2008. január - Szövetség a Közös Célokért
05.02.2015 • Views
Share Embed Flag

2008. január - Szövetség a Közös Célokért

2008. január - Szövetség a Közös Célokért

2008. január - Szövetség a Közös Célokért

SHOW MORE
SHOW LESS
ePAPER READ
DOWNLOAD ePAPER
niton.sk

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

START NOW

NEMZETI KULTURÁLIS<br />

HAVILAP<br />

3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM<br />

<strong>2008.</strong> Boldogasszony hava<br />

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

Kedves Olvasók!<br />

A statisztikák – állítólag – bizonyítják: ha<br />

egy új lap kibírja az első esztendőt, akkor<br />

fennmarad. Az ITTHON fejlécén már a<br />

harmadik évfolyam szerepel ugyan, de<br />

2006-ban csupán egyetlen, bemutatkozó<br />

számot jelentettünk meg, a tűzpróba<br />

2007 volt. Bízzunk hát a statisztika igazában<br />

és találjuk meg helyünket a számtalan<br />

magyar és más nyelvű újság, folyóirat<br />

és lap tülekedésében. 2008, – ha az Isten<br />

továbbra is megsegít – az Itthon helyzetének<br />

megszilárdulása lehet; gyarapodhatnak<br />

előfizetőink, anyagi és erkölcsi<br />

támogatóink, megkapaszkodhatunk a<br />

magyarországi „piacon” is, hiszen jelentős<br />

irántunk az érdeklődés. Reménykedjünk<br />

hát!<br />

Ezúton is köszönöm minden munkatársam<br />

önzetlen, ingyen végzett eddigi<br />

munkáját. Az ő ragaszkodásuk engem<br />

is erősít. Köszönöm olvasóink hűségét,<br />

fizetség nélkül dolgozó terjesztőink támogatását<br />

és köszönöm a lap anyagi<br />

hátterének biztosításán fáradhatatlanul<br />

dolgozó Hrubík Béla, országos Csemadok<br />

elnök erőfeszítéseit. Senki sem állíthatja,<br />

hogy az Itthon pár ember ügye.<br />

Az eddigi visszhangok egyértelműen jelzik,<br />

hogy nemzeti kulturális havilapunk<br />

fontos feladatot tölt be a magyarságtudat<br />

felébresztésében és erősítésében; hogy<br />

nem kizsákmányolandó, hús-vér robot<br />

az ember, hanem lelke van, így feladata a<br />

szeretetteljes világ megteremtése. A magyarság<br />

küldetése éppen ez.<br />

Segítsük egymást, s a haza fényre derül!<br />

Batta György<br />

Köszönjük<br />

a Csemadok nagymegyeri, érsekújvári, nánai, ipolysági, jókai, zonci, szepsi,<br />

ipolyszakállasi, százdi, ímelyi, szalkai, vágai, komáromi, udvardi, ipolynyéki,<br />

pozsonypüspöki, losonci, hontfüzesgyarmati, kalondai, vajáni, ekecsi, apácaszakállosi,<br />

zsélyi alapszervezetének valamint a Csemadok Területi Választmányainak, hogy<br />

részt vesznek lapunk terjesztésében.<br />

Köszönjük<br />

Varga László, Kajtor Pál, Baranyai Anna, Dániel Erzsébet, Duray Éva, Jámbor Mónika,<br />

Vincze Julianna, Takács András, Bodzsár Gyula, Czékus Péter, Farkas Róbert,<br />

Duba Ernő, Pekár József, Vendégh Piroska, Szőke Istvánné, Nagy Rozália, Solymos<br />

László, Mede Vencel, Morvay Péter, Balla Igor, Máté László, Tarcsi Imre, Pázmány<br />

Péter, Petheő Attila, Lajos Zoltán, Czékus Péter, Deminger László, Pálinkás Márta,<br />

Lukács Béla<br />

Mihályi Molnár László, Molnár Bence, Babindák István és Ernő, Böszörményi István,<br />

Urbán Aladár, Urbán Árpád és Őszi Eszter áldozatos munkáját, illetve támogatását..<br />

Köszönjük<br />

magyarországi barátaink: Balczó András, Rókusfalvy Pál, Kellermayer Miklós, Nemes<br />

Andrásné, Hanga Éva, Szidiropulosz Archimédesz, Kolczonay Katalin, Bodosi<br />

György, Kondor Katalin, Sunyovszky Sylvia és Fekete György önzetlen segítségét.<br />

Az Itthon a Felvidéken a Madách Posonium boltjaiban és a Csemadok Területi<br />

Választmányai irodáiban kapható. Szeretnénk, ha a lap mindegyik településünkre<br />

eljutna. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik nem pénzért, hanem<br />

magyarságtudatuk megéléseképpen hajlandók (szívesen) terjeszteni az ITTHON-t!<br />

OTP Banka Slovensko –<br />

havilapunk<br />

hivatalos támogatója<br />

A tartalomból:<br />

Kegyelem életfogytig<br />

Molnár Imre könyve<br />

Esterházy Jánosról<br />

Számadás helyett<br />

Hrubík Béla országos<br />

elnök a Csemadokról<br />

A IX. Egressy Fesztivál<br />

gyorsmérlege<br />

Juhász Dósa János írása<br />

6-7.<br />

10-11.<br />

12-13.<br />

Bíborpiros szép rózsa<br />

Huszár Ágnes összefoglalója<br />

14-17.<br />

Takács András: A Szőttes<br />

Gondolatok egy<br />

ősbemutató kapcsán<br />

Hűség az atomfizikához<br />

Duka Zólyomi Árpád<br />

az EU parlamentjéről<br />

20-21.<br />

28-29.<br />

M.Nagy László: Személyfotók<br />

Hogyan fényképezzünk arcot<br />

38-40.<br />

Figyelem! A lapunkban bemutatott Esterházy-könyvet, melyet Molnár Imre történész állított össze dokumentumok alapján, a Csemadok<br />

Országos Választmánya segítségével /is/ be lehet szerezni. Egy példány ára 220.- korona. Az érdeklődők elektronikus postán<br />

is kérhetik a kötetet a csemadok@csemadok.sk e-mail címen. Örömmel vennénk, ha ez a fontos mű eljutna minden gondolkodó<br />

magyarhoz, minden községi és iskolai könyvtárba.!<br />

➤<br />

➤<br />

Címlapunkon<br />

és a 2. oldalon<br />

(Tűzijáték<br />

Esztergomban)<br />

M. Nagy László<br />

felvételei<br />

<br />

<br />

<br />

lej<br />

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap. Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony<br />

Főszerkesztő: Batta György<br />

Megjelenik<br />

a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma<br />

és a Szülóföld Alap támogatásával.<br />

Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR –<br />

program Kultúra národnostných menšín 2007<br />

Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma<br />

Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban.<br />

A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava<br />

Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: itthon.press@gmail.com<br />

Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o.<br />

A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is<br />

ITTHON 3

A MAGYAR SZENT KORONA<br />

Harminc éve ismét itt vagy velünk,<br />

Szent Koronánk!<br />

1978 január ötödikén éjjel különgép fedélzetén Budapestre érkezett legbecsesebb ereklyénk,<br />

a magyar nemzet legkifejezőbb jelképe, a Szent Korona. Koronánkat a második<br />

világháború utolsó hónapjaiban, amikor a budai Vár körül már csaknem teljesen<br />

bezárult az ostromgyűrű, a koronaőrök menekítették ki az országból. Eredetileg Németország<br />

volt az úticéljuk, de csak Ausztriáig jutottak, majd - a Koronára jellemző<br />

módon, - tehát isteni előrelátás hatására – az Egyesült Államokban talált menedékre<br />

az ereklye. Vitéz Pajtás Ernő, a koronaőrök parancsnoka ugyanis úgy döntött, hogy a<br />

magyar nép kincsét biztonságosabb lesz ideiglenes megőrzésre az Egyesült Államokba<br />

elhelyezni. Kérését Eisenhower, az USA amerikai haderejének európai parancsnoka<br />

teljesítette.<br />

A második világháború végeztével, a kommunista hatalom átvétele előtt Nagy Ferenc,<br />

Magyarország miniszterelnöke arra kérte a nyugati hatalmakat, hogy amíg idegen<br />

megszállás alatt van az ország, ne adják vissza a Szent Koronát.<br />

A Koronát tehát az egyesült Államok<br />

arany kincsét őrző Fort Knoxba vitték,<br />

ahol 1978-ig tartózkodott. A fordulat<br />

Jimmy Carter elnöklése idején következett<br />

be, amikor ereklyénk hazatérhetett. Ennek<br />

is megvannak az előzményei. Carter elnök<br />

és felesége a hetvenes évek végén a Házat-Hazát<br />

mozgalom keretében Magyarországon<br />

dolgozott egy rászoruló család<br />

otthonának építésén. Az elnök felesége<br />

fűrészelés közben elmondta kalákában<br />

dolgozó magyar munkatársainak, hogy<br />

álmot látott: férjének „haza kell engednie<br />

Szent Koronát.” Carterné természetesen<br />

elmondta álmát a férjének, aki egyetértett.<br />

Szerencsénkre a hazahozatal engedélyezéséről<br />

nem a kongresszusnak kellett döntenie<br />

– elégséges volt Carter elnöki rendelete.<br />

Igy hát valamennyi magyar hálával tartozik<br />

Jimmy Carter baptista, mélyen hívő<br />

közjogi méltóságnak, aki – valószínűleg<br />

– ezért vesztette el a következő választást.<br />

Döntése ugyanis szinte mindegyik<br />

amerikai magyar ellenérzését kiváltotta<br />

– akkoriban kétmillió honfitársunk élt az<br />

USA-ban, – hiszen még Magyarországon<br />

tarztózkodtak a szovjet csapatok...<br />

A Korona azonban bizonyította, hogy<br />

időben érkezett haza, mert bár eleinte<br />

a nemzeti Múzeumba „dugták”, mégis<br />

vonzani kezdte a magyarokat. 1978-ban<br />

és 1979-ben például egymillióan tisztelegtek<br />

előtte!<br />

A Házat-Hazát alapítvány nevében koronamást ad át, Jimmy Carter elnöknek Callmeyer Ferenc építész és Lőrincz Kálmán alapítványi elnök.<br />

4

A MAGYAR SZENT KORONA<br />

A nemzeti jelkép hazaérkezése gyönyörű,<br />

szelíd koronakutatási forradalmat eredményezett.<br />

Elkezdődött a Korona vizsgálata,<br />

ötvös- és aranyművesek, fizikusok<br />

és művészettörténészek tanulmányozták<br />

minden egyes elemét. Szelényi Károly<br />

többszáz felvételt készített róla, különkülön<br />

a szentképeiről is. (Ezeket a fotókat<br />

láthatjuk azóta a legtöbb kiadványban.) A<br />

Korona eredetéről, tulajdonságairól, őrzéséről,<br />

történetéről,stb. ma már többszáz<br />

könyv és többezer tanulmány áll rendelkezésre.<br />

Hála és köszönet Orbán Viktor<br />

kormányának, – amely a Százak Tanácsa<br />

javaslatát megefogadva a Nemzeti Múzeumból<br />

az Országház kupolacsarnokába<br />

vitette az ereklyét. Bárki megtekintheti –<br />

gyönyörködhet benne, imádkozhat hozzá,<br />

fényképezheti.<br />

az amerikai birodalom politikája és milyen<br />

törpe politikus George Bush Jimmy<br />

Carterhez viszonyítva.<br />

Ha valaki nem a média világából rakja<br />

össze a Kárpát-medence és benne a magyarság<br />

mai képét, összefoglalva a három<br />

évtized – a Szent Korona hazaérkezése<br />

óta eltelt idő – eseményeit, mert tudja,<br />

hogy a világon egyedülálló, beavató Koronánk<br />

mindenkor hatással van a történelmünkre,<br />

akkor bizonyára számba veszi,<br />

mi történt azóta és történik folyamatosan<br />

az ú.n. anyaországban és a határon<br />

túli térségben. Íme:<br />

Mindent elmond a „hivatalos” magyar<br />

politikáról, hogy a Korona hazatérésének<br />

harmincadik évfordulóját állami szinten<br />

figyelembe sem vették. A megemlékezést<br />

civilek kezdeményezték és valósították<br />

meg a budavári Nagyboldogasszony koronázó<br />

főtemplomban, ismertebb nevén<br />

a Mátyás-templomban. Az istenháza<br />

január hatodikán zsúfolásig megtelt. A<br />

hálaadó szentmisét Varjú Imre kanonok<br />

mutatta be, a bensőséges ünnepséget a<br />

Magyar kornaőrök Egyesülete és a Történelmi<br />

Vitézi Rend szervezte. A misén<br />

egyetlen közjogi méltóság, (illetve annak<br />

képviselője) sem vett részt, pedig meghívást<br />

kapott Sólyom László köztársasági<br />

elnök, Szili Katalin házelnök és az amerikai<br />

nagykövet is. Az utóbbi hiánya pontosan<br />

jelzi, milyen hatalmasat változott<br />

A nyolcvanas évek végére térségünkben<br />

megbukott a kommunizmus, amely, mint<br />

a korosabbak tudják, nyíltan istenellenes<br />

és így koronaellenes volt.<br />

A térségből kivonultak a szovjet csapatok.<br />

Bármelyik magyar láthatja a Szent Koronát,<br />

- s ez sokak számára meghatározó,<br />

ihlető élmény! Ne feledjük: hosszú századokon<br />

át ez a lehetőség még legjelesebb<br />

gondolkodóink, művészeink, tudósaink<br />

számára sem adatott meg!<br />

A magyar nemzet 2008-ban egyesek szerint<br />

kilátástalan helyzetben van, ám ez<br />

csak a látszat. Megkezdődött nemzetünk<br />

újjászületése, rövidesen hatalmát veszti a<br />

csalásokkal és hazugságokkal „kormányzó”<br />

országvezetés, hiszen a társadalom<br />

csaknem mindegyik rétege szemben áll<br />

vele!<br />

Egyre több magyar ember fordul múltja<br />

hiteles történetének megismerése felé, fedezi<br />

fel küldetését a Földön: a Szent Korona<br />

„üzenete” szerint nem gyűlölködni,<br />

hanem önzetlenül tanítani és gyógyítani<br />

– szeretni kell embertársainkat. A Tízparancsolat,<br />

Jézus tanítása és a Szent Korona<br />

–eszmény hármas egységet alkot.<br />

Ennél tisztább és jóságosabb „ program”<br />

nincs sehol a Földön.<br />

Batta György<br />

ITTHON 5

OLVASSUK EL!<br />

A magyarok szenvedő Krisztusa volt<br />

Molnár Imre dokumentum könyve Esterházy Jánosról<br />

Alapmű született. Olyan jelentőségű, mint<br />

amilyen Fárbry Zoltán naplójának megjelentetése<br />

volt 1991-ben. /Üresjárat 1945-<br />

1948/ A Kegyelem életfogytig – Esterházy<br />

János szenvedés-történetének dokumentumai<br />

Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései<br />

alapján c. – kötetet Molnár Imre történész<br />

állította össze, szerkesztette és látta<br />

el jegyzetekkel. Az ötvenes éveink elején<br />

járó felvidéki születésű kutató azon kevesek<br />

egyike, aki szorgalma és tehetsége mellé az<br />

empátia , a beleérzés tálentumát is megkapta.<br />

Nemcsak követi és rendszerbe állítja a<br />

történéseket, a szereplők sorsát is képes átérezni.<br />

Esterházy János és családja megpróbáltatásait<br />

tanulmányozva erre bőven nyílt<br />

lehetősége – egy márkás gépkocsival közlekedő<br />

huszadik századi szent és legszűkebb<br />

környezete a szülei, a nyitraújlaki otthon és<br />

lánytestvérei elevenednek meg a könyv lapjain.<br />

Már a borító is sokatmondó – az ereje<br />

teljében lévő, széparcú férfi és a lipótvári<br />

börtönben készült politikai fogoly arcmása<br />

látható rajta. A rab tekintete nem tükröz<br />

elkeseredettséget – lelki béke sugárzik róla.<br />

Molnár Imre könyve /kiadta a Magyar Egyháztörténeti<br />

Enciklopédia Munkaközösség<br />

és a Historia Eccleasiastica Hungarica<br />

Alapítvány, felelős kiadó Várszegi Asztrik,<br />

támogató az Esterházy Privatstiftung/ néhány<br />

fényképdokumentumot is tartalmaz:<br />

ezek egyikén, a boldog családot ábrázoló<br />

fotón, nem sokkal édesapja halála előtt a<br />

gyermek Esterházy Jánost is láthatjuk szülei<br />

és testvérei körében. Nem tudok szabadulni<br />

a felismeréstől: a pár hónapos Jánoska arca<br />

a kisded Jézus - arcra emlékeztet - a legtöbb<br />

festményen ezeket a vonásokat és ezt a tekintetet<br />

látni.<br />

Történelmünkben a tehetséges és jólelkű<br />

grófok óriási szerepet játszottak – a magyar<br />

nemzet pusztítása az arisztokrácia szétverésével<br />

/is/ járt. Az erdélyi, máig háborús<br />

bűnösnek tekintett Wass Albertet még az<br />

amerikai emigrációban is megpróbálták<br />

megölni a román titkosügynökök – két<br />

megcáfolhattalan bizonyíték van rá. Szülőföldjén<br />

Esterházy János is háborús bűnös,<br />

holott éppen olyan ártatlan mint erdélyi<br />

sorstársa.<br />

Molnár Imre könyve egy lezárt élet tanulságait<br />

teszi elénk: gróf Esterházy János a börtönökben<br />

is éppen olyan tiszetességgel és<br />

erkölccsel közeledik embertársaihoz, mint<br />

ahogyan azt politikusként a közéletben tet-<br />

6<br />

Molnár Imre a mírovi Esterházy János megemlékezésen.

te: nem gyűlölködik, úgy véd magyar érdekeket,<br />

hogy abban ellenfelei sem tudnak kifogást<br />

találni. Nem sérteget, hanem elemez<br />

és tanít, felmutatja a kor ellentmondásait és<br />

brebizonyítja, hogy szlovákoknak és magyaroknak<br />

össze kell fogniok, mert ez az az<br />

erő, amely a történelem viharaiban záloga<br />

lehet a megmaradásnak. (Aki a két ország<br />

közötti kapcsolatok alakulását követi a huszonegyedik<br />

század első évtizedének végén,<br />

aligha lehet elégedett, viszont mélységesen<br />

igazat adhat Esterházy Jánosnak. Megállapíthatja<br />

– politizálni csak úgy érdemes,<br />

ahogy „a legnagyobb felvidéki magyar” tette<br />

– csak az szolgálja a közösséget.)<br />

Molnár Imre könyve öt fejezetből, valamint<br />

ajánlásból, bevezetőből, függelékből és utószóból<br />

áll. A beszédes fejezetcímek: Az elveszített<br />

édenkert - Mycielskiné Esterházy<br />

Mária, Esterházy János húgának írása az<br />

újlaki szülőiházban töltött gyermekkorról:<br />

Esterházy Mária naplója, Esterházy János<br />

börtönjegyzetei, Esterházy János életútjának<br />

főbb állomásai, Esterházy János keresztútja.<br />

A kiválasztott emberek sorsát az Isten<br />

valószínüleg születésük pillanatától megtervezi,<br />

hiszen ők lesznek a pédaképek, az<br />

életük hitelességével tanító mesterek. Igy<br />

lehet ez a mi mártírunk esetében is, hiszen<br />

már a család, melybe beleszületik, a nemesnek,<br />

a jónak és az erkölcsösnek meleg fészke<br />

– a nyitraújlaki kastély kis kápolnájában<br />

az édesanya naponta imádkozik, a korán elhunyt<br />

édesapa búcsúszavai a halálos ágyon<br />

egy életre érzelmi alapot teremtenek.<br />

A gyönyörű könyv szerzője ezzel kezdi bevezető<br />

írását: A kötetben közölt naplók, levelek<br />

és feljegyzések Mycielskiné Esterházy<br />

Mária hagyatékában maradtak fenn. Több<br />

mint harminc évig rejtette őket egy csomag<br />

Lengyelországban. E hosszú idő eltelte óta<br />

Mária öt gyermeke közül egyiknek sem volt<br />

Molnár Imre Ipolyságon született 1956-<br />

ban. 1976-ban az ipolysági gimnáziumban<br />

érettségizett, majd magyar–történelem–szociológia<br />

szakon oklevelet szerzett a budapesti<br />

Eötvös Loránd Tudományegyetemen.<br />

Felesége a lengyel Sagun Zdislawa teológusszociológus.<br />

Az Esterházy-könyv szerzője<br />

volt kormányfőtanácsos, múzeumi munkatárs,<br />

a Magyarságkutató Intézet történésze;<br />

a lengyel kultúra szakértőjeként dolgozott a<br />

Magyar Köztársaság varsói nagykövetségén.<br />

Számos tanulmány, könyv és fordítás szerzője.<br />

Napjainkban a Magyar Köztársaság<br />

Külügyminisztériumának munkatársa, aki<br />

példás kapcsolatokat ápol szülőföldjével, hiszen<br />

kutatási területe a kisebbségi magyarság<br />

története Szlovákiában.<br />

elegendő lelkiereje ahhoz, hogy felbontsa az<br />

édesanya hagyatékában fennmaradt csomagot,<br />

s annak tartalmán keresztül betekintsen<br />

saját gyermekkora keserves esztendeibe. Erre<br />

csak az Esterházy János halála ötvenedik<br />

évfordulóján meghirdetett emlékév kaocsán<br />

került sor, elsősorban Mária fia, Mycielski<br />

Péter jóvoltából. Ő nemcsak felkutatta, s<br />

hozzáférhetővé tette édesanyja hagyatékát,<br />

hanem feleségével együtt közreműködött annak<br />

feldolgozásában is.”<br />

E sorok írója 2007 őszén ott volt a párkányi<br />

Esterházy-konferencián és látta, amint<br />

Mária fia, Péter gróf elsírta magát a csomag<br />

kibontására emlékezve... Mélyen az emlékezetembe<br />

vésődött, megrendítő pillanatok<br />

voltak ezek.<br />

A könyvből sugárzik Esterházy és családja<br />

tisztasága, mély embersége. Molnár Imre<br />

alapművet tett le az asztalunkra, melynek<br />

ott a helye minden magyarlakta település<br />

könyvtárában és iskolájában. Talán nem<br />

kell magyarázni, hogy miért. Hetényi József,<br />

Esterházy szovjet-gulag táborbeli rabtársa<br />

a magyarok szenvedő Krisztusának<br />

nevezte Esterházyt, aki éppen ott, a szovjet<br />

gulagok poklaiban vált nemzetünk Krisztusává...<br />

Egy másik fogolytársa, a szlovák<br />

Ján Bošňak, a nyitrai szeminárium nyugalmazott<br />

rektora, így fogalmaz: „...Elmondhatom,<br />

hogy Esterházy hősiesen viselte a<br />

szenvedéseket, s egyáltalán nem veszítette<br />

el sem emberi, sem lelki méltóságát azzal,<br />

hogy éveket kellett a börtönrács mögött eltöltenie.<br />

E belső tartáson és méltóságon is<br />

a mély hite sugárzott át. Ő lelkileg tudott<br />

győzni. Legyőzte nemcsak a börtön világát,<br />

hanem azt a külsőt is, azt, amit a külső világ<br />

jónak és érdekesnek tart, s amiben a világ<br />

fiai boldogulásukat keresik. Ő mindezeken<br />

felül tudott emelkedni.”<br />

Batta György<br />

OLVASSUK EL!<br />

Ajánlás<br />

Megrendítő dokumentumkötetet tart<br />

kezében az Olvasó. Súlya a német<br />

koncentrációs táborokat megjárt rabok<br />

visszaemlékezéseihez mérhető. A<br />

„Kegyelem életfogytig” című, könyvben,<br />

a felvidéki magyarság máig kellően<br />

nem ismert mártírpolitikusának,<br />

Esterházy Jánosnak szenvedéstörténetével<br />

ismerkedhetünk meg. Írója a<br />

mellette testvéri hűséggel kitartó és<br />

távolból együttszenvedő húga, Mariska.<br />

Miközben e Veronika-lelkületű<br />

asszony naplóját, leveleit olvassuk,<br />

lapról lapra haladva kapunk leckét és<br />

tanúságtételt a hithez és szabadsághoz<br />

való állhatatos ragaszkodásról,<br />

a rideg börtönfalakat is átmelegíteni<br />

képes szeretetről.<br />

Két ember szabadságra áhítozó, a<br />

kommunista diktatúra gúzsában történő<br />

vergődéséből így rajzolódik ki<br />

előttünk a csehszlovákiai magyarság,<br />

s egyben egy egész társadalom rabsorsa<br />

is. A magyarság szellemi vezetőjét,<br />

Esterházy Jánost 1947-ben Pozsonyban<br />

halálra ítélték, de ott a börtönrácsok<br />

mögött is az emberség és<br />

életszentség olyan fokára jut el, hogy<br />

számára már nem létezik sem „zsidó,<br />

sem pogány, sem görög”, mert az ő<br />

szemében mindannyian egyformán<br />

kiszolgáltatottak és rászorultak voltak,<br />

akiknek szenvedését ő, krisztusi<br />

szeretetet sugárzó jelenlétével igyekezett<br />

könnyíteni.<br />

Esterházy János önként vállalt életáldozata<br />

„tágabb családja” a felföldi<br />

magyarság számára a megmaradást<br />

eredményezte. Egyetemessé táguló<br />

szeretettel átitatott mártíromsága<br />

pedig beírta őt a boldoggá avatásra<br />

érdemesült XX. századi magyar vértanúk<br />

sorába. Szívből kívánom, hogy<br />

ez a könyv ezt a csodálatos tanúságtevő<br />

életutat minél több magyar és<br />

nem magyar testvérünkkel is megismertesse,<br />

s belőle erőt meríthessenek<br />

a mindennapi élet terheinek hordozásához<br />

és a megpróbáltatások ellenére<br />

is a hitükben való állhatatossághoz.<br />

E sorokkal ajánlom a Molnár Imre<br />

történész által összeállított kötetet<br />

minden példaképre és lelki bátorságra<br />

vágyó, kedves Olvasó figyelmébe.<br />

Pannonhalma, 2007. december 16.<br />

Várszegi Asztrik főapát<br />

Molnár Imre (jobbról) Esterházy János hugának fiával,<br />

ITTHON Mycielski gróffal a párkányi regionális konferencián.<br />

7

SORSKÉRDÉS<br />

A következő nemzedék legnagyobb<br />

problémája a meddőség lesz<br />

Beszélgetés Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával<br />

A diszkók, az alkohol, a dohányzás és az ajzószerek világában divatjamúltnak tetszhet ez a beszélgetés. Az interjúalany<br />

dr. Téglásy Imre, a magyarországi Alfa Szövetség alapító főtitkára, aki több mint egy évtizede egy termékeny és gondoskodó<br />

anyaország „ihletében” dolgozik. Kedves doktor úr, Ön egyik írásában idézi a Szent Imre hercegről szóló ének<br />

strófáját:<br />

Tündöklő Tsillaga Magyar Nemzetnek,<br />

Ártatlan Virága tiszta életnek:<br />

Szentül neveltettél, nekünk példa lettél,<br />

Szűz Szent Imre!<br />

Az iffiúságnak, és Magyar Országnak,<br />

Te vagy Szószólója s Pártfogója.<br />

8<br />

Tanulmányából kiderül, hogy Imre herceg<br />

lehetne az ifjúságunk példaképe. Miért<br />

Mert Szent Imre okán sokkal inkább egy<br />

intézményesen támogatott, társadalmi<br />

önvizsgálatra lenne szükség, amit mulasztással<br />

vétkezve – sajnálatos módon<br />

– mintha nem végeznénk el. Arra a mozzanatra<br />

szeretném felhívni a figyelmet,<br />

amit a szüzesség, avagy nemi önmegtartóztatás<br />

/szexuális absztinencia/ kapcsán<br />

a középkori magyar szent kultuszából<br />

ma is érvényesnek érzek, amit ápolnunk<br />

kellene, amit a termékenység, mint közjó<br />

védelmében széles körben ismertté kellene<br />

tenni és újra kultusszá kellene emelni.<br />

A tét ugyanis nem kisebb, mint hogy<br />

magunkat és gyermekeinket, fiataljainkat<br />

meg tudjuk-e tanítani arra, hogyan védjék<br />

meg az utolsó nemzeti kincsünknek<br />

tekinthető testi és lelki termékenységet.<br />

Ez úgy hangzik, mint egy sorskérdés.<br />

Az is! A népesedés sorskérdésére nem<br />

adható más, helyes válasz, csak olyan,<br />

amely e két fogalom újjászületése jegyében<br />

építkezik. Az élet kultúrájának és a<br />

halál civilizációjának arról a világméretű<br />

szembenállásáról van szó, amelyben<br />

pusztul Európával együtt a magtalan vagy<br />

meddő, a gyermektelen, természetes termékenységét<br />

idegen istenek oltárán feláldozó<br />

magyarság is. Egy családvédelemmel<br />

foglalkozó nemzetközi konferencián<br />

hangzott el, hogy a következő nemzedék<br />

kétségkívül legnagyobb problémája a<br />

meddőség lesz.<br />

Hihetetlen!<br />

Ha a lombikbébi-programban részt vevő<br />

magyar házaspárok számát nézzük, akkor<br />

bizony Magyarországon is igazolódni<br />

látszik az előrejelzés. Meddőség miatt<br />

egyre több, gyermekre vágyó férfi és nő<br />

kényszerül a nem mindig eredményes, viszont<br />

annál több testi-lelki megpróbáltatást<br />

jelentő beavatkozásnak alávetni ma-

SORSKÉRDÉS<br />

gát. Jelenleg csak Budapesten<br />

százezer meddő házaspárt<br />

tartanak nyilván. A kutatások<br />

néhány éve visszatérő<br />

megállapítása ugyanis,<br />

hogy a tizenéves fiatalok<br />

túl korán, mondjuk ki:<br />

idétlenül, mindössze a<br />

biológiai érésre alapozva,<br />

vagyis már a társadalmi<br />

érés előtt kezdenek nemi<br />

életet élni. Bár a tizenéves<br />

korosztály valamilyen mértékben<br />

saját szüleinek amúgy<br />

sem mindig tökéletes magatartását<br />

képezi le, még ennél is<br />

veszélyeztettebb a magatartásmodell,<br />

amelyet a média által megjelenített<br />

eszményekből formálnak. A<br />

gyermeteg célszemély nem tudhatja,<br />

hogy e modern „hősöket”<br />

körmönfont piacépítési<br />

módszerek alkalmazásával<br />

agyalják ki, hogy őt minél<br />

előbb vásárlóvá gyúrják.<br />

Mit tehetnek Önök, hogy<br />

megváltozzon ez a helyzet<br />

és a fiatalok megtudják,<br />

becsapják őket ezért<br />

tönkretehetik az életüket<br />

Külföldi példa nyomán<br />

meghonosítottunk egy<br />

magyar programot. Az egri<br />

Sancta Maria Általános Iskola,<br />

Gimnázium és Kollégium<br />

önként jelentkező tizenéves leány<br />

tanulói a résztvevői. A program<br />

pszichopedagógiai módszere a szabad<br />

akaraton alapuló választás felelősségére<br />

épül.<br />

Legyen szíves, mondja el, mi a program<br />

lényege<br />

Te választasz! – figyelmezteti a termékenységvédelmi<br />

klub tagjait a program<br />

az előttük álló két irányra. Választhatod<br />

az élvezetek hajszolását diszkókban, alkohollal,<br />

dohánnyal, kábítószerrel, korán<br />

kezdett nemi élettel s ezekkel együtt a<br />

korai kiégést /depresszió/, nemi betegség,<br />

abortusz, újszülött gyilkosság, korai<br />

szülés vagy kényszerű örökbeadás egészségtelen<br />

állapotát. De választhatod azt is,<br />

hogy tested és lelked, képességeid edzésével<br />

egyéniséged és tehetséged nevelésével<br />

érsz el sikereket egyéni és közösségi<br />

világodban, amikor sportolsz, tanulsz,<br />

zenélsz, s közben komolyan készülsz jövendő<br />

pályádra és a családalapításra. A<br />

program célja nem az, hogy a<br />

serdűlőket elriassza a nemiség<br />

építő értékeitől! Sokkal<br />

inkább arra ügyel, hogy az<br />

eltérő biológiai és társadalmi<br />

érés közötti konfliktust<br />

– a serdülő tizenéves korban<br />

lesz „nő” vagy „férfi”,<br />

de csak huszonéves korba<br />

jut el a házasságkötésig<br />

– építő módon oldja fel.<br />

Az egészséges nemi élettel<br />

együtt járó testi és lelki<br />

termékenység nem küszöbölhető<br />

ki sem gumióvszerekkel,<br />

sem kémiai anyagokkal. A férfi és<br />

a nő érett szerelmében megjelenő<br />

testi és lelki egység olyan egyetemes<br />

alapérték, amit a házasság fogalmába<br />

építve fokozottabban kellene<br />

védelmeznünk a multinacionális<br />

gyógyszeripar és a média<br />

által divattá emelt elméletek<br />

és technikák ellen. /Homoszexualitás,<br />

fogamzásgátló<br />

szerek szedése, abortusz,<br />

művi meddővé tétel./<br />

A program másik jelmondata<br />

az idő előtt leszedett<br />

gyümölcsre, az elsietett,<br />

idétlen magatartásra utalva<br />

arra int, hogy „meg ne<br />

romoljunk, mielőtt megérnénk!”<br />

Egy magyar társadalomtudós<br />

mondta, hogy a<br />

gyermek „közjó”. Ezt a közjót<br />

már most hatékonyan szolgálhatnánk<br />

az általam körvonalazott nemi<br />

egészségvédelmi neveléssel.<br />

Dr.Téglásy Imre rendelkezésünkre bocsátotta az Anya-Ország Alapítványnak, mint az<br />

