaköröd ebben az évben a főiskolai tanítás a Sapientián: milyen elképzeléseid vannak az új<br />
munkáddal kapcsolatban<br />
A főiskolai tanárkodás egyelőre heti kétórányi elfoglaltságot jelent: liturgikus témájú szemináriumot<br />
kell tartanom az adott szemeszter dogmatika kurzusához kapcsolódóan. A félév témájául Lukács<br />
László atya a Szentségtant jelölte meg, így ennek megfelelően alakítottam ki a szeminárium<br />
tematikáját – figyelembe véve a készülő doktori dolgozatom tárgyát is: ugyanis olyan témát szerettem<br />
volna választani, amelyhez nem kell teljesen új területeken „kalózkodnom”. Az első évezred<br />
bűnbánati gyakorlatait és azok szentségtani vonatkozásait vesszük vizsgálat alá korabeli szövegek<br />
közös olvasásán keresztül. Remélem, hogy a liturgia- és dogmatörténet e fontos fejezetét tanulmányozva<br />
nemcsak a doktori dolgozatom, hanem a teológushallgatók tudása és látóköre is gyarapszik.<br />
Bár az időd egy részét Budapesten töltöd majd főiskolai tanárként, újra Pannonhalmán élsz. Mit<br />
jelent Neked a pannonhalmi monostor<br />
A hazaköltözés nagy kihívást jelentett. Baráti szálak elvarrását: három éven keresztül Rómában<br />
voltam otthon, és – mint mondtam – sok szál fűz ottani emberekhez. Tőlük most sok-sok mérföld,<br />
néhány esetben egy fél földgolyónyi távolság választ el, noha néhány hónapja még ők voltak azok,<br />
akik valamiféle otthonossággal ajándékoztak meg, s hasonlóan én is őket. Új módon értékelni egyegy<br />
életadó barátságot, amelynek most már a fizikai távolság is része, tőlem nagy belső munkát kíván,<br />
nem is beszélve a „hazatalálásról”. A három év alatt a közösség is változott, én is változtam, így<br />
a hazaköltözés bennem is felveti a kérdést: mit jelent számomra ma a pannonhalmi monostor Az<br />
utóbbi hónapokban némi döbbenettel gondoltam arra, hogy már 14 éve vagyok pannonhalmi bencés.<br />
Sokak bizonyára megmosolyognak: hát ez is idő Számomra nagyon is sok! Nem akármilyen, érlelő<br />
14 év volt ez, amely elválaszthatatlan az itt élő emberektől. A monostor így lett otthonommá: ennyi<br />
idő elegendő volt ahhoz, hogy „belakjam” – nemcsak az épületet, hanem a közösséget is – annak<br />
minden szépségével és nehézségével, a felettük érzett örömmel, kétségbeeséssel, szeretettel együtt.<br />
Milyen terveid vannak a különböző munkaterületeiden<br />
Terveim Az ember persze egy ilyen kérdésre – „Mik a terveid” – próbál minél hatásosabb listát<br />
összeállítani, különösen ha többen is, rendtársai is olvassák a válaszát. Ezt most megteszem én is.<br />
Az igazi Terv azonban, amelyről magam is jobban szeretek szemérmesen hallgatni, talán ezek hátterében<br />
húzódik, és több köze van a csendhez, mind bármiféle tevékenységhez. Ezt fürkészem, ehhez<br />
szeretnék igazodni, ehhez vagyok rendszeresen hűtlen, és mégis ez vár vissza mindannyiszor: ez<br />
az, ami a dolgok legmélyén ehhez a „helyhez” is köt.<br />
Konkrétan pedig: beszéltem már a Sapientiás ténykedésemről, amely a jövőben is bizonyára<br />
egyre bővülő munkát fog jelenteni. Be kell még fejeznem a doktori dolgozatomat is. A Gimnáziumban<br />
ismét hittant tanítok, ami számomra izgalmas lehetőség arra is, hogy a teológiában tanultakat<br />
az élet nyelvére fordítsam le. Örülnék, ha valamilyen módon a liturgikus tanulmányaimat a közösség<br />
szolgálatába állíthatnám. Ennek konkrét formáit még keresni kell, de számomra ezt jelenti már<br />
most a Liturgikus Tanács vagy a Bazilika Műhely munkájában való részvétel. Szívesen foglalkozom<br />
teológiai/liturgikus témájú írások fordításával, ilyeneket készítettem már a <strong>Pannonhalmi</strong> Szemle<br />
számára is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal teológusok olvashassanak régi, a<br />
liturgiatörténet szempontjából fontos szövegeket – hiszen tudom azt, hogy ezek ismerete számomra<br />
6
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
is mennyit jelentett: a tanári munkámat is nem utolsósorban ilyen szövegek közös olvasására<br />
szeretném alapozni. Nagyon fontosnak tartom a liturgikus nevelés-apostolkodás feladatát is. Erről<br />
egy a MALEZI (Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet) körül szerveződő, fiatal liturgikusokból<br />
álló csapattal is gondolkodunk: egyre több olyan fiatal pap van ma Magyarországon, akik külföldön<br />
(elsősorban Rómában) kaptak liturgikus képzést, illetve olyanok, akik fontosnak tartják a liturgia<br />
ügyét. Próbálunk kapcsolatot tartani egymással, illetve a közös munka lehetőségeit megtalálni.<br />
Legutóbb most augusztus végén találkoztunk, immáron ötödször. Pannonhalmát idén hárman,<br />
Gergely, Bánk és én képviseltük. Gondoltunk liturgikus táborok szervezésére, kutatásaink<br />
eredményeinek megosztására, egy leendő tankönyv szerkesztésére. Legközelebb november 18-án,<br />
egy a MALEZI által szervezett egy napos konferencián találkozunk ismét, ahol a készülő püspöki<br />
szinódus eukarisztiáról szóló munkadokumentumát, és az abban megfogalmazott kérdéseket fogjuk<br />
tárgyalni. Itt két bencés is lesz az előadók között. Februárban pedig a Magyarországon liturgiát<br />
oktatók számára lesz találkozó.<br />
Készítette: Rábai László<br />
ÚJ MUNKAKÖRÖK<br />
<strong>2004</strong>. augusztus 1-jétől<br />
PANNONHALMA<br />
Lőrincz Pál eddigi munkakörei megtartása mellett<br />
esperes, a házgondnoki dispozíció alól<br />
felmentve<br />
Borián Elréd dr. eddigi munkakörei megtartása mellett az<br />
Oblátusszövetség lelki igazgatóhelyettese<br />
Vincze Iván a főmonostor gondnoka<br />
Fehérváry Jákó társmagiszter, a Sapientia Szerzetesi<br />
Hittudományi Főiskola tanára, gimnáziumi<br />
hittanár<br />
Ontko Henrik gyakorló gimnáziumi tanár,<br />
gyakorló diákotthoni nevelő<br />
Szita Bánk eddigi munkakörei megtartása mellett<br />
beteggondozó (szeptember 18-ától)<br />
A <strong>Pannonhalmi</strong> Gazdasági Tanács tagjai<br />
szeptember 18-ától:<br />
Dr. Várszegi Asztrik főapát (elnök)<br />
Hortobágyi Cirill<br />
Halmos Ábel<br />
Horváth Dori Tamás<br />
Lőrincz Pál<br />
Varga Mátyás<br />
Vincze Iván<br />
TERÜLETI APÁTSÁG<br />
Nyiredy Maurus dr. eddigi munkakörei megtartása mellett<br />
az esperesi dispozíció alól felmentve<br />
Hortobágyi Arnold hitoktató és lelkipásztori munkatárs<br />
Győr-Ménfőcsanakon (egy évig)<br />
A PANNONHALMI SZEMLE őszi (<strong>2004</strong>/3.) számának témája:<br />
a z i d e g e n h e l y e<br />
Beke Dorottya: „Ha jövevény lakik földeteken…” – menekültsorsok ma Magyarországon; Zsengellér József: A topográfia<br />
mint teológia Tóbiás könyvében; Bernhard Waldenfels: Idegen helyek; Kováts András: Bevándorlás és letelepedés az<br />
Európai Unióban; Tóth Judit: Menekültek Magyarországon a jogi szabályozás tükrében; Diósi Ágnes: Hontalan állampolgárok<br />
– a cigányok vándorló népe; Török Zsolt: Társak az Úton – Keresztény zarándoktérképek az ókortól a XVI. századig<br />
Győrffy Iván: Határforgalom – Abbas Kiarostami filmjeinek hétköznapi poézise;<br />
Veres Bálint: Luigi Nono – a megbénult követ<br />
„Bárki vagy, aki a mennyei hazába igyekszel…” – a pannonhalmi bencés<br />
közösségről készített film szövegkönyve<br />
Durs Grünbein, Uri Asaf és Hadewich versei<br />
FRISS SZÁMAINK MINDIG MEGTALÁLHATÓK a nagyobb budapesti és vidéki könyvesboltokban.<br />
MEGRENDELHETŐ A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN: 9090 Pannonhalma, Vár 1. (e-mail: szemle@osb.hu),<br />
OLVASHATÓ AZ INTERNETEN: www.osb.hu/Szemle; www.ceeol.com<br />
7
Melki meditáció<br />
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
Templomba menet sokszor megálltam egy római sírkő előtt, amely Marcus Aurelius idejéből, a II. századból<br />
származik, és a templom kerengő felőli bejárata előtt látható. Egy Cupita nevű asszony állíttatta, aki elvesztette<br />
tizenhat éves fiát, akit Aiuccionusnak hívtak, és lányát, Secundinát, aki pedig csak hat évet élt. A felirat szerint<br />
az anya nemcsak nekik, hanem magának is készíttette („Cupita mater viva fecit et sibi”). Kőbe véste fájdalmát:<br />
a baloldalon a fiát római ruhában egy kis galambbal ábrázolta, ami a lélek jelképe, és mindmáig gyakori szimbólum<br />
a sírokon. A jobb oldalon a lányát kezében gránátalmával, amely az örökélet jelképe. A sírkőből egy<br />
keresztény templom oltárköve lett, majd a melki apátság kerengőjébe kerül ajándékozás révén.<br />
Nyáron a kolostor imatermében a szerzetesi<br />
imádság hét órakor kezdődik,<br />
utána pedig a szentmise következik a<br />
kápolnában. Reggel még csendes volt a<br />
napközben turistacsoportokkal tele<br />
levő templom, a szerzetesi kórusban<br />
ülve szemléltem a barokk fénykorának<br />
mesterművét. A hatalmas főoltár központjában<br />
meglepő módon nem egy<br />
festmény, hanem ember nagyságú szobrok<br />
állnak, középpontban Szent Péter<br />
és Pál találkozása vonja magára a tekintetet.<br />
Szent Péter alakja egy kicsit tudatosan<br />
magasabb, mint a lehajló Pálé,<br />
mellettük próféták szobrai állnak. Dávid<br />
király a lantját fogja, és koronás fejével<br />
Szent Péterre néz. Az oltáriszentségtartó<br />
fölött a pápai tiara idézi fel<br />
részben a katolikus egyház tanítását az<br />
apostoli utódlásról, másrészt mindenkori<br />
vezetőjét. Nehezen vettem ki, hogy<br />
mi is lehet a halvány bordó háttér. De<br />
aztán rájöttem: ez is egy hatalmas színházi<br />
függöny, mert függönyt festettek a<br />
Szent Benedek, illetve Szent Kolomán,<br />
a kolostor védőszentje tiszteletére állított<br />
mellékoltár hátteréül, valamint a<br />
kápolna és az imaterem falaira is a kereszt,<br />
illetve egy bibliai jelenet köré. A<br />
