2008. január - Szövetség a Közös Célokért

TISZTELGÉS
A mi Kodály Zoltánunk
Emlékhangverseny Komáromban
„Kodály Zoltánban nemcsak a magyar kultúra veszítette el nagy kritikusát, tudósát, alkotóművészét
és tanítómesterét, hanem a világ vesztette el azt az embert, aki világviszonylatban
vitte a zenét új utakra.”
(Eugen Suchoň)
A 2007-es esztendő Kodály-év volt. A kettős
évforduló (a zeneszerző születésének 125., halálának
40. éve) okán a világ Kodály Zoltánra,
– ahogy a hű barát, Bartók Béla méltatta őt – a
legjobb magyar zenészre emlékezett. Ezt tettük
mi is Komáromban, már másodízben. Az
első megemlékezésre 2007. áprilisában, a már
hagyományos VOX HUMANA – a komáromi
énekkarok fesztiválja – alkalmából került
sor, a másodikra pedig december 14-én, amikor
hagyományos adventi hangversenyünket
szenteltük Kodály Zoltán emlékének. Mindkét
rendezvényt a helyi művelődési Központ
(VMK) és a Gaudium Polgári Társulás szervezte.
Az adventi hangverseny szereplői a
VMK kórusai voltak: a Jókai Mór alapiskola
Kicsinyek Kórusa – Pfeiferlik Annamária;
Gyermekkara – Bartal Éva és Gaudium vegyes
kara – Stirber Lajos; a Kantantína női kamarakórus
– Katarína Čupková; a Csemadok
helyi szervezetének Concordia vegyes kara
– Stubendek István vezetésével. Az ünnepi
hangversenyen vendégszerepeltek: a koloni
Zobor Hangja vegyes kar – Balla Viktória és
Varga Imre vezetésével, valamint (Komárom
szülötte) Rácz Csaba gordonka - és Vincze
Mária zongoraművész.
Az est szóvivője Csengel Mónika üdvözölte
a kedves közönséget; köszöntötte a város alpolgármestereit:
Dr Hortai Évát és Szabó Béla
mérnököt, akik a jelenlétükkel megtisztelték
a rendezvényt. A hangverseny nyitányaként
30
az egyesített kórusok közös előadásában,
Kodály Zoltán – Dr. Vargha Károly: Fények
ragyogása című kórusműve hangzott el
Stirber Lajos vezényletével. Azután Katarína
Čupková szlovák nyelven, Stirber Lajos magyarul
emlékezett Kodály Zoltánra. Mint
elhangzott: Ha valakitől kijár a tisztelet, a főhajtás
Kodály Zoltán emlékének, akkor azok
mi vagyunk – a Csallóközben a Mátyus-földön,
a Zobor-vidéken élők. A „legjobb magyar
zenész” ugyanis nagyon erős szálakkal
kötődött hozzánk. 1905-ben, a Budapesti
Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulmányait
befejező ifjú zeneszerző, Kodály Zoltán Párizsba
is mehetett volna, ő azonban Galántára
és környékére jött első népdalgyűjtő útjára.
Mint írta:”Hátizsákkal a vállamon, bottal a
kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam
el a Csallóközbe.”, ahonnan egy Párizsban
tartózkodó barátjának ezt írta: „Nem
hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz.(...)
Azt hiszem ez szebb, mint Párizs”. Még az év
végén Mátyus-földi gyűjtés címmel megjelent
első népdalpublikációja. Erre figyelt fel Bartók
Béla, ekkor kezdett érdeklődni a gyűjtés
iránt, innen indult el kettejük életre szóló
barátsága. Mint azt Kodály Zoltán a későbbiekben
megfogalmazta: „...feltetszett előttünk
egy a népből újjászületett művelt Magyarország
képe. ennek megvalósítására rászántuk
életünket.” Közös tervet dolgoztak ki: Bartók
Békés megyéből indult délre és kelet felé, Kodály
északon (Nyitra megyében) és nyugaton
folytatta a gyűjtést. A Zobor-vidék valóságos
kincsesbányának bizonyult. Az ott gyűjtött
dalok közül rangos kórus- és színpadi műveiben
jónéhányat feldolgozott. A (talán)
leggyakrabban előadásra kerülő – mélyen a
galántai hagyományban gyökerező – Galántai
táncok című zenekari művével is rólunk ad
hírt a világnak. Sőt, annak partitúrájában ez
olvasható: „Galántán töltötte a szerző gyermekkora
legszebb hét esztendejét.” A magyar
Dalosegyesület Országos Szövetsége, már az
1942-es esztendőt is Kodály-évnek nyilvánította.
Kodály Zoltánt Galánta is vendégül
hívta. 1943. május 30-án (a meghosszabbított
Kodály-év alkalmával) Galánta város nagy
ünnepséget rendezett tiszteletére; a város
díszpolgárává avatta. Az Esterházy-parkban
a környező falvak iskolásai, (mintegy ezer
fiatal) közös énekléssel köszöntötte. Kodály
Zoltán akkor, ott (többek közt) így szólt az
egybegyűltekhez: „Rozi! Ágnes! Hol vagytok
És a többiek, a vágai, vízkeleti, taksonyi derék,
daloskedvű lányok, apám tovatűnt drága
cselédei, merre vagytok Eljöttem Galántára,
hogy itt mindenki előtt megköszönjem nektek,
ti kedves, mosolygós, dolgos parasztlányok,
örök, leróhatatlan hálára kötelező, múltba
veszett professzoraim, hogy tőletek tanulhattam
meg a legelső magyar dallamot, hogy (...)
általatok tudtam meg, nemzetem legjavától,
mi a magyar zene, s hogy van magyar zene.”
Kodály Zoltánról megemlékezni erkölcsi kötelességünk;
„professzorunk” saját példájával,
egész életművével – örök érvényű tanításával
ma is mutatja a nemzettudatunk megőrzéséhez
vezető utat: ...addig élünk, míg nem feledjük,
mik vagyunk... Ami megtartott Európában
idáig, majd csak megtart ezután is. Mi
lehet az Nem az, amiben alkalmazkodtunk,
hasonlóak lettünk környezetünkhöz, hanem
amiben különböztünk tőle. Hisz ha mindenben
hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a
magyarság. ... Kultúrát nem lehet örökölni.
Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha
minden nemzedék újra meg újra meg nem
szerzi magának.”
Az emlékhangverseny záróakkordjaként, az
egyesített kórusok – az összkar, Kodály Zoltán:
Adventi ének és Esti-dal című kórusműveit
énekelte Stubendek István vezényletével.
A Tiszti pavilon dísztermét zsúfolásig megtöltő
közönség a fellépőket mindvégig nagy
tetszéssel fogadta; gyakran csattant fel vastaps.
A szervezők és a fellépők nagy örömére
most is bebizonyosodott: Komáromban van
igény a kórusmuzsikára, a nemesebb zenére,
a „valódi” kultúrára is. Csak a helyi médiák
részéről nincs igény, azok – magukat minősítve
– szinte teljesen ignorálják az ilyen jellegű
rendezvényeket: nem vesznek részt propagálásukban
és hírt sem adnak felőlük.
A fellépők köszönik a VMK minden dolgozójának
– Varga Anna igazgatónővel az élen
– a mindenkori korrekt együttmunkálkodást,
a Tímea Virágszalonnak és a Klapka Vigadónak
a támogatást.
Stirber Lajos