Alfa Szövetség társult tagjának a XXIII. Életvédő Zarándoklat után közzétett nyilatkozatát.<br />

Ennek egyik pontjában ez áll: „Tudatosítjuk, hogy a hazánkat sújtó abortuszjárvány,<br />

vagyis a magzati életkorukat élő gyermekek életének sebészeti, vegyi vagy más<br />

eszközökkel történő kioltása és az áldott<br />

állapotot inkább tehernek érző szülők termékenységének<br />

megkárosítása az egyéni<br />

tragédiákon túl Európa és azon belül a<br />

magyar nemzet folyamatos és súlyos romlását<br />

jelzi és mindannyiunkat végpusztulásba<br />

dönt!”<br />

A zarándoklat eseménye volt a szombathelyi<br />

Markusovszky Lajos Kórház parkjában<br />

a hatmillió magyar magzat-áldozat<br />

emlékére „emeltetett” 60 szál rózsa, majd<br />

a jövő nemzedékek háborítatlansága reményében<br />

ugyanott elültetett Életfa.<br />

(Tihanyi)<br />

ITTHON 9

I. évfolyam, 1. szám. A Csemadok Országos Választmányának kulturális rovata<br />

Tisztelt Olvasó,<br />

tisztelt Csemadok tagok!<br />

Az új esztendő küszöbén illik mérleget<br />

vonni és bátran szembenézni az<br />

elkövetkező év kihívásaival. Az ITT-<br />

HON havilapon belül egy új rovattal<br />

jelentkezünk FÁKLYA néven. Ebben<br />

szeretnénk a szervezeti élet mindennapjait,<br />

bajait és örömeit, sikereit és kudarcait<br />

bemutatni. Vagy éppen a terveit,<br />

szakmai elképzeléseit. Mindenesetre<br />

elmondhatjuk, hogy ennek a rovatnak<br />

a megteremtésével újabb lépést tettünk<br />

előre. Nem nagyot, mert ez most nem a<br />

mesebeli ,,hétmérföldes csizmák” ideje.<br />

Csak olyan hazai ,,tyúklépést”. Egy lépést,<br />

melyet még belátunk, megőrizhetünk<br />

az ,,ószlovák”hegyek árnyékában,<br />

az egyre szűkülő tájhaza apró dombjai,<br />

folyói között. Teret szeretnénk biztosítani<br />

a vélemények ütköztetésére, rendezvényeink<br />

beharangozására, hogy<br />

az alapszervezetekben szorgoskodó<br />

kultúra-napszámosok érezhesék, van<br />

lehetőségük, fórumuk a párbeszédre.<br />

Fontosnak tartjuk ezt, hiszen az elmúlt<br />

években csak nagyon kevesen hallatták<br />

hangjukat a legnagyobb kulturális szervezetünk<br />

háza tájáról. Ennek egyik oka<br />

minden bizonnyal az volt, hogy nem<br />

volt hol a hangjukat hallatni. Kérünk<br />

tehát mindenkit, aki a Csemadok nagy<br />

családjának a tagja, vagy éppen csak véleménye,<br />

közölni valója van, hogy bátran<br />

mártsa bele pennáját a tintába, hogy<br />

a kalamárisok kiürültével szellemiekben<br />

gyarapodjunk, gazdagodjunk, a hazai<br />

magyarság javára, örömére. A kételkedőknek,<br />

a bátortalanoknak a búslakodóknak<br />

és a reményt vesztetteknek Ady<br />

Endre soraival üzenjük:<br />

,,Most percemberkék dáridója tart,<br />

De építésre készen a kövünk,<br />

Nagyot tenni mégis mi jövünk,<br />

Nagyot, szépet, emberit, s magyart!”<br />

Számadás helyett<br />

Sokat gondolkodtam, vajon hogyan<br />

kezdjem a beszámolómat, hiszen annyira<br />

szerteágazó, sokrétű és gazdag tevékenységgel<br />

teli évet hagytunk magunk mögött,<br />

hogy gyakorlatilag már ez a tény is behatárolja<br />

a lehetőségeimet. Mégis, a számadás<br />

elengedhetetlen, pusztán önmagam<br />

miatt is, hiszen a felvidéki magyarság legnagyobb<br />

civil szervezetéről van szó, ami<br />

tetszik, nem tetszik, még mindig a legnagyobb<br />

befolyással bír a hazai magyarság<br />

önazonosságának megtartásában.<br />

A legfontosabbnak tartom, hogy tavaly<br />

anyagiak hiányában egyetlen országos,<br />

regionális és helyi rendezvényünk sem<br />

maradt el és a hagyományosan jó színvonalon<br />

került megrendezésre, mint az előző<br />

években. Köszönhető ez mindannak,<br />

hogy odafigyeltünk a pályázatok írására,<br />

kellőképpen tudtuk mozgósítani az erőinket,<br />

hatékonyan kerestük meg azokat<br />

az anyagi forrásokat, melyek szükségesek<br />

egy-egy rendezvény létrehozásához.<br />

Természetesen voltak hibák is, melyekből<br />

10<br />

tanulnunk kell, mert, be kell ismerni, sajnos,<br />

hogy egyre nehezebb az embereket<br />

mozgósítani, leültetni a nézőtérre, ami<br />

számos, kitűnő műsort felvonultató fesztivál<br />

kudarca is lehet esetenként. Sokkal<br />

jobban oda kell figyelnünk tehát a reklámozásra,<br />

az emberek megszólítására, a<br />

médiára. Mondhatnám úgy is, hogy professzionálisabb<br />

munkát kell végeznünk<br />

a tájékoztatás terén. Mérhetetlen öröm<br />

számomra, hogy a 2006 decemberében<br />

indított nemzeti, kulturális havilapunk,<br />

az ITTHON megkapaszkodott a hazai<br />

olvasótábornak köszönhetően, és ma már<br />

ismertté vált a csonka Magyarországon<br />

és a tengeren túl is az internet jóvoltából.<br />

Büszke vagyok rá, hogy szinte a semmiből<br />

teremtettünk egy szellemi műhelyt, amely<br />

a hazai kultúrát, a nemzeti megmaradás<br />

eszméjét, gyönyörű, tiszta emberi köntösbe<br />

öltöztette. Képesek voltunk elhinni,<br />

hogy ebben a globalizált világban is létezik<br />

a tiszta emberi hang, – a vox humana<br />

- melyre igény van. Olyan kérdésekkel<br />

foglalkozunk, melyekkel a hazai magyar<br />

olvasó nemigen, vagy csak ritkán találkozik.<br />

Külön öröm számomra, hogy januártól<br />

a Fáklya rovatban jelennek meg hírek<br />

a szervezet munkájáról, ami remélhetőleg<br />

még több helyi szervezetet ösztönöz arra,<br />

hogy véleményét közzé tegye a lapban,<br />

hiszen ez a lap a kultúrában dolgozóknak<br />

és a kultúráltan élőknek készül elsősorban.<br />

Fontosnak tartom, hogy a Szülőföld<br />

Alapnál a Csemadok felkerült az<br />

ún. stratégiailag fontos szervezetek közé,<br />

ami kiemelt támogatást jelent. Ez fontos<br />

a szervezet megmaradása szempontjából,<br />

hiszen az itt elnyert forrásokból közel tíz<br />

év után újra tudunk rendszeresen anyagi<br />

támogatást juttatni a járási irodáinknak.<br />

A kezdeti félelmek után úgy érzem, a magyarországi<br />

támogatási rendszer magára<br />

talált. Persze, mint minden más, amit emberek<br />

irányítanak, tökéletesíthető. Különösen<br />

fontosnak tartom, hogy ezt a fajta<br />

kiemelt támogatást az ígéretek szerint az<br />

elkövetkező három évben is megkaphatjuk,<br />

ami tervezhetővé teszi számunkra is<br />

a munkát.<br />

Fontosnak tartom, hogy a múlt esztendőben<br />

több olyan megállapodást is sikerült<br />

aláírnunk országos szinten, amely<br />

segíteni fogja munkánkat, emeli pályázati<br />

potenciálunkat. Ilyen megállapodás<br />

a szlovák-magyar, immár teljesen megszűnt<br />

és lebontott határszakaszokon területileg<br />

működő Megyei Önkormányzatokkal<br />

való együttműködés – számszerint<br />

hattal – valamint a pozsonyi Nemzeti<br />

Művelődési Intézettel (Národné Osvetové<br />

Centrum) kötött megállapodás. Ez utóbbi<br />

főleg a Csemadok Művelődési Intézetének<br />

jelent szakmai előrelépést, együttműködési<br />

lehetőséget, csoportok, és szakmai<br />

zsűrik cseréjét egymás rendezvényeire.<br />

Tovább mélyítettük az együttműködésünket<br />

a Rákóczi Szövetséggel, ami főleg<br />

a beiratkozási programbeli közös munkáról<br />

szól. Nagyon jó az együttműködés a<br />

Szövetség a Közös Célokért irodáival, főleg<br />

a pozsonyival. Ez a Pozsonyi Magyar<br />

Galéria kiállításai és különböző előadások<br />

közös szervezésében nyilvánul meg. Jó a

kapcsolat a civil szervezetekkel, a pozsonyi<br />

magyar fiatalokkal.<br />

Külön fejezetben kell említenem az<br />

együttműködésünket a Magyar Koalíció<br />

Pártjával, hiszen az elmúlt időszakban és<br />

valószínűleg az elkövetkezendő időben<br />

is számos olyan politikai és társadalmi<br />

kérdés lesz, amelynél napi egyeztetésre<br />

lesz szükség. Ilyen volt tavaly a Pátria<br />

Rádió megmentésének ügye, melynek<br />

érdekében a Csemadok petíciós akcióba<br />

kezdett, és közel 14 000 aláírással bizonyította,<br />

hogy számunkra a Pátria Rádió<br />

kiemelten fontos hírközlő eszköz, mely<br />

nélkülözhetetlen az anyanyelvünkön<br />

való tájékoztatás láncolatában. Ilyen volt<br />

a Beneš-dekrétumok ügye, ami kisebb<br />

politikai vihart kavart a közéletben. De<br />

említhetném még a komáromi Magyar<br />

Kultúra és Duna Mente Múzeuma esetét,<br />

vagy a szlovákiai magyar iskolák ellen irányuló<br />

újabb támadás tényét; az Ifjú Szívek<br />

néptáncegyüttes problémáját, vagy éppen<br />

a civil szervezetek ellen irányuló törvénytervezet<br />

miatti tiltakozást. Mindebből<br />

látni, hogy a Csemadok, bár lényegében<br />

kulturális szervezet, súlyánál fogva kénytelen<br />

bizonyos társadalmi kérdésekben<br />

állást foglalni. Nemcsak a tagság, hanem<br />

a szlovákiai magyar társadalom is elvárja<br />

ezt tőlünk. A sajnálatos és a veszélyes az,<br />

hogy ezt a szlovák kormány nem nézi jó<br />

szemmel és bizonyára megnehezíti majd<br />

a munkánkat. Természetesen a jövőben is<br />

fel kell vállalnunk azt, amit tőlünk a tagság<br />

és a magyar nemzeti közösség elvár.<br />

Ebben az esztendőben új tagkönyveket<br />

adtunk ki, ami a tagság újbóli számbavételét<br />

irányozza elő. Fontos, hogy tudjuk,<br />

mennyien vagyunk. Egy egész évünk lesz<br />

a tagkönyvcserére, remélem sok új taggal<br />

gyarapodunk majd. Ami újdonság, hogy<br />

bevezettük az ún. Ifjúsági kártyát, amit<br />

azok az alapiskolás tanulók kapnak kézhez,<br />

akik a szervezet keretén belül működnek<br />

bábcsoportokban, tánccsoportokban,<br />

kórusokban vagy más területeken,<br />

akik szavalókként, prózamondókként bemutatkoznak<br />

a versenyeinken. Ez egyfajta<br />

kapocs lesz az ifjúság és a szervezet felnőtt<br />

tagjai között, és gyakorlatilag az utánpótlást<br />

biztosítja.<br />

Kiemelten próbáltam foglalkozni a<br />

peremvidéken élő tagsággal; személyes<br />

részvételemmel jeleztem egyes rendezvényeken,<br />

hogy fontosnak tartom: ha<br />

nehéz körülmények között is, teljesítsük<br />

azt a küldetést, amit vállaltunk. Igyekeztem<br />

több anyagi forrást juttatni számukra<br />

egyes pályázati lehetőségeinkből. Csak<br />

remélni tudom, hogy ez a segítség érezhető<br />

volt. Sokszor érzem egy-egy ilyen<br />

kiutazásom alkalmával, hogy pusztán a<br />

jelenlétem is mekkora öröm ezekben a<br />

régiókban, mert értékelik az odafigyelést,<br />

munkájuk megbecsülését. De én is kaptam<br />

erőt, biztatást tőlük – szükségem van<br />

rá. Egyre nehezedik a nyomás a szlovákiai<br />

magyar közösségre; új kérdéseket nyitnak<br />

meg, melyekre megfelelő válaszokat kell<br />

majd adnunk.<br />

Ebben az évben is sok feladat vár ránk.<br />

50 éves lesz Országos Kulturális Ünnepélyünk<br />

Gombaszögön. Kevés civil szervezet<br />

mondhatja el magáról Európában,<br />

hogy van olyan rendezvénye, mely már<br />

ötven éve fut. Ez mérlegvonás is lesz, lehetőség<br />

önmagunk újbóli megfogalmazására.<br />

Remélem tudunk vele élni. El kell<br />

indítanunk azokat a munkálatokat, melyek<br />

Szövetségünk megalakulásának 60.<br />

évfordulóját készítik elő. Erősíteni kell a<br />

szakmai munkát, a képzést a szervezeten<br />

belül. Bejelentettük különböző fórumokon<br />

azt az igényünket, hogy a Csemadok<br />

és a dunaszerdahelyi Művelődési Intézet<br />

külön állami támogatást kapjon, mint<br />

ahogyan azt a Matica Slovenská esetében<br />

törvényben garantálja a szlovák állam.<br />

Ha egyenlőségről beszélünk, hát legyünk<br />

egyenlők mindenben, a jog szerint is, a<br />

munkánk szerint is. Hiszem azt, hogy<br />

együttműködve sok minden sikerül. Hiszem<br />

azt, hogy van jövője a Csemadoknak.<br />

És nemcsak hiszek ebben, de minden<br />

erőmmel dolgozok is, teszek is érte,<br />

mert a bizalmat feltétel nélkül szeretném<br />

megszolgálni. Nem csüggeszt el az sem,<br />

hogy közben tíztonnás kettős keresztek<br />

tömkelege emelkedik magasra az általunk<br />

lakott régiókban, hiszen nemzeti címerünk<br />

többi részét már mi is hozzá tudjuk<br />

hegeszteni, s ékesíteni azzal a Szent Koronával,<br />

mely az itt élő nemzetek szimbóluma<br />

volt ezer éven keresztül. Mert mi<br />

nem rombolni, de építeni születtünk, és<br />

épiteni fogunk. Fogjunk hát össze, tegyük<br />

amit kell, amit lehet, amíg lehet. A nemzet<br />

fáján mindnyájan levelek vagyunk, mindnyájunknak<br />

helye van, mindnyájunkat<br />

egyformán melegít az éltető nap. Segítsük<br />

hát egymást ebben a tudatban, egy erős<br />

szövetség megtartása érdekében. Ehhez<br />

kívánok mindnyájunknak sok sikert, erőt,<br />

kitartást az új esztendőben!<br />

Hrubík Béla,<br />

a Csemadok országos elnöke<br />

ITTHON 11

Falusi és egyéb csoportok<br />

az Egressy Fesztiválon<br />

Higgins professzor szerelmes.<br />

A legigéretesebb tehetség Danis Alica lett.<br />

Tollat fosztanak Szomotoron<br />

Tizenegy versenyelőadás és négy vendégelőadás,<br />

két kiállítás és egy köszöntő – enynyi<br />

a IX. Egressy Fesztivál gyorsmérlege.<br />

De ne feledkezzünk meg a rekordszámú<br />

nézőről sem, voltak előadások, amelyen<br />

gombostűt sem lehetett leejteni.<br />

A vita igazán csak a fesztivál után lángolt<br />

fel Kozsár Zsuzsának az Új Szóban<br />

megjelent cikke kapcsán. Vajon kié is ez<br />

a fesztivál, kik számára készül, s vajon hű<br />

maradt-e eredeti küldetéséhez 1999-ben<br />

ugyanis a Királyhelmecen útjára indított<br />

rendezvény még a Falusi Színjátszók Fesztiválja<br />

nevet viselte, s az alapító atyák és<br />

anyák szerint (egyikük, Jarábik Gabriella<br />

az idén kapta meg a Mics Károly életműdíjat)<br />

ezen a fesztiválon azok a falusi<br />

csoportok kaptak volna lehetőséget, akik<br />

nem férnek be a Jókai Napok programjába<br />

(vagy a csoport minőségbeli mutatói<br />

vagy a választott előadás tematikája<br />

miatt). Ez volt a kezdetekkor, de ahogy a<br />

fesztivál helyszíne megváltozott, úgy annak<br />

monotematikus besorolása is. Amíg<br />

az első fesztiválra négy csoport jelentkezett<br />

be (köztük az a nánai, amely egy kivételével<br />

az összes fesztiválon jelen volt), addig<br />

a későbbiek során a csoportok száma<br />

fokozatosan emelkedett, s már azok is beneveztek,<br />

akik addig rendszeresen a Jókai<br />

Napokra jártak. A szervezők előbb megváltoztatták<br />

a kiírást, s a már Jókai Napokon<br />

versenyben szerepelt előadásokat<br />

kizárták Szepsiből, majd 2003-ban megváltoztatták<br />

a fesztivál nevét is, amely így<br />

a Szepsiben kántortanítóként működött<br />

Egressy Béni nevét kapta. A szervezők<br />

hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a<br />

klasszikus falusi színjátszó műfajok (népszínművek,<br />

esztrád, népi hagyományok)<br />

mellett helyet kaphatnak az ún. modernebb<br />

műfajok is. Ezt ugyan egyes falusi<br />

csoportok nem nézték jó szemmel, de a<br />

többség örömmel fogadta a más minőségi<br />

szinten működő előadásokat, s ezt a célt<br />

szolgálják a meghívott vendégelőadások<br />

is, így táncszínházi produkciók mellett<br />

megjelent a fesztiválon a stúdióelőadás, s<br />

a totális színház is. A szervezők nemcsak<br />

hazai magyar csoportokat hívtak meg<br />

vendégszerepelni, hanem Lengyelországból<br />

(Pulawy, Pogodni) és Magyarországról<br />

(Nagykálló, Sajókaza, Budapest) is érkeztek,<br />

sőt több szlovák társulat (Igló, Selmecbánya)<br />

is vendégeskedett már a fesztivál<br />

két helyszínén, Szepsiben és Buzitán.<br />

Amint írtam, a fesztiválra jelentkező csoportok<br />

száma folyamatosan emelkedett,<br />

így a fesztivál állandó háromtagú szervezőbizottsága<br />

kénytelen volt a válogatás<br />

mellett dönteni. Az elmúlt években rendszeresen<br />

meglátogatták az összes bejelentkezett<br />

csoportot, és szakmai tanácsaikkal<br />

is támogatták őket.<br />

Visszatérve a kilencedik évfolyamhoz,<br />

tizenhat csoport nevezett be, közülük az<br />

ímelyiek és a királyhelmeciek visszaléptek,<br />

mivel nem készült el az előadásuk,<br />

míg a nagykürtösi Palóc Varietas és a<br />

galántai gimnázium csoportját nem hívta<br />

meg a válogatóbizottság. Már a jelentkezési<br />

határidő lejárta után nevezett be a<br />

bódvavendégi és a rudnai csoport, így az<br />

ő jelentkezésüket sem tudták elfogadni. A<br />

fesztivál a kassai KGSzT előadásával vette<br />

kezdetét, s mint később kiderült, ez az<br />

előadás vitte el a fődíjat is. A kassai Márai<br />

Sándor Gimnázium mellett működő csoport<br />

már többször szerepelt sikeresen a<br />

Jókai Napokon is, s amíg a csoport első<br />

előadása a Padlás c. mesemusical volt,<br />

most annak egy parafrázisát vitték színre<br />

Zalán Tibor tollából. A Vigyázat, a tetőn<br />

angyalok járnak c. megzenésített mese (a<br />

zenét Hundža Tamás szerezte) jól ismert<br />

mesehősök eddig ismeretlen kálváriáját<br />

meséli el invenciózusan, rengeteg ötletet<br />

beépítve. Ennek az előadásnak az egyik<br />

szereplője, Tóth Károly nyerte el a legjobb<br />

férfi mellékszereplő díját is. Szintén állandó<br />

„jókainapos” csoport a Füleki Zsák-<br />

12

Addig jár a polgármester a kútra Vezekényen.<br />

színház is, amely mintha kiszorulóban<br />

lenne mindegyik fesztiválunkról. Nálunk<br />

a profizmust vetik a szemükre, míg profi<br />

fesztiválokon túl amatőrnek találják a<br />

füleki Városi Művelődési Központ mellett<br />

közel harminc éve működő társaságot,<br />

amelynek több profi társulatot is megjárt<br />

tagja van. Az Anya c. Július Ivan-Barč drámájából<br />

készült előadás a legnagyobb vitát<br />

mégis azért váltotta ki, mert az előadás<br />

mintha a budapesti Vertigo Színház előadásának<br />

másolata lett volna. Tény, hogy<br />

az egyik főszereplő ugyanaz, sőt a díszleteket<br />

is lemásolták... Könnyed hangulatú<br />

bohózatokkal és esztráddal indított annak<br />

idején a Juhász Mária vezette Nánai Színjátszó<br />

Csoport, akik kilenc év után eljutottak<br />

G. B. Shaw Pygmalionjáig, s annak<br />

kétfelvonásos változatáig. A társulatból<br />

most többen is profi színészi pályafutásban<br />

gondolkodnak, s bizony, kassai és komáromi<br />

társulatunkban is elférnének.<br />

A Mics Károly életműdíjat Jarábik Gabriella kapta.<br />

Július Barč-Ivan: Az anya (Füleki Zsákszínház )<br />

A fesztivál többi, versenyben szereplő<br />

csoportja hagyományos falusi műfajokban<br />

gondolkodott, így a szomotoriak<br />

és a csécsiek népi hagyományokat (tollfosztás<br />

és káposztataposás) bemutató játékot,<br />

a nagyfödémesiek és a migléciek<br />

esztrádot, a vágkirályfaiak, a tornagörgőiek<br />

és a vezekényiek kabaréjelenetet,<br />

a jókaiak pedig három felvonásos bohózatot<br />

(Hyppolit, a lakáj) vittek színre. A<br />

Pogodniból érkezett lengyel vendégcsoport<br />

történelmi legendát mutatott be, a<br />

sajókazaiak középkori vásári komédiát, az<br />

iglóiak színpadi játékot, míg a budapesti<br />

Wataridori Színkör Vörösmarty Csongor<br />

és Tündéjét hozta el a fesztiválra.<br />

A Tóth Zsuzsanna, Havasi Péter és Vladimír<br />

Sadílekből álló zsűri a fődíjat a már<br />

említett kassai KGSzT-nek adta, nívódíjat<br />

a füleki Zsákszínház és a Nánai Színjátszó<br />

Csoport kapott.<br />

A legjobb férfialakítás díja a jókai Farkas<br />

Imréé lett, aki Hyppolit szerepét alakította,<br />

a női alakítás díját pedig a vágkirályfai<br />

Kiss Angelika nyerte el.<br />

A fesztiválon az idén is volt dísztök-kiállítás<br />

valamint láthatták Gecse Attilának<br />

az elmúlt években készült pillanatfotóit<br />

is. S naprakészen tájékoztatott a fesztivál<br />

eseményeiről a Lakoma is, amelynek szerkesztőségét<br />

Rozbroy Viktor irányította. A<br />

fesztivál végén a hetvenéves Gál Sándor<br />

költőt köszöntötték.<br />

A viták lassan elcsitultak, a fesztivál szervezői<br />

már a tizedik, jubileumi évfolyamra<br />

készülnek. Hogy merre tovább Idővel talán<br />

ez is kiderül.<br />

Juhász Dósa János<br />

Gecse Attila felvételei<br />

ITTHON 13

Huszár Ágnes<br />

Bíborpiros szép rózsa<br />

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya<br />

főrendezőként hatodik alkalommal hirdette meg a BÍBORPIROS SZÉP RÓZSA (Örökség) országos népzenei vetélkedőt<br />

népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére.<br />

Fent: Szepsi Asszonykórus, lent: Felsőszeli leány kar.<br />

2007 nyarán és őszén immár hatodik alkalommal<br />

került megrendezésre Bíborpiros<br />

szép rózsa (Örökség) címmel a szlovákiai<br />

magyar népzenekedvelők és művelők<br />

országos seregszemléje, vetélkedőszerű<br />

megmérettetése. A vetélkedősorozat célja<br />

folytatni az egykori, mára már fogalommá<br />

vált Tavaszi szél eszméit, és országos<br />

fórumot biztosítani népdalénekesek és<br />

népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták<br />

és zenekarok részére. A vetélkedő<br />

teret nyújt a népdelénekeseknek,<br />

népdalköröknek és citerazenekaroknak a<br />

szereplésre és megmérettetésre. Emellett<br />

szakmailag támogatja és ösztönzi a vetélkedőn<br />

résztvevő csoportokat. A vetélkedő<br />

három fordulóból áll – járási fordulók,<br />

kerületi fordulók és az országos döntő.<br />

A zsűri szakembereinek vélemény-nyilvánításai<br />

az egyes fordulók alkalmával<br />

visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők<br />

számára, megerősítve vagy irányt mutatva<br />

további tevékenységükhöz.<br />

A Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőn<br />

részt vevő népdalénekesek, népdalkörök<br />

és citerazenekarok többnyire saját<br />

régiójukból választott népdalokkal szerepeltek.<br />

Az elhangzott népzenei anyag<br />

részeként a szereplők megszólaltattak alkalomhoz<br />

kötött vagyis népszokásokhoz<br />

kapcsolódó népdalokat, alkalomhoz nem<br />

kötött lírai dalokat, katonadalokat, ivónótákat,<br />

gyermekjátékdalokat és egyházi<br />

népénekeket is.<br />

A vetélkedő elnevezése Ág Tibor népzenekutató<br />

által Pereden gyűjtőtt, országosan<br />

ismert egyházi népének kezdősora.<br />

A Bíborpiros szép rózsa elnevezés utal<br />

arra, hogy a népdalokat éneklő csoportok<br />

és szólisták megszólaltathatnak vallásos<br />

népénekeket is. A vetélkedő életrehozói<br />

és szervezői az Örökség alcímet választották,<br />

mely tükrözi, hogy a szlovákiai<br />

magyarok körében a népdalénekesek őrzik<br />

és ápolják az őseinktől örökölt szellemi<br />

kincset, a népdalt.<br />

2007 májusában és júniusában 10 helyszínen<br />

zajlottak a Bíborpiros szép rózsa<br />

népzenei vetélkedő járási fordulói.<br />

Ezekre a fordulókra az I. korcsoportban<br />

105 népdalszólista, a II. korcsoportban<br />

30 népdalszólista, az I. korcsoportban 5<br />

népdalduó, a II. korcsoportban 1 népdalduó,<br />

az I. korcsoportban 12 népdalkör,<br />

a II. korcsoportban 101 népdalkör, az I.<br />

korcsoportban 2 citerazenekar, a II. korcsoportban<br />

6 citerazenekar és 1 citeraszólista<br />

jelentkezett. Az I. korcsoportban<br />

az alapiskolás gyerekek szerepeltek, a II.<br />

korcsoportban a középiskolás tanulók<br />

és a felnőttek énekelték a népdalokat. A<br />

járási fordulók keretén belül a szakemberekből<br />

álló zsűri tagjai szakmai értékelést<br />

és tanácsadást tartottak az egyes énekesek<br />

és csoportvezetők számára. Ezeken a<br />

megbeszéléseken a zsűritagok értékelték<br />

a szereplők népdalválasztását, a népdal-<br />

14

Fent: Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport, lent: Százdi Citera Együttes.<br />

