2008. január - Szövetség a Közös Célokért

MŰHELY
Személyfotók
Az illusztrált folyóiratokban tengernyi
fénykép kerül közlésre. Valószínű, nem
véletlen, hogy közöttük csak hébe-hóba
találunk egy-egy igazán jó felvételt. Korunk
rákfenéje – az örökös rohanás, felületesség,
igénytelenség, képzettség hiánya,
a mindenhez értés – és még sorolhatnám,
de nem érdemes, mert képtelenek vagyunk
a dinamikusan fejlődő, rohanó világ
száguldó vonatáról, akár rövid időre
is kiugorni, hogy felvértezzük magunkat.
Vagy mégis, ha igen, ez maga a remény
sugara, és ebbe kapaszkodjunk bele.
Játsszunk el a gondolattal, hogy végignézzük
lapunkat és kiértékeljük a benne
leledző fotókat. Csak úgy, minden szakmai
felkészültség nélkül. Egészen biztos,
meg tudjuk jelölni a legjobb – maradjunk
végig ennél az egyszerű kifejezésnél - képeket.
Hogy ez a jövőben könnyebben
menjen, ejtsünk most néhány szót arról,
hogyan is készül, milyen is legyen egy jó
portré. Elsősorban azok figyeljenek, akik
fotóikkal aktívan részt vesznek lapunk
küllemének, tartalmának kialakításán.
Ne feledjük, ha látási kultúránkat hoszszabb
ideig fejlesztjük, biztos ösztönnel
választjuk ki mindenhol a legjobb fotókat.
Érdemes egy kicsit odafigyelni, mert
a fényképezéssel az élet kimeríthetetlen
csodáinak megörökítőivé válhatunk.
E sorok iránti érdeklődést csak visszajelzések
után tudjuk felmérni és ez határozza
majd meg kisiskolánk terjedelmét.
Egyelőre keveset foglalkozunk a technikával,
és az aprólékos, részletes tárgyalástól
is eltekintünk. Csak néhány fontos
mozzanattal foglalkozunk.
A személyfényképezés a széles műfajskála
legszebb, de legigényesebb része. A
műszaki jártasság mellett jó megfigyelő
képességgel, gyors elhatározással, emberismerettel,
közvetlen modorral és jó
ízléssel kell rendelkeznünk. A meglátást
nemcsak a külső tulajdonságokra, hanem
a felveendő személy jellegére – mondanám
lelkére – is ki kell terjeszteni. Jó
portrét csak akkor készíthetünk, ha nem
érjük be az arc közönséges megörökítésével.
Hogyan lehet ezt elérni Semmiképpen
nem a filmekből ismert, széttett
könyökű, figyelmet felkeltő paparadzók
utánozásával. Az első jó tuladonság
– HÁTTÉRBEN MARADNI teljes feltűnés
nélkül, természetesen amennyire
ez lehetséges, például egy műteremben,
ahol a portrék egy része készül. Jóllehet
ezek elsősorban klasszikus képek lesznek.
Ilyenkor úgymond hozzá kell nyúlni
a fényképezendőhöz, be kell állítani, de
azt jó érzékkel csináljuk, hogy ne merev,
semmitmondó fotó legyen az eredmény.
Mivel elsősorban a sajtó részére készített
képekről beszélünk, nem mindegy mikor
exponálunk, mert a beszédes képek közlése
kívánatos, magyarán nem árt, ha fotónk
hordoz még jónéhány információt a
puszta hasonlóság mellett..
Ilyen fotókat akkor készíthetünk könynyedén,
ha van beszélgető partnerünk.
Mi csak figyeljük a fényképezendő arcot,
és a legalkalmasabb pillanatban exponálunk.
Ilyenkor VÉGTELEN TÜRELEM
kell ahhoz, hogy kivárjuk azt a pillanatot,
amikor a kiszemelt személy nem pózol. A
mikor Ő! Ha jó emberismerők vagyunk,
rövid idő alatt is kileshetjük emberünk
legjellegzetesebb vonásait. Ha ez sikerül,
akkor nyertünk. Tapasztalatból tudom,
nem szabad olyan helyzetet teremteni,
hogy MOST FÉNYKÉPEZKEDÜNK !
Könnyebb a helyzetünk akkor, ha egy
esemény részesei vagyunk és sikerül a
HÁTTÉRBEN maradnunk. Ilyenkor nem
kell rendeznünk, teleobjektívet használva
tetszés szerint készíthetünk jobbnál-jobb
felvételeket, anélkül, hogy a kiszemelt
bármit is sejtene célunkról. Maga az arc
megörökítése nem elegendő ahhoz, hogy
a fotó jó legyen. Lényeges a HÁTTÉR is.
A tiszta háttér a legegyszerűbb megoldás,
de ugyanakkor a legjellegtelenebb is.
A környezet ugyanis gazdagítja a képet,
mondanivalója, hozzáadó értéke van.
Hosszabb gyújtótávolságú objektívvel
elérhetjük, hogy a háttér elmosódjon.
Ilyenkor az arc szinte kiemelkedik, előtérbe
kerül. Igyekezzünk úgy fotózni,
hogy a képen ne legyenek zavaró tárgyak
– fejből kinövő oszlop, a fejet a háttérben
átszelő kontrasztos csíkok, huzalok,
színes fotóknál erős, esetleges színkontrasztok
– vagy bármi más, ami az arcról
elveszi a figyelmet.
Nagyon fontos, hogy senkit ne fényképezzünk
ELŐNYTELEN HELYZETBEN,
esetleg olyan pózban, ami sértő lehet.
Például a széleslátószögű objektív erősen
torzítja az arcot. Az alulnézet is deformál,
és nem kívánatos főleg ha a toka erősebb
a megszokottnál. A túlságosan nagy orr
oldalról még nagyobbnak tűnik, a ráncokat
se szükséges minden esetben kiemelni,
hacsak ezekkel nem a bölcsességet, a
megpróbáltatásokat akarjuk kihangsúlyozni.
Fontos a hasonlóság, ami a képen
azt jelenti, hogy megközelítettük azt a képet,
amely a felvétel személyéről az emberek
emlékezetében van. A gyerekek fényképezésénél
célszerű leguggolni, hogy ne
a feje búbjára tereljük a néző figyelmét.
Az arckifejezés legfontosabb meghatározója
A SZEM. Ezért a szemet mindig szem
ITTHON 39