2008. január - Szövetség a Közös Célokért
2008. január - Szövetség a Közös Célokért
2008. január - Szövetség a Közös Célokért
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
NEMZETI KULTURÁLIS<br />
HAVILAP<br />
3. ÉVFOLYAM 1. SZÁM<br />
<strong>2008.</strong> Boldogasszony hava<br />
30,– Sk 210,– Ft 1,– €
Kedves Olvasók!<br />
A statisztikák – állítólag – bizonyítják: ha<br />
egy új lap kibírja az első esztendőt, akkor<br />
fennmarad. Az ITTHON fejlécén már a<br />
harmadik évfolyam szerepel ugyan, de<br />
2006-ban csupán egyetlen, bemutatkozó<br />
számot jelentettünk meg, a tűzpróba<br />
2007 volt. Bízzunk hát a statisztika igazában<br />
és találjuk meg helyünket a számtalan<br />
magyar és más nyelvű újság, folyóirat<br />
és lap tülekedésében. 2008, – ha az Isten<br />
továbbra is megsegít – az Itthon helyzetének<br />
megszilárdulása lehet; gyarapodhatnak<br />
előfizetőink, anyagi és erkölcsi<br />
támogatóink, megkapaszkodhatunk a<br />
magyarországi „piacon” is, hiszen jelentős<br />
irántunk az érdeklődés. Reménykedjünk<br />
hát!<br />
Ezúton is köszönöm minden munkatársam<br />
önzetlen, ingyen végzett eddigi<br />
munkáját. Az ő ragaszkodásuk engem<br />
is erősít. Köszönöm olvasóink hűségét,<br />
fizetség nélkül dolgozó terjesztőink támogatását<br />
és köszönöm a lap anyagi<br />
hátterének biztosításán fáradhatatlanul<br />
dolgozó Hrubík Béla, országos Csemadok<br />
elnök erőfeszítéseit. Senki sem állíthatja,<br />
hogy az Itthon pár ember ügye.<br />
Az eddigi visszhangok egyértelműen jelzik,<br />
hogy nemzeti kulturális havilapunk<br />
fontos feladatot tölt be a magyarságtudat<br />
felébresztésében és erősítésében; hogy<br />
nem kizsákmányolandó, hús-vér robot<br />
az ember, hanem lelke van, így feladata a<br />
szeretetteljes világ megteremtése. A magyarság<br />
küldetése éppen ez.<br />
Segítsük egymást, s a haza fényre derül!<br />
Batta György<br />
Köszönjük<br />
a Csemadok nagymegyeri, érsekújvári, nánai, ipolysági, jókai, zonci, szepsi,<br />
ipolyszakállasi, százdi, ímelyi, szalkai, vágai, komáromi, udvardi, ipolynyéki,<br />
pozsonypüspöki, losonci, hontfüzesgyarmati, kalondai, vajáni, ekecsi, apácaszakállosi,<br />
zsélyi alapszervezetének valamint a Csemadok Területi Választmányainak, hogy<br />
részt vesznek lapunk terjesztésében.<br />
Köszönjük<br />
Varga László, Kajtor Pál, Baranyai Anna, Dániel Erzsébet, Duray Éva, Jámbor Mónika,<br />
Vincze Julianna, Takács András, Bodzsár Gyula, Czékus Péter, Farkas Róbert,<br />
Duba Ernő, Pekár József, Vendégh Piroska, Szőke Istvánné, Nagy Rozália, Solymos<br />
László, Mede Vencel, Morvay Péter, Balla Igor, Máté László, Tarcsi Imre, Pázmány<br />
Péter, Petheő Attila, Lajos Zoltán, Czékus Péter, Deminger László, Pálinkás Márta,<br />
Lukács Béla<br />
Mihályi Molnár László, Molnár Bence, Babindák István és Ernő, Böszörményi István,<br />
Urbán Aladár, Urbán Árpád és Őszi Eszter áldozatos munkáját, illetve támogatását..<br />
Köszönjük<br />
magyarországi barátaink: Balczó András, Rókusfalvy Pál, Kellermayer Miklós, Nemes<br />
Andrásné, Hanga Éva, Szidiropulosz Archimédesz, Kolczonay Katalin, Bodosi<br />
György, Kondor Katalin, Sunyovszky Sylvia és Fekete György önzetlen segítségét.<br />
Az Itthon a Felvidéken a Madách Posonium boltjaiban és a Csemadok Területi<br />
Választmányai irodáiban kapható. Szeretnénk, ha a lap mindegyik településünkre<br />
eljutna. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik nem pénzért, hanem<br />
magyarságtudatuk megéléseképpen hajlandók (szívesen) terjeszteni az ITTHON-t!<br />
OTP Banka Slovensko –<br />
havilapunk<br />
hivatalos támogatója<br />
A tartalomból:<br />
Kegyelem életfogytig<br />
Molnár Imre könyve<br />
Esterházy Jánosról<br />
Számadás helyett<br />
Hrubík Béla országos<br />
elnök a Csemadokról<br />
A IX. Egressy Fesztivál<br />
gyorsmérlege<br />
Juhász Dósa János írása<br />
6-7.<br />
10-11.<br />
12-13.<br />
Bíborpiros szép rózsa<br />
Huszár Ágnes összefoglalója<br />
14-17.<br />
Takács András: A Szőttes<br />
Gondolatok egy<br />
ősbemutató kapcsán<br />
Hűség az atomfizikához<br />
Duka Zólyomi Árpád<br />
az EU parlamentjéről<br />
20-21.<br />
28-29.<br />
M.Nagy László: Személyfotók<br />
Hogyan fényképezzünk arcot<br />
38-40.<br />