Berczeli Béla (Hárskút)<br />

csokrok összeállítását és a népdalok stílusos<br />

előadását. Pozitívumként kiemelték,<br />

ha a népdalénekesek és csoportok saját<br />

régiójuk dalanyagát a maga természetes<br />

hangzásában szólaltatták meg, beleértve a<br />

tájszólás megjelenését is. A vetélkedő felhívásában<br />

részletesen szereplő tanácsokat<br />

és a felkészülés szempontjait a népdalénekesek,<br />

népdalkörök és citerazenekarok<br />

túlnyomó többsége figyelembe vette,<br />

ezért a zsűri csak apróbb hibák javítására<br />

hívta fel a figyelmet a járási fordulók<br />

szakmai megbeszélésén.<br />

A járási fordulók szakmai értékelésén túl<br />

a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőhöz<br />

kapcsolódóan szakmai találkozók,<br />

népi ének képzések, citeraképzések<br />

és népzenei tábor rendezését vállalta<br />

fel a Csemadok Művelődési Intézete. A<br />

Csemadok ezzel és a Népzenei Adattár<br />

szolgáltató tevékenységével támogatja az<br />

amatőr népzenei mozgalom működését.<br />

A vetélkedő résztvevői nemcsak az idősebbektől<br />

tanult népdalanyagból, hanem<br />

gyakran archív gyűjtésekből vagy népzenei<br />

publikációkból merítenek műsoraik<br />

összeállításához.<br />

Az egyes fordulók alkalmával a szereplők<br />

hozzájuthattak a Csemadok<br />

Dunaszerdahelyi Területi Választmánya<br />

kiadásában megjelent népzenei<br />

kiadványokhoz. Ezek közül a Bíborpiros<br />

szép rózsa idei fordulóin a népzenei mozgalom<br />

énekeseihez és zenészeihez eljutott<br />

Ág Tibor – L. Jóba Ferenc: Az árgyélus<br />

kismadár (Martos falu népzenei hagyománya)<br />

és Pelle Andrea: Sej, Bást falu<br />

sáros, Óbásttal határos (Medvesalji népdalok)<br />

című kiadványa.<br />

A Bíborpiros szép rózsa kerületi fordulóinak<br />

2007 októberében Szádalmás,<br />

Péterfala, Pered és Farnad községek adtak<br />

otthont. Mindegyik helyszínen a helyi<br />

szervezők példás pontossággal és odafigyeléssel<br />

teremtették meg a népzenei<br />

vetélkedő szereplőinek és értékelő szakembereinek<br />

a megfelelő közeget a népdal<br />

ünnepéhez. Itt kell megemlíteni, hogy a<br />

Közönség: Zobor-vidékiek<br />

vetélkedő nagyszerűen szervezett járási<br />

fordulóinak megteremtésében szintén sokat<br />

fáradtak a helyiek.<br />

A kerületi fordulókon a szereplőket hazai<br />

és magyarországi szakemberek értékelték.<br />

Ekkor szakmai megbeszélésre már nem<br />

került sor az idő szűkössége miatt, de számos<br />

énekes és népdalkör az eredményhirdetés<br />

után megkereste a zsűritagokat,<br />

és kikérte véleményüket a műsorukkal<br />

kapcsolatban.<br />

Az országos döntőre, melynek a<br />

dunaszerdahelyi művelődési központ<br />

adott helyet, 2007 november 24-én és 25-<br />

én került sor. Mivel a Bíborpiros szép rózsa<br />

népzenei vetélkedő három fordulóból<br />

áll, ezért az országos döntőn résztvevő<br />

népdalénekesek, népdalkörök és citerazenekarok<br />

száma a következőképpen<br />

alakult. Az országos döntőre a II. korcsoportban<br />

6 népdalénekes, az I. korcsoportban<br />

18 népdalénekes és 1 népdalduó, a II.<br />

korcsoportban 37 népdalkör, az I. korcsoportban<br />

4 népdalkör, a II. korcsoportban<br />

ITTHON 15

Igricek Éneklőcsoport (Nagymegyer)<br />

Fent: Cimbora Férfi Éneklőcsoport (Béke), lent: Gyöngyvirág Népdalkör (Szentmária).<br />

4 citerazenekar és egy citeraszólista, az I.<br />

korcsoportban 2 citerazenekar jutott el.<br />

A november 24-i műsorrészben a II.<br />

korcsoportban vetélkedő népdalénekesek,<br />

népdalcsoportok és citerazenekarok<br />

szerepeltek. November 25-én az I. korcsoport<br />

szereplői vetélkedtek. Az I. korcsoport<br />

szakmai értékelését Vakler Anna<br />

népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneakadémia<br />

tanára, Juhász Erika népdalénekes,<br />

a Nyíregyházi Főiskola tanára, Borsi<br />

Ferenc citeraoktató, az Óbudai Népzene<br />

Iskola tanára és Huszár Ágnes, a Csemadok<br />

Népzenei Adattárának munkatársa<br />

végezte. A II. korcsoport zsűrijének tagjai<br />

Dr. Tari Lujza népzenekutató, az MTA<br />

Zenetudományi Intézetének tudományos<br />

munkatársa, Méry Margit néprajzkutató,<br />

a Pátria rádió néprajzi műsorának szerkesztője,<br />

Németh István, az MTA Zenetudományi<br />

Intézetének munkatársa, Borsi<br />

Ferenc citeraoktató, az Óbudai Népzene<br />

Iskola tanára, Pelle Andrea népzenekutató,<br />

a Comenius Egyetem Zenetudományi<br />

tanszékének és a Csemadok Népzenei<br />

Adattárának munkatársa voltak. A Bíborpiros<br />

szép rózsa népzenei vetélkedő<br />

országos döntője egyben elődöntője a<br />

magyarországi Vass Lajos Népzenei Szövetség<br />

Kárpát-medencei népzenei vetélkedőjének.<br />

A Vass Lajos Népzenei Szövetség<br />

képviseletében a zsűri tagja volt<br />

Dr. Gerzanics Magdolna néprajzkutató,<br />

újságíró.<br />

A hosszúra nyúló országos döntő műsorát<br />

Dr. Kamenár Horváth Éva vezette. A<br />

háttérszervezésben és a szereplők színpad<br />

mögötti irányításában részt vettek a<br />

Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának<br />

munkatársai, a művelődési<br />

ház munkatársai és a dunaszerdahelyi<br />

Népművelési Intézet munkatársa. Ebbe<br />

a munkába besegítettek további kultúraszerető<br />

önkéntesek is.<br />

Az országos döntő lezajlása után a szereplők<br />

műsorát a zsűri társelnökei a színpadon<br />

értékelték. Dr. Tari Lujza Kodály<br />

Zoltán kettős évfordulója alkalmából<br />

megemlékezett a neves népzenekutató<br />

Szlovákia magyarlakta területen végzett<br />

kutatásairól. Hangsúlyozta, hogy nagyon<br />

fontosnak tartja a Felvidéken még létező<br />

tájnyelv és tájszavak használatát nemcsak<br />

a népdalok éneklésekor, hanem a mindennapi<br />

életben. Bátorította az énekeseket,<br />

hogy a dalanyagukban jelenjenek<br />

meg a régies stílusú népdalok. Méry Margit<br />

néprajzkutató dícsérte a színpadon<br />

szereplő népdalkörök viseletét, és hang-<br />

16

súlyozta a népszokásokhoz kapcsolódó<br />

népdalok fontosságát. Vakler Anna, az<br />

alapiskolások szereplését értékelve köszönetet<br />

mondott a gyerekeket felkészítő<br />

pedagógusoknak és szülőknek. Bíztatta a<br />

gyerekeket, hogy felnőtt korukban is énekeljenek<br />

népdalokat és elmondta, hogy<br />

reméli, húsz-harminc év múlva ugyanezekkel<br />

az énekesekkel találkozunk majd<br />

a népzenei vetélkedőn. Juhász Erika népdalénekes<br />

köszöntőt énekelt a Bíborpiros<br />

szép rózsa szereplőinek. A zsűritagok<br />

megtiszteltetésnek vették, hogy részt vehettek<br />

a népdalvetélkedőn, és örömüket<br />

fejezték ki, hogy Szlovákia magyarlakta<br />

területein ennyi jól működő és színvonalasan<br />

éneklő népdalszólista, népdalkör és<br />

citerazenekar létezik.<br />

A Bíborpiros szép rózsa gálaműsorán,<br />

mely november 25-én dálután zajlott, a<br />

zsűri által kiválasztott énekesek és csoportok<br />

vettek részt. A gálaműsor keretében<br />

a résztvevőket Molnár Tibor, a CSE-<br />

MADOK Dunaszerdahelyi Területi Választmányának<br />

elnöke, valamint Hrubík<br />

Béla, a CSEMADOK országos elnöke köszöntötte,<br />

aki többek között úgy méltatta<br />

az eseményt, hogy „kétféle embertípus<br />

van, az egyik olyan, hogy csak a pénzt<br />

hajhássza, a másik pedig, aki őseitől örökölt<br />

szellemi kincseit, nevezetesen a népdalokat<br />

őrzi, mint a jelenlévők”.<br />

A gálaműsor zárásaként sor került a Vass<br />

Lajos Kárpát-medencei Népzenei Vetélkedő<br />

döntőjébe került énekesek, csoportok<br />

megnevezésére. Minden szereplő emléklapot<br />

kapott a Bíborpiros szép rózsa<br />

népzenei vetélkedő 2007-es évfolyamáról.<br />

A szervezők a zsűri döntése alapján<br />

11 nívódíjat és 11 Bíborpiros szép rózsa<br />

díjat osztottak ki.<br />

Huszár László, a Csemadok Művelődési<br />

Intézetének igazgatója köszönetét fejezte<br />

ki a szereplő énekesek, citerások és csoportok<br />

felé a színvonalas éneklésért és a<br />

zsűri felé az alapos szakmai munkáért.<br />

Zárszóként meghirdette a Bíborpiros<br />

szép rózsa népzenei vetélkedő következő<br />

évfolyamát abban a reményben, hogy két<br />

év múlva is ilyen nagy számban jelentkeznek<br />

a népdalszólisták, népdalduók,<br />

népdalkörök és citerazenekarok a vetélkedőre.<br />

Hangsúlyozta a népdaléneklés<br />

fontosságát, hiszen, ahogy Huszár László<br />

mondta, „aki énekel, kétszer imádkozik”.<br />

A Bíborpiros szép rózsa 2007-es évfolyama<br />

a szereplők, szervezők, zsűritagok közös<br />

énekével zárult.<br />

Fotók: Huszár Ágnes<br />

A Vass Lajos Népzenei Verseny<br />

Kárpát-medencei döntőjébe bekerült szereplők:<br />

I. korcsoport:<br />

Rézműves Róbert<br />

Belán Dóra<br />

Nagy Csomor András és István<br />

Csámpai Péter<br />

II. korcsoport:<br />

Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport<br />

Szepsi Asszonykórus<br />

Jámbor Mónika<br />

Cimbora Férfi Éneklőcsoport<br />

Pogrányi Galambok Női Éneklőcsoport<br />

Felsőszeli Leánykar<br />

Nagykéri Férfi Éneklőcsoport<br />

Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport<br />

Kolonyi Gyöngykoszoró<br />

Százdi Citera Együttes<br />

Gímesi Hagyományőrző Csoport<br />

Gyepes Melánia<br />

Czirák Kitti<br />

Farkas Attila<br />

Nívódíjasok:<br />

I. korcsoport:<br />

II. korcsoport:<br />

Cimbora Férfi Éneklőcsoport<br />

Gímesi Hagyományőrző Csoport<br />

Nagykéri Férfi Éneklőcsoport<br />

Kolonyi Gyöngykoszoró<br />

Süttő Mónika<br />

Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus<br />

Mezei Virágok Népdalkör<br />

Százdi Citera Együttes<br />

Bíborpiros Szép Rózsa díjasok:<br />

I. korcsoport:<br />

Rézműves Róbert<br />

Belán Dóra<br />

Nagy Csomor András és István<br />

Csámpai Péter<br />

II. korcsoport:<br />

Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport<br />

Szepsi Asszonykórus<br />

Jámbor Mónika<br />

Pogrányi Galambok Női Éneklőcsoport<br />

Felsőszeli Leánykar<br />

Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport<br />

Berczeli Béla<br />

Síd<br />

Ógyalla<br />

Nagyölved<br />

Gímes<br />

Naszvad<br />

Szepsi<br />

Ipolyság<br />

Béke<br />

Pográny<br />

Felsőszeli<br />

Nagykér<br />

Nyitracsehi<br />

Kolon<br />

Százd<br />

Gímes<br />

Alsóbodok<br />

Felsőszeli<br />

Pelsőc<br />

Béke<br />

Gímes<br />

Nagykér<br />

Kolon<br />

Kolon<br />

Alsóbodok<br />

Tornagörgő<br />

Százd<br />

Síd<br />

Ógyalla<br />

Nagyölved<br />

Gímes<br />

Naszvad<br />

Szepsi<br />

Ipolyság<br />

Pográny<br />

Felsőszeli<br />

Nyitracsehi<br />

Hárskút<br />

ITTHON 17

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából<br />

a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya,<br />

a Csemadok Művelődési Intézete,<br />

a SZK Kulturális Minisztériumának anyagi támogatásával<br />

meghirdeti a<br />

XVII. TOMPA MIHÁLY<br />

ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ<br />

VERSENYT<br />

Szakmai védnök:<br />

a Csemadok Művelődési Intézete<br />

Társzervezők:<br />

– a Szlovákiai Magyar Pedagógusok<br />

Szövetsége<br />

– a Szlovákiai Magyar Írók Társasága<br />

– a Diákhálózat<br />

– az ANIMA társaság<br />

– a Rimaszombati Gömör-<br />

Kishonti Népmüvelési Központ<br />

– a Rimaszombati Városi<br />

Kulturális Központ<br />

18<br />

A VERSENY KATEGÓRIÁI<br />

I. kategória:<br />

az alapiskolák 1 - 3. osztályos tanulói<br />

II. kategória:<br />

az alapiskolák 4 - 6. osztályos tanulói<br />

(a 8-éves gimnáziumok 1-2. osztályos<br />

tanulói)<br />

III. kategória:<br />

az alapiskolák 7 - 9. osztályos tanulói<br />

(a 8-éves gimnáziumok 3-4-5. osztályos<br />

tanulói)<br />

IV. kategória:<br />

középiskolások<br />

(a 8-éves gimnáziumok 6-7-8. osztályos<br />

tanulói)<br />

V. kategória:<br />

egyetemisták, felnőttek (korhatár nélkül)<br />

VI. kategória:<br />

megzenésített versek – 12 éves kortól<br />

egyénileg vagy csoportokban<br />

VII. kategória:<br />

lírai színpad, versszínpadi összeállítások<br />

(korhatár nélkü)<br />

A VERSENY FORDULÓI<br />

ÉS SZABÁLYAI A 2008 ÉVRE<br />

Általános utasítások:<br />

a) a véleményezések alapján javasoljuk a<br />

2 produkcióra való való készülést az<br />

országos elődöntőt (volt kerületi fordulókat<br />

beleértve)<br />

b) a zsűri vitás esetekben kérheti a második<br />

produkció előadását is<br />

c) 2 helyszínre nem nevezhet be a versenyző<br />

d) a jelentkezési lapon kérjük feltüntetni a<br />

két választott mű szerzőjét és címét<br />

e) a verseny szervezői meghirdetett díjat<br />

oszthatnak ki (versben, prózában)<br />

a hazi szerző művét mondó legsikeresebb<br />

előadónak és a zsűri különdíját<br />

f) a Rimaszombati országos rendezvény<br />

– döntő, ahol az elődöntőben (volt<br />

kerületi fordulón) előadott és díjazott<br />

(csupán 1) produkcióval szerepel a<br />

versenyző<br />

g) a volt kerületi fordulók tehát elődöntők,<br />

ahol jelen kell lenni az országos<br />

zsűrit képviselő<br />

h) szakembereknek. A zsűri nem adhat ki<br />

megosztott díjat. A szervezők kérik a<br />

versenyszövegek leadását<br />

i) a tavalyi országos helyezettek az elődöntőkön<br />

(volt kerületi), fordulókon<br />

kapcsolódhatnak be a versenybe<br />

j) az egyetemi fordulókat a Diákhálózat<br />

klubjai szervezik<br />

k) javasolt maximális időtartam 5 pec<br />

Benevezési határidő:<br />

<strong>2008.</strong> február 8-ig<br />

a Csemadok Területi Választmányain<br />

FORDULÓK, IDŐPONTOK<br />

1. osztály-, iskolai- körzeti és járási fordulók,<br />

megrendezésének határideje:<br />

március 8-ig<br />

2. Egyetemi fordulók: március 15-ig<br />

3. az országos elődöntők (volt kerületi<br />

fordulók) megvalósításának határideje:<br />

április 2-ig<br />

4. A zsűri nem adhat ki megosztott helyezést.<br />

A szervezők kérik a versenyszövegek<br />

leadását<br />

5. az országos döntő színhelye: Rimaszombat,<br />

időpontja: <strong>2008.</strong> április 24-<br />

27.<br />

A rendezvény dramaturgiáját, szakmai<br />

előkészítését, szervezési, anyagi és technikai<br />

megoldását a Csemadok Művelődési<br />

Intézete és a Csemadok Rimaszombati Területi<br />

Választmánya koordinálja és intézi.<br />

Elérhetőségek:<br />

Csemadok Rimaszombati<br />

Területi Választmánya<br />

Jesenského 5.<br />

979 01 Rimavská Sobota<br />

tel.: 047/5623 112, mobil: 0907/87 14 51<br />

e-mail: csemadokrsz@stonline.sk<br />

Csemadok Művelődési Intézete,<br />

Dunaszerdahely<br />

P.O.BOX 16., Bacsákova 240/13.<br />

929 01 Dunajská Streda<br />

tel.: 031/552 24 78, mobil: 0905/358 529<br />

e-mail: intezet@csemadok.sk<br />

huszar@csemadds.sk<br />

Konzultáció:<br />

PhDr. Kamenár Horváth Éva, a Cemadok<br />

Művelődési Intézetének munkatársa<br />

Hrobákova 4, 851 02 Bratislava<br />

Tel.: 0908/ 585929, 0908/788855<br />

e-mail: mkamenar@chello.sk

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete<br />

és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya társrendezőivel,<br />

Dunaszerdahely Önkormányzatával és a Városi Művelődési Központtal közösen meghirdeti a<br />

XXXIII. DUNA MENTI TAVASZ FESZTIVÁLT<br />

a következő kategóriákban:<br />

a) bábjátékos kategóriában csoportok és szólisták részére,<br />

b) színjátszó kategóriában,<br />

c) szerkesztett játékok kategóriában.<br />

A szerkesztett játék minden olyan előadás, amely különböző<br />

műfajú művek önálló egységgé szerkesztésével készül és valósul<br />

meg, pl.: mozgásszínház, irodalmi színpad, pódiumjáték, dramatikus<br />

népi játék, illetve ezek ötvözete.<br />

A fesztivál jelentkezési lapjai a Csemadok területi választmányain<br />

szerezhetők be, vagy a www.csemadok.sk honlapról letölthetők.<br />

Jelentkezési határidő:<br />

<strong>2008.</strong> február 25.<br />

A jelentkezési lapokat kérjük a következő címre küldeni:<br />

OI Csemadok, Bacsákova 240/13<br />

P.O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda<br />

Fax: 031/550 98 30,<br />

e-mail: intezet@csemadok.sk vagy huszar@csemadds.sk<br />

A regionális fesztiválok, és a válogatások időpontja:<br />

<strong>2008.</strong> április 14 – <strong>2008.</strong> május 4.<br />

A fesztivál időpontja és helyszíne:<br />

<strong>2008.</strong> június 3-6. (kedd-péntek), Dunaszerdahely<br />

Pontos információkkal<br />

a Csemadok Művelődési Intézete szolgál:<br />

PhDr. Kamenár Horváth Éva<br />

(mobil: 0908/788 855, e-mail: ekamenarova@chello.sk)<br />

Takács Ottó (tel.: 031/552 24 78, fax: 031/550 98 30)<br />

ITT JÁRT MÁTYÁS KIRÁLY<br />

Gyermek képzőművészeti verseny<br />

A 2008-as Reneszánsz Év alkalmából, Mátyás király trónra lépésének<br />

550. évfordulóján a Duna Menti Tavasz szervezőbizottsága<br />

Itt járt Mátyás király címmel a Duna Menti Tavasz fesztivál idejére<br />

gyermek képzőművészeti versenyt hirdet azzal a céllal, hogy<br />

a képzőművészeti adottságokkal rendelkező általános iskolás<br />

gyermekeket vizuális gondolkodásra ösztönözze, hogy azok a játék<br />

örömével tapasztalják meg az adott képzőművészeti műfajok<br />

kifejezésbeli tartományait.<br />

A versenybe, alkotásaikkal az alapiskolák diákjai<br />

jelentkezhetnek a következő kategóriákban:<br />

I. kategória 1-4. évfolyam,<br />

II. kategória 5-9. évfolyam<br />

rajzzal, festménnyel, aminek témája Itt járt Mátyás király címhez<br />

kapcsolódik.<br />

Versenyfeltételek:<br />

• Csak A3-as és A2-es formátumú rajzlapra készült alkotásokat<br />

fogadunk el, illetve csak ezeket fogja bírálni a szakmai zsűri!!!<br />

• A beküldött munkák készülhetnek rajz- és festészeti technikákkal,<br />

tematikailag kötetlenül.<br />

• Figyelem: a beküldött munkákat<br />

a Csemadok Művelődési Intézete nem küldi vissza!<br />

Beküldési határidő: <strong>2008.</strong> április 20.<br />

Cím: OV Csemadok,<br />

Bacsákova 240/13., P.O.BOX 16.,<br />

929 01 Dunajská Streda<br />

(tel.: 031/552 24 78)<br />

Az eredményhirdetésre a szakmai zsűrizést követően<br />

a Duna Menti Tavasz fesztiválon kerül sor.<br />

ITTHON 19

Magyarbődi táncok.<br />

A Szőttes<br />

Gondolatok egy ősbemutató kapcsán<br />

Az 1969-es év több jelentős eredményt<br />

hozott a felvidéki magyarok életében,<br />

illetve a Csemadok KB kulturális tevékenységében.<br />

Ekkor jött létre az Országos<br />

Népművészeti Fesztivál, épülve az Országos<br />

Dal- és Táncünnepélyek ötvenes<br />

évek végi színhelyére, Zselízre, újult meg<br />

az irodalmi színpadi mozgalom, kezdte<br />

áldásos tevékenységét az énekkarok országos<br />

fesztiválja – Kodály napok néven,<br />

Galántán, melyet személyes jelenlétével<br />

megtisztelt Kodály özvegye, Sárika is. Sorolhatnám<br />

tovább az eseményeket, mert<br />

helyi, járási és kerületi szintű kulturális<br />

eredményekben is gazdag év volt ’69 -, és<br />

erre tette fel a koronát az, hogy végül bemutatkozott<br />

a Csemadok KB-a keretében<br />

létre jött, a koreográfusként Bilek Gábor<br />

által szervezett és irányított országos központi<br />

tánccsoport, mely később Gyurcsó<br />

István „keresztapaságával” felvette a<br />

Szőttes nevet. Ennek a testületnek nem<br />

sokkal indulása után lett nagy alkotói<br />

eredményeket elért koreográfus vezetője<br />

Quittner János. Aztán, mindaddig ő vezette<br />

az együttest, mígnem 1983-ban egy<br />

„vasvári verbunkban” nem ugrott akkorát,<br />

hogy csak Ausztrália fővárosában,<br />

Sydneyben esett földre. Ezt a súlyos csapást<br />

is, akárcsak fennállása során sok-sok<br />

más kalváriáját átélte az együttes, mert<br />

volt ereje mindig megújulni.<br />

Dicső évtizedeket ért meg ez a Szőttes<br />

együttes. A vezetőkkel karöltve sokan<br />

bábáskodtunk körülötte, de a leglényegesebb<br />

az volt, hogy műsorát elfogadta<br />

magyarságunk, alkotói irányzatát pedig<br />

példaként vállalta a hazai magyar<br />

néptáncmozgalom.<br />

Ez, az élete nagyon eredményes korát élő<br />

együttes „döntögette a falat” 2007. december<br />

3-án, az új műsora bemutatásával.<br />

A bemutató helyszínének megválasztásával<br />

is bátor volt, a felújított négyszáz<br />

nézőt befogadó pozsonyi Ružiňov kultúrházat<br />

választotta. Zsúfolásig megtelt a<br />

nézőtér. Annyi tapsot, amennyit előadásukon<br />

ők kaptak e bemutató előtt, már<br />

rég gyűjtött be együttes. Megalakulásuk<br />

óta ez volt a 19. egész estés bemutatójuk.<br />

(Volt Csemadok főtitkárok, illetékesek,<br />

mi bűnt követtetek volna el, ha az együttes<br />

fenntartásával járó nehézségek megoldása<br />

helyett a feloszlatását hagyjátok<br />

jóvá – Olyan bűnt, amilyet elkövetett a<br />

Csemadok felső vezetése, amikor 1955-<br />

ben képtelen volt a dicsősége fénykorát<br />

élő hívatásos Csehszlovákiai Magyar<br />

Népművészeti Együttest, a NÉPESt az állami<br />

bürokráciával, az újraéledő szlovák<br />

nacionalizmussal szemben megvédeni.)<br />

Figyelemre méltó és érdekes volt a műsor<br />

hármas tagoltságú megoldása: a cigányfolklór<br />

eredetiben, hagyományőrzők<br />

általi bemutatása, a szlovák tánckultúra<br />

nagyon magas színtű színpadi megoldásának<br />

tolmácsolása és Kárpát-medence<br />

magyar táncainak színpadra vitele. Mit<br />

akart a szerző e hármassággal bizonyítani!<br />

Talán válaszolni akart az ország nemzeti<br />

és nemzetiségi torzsalkodására, bizonyítva<br />

azt, hogy a Kárpát-medencében<br />

évezred óta együtt élő népeknek közös<br />

hagyománykincse, kultúrája van, amely<br />

az évszázadok alatt együtt fejlődött, de<br />

úgy, hogy mindegyik népfaj, náció, nemzet<br />

vagy nemzetiség mindenkoron megtartotta<br />

saját nemzeti/faji sajátosságát.<br />

Ezek a sajátosságok alkotják ma is a nemzet/nemzetiség/népfaj<br />

karakterét. Európába<br />

is úgy kell betársulnunk, hogy ezeket<br />

a sajátosságainkat magunkkal visszük<br />

és ott is gondosan megőrizzük.<br />

Az előadás színvonala is a tökéletes egyetértést,<br />

az egymás kultúrájának precíz<br />

megismerését és tolmácsolását prezentálta.<br />

Amikor egy-egy tánc közös megszólaltatására<br />

került sor, nem lehetett megkülönböztetni,<br />

hogy ki a tánc igazi cigány,<br />

szlovák vagy magyar hordozója. Ki<br />

a táncban népfajilag a beleszületett. Valahol<br />

itt van az együttélés „úgymond kutyája”<br />

elásva. Nem elég csak politikai szólamokat<br />

puffogtatni arról, hogy milyen<br />

20

Fent: Hallgató, györkei verbunk és friss csárdás. Takács Ádám, Szabó Dániel, Lelkes Tibor, Németh Dénes és<br />

