NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP 4. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - Niton

ország egyik legszínvonalasabb, művésziszintet elérő énekkara lett Csermely PolgáriTársulás néven, természetesen továbbrais a Csemadok alapszervezetén belül.Ettől az időszaktól kezdve megindultegy belső osztódás a Csemadok alapszervezetben.A megváltozott életmód,politikai- gazdasági életvitel nem kedvezetta munkának, amelyben – valljuk betöredelmesen - még sok tekintetben jelenvolt a múlt század munkásmozgalmáraemlékeztető, romantikával erősen megtűzdeltszervezeti élet. Helyébe lépett arealista, gazdasági – tudományos érdeklődésa maga újszerűségével, s nem utolsósorban a megváltozott életforma általkikényszerített lehetőségeivel, gyorsabbritmusával.Ehhez a változáshoz alakult át a közösségszabadidő- igénye, a kis csoportokraoszlott, atomizált városlakó élet. Ez azátalakulás azonban nem járt a Csemadokalapszervezetben veszteség nélkül.Mondhatnánk képletesen: a kiadós, időtigénylő vacsorák helyébe lépett a szendvics-kultúra sallang- mentessége, a nemkis romantikát magában hordó színjátszó,táncoló, kuglizó életvitel átalakulása.Az eddig jól működő szervezeti élet ismegszűnőben volt. Kisebb egységekre tagolódott,a rossz nyelvek szerint szétforgácsolódott,az alapszervezettel lazábbávált a kapcsolat. (Kb. 16 kisebb egységreoszlott, különféle elnevezésekkel.) Bárazt is mondhatnánk, hogy ebben közrejátszott az is, hogy míg a hetvenes évekbenegy- egy meghívó postai költsége 20fillér, később 1 korona lett, idővel ez azösszeg 10 koronára ugrott, s ezt az alapszervezetszűkös kasszája állami támogatáshiányában már nem tudta elviselni.A megmaradt nagyobb rendezvényekbőlcsak a Havasi József által vezetett CsermelyPolgári Társulás évenkénti újévikoncertje bizonyult életképesnek. A nagymúltú Kazinczy Napok rendezését mégmegtartja ugyan a városi alapszervezet,de az érdeklődés megcsappanása nagyonlehangoló. Néha csak a meghívott vendégek– és egy néhány „megszállott” veszrészt rajta. A városból évtizedekkel ezelőttelindított „Fábry Napok”-at a Szepsi Csemadokalapszervezet vette át a mindenévben sikerrel megtartott amatőr színjátszófesztivál mellé. A valahai színvonalasirodalmi estek is csak a nosztalgikus emlékekbenmaradtak fenn. A Czine Mihályáltal fémjelzett előadások folytatását térítésmentesen Pomogáts Béla igyekszikbetölteni. De újabban a fiú tanúja lettannak az eseteknek is, hogy a felkért előadóolyan összeget kért honoráriumkéntaz előadásáért, amelyet az alapszervezeta különféle pályázatok elnyerésével sembírt kifizetni. (Pl. az egyik előadó negyvenezerkorona honoráriumot kért egyelőadásáért, pedig még azt sem mondhatta:rá volt szorulva a város Csemadokalapszervezetének koldusfilléreire.)A fiúnak nehéz erről felindulás nélkülbeszélni és írni. Pedig már rég rádöbbenhetettvolna arra a József Attila általátformált református zsoltár igazságára:„Magamban bíztam eleitől fogva”.Magunkbantehát! Ki kell nevelnünk – hajtogattamagában a fiú újra és újra - a saját,általunk megválasztott vezető rétegünket,a saját mecénásainkat, akik hajlandókmég a mai gazdasági válság idején is lehetőségükszerint támogatni a szlovákiaimagyar kultúrát, mint ahogy tette annakidején a magyar főnemesség jobbik része,majd annak megszűnése után a tehetősebb,nemesen gondolkodó polgárság.Annak ellenére, hogy a fiú erősen érzia nosztalgikus felhangot, a soha visszanem térő fiatalkor sokszor csak ábrándokatkergető világát, írásos emlékein,valahogy úgy van vele, mint az egyszeriöregasszony, mikor gyónás közben bevallja,hogy paráználkodott, mire a papfigyelmezteti: régen volt az már Julcsa! Sfeleli rá az öregasszony: De mikor olyanjó emlékezni rá!Gyüre LajosITTHON 25