barokk a „szent színház” (theatrum<br />
sacrum) tere, ez az egyik titka.<br />
Az apostolok fölött egy óriási korona<br />
látható, a tekintetet még magasabbra<br />
emelve a földgolyón ülő Atyát látjuk,<br />
mellette Mózes és Áron, legfelül pedig<br />
a messze sugárzó, győzelmes kereszt<br />
van. A kinyíló függöny közepén a második<br />
Timóteus levélből vett részlet olvasható<br />
latin nyelven, amely magyarul<br />
így hangzik: „Csak azt koszorúzzák meg, aki szabályszerűen harcol.” Szent Pál ezt a hasonlatot az ókori<br />
sportversenyek világából kölcsönzi, ahol babérkoszorúval koszorúzták meg a győzteseket. A korona mellett<br />
pálmaágat tartó angyalok láthatók, amelyek jelzik, hogy ez a korona nem egy királyi koronát vagy a pápáét<br />
jelképezi elsősorban, hanem az igaz hívőket megillető élet koronáját, amelyet az Atyától kapunk.<br />
Az egyik délután a nyugalomba vonult apát úr, Bukhard Ellegast tanulmányát olvastam, amelyben Paul Troger<br />
festményeit elemzi, aki az osztrák barokk apátságok legjelentősebb festője volt. Szűz Mária-oltárképeiről, freskóiról<br />
az apát úr azt állapította meg, hogy az egyik jellemzőjük az ellenreformációs cél, mert a gonosz alak, akit<br />
Mária legyőz, az evangélikusokra és a kálvinistákra utal. A melki templom ’színpadképe’ vagy a győri egykori<br />
jezsuita, a mai bencés templom freskója, Loyolai Szent Ignác megdicsőülése is hasonló célt szolgálhatott. A<br />
melki szószék főalakja egy asszony, aki keresztet tart, és a Napba néz, amely Krisztus ősi szimbóluma. A gonosz<br />
megpróbálja lerántani, de az angyalok védelmezik az igaz hitet megjelenítő asszonyt, a gonosz korabeli<br />
jelentését pedig nem nehéz kitalálni.<br />
8
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
A kulturális ügyekért felelős Pater Martin, aki nem pap, de a megkülönböztetés elkerülése végett, őt is paternek<br />
szólítják, felhívta még a Szentháromságot jelképező számszimbolika jelentőségére is a figyelmemet. A Szentháromság<br />
szimbólumaként magyarázta a tér hármas elrendezését, a templomhajót, amelyre mintegy ráborul a<br />
Szent Péter-bazilikát utánzó gyönyörű kupola, és legfelül a laterna, a megvilágítást szolgáló kis torony. Ha felnézünk,<br />
akkor a Szentlélek galambját látjuk, a Szentlélek árasztja a fényt a templomban levőkre. Az orgona is<br />
három részből áll, és három angyal magaslik föléjük, mert a zene és az isteni világ érzékelése a 17–18. században<br />
összetartozott, érzelmileg is megpróbálta megérinteni az emberi szívet. A mindenfelől csillogó aranyozás<br />
ma kissé túlzásnak tűnik, de Isten dicsőségét akarta visszatükrözni. A fény és az árnyék tudatos játékával,<br />
amint azt Burkhard apát úr is kiemelte, a barokk mesterek tanítani akartak, és elkülönítették a föld, a hit és a<br />
menny színeit.<br />
A nap közepén imádságra hívta az embereket a szószék mellett álló gyönyörű hangú kis barokk orgona, amelyen<br />
legtöbbször Pater Brunó játszott (a nagy orgonát éppen javították). Két bencés ment ki az oltár elé, bevezették<br />
az elmélkedést, és elimádkoztuk az Üdvözlégyet, dávidi zsoltárokat énekeltünk, vagy a mai ember érzelemvilágát,<br />
gondjait tükröző szövegeket recitáltunk, szentírási olvasmányt hallgattunk, és elmélkedéssel bővített<br />
könyörgéssel szenteltük meg a nap közepét. Érződött, hogy sokan örömöt, békét lelnek ebben az imádságban.<br />
Megérkezésem után hamarosan lelkigyakorlat kezdődött, amelyre bejöttek a plébános rendtársak is. II. József,<br />
bár nem oszlatta fel az osztrák bencéseket, elrendelte, hogy jó részük menjen ki plébániákra. Körülbelül harmincan<br />
voltunk, és ebből legalább húsz bencés elég távoli plébániákon él. A fiatal Lukács atya, aki eddig hittant<br />
tanított az iskolában, szeptembertől szintén plébános lesz, látszott rajta, hogy nem könnyű számára a változtatás.<br />
Melkben már nincs diákotthon, szeptembertől három bencés tanít a körülbelül nyolcszázötven fős<br />
nyolcosztályos gimnáziumban, az igazgató már régóta civil. Wilfried atya a perjel és az iskola igazgatóhelyettese,<br />
aki nagy gonddal szervezi a Melk és Pannonhalma között tizennyolc éve meglevő iskolakapcsolatot.<br />
Az elmélkedések előtti első szentmisén Georg apát úr az evangélium után felolvasta a világháború után elhunyt<br />
rendtársak névsorát, halálozásuk idejét, majd lementünk a kriptába is, és ott imádkoztunk a másik világba távozottakért.<br />
A lelkigyakorlatot a 83 éves, rendkívül fiatalos lelkületű Reinhold Stecker püspök úr tartotta, aki<br />
legtöbbet a Szentlélekről és az új egyházképről beszélt. Megemlítette, hogy modern nyelvezettel is kellene a<br />
Lélekről beszélni, és szerinte jó hasonlat a ’légkondicionáló’. A Lélek szerinte nagyon hasonlít a légkondicionálóra,<br />
mert felfrissít bennünket. A lelkigyakorlat után kirándulni mentünk két premontrei kolostorba, az osztrák<br />
Geras és a cseh Nové Říši közös kiállítását néztük meg. A cseh kolostor kápolnájának egyik festménye a<br />
legemlékezetesebb számomra, mert a Mária-oltárkép fölött a Szentháromságnak egy nagyon ritka ábrázolása<br />
látható. Az Atya úgy tartja Jézust, ahogy Mária szokta, vagyis az Atya egyben szerető, szenvedő anyja is az ölében<br />
fekvő, halott Fiúnak. El Greconak is van egy Szentháromság című ismert festménye, de ott az Atya a keresztről<br />
levett fiút tartja püspöksüveggel a fején, vagyis nincs ’anyai’ vonása. El Greco képén viszont a ragyogó<br />
fényt árasztó Lélek kettejük felett lebeg, fontosabb szerepe van, mint a premontrei kápolna festményén.<br />
A reggelit az ebédlő melletti kis teremben fogyasztottuk el, az ételek mellett különböző teák is ki voltak téve,<br />
köztük örömmel fedeztem fel a pannonhalmi filteres teát, amelyet csipkebogyó teával ízesítettem. Meglepetést<br />
keltett, hogy a kávét is mézzel édesítettem, próbáltam rábeszélni a melki rendtársakat, hogy ők is próbálják ki,<br />
de nem sikerült. Egy rusztikus kép függött a falon: cica, kakas, tyúk és egy füvet rágó kecske nézett velem<br />
szembe, amelyet egy kislány fejt. A kecske olyan jóízűen evett, hogy nekem is jó étvágyam lett tőle. Egy falinaptáron<br />
minden reggel egy bölcs mondást olvashattunk, az egyiken elgondolkodtam: „A függetlenség egészen<br />
más, mint a szabadság.”<br />
Az ebédlőben is megragadott két festmény, az egyik a haldokló Skolasztikát ábrázolta, akinek kezére és arcára<br />
felülről fény esett. Kezét úgy tartja, mintha elengedné az elrepülő galambot, a túlvilágra távozó lelkét. A másik<br />
festményen az idős Benedek megáldja a mérgezett kelyhet, amelyből előjön a kígyó. Benedeknek a neve is áldottat<br />
jelent, talán ez a jelenet azt jelenti, hogy aki megáldja a rosszat, el is távolítja azt.<br />
Jó idő esetén a vacsorát a kerengő kertjében fogyasztottuk el, ahol a nyugalomba vonult korábbi perjel, Brunó<br />
atya látható élvezettel mesélte életének élményeit, élvezet volt közben nézni a ragyogó, kissé huncut szemeit.<br />
Gottfried atyával a könyvtárról, egy litván asszony disszertációjáról beszélgettem, Adolf atya a vendégekről,<br />
Martin atya a koncertekről beszélt, az egyiken egy fiatal magyar zeneszerző, T. Beischer-Matyo Spirit of Europe<br />
című művét is előadták, és ez volt az egész koncert címe is. Martin atya gyönyörködött a kert növényeiben, és<br />
büszkén mutatta a citromfát is, amelyről sajnos leesett egy citrom. Felvette, és hangosan elgondolkodott azon,<br />
milyen jó lenne ezt Brunó atya kávéjába belecsavarni, és meglesni, amikor megissza.<br />
Július végén megjelent Tamás és Fidél atya egy biciklis csapattal. Nem kis meglepetést keltett, amikor megmondták,<br />
hogy több mint kilencszáz kilométert tekernek le, a nem éppen sík osztrák terepen. Jó volt magyar<br />
szót hallani, ismert arcokat látni. Egy napon indultunk hazafelé, csak ők kerékpárral, én pedig vonattal.<br />
Ebéd közben megköszöntem Georg apát úrnak és a közösségnek, hogy júliusban Melkben élhettem, és kértem,<br />
hogy imádkozzunk egymásért. Összeköt a múlt, az elevenítő Lélek mutassa meg mindkét apátságnak a helyes utat.<br />
9<br />
Elréd atya
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
ÚJ KIADVÁNYOK<br />
Igeliturgikus útmutató 2005<br />
(Bencés Kiadó)<br />
Egy év ünnepei<br />
(liturgikus orgonamuzsika a <strong>Pannonhalmi</strong><br />
Bazilika orgonáján – Áment Lukács;<br />
<strong>Pannonhalmi</strong> Főapátság)<br />
A Katolikus Egyház Svájcban<br />
(Ecclesia Sancta 8.; MKPK Egyháztörténeti<br />
Bizottsága)<br />
KIRÁNDULÁSOK, TÚRÁK,<br />
PROGRAMOK<br />
Iskolánk a nyári vakáció idejére is lehetőségeket<br />
ajánl fel a szabadidő közös eltöltésére.<br />
Ezen a nyáron is – többnyire az osztályfőnökprefektus<br />
vezetésével – szerveződtek különféle<br />
túrák: kerékpártúra (Tiszaújfalura és Salzburgba),<br />
csónaktúra (a Bodrog magyarországi<br />
szakaszán), gyalogtúra (Pannonhalma és Tihany,<br />
Magas-Tátra, erdélyi havasok).<br />
Diákjaink egy kisebb csoportja (20 fő) – immár<br />
hagyományosan – Söréden segített a fogyatékos<br />
gyerekek nyaraltatásában. Egy-egy hetet<br />
vállaltak diákjaink, hogy segítsenek az ottani<br />
munkában. Kb. 25 sérült részére 30 egészséges<br />
fiatal szervezi a szabadidős programokat és<br />
gondozza, kíséri egész nap a rábízott fogyatékosokat.<br />
Minden nap más-más őrzője van<br />
mindegyiküknek, hogy így sokféle kapcsolat<br />
alakulhasson ki. Diákjaink számára a Söréden<br />
eltöltött napok próbára tevő, érlelő tapasztalatot<br />
jelentettek.<br />
Augusztus 9. és 18. között, tíz napon át két<br />
francia színész-rendező-drámapedagógus tartott<br />