Hanusz Zoltán. Lent: Gömöri karikázó. Apró Szőttes - Békei gyerekcsoport.<br />

Lent: Szepsi cigány táncok - hallgató. A szepsi Bascsúr család valamint a Szőttes táncosai<br />

fontos a termékeny és békés együttélés<br />

érdekében egymás kultúráját, szokásait,<br />

stb. megismerni, hanem azt gyakorlatilag<br />

is meg kell valósítani. Példát mutatnak<br />

rá a legjobb együtteseink: az Ifjú Szívek,<br />

a Szőttes, az Ilosvai, a Megyer, a Garam<br />

Menti, a Búzavirág, a Kisbojtár, a Rakonca,<br />

a Fehér Liliomszál, az Új Barkóca,<br />

stb., a rendszeresen dolgozó gyerek- és<br />

felnőtt néptánckollektívák.<br />

Filozófiai kérdés. Miért érzi szükségét<br />

annak egy magyar táncegyüttes vezetője,<br />

koreográfusa, tagsága, hogy meg kell<br />

ismernie a saját nemzeti hagyományos<br />

tánckultúrája/kultúrája birtokba vétele<br />

után Kárpát-medence összes népének<br />

tánckultúráját is S miért csak a magyar<br />

együttesek, vagy főleg a magyar együttesek<br />

esetében van ez így, illetve alakult<br />

ki ez a belső kényszerítő erő Az én válaszom:,<br />

mert így tudja igazán becsülni,<br />

értékelni saját nációjának kultúráját, így<br />

tudja összehasonlítani azt másokéval, s<br />

ezen ismeretek birtokában tudja becsülni<br />

a kultúrában is , a nemzeti sajátosságot<br />

jelentő másságot.<br />

Beérett a fennállásának jövőre 40. évét<br />

elérő Szőttes Kamara Néptáncegyüttes.<br />

Táncban, dalban, zenében, viseletkultúrában<br />

amatőr státuszán magasan felülit<br />

tud nyújtani. Ezért is van sikere, ezért<br />

természetes a műsor végén a többszöri<br />

visszatapsolás. Volt szerencsém ezt érezni<br />

az utóbbi évtizedben is az együttes soksok<br />

előadásán: Szekszárdon, Ostraván,<br />

Brünnben, Zselízen, Východnán, Gombaszögön.<br />

Mindenütt, ahol a műsorukkal<br />

a nap szebbé tételének részesei voltak.<br />

De hasonló siker koronázza műsorukat/<br />

előadásukat bármely kisebb faluközösségünknél<br />

is. És ez nagyon jó, értékké váltak,<br />

magasra emelt példaképpé.<br />

Olyan művészi kollektívává, amelyet magyarságunk<br />

körében mindenütt szívesen<br />

várnak, fogadnak és főleg sajátuknak,<br />

magukénak éreznek, tartanak. Legyünk<br />

rájuk büszkék, és őrizve vigyázzuk<br />

ŐKET.<br />

E frissen született gondolatok birtokában<br />

volt nagyon jó, örömmel végigtapsolni a<br />

Konkoly László szerkesztette, és alkotó<br />

társaival – Balta Aranka, Nagy Myrtil,<br />

Oláh Attila, Hanusz Zoltán - megkomponált<br />

„... S TETTÉK SZÉPEN FIGU-<br />

RÁSAN” című műsorukat. Gondolom<br />

turnéjuk során mindenütt hasonló jó érzésekkel<br />

gazdagítják nézőiket.<br />

A rajcsányi templom oltárképe<br />

Takács András. Fotók: Zsemlye Gábor<br />

ITTHON 21

Magyarok,<br />

tartsunk össze<br />

Cseh Angéla levele és beszámolója még<br />

akkor érkezett, amikor csak a terve volt<br />

meg az Itthon-ban most először szereplő<br />

Fáklya–rovatnak. Úgy tetszik, a jabloncai<br />

Csemadok elnök ráérzett a szándékunkra,<br />

mert még a múlt évi sikeres rendezvényükről<br />

már akkor írt a szerkesztőségnek. Kár,<br />

hogy a mellékelt felvételekből nem tudunk<br />

közölni egyet sem, de reméljük, hogy M.<br />

Nagy László kollégánk sorozata a fotózás<br />

titkairól hozzájárul sikeresebb felvételek<br />

készítéséhez.<br />

Jablonca gyönyörű fekvésű apró, kétszáz-egynéhány<br />

lelket számláló falucska<br />

a Rozsnyói járásban, a Szoroskőnek nevezett<br />

szerpentin alatt. Az ottani Csemadok<br />

szervezet mégis képes volt rá, hogy<br />

megrendezze a környékbeli éneklőcsoportok<br />

találkozóját. A faluban a körtvélyesi,<br />

szádalmási, tornagörgői és persze, a helyi<br />

Búzakalász énekesei mutatkoztak be, mert<br />

„nem élhetnek muzsikaszó nélkül.” A rendezvénynek<br />

nem volt egyéb célja, mint<br />

együtt lenni, együtt énekelni, nótázni, mivel<br />

– írja cseh Angéla<br />

– „A szebbnél-szebb<br />

magyar nótákat hallgatva<br />

öröm tölti el az<br />

ember szívét. Dalban,<br />

dallal kifejezhetjük<br />

érzéseinket és hovatartozásunkat.”<br />

Ezért<br />

fontosak a Csemadok<br />

szervezetek, hiszen<br />

azokba tömörülve<br />

megőrizhetjük értékeinket.<br />

A jabloncai népdalkör<br />

11 tagot számlál, vezetője<br />

Csobádi Magdaléna,<br />

aki egyben a<br />

dalszövegek szerzője.<br />

A csoport évente 8-10<br />

alkalommal lép fel. A<br />

Búzakalász tagjai: Angyal<br />

Renáta, Angyal<br />

Valéria, Cseh Angéla,.<br />

Cseh Noémi, Cseh<br />

Rózsa, Cseh Sarolta,<br />

Cseh Valéria, Csobádi<br />

Magdaléna Csontos Olga, Kázmán Mária,<br />

Kovács Katalin. Reméljük, hogy a népdalkörök<br />

minden magyarlakta településen<br />

Ne temessük a magyarnótát...<br />

Kamocsai Gál László<br />

Jabloncai látkép<br />

A Csemadok Kamocsai Alapszervezete<br />

2007-ben immáron 3. alkalommal rendezte<br />

meg a helyi kultúrházban hagyományosan,<br />

mulatsággal egybekötött nótaműsorát,<br />

mely a „Várjatok még őszirózsák...” című<br />

nótával nyílt meg. A nótaesten Tóth Irma, a<br />

szervezet elnöke nagy tisztelettel köszöntötte<br />

a termet zsúfolásig megtöltő közönséget.<br />

Ezt követően Lukács Edit műsorvezetésével<br />

megkezdődött a színvonalas és tartalmas<br />

nótaműsor, amely évente összehozza a környék<br />

nótaénekes és nótakedvelő közönségét.<br />

Elsőként köszönthettük a színpadon a műsor<br />

főrendezőjét, Kamocsai Gál Lászlót,<br />

Pepes Sándor és zenekara kíséretével, akiket<br />

a hálás közönség lelkes tapsa fogadott. A<br />

nagyérdemű örömére átnyújtotta nótacsokrát:<br />

Győrög Attila Felsőszeliből, Matus Ernő<br />

Várkonyból, Horsicza Tibor Padányból, akik<br />

mindannyian a kispesti nótaklub elismert<br />

felvidéki tagjai. Megörvendeztett bennünket<br />

nótáival Gál Zoltán andódi, Vígh Valéria<br />

nádszegi, Katona Katalin nagymegyeri,<br />

Gőgh Zoltán gútai, valamint Szabó Árpád<br />

és Halász Béla hazai nótaénekesek.<br />

reneszánszukat élik majd a huszonegyedik<br />

században – ehhez kívánja Isten áldását a<br />

szerkesztőség.<br />

/gy/<br />

A műsor második részében Kamocsai<br />

Gál László a „Hiányzik valaki...” című<br />

nótával emlékeztetett a Zsámbokon 65<br />

évesen elhunyt Ferkó István Cselényi-<br />

díjas műsorvezetőre, aki gyermekeikként<br />

szerette és felkarolta a felvidék ifjú<br />

nótaénekeseit.<br />

A kamocsai nótaest bebizonyította, hogy<br />

fölösleges „temetni” a magyarnótát,<br />

merthogy nincs rá igény, nincs nótaénekes<br />

utánpótlás. Kamocsán ugyanis szinte<br />

csak fiatalok léptek színpadra. Az est<br />

főrendezője Kamocsai Gál László műkedvelő<br />

nótaénekes volt, aki közel másfél<br />

évtizede énekel és 37 éves, s aki így<br />

nyilatkozik a Nótás Újságban: „... Szülőfalumban,<br />

Kamocsán, összetartó, népes<br />

család vett körül, nem hiányoztak a családi<br />

alkalmak, ahol mindig felcsendültek<br />

a szebbnél-szebb magyarnóták. Kora gyerekkoromtól<br />

szinte észrevétlenül nőttem<br />

bele a nótázásba. A húszas éveimben lettem<br />

a magyarnóta szerelmese. 2002-ben<br />

a Bősön megrendezett szlovákiai amatőr<br />

nótaénekes versenyen elnyertem a nemzetközi<br />

zsűri Aranyserlegét. Örömmel megyek<br />

el mindenüvé, ha meghívnak, mert<br />

úgy vélem, a magyarnóta éneklés küldetés.”<br />

(k)<br />

22

Két választmány<br />

két lapja<br />

A Tisztelt Olvasó két lapcímet – fejlécet –<br />

lát ezen az oldalon. Mindkettő Csemadok<br />

kiadványhoz kötődik: a Kürtös a Csemadok<br />

Nagykürtösi Területi Választmányának,<br />

a Csemadok Hírlap a komárominak<br />

lapja. A Kürtös havonta jelenik meg és ötödik<br />

esztendeje tájékoztatja olvasóit abban a<br />

térségben, amely hagyományokban gazdag<br />

és szorgalmas magyarok lakják A komáromi<br />

lapocska tavaly év végén indult útjára<br />

és negyedévenként jelenik majd meg, hogy<br />

hírt adjon a nagyrészt egy tömbben élő<br />

magyarság kulturális és egyéb eseményeiről.<br />

Mondanunk sem kell, hogy a komáromi<br />

térség is rendkívül gazdag hagyományokban,<br />

maga a város a hazai magyarság<br />

szellemi központjának számít színházával,<br />

egyetemével, múzeumával, stb.<br />

A Kürtös legutóbbi száma 16 oldalon,<br />

gazdag tartalommal került olvasóihoz. A<br />

vezércikk a schengeni határbontástól értekezik:<br />

a lap tartalmazza a 2007-es esztendő<br />

értékelését „négy szólamban” – Csáky Pál<br />

országos, Hamerlík Richard járási MKP<br />

elnök, illetve Hrubík Béla országos és Balogh<br />

Gábor járási Csemadok elnök mondja<br />

el, mit tekint az elmúlt év legnagyobb sikerének,<br />

illetve sikertelenségének. A Kürtös<br />

főszerkesztője Bodzsár Gyula.<br />

A komáromi Csemadok Hírlap négy, A-<br />

4-es formátumú színes oldalon ad képet<br />

a Komáromi járás Csemadok szervezeteinek<br />

tevékenységéről 2007 második<br />

felében. Afféle képes krónika ez, fényképek<br />

és rövid szövegek váltják egymást. A<br />

lapocska felelős kiadója Petheő Attila, a<br />

Csemadok Komáromi Területi Választmányának<br />

elnöke, a főszerkesztő Németh<br />

Péter. Ha térségeinkben másutt is megjelenik<br />

Csemadok-lap vagy egyéb kiadvány,<br />

szívesen vesszük az őket bemutató<br />

beszámolót.<br />

A felvidéki<br />

rockszínházak<br />

találkozója<br />

Decemberben Bátorkeszin adtak<br />

egymásnak randevút a felvidéki<br />

rockszínházak. A Karkó Henrietta<br />

főszervezése mellett színpadra lépett<br />

társulatok azt bizonyították,<br />

hogy egészséges rivalizálással, de<br />

egymást tisztelve működhetnek<br />

hasonló műfajt űző csoportok.<br />

Az összefőgás erejére mutatott<br />

rá Hrubík Béla országos Csemadok<br />

elnök is. Annak, hogy a<br />

rockszínházak nagy népszerűségnek<br />

örvendenek a Felvidéken, ékes<br />

bizonyítéka, hogy viszonylag kis területen<br />

párhuzamosan működik a<br />

bátorkeszi Felvidéki Rockszínház,<br />

az Érsekújvári Rockszínház, a komáromi<br />

Álmodozók Diákszínpad<br />

és a Musical Színpad. Sőt, a közelmúltban<br />

új társulás is alakult,<br />

a Kaszás Attila Diákszínpad. A<br />

színvonalas, kétórás műsort Ürge<br />

Tamás, a Pátria Rádió munkatársa<br />

konferálta.<br />

(fm)<br />

ITTHON 23

A volt iskola ma az óvodáso birodalma<br />

Száz éves a volt<br />

barsendrédi népiskola<br />

2007 október 13-án a községi önkörmányzat<br />

és az MKP helyi szervezetének rendezésében<br />

ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a<br />

barsendrédi kétosztályos katolikus népiskola<br />

átadásának 100. évfordulójáról, egyúttal emléket<br />

állítottak egy nagyszerű, munkáját szívvel-lélekkel<br />

végző pedagógus családnak.<br />

Jozef Bielokostolský polgármester és Luky<br />

János, az MKP helyi szervezetének elnöke<br />

ünnepi beszámolójukban kiemelték az<br />

iskola felépítésének szükségességét, mivel<br />

Barsendréden a múlt század elején több mint<br />

100 iskolaköteles kényszerült tanulni az egyosztályos<br />

iskolában.<br />

Egy kicsit menjünk vissza a múltba: 1860-<br />

ban hatalmas tűzvész volt Nagyendréden; a<br />

templommal és a plébániával együtt leégett<br />

az iskola is. 1862-ben felépült egy új mesterlakás,<br />

de a tanulók számára csak egy tantermet<br />

biztosítottak. Az iskolaszék1906 júliusi<br />

közgyűlésén elhatározta, hogy a felsőbb hatóságok<br />

felhívására a tankötelesek megemelkedett<br />

száma végett egy másik tanítói állást<br />

szervez, ezért tervbe vették egy új, kétosztályos<br />

iskola építését. Az építkezéshez a polgári<br />

közösség is segítséget nyújtott, hiszen az<br />

építési költségek több, mint a felét állta. 1907<br />

március 20-án nagy ünnepélyességgel folyt<br />

le az alapkőletétel. Az iskola építésében az<br />

egész falu segédkezett és fél év múlva, 1907<br />

szeptember 8-án az új iskolát ünnepélyesen<br />

felszentelték és átadták rendeltetésének. Külön<br />

köszönet illeti az iskola akkori gondnokát<br />

és pénztárosát, Bakó Kálmánt, valamint<br />

az iskola kántortanítóját, Beluch Imrét, akik<br />

nagy hozzáértéssel vezették és irányították az<br />

építkezést. Fel lett újítva a régi mesterlakás,<br />

hogy az újonnan érkezett tanerőnek is legyen<br />

lakása.<br />

24<br />

Az új tanerő Stróbentz Gizella volt, akit az iskola<br />

igazgatója, Beluch Imre 1908-ban feleségül<br />

vett. A házasságból hét gyermek született,<br />

akik közül szüleik példáját követve hárman<br />

léptek a pedagógus pálya rögös útjára.<br />

Beluch Imre 1900-ban szerezte meg a tanítói<br />

oklevelet. Négy évig Nagyölveden tanított,<br />

majd 1904-ben került Barsendrédre. Itt 40<br />

évig tanított, 1941-ben ment nyugdíjba, de<br />

1942-től 1945-ig újra a katedrára állt, a katonai<br />

szolgálatra bevonult barsendrédi tanerőt,<br />

fiát, Besey Gyulát helyetesítette. Barsendrédi<br />

müködése alatt fellendítette e kisközség kulturális<br />

és gazdasági életét. Mindvégig a népi<br />

érdekekhez igazodva töltötte be néptanítói<br />

funkcióját, különböző továbbképző tanfolyamokon<br />

vett részt. Nemcsak Barsendréden<br />

volt ismert, de tevékenysége kiterjedt az<br />

egész környékre, sőt a felvidéki magyarság<br />

egyik vezéralakja volt. A község mindenese<br />

lett, megalakította a Gazdakört, faiskolát<br />

létesített, meghonosította a méhészetet, a<br />

minisztériumban kieszközölte egy vetítőgép<br />

adományozását és vetítőgépes előadásaival a<br />

kisparasztok mezőgazdasági termelését vitte<br />

előre. Az ő kezdeményezésére 1932-ben<br />

kultúrházat építettek a községben. Könyvtárat<br />

létesített, színjátszó csoportokat vezetett,<br />

gyermekkórust, négy szólamú vegyes<br />

kart szerepeltetett rendszeresen a községben<br />

rendezett ünnepségeken. Iskolakertet<br />

létesített, tanulmányi kirándulásokat szervezett,<br />

gyűjtésekkel biztosította a szegény<br />

sorsú gyermekek taneszközökkel, ruházattal<br />

történő ellátását. A Magyar Tanítók Országos<br />

Énekkarának alapító tagja, alelnöke,<br />

1936-tól dísztagja, a Szlovenszkói Általános<br />

Magyar Tanítóegyesületének zselízi járási<br />

elnöke. 1941-ben vitézi rangot kapott, ekkor<br />

felvette szülőfaluja, Bese nevét. 1945-ben<br />

Magyarországra, Tát községbe települt át. A<br />

Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai<br />

tevékenységéért Wodianer-díjat adományozott<br />

Besey Imrének. 1958-ban Budapesten<br />

halt meg.<br />

Amikor Besey Beluch Imre a második világháború<br />

végén Magyarországra települt át,<br />

a barsendrédi magyar iskolát bezárták. Az<br />

épület mint iskola megszűnt, mert a szlovák<br />

iskolát egy másik épületben nyitották meg. A<br />

volt népiskola épületében azóta nem volt tanítás,<br />

ma az egésznapos óvodának ad otthont.<br />

Tehát ezen épület csak addig volt iskola, amíg<br />

Besey Beluch Imre és családja Barsendréden<br />

tartózkodott.<br />

Az ünnepség kicsúcsosodásaként a község<br />

polgármestere, Jozef Bielokostolský elismerő<br />

oklevél és emlékplakett átadásával fejezte<br />

ki a község tiszteletét a 86 éves Besey Gyula<br />

irányában, aki az egyetlen ma élő pedagógus,<br />

aki ebben az iskolában tanítottt. Besey Gyula,<br />

Beluch Imre fia ma Esztergomban él. Sajnos,<br />

leromlott egészségi állapota miatt nem vehetett<br />

részt az ünnepségen, helyette fia, Besey<br />

László mérnök vette át édesapja nevében a<br />

megtisztelő elismerést. Besey Gyula szép levélben<br />

köszönte meg a község vezetőinek és<br />

lakóinak, hogy szülőfaluja ennyi év után is<br />

emlékezetében őrzi. Szülőfaluját sohasem felejtette<br />

el, s mint levelében írta: „Új hazában<br />

kellett folytatnom és befejeznem pedagógus<br />

munkámat, de szülőföldem és szülőfalum<br />

szép emlékei örökre élnek szívemben.”<br />

Az ünnepi hangulatot fokozta a helyi kultúrcsoport,<br />

a Star Kids fellépése Ruženka<br />

Hamranová vezetésével, akik zenés-táncos<br />

előadásukkal örvendeztették meg a közönséget.<br />

Természetesen nem hiányoztak a szavalatok<br />

sem.<br />

Az rendezvény igen érdekes része az az iskolával<br />

kapcsolatos fényképkiállítás volt, ahol a<br />

régi iskolaképeken az érdeklődők mosolyogva<br />

szemlélték családtagjaikat, ismerőseiket,<br />

ha egyáltalán segítség nélkül felfedezték őket.<br />

A képek a községi színjátszó csoport fellépéseiről<br />

is készültek az 1920 és 1940 közötti időből,<br />

valamint a sok-sok kirándulásról, ahol az<br />

iskolásgyerekek Beluch Imre vezetésével jártak.<br />

A kirándulásiok célpontjai Garamhalászi<br />

/Sliač/, Körmöcbánya, Vihnyepeszerény, Selmecbánya,<br />

Garamszentbenedek, Komárom,<br />

Léva, Zselíz, Oroszka, stb. voltak.<br />

Mindenesetre mindenki elégedetten távozott,<br />

hiszen megismerték a község történetének<br />

egy darabját és tudatosították, hogy a<br />

múlt ismerete nélkül nehezebb élni a jelent és<br />

tervezni a jövőt.<br />

Luky János<br />

Luky János, Besey László, Bielokostolský Jozef

ITTHON 25

A kassai dóm Szent Erzsébet legendája. Erzsébet születése. Fotó: Méry Gábor<br />

JANUÁR<br />

K Sz Cs P S V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs<br />

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

EURÓPA PARLAMENT<br />

Duka Zólyomi Árpád,<br />

Európa Parlament:<br />

Szénfűtésű hőerőműre nem<br />

lenne szabad jövőt építeni!<br />

A hazai magyarságot két tapasztalt közéleti<br />

ember – Bauer Edit és Duka Zólyomi<br />

Árpád képviseli az Európa Parlamentben.<br />

Mindketten az Együttélés Politikai<br />

Mozgalomban kezdték pályafutásukat;<br />

– Bauer Edit társadalomkutató, Duka<br />

Zólyomi Árpád atomfizikus volt – írtuk<br />

az Itthon tavalyi utolsó számában, majd<br />

így folytattuk: feladatuk Strasbourgban<br />

korántsem könnyű – olykor saját kormányuk<br />

ellen kell megnyilvánulniok,<br />

ha tisztességgel akarják végezni munkájukat.<br />

Lapunk most Duka Zólyomi<br />

Árpádtól kért interjút, hogy bepillanthassunk<br />

– bár nagyon tömören – munkájába,<br />

megismerhessük véleményét<br />

erről-arról.<br />

Képviselő úr: mi újat hozott életében<br />

az Európa Parlament-i képviselői tisztség<br />

Nagyon hamar rájöttem, hogy ez egy<br />

másfajta munka, mint amilyen a nemzeti<br />

parlamentekben folyik. A legnagyobb<br />

különbség az, hogy itt nincs kormányerő,<br />

így nincs ellenzék sem. Vannak frakciók<br />

– a legnagyobb a Néppárt, 248 képviselővel,<br />

de ez kevesebb, mint a testület<br />

összlétszámának fele. Ebből az is következik,<br />

hogy tárgyalni kell, ha érvényre<br />

akarjuk juttatni véleményünket. A második<br />

legnagyobb frakcióban a szocialisták<br />

ülnek, a harmadikban a liberálisok,<br />

a negyedikben a zöldek. Tárgyalni azért<br />

kell, hogy szövetségeseket szerezhessünk<br />

egy-egy döntéshez. „Be kell oltani”<br />

másokat, hogy támogassanak. Ezért sok<br />

a lehetőség a vitára. Vannak, akik eleve<br />

másképp látják a dolgokat – a britek, a<br />

lengyelek vagy a csehek ODS pártjának<br />

tagjai – ők másképpen szavaznak. A<br />

helyzetünk tehát nem könnyű. Hasonló<br />

munka folyik a 22 szakbizottságban,<br />

ahol a hivatalos anyagok készülnek. Én<br />

egyébként a külügyi és az emberjogi bizottság<br />

tagja vagyok.<br />

28<br />

Mi mindenre figyelnek<br />

Mindenre figyelünk, ami a nagyvilágban<br />

történik és azonnal foglalkozunk a<br />

témákkal – legutóbb például a szudáni<br />

eseményekkel kapcsolatban nyilvánítottunk<br />

véleményt. Külügyi munkánk<br />

leghasznosabb része azonban a szomszédsági<br />

politika: segíteni egyes országokban<br />

kialakítani a jogállamiságot,<br />

támogatni a reformokat, a szabad piac<br />

létrejöttét. Most ezen van a hangsúly<br />

Keleten és Délen. Ugyanakkor élénken<br />

érdeklődik az Európai Unió iránt Izrael<br />

és Marokkó, illetve a kaukázusi államok,<br />

amelyek szeretnék harmonizálni<br />

jogrendjüket az Európai Unió mintájára.<br />

Sok problémánk van, de például a<br />

lisszaboni szerződés nagy siker. A problémákat<br />

pedig tárgyalások útján meg<br />

lehet oldani, mindig meg lehet egyezni,<br />

és ez a jó. E nagy közösség hasznosságát<br />

igazolja, hogy az eltelt fél évszázad<br />

alatt senki sem akart kilépni az unióból,<br />

ugyanakkor vannak megtorpanások és<br />

nagy teher az új tagok csatlakozása –<br />

legutóbb Románia és Bulgária – miközben<br />

folynak a tárgyalások Horvátország<br />

felvételéről is. A távlat Horvátország,<br />

Szerbia, Montenegro, Bosznia-Hercegovina<br />

és Albánia csatlakozása, de az<br />

EU-tagság lehetősége vonzza az ukránokat,<br />

a moldávokat, az arab államokat<br />

és Törökországot is...<br />

Az Ön munkája két helyszínen zajlik:<br />

Brüsszelben és Strasbourgban.<br />

Brüsszelben havonta három hetet töltünk<br />

– itt üléseznek a bizottságok és a<br />

frakciók. Strasbourgban vannak a plenáris<br />

ülések.<br />

Tudjuk, hogy munkáját asszisztensek és<br />

tanácsadók segítik.<br />

Három asszisztensem van és vannak tanácsadóim<br />

is.<br />

Tudjuk, hogy olykor hazai magyarok is<br />

ellátogatnak Önökhöz az Európa Parlamentbe,<br />

hogy nemcsak képernyőn lássák<br />

a képviselői munka helyszíneit.<br />

Évente száz vendéget fogadhatunk<br />

Strasbourgban, s ezzel a lehetőséggel<br />

élünk is. Vendégeink autóbuszokon érkeznek<br />

– általában polgármestereink és<br />

a Magyar koalíció Pártjának tisztségviselői<br />

látogatnak el hozzánk. Ilyenkor<br />

– a Kodály-emlékév kapcsán vagy az<br />

1956-os forradalom és szabadságharc<br />

évfordulója alkalmából – kiállításokat<br />

is rendezünk, hogy a közönség – más<br />

nemzetiségű képviselők és az intézmény<br />

hivatalnokai – bepillantást nyerjenek<br />

a szlovákiai magyar nemzeti közösség<br />

életébe. Az egyik tárlaton Kodály Zoltán<br />

gyűjtőútjait mutattuk be fotókon, de láthatták<br />

kollégáink a felvidéki népviselet-

EURÓPA PARLAMENT<br />

be öltöztetett babacsaládokat is. Sokak<br />

számára az ilyen kiállítások és rendezvények<br />

adják az első információkat rólunk.<br />

A képviselő úr jó pár nyelven beszél, így<br />

például az angol mellett oroszul és Prágában<br />

cseh egyetemet végzett... Tudjuk,<br />

hogy az Európai Unió illetékes bizottságai<br />

együttműködnek a világ parlamentjeivel.<br />

Ön, mint a külügyi bizottság tagja,<br />

hová utazik a leggyakrabban<br />

Az én területem a Dél-Kaukázus, ezekben<br />

az országokban többször megfordultam.<br />

Jártam a grúzoknál, az<br />

örményeknél, azerbajdzsánoknál.<br />

Fehéroroszországban inkább a civil szervezetekkel<br />

tartom a kapcsolatot – ezek<br />

ellenzékiek – de ott az embert figyeli a<br />

hatóság...<br />

Ön évekig kutatott a volt Szovjetunióban,<br />

a dubnai Egyesített Atommagkutató<br />

Intézet neutronfizikai laboratóriumának<br />

tudományos főmunkatársa volt.<br />

1995-től részt vett a pozsonyi Szlovák<br />

Ciklotronközpont tervezésében és kivitelezésében.<br />

A politikai pálya nem vetett<br />

véget ilyen jellegű ténykedésének<br />

Nem, sőt. A pozsonyi ciklotronközpont<br />

– a részecskegyorsító – nagy segítséget<br />

jelent majd a hazai gyógyászatban, főként<br />

a rosszindulatú daganatok felismerésében.<br />

Ma már olyan leletek is készíthetők<br />

a test belső, láthatatlan részeiről, melyek<br />

egy-egy sejtet is képesek feltérképezni. A<br />

rákos daganat kialakulását szinte az első<br />

kóros sejtek burjánzásától nyomon lehet<br />

követni... Ezzel a részecskegyorsítóval én<br />

a mai napig együttműködöm, sőt, hazai<br />

parlamenti képviselőként én javasoltam,<br />

hogy a szovjet államadósság egy részét<br />

ciklotronközpont-alkotóelemek szállításával<br />

lehessen törleszteni.. Németországban<br />

80 ipari tomográf működik. Ezek<br />

egyes nagyvárosok légszennyezettségét<br />

diagnosztizálják. A rétegröntgeneket 22<br />

részecskegyorsító üzemelteti a szennyezett<br />

nagyvárosokban.<br />

Egyre több szó esik Szlovákia magyarlakta<br />

déli részeiben a környezet védelméről.<br />

Az elmúlt hónapokban a Sátoraljaújhely<br />

és Tőketerebes térségébe tervezett<br />

hőerőművek tartják izgalomban<br />

– és félelemben – az ott élőket annál is<br />

inkább, hogy az ottaniak nem csak a<br />

szülőföldjüket próbálják megvédeni a<br />

szennyeződéstől, hanem a világörökség<br />

részét képező Tokaj-körzetet is.<br />

Tudok róla, hogy az emberek tiltakoznak,<br />

tüntetnek és petíciós íveket írnak<br />

alá és igazat adok nekik. A huszonegyedik<br />

században nem lehet a jövőt a széntüzelésű<br />

hőerőművekre építeni, ez már<br />

korszerűtlen megoldás. Én most itt az<br />

atomenergia és az alternatív energiák<br />

bevezetését ajánlom, igaz, hogy a geotermikus,<br />

szél- és egyéb erőművek csekély<br />

százalékban tudják fedezni a szükségleteket.<br />

Ugyanakkor máris léteznek olyan<br />

eljárások – egyelőre néhány üzemben<br />

csupán, - melyekben az atomhulladék<br />

ú.n. felezési idejét külön féle eljárásokkal<br />

a felére lehet csökkenteni. Még ez is<br />

kevés ugyan, de előbb-utóbb lehet majd<br />

javítani a hatásfokon. A környezet védelme<br />

fontos téma az Európa Parlamentben<br />

is – tavaly például megalkottuk a levegő<br />

tisztaságát szavatoló irányelveket. Foglalkoztunk<br />

a felszíni vizek védelmével,<br />

az árvízvédelmi együttműködéssel, a<br />

higany használatának ellenőrzésével és<br />

korlátozásával...<br />

A beszélgetés befejeztével örömmel teszem<br />

közzé Duka Zólyomi Árpád még<br />

egy mondatát: „Nagyon jól együttműködünk<br />

Bauer Edit képviselőtársammal<br />

a szlovák frakcióban.<br />

Batta György<br />

ITTHON 29

TISZTELGÉS<br />

A mi Kodály Zoltánunk<br />

Emlékhangverseny Komáromban<br />

„Kodály Zoltánban nemcsak a magyar kultúra veszítette el nagy kritikusát, tudósát, alkotóművészét<br />

