Hogy ne legyen gyökértelenés magányos az életünkAz V. felvidéki rovásírásversenyről14„Tudatosítanunk kell a nemzeti szellemiségfelvállalóiban, hogy a rovásírás ismereteés a hozzá kapcsolódó történelmiháttér nélkül szinte hiábavalónak tűnikminden küzdelem az Igazságért, hogy amagyarság megmaradása javarészt ettől atudástól függ.”Szakács Gábornak, a Forrai Sándor RovásíróKör elnökének idézett gondolataszellemében hirdette meg a Palóc Társaságimmár ötödik alkalommal a KárpátmedenceiRovásírásverseny keretében afelvidéki országos rovásírásversenyt. Azelmúlt évek tapasztalatai egyértelműen bizonyították,hogy alap- és középiskoláinkdiákjai körében egyre nagyobb érdeklődéstvált ki a rovásírással való foglalkozás,egyszersmind a rovásírás tanulása révénaz igaz magyar történelem megismeréséneka vágya. Ezt az igényt azonban felkell ébreszteni a tanuló ifjúságban s errehivatott a tanár, aki nap mint nap mintlámpás a sötétben szór fényt maga körül,világítja meg s világosítja fel a szépre, jóra,igazra, ősi tudásra fogékony fiatalokat.Ilyen tanárok pedig kies tájainkon is teremnek,nem mindig elismerten és köztiszteletbenállóan, de köréjük sereglenekaz érdeklődő diákok, s így együtt lesznekcsodákra képesek.Tájainkon a magyar rovásírás tanulásánakmegnövekedett igénye – talánnem tévedünk – a rovásírásversenyeknekköszönhető elsősorban. KétszerAlsóbodok, Vásárút, Zselíz után 2009-ben a révkomáromi Munka Utcai MagyarTanítási Nyelvű Alapiskola nyújtottminden tekintetben megfelelő otthont aversenynek. Csak az elismerés hangjánszólhatunk az iskola vezetésének kitüntetőtámogatásáról, továbbá a tanári karpéldás és lelkes hozzáállásáról. A reggelnyolc órai kapunyitáskor a helyiek már izgatottanvárták, hogy gyorsan és helyesenelolvashassák a rovásírással írott szöveget,aztán érkeztek a többiek a szélrózsa mindenirányából. Az idei rovásírásversenyre145-en jelentkeztek s csaknem valamenynyienmeg is érkeztek, a résztvevők számakísérőkkel együtt megközelítette a kétszázat.Örvendetes fejlemény a rovásírásversenyekrövid történetében, hogy évrőlévre többen jelentkeznek az előző évihezképest, valamint szaporodik a versenybebekapcsolódó helységek száma is. Amostanin pl. először jelentek meg a kürtialapiskola, illetve a pozsonyi Duna utcaivagy az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumtanulói. Az elhintett mag kikel.A magvetők szinte mindegyike továbbrais lelkes résztvevője a versenynek, helyesebbenfogalmazva elkötelezett híve a székely-magyarrovásírásnak. Működési helyükönműhelyt teremtve fáradhatatlanulvégzik önként vállalt, felelősségteljes, nemdíjazott munkájukat, tanítják a magyarrovásírást s általa az ősi magyar múltat.Bathó Sylvia, Bohák Csaba, Csicsay Sarolta,Elek Ilona, Kósa Krisztina, MatlákIveta, Mészáros Attila, Mikóczi Adrianna,Salgó Gabriella, Szabó Gabriella és soksoktársa, kiknek vállát édes teher nyomja:a Tudás Népének oktatása, a rovásírás tanításaés tanulása – következtetésképpenaz igaz magyarság nevelése. Felbecsülhetetlenaz ő szorgalmuk és érdemük, áldásostevekénységük.A rovásírásversenyen a négy korosztálybasorolt versenyzőknek öt feladatotkellett megoldaniuk: rovásírással írt szöveghangos olvasása, latin betűs szöveg átírásarovásosra és fordítva, idegen szavakA megnyitó közönségeFekete Zoltán iskolaigazgató az iskola szalagját kötifel a vándoroszlopramagyar megfelelőinek felismerése, végülrovásírásemlékeink ismerete. A versenyzőkmagas tudásszintjét bizonyítja, hogysok volt a tökéletesen hibátlan megoldás,a versenyzők helyezését sok esetben a feladatokmegoldására fordított idő arányadöntötte el.Amíg a felkészítő tanárok és a vendéglátóalapiskola tanárai a feladatokatellenőrizték és értékelték, addig a versenyzőkképességfejlesztő, ügyességi ésmozgásjáték foglalkozásokon vettek részt.Volt üvegfestés, papírvágás, kulacstar-
Emlékfaültetéstó, könyvjelző-készítés, lábtoll-labdázás,zsonglőrködés, sőt lubickolás az iskolamedencéjében... Első esetben került sorfaültetésre a rovásírásversenyek történetében.Az iskola udvarán emlékfát ültettek ela verseny emlékére és a száz éve születettBadiny Jós ferenc sumerológus profeszszortiszteletére. Újdonságnak számít azis, hogy a délelőtti megnyitó ünnepségen– amelyet megtisztelt jelenlétével és köszöntőjévelHortai Éva alpolgármester is,amelyen Misák Zoltán és Bence, valamintMászáros Gábor megható szavalatában,énekében és gitármuzsikájában gyönyörködhetetta közönség – sor került annaka vándoroszlopnak a felavatásra, amelyreünnepélyesen felkötötték az eddigiversenyhelyszínek szalagját, utolsónakFekete Zoltán iskolaigazgató kötötte fela komáromi városszínű szalagot. A szépenfaragott vándoroszlop Urbán Árpádkezemunkáját dicséri.A helyiek csapata Bathó Sylviával és Szakács GáborralA legnagyobb izgalommal várt eredményhirdetésideje is elérkezett. BathóSylvia, a verseny helyi főszervezője, MészárosAttila, az ipolysági rovásíró kör vezetője,a Palóc Társaság tagja valamint aTársaság elnöke adta át a díjakat, amelyekrőltöbb támogató gondoskodott ( MIRAOffice, Nemesvári és Társa Bt., Palócföldszerkesztősége, T. Pataki László, OravecGyula, Komárom Város, az alapiskolaszülői szövetsége) az Oktatási és KulturálisMinisztérium (Bp.) mint főtámogatónkívül.Tizenketten képviselik a Felvidéket abudapesti Kárpát-medencei döntőben június20-án, ahová Erdélyből, Délvidékrőlis érkeznek majd „vetélytársak” a csonkamagyarországiakonkívül.A korcsoport: Marcell Viktória – Alistál,Molnár Viktória – Udvard, Gál Dóra– Ipolyság;B korcsoport: Fekete Krisztina – Komárom,Barusz Bianka – Udvard, DékányMelánia- Udvard;C korcsoport:Veszelovszky Adrienn –Komárom, Németh Kinga – Gúta, TurákKrisztián – Udvard;D korcsoport: Szomolay Csilla –Felsőszeli, Kovács Bernadett – Csenke,Matlák Szilárd – Dunaszerdahely.Ezek a fiatalok, s a döntőbe nem kerültés otthon maradt rovásíró társaik a rovásírásnakköszönhetően már érzik és tudjáka múlt és az ősök üzenetét, sőt továbbadjákazt, hogy felvértezve magyarságismeretbőlne lehessenek játékszerei a hamistanokat pénzzel támogatott hirdetőknek.Ellenkezőleg: tudós elődeink ránk testálódottnemes hagyományának és páratlantudásának ismeretében ne legyen gyökértelenés magányos az életünk.Z. Urbán AladárA felvételeket Urbán Árpád készítetteMunka közben a versenyzőkMunkában a tanárokITTHON 15