kurzust diákjaink számára, amelynek lezárásaként<br />
a bazilika mellett a népbejáró előtti<br />
részen előadták Kolumbusz Kristóf könyvei<br />
című darabot, amelynek szövegkönyve Paul<br />
Claudel hasonló című drámájának és Pablo<br />
Neruda verseinek felhasználásával készült. Az<br />
előadáshoz kapcsolódó vizuális anyagot és fotókat<br />
az iskola diákjai készítették Philippe<br />
Brame fotóművész vezetésével, aki ugyanebben<br />
az időben tartott fotókurzust egy másik<br />
csoport számára.<br />
A nyári programok között új színfolt volt, hogy<br />
egyik diákunk Sport a kultúrában kultúra a<br />
sportban címmel kiírt pályázat egyik győzteseként<br />
Szlovéniában, egy nemzetközi táborban<br />
képviselte Magyarországot. Az ő beszámolóját<br />
olvashatjuk a továbbiakban.<br />
Tamás atya<br />
10<br />
PANNO
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
GYŐZTESEK TALÁLKOZÓJA SZLOVÉNIA – PIRAN<br />
Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy „Sport a kultúrában – kultúra a sportban” címmel kiírt pályázat<br />
nyerteseiként Helyes Annával kiutazhatunk Szlovéniába, Piranba egy nemzetközi találkozóra, és ott Magyarországot<br />
képviselhetjük. Fejtörést okozott, hogy még meg kellett írni a pályázaton kívül egy önéletrajzot és az eszszé<br />
egy rövid részletét magyarul és angolul, ami miatt a maradék időt is felkészüléssel töltöttem. Az összejövetelre<br />
a következő 11 országból látogattak el a fiúk és lányok: Ausztria, Bulgária, Ciprus, Hollandia, Horvátország,<br />
Lengyelország, Németország, Olaszország Szlovákia, Szlovénia és Magyarország.<br />
Piranba három körül érkeztünk meg Annával, és a szüleimmel. Piran a szlovén tengerpart legszebb városa.<br />
Tengerbe benyúló földnyelven, a Cap Puntén és egy domb lejtőin fekszik, ez teszi egyedülállóvá. Igazi olasz<br />
hangulatú kikötőváros, omladozó vakolatú szép régi paloták, szűk utcácskák, eldugott kis kerek templommal,<br />
melynek tornya a velencei Campanile kicsi mása. Az óvárost szinte teljesen épen maradt városfal övezi. Csodálatba<br />
ejtett minket a város kis, szűk, autóval járhatatlan utcáival. Akkor viszont már kevésbé tetszett ez a tulajdonság,<br />
amikor a hotelt csak két óra keresés után találtuk meg emiatt.<br />
Az első két napban, ami az ismerkedésre volt, sok mindent megtudtunk egymásról. Bemutattuk országaink<br />
nevezetességeit, hagyományait, különleges ételeket, italainkat, városunkat, iskolánkat és természetesen magunkat<br />
és hobbinkat. Mi ezt a bemutatót úgy próbáltuk még emlékezetesebbé varázsolni, hogy különféle magyar<br />
ételekkel (kolbásszal, győri keksszel, mézeskaláccsal és még sok mással) kínáltunk meg mindenkit, és minden<br />
résztvevő kapott egy kis prospektust a saját nyelvén vagy angolul Magyarországról, a borokról, országunk Világörökségeiről.<br />
A napok nagyon izgalmasan teltek. Minden nap kötött programunk volt, ami meg is lepett, mert először azt<br />
hittem, hogy időnk nagy részét kirándulással és a tengerparton töltjük majd. A különböző workshopok viszont<br />
rettenetesen szórakoztatóak voltak. Engem legjobban a délelőttönkénti sport, a rémtörténetírás, és a „rajzold le a<br />
szót” című játék fogott meg. Volt, ami elsőre nem tetszett, de a végén mindegyiket nagyon élveztem, mint például<br />
a dalszövegírást, ami nem éppen az erősségem, de végül is a csapatmunka mindig meghozta a gyümölcsét. Ezt<br />
főleg a két horvát lánynak köszönhettük, mert csodaszépen tudtak énekelni és nagyon össze tudták fogni a társaságot.<br />
Úgy éreztem, hogy mindenki szívvel-lélekkel dolgozik, és mindenkit összeköt egy közös cél, és ez nagyon<br />
meglepett. Elgondolkodtató volt számomra, hogy 22 ember nagyon jól együtt tudott dolgozni, annak ellenére,<br />
hogy a közös nyelv, az angol, senkinek sem volt az anyanyelve. Megvolt minden egy jó csapathoz, mert mindig<br />
csoportmunka folyt. Voltak, akik a hangulatot tartották a magaslaton, és folyton felvidítottak minket, ha megoldhatatlannak<br />
tűnt a feladat, itt főleg a holland lányokra, a két olasz fiúra, na és persze Domanra, az egyik vezetőre<br />
gondolok. Egy vidám csapat viszont nem ér semmit a hajtó egyéniségek nélkül, akik munkára ösztönzik az egész<br />
csapatot, mint Julie, az osztrák lány, a két horvát lány, vagy Ralitsa Bulgáriából. Ebben a csapatvezetők is besegítettek<br />
körültekintésükkel, szervezőkészségükkel, fáradhatatlanságukkal és vidámságukkal. Mi is beleadtunk<br />
apait-anyait. Így az összes program: a dráma, a dalírás, a rémtörténetek, a rajzok, a „körjátékok”, a rajzolás leírás<br />
alapján, a délelőtti sport rettenetesen jól sikerült, szórakoztató volt és nehéz lesz elfelejteni bármelyiket is. A<br />
csapatmunkában volt, akinek az angol nyelv néha nehézségeket okozott de ezeket nagyon jól áthidalták az<br />
érintettek néha mutogatással, nyelvváltással, körülírással, néha pedig megkérdezték társukat. Volt még egy két<br />
lábon járó kéziszótárunk is Domen személyében, aki nagyon jól beszélt angolul.<br />
Pénteken jött az Európai Bizottság küldöttsége, aki ellenőrizte az egész heti munkánkat. Kijött a szlovén TV<br />
is, hogy feltegyen pár kérdést a résztvevőknek a táborral kapcsolatban, vagy hogy mi a véleményük az EU-ról.<br />
Nagyon büszke voltam, hogy olasz barátommal mi ketten nyilatkozhattunk.<br />
Mindvégig hálával gondoltunk a magyarországi szervezőkre, akik sok éve gondozzák ezt a mozgalmat. Most<br />
én is megtapasztaltam, milyen remek lehetőség ez saját kultúránk terjesztésére és mások megismerésére.<br />
A legtöbb résztvevővel e-mailen tartom a kapcsolatot, sőt próbálunk összehozni egy sítábort is, mert Julie<br />
nemrég tette le a síoktatói vizsgát. Nem hiába köszöntünk el úgy hogy: Jövőre remélhetőleg újra együtt! Tehát<br />
mindannyian újra indulunk majd az Europe at School pályázatán.<br />
Környei Miklós<br />
a <strong>Pannonhalmi</strong> Bencés Gimnázium és Kollégium<br />
X.A osztályos tanulója<br />
11<br />
PANNO
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
H Í R E K<br />
május 28.<br />
Gelencsér Gábor tartott előadást a Gimnázium<br />
Teleki-termében A filmforma transzcendentális<br />
lehetőségeiről.<br />
május 29.<br />
A Bencés Diákszövetség 15. országos találkozóját<br />
tartotta Pannonhalmán. Az ünnepi<br />
szentmisét követő baráti találkozón az ünnepi<br />
előadó Olofsson Placid (a Gulágot is<br />
megjárt vasmisés) bencés atya volt.<br />
május 30.<br />
A pannonhalmi bazilikában, kompletórium<br />
keretében, Kerekes Hubert testvér oblációt<br />
tett.<br />
május 31.<br />
A bazilikában Ruppert István orgonahangversenyét<br />
hallgathattuk, közreműködött<br />
Bognár Krisztina énekművész.<br />
június 2.<br />
Az idei ünnepi könyvhét megyei megnyitóján<br />
Varga Mátyás atya mutatta be a tizenkét<br />
éve működő Bencés Kiadó kiadványait.<br />
A következő évek tervei között szerepel<br />
igényes kortárs teológiai művek kiadása<br />
is.<br />
június 3-5.<br />
A Főapátság adott otthont az V. Országos<br />
Pannon Bormustra rendezvényének, melynek<br />
keretében a többségében külföldi zsűri<br />
több mint 80 pincészet közel 200 borát bírálta<br />
el és választotta ki közülük a legjobbakat,<br />
a csúcsborokat.<br />
június 5.<br />
A „Kács Jövőjéért Kulturális Egyesület”<br />
kezdeményezésére az egykori kácsi apátság<br />
épületmaradványainál emléktáblát helyeztek<br />
el. Ez alkalommal Hortobágyi Cirill perjel<br />
atya tartott előadást Monostori gyógynövénykultúra<br />
címmel és mutatta be az általa<br />
rendezett időszaki kiállítást Kácson.<br />
június 15.<br />
Az Alkotmánybíróság tagjai látogattak Pannonhalmára.<br />
Asztrik főapát úr köszöntőjét<br />
követően megtekintették az időszaki kiállítást,<br />
majd felkeresték az apátsági pincészetet.<br />
június 17-18.<br />
A FIDESZ budapesti csoportja tartott kihelyezett<br />
ülést Pannonhalmán.<br />
június 18.<br />
A bazilikában hatvan éves papi szolgálatáért<br />
adott hálát Bócz Boldizsár és Galambos<br />
Iréneusz atya, hatvanöt éves szolgálatáért<br />
pedig Olofsson Placid atya. A gyémánt- és<br />
vasmise főcelebránsa Asztrik főapát úr<br />
volt.<br />
június 30.<br />
A megyei bíróságok elnökei keresték fel<br />
monostorunkat Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb<br />
Bíróság elnökének a vezetésével.<br />
július 8-11.<br />
A bencés oblátus/obláta közösségeink lelkigyakorlatot<br />
tartottak Hortobágyi Cirill<br />
perjel atya vezetésével. Szent Benedek<br />
nyári ünnepéhez kapcsolódóan a bazilikában<br />
énekelt az angliai Ampleforth bencés<br />
apátságának fiúkórusa.<br />
július<br />
A Rákóczi Szövetség meghívására a határon<br />
túli magyar katolikus papnövendékek képviselői<br />
találkoztak monostorunkban, majd<br />
a Kárpát-medence magyar történelemtanárai<br />
számára „A felmentett végvár!” – fejezetek<br />
hazánk és Európa közös történetéből<br />
címmel rendezett találkozót a határon túli<br />
magyarokért tevékenykedő szervezet Pannonhalmán.<br />
augusztus 9-18.<br />
Diákjaink egy csoportja számára Sophie-<br />
Marie Bouts és Cécile Maudet párizsi színész-rendező<br />
és drámapedagógus tartott<br />
ismételten kurzust. A tábor résztvevői a<br />
ház lakói és meghívott vendégek számára<br />
előadták a bazilika előtti téren a Kolumbusz<br />
Kristóf könyve című darabot, amelynek<br />
szövegkönyve Paul Claudel hasonló című<br />
drámájának és Pablo Neruda verseinek felhasználásával<br />
készült. Az előadáshoz kapcsolódó<br />
vizuális anyagot és fotókat iskolánk<br />
diákjai készítették Philippe Brame fotóművész<br />
vezetetésével.<br />
12<br />
PANNO
augusztus 6.<br />
Juhász-Laczik Albin és Ontko Henrik valamint<br />