és tanítómesterét, hanem a világ vesztette el azt az embert, aki világviszonylatban<br />

vitte a zenét új utakra.”<br />

(Eugen Suchoň)<br />

A 2007-es esztendő Kodály-év volt. A kettős<br />

évforduló (a zeneszerző születésének 125., halálának<br />

40. éve) okán a világ Kodály Zoltánra,<br />

– ahogy a hű barát, Bartók Béla méltatta őt – a<br />

legjobb magyar zenészre emlékezett. Ezt tettük<br />

mi is Komáromban, már másodízben. Az<br />

első megemlékezésre 2007. áprilisában, a már<br />

hagyományos VOX HUMANA – a komáromi<br />

énekkarok fesztiválja – alkalmából került<br />

sor, a másodikra pedig december 14-én, amikor<br />

hagyományos adventi hangversenyünket<br />

szenteltük Kodály Zoltán emlékének. Mindkét<br />

rendezvényt a helyi művelődési Központ<br />

(VMK) és a Gaudium Polgári Társulás szervezte.<br />

Az adventi hangverseny szereplői a<br />

VMK kórusai voltak: a Jókai Mór alapiskola<br />

Kicsinyek Kórusa – Pfeiferlik Annamária;<br />

Gyermekkara – Bartal Éva és Gaudium vegyes<br />

kara – Stirber Lajos; a Kantantína női kamarakórus<br />

– Katarína Čupková; a Csemadok<br />

helyi szervezetének Concordia vegyes kara<br />

– Stubendek István vezetésével. Az ünnepi<br />

hangversenyen vendégszerepeltek: a koloni<br />

Zobor Hangja vegyes kar – Balla Viktória és<br />

Varga Imre vezetésével, valamint (Komárom<br />

szülötte) Rácz Csaba gordonka - és Vincze<br />

Mária zongoraművész.<br />

Az est szóvivője Csengel Mónika üdvözölte<br />

a kedves közönséget; köszöntötte a város alpolgármestereit:<br />

Dr Hortai Évát és Szabó Béla<br />

mérnököt, akik a jelenlétükkel megtisztelték<br />

a rendezvényt. A hangverseny nyitányaként<br />

30<br />

az egyesített kórusok közös előadásában,<br />

Kodály Zoltán – Dr. Vargha Károly: Fények<br />

ragyogása című kórusműve hangzott el<br />

Stirber Lajos vezényletével. Azután Katarína<br />

Čupková szlovák nyelven, Stirber Lajos magyarul<br />

emlékezett Kodály Zoltánra. Mint<br />

elhangzott: Ha valakitől kijár a tisztelet, a főhajtás<br />

Kodály Zoltán emlékének, akkor azok<br />

mi vagyunk – a Csallóközben a Mátyus-földön,<br />

a Zobor-vidéken élők. A „legjobb magyar<br />

zenész” ugyanis nagyon erős szálakkal<br />

kötődött hozzánk. 1905-ben, a Budapesti<br />

Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulmányait<br />

befejező ifjú zeneszerző, Kodály Zoltán Párizsba<br />

is mehetett volna, ő azonban Galántára<br />

és környékére jött első népdalgyűjtő útjára.<br />

Mint írta:”Hátizsákkal a vállamon, bottal a<br />

kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam<br />

el a Csallóközbe.”, ahonnan egy Párizsban<br />

tartózkodó barátjának ezt írta: „Nem<br />

hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz.(...)<br />

Azt hiszem ez szebb, mint Párizs”. Még az év<br />

végén Mátyus-földi gyűjtés címmel megjelent<br />

első népdalpublikációja. Erre figyelt fel Bartók<br />

Béla, ekkor kezdett érdeklődni a gyűjtés<br />

iránt, innen indult el kettejük életre szóló<br />

barátsága. Mint azt Kodály Zoltán a későbbiekben<br />

megfogalmazta: „...feltetszett előttünk<br />

egy a népből újjászületett művelt Magyarország<br />

képe. ennek megvalósítására rászántuk<br />

életünket.” Közös tervet dolgoztak ki: Bartók<br />

Békés megyéből indult délre és kelet felé, Kodály<br />

északon (Nyitra megyében) és nyugaton<br />

folytatta a gyűjtést. A Zobor-vidék valóságos<br />

kincsesbányának bizonyult. Az ott gyűjtött<br />

dalok közül rangos kórus- és színpadi műveiben<br />

jónéhányat feldolgozott. A (talán)<br />

leggyakrabban előadásra kerülő – mélyen a<br />

galántai hagyományban gyökerező – Galántai<br />

táncok című zenekari művével is rólunk ad<br />

hírt a világnak. Sőt, annak partitúrájában ez<br />

olvasható: „Galántán töltötte a szerző gyermekkora<br />

legszebb hét esztendejét.” A magyar<br />

Dalosegyesület Országos Szövetsége, már az<br />

1942-es esztendőt is Kodály-évnek nyilvánította.<br />

Kodály Zoltánt Galánta is vendégül<br />

hívta. 1943. május 30-án (a meghosszabbított<br />

Kodály-év alkalmával) Galánta város nagy<br />

ünnepséget rendezett tiszteletére; a város<br />

díszpolgárává avatta. Az Esterházy-parkban<br />

a környező falvak iskolásai, (mintegy ezer<br />

fiatal) közös énekléssel köszöntötte. Kodály<br />

Zoltán akkor, ott (többek közt) így szólt az<br />

egybegyűltekhez: „Rozi! Ágnes! Hol vagytok<br />

És a többiek, a vágai, vízkeleti, taksonyi derék,<br />

daloskedvű lányok, apám tovatűnt drága<br />

cselédei, merre vagytok Eljöttem Galántára,<br />

hogy itt mindenki előtt megköszönjem nektek,<br />

ti kedves, mosolygós, dolgos parasztlányok,<br />

örök, leróhatatlan hálára kötelező, múltba<br />

veszett professzoraim, hogy tőletek tanulhattam<br />

meg a legelső magyar dallamot, hogy (...)<br />

általatok tudtam meg, nemzetem legjavától,<br />

mi a magyar zene, s hogy van magyar zene.”<br />

Kodály Zoltánról megemlékezni erkölcsi kötelességünk;<br />

„professzorunk” saját példájával,<br />

egész életművével – örök érvényű tanításával<br />

ma is mutatja a nemzettudatunk megőrzéséhez<br />

vezető utat: ...addig élünk, míg nem feledjük,<br />

mik vagyunk... Ami megtartott Európában<br />

idáig, majd csak megtart ezután is. Mi<br />

lehet az Nem az, amiben alkalmazkodtunk,<br />

hasonlóak lettünk környezetünkhöz, hanem<br />

amiben különböztünk tőle. Hisz ha mindenben<br />

hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a<br />

magyarság. ... Kultúrát nem lehet örökölni.<br />

Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha<br />

minden nemzedék újra meg újra meg nem<br />

szerzi magának.”<br />

Az emlékhangverseny záróakkordjaként, az<br />

egyesített kórusok – az összkar, Kodály Zoltán:<br />

Adventi ének és Esti-dal című kórusműveit<br />

énekelte Stubendek István vezényletével.<br />

A Tiszti pavilon dísztermét zsúfolásig megtöltő<br />

közönség a fellépőket mindvégig nagy<br />

tetszéssel fogadta; gyakran csattant fel vastaps.<br />

A szervezők és a fellépők nagy örömére<br />

most is bebizonyosodott: Komáromban van<br />

igény a kórusmuzsikára, a nemesebb zenére,<br />

a „valódi” kultúrára is. Csak a helyi médiák<br />

részéről nincs igény, azok – magukat minősítve<br />

– szinte teljesen ignorálják az ilyen jellegű<br />

rendezvényeket: nem vesznek részt propagálásukban<br />

és hírt sem adnak felőlük.<br />

A fellépők köszönik a VMK minden dolgozójának<br />

– Varga Anna igazgatónővel az élen<br />

– a mindenkori korrekt együttmunkálkodást,<br />

a Tímea Virágszalonnak és a Klapka Vigadónak<br />

a támogatást.<br />

Stirber Lajos

TÁRULKOZÓ EURÓPA<br />

Határfolyó<br />

A szekér lassan döcögött ki a<br />

márianosztrai börtön kapuján. Kerekei<br />

egyik macskakőről a másikra gurultak,<br />

zörögtek, mint a közeli bányában a kőtörő<br />

masina. Amikor a mezei útra értek,<br />

a bakon ülő két rab fellélegzett. Körülöttük<br />

tombolt a nyár. Tücskök ciripeltek,<br />

madarak énekeltek. Az egész mező tele<br />

volt illattal, muzsikával. Szabadnak érezték<br />

magukat.<br />

A lovak komótosan ballagtak. Patkójuk<br />

halkan merült a porba, melyet az Ipoly<br />

felül érkező szellő méltóságteljesen széthintett<br />

a harmattól lassan megszabaduló<br />

mezőn.<br />

-Szép napunk van, - mormogta a gyeplőt<br />

hanyagul egy kezében tartó, kissé hajlott<br />

hátú, kissé kopaszodó, vékony testalkatú,<br />

csontos arcú fegyenc.<br />

Mellette szótlanul gubbasztott egy fiatal,<br />

a börtöni koszt ellenére kinézésre is<br />

jól táplált, a bányában naptól barnára<br />

égetett izmos fickó. Szótlanul nézte az út<br />

melletti bozótot. Olyasmi járt az eszében,<br />

hogy ott, a bokrok mögött van a szabadság,<br />

az a világ, amiről naponta álmodik,<br />

de az még messze van..., igaz szabadon<br />

lélegezhet, nézelődhet, és a rácsok se<br />

gátolják a kilátásban. Olykor nagyokat<br />

sóhajtott... Mögöttük, a szekér oldalán,<br />

puskájára támaszkodva ült, ugyancsak<br />

szótlanul a fegyőr.<br />

A folyó mellé érkezve megitatták a<br />

lovakat, majd előszedték a lapátokat, és<br />

nekiláttak a munkának. Az őr a vízhez<br />

ment. Az egyik kezében a puskáját tartotta,<br />

a másikkal vizet fröcskölt az arcára.<br />

Élvezte az Ipoly vizének illatát, hűsítő,<br />

simogató bársonyát.<br />

A szekér derekában lassan emelkedett<br />

a homokrakás. A túlsó parton egy ember<br />

közeledett a vízhez. Nem nagyon érdekelte<br />

őket, mi történik a határ másik<br />

oldalán. Mégis, amikor beugrott a vízbe,<br />

egy pillanatra odanéztek. Hosszú másodpercek<br />

teltek el, az ember sehol, majd<br />

felbukkant, csapkodott, hadonászott kezével,<br />

hörögve tört ki torkából valami<br />

értelmetlen hang. Fuldoklott. A két rab<br />

egymásra nézett. Az őr a fövenyre dobta<br />

fegyverét, futtában levetette zubbonyát<br />

és a habokba vetette magát. Csak a felkavart<br />

iszap jelezte útját. A fuldoklót a<br />

közelebbi partra hurcolta, oda, ahonnan<br />

érkezett és ez a határ másik oldala volt...<br />

Miközben élesztgette, a bokrok közül<br />

egy gépfegyveres határőr bújt elő.<br />

-Fel a kezekkel!, letartóztatom - ordított,<br />

szinte állati hangon. Az életmentő fegyőr<br />

nem is hallotta, ő most mással volt elfoglalva.<br />

A két rab viszont árgus szemekkel<br />

figyelte, mi történik a túlsó parton. De<br />

amikor a határőr közvetlen közelről,<br />

széttett lábbal az őket kisérő őr mellének<br />

szegezte a fegyvert, a fiatalabbik fejét<br />

elöntötte a vér, eldobta a lapátot, rávetette<br />

magát a parton heverő puskára és<br />

egy pillanat alatt csőretöltötte, és célzott,<br />

majd elemi erővel kiáltotta,<br />

– KUSS...!, te mocsok, meg ne mozdulj,<br />

azonnal tedd el azt a rohadt fegyvert,<br />

mert szétlövöm a fejedet... A váratlan<br />

fordulat meglepte a szolgálatot teljesítő<br />

támadót, egy darabig még tétovázott,<br />

majd nagyokat káromkodva, tehetetlenül<br />

eltűnt a bokrok sűrűjében...<br />

A fuldokló lassan magához tért. A fegyőr<br />

visszaúszott az övéihez.<br />

-Megtetted volna – kérdezte reszkető<br />

hangon.<br />

-Meg! – szólt amaz keményen, majd<br />

lélekzetvételnyi szünet után remegő kézzel<br />

kinyitotta a závárt, és a puskát odaadta<br />

az fegyőrnek...<br />

Az Ipoly már nem határfolyó.<br />

A megtörtént eseményt helembaiak elbeszélése<br />

alapján lejegyezte M. NAGY László<br />

Határbontás az Ipolynál. M. Nagy László felvételei<br />

ITTHON 31

HATÁRBONTÁS<br />

Hazádnak határtalanul...<br />

A karácsonyt, s új évet megelőző napokban<br />

szinte mindenki a határokról beszélt,<br />

legalábbis tájainkon, a schengeni övezet<br />

kibővítésében érintett Közép-Európában.<br />

Voltak, akik nem elégedtek meg a beszéddel.<br />

A tátrai góralok, fűrésszel, baltával<br />

estek neki a gyűlölt, ezerszer megátkozott<br />

határsorompónak, amit ott helyben el is<br />

tüzeltek, pusztuljon, ne is lássák többé.<br />

Szűkebb és tágabb pátriánk tájainak lakói<br />

azonban mintha kevésbé mertek volna teret<br />

adni érzelmeiknek, s felhőtlen örülni<br />

a határtalanság új időszámításként beköszönő<br />

tényének. S itt most nemcsak azon<br />

leszakított részekre kell gondolnunk, ahol<br />

még az eddigieknél is erősebb, s szigorúbban<br />

strázsált lakat került a határátkelőkre,<br />

hanem azon honfitársaink lakta égtájaikra<br />

is, ahol a néhány nappal a Luca ünnep<br />

után váratlanul beköszöntő SCHENGENI<br />

VÁKUM valóban felszippantotta az eleddig<br />

rendíthetetlennek tűnő határőrizetet.<br />

Talán azért, mert az errefelé élők között<br />

sokan vannak, akik emlékeznek még<br />

egy korábbi határnyitás akkoriban valóban<br />

felhőtlen örömére, s épp ezért nem<br />

tudják feledni az ezt követő megtorlás<br />

cunamiként rájuk zúduló terrorhullámait<br />

sem. A ki- és betelepítéseket, a deportálásokat,<br />

a „magyartalanítás” számos más<br />

változatban megnyilvánuló rettenetét, s<br />

ebből kifolyólag máig magukon érzik a<br />

bűnbakképzés rájuk sulykolt tudatátmosó<br />

folyamatát is. Felsorolni is nehéz mi<br />

mindennek voltunk mi kikiáltva a második<br />

világháború óta eltelt időszakban,<br />

ahol voltunk már: horthysták, fasiszták,<br />

revansisták, irredenták, soviniszták, nacionalisták,<br />

szeparatisták vagy ugyancsak<br />

máig hallhatóan, s némiképp enyhébb<br />

szóval kifejezve (de ugyanazt célozva)<br />

egyszerűen csak békebontók, a második<br />

világháború eredményének megkérdőjelezői,<br />

a közép-európai statusquot fenyegetők.<br />

Politikai értelemben véve pedig örök<br />

megbízhatatlanok, büntetett előéletűek,<br />

szakadárlelkűek. Miért ,,Vádak vádja a<br />

magyarságom” foglalta össze a választ három<br />

szóban egykor a néhai galamblelkű<br />

Fábry Zoltánunk, stószi magányában töprengve<br />

sorsunkról.<br />

Nehéz örülni a szabadulásnak akkor,<br />

amikor hova tovább a rabságot fogadjuk<br />

el az életünk természetes velejárójának -<br />

mondta a napokban egy a Garam-mentén<br />

élő földim. Eddig míg a Kárpátok hegykoszorújára<br />

is csak titokban bandzsíthatott<br />

az ember, mert rögtön ráfogták, hogy<br />

a „Nagymagyarország” híve, ha pedig arról<br />

beszélt, hogy itt még a folyók is dél felé<br />

folynak, akkor ez már egyenest felért egy<br />

hazaárulással... nehéz hát elhinni, hogy<br />

most egyszerre mindent szabad, s az eddigi<br />

határszigor csak úgy felemelkedett, s<br />

eltűnt a semmibe mint egy könnyű színpadi<br />

függöny...<br />

No meg aztán – folytatta földim – megkeseríti<br />

az ember örömét az is, amikor azt<br />

tapasztalja, hogy tízből nyolc ideáti magyarnak<br />

a mostani határnyitás kapcsán<br />

legfeljebb az jár eszében, melyik oldalon<br />

mi fizetődik ki számára jobban a bevásárlás<br />

tekintetében. Mert sokunkat odáig sikerült<br />

zülleszteni erkölcsileg, szellemileg,<br />

hogy az olyan fogalmak mint: együvé-tartozás,<br />

összefogás, felelősségvállalás, már<br />

szinte semmit sem jelentenek számukra.<br />

Kollektív létünket lassan elnyeli az asszimiláció<br />

feneketlen gyomra.”<br />

Nem sok vigaszt jelent az errefelé szemlélődőnek<br />

az sem, hogy nem különb a<br />

helyzet az immár nem létezővé bűvészkedett<br />

határszakasz másik oldalán sem.<br />

,,Hát eldöntötték a fejünk felett, hogy ez<br />

mostantól így lesz a jó, s akkor annak így<br />

kell jónak lennie. Engem most sem kérdezett<br />

meg senki, hogy nekem mi lenne<br />

a jó” – vélekedik egy másik magyar ember,<br />

aki történetesen határőrként szolgált<br />

a korábbi időkben az egyik magyar-szlovák<br />

határszakaszon. Most ugyan már leszerelt,<br />

de nehezen tudja felejteni azokat a<br />

harmadik világbeli szerencsétleneket, akiket<br />

nemrég még – parancsra – puskával<br />

a kézben kellett üldözőbe vennie errefelé.<br />

Társának, aki egy ízben – ugyancsak parancsra<br />

– fegyverét is használta az említett<br />

földönfutókkal szemben, most majd<br />

a számonkéréstől kell rettegnie. A legfőbb<br />

baj az, hogy sokan úgy érzik későn, túl<br />

későn érkezett meg hozzájuk ez a határeltüntető<br />

ünnepség.<br />

Bizony úgy durrogtatták a petárdákat és<br />

a pezsgős palackokat ama schengeni ünnepnapon,<br />

mintha az azt megelőző negyven,<br />

ötven vagy akár nyolcvan év nyomorúságát<br />

egy pillanat alatt elfújta volna a<br />

szél vagy magával sodorta volna a Duna<br />

habja. Pedig az egykori határzár nyomorúsága<br />

még sokáig fogja perzselni tudat<br />

alatt az itt élő ember, no meg a társadalom<br />

lelkét is. Vajon hány, egykor a puszta életét<br />

menteni akaró, de csak a tiltott határátlépésig<br />

jutó névtelen áldozat emlékművévé<br />

vált ez a most éterivé szublimálódott<br />

32<br />

A Mária-Valéria híd. kép: www.wikipedia.org

HATÁRBONTÁS<br />

határ És hányan vannak a túlélő, de épp<br />

e határmegvonás következményeként létükben<br />

és lelkükben örökre megalázottak,<br />

megnyomorítottak, akiket elszakítottak<br />

szeretteiktől, rokonaiktól, ősi kultúrájuktól,<br />

nemzetüktől, s akik mától kezdve<br />

– megroppant öntudattal és anyanyelvvel<br />

– újra itt élnek majd köztünk, és velünk, s<br />

nem lehet már őket sajnálkozó vállvonogatással<br />

egy másik ország állami felelősség-körébe<br />

utalni S mikor gyógyulnak<br />

be azok „lelki sebei”, akiket később épp itt<br />

e határoknál tartóztattak fel, vagy épp le,<br />

akikre szuronyt, vagy géppisztolyt szegezetek<br />

a hatalmi téboly itt szolgáló véglényei<br />

Akiknek más vétkük nem volt, csak<br />

annyi, hogy övéik közé kívánkoztak. Egy<br />

volt iskolatársam nagybátyját a háború<br />

után itt a határ közelében úgy puffantották<br />

le a csendőrök, mint ahogy körvadászaton<br />

a nyulat szokás puskavégre kapni,<br />

mert azt a főbenjáró bűnt követte el, hogy<br />

egy pár kiscipőt csempészett át a határon,<br />

amit gyermekének szánt elsőáldozási<br />

ajándékként. Az életünket kettészelő határvonalak<br />

szentségét őrző fegyvereseket<br />

nem érdekelte az elsőáldozás. Ők élethalál<br />

uraként később is épp oly undorral<br />

túrtak bele holmijaink közé, mint lelkünk<br />

legbensőbb zugaiba. Mert a felsőbb szintről<br />

kapott utasítás és felhatalmazás alapján<br />

a lelkünket is uralni akarták, amikor<br />

kényük-kedvük szerint kobozhatták el a<br />

tiltó listákra került személyes tárgyainkat,<br />

készpénzünket vagy épp a hatalom urainak<br />

nemtetsző tartalmú könyveinket, újságjainkat.<br />

Hány személytől vonták meg<br />

a határátlépés jogát önhatalmúlag még<br />

akkor is, ha az áldozatuk sokszor egy fél<br />

vagyont költött az utazási, átlépési engedélyek<br />

megszerzésére. Mert a tárgyakkal<br />

egyidőben a gyanús személyek hosszú<br />

sora is tiltó-listákra került. S e nevek után<br />

vizslatva vaskos dosszárokat lapoztak végig<br />

az erre felhatalmazott vámosok és farizeusok.<br />

Az általuk kiszemelt, s horogra<br />

kerülve kiemelt, megalázott, kizsigerelt<br />

bűnbakok ezreit pedig hivatali eljárással<br />

vagy anélkül, parancsolták le vonatokról,<br />

buszokról fagyban, télvízben, koromfekete<br />

éjszakákban, s küldték vissza a határról,<br />

a rangjelzéseiket villogtató vállapjaik<br />

mögött rejtőzködő sötét hátországaik felé.<br />

Mert itt, a legátlátszóbb ürügy is elég volt<br />

arra, hogy hatalmuk biztos tudatában gorombán<br />

ordítva és vallatva eleve banditaként<br />

vagy potencionális bűnözőként kezeljék<br />

a határt átlépni szándékozókat. Aki<br />

látott már a személyi motozástól halálra<br />

rémült asszonyokat és lányokat, (nem<br />

egynek közülük egyéb erőszaktevést is<br />

el kellett szenvednie) levetett kalapjukat<br />

alázatos gyermekként a kövér vámparancsnok<br />

előtt gyűrögető, lehajtott fejű<br />

parasztembereket, tudja miről beszélek.<br />

Mert egy magyar ember részéről legtöbbször<br />

már maga a határátlépés szándéka,<br />

sőt annak godolata is eleve gyanúra okot<br />

adó tettnek, a saját helyzete elleni lázadásnak<br />

bizonyult, amit aztán szűkös vizsgáló<br />

szobákban fejére lehetett olvasni. Pedig Ő<br />

csak a saját atyjafiához, indult volna látogatóba,<br />

persze csak abban az esetben ha e<br />

jámbor szándékába (a véren és erőszakon<br />

vett határait hétfejű sárkányként őrző)<br />

kegyes hatalom is méltóztatott volna belegyezni.<br />

S ha úgy adódott, hogy épp méltóztatott,<br />

abban sem volt sok köszönet.<br />

Hová, miért, kihez, mi okból, meddig és<br />

minek Pattogtak golyózáporként az átkelést<br />

megelőző kérdések. Majd jött a jól<br />

ismert „fegyvert, bibliát hord-e magánál”<br />

keresztkérdés. Mert az ilyen kérdéseket<br />

feltenni joga volt minden határőrmundért<br />

viselő, s ezért különös kiváltságokkal rendelkező<br />

homo primitívusnak. Kiváltsága<br />

volt a kocsiban, a kézipoggyászban, az<br />

utazóbőröndben kiszemelt, s neki tetsző<br />

tárgyat eltulajdonítani, (s hogy ezt, s más<br />

hasonló disznóságokat ne tegyen annyi<br />

kenőpénzt, „zabra-ajándékot” elfogadni<br />

amennyit nem szégyellt) a sok ide-oda<br />

utazgató „palimadártól”. Ismerek olyan<br />

erdélyi embert, aki negyvenöt óta még a<br />

határ közelébe sem ment épp az onnét érkező<br />

megalázó tortúrák híre miatt.<br />

Ilyen „bűnözőként” látom lelki szemeim<br />

előtt nagyszüleimet, kiknek az ötvenes<br />

évek elején a tanulmányai miatt a magyar<br />

oldalon rekedt, s váratlanul elhunyt<br />

huszonéves fiúgyermekük temetése miatt<br />

sem engedélyezték a határátlépést az egyik<br />

csinált országból a másikba. Ott állt hát a<br />

két feketébe öltözött öregember a testvéri<br />

szocialista tábor országait légmentesen<br />

egymástól elkülönítő határvonalon<br />

a temetés egész ideje alatt, ott hullottak<br />

könnyeik, majd onnét lökdösték hátrább<br />

őket puskatussal a szögesdrótot védő<br />

ideológiai szigor barbár elvtársai. Pedig<br />

ugyanezen a határszakaszon, ugyanaz a<br />

hatalom, amely most átlépésüket halált<br />

megvető hősiességgel megakadályozta,<br />

nemrég még maga kergette át egy batyuval<br />

a hátukon nagyszüleim családjának<br />

másik felét.<br />

De térjünk vissza a múltból a mostani határnyitás<br />

témájához. Errefelé ugyanis azon<br />

is furcsálkodhat az ember, hogy amíg az<br />

Unió vezetői valóban a határok eltörléséről,<br />

megszünéséről, s közös Európa-politikáról<br />

beszélnek és (bár nyugtával kell<br />

dicsérni a napot, de) még az sem elképzelhetetlen,<br />

hogy azt komolyan is gondolják,<br />

addig egyik másik szomszédos szemétdomb<br />

ilyen-olyan rendű, s rangú kakasai<br />

mindegyre azt kukorékolják, hogy szó<br />

sincs itt határmegszűnésről. Jól tesszük,<br />

ha mindezt afféle illúziónak, hallucinációnak<br />

tekintjük, mert a határok igen is ott<br />

maradnak a térképen, még ha momentán<br />

talán halványabban is látszódnak vonalaik.<br />

Persze, sejthető, sőt jól tudható mitől is<br />

áll fel a toll a hátuk közepén az efféle kiskakasoknak.<br />

Leginkább attól félnek, (de<br />

ezt persze kimondani már nincs merszük)<br />

hogy a begyükbe felszippantott, s máig ott<br />

tartogatott gyémánt félkrajcár egyszerre<br />

csak előkerül, s akkor vajon mi lesz Nos<br />

az efféle, magukat úrnak s még mindig<br />

mások feletti uralkodónak képzelő kakaskodóknak<br />

üzenjük Márai szavával: „Minden<br />

térkép mesterséges volt, tehát mulandó:<br />

emberek rajzolták önkényesen, vagy<br />

ahogy éppen eszükbe jutott... De az idő<br />

mindent megrág és felőröl. A valóságos<br />

hegyeket épp úgy mint a rajzolt határokat.<br />

Néha gyorsabban, mint a térképészek hiszik.<br />

Mert az emberek csak hiszik, hogy<br />

ceruzával vagy akár szuronnyal, mesterségesen<br />

át lehet szabni, és meg lehet változtatni<br />

azt, amit egy évezred természetes<br />

törvényei kialakítottak. Ami ezer éven át<br />

egységnek áll össze, azt nem emberek határozzák<br />

el, hanem természet és időjárás,<br />

történelmi végzet és köznapi szükség... A<br />

térképek belülről állnak össze az időben,<br />

alakzatnak, egységnek. Emberek hiába<br />

piszmognak kék és piros tintával: a térkép<br />

titkos tartalma ellenáll. Ezért nem örökbecsű<br />

iparcikk a térkép.”<br />

De egy más helyen üzen Márai a határ<br />

innenső oldalán a legújabb fejlemények<br />

kapcsán talán oktalanul légvárakat építő<br />

kései utódoknak is, amikor azt írja: „megmaradni<br />

több, feladatszerűbb vállalkozás,<br />

mint szerezni és hódítani.”<br />

Soha aktuálisabb nem lehetne Márai Sándor<br />

üzenete a folyton változó és maradandó<br />

határok közé szorított, hitehagyott és a<br />

pislákoló reményt még őrizni tudó, többségi<br />

és kisebbségi hazánkfiának egyaránt.<br />

Figyelmezzünk hát szavaira az eddigi<br />

számtalan határ tépte sebe után lassan<br />

határtalanná gyógyuló hazában.<br />

Palásti Károly<br />

ITTHON 33

AZ ELNÖK NEM PIHEN<br />

Rudolf Schuster<br />

könyvbemutatója és fotókiállítása<br />

Rudolf Schuster volt köztársasági elnökről<br />

sok mindent elmondtak és leírtak, de azt<br />

hogy tétlen lett volna, sohasem. Jellemzője<br />

nyugdíjasként is az állandó nyüzsgés, a maximumra<br />

törekvés, Váci Mihállyal mondva: „a<br />

százhúszat verő szív” intenzitásával megélt<br />

élet. Néhány nappal ezelőtt még Budapesten<br />

járt Gorbacsov alapítványának a meghívására,<br />

majd utána Nürnbergben egy német<br />

alapítvány vendégeként, Luca napján pedig<br />

már Kassán mutatta be legújabb könyvét és<br />

Alaszkában készített fotóit, kisfilmjét.<br />

A kassai Szlovák Műszaki Múzeumban sorra<br />

került rendkívül színvonalas esemény<br />

– könyvbemutató és fotókiállítás – méltóképpen<br />

bizonyította Rudolf Schuster kreativitását,<br />

szívósságát és sokoldalúságát. Személye<br />

tovább gazdagítja az olyan értelmiségiek /<br />

pedagógusok, lelkészek, művészek, műszakiak<br />

- és politikusok!/ sorát, akik könyvekben<br />

és más dokumentumokban is nyomot hagynak<br />

maguk után. /Első könyvei megjelenése<br />

után róla is terjedt olyan mendemonda, hogy<br />

könyveit biztosan mások írják, mint sok politikus<br />

esetében ez megesik, de az alábbiakban<br />

kiderül, hogy az esetében ez teljesen<br />

lehetetlen!/ Az ország volt első embere nem<br />

csak könyveket ír, de fotózik, filmeket ír és<br />

készít, vagy éppen filmtörténeti múzeumot<br />

adományoz felcseperedésének színhelyén: a<br />

mánták lakta Mecenzéfen. Mindezek közben<br />

pedig volt építészeti mérnök a Vasgyárban,<br />

főpolgármester és megyei elnök Kassán – és<br />

