2008. január - Szövetség a Közös Célokért
2008. január - Szövetség a Közös Célokért
2008. január - Szövetség a Közös Célokért
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
HATÁRBONTÁS<br />
Hazádnak határtalanul...<br />
A karácsonyt, s új évet megelőző napokban<br />
szinte mindenki a határokról beszélt,<br />
legalábbis tájainkon, a schengeni övezet<br />
kibővítésében érintett Közép-Európában.<br />
Voltak, akik nem elégedtek meg a beszéddel.<br />
A tátrai góralok, fűrésszel, baltával<br />
estek neki a gyűlölt, ezerszer megátkozott<br />
határsorompónak, amit ott helyben el is<br />
tüzeltek, pusztuljon, ne is lássák többé.<br />
Szűkebb és tágabb pátriánk tájainak lakói<br />
azonban mintha kevésbé mertek volna teret<br />
adni érzelmeiknek, s felhőtlen örülni<br />
a határtalanság új időszámításként beköszönő<br />
tényének. S itt most nemcsak azon<br />
leszakított részekre kell gondolnunk, ahol<br />
még az eddigieknél is erősebb, s szigorúbban<br />
strázsált lakat került a határátkelőkre,<br />
hanem azon honfitársaink lakta égtájaikra<br />
is, ahol a néhány nappal a Luca ünnep<br />
után váratlanul beköszöntő SCHENGENI<br />
VÁKUM valóban felszippantotta az eleddig<br />
rendíthetetlennek tűnő határőrizetet.<br />
Talán azért, mert az errefelé élők között<br />
sokan vannak, akik emlékeznek még<br />
egy korábbi határnyitás akkoriban valóban<br />
felhőtlen örömére, s épp ezért nem<br />
tudják feledni az ezt követő megtorlás<br />
cunamiként rájuk zúduló terrorhullámait<br />
sem. A ki- és betelepítéseket, a deportálásokat,<br />
a „magyartalanítás” számos más<br />
változatban megnyilvánuló rettenetét, s<br />
ebből kifolyólag máig magukon érzik a<br />
bűnbakképzés rájuk sulykolt tudatátmosó<br />
folyamatát is. Felsorolni is nehéz mi<br />
mindennek voltunk mi kikiáltva a második<br />
világháború óta eltelt időszakban,<br />
ahol voltunk már: horthysták, fasiszták,<br />
revansisták, irredenták, soviniszták, nacionalisták,<br />
szeparatisták vagy ugyancsak<br />
máig hallhatóan, s némiképp enyhébb<br />
szóval kifejezve (de ugyanazt célozva)<br />
egyszerűen csak békebontók, a második<br />
világháború eredményének megkérdőjelezői,<br />
a közép-európai statusquot fenyegetők.<br />
Politikai értelemben véve pedig örök<br />
megbízhatatlanok, büntetett előéletűek,<br />
szakadárlelkűek. Miért ,,Vádak vádja a<br />
magyarságom” foglalta össze a választ három<br />
szóban egykor a néhai galamblelkű<br />
Fábry Zoltánunk, stószi magányában töprengve<br />
sorsunkról.<br />
Nehéz örülni a szabadulásnak akkor,<br />
amikor hova tovább a rabságot fogadjuk<br />
el az életünk természetes velejárójának -<br />
mondta a napokban egy a Garam-mentén<br />
élő földim. Eddig míg a Kárpátok hegykoszorújára<br />
is csak titokban bandzsíthatott<br />
az ember, mert rögtön ráfogták, hogy<br />
a „Nagymagyarország” híve, ha pedig arról<br />
beszélt, hogy itt még a folyók is dél felé<br />
folynak, akkor ez már egyenest felért egy<br />
hazaárulással... nehéz hát elhinni, hogy<br />
most egyszerre mindent szabad, s az eddigi<br />
határszigor csak úgy felemelkedett, s<br />
eltűnt a semmibe mint egy könnyű színpadi<br />
függöny...<br />
No meg aztán – folytatta földim – megkeseríti<br />
az ember örömét az is, amikor azt<br />
tapasztalja, hogy tízből nyolc ideáti magyarnak<br />
a mostani határnyitás kapcsán<br />
legfeljebb az jár eszében, melyik oldalon<br />
mi fizetődik ki számára jobban a bevásárlás<br />
tekintetében. Mert sokunkat odáig sikerült<br />
zülleszteni erkölcsileg, szellemileg,<br />
hogy az olyan fogalmak mint: együvé-tartozás,<br />
összefogás, felelősségvállalás, már<br />
szinte semmit sem jelentenek számukra.<br />
Kollektív létünket lassan elnyeli az asszimiláció<br />
feneketlen gyomra.”<br />
Nem sok vigaszt jelent az errefelé szemlélődőnek<br />
az sem, hogy nem különb a<br />
helyzet az immár nem létezővé bűvészkedett<br />
határszakasz másik oldalán sem.<br />
,,Hát eldöntötték a fejünk felett, hogy ez<br />
mostantól így lesz a jó, s akkor annak így<br />
kell jónak lennie. Engem most sem kérdezett<br />
meg senki, hogy nekem mi lenne<br />
a jó” – vélekedik egy másik magyar ember,<br />
aki történetesen határőrként szolgált<br />
a korábbi időkben az egyik magyar-szlovák<br />
határszakaszon. Most ugyan már leszerelt,<br />
de nehezen tudja felejteni azokat a<br />
harmadik világbeli szerencsétleneket, akiket<br />
nemrég még – parancsra – puskával<br />
a kézben kellett üldözőbe vennie errefelé.<br />
Társának, aki egy ízben – ugyancsak parancsra<br />
– fegyverét is használta az említett<br />
földönfutókkal szemben, most majd<br />
a számonkéréstől kell rettegnie. A legfőbb<br />
baj az, hogy sokan úgy érzik későn, túl<br />
későn érkezett meg hozzájuk ez a határeltüntető<br />
ünnepség.<br />
Bizony úgy durrogtatták a petárdákat és<br />
a pezsgős palackokat ama schengeni ünnepnapon,<br />
mintha az azt megelőző negyven,<br />
ötven vagy akár nyolcvan év nyomorúságát<br />
egy pillanat alatt elfújta volna a<br />
szél vagy magával sodorta volna a Duna<br />
habja. Pedig az egykori határzár nyomorúsága<br />
még sokáig fogja perzselni tudat<br />
alatt az itt élő ember, no meg a társadalom<br />
lelkét is. Vajon hány, egykor a puszta életét<br />
menteni akaró, de csak a tiltott határátlépésig<br />
jutó névtelen áldozat emlékművévé<br />
vált ez a most éterivé szublimálódott<br />
32<br />
A Mária-Valéria híd. kép: www.wikipedia.org
Change language