Fazakas Márton O.Praem testvéreket<br />
Asztrik főapát úr pappá szentelte a bazilikában.<br />
Ezt követően Pannonhalmán, Budapesten<br />
a Szent Szabina kápolnában, Nagykaposon<br />
és Veszprémben (szülővárosukban)<br />
tartottak újmisét.<br />
augusztus 15.<br />
Asztrik főapát úr pappá szentelte Oravecz<br />
János OSB testvért Jeruzsálemben.<br />
augusztus 19.<br />
Szent István napi ünnepi közgyűlését Pannonhalmán<br />
tartotta a megyei önkormányzat.<br />
Az ünnepség előtt megkoszorúzták<br />
Szent István pannonhalmi szobrát, majd a<br />
bazilikában ökumenikus istentiszteletre<br />
került sor, amelyen részt vettek a megye<br />
püspökei. A főapátsági könyvtárban az ünnepi<br />
beszédet Bánhegyi Miksa atya tartotta,<br />
majd köszöntötte a megjelenteket Csáky<br />
Pál szlovák miniszterelnök-helyettes. Az<br />
ünnepi közgyűlésen adták át a megye legrangosabb<br />
kitüntetését, a Kék Szalagot,<br />
amit ebben az évben a győrzámolyi születésű<br />
Kozma Imre atya vehetett át Szakács<br />
Imre megyei elnöktől.<br />
augusztus 20.<br />
Szt. István királyunk ünnepén Asztrik főapát<br />
úr tartotta az ünnepi liturgiát és homiliát<br />
a bazilikában, amelyre közelebbről<br />
és távolabbról nagy számú zarándok érkezett.<br />
A szentmise után a várkerületen ősi<br />
mesterségekkel ismerkedhettek meg a látogatók,<br />
az ünnep estéjén pedig elhangzottak<br />
a bazilikában Szent István Intelmei. Az ünnepi<br />
orgonahangversenyt a bazilikában<br />
Elekes Zsuzsanna tartotta.<br />
PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG<br />
TRAMINI<br />
2003<br />
A tramini fajtára is<br />
rányomta bélyegét a<br />
2003-as év. A tavalyi<br />
szélsőséges évjáratban a<br />
magas, 23 MM o -kal<br />
sikerült szüretelnünk a<br />
szőlőfürtöket a nyúli<br />
határban.<br />
A szőlőfajta jellegzetes<br />
vastag bogyóhéja<br />
szépen megőrizte a fajtára<br />
jellemző illat- és<br />
ízjegyeket.<br />
A feldolgozás során<br />
a préselést a musttisztítás,<br />
majd az erjedés<br />
követte acéltartályban.<br />
A nagytestű fehérborok<br />
gazdag ízvilágának<br />
kialakulása azonban<br />
nem nélkülözheti a<br />
fahordós érlelést sem.<br />
Ezért került a tramini<br />
nyár elején fahordóba,<br />
ahol a fajta elsődleges<br />
illat- és aromajellemzői<br />
kiegészültek a fahordó<br />
ízvilágával.<br />
Színe halványsárga,<br />
mozgása lassú, mely<br />
árulkodik a bor struktúrájáról.<br />
Illatában rózsaillatjegyek<br />
keverednek a<br />
hordós érlelés illatával.<br />
A szájban könnyed<br />
testességet mutat, melyet<br />
jól alátámaszt a<br />
bor savtartalma. Karakteres<br />
íze hosszan<br />
megmarad a szánkban.<br />
Hosszúéletű, jól tárolható borról van szó.<br />
Szép kiegészítője lehet zöldség- és sülthúsételeknek,<br />
vagy kellemes társ az őszi napsütésben.<br />
Liptai Zsolt<br />
borász<br />
13<br />
Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy az<br />
érdeklődők szakszerű vezetéssel betekintést<br />
nyerhetnek az egy éve átadott <strong>Pannonhalmi</strong><br />
Apátsági Pincészet munkájába és<br />
megkóstolhatják a pincészet borait.<br />
A pincelátogatásra a <strong>Pannonhalmi</strong> Főapátság<br />
TriCollis Tárlatvezető Irodájában<br />
lehet jelentkezni.<br />
Telefon: 96/570-191, Fax: 96/570-192<br />
E-mail: tricollis@osb.hu
SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR<br />
BAKONYBÉL<br />
NYÁRI ESEMÉNYEK<br />
A nyári hónapok eseményekben, vendégekben és kerti munkában gazdag időszak. A<br />
teljesség igénye nélkül a jeles vendégekről, eseményekről pár szóban emlékezünk<br />
meg, s egyben hálásan köszönjük mindazoknak, akik vakációjukban figyelmükkel,<br />
munkájukkal és szeretetükkel segítették közösségünket.<br />
Június 6-án, Szentháromság vasárnapján volt egyházközségünkben az elsőáldozás.<br />
Három kisgyermek és velük együtt családjuk készült a hitoktatók segítségével a szent<br />
ünnepre.<br />
Június 12-én, szombaton volt a Pueri Cantores, a niederaltaichi gyermekkórus (karvezető: P. Romanos OSB) hangversenye. A<br />
bajorországi Niederaltaich-hal szövődő kapcsolat másik szép jele, hogy idén is június második felében két bakonybéli általános<br />
iskolás fiatal a Niederaltaichi általános iskolába kéthetes tanulmányi útra mehetett, ugyanebben az időben két középiskolás fiatalember<br />
a metteni bencés gimnázium vendége volt.<br />
Június 27-én, vasárnap a szentmisét követően a Zarándokudvarban adtak hangversenyt a Cimbora Tábor énekkarosai (9-12 éves<br />
egri gyermekek). Műsorukon többek között Bach, Händel, Bárdos, Tinódi művei csendültek fel.<br />
Július második hetében a Tihanyi Apátság és egyházközség zarándoknépe szállt meg vendégházunkban, a fiatalok a jövő évi 950<br />
éves alapítási évfordulójukra készülve Pannonhalmáról Tihanyba zarándokoltak.<br />
<strong>2004</strong>-ben ünnepeljük a béli templom építésének 250 éves jubileumát. A szinkronitásnak szép jele, hogy a zirci és a tihanyi apátsági<br />
templommal egy időben, 1754-ben építették a bakonybéli apátsági templomot. Szent Benedek atyánk ünnepén, július 11-én Domonkos<br />
atya nyitotta meg A templom mint iniciációs tér c. kamarakiállítást a Monostor Galériában. Az ünnepi vesperáson tett<br />
oblátusfogadalmat Simon Ferenc Efrém atya valamint Kiss Pál Gábor Csanád testvér, másnap kezdődött monostorunk oblátusainak,<br />
a pécsi dékániának a lelkigyakorlata.<br />
A gyógynövénykertészet idén jelentős mértékben fejlődött, a beültetett területtel arányos mértékben növekedett a munka is. Sok<br />
segítséget kaptunk a nyári vendégeinktől s a bakonybéli nyári munkára jelentkező fiataloktól. Június 21-étől két héten át gyógynövénytermesztést<br />
tanuló hat fiatal végezte nyári gyakorlatát kertészetünkben. Júliusban Észak-Olaszországból néhány fiatal jött<br />
monostorunkba, hogy munkájukkal segítsenek, s közben ismerkedjenek Magyarország szépségeivel.<br />
Július 15-16-án Domonkos és Adalbert atya Kremsmünsterbe utaztak megtekintve az apátság biokertészetét és pisztráng-tenyészetét.<br />
Július 15 és 22. között Anzelm testvér 3 bakonybéli fiatal társaságában vadregényes túrát vezetett a Bihari-hegységben.<br />
Július 20-án az egyházközség kb. 30 híve Domonkos atya vezetésével elzarándokolt a grábóci szerb ortodox monostorba, majd<br />
a cikádori apátság romjait kereste fel. A zarándoklat Babits szekszárdi szülőházának megtekintésével, és borkóstolóval egybekötött<br />
vacsorával zárult.<br />
Július 23 és 28. között került megrendezésre a hittanosok tábora Tótvázsonyban. A 15 gyermekre Szekrényes Zita, Vajda András<br />
és Izsák testvér vigyáztak.<br />
Augusztus 6-án, Urunk Színeváltozása ünnepén Domonkos atya megszentelte a Szent Günter ikont, melyet Mátyássy László<br />
szobrászművész készített. Örömünkben osztozott az egyházközség, a körösszakáli monostorból, a Szent György-hegyről és a<br />
pannonhalmi monostorból érkező szerzetesek, számos jótevőnk és barátunk. A Szent Günter hagiografikus fémikon kivitelezését<br />
segítette a Veszprém Megye Kultúrájáért Közalapítvány, a Képző- és Iparművészeti Lekrorátus, Niederlataich polgárai és a Bakonybéli<br />
Szent Mauríciusz Alapítványt támogató jótevőink. Az ikont a Zarándokudvarban helyeztük el. Az ünnep alkonyán érkezett<br />
mintegy 250 egyházi középiskolás fiatalt egybegyűjtő zarándoknép, a Barátok útja, akik Tihanyból Pannonhalmára zarándokoltak.<br />
A kompletórium előtt Baky György polgármester úr köszöntötte a fiatalokat a templomban, akik éjszaka a Borostyán-kútnál<br />
bűnbánati liturgiát tartottak.<br />
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Izsák és Anzelm testvér részt vett a körösszakáli monostor búcsúján. Aznap a<br />
Borosytán-kő oldalában Budapestről, a Békásmegyeri plébániáról érkezett mintegy 500 zarándok ünnepelte a Szent Eukarisztiát.<br />
Augusztus 17-étől 25-éig monostorunk vendége volt Michel van Parys belga apát úr Chevetogne-ból. Látogatásának első felében<br />
zajlott a bakonybéli monostor kánoni vizitációja, második részében pedig lelkigyakorlatot tartott. Ezekben segítségünkre volt a<br />
szintén a monostorban vendégeskedő Tímár Ágnes ciszterci apátnő Kismarosról és Kocsis Fülöp atya Dámócról.<br />
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a dámóci monostor szerzetese, Fülöp atya hirdetett igét, a Szent Liturgia után a<br />
Zarándokudvarban volt Újkenyér- és Boráldás. A vesperást követő Klastromkerti partira az egyházközséget invitáltuk, számosan<br />
elfogadták a meghívást.<br />
Augusztus 29-én, a tanévnyitó ünnepségen Asztrik főapát úr áldotta meg a bakonybéli Általános Iskola udvarán épített Tudás Kútját.<br />
Szeptember első hetében Domonkos, Adalbert atya és Izsák testvér a szerbiai Kovilj monostorba látogatott.<br />
Szeptember 14-én Várszegi Asztrik főapát úr lektorrá avatta Izsák testvért, s hivatalosan felvette a diakonátusra készülők sorába<br />
Berkes János lelkipásztori kisegítőt.<br />
Szeptember 6 és 15. között Izsák testvér két római tanulótársát, az argentin Christian Almada testvért, zongoraművészt és a<br />
montecassinoi monostorból Luigi di Bussolo testvért láttuk vendégül. 15-én Christian testvér Izsák testvér közreműködésével<br />
nagyszerű koncertet adott a templomban az iskolától kölcsön kapott zongorán.<br />
Anzelm testvér<br />
14<br />
PANNO
A SZAKRÁLIS TÉR<br />
SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR<br />
(Részlet „A templom mint iniciációs tér” című írásból. A szöveg teljes<br />
teredelmében a Borostyán-Kút idei ünnepi őszi számában olvasható.)<br />
A keresztény templom, mint épített szakrális tér, zárt és egyben<br />