köztársasági elnök az országban!<br />

A bemutatott könyv – a szerző 35. könyve!<br />

- Štefan Bubán festőművészről készült monográfia,<br />

amely a zempléni festődinasztia<br />

megalapítója születésének 75. évfordulója alkalmából<br />

jelent meg. Az igényesen kivitelezett<br />

album gazdag képillusztrációkkal vezeti<br />

végig az olvasót Bubán emberi és művészi<br />

pályáján, aki az ismert zempléni tájak megjelenítésétől<br />

eljutott az absztraktba sűrített<br />

kompozíciókig, amelyekkel sok hívet szerzett<br />

magának nem csak itthon, de külföldön<br />

is, többek között: Magyarországon, Németországban,<br />

Franciaországban és Ukrajnában.<br />

Művészete olyan eszenciát jelent Schuster<br />

értelmezésében, mint a zempléni lankák<br />

csodás ajándéka: a tokaji aszú. Azt, hogy<br />

a szinte évente sorjázó könyvek sorában<br />

nem egyedüli a képzőművészettel foglakozó<br />

könyv, bizonyítja az is, hogy Schuster hasonló<br />

albumot jelentetett meg Jozef Fabiniról és<br />

Zmeták Ernőről.<br />

Rudolf Schusterról közismert, hogy fáradhatatlan<br />

utazó. Olyan utazó, aki fényképezőgéppel<br />

és kamerával járja a világot, hogy<br />

másokkal is megossza utjain szerzett benyomásait.<br />

Most éppen Alaszkában készített képeit<br />

és filmjét mutatta be a közönségnek. A<br />

több mint 4200, Alaszkában készült felvételből<br />

testes album is kiadásra került, szlovák és<br />

angol nyelven. A természet iránti csodálatos<br />

beleérzéssel dokumentálja ennek a vidéknek<br />

minden jellegzetességét:<br />

virágait, állatait,<br />

vizeit és hegyeit. Találóan<br />

szerepel a meghívón<br />

a behemót grizzly<br />

medve, amint a vízesésből<br />

kiröppenő lazacot<br />

légyként elkapja.<br />

A medvék fényképezése<br />

Schuster különleges<br />

kedvtelése, hiszen az<br />

idén már járt az Északi-sarkon<br />

is, ahol a jegesmedvék<br />

fényképezése<br />

jelentette számára<br />

legnagyobb kedvtelést<br />

és kalandot. És, hogy<br />

ebből is lesz majd egy<br />

kiállítás, illetve album,<br />

arra a garancia Rudolf<br />

Schuster. Fotóiról a<br />

szlovák fotósok nesztora<br />

Karol Kállay bölcsen<br />

állapította meg,<br />

hogy „a legjobb profi<br />

az amatőrök között”.<br />

Rudolf Schuster kötődése<br />

a szlovákiai<br />

magyarokhoz gyökereiből<br />

adódik. Irántuk<br />

táplált empátiáját<br />

igazolta főpolgármesterként,<br />

megyei elnökként,<br />

köztársasági<br />

elnökként. A 98-as<br />

változások idején tiszavirág életű pártjának<br />

/SOP/ elnökeként ő állt ki következetesen az<br />

MKP kormánytagsága mellett. Érthető volt,<br />

hogy rá egy évre a magyar párt is támogatta<br />

jelöltségét a köztársasági elnöki tisztségbe.<br />

Azért azonban már nem érdemel dicséretet<br />

a párt, hogy az utóbbi elnökválasztáson egy<br />

esélytelen jelölt értelmetlen támogatásával<br />

akaratlanul is helyzetbe hozta a jelenlegi köztársasági<br />

elnököt, aki inkább való lett volna a<br />

politika süllyesztőjébe, mint az elnöki székbe.<br />

Rudolf Schuster hetvennégy évesen is utazik,<br />

tárgyal, ír, fényképez, egyszóval: nyüzsög.<br />

Készíti újabb könyvét a jegesmedvékről és<br />

tervez egy Déli-sarki utazást. Ha tervezi, akkor<br />

abból valóság is lesz - erre mérget vehetünk.<br />

Közben dolgozik emlékiratainak újabb<br />

opusán, ami valószínűleg nem kis port kavar<br />

majd. Biztosan lesznek politikai szereplők,<br />

akik ebbe a tükörbe belepirulnak. Mert<br />

Rudolf Schuster fáradhatatlanul jegyzetel:<br />

konyhában, autóban, vonaton, repülőgépen<br />

– és a tárgyalásai alatt!<br />

Addig is, amíg a szerző újabb művét a kezünkbe<br />

vehetjük, tekintsük meg Alaszkában<br />

készült fotóit és kisfilmjét a Szlovák Műszaki<br />

Múzeumban, Kassán. (Fő utca 88.)<br />

Érdemes!<br />

Máté László<br />

34

SZÜLŐFÖLD<br />

Jeles nagykaposiak<br />

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy épp e vidék<br />

lett születésem helye...” – mondja a hírneves<br />

nagykaposiakról szóló könyvben Ferenc György<br />

szobrász, aki pedig nem is Nagykaposon született,<br />

hanem az alig kődobásnyira lévő Leleszen.<br />

(A távolságot a két település között csak az<br />

növelheti, hogy Lelesz Királyhelmecről nézve<br />

„vízen innen” van, Kaposról ítélve pedig „vízen<br />

onnan”, de mindenképpen a Latorca partján!)<br />

Mintha ebben a vallomásban is ott volna igazolása<br />

annak, hogy számunkra, szlovákiai magyarok<br />

számára, közelebbit jelent a szülőhely,<br />

illetve a lakóhely, mint maga az ország: a régebbi<br />

(Csehszlovákia), és a mostani (Szlovákia)<br />

egyaránt. Generációkba kódolódott be ezekben<br />

az alakulatokban a nem szeretem kisebbségi<br />

voltunk, s kevés a jele annak, hogy ez belátható<br />

időn belül megváltozna!...<br />

De maradjunk a témánál! Számomra mindig<br />

izgalmat jelent egy helytörténeti kiadvány<br />

megjelenése, különösen akkor, ha jómagam<br />

is – mondjuk szerényre fogva – „lobbiztam”<br />

a megjelenése érdekében. De legalább ennyit<br />

nyom a latban az a tény is, hogy noha gömöri<br />

vagyok, Nagykaposon sokszor megfordultam,<br />

kiváló emberekkel találkoztam, barátokra leltem<br />

és örömömre szolgál, hogy többen közülük<br />

ott vannak a Jeles nagykaposiak kötetben.<br />

Megható a nagykaposiak hűségében az is, hogy<br />

máig megtartották emlékezetükben híres vendégeiket:<br />

Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Fábry<br />

Zoltánt, Czine Mihályt és másokat. Azt pedig<br />

píronkodva kell bevallanom, hogy vannak a<br />

„jelesek” között olyanok is, akiket én rozsnyóinak,<br />

illetve kassainak tartottam. Csak egy példa:<br />

a néhai W. Szmutkó Viktória tanárnő, festőművész,<br />

aki az ötvenes évek derekán Rozsnyón<br />

volt tanárnőm, majd a kassai életében kiteljesedett<br />

művészi pályája eredményeként csodás<br />

alkotásokkal, számtalan varázslatos gyermekportréval<br />

ajándékozott meg bennünket.<br />

Nagykaposról már az első látogatásomkor<br />

tudtam, hogy a hozzá hasonló településekhez<br />

hasonlóan (Kapos, Kapus) két táj határán<br />

fekszik. Kapos esetében ez többszörösen igaz,<br />

mert a két táj mellett /ungi, zempléni/ ott van<br />

még etnikai is, amely annyira megközelítette,<br />

hogy – eleink szavaival élve – ott van már<br />

a kertek alatt – a nagykaposi kertek alatt! Ha<br />

pedig figyelembe vesszük a decemberi változásokat<br />

is (Schengen), akkor elmondhatjuk, hogy<br />

Nagykapos két világ határán – a limesen - áll: a<br />

legkeletibb uniós poszt – kapu!<br />

Biztosan nem tudom, de szeretném hinni, hogy<br />

ez a földrajzi archimedesi pont (is) kovásza<br />

lett annak a szellemi pezsgésnek, ami utóbbi<br />

időkben a kaposi magyarok életében zajlik, s<br />

ez intézményi gyarapodásban, hagyományos<br />

kulturális rendezvényekben és könyvek sorjázásában<br />

manifesztálódik, közöttük két helytörténetiben:<br />

Géczi Lajos Nagykapos a 2. évezred<br />

alkonyán (2006) és Demjénné Kovács Erna Jeles<br />

nagykaposiak (2007).<br />

Megvallom tiszta szívből: Demjénné Kovács<br />

Erna könyve számomra meglepetés, kellemes<br />

meglepetés. Tanulmányokban és interjúkban<br />

20 neves nagykaposit mutat be, akik a történelmi<br />

időben és a jelenben a város hírét és nevét<br />

öregbítették, illetve öregbítik ma is. Persze itt<br />

megfogalmazható az ominózus kérdés: ki a<br />

nagykaposi, és mi nagykaposinak lenni, hasonlóan<br />

a sokszor vitatott: ki a magyar, s mi a<br />

magyar..! Mert a könyvben szereplő húsz személy<br />

közül csak 8 /!/ született Nagykaposon,<br />

mások itt élték le életük jelentős részét, illetve<br />

rokoni ágon kapcsolódnak a városhoz. Tehát<br />

nagykaposi az, aki vállalja a várost; ahogyan<br />

magyar is az, aki vállalja!<br />

A város arculatáról / még inkább a szerző személyiségéről/<br />

sokat árul el az a tény, hogy döntő<br />

többségük a szellemi kultúra területéről való:<br />

pedagógus, lelkész, író, újságíró, irodalomtörténész,<br />

zenész, festő, szobrász, fotós, színész,<br />

táncművész és sportoló – egy futballista!<br />

Nagykapost a 19. században a magyar irodalom<br />

térképére Erdélyi János írta fel, majd a 20.<br />

században az Erdélyi-leszármazottak: T. Erdélyi<br />

Ilona és Erdélyi Zsuzsanna. A két háború<br />

közötti időben Mécs László költészete jelentett<br />

hozzájárulást – Fábry Zoltán szavával – a<br />

„szlovenszkói” magyar lírához, az utóbbi két<br />

évtizedben pedig Géczi Lajos művei jelentettek<br />

tájékozódási pontokat a nagykaposi és ung-vidéki<br />

magyarok önismeretéhez.<br />

Az ízig-vérig pedagógus Albert Sándor rektor<br />

és dr. Herczegh Géza nemzetközi jogász, a Professzorok<br />

Batthyányi Körének tagja mellett meg<br />

kell említeni három református lelkészt: Apáti<br />

Madár Miklóst, Dr. Magda Sándort és Pándy<br />

Bertalant, hiszen ezen a tájon (s nemcsak itt!)<br />

a templom és az iskola jelentette a közösségépítés<br />

és közösségmegtartás zálogát. A fontossági<br />

sorrend néha hatalmi szóra változott, ideje egyformán<br />

erősíteni mindkettőt, mint a kisebbségi<br />

közösségek őrzőjét és megtartóját.<br />

Szólni kellene még a képzőművészekről, Braun<br />

Irén és W. Szmutkó Viktória festőkről, Ferenc<br />

György szobrászról, a világhírű fotósról, Robert<br />

Caparól, a színész Somló Sándorról, Nagy Zoltán<br />

táncművészről és dr. Skultéty Csabáról, a<br />

Szabad Európa Rádió legendás szerkesztőjéről<br />

és az egyedüli sportolóról, futballistáról, Strausz<br />

Jánosról – „Johann”-ról -, aki a hatvanas-hetvenes<br />

években ünnepelt sztár és gólkirály volt.<br />

Hasonlóan mint Szikora György, Móder József,<br />

Józsa László, vagy a diszkoszvető Bugár Imre,<br />

akiknek a nevétől hangos volt a /cseh/szlovák<br />

és a nemzetközi sportélet.<br />

Mindent összegezve: hasznos és fontos kiadvány<br />

a Jeles nagykaposiak publikáció. Könyvként is<br />

tetszhetős. A közzétett anyag alapján nyilvánvaló,<br />

hogy szerzője Demjénné Kovács Erna tanárnő<br />

éveket szentelt a dokumentumok összegyűjtésének.<br />

Tanulmányok és riportok keretében<br />

rajzolja meg híres nagykaposiak tablóját. A két<br />

műfaj sajátosságaiból adódnak bizonyos aránytalanságok<br />

az egyes személyek portréjának az<br />

elkészítésénél, s problémát okozott a kétnyelvű<br />

/szlovák – magyar/ terminológia következetes<br />

használata például a sport területén.<br />

A könyv a Csemadok Nagykaposi Alapszervezetének<br />

kiadásában jelent meg, gazdagítva<br />

azt a hagyományt, amelyet a helytörténet és<br />

a hagyományos kultúra feldolgozása terén a<br />

Csemadok elvégzett. Egyben biztatás is a települési<br />

monográfiák és helyi hagyományok<br />

további feldolgozásához, melynek szintje vidékekként<br />

eltérő. A közös összefogást bizonyítja<br />

az is, hogy a kiadványt támogatta Kassa Megye<br />

Önkormányzata, Nagykapos Városi Hivatala<br />

és a Rákóczi Szövetség – Nagykapos és Vidéke<br />

Társulása.<br />

A neves nagykaposiakról szóló könyv forgatása<br />

közben olyan gondolat is éri az embert, hogy<br />

alapozó kiadványt tart a kezében, amelynek<br />

folytatása is lesz. Hiszen jómagam is számon<br />

tartok olyan kaposiakat, akiknek a neve hiányzik<br />

a kötetből, s remélem, hogy a következő<br />

kiadványban már ott lesz. És ha már a szó<br />

legteljesebb értelmében nagykaposiakról van<br />

szó, akkor közöttük a helye a szlovák közösség<br />

jeleseinek is, még akkor is / vagy talán éppen<br />

azért!/ ha a mostani állás szerint a kisebbség<br />

jelenti a többséget! Mert a mi önismeretünk és<br />

önbecsülésünk mások megbecsülésével is jár. S<br />

talán ilyen kölcsönösség mellett egyszer az sem<br />

tűnik reménytelennek, hogy a kaposi magyarok<br />

soraiból választják meg a város első emberét<br />

– polgármesterét!/Michal Vaško Könyvkiadója,<br />

Eperjes, 2007/<br />

Máté László<br />

ITTHON 35

ELŐ MÚLTUNK<br />

Az őshazán túl<br />

Juliánus barát nyomában<br />

Varga Sándor a gyerekekkel<br />

Csodálatos dolog a történelem. Persze,<br />

nem a kitalált, az előre meghamisított,<br />

esetleg a rendelésre megírt. A valódi,<br />

melynek kutatása közben feldereng az őshaza,<br />

megérint az ősök szelleme. Boldog<br />

és büszke lehet az a nép, melynek ilyen<br />

történelme van. Lapunk előző számaiban<br />

már hírt adtunk az egykoron török<br />

rabláncra fűzött magyarokról, akik már<br />

nem beszélik nyelvünket, mégis magyarnak<br />

tartják magukat 2000 kilométerre a<br />

mai hazától, mert a lelkük mélyén érzik,<br />

magyarok. Nem kevésbé szívszorító volt<br />

a Régusse-i magyarok története is, vagy<br />

a magyaráboké. Attila seregének maradéka<br />

a svájci Hun-völgyben talált menedékre.<br />

Bár több ezer kilométerre vannak<br />

egymástól, mégis összeköti ezeket az embereket<br />

valami: egy eltűnt, de egykoron<br />

létezett őshaza, ahonnan elindult egy nép<br />

új otthont keresni. Mostani történetünk<br />

kissé különbözik az előzőektől, mert viszszavezet<br />

abba a hazába, melyet egykoron<br />

a végtelen sztyeppek uralták, ahol szabadon<br />

szálltak a magyarok szent madarai, a<br />

sólymok, a gyakran gúnyolt turulmadarak.<br />

Az ő szárnyukon, történelmi tények<br />

és bizonyítékok nyomában indulunk el<br />

választ keresni a kérdésre: kik vagyunk<br />

és honnan jöttünk Nem mítoszt s nem<br />

álmot kergetünk. Amit láthatunk, az valóság,<br />

kő, élő emberek, megőrzött szokások.<br />

Nekünk nem kell lopnunk másoktól,<br />

mert a múltunk a miénk. Azok őrzik,<br />

akiknek őseivel egykoron benépesítettük<br />

a végtelen füves mezőket, valahol Belső-Ázsiában.<br />

A XIII. században élt egy<br />

barát, Juliánus, aki elhatározta, elindul<br />

megkeresni az őshazát, a Magna Hungáriát.<br />

A történelem 1236-os útját ekképpen<br />

jegyzi: egy ember, aki megtalálta az<br />

őshazában maradt magyarokat. Juliánus<br />

útja során a Volgánál, a bolgároknál találkozott<br />

egy ázsiai magyar nővel, aki egy<br />

volgai bolgár felesége volt. Az asszony és<br />

rokonai segítették eljutni a Magna Hungáriába,<br />

ahol magyar szót hallott. Azonban<br />

felfedezése megkésett. A hatalmas<br />

Batu Kán elpusztította az uráli magyarok<br />

földjét. A maradék törzsek szétszóródtak<br />

a nagy sztyeppén, jobb esetben a Kán seregében<br />

harcoltak, majd visszavonulásuk<br />

után letelepedtek, családokat, nemzetségeket<br />

alapítottak. Elvesztek volna a történetírás<br />

számára, ha nem akad egy magyar<br />

tudós antropológus, Tóth Tibor, aki<br />

nagydoktori disszertációját a Szovjetunióban<br />

akarta megírni 1965-ben, amikor<br />

javában építettük a világbékét, szocialista<br />

módon: fegyverekkel. Ez a tudós eljutott<br />

egy konferenciára Alma Atába, A Kazak<br />

Szocialista Köztársaság fővárosába. Itt<br />

sorsdöntő találkozásra került sor. Szeitbek<br />

Nurhanov kazak nyelvész és Tóth Tibor<br />

antropológus között. Nurhanov arról érdeklődött,<br />

hogy vajon létezhet-e rokonság<br />

a Kárpát-medencei magyarok és a<br />

kazaksztáni magyar törzsi nemzetség között.<br />

A magyar tudóst meglepte a kérdés,<br />

hiszen a Szovjetunió nem arról volt híres<br />

/és mai utódja, Oroszország sem/, hogy<br />

támogatta volna a birodalma területén<br />

élő több száz nemzet, nemzetiség és törzs<br />

hagyományainak megőrzését. Sőt! Tiltotta<br />

azt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a<br />

Szovjetunió, miután leigázta a kazakokat<br />

megtiltotta addigi hagyományos, nomád<br />

életmódjukat. Ennek következtében több<br />

mint 2 millió kazak halt éhen. Tóth Tibor<br />

a konferencia lezárultával megkérdezte<br />

Nurhanovot: miből gondolja, hogy Kazahsztánban<br />

élnek magukat magyaroknak<br />

valló törzsek Nurhanov ízig-vérig<br />

kazak volt és ízig vérig nyelvész, kutatási<br />

területe pedig a kisebb nyelvek vizsgálata.<br />

Mi több, fiatalon éppen abban a térségben<br />

tanított, ahol a kazak magyarok élnek<br />

a mai napig. 1965-ben nem sokan<br />

tudtak erről Kazahsztánban sem, hiszen<br />

ez a bizonyos terület az országon belül is<br />

elszigetelt régiónak számít.<br />

Mivel az akkori Szovjetunióban ebben<br />

a „nagy és szabad országban” ahogyan<br />

nekünk tanították, nem lehetett hatósági<br />

engedély nélkül ide-oda utazgatni.<br />

Nurhanov segítségére és némi adminisztratív<br />

csúsztatással, egy félreírással amit a<br />

hatóság csak később vett észre, Tóth Tibornak<br />

sikerült eljutnia a Torgaj-kapui<br />

magyarokhoz. A szovjet rendőrség azon-<br />

36

ELŐ MÚLTUNK<br />

A földház<br />

ban három napon belül észrevette a hibát<br />

és attól kezdve a magyar tudós már csak<br />

kísérővel mozoghatott, ami a gyakorlatban<br />

lehetetlenné tette további kutatásait.<br />

Magyarországra hazatérve jegyzeteiből<br />

írt néhány cikket és levelezett is kazakokkal,<br />

hogy további szálakat göngyölíthessen<br />

fel, azonban az Akadémia nem nézte<br />

jó szemmel ténykedését és lesöpörte az<br />

asztalról a kazaksztáni magyar törzzsel<br />

foglalkozó témát. Tóth Tibor soha többé<br />

nem jutott el a Torgaj- kapui magyarokhoz.<br />

Ez nem csoda, hiszen kutatásai nem<br />

erősítették meg a hivatalos, finnugormagyar<br />

rokonság elméletét. Az 1989-<br />

bben elhunyt tudós feljegyzéseit, levelezését,<br />

hagyatékát azonban megőrizte a<br />

Magyar Antropológiai Intézet abban a<br />

reményben, hogy a titkok ládája egykoron<br />

felnyílik és elvezet bennünket ázsiai<br />

hajszálgyökereinkhez, a történelem és<br />

az idő homályában eltűnt őshazába, a<br />

Torgaj-kapuhoz.<br />

A felvidéki Varga-törzs<br />

Mielőtt azonban elsodornának bennünket<br />

a múltbéli események, néhány gondolat<br />

erejéig foglalkozzunk a mai szlovákiai<br />

magyar valósággal, illetve valótlansággal,<br />

a szűkebb pátriánkban honos hivatalos<br />

állásponttal, hogy az elmagyarosodott<br />

szlovákok mindennapjaiba betekinthessünk.<br />

De félre a tréfával és az agyament,<br />

műkedvelő önjelölt történészek rögeszméjével,<br />

vezessük be az olvasót a valóságba,<br />

hogy tudnillik a felvidéki magyarok<br />

közül is egyre többen érdeklődnek honfoglaló<br />

őseink szokásai iránt. Gyermekeiket<br />

az ősi életforma szerint nevelik,<br />

mindennapjaikban egyre nagyobb teret<br />

kap az ősiség. Egyre többen ismerik fel,<br />

hogy a természettel és a lelkünkkel harmóniában<br />

élve új távlatok nyílnak. Az<br />

egyik ilyen felvidéki család a Vírt községtől<br />

alig 2 kilométerre fekvő, tanyán<br />

élő Vargáék kis közössége. A tanya közigazgatásilag<br />

Dunaradványhoz tartozik.<br />

Varga Sándor a családját Varga-törzsként<br />

határozza meg. A tanyán harmadmagával<br />

él, a saját maga építette földházban,<br />

melyhez két jurta sátor tartozik. Racka<br />

juhokat és mangalicákat tart és van hat<br />

lova, ezekhez mostanság egy újszülött<br />

csikó is csatlakozott. Beszélgetésünkkor<br />

többször hangsúlyozta, hogy nem szándéka<br />

elfelejteni: a XXI. században él; nem<br />

akarja elutasítani a civilizáció vívmányait,<br />

de számára a természettel kialakított<br />

harmónia mindennél többet ér. Házában<br />

a világítást napelem biztosítja. Nagyobb<br />

áramfogyasztás esetében áramfejlesztőt<br />

használ. Igy érzi jól magát és a gyermekeit<br />

is ebben a szellemben neveli. 12 évvel<br />

ezelőtt ismerkedett meg ezzel az életformával.<br />

Azóta tagja lett a Kassai Lovasíjász<br />

Szövetségnek és családját Varga törzsként<br />

említi. Tanyáján a lovasíjászattal, íjászattal,<br />

a magyar harcművészettel ismerkedő<br />

fiatalokat nevel, hogy megszerezhessék<br />

a honfoglaló őseinktől örökölt tudást. A<br />

tudást, melyet saját tapasztalatból, felismerésből<br />

vagy a barátai révén szerez<br />

meg az ember, a végletekig lehet tökéletesíteni.<br />

Véleménye szerint ez egy olyan<br />

út, amelynek soha sincs vége, elkíséri az<br />

embert a sírig, élete bármelyik szakaszában<br />

megismerkedhet vele az ember. Tanyáját<br />

fokozatosan fejleszti és már tart<br />

lovasíjász bemutatókat a saját tanyáján<br />

is. „Tavaly gyerektábort rendeztünk be<br />

a tanyán, itt ismerték meg a kisfiúk és<br />

kislányok honfoglaló őseink szokásait, de<br />

az ünnepnapokon is várjuk mindazokat,<br />

akiket érdekel a múltunk” – tájékoztatott<br />

Varga Sándor. Hogy miért is tartottam<br />

szükségesnek ezt a kis kitérőt beilleszteni<br />

Varga Sándor bemutatásával, elmondom<br />

azt is. Sándor néhány évvel ezelőtt<br />

egy lovasíjász bemutatón megismerkedett<br />

a Magyarországon élő Bíró András<br />

humángenetikussal, antropológussal. Ez<br />

a találkozás eredményezte, hogy Varga<br />

Sándor eljusson a kazaksztáni magyarokhoz,<br />

hogy megismerhesse azt a népet,<br />

melynek gyökerei a mi gyökereinkkel<br />

közösek. /folytatjuk/<br />

Hrubík Béla<br />

ITTHON 37

1<br />

2<br />

3<br />

4<br />

5<br />

7<br />

8<br />

9<br />

10<br />

11<br />

12 13<br />

1 a fekete háttérből kiemelkedő markáns<br />

cicaarc, a környezet csak jelezve van,<br />

de így is gazdagítja a képet, az árnyékkal<br />

történő vágás nem kelt hiányérzetet,<br />

mert nem drasztikus<br />

2 a néni arca tele van kérdésekkel, ezt a<br />

változatos háttér még aláhúzza, a kép<br />

sarkában a világos rész mintha kiutat jelentene<br />

3 átlós kompozíció, leszűkített kivágás,<br />

kinti, szórt fény<br />

4 duplaportré az alkotóról és alkotásáról,<br />

lágy megvilágítás hátfénnyel, a szemüveg<br />

ezúttal mint dekoráció szerepel<br />

5 egy ellesett pillanat, nem kevés rutint<br />

igényel, a kivágás már a fényképezésnél<br />

megtörtént, az objektívbe néző szem azt<br />

eredményezi, hogy a fotóra bármilyen<br />

szögből nézünk, a fiú mindig ránk tekint<br />

6 Hizsnyai Zoltán dinamikus, vidám, kacérkodó<br />

arcát a káros szenvedélyéről<br />

meggyőző fotó kissé visszafogottabbá<br />

varázsolja<br />

7 Grendel Lajos kerek arcát a beárnyékolt<br />

előtér karcsúbbá, az oldalról érkező fény<br />

pedig plasztikusabbá teszi<br />

8 Inci mama törékeny, kedves alakja kora<br />

ellenére is dinamikus, optimista alkatról<br />

tanúskodik, a háttér nem zavaró, lezárja,<br />

részben bekeretezi a képet<br />

9 játékos, ugyanakkor drámai pillanat, a<br />

kép szélei a hagyományos nagyításnál<br />

többszörös megvilágítással be vannak<br />

sötétítve, ez kiemeli az arcot, ugyanakkor<br />

bekeretezi fotót<br />

10 kedves családi fotó kifejező arcokkal, az<br />

anyuka arcát nem látjuk, mégis meg tudjuk<br />

fejteni a tekintetét<br />

11 Koncsol László a kiállított képek hatása<br />

alatt, a lélek ablaka - a szemek - zárva, az<br />

arc hitelességét alátámasztja a tárlat többi<br />

résztvevőjének tekintete is, mi is azonosulunk<br />

velük<br />

12 közeli, árnyékban készült portré, a cifra<br />

öltözet kissé elvonja tekintetünket az<br />

arcról, a kézről, a kilences számú képnél<br />

alkalmazott eljárással ez kiküszöbölhető<br />

13 leszűkített személyi kép erős jellemvonásokkal,<br />

az oldalról érkező fény plaszticitást<br />

ad a portrénak<br />

14 Mács József portréja a teleobjektív jóvoltából<br />

kissé elmosódó háttérrel, két hölgy<br />

társaságában, akiknek az arcát ugyan<br />

nem látjuk, de tekintetüket az író arcát<br />

nézve mégis érzékeljük, a szemüveggel<br />

kissé eltakart szem esetünkben nem zavaró,<br />

mert az arc kifejezését nem befolyásolja,<br />

igazolványra készített képnél a<br />

szemnek látszani kell<br />

15 Zsé egyik utolsó portréja hosszabb expozíciós<br />

idővel készült, az elmozdult alsó<br />

ajak mintha mozgóképpé varázsolná a<br />

felvételt, ellentmondásba kerülve a fejet<br />

merevítő kézzel és az ugyancsak merev<br />

tekintettel, a háttérben felvillanó csempét<br />

sötétítéssel semlegesíteni kellene<br />

6<br />

38<br />

14 15

MŰHELY<br />

Személyfotók<br />

Az illusztrált folyóiratokban tengernyi<br />

fénykép kerül közlésre. Valószínű, nem<br />

véletlen, hogy közöttük csak hébe-hóba<br />

találunk egy-egy igazán jó felvételt. Korunk<br />

rákfenéje – az örökös rohanás, felületesség,<br />

igénytelenség, képzettség hiánya,<br />

a mindenhez értés – és még sorolhatnám,<br />

de nem érdemes, mert képtelenek vagyunk<br />

a dinamikusan fejlődő, rohanó világ<br />

száguldó vonatáról, akár rövid időre<br />

is kiugorni, hogy felvértezzük magunkat.<br />

Vagy mégis, ha igen, ez maga a remény<br />

sugara, és ebbe kapaszkodjunk bele.<br />

Játsszunk el a gondolattal, hogy végignézzük<br />

lapunkat és kiértékeljük a benne<br />

leledző fotókat. Csak úgy, minden szakmai<br />

felkészültség nélkül. Egészen biztos,<br />

meg tudjuk jelölni a legjobb – maradjunk<br />

végig ennél az egyszerű kifejezésnél - képeket.<br />

Hogy ez a jövőben könnyebben<br />

menjen, ejtsünk most néhány szót arról,<br />

hogyan is készül, milyen is legyen egy jó<br />

portré. Elsősorban azok figyeljenek, akik<br />

fotóikkal aktívan részt vesznek lapunk<br />

küllemének, tartalmának kialakításán.<br />

Ne feledjük, ha látási kultúránkat hoszszabb<br />

ideig fejlesztjük, biztos ösztönnel<br />

választjuk ki mindenhol a legjobb fotókat.<br />

Érdemes egy kicsit odafigyelni, mert<br />

a fényképezéssel az élet kimeríthetetlen<br />

csodáinak megörökítőivé válhatunk.<br />

E sorok iránti érdeklődést csak visszajelzések<br />

után tudjuk felmérni és ez határozza<br />

majd meg kisiskolánk terjedelmét.<br />

Egyelőre keveset foglalkozunk a technikával,<br />