nyitott, azaz a belső tér szerves kapcsolatban áll a kozmosszal, a<br />
teremtett világgal. Amiként a templom belső terében imádkozónak<br />
szerves kapcsolata van azzal a világgal, amelyből a templomba érkezett.<br />
Így a bakonybéli templomnak is van egy külső és egy belső<br />
tere. A templom külső tere az évszázadok folyamán markánsan<br />
megváltozott, a 18. század közepén ugyanis négyzetes várfal vette<br />
körül a templomot, amit Guzmics Izidor apát az 1830-as években<br />
lebontatott. Erről a várfallal körülvett monostorról és templomról<br />
két korabeli festmény maradt ránk. Az egyik a bakonybéli templom<br />
Szent Mauríciusz oltárának nagyméretű festménye, ahol az újonnan<br />
épült monostort és templomot Szent István és Boldog Gizellla<br />
felajánlja Szent Mauríciusznak és vértanútársainak. A másik kisebb<br />
méretű festmény a Győri Bencés Rendház refektóriumában<br />
látható, melynek a témája, kompozíciója csaknem azonos a Polinger<br />
Ignác pápai festőművész által készített Szent Maríciusz tiszteletére<br />
szentelt bakonybéli oltárképpel.<br />
Feltűnő, hogy a barokk templom nem magaslatra épült. Háromszáz<br />
éve, eddigi ismereteink szerint tudatosan, a középkori romokra,<br />
a megszentelt helyre akartak ráépülni. A Magas-Bakony legszebb<br />
völgyét hegyek koszorúzzák, mégis őseink 1000 éve — ismeretlen<br />
okok miatt — völgybe építették fel a monostort és a templomot.<br />
A legtöbb templom küszöbéig lépcsők vezetnek, az építtetők ezzel<br />
érzékeltetik, hogy a templom kimagaslik, megkülönböztetett<br />
helye van életünkben. Ezzel az általános gyakorlattal szemben feltűnő,<br />
hogy a bakonybéli templom küszöbe azonos szinten van a<br />
külső járószinttel. Ez a szintbéli azonosság az 1938-ban készült<br />
fotók szerint már akkor megvolt. Napjainkban a térszintek tehát<br />
nem különülnek el, nincs hierarchikus viszonyban a külső és a belső.<br />
Meglepő továbbá az a tény is, hogy a szentély és a templomhajó<br />
között sincs még egy lépcsőfoknyi különbség sem, igaz a templom<br />
főoltárához két lépcsőfokon lehet feljutni. Hogy két és fél évszázada<br />
a térszintek jobban elkülönültek, azt egyelőre csak feltételezzük.<br />
A szakrális tér egyszerre zárt és nyitott, úgy rejti el a betérőt, hogy képes legyen kint, a külvilágban<br />
létezni. A mesterségesen kiképzett tér akkor nevezhető szakrális térnek, ha az építész — sajátos eszközökkel<br />
— képes megteremti a kapcsolatot a külső és a belső világ között, a teremtmény s a Teremtő<br />
között és az önmagával meghasonlott emberen belül képes egységet, békét teremteni. A szakrális tér a<br />
kommunikáció, a communio helye, amely fokozatosan megtisztít és átformál: a Szenttel való találkozás<br />
egybeforrasztja mindazt, ami a bűn következtében széttöredeztek.<br />
A templom szakrális tér, melyben a Szent nevében gyűlhetünk egybe és rendkívüli erővel tapasztalhatjuk<br />
meg Isten szentségét. Itt mutatjuk be a szent áldozatot, itt részesedünk a Teremtő ajándékaiban.<br />
Az épített szakrális tér fogalma mellett meg kell különböztetnünk a természetes szakrális tér<br />
fogalmát, mely a nem emberkéz formálta, azaz a természetben található szent tereket jelöli, vö.: barlangok,<br />
szent ligetek.<br />
A szakrális tér iniciációs tér, a beavatás tere, mivel a templomba belépő ember a misztérium részese<br />
lehet. A beavatást közvetve az építész és közvetlenül a Szent Liturgiát vezető pap irányítja. Ők a kalauzok,<br />
akik segítenek a helyes önértelmezésben, az írások és az összekuszálódott emberi viszonyok értelmezésében,<br />
végső soron imádkozni tanítanak.<br />
Látóhatárunk a bűn következtében beszűkül, és elveszítjük szemünk elől a Szentlelket. Jézus<br />
Krisztus tanítása szerint a Szentlélek minden dologra megtanít bennünket. Szent Pál szerint Ő az, aki<br />
kimondhatatlan sóhajokkal imádkozik bennünk. Általa — fokozatosan — úgy láthatjuk önmagunkat,<br />
felebarátainkat, ahogy egyedül Isten lát bennünket.<br />
Anzelm testvér<br />
15<br />
A templom eredeti sisakjának tervrajza<br />
(a pannonhalmi Levéltár gyűjteményéből)
SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA<br />
E S E M É N Y N A P T Á R<br />
június 6. Templomunk búcsúja; az ünnepi szentmisét Sebők Sándor fóti plébános atya celebrálta.<br />
június 25-30. Mozgássérültek és mozgáskorlátozottak nyári lelkigyakorlata Fráter Judit pasztorálpszichológus<br />
vezetésével a Fraternitas Egyesület szervezésében.<br />
június 27-július 2. Szentjánosbogár-tábor Tiszaalpáron.<br />
július 4-9. Közösségünk évi lelkigyakorlata Binzberger Ákos magiszter atya vezetésével.<br />
július 10. Ünnepi szentmise keretében Bernadett nővér gyémántfogadalmát, Ágnes nővér örökfogadalmát<br />
és Eszter nővér fogadalom-újítását ünnepeltük.<br />
július 13-17. Nálunk talált otthonra a roma-misszió keretében szervezett roma-tábor Hegyháti Tibor<br />
pécsi egyházmegyés plébános atya vezetésével.<br />
július 19-21. A nyolcadik osztályból elballagott hittanosaink kirándulása Tihanyba Ágota és Ágnes<br />
nővérek vezetésével.<br />
július 19-29. Gitártábor Benedikta nővér közreműködésével. A tábor lakói részt vettek a Laudate Keresztény<br />
Könnyűzenei Fesztiválon Szegeden.<br />
augusztus 1. Társaságunk alapításának 77. évfordulója.<br />
augusztus 2. Közösségünk új jelölttel gyarapodott Káposztás Éva személyében.<br />
augusztus 3-5. Szabó Lajos és Csertán Károly vezetésével pannonhalmi fiatalok voltak a vendégeink<br />
kerékpártúrájuk során.<br />
augusztus 3. A XIII. Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor vendége volt Ágnes, Ágota és Eszter nővérünk<br />
Bugacon, a Hittanyán.<br />
augusztus 4. A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség lelkigyakorlatos táborában Ágnes és Ágota<br />
nővérek tettek tanúságot hivatásukról és a szerzetesi életről Tiszajenőn.<br />
augusztus 8-11. Tiszaalpári és környékbeli alsótagozatos hittanosok lelkigyakorlatos tábora kolostorunk<br />
vendégházában Ágnes és Magdolna nővérek vezetésével.<br />
augusztus 11-14. Tiszaalpári és környékbeli felsőtagozatos hittanosok lelkigyakorlatos tábora kolostorunk<br />
vendégházában Eszter nővér vezetésével. Mindkét tábor résztvevői egy-egy fél napra a<br />
Petőfiszállás-Szentkúti pálos kolostor vendégei lehettek.<br />
augusztus 15. A csongrádi Nagyboldogasszony-templom jubileumi búcsúja alkalmából a tiszaalpári<br />
fiatalok Sillye Jenő Mária-oratóriumát gitározták el az ünnepi szentmise előtt Benedikta nővér vezetésével.<br />
augusztus 17-20. Tiszaalpári és abonyi középiskolás fiatalok lelkigyakorlatos tábora a kolostor vendégházában<br />
Ágota nővér vezetésével.<br />
augusztus 19. Keresztalja Zarándoklaton vettünk részt a nálunk táborozó középiskolásokkal együtt a<br />
lakiteleki Népfőiskola Szent István kápolnájának búcsúja alkalmából. Az ünnepi szentmisét Dr.<br />
Bábel Balázs érsek atya mutatta be.<br />
augusztus 24-25. A szegedi Karolina Gimnázium tanári karának évkezdő lelkigyakorlata Mustó Péter<br />
jezsuita atya vezetésével.<br />
augusztus 25. Néhányan a kecskeméti piarista atyák vendégei voltunk rendalapítójuk, Kalazanci<br />
Szent József ünnepén.<br />
augusztus végén és szeptember elején: Házunk külső-belső meszelése és festése.<br />
szeptember 12. Veni Sancte – évnyitó szentmise az új tanév kezdetén.<br />
szeptember 13. A hitoktatás megkezdése a <strong>2004</strong>-2005. tanévben. Az idei év hitoktatói: Benedikta,<br />
Ágnes, Ágota és Eszter nővérek.<br />
16<br />
PANNO
SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA<br />
„Fogadj el engem, Istenem,<br />
szent igéd szerint, hogy neked éljek…”<br />
Isten kegyelméből ismét szép ünnepre kerülhetett sor a nyáron Tiszaújfalun. Közösségünkből hárman készültünk<br />
Isten iránti szeretetünket, hűségünket, elköteleződésünket megerősíteni fogadalom által. Eszter<br />
nővér egyszerű fogadalmát újította meg további egy évre; Bernadett nővér első fogadalmának 60. évfordulója<br />
alkalmából adott hálát Istennek, erősítette meg odaadottságát; én pedig ünnepélyes fogadalommal<br />
kötelezhettem el magam rendünkben az Úrnak mindörökre.<br />
A hosszabb felkészülésre rendi lelkigyakorlatunk tette fel a koronát, amely július 4-től 9-ig tartott. Binzberger<br />
Ákos magiszter atya vezette, aki a Lélekre figyelve osztotta meg velünk szívének kincseit. Külön élmény volt<br />
számomra és komoly segítséget jelentett, hogy – bár az egész közösséghez szólt, mégis – személyes életem<br />
fel nem tett kérdéseire, problémáira kaptam választ.<br />
A szép ünnepre július 10-én a 10 órakor kezdődő szentmise keretében került sor, melynek főcelebránsa<br />
Korzenszky Richárd perjel atya volt. Ajándékként éltem meg, hogy azok a személyek – papok és világiak –,<br />
akik lelkiéletemben meghatározó szerepet töltöttek be, szinte valamennyien megtiszteltek jelenlétükkel,<br />
együtt ünnepeltek velem, osztoztak örömömben – néhányan komoly áldozatot is vállalva.<br />
A gondosan, összeszedetten vezetett liturgia elején Richárd atya elkötelezettségük megújítására hívta az<br />
egybegyűlt ünneplőket, ami – a visszajelzések alapján – sokak lelkét megérintette. Hálával töltötte el a szívemet,<br />
hogy Isten gondviselő szeretetét tapasztalhattam meg abban, hogy a liturgia egyes mozzanatai egészen<br />
személyesen nekem szóló ajándékokká váltak.<br />
Az Úr oltáránál való közös ünneplés a kolostorban folytatódott a személyes találkozásokban, beszélgetésekben<br />
a közösség asztalánál, az agapé során.<br />
Ez a nap nagyon szép és meghatározó állomása lett életemnek – és mindazoknak, akik kegyelmeiben velem<br />
osztoztak. Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennünk.<br />
Ágnes nővér<br />
17
BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST<br />
HÚSZ ÉVES<br />
A SZENT BENEDEK TANULMÁNYI HÁZ<br />
Augusztus 28-án, Szent Szabina vértanú előestéjén emlékeztünk meg a Tanulmányi Ház húsz évvel<br />
ezelőtti megalapításáról. A jubileum alkalmat ad arra, hogy hálát adjunk az elmúlt két évtized ajándékaiért,<br />
ugyanakkor szembenézzünk veszteségeinkkel.<br />
Az elmúlt évtizedek legnagyobb ajándékai azok a bencés növendékek, akik itt élhettek és tanulhattak<br />
a kis „péterhegyi monostorban”. Név szerint: Máté, Romuáld, Lőrinc, Benedek, Pál, Cirill, Odó, Fidél,<br />
Konstantin, Elréd, Ábel, Ernő, Titusz, Oros, Anzelm, Ferenc, Bálint, Mátyás, László, Iván, Bernát,<br />
Miklós, Márk, Lóránt, Gergely, Csongor, Adalbert, Krizosztom, Henrik, Izsák, Xavér, Konrád, Kelemen,<br />
Albin, összesen 34-en. Közülük ma 14-en Pannonhalmán és az egyházmegyében, 3-an Győrött, 2-<br />
en Bakonybélben, 2-en Rómában és 4-en itt a Tanulmányi Házban szolgáljuk az Urat. Sajnos két testvérünk,<br />
Máté és Oros fiatalon meghalt, 7-en pedig elhagyták közösségünket.<br />
Urunk Jézus Krisztusnak köszönjük, aki meghívott közösségébe, hogy – e bencés hagyományokat hordozó<br />
helyen, Szent Szabina temploma mellett – készülhettünk hivatásunkra, s e családi méretű házban<br />
építhettük közösségünket. Hálás szívvel gondolunk alapító főapátunkra, Dr. Szennay Andrásra,<br />
aki kiharcolta, hogy a diktatúra éveiben felépülhessen házunk, s az akkori elnyomott egyházban viszonylagos<br />
szabadságban és védettségben élhettünk. Köszönjük elöljáróinknak és mindazoknak, akik<br />
az elmúlt húsz évben itt a Házban bennünket szolgáltak, hogy olyan feltételeket teremtettek, amelyek<br />
között tanulni, fejlődni, növekedni tudtunk, eszményeket kereshettünk, s a jövő reménysége éltetett<br />
minket. Legtöbben itt kaptunk először hívást a hitoktatásra és a papi szolgálatra. Itt nyílt ki előttünk<br />
a világ, itt érintettek meg az első találkozások, s itt alakultak első mély kapcsolataink hívekkel, keresztényekkel<br />
és más világnézetű emberekkel.<br />
Az a nemzedék, amely a Tanulmányi Házban felnőtt, már a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét hozta<br />
magával a pannonhalmi teológiáról. Első házfőnökünk, Szilveszter atya arra törekedett, hogy e zsinat<br />
szellemében alakítsuk ki az életünket. Jóllehet 40 évvel idősebb volt nálunk, demokratikus vezetési<br />
stílust és belső párbeszédet honosított meg közöttünk. Akkoriban bennünket egyetemi tanulmányaink<br />
mellett leginkább közösségünk és liturgiánk megújítása, a minket körülvevő emberekkel való kapcsolataink<br />
és közös tanúságtételünk, a „szombati hitoktatás” foglalkoztatott. Szilveszter atyával sok megbeszélésen<br />
– olykor heves vitáktól kísérve – alakítottuk ki azokat a kereteket, amelyek a tanulást, a<br />
liturgiát, a szerzetesélet gyakorlatait, az emberekkel való intenzív kapcsolatot és a nagy számú gyermek<br />
katekézisét biztosították. A húsz év alatt sokféle liturgikus gesztust, monasztikus szokást, evangelizációs<br />
formát kipróbáltunk, hiszen amiben megegyeztünk (amit megszavaztunk), azt meg is valósíthattuk.<br />
Volt olyan, ami kiállta az idő próbáját (például a gloria Patri alatti felállás és meghajlás),<br />
más kísérletek pedig elenyésztek. Maradandó emlékünk, hogy forrongó fiatalokként felelősséget kaptunk<br />
az életünkért, alakíthattuk a liturgiánkat, nagy számú gyermeket és fiatalt szólítottunk meg,<br />
bencés közösségünk beszédes jel lett a nagyvárosban.<br />
A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a „világi” keresztényeknek elkötelezett szerepvállalása nélkülözhetetlen<br />
az Egyházban. A Szabinában húsz év óta törekedünk arra, hogy a megkeresztelt testvéreket<br />
bevonjuk a hitoktatásba és más szolgálatokba. Ennek az együttműködésnek nem pusztán az a célja,<br />
hogy kisegítsenek minket, hogy azokat a feladatokat, amiket nem győzünk, átmenetileg átvegyék, hanem<br />
hogy ők maguk építsék az egyházat, viseljenek felelősségteljes funkciókat a közösségben. Hogy<br />
erre felkészítsük felnőtt testvéreinket, kurzusokat, felnőtt hittanos közösségeket – Domonkos atya<br />
idejében pedig a Házban négy éven át – teológiai főiskolát hoztunk létre. Ma már a kápolnában a<br />
18<br />
PANNO
BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST<br />
gyermek hittancsoportok mellett 7 felnőtt közösség<br />
működik, ezek tagjai rendszeresen összegyűlnek, hogy<br />
elmélyítsék hitüket, időt szenteljenek az imádságra,<br />
valamint rendszeres karitatív és liturgikus<br />
szolgálattal segítsék testvéreiket. Közülük néhányan<br />
Budapestről leköltözve más rendi munkaterületeken –<br />
például Pannonhalmán a gimnáziumban, a diákotthonban<br />
és gazdasági munkakörben is – szolgálatot<br />
vállaltak. E „világiak” élik a bencés spiritualitást, így<br />
azt a hittapasztalatot, azt a stílust és szellemiséget<br />
adják tovább, amit mi is képviselünk. Tanulmányi<br />
Házunk egyik gyümölcsöző tapasztalata, hogy a felnőttek<br />
(köztük végzett diákjaink) képzésére, lelkigondozására,<br />
közösségeik irányítására érdemes energiát,<br />
időt áldoznunk.<br />
Miközben eredményeinkre gondolunk, nem felejthetjük<br />
el veszteségeinket sem. Túl nagyok e veszteségek<br />
ahhoz, hogy csupán egy-egy társunk bukásának<br />
tekintsük. Nem tisztem, hogy az elmúlt évek fájdalmas<br />
történéseinek okait feltárjam, mégis visszaemlékezve<br />
néhány ide kapcsolódó gondolatomat szeretném<br />
megosztani.<br />
Húsz évvel ezelőtt nagy reményekkel és eszményekkel<br />
induló, utolsó nagyobb létszámú rendi nemzedék<br />
tagjai vagyunk. Lelkesedtünk a monasztikus reformért,<br />
közösségünk megújítása lebegett a szemünk<br />
előtt. Ám az óhajtott reformok aligha hatoltak bennünk<br />
elég mélyre. Sok tekintetben a felszínen maradtunk, és a rendi munkakörökbe kerülve mi is<br />
szétszóródtunk (nemcsak fizikai értelemben), akár elődeink. A Tanulmányi Házban csapatunk egységesnek<br />
látszott, bár voltak vitáink, szemléletbeli különbségeink, mégis – úgy érzem – egymással beszélő,<br />
szót értő és együttműködő közösséggé váltunk. Az évek során a munkába „beletörve” elszakadtunk<br />
egymástól. Anélkül, hogy kimondtuk volna, lemondtunk arról, hogy együtt haladjunk. Mi is belecsúsztunk<br />
abba a hibába, hogy az ügyek: tevékenységeink, tisztségeink és műveink fontosabbá váltak,<br />
mint rendi testvéreink. Aztán úgy tűnt, egzisztenciális mélységben meg sem ráztak már az egyre<br />
másra ismétlődő távozások, lassan ehhez is hozzászoktunk.<br />
Olyan nevelést kaptunk, amely a jogi szemlélettel szemben az evangéliumi szabadságot részesítette<br />
előnyben, a szorongó bezárkózottságból pedig valódi nyitottságra, a szeretet minden embert megszólító<br />
és befogadó párbeszédére hívott minket. Ez az emberszeretetből fakadó nyitottság segített megszabadulni<br />
előítéleteinktől, és távoltartott a ma újra virágzó klerikalizmus vagy az egyházi fundamentalizmus<br />
kísértésétől. Úgy gondolom, ezek a legnagyobb értékek, amelyeket Pannonhalmán kaptunk. Ám<br />
időnként úgy érzem, mintha a szabadság és a befogadó nyitottság átélése mellett a Krisztus iránti elkötelezettség,<br />
az evangéliumi radikalizmus kevés volna bennem, mintha erőtlen lennék a hivatásomban<br />
állhatatosan kitartani és motiválatlan érte áldozatot hozni. Talán kevésbé tudatos bennünk, talán<br />
nem hiszünk eléggé benne, hogy szerzetesi életünk szántóföldbe rejtett kincs, melyért „megéri” mindent<br />
odaadni.<br />
Ez a húsz éves évforduló arra is való, hogy újra reménykedjünk. Magyar bencés közösségünk – bár<br />
megfogyva, sokféle sebtől vérezve – él. Az Úr oltalmaz bennünket, s arra hív, hogy együtt, egymást<br />
segítve kövessük őt. Az elmúlt húsz évben a Tanulmányi Ház kisebb-nagyobb létszámú lakói többször<br />
átélték az összetartozás, a közösség, az együttműködés csodáját. A Szentléleknek ezen ajándékát kívánom<br />
házunk jelenlegi és egész rendi közösségünk javára.<br />
Ábel atya<br />
19
BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST<br />
„FÖLÉPÍTI AZ ÚR…”<br />
A Tanulmányi Ház terve és megvalósulása<br />
„A magyarországi Bencés Rend Szent Benedek Tanulmányi Háza a szerzet egyetemi tanulmányokat végző tagjainak<br />
otthona. A telket Szunyogh Xavér Ferenc OSB a liturgia nagy magyar apostola hagyta a fenti szándékkal a szerzetre.<br />
A ház dr. Szennay András főapát kezdeményezésére külföldi bencés testvéreink: elsősorban az osztrák, a bajor, a<br />
svájci, a sanktottilieni és a belga kongregáció anyagi támogatásával épült fel II. János Pál pápasága idején, Lékai<br />
László esztergomi bíborosérsek kormányzása alatt. A házat 1984. szeptember 9-én Szennay András pannonhalmi<br />
főapát áldotta meg.” 1 – olvashatjuk a Tanulmányi Házunk bejárata melletti emléktáblán. A táblát még kiegészíti a<br />
kávai apátságból származó két középkori oszlopfő annak jelzéseként, hogy itt nem csak egy új otthon alapításáról,<br />
hanem egy történeti folytonosság továbbépítéséről is szó volt.<br />
Hosszú út vezetett bencés közösségünk történetében addig a pillanatig, amíg ezt az emléktáblát elhelyezték, ill. a<br />
Tanulmányi Ház 20 évvel ezelőtt, 1984. szeptemberében megnyitotta kapuit és szolgál fiataljainknak és mindannyiunknak.<br />
TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK<br />
A <strong>Pannonhalmi</strong> Szent Benedek Rend részleges feloszlatásáig, 1950. nyaráig a bencés közösségnek volt székháza és<br />
gimnáziuma Budapesten. Az egyetemen vizsgázó vagy tanuló rendi fiatalok a Baross utcai rendházban laktak egyetemi<br />