és az aprólékos, részletes tárgyalástól<br />

is eltekintünk. Csak néhány fontos<br />

mozzanattal foglalkozunk.<br />

A személyfényképezés a széles műfajskála<br />

legszebb, de legigényesebb része. A<br />

műszaki jártasság mellett jó megfigyelő<br />

képességgel, gyors elhatározással, emberismerettel,<br />

közvetlen modorral és jó<br />

ízléssel kell rendelkeznünk. A meglátást<br />

nemcsak a külső tulajdonságokra, hanem<br />

a felveendő személy jellegére – mondanám<br />

lelkére – is ki kell terjeszteni. Jó<br />

portrét csak akkor készíthetünk, ha nem<br />

érjük be az arc közönséges megörökítésével.<br />

Hogyan lehet ezt elérni Semmiképpen<br />

nem a filmekből ismert, széttett<br />

könyökű, figyelmet felkeltő paparadzók<br />

utánozásával. Az első jó tuladonság<br />

– HÁTTÉRBEN MARADNI teljes feltűnés<br />

nélkül, természetesen amennyire<br />

ez lehetséges, például egy műteremben,<br />

ahol a portrék egy része készül. Jóllehet<br />

ezek elsősorban klasszikus képek lesznek.<br />

Ilyenkor úgymond hozzá kell nyúlni<br />

a fényképezendőhöz, be kell állítani, de<br />

azt jó érzékkel csináljuk, hogy ne merev,<br />

semmitmondó fotó legyen az eredmény.<br />

Mivel elsősorban a sajtó részére készített<br />

képekről beszélünk, nem mindegy mikor<br />

exponálunk, mert a beszédes képek közlése<br />

kívánatos, magyarán nem árt, ha fotónk<br />

hordoz még jónéhány információt a<br />

puszta hasonlóság mellett..<br />

Ilyen fotókat akkor készíthetünk könynyedén,<br />

ha van beszélgető partnerünk.<br />

Mi csak figyeljük a fényképezendő arcot,<br />

és a legalkalmasabb pillanatban exponálunk.<br />

Ilyenkor VÉGTELEN TÜRELEM<br />

kell ahhoz, hogy kivárjuk azt a pillanatot,<br />

amikor a kiszemelt személy nem pózol. A<br />

mikor Ő! Ha jó emberismerők vagyunk,<br />

rövid idő alatt is kileshetjük emberünk<br />

legjellegzetesebb vonásait. Ha ez sikerül,<br />

akkor nyertünk. Tapasztalatból tudom,<br />

nem szabad olyan helyzetet teremteni,<br />

hogy MOST FÉNYKÉPEZKEDÜNK !<br />

Könnyebb a helyzetünk akkor, ha egy<br />

esemény részesei vagyunk és sikerül a<br />

HÁTTÉRBEN maradnunk. Ilyenkor nem<br />

kell rendeznünk, teleobjektívet használva<br />

tetszés szerint készíthetünk jobbnál-jobb<br />

felvételeket, anélkül, hogy a kiszemelt<br />

bármit is sejtene célunkról. Maga az arc<br />

megörökítése nem elegendő ahhoz, hogy<br />

a fotó jó legyen. Lényeges a HÁTTÉR is.<br />

A tiszta háttér a legegyszerűbb megoldás,<br />

de ugyanakkor a legjellegtelenebb is.<br />

A környezet ugyanis gazdagítja a képet,<br />

mondanivalója, hozzáadó értéke van.<br />

Hosszabb gyújtótávolságú objektívvel<br />

elérhetjük, hogy a háttér elmosódjon.<br />

Ilyenkor az arc szinte kiemelkedik, előtérbe<br />

kerül. Igyekezzünk úgy fotózni,<br />

hogy a képen ne legyenek zavaró tárgyak<br />

– fejből kinövő oszlop, a fejet a háttérben<br />

átszelő kontrasztos csíkok, huzalok,<br />

színes fotóknál erős, esetleges színkontrasztok<br />

– vagy bármi más, ami az arcról<br />

elveszi a figyelmet.<br />

Nagyon fontos, hogy senkit ne fényképezzünk<br />

ELŐNYTELEN HELYZETBEN,<br />

esetleg olyan pózban, ami sértő lehet.<br />

Például a széleslátószögű objektív erősen<br />

torzítja az arcot. Az alulnézet is deformál,<br />

és nem kívánatos főleg ha a toka erősebb<br />

a megszokottnál. A túlságosan nagy orr<br />

oldalról még nagyobbnak tűnik, a ráncokat<br />

se szükséges minden esetben kiemelni,<br />

hacsak ezekkel nem a bölcsességet, a<br />

megpróbáltatásokat akarjuk kihangsúlyozni.<br />

Fontos a hasonlóság, ami a képen<br />

azt jelenti, hogy megközelítettük azt a képet,<br />

amely a felvétel személyéről az emberek<br />

emlékezetében van. A gyerekek fényképezésénél<br />

célszerű leguggolni, hogy ne<br />

a feje búbjára tereljük a néző figyelmét.<br />

Az arckifejezés legfontosabb meghatározója<br />

A SZEM. Ezért a szemet mindig szem<br />

ITTHON 39

MŰHELY<br />

előtt tartjuk, mert a szem a lélek ablaka,<br />

mondanivalónk legfontosakbbezköze.<br />

Sorrendben talán A SZÁJ következik,<br />

mert arcunk legmozgékonyabb, legkülönbözőbb<br />

pózt produkáló része. A szorosan<br />

összeszorított ajkak például félelmet, zárkózottságot,<br />

elhatároltságot jeleznek. A<br />

lazán tartott picit nyitott száj megszólít,<br />

a kivillanó fogak sejtelmes mosollyal társulva<br />

szexi külsőt kölcsönöznek. A NYAK<br />

hosszú vagy rövid, vékony vagy vastag.<br />

Itt az öltözetet is segítségül hívhatjuk.<br />

Az előrehajtott fej rövidíti a nyakat, ez<br />

jó, szélesíti a tokát ez nem kívánatos. A<br />

rövid nyak a fej elfordításával nyújtható.<br />

Sok-sok apróság segíthet célünk elérésére.<br />

A legszűkebb arcképnél a térdkép és<br />

az egész alak ábrázolásával újabb lehetőség<br />

nyílik az egyén jellemének ábrázolására.<br />

De elsősorban AKARNUNK KELL<br />

a jó fotót!!!<br />

A kompozíció, a KÉPTÉR ELREN-<br />

DEZÉSE, jobb esetben bennünk lakozik,<br />

de meg lehet tanulni is. Nagyon fontos<br />

a fotó összhatásának elérésénél. Nyugalmat,<br />

kiegyensúlyozottságot, olykor<br />

dinamikát zűrzavart érhetünk el vele. A<br />

fekete fehér fényképeknél elsősorban a<br />

képen előforduló alakok, tárgyak elhelyezéséről<br />

beszélünk, míg a színes fotónál<br />

színkompozicióról is tárgyalhatunk. Ez<br />

természetesen egy külön fejezetet igényelne.<br />

Egyenlőre szorítkozzunk arra,<br />

hogy a fekete fehér színek közelében maradó,<br />

nem rikító színes portrékat fényképezünk.<br />

Essen néhány szó a FÉNY ÉS ÁRNYÉK<br />

szerepéről a személyi fotók készítésénél.<br />

Széles skála áll rendelkezésünkre a lágy<br />

tónustól az erősen kontrasztos, átmeneti<br />

tónusokat nélkülöző alkotásokig. A lapos<br />

megvilágítástól a plasztikus fenti, lenti<br />

vagy oldalfényekig. A háttérvilágításnak<br />

is megvan a maga szerepe. Soha ne használjunk<br />

vakut!!! Esetleg derítésre, mert<br />

megöli a megszokott TERMÉSZETES<br />

megvilágítást. Elég, ha nagyobb érzékenységre<br />

állítjuk digitális fényképezőgépünket,<br />

gondolom többségünk ezzel<br />

fotografál.<br />

Az egyik kállításomon megjelent NAGY<br />

József pozsonypüspöki festőművész, és<br />

megállapította, hogy jó sebész lenne belőlem,<br />

- - mert fájdalommentesen amputálok.<br />

Ez elsősorban a vállak, karok,<br />

kezek vágására vonatkozik. Jó érzés volt<br />

ezt hallani a mestertől. Nagyon figyeljünk<br />

oda a KIVÁGÁSRA. Ez olyan mint a csomagolás.<br />

Az áru eladásánál nagyon fontos<br />

szerepet játszik. A jó fotót elsősorban<br />

AKARNI kell!!!<br />

A teljesség igénye nélkül útmutatónak<br />

ennyit azok számára, akik embertársaink<br />

képmását azzal a szándékkal örökítik<br />

meg, hogy azok sajtóban megjelenjenek.<br />

A következő számunkban a riportfotó<br />

tengerébe merülünk bele.<br />

M. NAGY László<br />

40

EMLÉKEZÜNK<br />

Két naplórészlet 1945 augusztusából –<br />

a Beneš-dekrétumok apropóján<br />

közreadja Böszörményi István<br />

A felvidéki magyarság kálváriája már 1945<br />

tavaszán megkezdődött. Edvard Beneš május<br />

9-én úgy nyilatkozott, hogy „a németek<br />

és magyarok túlnyomó részének el kell<br />

tőlünk mennie” . A kommunista Klement<br />

Gottwald még tovább ment, mikor kijelentette,<br />

hogy „ a németeket és a magyarokat<br />

megfosztjuk állampolgárságuktól és szigorúan<br />

megbüntetjük őket„ . A helyi önjelölt<br />

hatalmaskodók ennek szellemében<br />

el is kezdték az etnikai tisztogatást. Ennek<br />

áldozatai ártatlan, közmegbecsülésnek örvendő<br />

polgárok voltak, akiknek egyetlen<br />

„bűne” magyarságuk volt. Az egyik napról<br />

a másikra hontalanná, hajléktalanná vált<br />

emberek közt akadt nem egy tollforgató<br />

is, aki megörökítette élete legtragikusabb<br />

óráit, napjait. Igy tett két elüldözött losonci<br />

polgár, Kövy Árpád református lelkész és<br />

Scherer Lajos tanár is.<br />

Scherer Lajos, volt losonci tanár<br />

A 120 éve született és 60 éve halott Kövy<br />

Árpád 1914-től 1945 augusztusi kiutasításáig<br />

volt második, majd első lelkésze a losonci<br />

ref. egyháznak. Mindemellett tisztelt,<br />

kedvelt, közéleti ember, egyházi és közíró,<br />

a Losonci Hirlap szerkesztője, a Losonci<br />

Magyar Dalegylet igazgatója, történetének<br />

megörökítője, a losonci Református<br />

Theologiai Szeminárium előadója, két<br />

majdani ref. lelkész apja volt. Egyikük, Dr.<br />

Kövy Zsolt, a Pápai Református Kollégium<br />

volt igazgatója, 1999 augusztusában a Doktorok<br />

Kollégiuma Egyháztörténeti Szekciójában<br />

előadás formájában nyilvánosságra<br />

hozta apja, „Egy elüldözött kálvinista pap<br />

drámai naplóját”. Az alábbiakban ebből<br />

idézek részleteket:<br />

„1944.dec. 24. Lelkész és családja a fokozódó<br />

bombatámadás miatt az óvóhelyre, a<br />

tanácsterem alatti pincébe ment. (Itt élte át<br />

a legborzalmasabb napokat 1945. febr. 18-<br />

ig)<br />

Dec. 25. Súlyos találat érte a paróchiának<br />

utcai részét (a tanácstermet és a lelkészi<br />

hivatalt is). ... Január 13. Vasárnap. Az<br />

orosz hadsereg bevonul Losoncra, és elfoglalja<br />

a várost. ... Január 21. Vasárnap.<br />

Az első istentisztelet a pincében. Prédikál<br />

Kövy Árpád (Jelenések 21: 1-6) résztvevők:<br />

Kövy Árpád, Böszörményi László,<br />

Kövy Árpádné, Kövy Ildikó, Párducz Mária,<br />

Sörös Lilla, Sörös Zsuzsa, Farkas Miklós,<br />

Nagy Sándor és Bőd István menekült<br />

lelkészek, Jeszenszky Lenke tanítónő, özv.<br />

Wagner Károlyné, Deli Lajos. ... Február<br />

4. Kövy lelkipásztor és családja a pincében<br />

lakik mint kibombázott. Lakását állandóan<br />

keresztül-kasul járják, és minden elvihetőt<br />

elvisznek. ... Április 9. A gimnázium előtti<br />

Kármán- emlékoszlopnak a templom-kertben<br />

való felállítása. Ápr. 14. A ref. elemi<br />

iskolában a tanítást megszüntették. ... Ápr.<br />

28. A gimnázium falába illesztett hősi emlékmű<br />

levétele és a templom-kertben való<br />

elhelyezése. ... Május 5. Az első bibliaóra<br />

Sörös Béláné, püspökné lakásán.<br />

Máj. 7. Este 8 órakor a losonci templomok<br />

harangjai megkondultak, hogy hírül<br />

adják a háború befejezését. ... Augusztus<br />

3. Kövy Árpád lelkipásztort és családját 50<br />

kilós csomaggal kitették a határon, azzal<br />

az indokkal, hogy ellensége a csehszlovák<br />

államnak. Ebből egy szó sem igaz. A tulajdonképpeni<br />

ok a magyarságért való bátor<br />

helytállás. Bűnéül rótták fel, hogy tiltakozni<br />

merészelt a magyar tanítási nyelv megszüntetése<br />

s a losonci magyarság üldözése miatt.<br />

... Az igazságtalan és törvényellenes kiutasítás<br />

teljesen váratlanul érte. ... A kiutasítást<br />

végrehajtó közegek elrabolták a lelkipásztor<br />

bútorait, ruha, fehér- és ágyneműinek nagy<br />

részét, festményeket, szőnyegeket, arany és<br />

ezüst értékeket. Nem kímélték a lelkészi hivatal<br />

értékeit. ...Délután 6 órakor a lelkész<br />

családjával együtt a határmenti Ipolytarnóc<br />

községbe érkezett. ... Aug. 5. A kiutasítások<br />

napirenden vannak. Naponként 5-6 családot<br />

tesznek át a határon. Valósággal tobzódik<br />

a szlovák politikai és rendőri hatóságok<br />

gyűlölete a magyarság ellen. ... Aug. 7.<br />

Lelkipásztor és családja –felesége és leánya<br />

Litkén, fiai hadifogságban. Losoncról az az<br />

értesítés érkezik, hogy Böszörményi László<br />

második lelkész, akit szintén kiutasítottak,<br />

haladékot kapott, de funkciót nem végezhet.<br />

Ezzel a magyar egyházi élet –átmenetilegmegszűnt<br />

Losoncon. Aug. 11. A Losoncról<br />

kiutasított r. kath. plébános, Mihalovics<br />

Gyula is megérkezik a litkei plébániára 50<br />

kilós csomaggal. ... Szept. 2. A lelkipásztor<br />

továbbra is Litkén vendégeskedik. Három<br />

személy útján is hír jön Losoncról, hogy<br />

fiai (Attila és Zsolt) a csernovici /helyesen<br />

stanislaui- szerk./ táborban tartózkodnak<br />

és jól vannak. Soli Deo Gloria et Gratia ”.<br />

Kövy Árpád, volt losonci lelkész<br />

Epilógus – Kövy Zsolttól „Mácsai Imre<br />

litkei apátplébános vendégszeretetét szept.<br />

25-ig élvezhette a Kövy család. Szept. 26-tól<br />

Lévay Pál diósjenői ref. lelkipásztor mellett<br />

szolgál Kövy Árpád kisegítő lelkészként. ...<br />

ITTHON 41

EMLÉKEZÜNK<br />

Több hónapos diósjenői szolgálat után kerül<br />

Városlődre, ahol egy felvidékiekből és<br />

alföldiekből verbuválódott telepes gyülekezet<br />

lelkipásztora lett. ... A Magyarországi<br />

Református Zsinat a Felvidékről kitelepített<br />

református lelkipásztorok eszmei egyházmegyéjének<br />

esperesi tisztével ruházza<br />

fel. Fiai az orosz hadifogságból 1947. szept.<br />

Ahonnan Scherer Lajost kiutasították – volt losonci háza előtt unokái állnak<br />

akiket a szlovák testvérek nem tűrtek meg<br />

hazájuk földjén. Emlékük legyen áldott s<br />

példájuk örök mementó s protestáló tiltakozás<br />

mindenféle erőszakkal szemben.”<br />

Scherer Lajos 1874-ben született a délvidéki<br />

Óverbászon, német telepes családban. A<br />

pozsonyi evangélikus líceumban folytatott<br />

tanulmányai alatt vált tudatosan magyarrá,<br />

nyelvében, érzéseiben egyaránt. Kolozsvárott<br />

szerzett magyar-német szakos tanári<br />

oklevelet, melynek birtokában az akkor<br />

nevezetes losonci gimnáziumban kezdte el<br />

pedagógusi és közéleti pályáját. Összesen<br />

31 évig tanított a Magyar Királyi, majd a<br />

Csehszlovák Állami Reform-reálgimnáziumban.<br />

Tagja, szervezője volt számos<br />

szakmai, egyházi és társadalmi egyesületnek.<br />

Gyakorlati pedagógiai és cserkészparancsnoki<br />

munkája mellett 7 tankönyvet<br />

írt a szlovenszkói magyar diákok számára,<br />

rendszeresen publikált honismereti, pedagógiai<br />

sőt szépirodalmi írásai rendszeresen<br />

megjelentek úgy a helyi, mint az országos<br />

sajtóban. Legnevezetesebb műve az A Mi<br />

Lapunk című diák- és cserkészújság megteremtése,<br />

szerkesztése és kiadása volt.<br />

Az 1921 és 1932 között megjelent lap a<br />

csehszlovákiai magyar ifjúság lapjának indult,<br />

de színvonalával, mondanivalójával,<br />

szerzői gárdájával hamarosan fölébe nőtt<br />

a kor diáklapjainak és tulajdonképpen a<br />

szétszabdalt Kárpát-medencei magyarság<br />

– és nem csupán a fiatalság- mértékadó,<br />

véleményformáló közéleti fórumává vált.<br />

A köz érdekében tevékenykedő Scherer<br />

tanár úr nem volt a sors kegyeltje : 1929-<br />

ben elvesztette tanári állását. Az állami iskolaügyi<br />

hatóság - mely soha sem nézte jó<br />

szemmel Scherer magyar szellemiségű tevékenységét,<br />

31 évi tanári munkásság után<br />

nyugdíjjogosultság nélkül elbocsátotta. Az<br />

ezt követő országos felháborodás után került<br />

sor a Sarlósok – Balogh Edgár és társai<br />

emlékezetes prágai látogatására a köztársasági<br />

elnöknél. Ennek eredményeképpen<br />

Ahonnan Kövy Árpádot kiutasították – a volt parókia<br />

/balra/, ma imaterem a ref. templom mellett<br />

1-jén térnek haza. ...Kövy Árpád vérmérgezésben<br />

hal meg 1947. nov. 13-án. ... A<br />

svábok földjén, katolikus temetőben aluszsza<br />

örök álmát, feleségével s sógornőjével<br />

együtt. Hárman a losonci háborús pincéből,<br />

akiket az orosz katonák nem bántottak, de<br />

kitelepülésre felszólító hirdetmény 1945 augusztusából, Scherer Lajos unokája tépte le a falról és őrizte meg<br />

Masaryk elnök saját keretéből segélyt utalt<br />

ki a losonci tanárnak... Scherer Lajos legnagyobb<br />

megaláztatására azonban 1945<br />

augusztusában került sor, amikor is az etnikai<br />

tisztogatás egyik első losonci áldozatává<br />

vált. Szégyenfoltja Losonc, de Csehszlovákia<br />

történetének is, hogy ezt a köz-<br />

42

EMLÉKEZÜNK<br />

tiszteletben álló, 71 éves tanárt méltatlan,<br />

embertelen módon, egy batyuval a hátán<br />

kiutasították Losoncról. A következőkben<br />

az ő, kéziratban fennmaradt naplójából<br />

idézzük a tragikus eseménysorozatot:<br />

„1945. aug. 1-jén, szép, száraz, nyári nap<br />

volt. Egy VI.osztályos bukott diákot készítettem<br />

elő a javító vizsgára. Tíz óra tájt két<br />

detektiv és négy fegyveres katona hatolt be<br />

lakásomba azzal, hogy irredenta vagyok, s<br />

hogy d.u. 2 órakor el kell hagynom Szlovákiát.<br />

Meghatalmazást, vagy kiutasító parancsot<br />

nem mutattak fel. ... Megengedték,<br />

hogy a legszükségesebb ruhaneműmet<br />

magammal vihetem. ... A többi holmimat<br />

...a bútorral együtt jegyzékbe vették.<br />

Szobámat pedig lepecsételték. ... Az egyik<br />

detektiv azt hazudta, hogy apróbb holmimért<br />

– határátlépéssel- bármikor viszszatérhetek.<br />

Eltávoztuk után a temetőbe<br />

siettem, feleségem sírjától elbúcsúzni. ...<br />

unokám segitségével a ... rendőrségre vontattuk<br />

kevés vagyonkámat. Itt d.u. 5 óráig<br />

kellett várnom a többi kiutasítottal együtt.<br />

Aztán megjelent egy rozoga stráfkocsi (talán<br />

dögszekér) melyet egy sánta és vak ló<br />

húzott. ...Kalondáig vittek ezen. Ezért a 14<br />

km-es útért 200 koronát kellett fizetnem,<br />

mint a többi útitársamnak. ... Igy fejtek<br />

meg bennünket, szerencsétlen kiutasítottakat.<br />

Az úton két fegyveres katona kisért<br />

gyalog. A városon kívül felültek a stráfszekérre.<br />

... A kalondai csszl. vámházban alaposan<br />

átvizsgálták a holminkat ...egy fegyveres<br />

vámőr kisárete mellett kivittek az új<br />

országhatárra, ahol holminkat egy árokba<br />

hányták... A Kalonda és Tarnóc közti határon<br />

sokáig kellett várakoznunk, míg a Balázs<br />

fiú a faluban szerzett ökrös szekérrel<br />

megérkezett, s holminkat bevitte Tarnócra.<br />

Este tíz órakor érkeztünk be a faluba nagy<br />

fáradtan. Ki ki szállást keresett. ... Reggel a<br />

határt őrző magyar katonák irodájában jelentkeztünk.<br />

Erről írást kaptunk. ... átgyalogoltam<br />

a litkei jegyző irodájába, a hol tíz<br />

pengőért utazási engedélyt kaptunk. Egy<br />

jómódú parasztgazda megvendégelt ebéddel.<br />

Arra is vállalkozott, hogy másnap,<br />

aug. 3-án szekéren átvisz Karancskeszibe,<br />

fejenként 30 pengőért. Innen bányavonaton<br />

Salgótarjánba utaztunk...”<br />

A tanár úr sok viszontagság után – a vonaton<br />

egy orosz katona elrabolta holmiját<br />

– megérkezett Bihartordára, ahol lányánál<br />

ideiglenes otthonra lelt. 1947-ben,<br />

Nagymaroson írt megrendítő versében<br />

így tekintett vissza életútjára Scherer Lajos<br />

- szegedi sírfelirata szerint - „ a felvidéki<br />

fiatalok nevelője”:<br />

Félszázadig...<br />

Félszázadig éltem Losoncon<br />

Bú és öröm között, de boldogan.<br />

Volt mindig dolgom,terhem, gondom...<br />

De férfiként küzdöttem harcosan!<br />

S azt hittem, hogy özvegységemre<br />

A hitvesem mellé temetnek el.<br />

Hol ifjon álmodtam kedvemre:<br />

Sírom felett csalogány énekel.<br />

És emberek közt ember voltam!<br />

Mindig csak jót akarva éltem én.<br />

Kincsért rangért én nem loholtam ...<br />

Szegénynek a szerencséje is szegény!<br />

Szerettem, mert szerettek engem.<br />

Becsültek, mert becsültem másokat.<br />

Az igazamból nem engedtem.<br />

De bíztam, és bíztak reám sokat.<br />

Ám sorsom ezt másként akarta.<br />

Reám szakadt két gyilkos háború.<br />

Kis hajlékomból kizavarva,<br />

Rámtört szegénység, ínség és ború.<br />

Hiányoznak a régi arcok,<br />

Bár most is a hazámban élek én.<br />

Megtörtek végképp a kudarcok,<br />

S jobb változásra nincsen már remény !<br />

Epilógus – Szalatnai Rezsőtől, az A Mi<br />

Lapunk hajdani munkatársától – „1957.<br />

február 16-án életének 83. évében meghalt<br />

Scherer Lajos ny. főgimnáziumi tanár. Utolsó<br />

éveit a Szeged melletti Kiszomborban<br />

töltötte. Febr.18-án temették el a szegedi<br />

belvárosi temetőben. ...Losoncon töltötte<br />

el pedagógiai, egyházi és társadalmi munkában<br />

gazdag életét. Országossá vált szereplése<br />

akkor, amikor 1920-ban Losoncon<br />

szerkeszteni kezdte az A Mi Lapunk c. ifjúsági<br />

folyóiratot. A csehszlovákiai magyar<br />

ifjúság nevezetes eszmei forrongása ebben<br />

a lapban bontakozott ki. ... Mint tanár is értékes<br />

munkát végzett ...Évtizedeken át közművelődési<br />

előadóként szerepelt Losoncon<br />

és környékén. Több tanulmányt írt Losonc<br />

múltjáról. ... 1945-ben azonban el kellett<br />

hagynia Losoncot. Azóta Bihartordán,<br />

Nagymaroson és Kiszomborban élt ...<br />

örömmel vállalta a mezei és házi munkát<br />

is, ezüstkalászos gazda lett a híres tanárból,<br />

aki sohasem veszítette el hitét. Egyházának<br />

hű fia, évtizedeken át a losonciak egyik<br />

presbitere, mindenkinek készséges segítője,<br />

diákjainak nagyon szeretett nevelője,<br />

nemzetének rendületlen és bölcs tagja volt<br />

Scherer Lajos.” /Evangélikus Élet, 1957.3.3-<br />

1./<br />

A két drámai naplórészlet megrázó, tanulságos<br />

olvasmány, amit persze elsősorban<br />

azoknak kellene elolvasni, akik manapság<br />

nyilatkozatokat tesznek arról, hogy kitelepítés<br />

nem is volt, vagy ha igen, akkor az<br />

csak háborús bűnösökre vonatkozott ...<br />

Kövy Árpád kézírásos naplórészlete<br />

ITTHON 43

KISEBBSÉGEINK<br />

Franciaország<br />

A cigányság történelme – VIII. rész<br />

Bár 1453-ban, a százéves háború végén az<br />

angolokat kiűzték az egész Franciaországból,<br />

csak Calais-t tartották meg, az ország<br />

nagy része mégsem került közvetlen királyi<br />

fennhatóság alá.<br />

A nagyobb fejedelemségek, mint Burgundia,<br />

Anjou, Bretagne és Bourbon<br />

csak a mintegy 50 évvel később kezdődő<br />

vagyonelkobzások útján váltak a francia<br />

korona részévé, a bennünket érdeklő időben,<br />

tehát a mai Franciaország területén<br />

még igen eltérő politikai befolyások érvényesültek.<br />

A cigányoknak nem jelentett hátrányt a<br />

politikai hatalom ilyen megosztottsága.<br />

Kezdetben jól ment a dolguk Franciaország<br />

legnagyobb részén. Provense-ot<br />

igen csak kitüntették a cigányok, jóllehet<br />

a vendégszeretet itt is egyre visszafogottabbá<br />

vált, amikor egy kis-egyiptomi gróf<br />

1438-ban Arles kapuinál megjelent, tíz<br />

ezüstöt kapott, néhány évvel utánna két<br />

másik vezetőnek, Jánosnak és Györgynek<br />

már be kellett érnie először hat, majd négy<br />

ezüsttel. El szász és Lotharingia, ez idő tájt<br />

a Német-római birodalom részei, egészen<br />

a XV. század végéig szívélyes kapcsolatokat<br />

ápoltak a cigányokkal, ekkor azonban<br />

őket is elragadta a nyugat-európai hangulatváltás.<br />

Kolmar 1442-ben és 1444-ben nemcsak kenyeret<br />

osztott cigányoknak, hanem az első<br />

alkalommal jónak látta polgármesterén és<br />

tanácsán keresztül biztosítani a város barátságáról<br />

András kis-egyiptomi herceget<br />

és cigányait. 1450-ben ugyanezek a hatóságok<br />

menlevelet állítottak ki Fülöp herceg<br />

nevére annak igazolásul hogy ő és alattvalói<br />

jóravaló keresztények módján viselkedtek<br />

a városban. A kapcsolatok nem romlottak<br />

a francia király földjein sem. Tudomásunk<br />

van róla, hogy 1447-ben Barhélémy gróf<br />

alamizsnát kapott Romans-ban, majd pedig<br />

Orleánsban is. Millant csak 1457-ben<br />

legalább kétszer látogatták meg a cigányok.<br />

A második csoport élén Tamás gróf állt, de<br />

a menlevelét bizonyosan a francia király állította<br />

ki, ezzel a bizar címzéssel „A csehországi<br />

kis Egyiptom grófjának“. A bohemien<br />

– vagyis „cseh“ akkoriban terjedtt el Franciaországban<br />

a cigány szinonímájaként.<br />

Barátságos a fogadtatás 1483-ban Bayonneban.<br />

Előfordultak azonban súrlódások is.<br />

Néha az egyház megkísérelte lebeszélni a<br />

híveket, hogy szóba álljanak a cigányokkal.<br />

IX. Károly 1561-ben rendeletet adott ki és<br />

utasította a hivatalnokokat, hogy két hónapon<br />

belül űzzenek ki minden cigányt és aki<br />

az országban marad vagy visszaszökik, azt<br />

sújtsák testi fenyítéssel vagy gályarabsággal.<br />

Minden cigánynak a haját le kellett vágni<br />

a férfiakat pedig három évi gályarabsággal<br />

sújtották. Navarre 1538-ban hasonló intézkedéseket<br />

léptetett életbe, itt négy napot<br />

adtak a cigányoknak, hogy örökre eltűnjenek,<br />

s akit ezután a grófságban találtak, arra<br />

korbács vár, aki pedig menedéket nyújt a cigányoknak<br />

vagy üzletet köt velük, az súlyos<br />

bírságot köteles leróni. Az intézkedéseket<br />

az idők múltával többször súlyosbították.<br />

A cigányokat azonban nem nagyon zavarta<br />

a rendeletözön. Nem bújtak el, a<br />

vezetőik nem tartották titokban rangjukat.<br />

Továbbra is grófnak vagy új divattal<br />

kapitánynak titulálták magukat.<br />

Sir Angus Fraser A cigányok<br />

című könyve alapján<br />

Santino Spinelli: Tűz<br />

(Sztanó László fordítása)<br />

Meztelen földről nyújtódzol az égnek,<br />

az ég sötétjét megfényesíted,<br />

fényt és meleget szikrázva zihál<br />

rőt tekinteted;<br />

világló pattogásod<br />

ünnepre gyűjti néped,<br />

a cigány szájharmonikájából dalt fakaszt,<br />

s a magasba fel-felkapó<br />

meleghozó karjaidat<br />

ének és tánc körülállják.<br />

Világon túli arcokat<br />

rajzolsz a remegő<br />

szurokfekete, tiszta levegőbe,<br />

az évgyűrűket s kérget lassan emészted,<br />

s ahogy múlóban az éj,<br />

ragyogó erőd megroppan;<br />

s midőn az ember öröme szunnyad<br />

eregetsz fehér füstöt<br />

s ajándékoddal: ősz hamuval<br />

búcsúzol barátaidtól<br />

a hajnallal indulóban.<br />

Santino Spinelli olaszországi zenész, zeneszerző, énekes, tanár és költő. A toscanai<br />