elfoglaltságuk idején (1923-1950 között).<br />
A katolikus egyház és a kommunista állam között 1950. augusztus 30-án aláírt megegyezés értelmében a budapesti<br />
házat és iskolát is államosították. Hivatalosan 1984. szeptemberéig a bencéseknek nem volt módjuk Budapesten<br />
saját házukban lakni. A Tanulmányi Ház rendtörténetünk során az első bencés tulajdonú otthonunk Budapesten,<br />
mert a bencés székház is csupán bérlemény volt a Baross utcában. Növendékeink 1950-től a piaristák Mikszáth<br />
Kálmán téri házában, majd a Központi Szemináriumban laktak „albérlőként”.<br />
A TANULMÁNYI HÁZ GONDOLATA<br />
A XX. század harmincas éveinek budapesti Kápolnaépítő Egylete, melynek Szunyogh Xavér atya egyházi elnöke volt,<br />
célul tűzte ki a kávai apátság dombján kápolna építését. Ez a terv és cél a második világháború után feledésbe merült,<br />
Xavér atya viszont szívében továbbra is dédelgette a tervet. Szunyogh Xavér Ferenc atya (1895-1980) 1948-1961<br />
között – a rend feloszlatása után – a Szent Szabina kápolna lelkipásztora volt, 1961-1963 között börtönben volt,<br />
majd újra a Szabina kápolna melletti kis lakban élt 1980-ig, Pannonhalmára történt visszavonulásáig. Álma, hogy<br />
szülei kis vagyonából vásárolt telkét a rendi közösség akkoron két fiatal tagjára, Korzenszky Richárd és Hirka Antal<br />
atya nevére íratja, hogy valamikor lelkigyakorlatos ház, vagy a rendi fiataloknak Tanulmányi Ház épüljön. Ő tudatosította<br />
látogatóiban a kávai apátság romjainak közelségét, a történeti folyamatosságot is.<br />
TANULMÁNYI HÁZUNK RENDI JOGALKOTÁSUNK TÜKRÉBEN<br />
A II. Vatikáni zsinat szellemében megújított statútumok – bár 1969-1970 között halvány remény sem volt tanulmányi<br />
ház építésére – magát az elvet és egy majdani lehetőséget írja le, amikor így fogalmaz: „a növendékek megfelelő<br />
nevelése érdekében a legfőbb elöljárónak a nagykáptalan meghallgatása után tanulmányi házról kell gondoskodnia.<br />
Ez nálunk jelenleg a pannonhalmi főmonostor.<br />
A legfőbb elöljáró a nagykáptalan hozzájárulásával szükség szerint más speciális házat is alapíthat (Stat. Gen. 21, 2,<br />
22-23). A tanulmányi házban példaadó legyen a fegyelem.” 2<br />
Az 1981. november 5-én, Pannonhalmán tartott rendi nagykáptalan – egy a káptalanra benyújtott javaslatra – hozza<br />
az alábbi döntést:<br />
A káptalan „felkéri Főapát urat, hogy lehetőség szerint mozgassa a tanulmányi ház ügyét. Ha közelebb talál megfelelő<br />
házat, úgy ott, ha nem, akkor a Sabinát alakítsák ki ilyenné. Tudjuk, hogy ezzel együtt jár tevékeny prefektus<br />
kinevezése, ami újabb nehézségeket jelent.” 3<br />
Az 1996-ban jóváhagyott Konstitúció már feltételezi a meglévő állapotot, Tanulmányi Házunkat a Magyar Bencés<br />
Kongregáció <strong>Pannonhalmi</strong> Főapátsága függő házaként sorolja fel, és ezt mondja vele kapcsolatban: „Különös gonddal<br />
kell foglalkozni azokkal a növendékekkel, akik tanulmányaikat nem a Rend házában végzik. Ezek vakációjában a<br />
megengedett pihenést össze kell egyeztetni a szerzetesélet elmélyültebb gyakorlatával és tanulmányozásával.” 4 „A<br />
tanulmányi házon kívül csoportosan tanuló növendékeknek is mindig legyen prefektusuk. A nagyobb elöljáró a növendékek<br />
tanulmányainak élére állítson tanulmányi felelőst (praefectus studiorum), akinek lehet segítője.” 5<br />
20
SZENNAY ANDRÁS FŐAPÁT ÚR MUNKÁJA<br />
BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST<br />
Szunyogh Xavér atya víziója a hetvenes években és nyolcvanas évek elején már bennünk is vágyként élt. Az „albérletben”<br />
lakásunk fokozta bennünk a vágyat. Ez megfogalmazódott már hivatalos rendi fórumon is, és úgy látszott,<br />
hogy a cselekvésre is megérlelődött az idő. Ez volt az a pillanat, amikor Szennay András főapát úr kiváló diplomáciai<br />
készségére és gyakorlati adottságaira is nagy szükség volt.<br />
A pártállam sajátos eljárásmódja kiválóan tanulmányozható mintegy esettanulmányként a mi házépítési példánkon.<br />
Így működött a rendszer, így működött a dolog minden területen.<br />
Amikor mi már tudtuk, hogy mit akarunk, megfelelő módon kellett tudatni másokkal is. A bencések tanulmányi<br />
házának ügyében meg kellett nyerni az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, esetleg több más munkatársát. Az új<br />
gondolatnak nem volt szabad ütköznie az 1950-ben megkötött egyezménnyel és az 1964-ben ezt kiegészítő megegyezéssel.<br />
A tanulmányi ház ilyennek számított, u.i. gyarapította a szerzetesrendek, jelesen a bencések házainak<br />
számát, amely meg nem engedett volt. Szennay András főapát úr fiatal rendtársainak, rendi közösségének szándékát<br />
két nagyon valós ínségre alapozva tudta alapozni. A Központi Szemináriumban a nyolcvanas évek elején többszörös<br />
feszültség támadt az akkori püspök-rektor (Bagi István esztergomi s. püspök) és növendékeink között. Ennek a ténynek<br />
megfelelő hangszerelésű tálalásával eredményt ért el a minden kellemetlenséget és konfliktust kerülő AEH-nál,<br />
továbbá egy még reálisabb felajánlást is tett András főapát úr: a tanulmányi ház költségeit nem forintból, hazai forrásból,<br />
hanem a külföldi apátságok támogatásából fedezi, így az akkor már anyagi gonddal küzdő államnak devizát<br />
szerez. A ház építésének engedélyezésekor a financiális kérdéseket külön szabályozták, a deviza átszámításánál a<br />
magyar állam 15 %-os nyereséghez jutott. (Feltételezhetően ilyen természetű bevételekből fedezték az AEH vezetőinek<br />
„hivatalos” útjait.)<br />
Az már ismét Szennay András főapát úr diplomáciai ügyességét mutatja, hogy nem tanulmányi házat kérelmezett,<br />
hanem azt kérte, hogy a közelmúltban birtokunka került budai telken „családi jellegű épületet emelhessünk”.<br />
Most szó szerint idézek a Miklós Imre államtitkárnak 1981. november 21-én keltezett levélből:<br />
„A bencés rendnek egyetemi tanulmányaikat a fővárosban végző növendékei mintegy 30 éve „fizető vendégként”<br />
laktak két budapesti egyházi intézménynél: a piaristák rendházában és a Központi Szemináriumban. A másik három<br />
tanítórend növendékei (ferencesek, piaristák és a nővérek) az állam és az egyház között történt megállapodás alapján<br />
saját házukban élve, otthonukból járhattak tanulmányi éveik során az egyetemre. A megállapodást megelőző<br />
tárgyalások során az akkori pannonhalmi vezetőség figyelmét – sajnálatos módon – elkerülte, hogy milyen nagy jelentősége<br />
van a rendi fiatalság számára annak a körülménynek, hogy saját rendi közösségben élve növekszik be a<br />
rendi keretek közé, teszi magáévá a rendi hagyományokat.<br />
Mindezen túl az „albérlői” viszony – mint azt az elmúlt néhány évtized tanúsítja – előbb-utóbb feszültségekkel lesz<br />
terhes, és nemkívánatos problémákat is hoz magával.”<br />
Ezen megfontolások alapján kérelmezi, hogy a már idézett „szükségletnek megfelelő, családi ház jellegű épületet<br />
emelhessünk”.<br />
„Államtitkár úr elvi hozzájárulása után kapna mérnökünk megbízatást, hogy a szükséges terveket bemutatás, ill.<br />
engedélyezés végett elkészítse, hogy azokat az illetékes Fővárosi Tanácshoz benyújthassuk.<br />
Tájékoztatásul legyen szabad még közölnünk, hogy a közelmúltban rendi Káptalanunk tárgyalta az ügyet, és határozatban<br />
kért fel, hogy kérésünket terjesszem az illetékes állami Főhatóság elé. Ezt bizalommal és a kedvező döntés<br />
reményében teszem.” 6<br />
AZ AEH ENGEDÉLYE<br />
Az AEH engedélye Straub István elnökhelyettes aláírásával 1982. március 5-én kelt, igazában visszhang az előzetes<br />
háttérmegbeszélésre, ill. főapáti kérvényre, amikor hozzájárulását adja a „családi ház jellegű épület építéséhez a<br />
Budapesten tanuló rendtagok elhelyezése céljából”. 7<br />
Az engedély után Martin Gábor okl. építészmérnök az engedélyeztetés napján keltezett levélben megkapja a Lövey<br />
Félix főapáti gazdasági helyettestől a felkérést „bencés tanulóház” tervezéséhez. Figyelmet érdemel az építtető, azaz<br />
a rend kikötése: „A létesítendő épület hangulatára vonatkozóan az a kívánságunk, hogy az kívülről a környezetbe, az<br />
építési övezetbe illeszkedő, nem egyházi megjelenésű legyen, belülről pedig feleljen meg a bencés kolostorok szellemének.”<br />
8<br />
AZ ANYAGIAK ELŐTEREMTÉSE<br />
Szennay András főapát úr 1982. április 10-i keltezéssel a Salzburgi Apátgyűlés szám szerint 13 apátjának küld azonos<br />
tartalmú kérőlevelet. A megszólítottak: Göttweig, Einsiedeln, Augsburg, St. Ottilien, Münsterschwarzach, Trier,<br />
Beuron, Schweiklberg, Meschede, Uznach, Maria Laach, Gerleve, Bad Wimpfen.<br />
21
BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST<br />
Levele a megszólítás után rövid történeti bevezetést ad a témáról, majd a jelen gondjaira utal. Hangsúlyozza annak<br />
fontosságát, hogy fiataljaink saját házban, saját elöljáró irányításával éljenek, mert ez a rend jövőjét hosszútávon<br />
befolyásolja. Említi, hogy az állami hatóságtól elvi hozzájárulást kapott a Tanulmányi Ház építéséhez, de a felmerülő<br />
költségek harmadát tudjuk csak saját erőből előteremteni, ezért a monostorok testvéri segítségét kéri. Az 1982-es<br />
árviszonyoknak megfelelő módon ad költségbecslést, az építkezést illetően. Szerényen és a legszükségesebbeket<br />
figyelembe véve az építkezés 5 millió forintba (kb. 2,5 millió Schillingbe, 320 ezer német márkába) kerül.<br />
ÖRÖKSÉG ÉS TELEKVÁSÁRLÁS<br />
A szomszédos telek megszerzése nélkül nehéz lett volna építési engedélyt kapni, ezért ez az első lépések közé tartozott.<br />
A telket eladó Szalai családnak írt levélből idézek: „a szóban forgó Sz. Szabina kápolna melletti telket valóban<br />