Pietrasantában született 1964-ben, az abbonazzói Lancianóban végezete kitűnő eredménnyel<br />

iskoláit, s jelenleg is ott él. A bolognai egyetem bölcsészhallgatója. Előadói<br />

pályafutása során számos koncertet adott Olaszországban és külföldön. Négy hangszeres<br />

és énekes lemez készült vele (cigány nyelven), a legutóbbi, Gili Romané címmel,<br />

melynek szövegei az azonos című, 1988-ban megjelent verseskötetből származnak.<br />

44

KISEBBSÉGEINK<br />

ifj. Járóka Sándor,<br />

a prímáskirály<br />

Mádl Ferenc 2003. augusztus 20-án tüntette ki a<br />

Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével<br />

ifj. Járóka Sándort<br />

Ifj. Járóka Sándor 1954. szeptember 30-án<br />

született Budapesten, a Józsefvárosban.<br />

Apja nyomdokain haladva - aki prímás,<br />

zenekarvezető volt - már kilenc éves korától<br />

kezdve zenekarokkal lépett fel. Előbb<br />

a kígyósi zeneiskolában, majd hat évig az<br />

OSZK Stúdióban, Égerland István zenetanárnál<br />

tanult hegedülni, de a Rajkó zenekarnak<br />

is növendéke volt. Édesapjával,<br />

Járóka Sándorral, a népművészet mesterével<br />

1971-ben hathetes amerikai koncertkörúton<br />

vett részt, majd hazaérve saját zenekart<br />

alakított, így mindössze 18 évesen<br />

robbant be a cigányzenei életbe.<br />

Első munkahelye a Kárpátia étterem volt.<br />

Még ebben az évben bemutatkozott együttesével<br />

a rádióban, nem sokkal később a<br />

televízióban is. 1975-ben Saarbrückenben,<br />

két évvel később pedig Hollandiában<br />

szerepelt. Házasodom nemsokára, édesanyám<br />

c. nótája Babusa Miklós szövegére<br />

született.<br />

Zenekarának egymást követő sikerei hatására<br />

nemzetközi pályája is magasan ívelt<br />

felfelé, számtalan külföldi meghívásnak<br />

tett eleget, az Egyesült Államokban, Kanadában,<br />

Hollandiában, Németországban és<br />

Ausztriában is több hónapos koncertkörutat<br />

tartott.<br />

ifj. Járóka Sándor nemcsak a cigányzenében,<br />

hanem a tánczenében és a dzsesszben<br />

is jeleskedett, a hegedű mellett basszusgitáron<br />

is játszott, zeneszerzőként nótákat,<br />

csárdásokat, slágereket komponált, amelyeket<br />

ma is gyakran játszanak különféle<br />

stílust képviselő zenekarok.<br />

Számos lemezfelvétele közül Apáról fiúra<br />

című lemeze aranylemez, míg korábbi<br />

feleségével, Bangó Margittal közös lemeze<br />

kétszeres platinalemez lett.<br />

A cigánymuzsikusok társadalma, elismerve<br />

a prímás tehetségét és személyiségét,<br />

úgy látta, hogy a Járóka-dinasztia folytatásaként<br />

méltó utódja apjának, idősebb Járóka<br />

Sándornak, akit 1973-ban Detroitban<br />

prímáskirálynak koronáztak. Az 1985 áprilisában<br />

elhunyt legendás zenész helyére<br />

lépve ezért 1994-ben, szintén az Egyesült<br />

Államokban, a prímások királyává koronázták<br />

a cigányzenészek.<br />

A zenész súlyos cukorbetegségben szenvedett,<br />

Járóka a lakásán lett rosszul és az<br />

oxigénhiány következtében trombózist<br />

kapott.<br />

Három és fél évvel ezelőtt kómába esett,<br />

és többé nem tért magához. A család az<br />

utolsó percig bízott felépülésében, ezért<br />

gyógyításának elősegítése érdekében alapítványt<br />

hoztak létre, majd zenész barátai<br />

és a családtagok szervezésében tavaly februárban<br />

jótékonysági koncertet rendeztek<br />

a Művészetek Palotájában kórházi kezelésének<br />

segítésére. A család gondos ápolása<br />

és a Péterfy Sándor utcai kórház orvosainak,<br />

ápolóinak kezelése ellenére szeptember<br />

18-án meghalt.<br />

Kolompár Orbán, az Országos Cigány<br />

Önkormányzat elnöke - a magyarországi<br />

cigányság nevében kifejezve részvétét - korábban<br />

úgy fogalmazott: ifj. Járóka Sándor<br />

prímáskirály magára hagyta a magyarországi<br />

cigányságot és zenész dinasztiákat,<br />

nemcsak a cigányság, hanem a többségi<br />

társadalom is az egyik legnagyobb kulturális<br />

értéket képviselő személyiségét veszítette<br />

el. Kiemelte: a prímáskirály unikum<br />

volt a cigány közéletben és a zenésztársadalomban<br />

egyaránt, távozása hatalmas<br />

űrt hagy a magyar, illetve a cigány kultúrában.<br />

Nem úgy szól a nóta a szép magyar honban,<br />

nincs aki húzzassa vagy nincs aki húzza.<br />

Hát húzd rá cigány, csak azért is<br />

ha mindjárt az ingemért is<br />

hadd szóljon a nóta, a szép magyar nóta.<br />

Így mulattak régen szép Magyarországon<br />

estétől hajnalig húzták a cigányok.<br />

Hát mutassuk meg, csak azért is<br />

hogy belőlünk a magyar érzés<br />

nem halt ki azóta, szóljon hát a nóta.<br />

Hát mutassuk meg csak azért is<br />

hogy belőlünk a magyar érzés<br />

nem halt ki azóta, szóljon hát a nóta.<br />

(Ifj. Járóka Sándor szerzeménye)<br />

Összeállitotta: Babindák István<br />

ITTHON 45

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />

Elődeink kincse<br />

A bécsi Művészettörténeti Múzeum egyik<br />

legféltettebb kincsén rovásfeliratok olvashatók.<br />

Az ún. nagyszentmiklósi kincsről<br />

van szó, amely a magyarság felbecsülhetetlen<br />

értékű kultúrkincse. A vélemény<br />

megoszlik arra vonatkozóan, hogy kié,<br />

kikké lehetett, honnan származik, mit jelentenek<br />

a rajtuk látható rovásjelek.<br />

Pulszky Ferenc, a XIX. sz. végének egyik<br />

legmérvadóbb régésze, művészettörténésze<br />

a hunokénak tartja a leletet. Ugyanezt<br />

a véleményt osztotta egészen 1905-ig<br />

Hampel József is, akkor megváltoztatta<br />

46<br />

véleményét és magyar-bolgár alkotásnak<br />

minősítette, amelyet a VII-VIII. századból<br />

származtatott. A hunszármazás mellett<br />

foglalt állást Baráth Tibor kolozsvári<br />

egyetemi tanár is, aki szerint Roga hun<br />

királyé volt (Roga Attila nagybátyja volt).<br />

Ugyancsak erre a következtetésre jutott<br />

Fischer Károly Antal az 1890-es években,<br />

összgyűjtvén és rendszerezvén az addig ismert<br />

rovásemlékeket. A kincs utolsó tulajdonosa<br />

Nagy Géza történész szerint Ajtony<br />

lehetett, akit I. István győzött le. Ugyanezt<br />

bizonyítja László Gyula is, mivel Ajtony<br />

seregének helyszíne Nagyszentmiklóshoz<br />

közel esik. Hívei a menekülés közben áshatták<br />

el a kincseket, a sietségre utal az is,<br />

hogy közel a talajszinthez (kb. 60cm) találták<br />

meg.<br />

A nagyszentmiklósi aranyedények megtalálását<br />

és utóéletét Friedrich Klára leírásával<br />

idézzük fel (Friedrich Klára-Szakács<br />

Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk,<br />

a rovásírás, 2003): „Ki tudja hány évszázad<br />

óta nyugodtak már az aranyedények a<br />

föld alatt, amikor 1799. július 3-án Nákó<br />

Kristóf földesúr jobbágyai, Néru Vuin és<br />

felesége, Ikonia rátaláltak árokásás közben.<br />

Kezdetben 23 aranyedényről volt szó,<br />

amelyet részint két görög kereskedőnek,<br />

részint a helybéli aranyművesnek eladtak,<br />

több darabot a hallgatásuk fejében nekik<br />

ajándékoztak, egyes edényeket pedig megrongáltak,<br />

pl. két kancsónak, valamint egy<br />

csészét díszítő bikának a füleit letörték és<br />

egy szelence tetejével együtt beolvasztották<br />

anélkül, hogy a földesurat a leletről

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />

értesítették volna. Egy harmadik görög<br />

kereskedő is megorrontotta az eseményt<br />

és felvásárolta Vuinék, majd az aranyműves<br />

edényeit. Mindhárom kereskedő Pestre<br />

indult a nagyobb haszon reményében,<br />

de a kincs híre megelőzte őket, így kénytelenek<br />

voltak bejelenteni Boráros János<br />

polgármesternek. A kereskedők kártalanítása<br />

után, augusztus 3-án leltárba vették a<br />

kincset a városházán: azaz hét korsót, egy<br />

ovális tálat, négy kerek tálat, két poharat,<br />

három bikafejes csészét, egy nyeles tálat,<br />

egy ivókürtöt, egy szelencét üvegpaszta<br />

berakással, két talpas kelyhet. Az edények<br />

súlya 74 gramm híján tíz kiló. A megrongált<br />

és beolvasztott részek miatt Vuinéknál<br />

vizsgálatot rendeltek el, ahol ők maguk<br />

még egy keresztet és egy fülbevalót bevallottak,<br />

egy szemtanú pedig több, az eddiginél<br />

is nagyobb korsóról beszélt. Ikonia<br />

elmondta, hogy a keresztet a földesúrnak<br />

adta engesztelésképpen a kincs elhallgatása<br />

miatt. Az elhallgatást azzal indokolta,<br />

hogy néhány évvel azelőtt a közeli Aranka<br />

patakban talált régi pénzekkel teli ládát becsületesen<br />

beszolgáltatta a hatóságnak, de<br />

még csak meg sem köszönték neki. Nákó<br />

Kristóf a keresztet egy zárdának adományozta,<br />

ahonnan az a II. világháború alatt<br />

eltűnt. Így tehát kideríthetetlen, hány darabból<br />

állt eredetileg a kincs.<br />

Szeptemberben a császári és királyi Régiségtár<br />

igazgatója, Neumann abbé értesítette<br />

Ferenc császárt a leletről, és javasolta annak<br />

megszerzését, amely 1799. október 2-<br />

án a bécsi Régiségtárba került. Ikonia Vuin<br />

mezítláb és gyalog indult Bécsbe némi<br />

jutalom reményében, mivel Mária Terézia<br />

rendelete alapján a megtalálók és a földtulajdonosok<br />

a leletek értékének egyharmad<br />

– egyharmad részére jogosultak, a harmadik<br />

harmad pedig az államé. Könyörgésére<br />

a a kincstár szerény összeget ítélt meg a<br />

családnak és a földesúrnak, erről azonban<br />

akkor nem értesítették őket. A pénz csak<br />

1813-ban jutott el Nákó Kristóf fiához, aki<br />

abból házat építtetett Vuinéknak, őt magát<br />

bárói rangra emelték.<br />

A kincs 1799 óta csupán egyszer került<br />

vissza szülőföldjére – 1884. február 17-<br />

től június 16-ig – a budapesti Országos<br />

Ötvösművészeti Kiállítás idejére. Nem<br />

csak az arany finomsága (legtöbb 21-22<br />

karátos ) és a művészi ötvösmunka miatt<br />

felbecsülhetetlen értékű, hanem 14 darabján<br />

rovásfeliratok is vannak: öt korsón, az<br />

ovális tálon, a két kerek tálon (ezeknek a<br />

közepén van az ozorai fejedelem keresztjével<br />

megegyező mintázat), egy poháron,<br />

a két nyeles tálkán, az ivókürtön és a két<br />

kelyhen. ” (Legutóbb az Orbán-kormány<br />

idején állították ki a Nemzeti Múzeumban.)<br />

Az aranyedényeken található rovásfeliratok<br />

máig őrzik titkukat. Sokan sokféleképpen<br />

próbálták megfejteni, aszerint, hogy<br />

milyen identitásúnak vallották magukat<br />

a megfejtők. Egy Dietrich nevű német rúnáknak<br />

tartotta a jeleket. Szentkatolnay<br />

Bálint Gábor 1901-ben értelmezte, megfejtését<br />

benyújtotta a tudományos akadémiának,<br />

ahol Hunfalvy Pál főkönyvtáros<br />

( aki német létére „magyar nyelvész” volt)<br />

elégette azokat, mert nem egyezett a finnugor<br />

elmélettel.<br />

Supka Géza régész, művészettörténész<br />

brahmi, óindiai nyelvűnek, Mészáros<br />

Gyula turkológus türk feliratnak tartotta,<br />

Csollány Dezső régész török nyelvű szövegnek<br />

látta a feliratot. Pataky László mérnök<br />

egyértelműen magyar nyelvűnek tartja<br />

a feliratokat, mint ahogy Forrai Sándor<br />

és Fehérné Walter Anna is. Idézzük még<br />

a nagy tekintélyű Bakay Kornél régész<br />

professzor véleményét is (Őstörténetünk<br />

régészeti forrásai I., Miskolci Bölcsész<br />

Egyesület, 1997), aki megállapítja, hogy „a ><br />

ITTHON 47

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />

><br />

nagyszentmiklósi arany edényeken ugyanis<br />

három fajta írás van: görög betűs görög<br />

nyelvű, görög betűs török nyelvű és rovásírás”.<br />

Ezután felteszi a kérdést : „De hát<br />

akkor milyen eredetű a nagyszentmiklósi<br />

kincs edényein olvasható rovásírás Vékony<br />

Gábor meggyőző érveléssel megállapította,<br />

hogy párthus eredetű!”<br />

A nagyszentmiklósi aranykészlet bizonyára<br />

még hosszú ideig a kutatások tárgyát és<br />

a vélemények ütközését képezi majd. Ám<br />

afelől aligha lehetnek kételyeink az eddigi<br />

eredmények összevetése után, amit maga<br />

Bakay professzor így summáz:„.. a rovásfeliratok<br />

és más átalakítások is bizonyosan<br />

már a IX-X. századi beavatkozásokról tanúskodnak,<br />

valamint arról is persze, hogy<br />

igenis volt írásbeliségünk már a honfoglalás<br />

korában is.”<br />

Befejezésül Fischer Károly Antal gondolatát<br />

idézzük: „E feliratok oly fényes bizonyítékai<br />

elődeink írástudásának, mint az<br />

arany, amelybe beróva vannak.”<br />

Z. Urbán Aladár<br />

Kárpát-medencei Rovásírásverseny – 2008<br />

A verseny célja: megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal ősi magyar kulturális örökségünket,<br />

a magyar rovásírást s általa elmélyíteni a magyarsághoz való tartozás tudatát.<br />

A verseny döntője <strong>2008.</strong> június 21-én Budapesten lesz. Ezt megelőzően Magyarországon öt körzeti,<br />

illetve erdélyi, délvidéki és felvidéki válogató lesz. A felvidéki országos válogató szervezője a Palóc Társaság.<br />

Versenyföltételek:<br />

a, Korosztályok<br />

- alsó tagozatos (III – IV. évf.)<br />

- felső tagozatos két csoport (V – VI. és VII - VIII. évf.)<br />

- középiskolás (ide soroljuk az alapiskola IX. évfolyamos<br />

tanulóit is!)<br />

b, Korosztályok szerinti kötelező feladatok<br />

1. Feladatok az alsósoknak<br />

- 5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />

- 5 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />

- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />

2. Feladatok a felsősöknek<br />

- 10 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />

- 10 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />

- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />

3. Feladatok középiskolások számára<br />

- 15 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />

- 15 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />

- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />

4. Valamennyi korosztálynak<br />

Írjuk, mondjuk magyarul!<br />

Közhasználatú idegen szavak magyar szavakkal történő<br />

írásbeli helyettesítése<br />

c, Nem kötelező, választható feladat:<br />

- botrovás (saját faragó, bicska, törülköző). Eszközszükséglete:<br />

- alsó tagozatos: 80 cm kérges botra rovás, minden betű kiírva<br />

- felső tagozatos és középiskolás: 100 cm hosszú négy<br />

oldalára gyalult 2x2 cm széles léc, minden betű kiírva<br />

d, Versenyszabályok:<br />

- Forrai Sándor ábécéje használandó írásban és olvasásban,<br />

jobbról balra haladva<br />

- a feladatok megoldásához segédeszköz nem használható<br />

- a verseny időtartama 45 perc<br />

- az eredmény a hibaszámtól, illetve hibátlanságtól, valamint<br />

a megoldásra fordított időtartamtól függ<br />

e, Résztvevők<br />

- iskolák, rovásírás-szakkörök, szervezetek képviseletében<br />

korosztályonként legtöbb 3 versenyző, valamint egyének onnan,<br />

ahonnan szervezetten nincsenek jelentkezők<br />

- a budapesti döntőbe kizárólag a felvidéki válogatón részt vett<br />

korcsoportonkénti első három helyezett versenyző kerül,<br />

vagyis 12 versenyző a Felvidékről<br />

f, Jelentkezési határidő: <strong>2008.</strong> február 29.<br />

A jelentkezést név, korosztály, elérhetőségek (levélcím, távbeszélő,<br />

villámlevél) feltüntetésével kell elküldeni a<br />

z.urban@paloctarsasag.real-net.sk címre.<br />

g, A felvidéki országos döntő időpontja és helyszíne:<br />

<strong>2008.</strong> április 26., Zselíz (Želiezovce)<br />

A jelentkezőknek részletes felvilágosítást tartalmazó meghívót küldünk<br />

a verseny előtt.<br />

A résztvevők megjutalmazásáról a szervező és támogatói gondoskodnak.<br />

Az ország minden részéből várjuk a magyar fiatalok jelentkezését.<br />

Sikeres felkészülést és a versenyen tisztes helytállást kíván a Palóc<br />

Társaság!<br />

48

A Pozsonyi Casino műsoraiból:<br />

Klarissza (Klariská) utca 7.<br />

A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )<br />

<strong>2008.</strong> január 22. kedd 17.00 (1. rész)- 18.20 (2. rész)<br />

1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ezt az eseményt<br />

1989 óta január 22-én ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napján. Ebből az alkalomból<br />

a PC Mozgóképszínháza bemutatja Koltay Gábor – Horthy a kormányzó c.<br />

dokumentum filmjét. A vetítés 1. része 17.00 órakor kezdődik, a 2. rész 18.15-kor.<br />

<strong>2008.</strong> január 24. csütörtök 18.00<br />

Kóczán Mór olimpiai bronzérmes gerelyhajítóról, aki református lelkészként Aranyoson<br />

és Csilizradványon is működött, Gonda Pál tart előadást.<br />

<strong>2008.</strong> január 26. szombat 16.00<br />

A szokásos, haszontalan ajándékok árverésére kerül sor ma délután. A kalapáccsal<br />

Hritz István működik, a zongora billentyűit Mács József kezeli. Az árverés bevétele<br />

a Casinó pénztárába kerül.<br />

<strong>2008.</strong> január 29. kedd 18.00<br />

Lengyel Tünde történész - Magyar nagyasszonyok címen tart előadást Czobor<br />

Ezsébetről (Thurzó György nádor második neje), Nyári Krisztináról (ő lett a nagynevű<br />

Esterházy család ősanyja), Széchy Máriáról (a „Murányi Vénusz”), Lorántffy<br />

Zsuzsannáról (a sárospataki kollégium megalapítója), Boldog Bosnyák Zsófiáról<br />

(Sztrecsény várának szentje) és másokról.<br />

<strong>2008.</strong> január 31. csütörtök 18.00<br />

Lampl Zsuzsa szociológussal beszélget Dobos Éva tanárnő. Aktuális a téma, a most<br />

6 éves gyermekek útnak indítása, hová, merre, hogyan<br />

<strong>2008.</strong> február 2. szombat 16.00 - fánkvetélkedő<br />

Farsangi fánkok versenynapja, komoly díjazással értékelve a legsikeresebb fánkok<br />

alkotóit. A verseny zsűrijét csak férfiak képviselik, akik egyúttal fánkimádók.<br />

A FELVIDÉKI CORVIN KÖR<br />

A Komáromi Csemadok. alapszervezete<br />

Közremüködésével, meghirdeti:<br />

az 1956 – os<br />

forradalom emlék szavalóversenyét<br />

Nyitra-Nagyszombat-Pozsony kerület és<br />

Komárom-Esztergom megye<br />

KÖZÉPISKOLÁSAI részére.<br />

Helyszín: Révkomárom, Kossuth tér, a Csemadok épülete<br />

Időpont: <strong>2008.</strong> február 23, szombat, 10:00<br />

Az anyanyelv nem eladó!<br />

Megkezdődtek a beiratkozások<br />

A magyar szülők és nagyszülők,- sok<br />

helyütt a magányos anyukák – látszólag<br />

nehéz döntés előtt állnak: hová<br />

írassák be szemük fényét, a kicsi gyermeket<br />

Az anyanyelvű vagy a szlovák<br />

iskolába A kérdés már önmagában<br />

iszonyatos a huszonegyedik század<br />

első éveiben azzal, hogy egyáltalán<br />

létezik. A világ szerencsésebb részein<br />

– a vegyesen lakott térségeket is beleértve<br />

– nincs ilyen, olykor a gyerek<br />

egész életére dilemma. Anyanyelv<br />

csak egy van, nincs hát min gondolkodni.<br />

Az anyanyelv mindegyik szavához<br />

múlt, érzelem és kultúra tartozik.<br />

Az anyanyelv ősi kincsünk, nem<br />

lehet alkudozni eladásáról, mint ahogyan<br />

a szüleink használta kedves tárgyak<br />

elkótyavetélésről sem.<br />

Aki veszi a fáradtságot és körbenéz<br />

a világban, megtapasztalhatja, hogy<br />

erősödnek a nemzeti gyökerek, egyre<br />

többen érdeklődnek a múltjuk iránt,<br />

mert rádöbbentek, hogy a gyökértelenség<br />

kiszolgáltatottságot hoz magával.<br />

A saját anyanyelvét sem ismerő<br />

embert naponta tízszer csapják<br />

be, míg végül teljesen magára marad<br />

– elszakad a megtartó és óvó közösségtől.<br />

Jelentkezés: - forradalmi témájú vers<br />

szabadon választott vers<br />

Minden jelentkezőnek kell mindkét témával<br />

foglalkozó verssel készülnie!<br />

Nevezési feltételek: Teljes név, kor, telefonszám,<br />

iskola hivatalos neve, címe<br />

Jelentkezésüket és további kérdéseiket a<br />

corvin1956@gmail.com címre vagy a 0907/433298<br />

telefonszára várjuk, febr. 20-ig.<br />

„ A nemzetért mindent, a nemzetet semmiért !”<br />

A változás jogát fent tartjuk!<br />

A magyar iskola, a magyar irodalom,<br />

a magyar kultúra világszerte megbecsült<br />

érték. Nem véletlen, hogy a<br />

nemzetrombolók szét akarják verni<br />

hagyományainkat – uralkodni akarnak<br />

fölöttünk, leigázva a lelkünket is.<br />

Aki gondolkodik, jó döntést hozhat.<br />

Bár ez történne az idei beiratkozások<br />

során is!<br />

/t/ M. Nagy László felvétele<br />

ITTHON 49

FELVIDÉKI FALUMÚZEUMOK – APÁTÚJFALU<br />

Falumúzeum a gémeskút árnyékában<br />

Apátújfalu a történelmi Hont és Nógrád<br />

határán fekszik. Hont vármegye régi térképein<br />

Újfalu és Apáti még két önálló településként<br />

van feltüntetve. Bakács István<br />

,,Apaty” első írásos említését 1302-re teszi.<br />

Ettől kezdve a Hontpázmán nemzetség<br />

családjai uralták a falut. Győrffy György<br />

szerint a helységet már a XII. század elején<br />

is említik. Újfaluról hosszú időn át úgy<br />

tudtuk, hogy 1330-ban tettek róla említést<br />

először. Bakács István ír egy 1323-ban kelt<br />

okiratról, amelyben már szerepel a helység<br />

neve Vyfalu alakban. A faluról Fényes<br />

Elek is megemlékezik geográfiai szótárában.<br />

Apátiról írja, hogy ,,földje és rétje jó,<br />

szőlője kitűnő bort termő, erdeje csekély”.<br />

A magyar falunak a XIX. század közepén<br />

168 katolikus lakosa volt. Újfalu Balassagyarmattól<br />

negyed mérföldre települt,<br />

265 katolikus és 9 evangélikus lakossal.<br />

A palóc községnek hosszú időn át temploma<br />

sem volt. 1923-ban Haller plébános<br />

kezdeményezésére kezdtek neki a templom<br />

építésének. Iskola is csak a század<br />

elejétől működött a faluban. Árfa Tamás<br />

erdélyi tanító kezdte meg az iskolában<br />

az oktatást. A magyar iskola az 1974-75-<br />

ös tanévben zárta be kapuit 21 diákkal,<br />

utolsó pedagógusa Pölhös Miklós volt.<br />

Sajnos a magyar iskola hiánya érezteti hatását<br />

a község kulturális életében is. Bár<br />

a Csemadok helyi szervezetének egy-két<br />

lelkes, idős tagja megpróbálkozik még a<br />

múlt felidézésével és a fontosabb évfordulókon,<br />

az évente megtartott falunapokon<br />

hallatják hangját, bemutatkoznak a kultúra<br />

helyi napszámosai, már nincs meg az<br />

a lelkesedés, mely egykoron annyira jellemezte<br />

ezt a néhány száz lakosú magyar<br />

települést. Ennek némileg ellentmond az<br />

a tény, hogy pár lelkes magyar ember, a<br />

krónikában olvasható bejegyzés alapján<br />

Schmidt László, Bevíz József, Kukolík<br />

László és Blaho Emil közreműködésének<br />

és elszántságának köszönhetően 2003-<br />

ban megnyitották a helyi Falumúzeumot<br />

,melyre igazán büszkék lehetnek a helyiek,<br />

de még a környékbeliek is. A krónika<br />

bejegyzéseiből látni,hogy minden eddigi<br />

látogató szép élményekkel gazdagodva<br />

távozott a helyszínről. Ha kicsit végigkalauzoljuk<br />

az olvasót a Falumúzeumon,<br />

akkor elmondhatjuk, hogy az épület szerves<br />

részét képezi a ház melletti nyitott fészer<br />

vagy szárazalja, ahogyan a palócok<br />

mondják, mely alatt ott állnak az egykori<br />

parasztvilág dolgos hétköznapjait megörökítő<br />

szerszámok, a hagyományos szénásszekér,<br />

a föld megmunkálásához szükséges<br />

eszközök, mint az eke és a borona,<br />

de számos olyan dolog is, melynek nevét a<br />

mai fiatalok már nem is tudják, hírét sem<br />

hallották. A különbejáratú kamrában a<br />

helyi borkultúra hagymányainak igazolásaként<br />

ott áll az a fából készített szőlőprés,<br />

melynek az aljára vésett bejegyzés 1913-<br />

ból való. A két nagyobb belső szoba egyikének<br />

padlóját az eredeti formában hagyták,<br />

vagyis agyaggal és tehéntrágyával<br />

felöntve. A szobában felállított szövőszék<br />

áll, mellette az igen ritka iker tiló, amit a<br />

kender megtörésére használtak, valamint<br />

a szövéshez és fonáshoz szükséges eszközök.<br />

A másik szoba, az ún. tisztaszoba , a<br />

palóc nép vallásosságáról, viseleti szokásairól<br />

és hazaszeretetéről tesz tanúbizonyságot.<br />

Különösen értékes darabja a gyűjteménynek<br />

az egykori paraszt-Bocskay<br />

kabát, melyhez hasonlót még komolyabb<br />

néprajzi múzeumokban sem láttam.<br />

A múzeum gondnoka, Schmidt László<br />

panaszolja, hogy az épületet, sok környékbeli<br />

múzeummal és kápolnával<br />

egyetemben, már egyszer kifosztották, és<br />

minden értékesebb kegytárgyat elvittek<br />

belőle. Ezeket egy későbbi helyi gyűjtés<br />

alkalmával pótolták. Az adományozókról<br />

pontos listát vezet, ezzel is jelezve, hogy<br />

ez a közgyűjtemény a helyi palóc emberek<br />

összefogásából jött létre, kelt életre.<br />

Ez tiszteletre méltó, mert jelzi, a gyökerek<br />

még élnek az ezeréves földben. És ezek<br />

a gyökerek minden látszat ellenére, magyarok.<br />

Csak az új, friss hajtásokat kellene<br />

nagyobb odafigyeléssel ápolni, óvni.<br />

Hogy olyan fákká cseperedjenek, mely<br />

fáknak a tetejéből látni lehessen még a<br />

magyar múltat és jövőt is, itt, kődobásnyira<br />

az immár határtalan Európa valóban<br />

lebontott határa közelében, az Ipoly völgyében.<br />

A falubéliek ebbéli felelősségére<br />

a község főterén álló Szent István szobor<br />

is gyakran figyelmeztet, reméljük, nem<br />

eredménytelenül.<br />

Palócz<br />

50

ITTHON 51

FELVIDÉKI FALUMÚZEUMOK – APÁTÚJFALU<br />

52

logo

products

Resources

Company

Terms of service
Privacy policy
Cookie policy
Cookie settings
Imprint
Change language
Made with love in Switzerland
© 2024 Yumpu.com all rights reserved

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!