meg kívánjuk venni, tekintettel arra, hogy hivatalos engedélyt kaptunk: a Szabina kápolna mellett tanulmányi házat<br />
építhetünk a Budapesten egyetemi tanulmányaikat végző rendi növendékeink számára. Az adásvételi szerződést<br />
valóban Dr. Korzenszky Miklós nevén kívánjuk megkötni, mivel a rend nem mint „intézmény” vásárol, illetőleg építtet,<br />
hanem a rendtagok révén. Ez azért történik így, mivel különféle rendelkezéseknek tudunk, ill. kell így megfelelnünk.” 9<br />
AZ ÉPÍTKEZÉS<br />
Tanulmányi Házunk tervezője Martin Gábor. A kivitelezés munkáját Kordik László mérnök, volt komáromi öregdiákunk<br />
és Lövey Félix házgondnok irányításával, Pattogató József vezetésével a <strong>Pannonhalmi</strong> Főapátság saját kivitelező<br />
részlege, időnként alvállalkozók bekapcsolásával végezte. Az utolsó nyáron a növendékek kéthetes beosztással segédmunkásként<br />
maguk is részt vállaltak a magiszterrel együtt az építkezésen.<br />
AZ ESZTERGOMI FŐEGYHÁZMEGYE<br />
Készséggel fogadja a bencések házát, a kápolna lelkipásztori ellátását, 1984. szeptember 15-ével Sólymos Szilveszter<br />
atyát Lékai László bíboros kinevezi a Szent Szabina kápolna igazgatójává, a kápolna a Szent Gellért plébániához<br />
tartozik. Itt is érdemes egy kortörténeti sajátos megfogalmazást felcsillantani: „Éppen ezért előzetes tájékozódás<br />
után, az Állami Egyházügyi Hivatal tudomásul vételével, és Főtisztelendőséged hozzájárulásával…”<br />
A HÁZ MEGÁLDÁSA<br />
1984. szeptember 9-én a Tanulmányi Ház megáldása családi ünnep volt. András főapát úr a rendtársakat, a fiatalokat<br />
és az építkezésben együttműködő világiakat hívta meg. Sem állami, sem egyházi képviselőket nem hívott. Már<br />
működött a Tanulmányi Ház, amikor 1985. május 14-én Bugár Péter AEH elnökhelyettes egy olyan délelőttön látogatta<br />
meg a házat András főapát úr vezetésével, amikor minden növendék az egyetemen volt, csupán Sólymos Szilveszter<br />
prefektus atya tartózkodott otthon. Erre az alkalomra a tetőtérben minden hittanórára utaló plakátot és kelléket<br />
eltávolítottak, hogy így is kitűnjék, hogy rendi fiataljaink e házban csak tanulnak.<br />
1984 szeptemberében elindult a közös élet, az első lakók: Sólymos Szilveszter atya, Forsthoffer Máté, Máthé<br />
Romuáld, Németh Lőrinc, Tóta Benedek, Hortobágyi Cirill, Lőrincz Pál, Hegedűs Odó, Nádai Fidél, Tóth Konstantin,<br />
Borián Elréd, és László Gizella házvezetőnő.<br />
Sólymos Szilveszter atya írja első beszámolójában az első hétről: „Az 1984/85 tanév eleje, szeptember első hete volt<br />
a Ház hősi korszaka: teljes üzemeltetés víz nélkül, azaz a vizet az udvarról kellett behordani.”<br />
Ugyanezen év beszámolója végén Szilveszter atya Pál apostolt idézi. A húsz év elmúltán magam sem tudnék alkalmasabb<br />
befejezést történeti előadásom végén:<br />
„Úgy érezzük, mintha az első év végén szent Pál szavai különösen is nekünk szólnának: „Mint gondos építőmester,<br />
Isten nekem adott kegyelmével alapot vetettem, de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá. A lerakott<br />
alapon kívül, mely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.” (1 Kor 3, 10-11) 10<br />
Adjon Isten számos elkötelezett fiatalt közösségünknek és e Háznak!<br />
1<br />
Emléktábla szövege a Tanulmányi Házon<br />
2<br />
A Bencés Rend Magyar Kongregációjának megújított statútumai, Pannonhalma, 1971<br />
3<br />
Főapátsági Levéltár, Káptalani jegyzőkönyv 1981. 4.<br />
4<br />
Magyar Bencés Konstitúció, 66. pont<br />
5<br />
u.o. 72. pont<br />
6<br />
Főapátsági Levéltár 143/1981. sz. levél: Szennay András Miklós Imréhez<br />
7<br />
u.o. 330/1981. sz. levél: Straub István Szennay Andráshoz<br />
8<br />
u.o. 143/1981. sz. Lövey Félix levele Martin Gáborhoz<br />
9<br />
u.o. 143/ 1981. sz. Szennay András főapát levele Szalai családhoz<br />
10<br />
u.o.143/1984. sz. Sólymos Szilveszter első félévi beszámolója a Tanulmányi Házról<br />
22<br />
Asztrik főapát úr
TIHANYI APÁTSÁG<br />
ÜNNEPEK, ESEMÉNYEK,<br />
RENDEZVÉNYEK<br />
<strong>2004</strong>. II. FÉLÉV<br />
HANGVERSENYEK<br />
Augusztus 12. 19.30 Révész László (orgona)<br />
Augusztus 19. 19.30 Kobzos-Kiss Tamás<br />
Augusztus 21. 18.00 A Kaláka-együttes koncertje<br />
Augusztus 22. 20.30 Ruppert István (orgona)<br />
Augusztus 26. 19.30 Méhes Balázs (orgona)<br />
Szeptember 19. 17.00 Az ELTE ének- és zenekarának hangversenye<br />
December 12. 16.00 Adventi áhítat (A tihanyi apátsági templom énekkara)<br />
December 26. 16.00 Karácsonyi orgonamuzsika (Koloss István)<br />
Január 1. 16.00 Újévi orgonahangverseny (Mali Katalin)<br />
KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓK<br />
Augusztus 14. 16.00 Borbás Dorka (Kőtár)<br />
Augusztus 29. 11.30 A veszprémi Művész Céh (Galéria)<br />
Szeptember 6. 16.00 Gáspár Gábor (Rege Kávézó)<br />
Szeptember 22. 17.00 Római villák<br />
TETŐTÉRI ESTÉK<br />
Szeptember 10. 18.00 Bogár László: Globalizáció és Magyarország<br />
Október 8. 18.00 Szentmihályi Szabó Péter: A kereszténység jövője<br />
November 5. 17.00 Csóka Gáspár OSB: A tihanyi alapító levél<br />
December 10. 17.00 Korzenszky Richárd OSB<br />
ELŐADÓI EST<br />
TALÁLKOZÓK<br />
December 5. 16.00 Eperjes Károly: Istenes versek<br />
Október 14. 10.00 A Tihanyi Bencés Apátsághoz kötődő települések<br />
vezetőinek találkozója<br />
November 13. 10.00 „Kézfogás” – Egyházi iskolás öregdiákok találkozója<br />
KÖNYÖRGÉS A MAGYARSÁGÉRT<br />
Szeptember 11. 15.00 Igehirdető: Szabó István református püspök<br />
SZENT ÁNYOS ÜNNEPE (250 ÉVES A BAROKK TEMPLOM, 950 ÉVES AZ APÁTSÁG)<br />
November 15-16. 18.00 Felkészítő lelkigyakorlat (Barsi Balázs ferences atya)<br />
Szentmise, szentbeszéd, gyónási lehetőség<br />
November 17. 17.00 Ünnepi vesperás és szentmise<br />
(Várszegi Asztrik püspök, főapát úr)<br />
23<br />
PANNO
BENCÉS RENDHÁZ GYŐR<br />
A nyári iskolai szünetben sok tanuló kapcsolódott bele az<br />
iskola tanárai által szervezett kirándulásokba, túrákba. A<br />
hagyományos bad-driburgi látogatás még a német iskolai idő<br />
idején volt, ezért növendékeink tanórákat is látogathattak a<br />
többi program mellett. Az iskola énekkarának nagyobbik<br />
része Olaszországba látogatott, a célállomás Montecassino<br />
volt. Itt a szíves fogadtatást a liturgiába való énekes bekapcsolódással<br />
köszönték meg. Az érettségizettek egy része kerékpáros<br />
túrát tett Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban<br />
és Ausztriában. Volt néhány kerékpártúra Magyarországon,<br />
és a szokásos vízi túrák a Mosoni-Dunán.<br />
Több tanuló kapcsolódott bele a katolikus iskolák közös szervezésében megvalósított „Barátok útja”<br />
gyalogtúrába is, amely az idén az eredeti útvonalon, Tihany és Pannonhalma között volt. Köszönet<br />
minden tanárnak, aki szervezte, vezette ezeket a túrákat, értékes maradandó élményeket biztosítva<br />
sok diákunknak.<br />
Az idei iskolaévet 14 osztályban 409 tanulóval kezdjük, közülük 218-an laknak a diákotthonban. A<br />
tanári karban történt néhány változás: Klatsmányi Mercédesz tanárnő, aki nyugdíjas korában több<br />
mint egy évtizedig vezette az ifjúsági könyvtárat, végleg megvált iskolánktól. Dreska Gábor tanár úr<br />
pedig az egyetemi oktató munkát folytatja, és ezért vált meg diákotthonunktól. Mindkettőjüknek köszönjük<br />
áldozatkész munkáját. A diákotthoni és tanári munkába Schnur Mátyás tanár úr kapcsolódik<br />
be, aki 6 évvel ezelőtt érettségizett gimnáziumunkban és annak idején diákotthonos is volt. A megszaporodott<br />
informatikai munka ellátásában pedig Dietzel Péter informatikus mérnök úr segíti az órák<br />
ellátását és informatikai rendszerünk karban tartását. Mindkettőjüket szeretettel fogadjuk, és reméljük,<br />
hogy diákjainkat megismerve, megszeretve eredményes munkát végeznek az iskolában.<br />
Az év elején tanárok, diákok egyaránt rekollekcióval készültek az előttük álló munkára. A tanároknak<br />
Luif Otmár atya tartott tartalmas, személyes vallomásoktól sem mentes előadást. Az új osztályokat<br />
Kereszetfalvi Péter atya, a többi évfolyamot pedig Marton József atya indította az új esztendőre.<br />
Mindhárom csoport közös szentmisével zárta a lelki felkészülést.<br />
Nyári rendi ünnepeinket meghívott vendégekkel együtt töltöttük. Július 11-én, Szent Benedek<br />
Atyánk ünnepén Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok úr volt a főcelebráns, július 31-én, Loyolai<br />
Szent Ignácnak, templomunk védőszentjének ünnepén pedig Gál Imre espesres-plébános úr.<br />
A nyáron megvalósult sokféle felújítás, festés, renoválás a diákok kényelmesebb, kultúrált elhelyezését<br />
segíti az új évben. Nevelésükben sok gondot kell fordítanunk arra, hogy tanulóink is egyre jobban<br />
átérezzék környezetük megvédésének, megbecsülésének fontosságát, hiszen ez az otthonosság érzésének<br />
elengedhetetlen feltétele.<br />
Természetesen a nyáron is folytatódott templomunk belső restaurálása. Az idei munkák a tervek<br />
szerint október végén befejeződnek és karácsonyra a főoltár kivételével az állványzattól is megszabadulhat<br />
a templom.<br />
Gáspár atya<br />
BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedéveként • Kiadó: <strong>Pannonhalmi</strong><br />
Főapátság • Felelős kiadó: Dr. Várszegi Asztrik főapát • Szerkeszti a Főapáti Hivatal, főszerkesztő: Hortobágyi T.<br />
Cirill • Levélcím: Főapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: hivatal@osb.hu • Előfizethető a szerkesztőség<br />
címén. • Előfizetési díj egy évre: 200,- Ft (postán küldve 400,- Ft). • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Győr.<br />
24<br />
PANNO