Figyelem! A lapunkban bemutatott Esterházy-könyvet, melyet Molnár Imre történész állított össze dokumentumok alapján, a Csemadok<br />
Országos Választmánya segítségével /is/ be lehet szerezni. Egy példány ára 220.- korona. Az érdeklődők elektronikus postán<br />
is kérhetik a kötetet a csemadok@csemadok.sk e-mail címen. Örömmel vennénk, ha ez a fontos mű eljutna minden gondolkodó<br />
magyarhoz, minden községi és iskolai könyvtárba.!<br />
➤<br />
➤<br />
Címlapunkon<br />
és a 2. oldalon<br />
(Tűzijáték<br />
Esztergomban)<br />
M. Nagy László<br />
felvételei<br />
<br />
<br />
<br />
lej<br />
Itthon – Nemzeti Kulturális havilap. Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony<br />
Főszerkesztő: Batta György<br />
Megjelenik<br />
a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma<br />
és a Szülóföld Alap támogatásával.<br />
Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR –<br />
program Kultúra národnostných menšín 2007<br />
Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma<br />
Bejegyzési szám: 3655/2006 • Megjelenik 5000 példányban.<br />
A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava<br />
Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: itthon.press@gmail.com<br />
Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o.<br />
A lap olvasható a www.felvidek.ma honlapon is<br />
ITTHON 3
A MAGYAR SZENT KORONA<br />
Harminc éve ismét itt vagy velünk,<br />
Szent Koronánk!<br />
1978 január ötödikén éjjel különgép fedélzetén Budapestre érkezett legbecsesebb ereklyénk,<br />
a magyar nemzet legkifejezőbb jelképe, a Szent Korona. Koronánkat a második<br />
világháború utolsó hónapjaiban, amikor a budai Vár körül már csaknem teljesen<br />
bezárult az ostromgyűrű, a koronaőrök menekítették ki az országból. Eredetileg Németország<br />
volt az úticéljuk, de csak Ausztriáig jutottak, majd - a Koronára jellemző<br />
módon, - tehát isteni előrelátás hatására – az Egyesült Államokban talált menedékre<br />
az ereklye. Vitéz Pajtás Ernő, a koronaőrök parancsnoka ugyanis úgy döntött, hogy a<br />
magyar nép kincsét biztonságosabb lesz ideiglenes megőrzésre az Egyesült Államokba<br />
elhelyezni. Kérését Eisenhower, az USA amerikai haderejének európai parancsnoka<br />
teljesítette.<br />
A második világháború végeztével, a kommunista hatalom átvétele előtt Nagy Ferenc,<br />
Magyarország miniszterelnöke arra kérte a nyugati hatalmakat, hogy amíg idegen<br />
megszállás alatt van az ország, ne adják vissza a Szent Koronát.<br />
A Koronát tehát az egyesült Államok<br />
arany kincsét őrző Fort Knoxba vitték,<br />
ahol 1978-ig tartózkodott. A fordulat<br />
Jimmy Carter elnöklése idején következett<br />
be, amikor ereklyénk hazatérhetett. Ennek<br />
is megvannak az előzményei. Carter elnök<br />
és felesége a hetvenes évek végén a Házat-Hazát<br />
mozgalom keretében Magyarországon<br />
dolgozott egy rászoruló család<br />
otthonának építésén. Az elnök felesége<br />
fűrészelés közben elmondta kalákában<br />
dolgozó magyar munkatársainak, hogy<br />
álmot látott: férjének „haza kell engednie<br />
Szent Koronát.” Carterné természetesen<br />
elmondta álmát a férjének, aki egyetértett.<br />
Szerencsénkre a hazahozatal engedélyezéséről<br />
nem a kongresszusnak kellett döntenie<br />
– elégséges volt Carter elnöki rendelete.<br />
Igy hát valamennyi magyar hálával tartozik<br />
Jimmy Carter baptista, mélyen hívő<br />
közjogi méltóságnak, aki – valószínűleg<br />
– ezért vesztette el a következő választást.<br />
Döntése ugyanis szinte mindegyik<br />
amerikai magyar ellenérzését kiváltotta<br />
– akkoriban kétmillió honfitársunk élt az<br />
USA-ban, – hiszen még Magyarországon<br />
tarztózkodtak a szovjet csapatok...<br />
A Korona azonban bizonyította, hogy<br />
időben érkezett haza, mert bár eleinte<br />
a nemzeti Múzeumba „dugták”, mégis<br />
vonzani kezdte a magyarokat. 1978-ban<br />
és 1979-ben például egymillióan tisztelegtek<br />
előtte!<br />
A Házat-Hazát alapítvány nevében koronamást ad át, Jimmy Carter elnöknek Callmeyer Ferenc építész és Lőrincz Kálmán alapítványi elnök.<br />
4
A MAGYAR SZENT KORONA<br />
A nemzeti jelkép hazaérkezése gyönyörű,<br />
szelíd koronakutatási forradalmat eredményezett.<br />
Elkezdődött a Korona vizsgálata,<br />
ötvös- és aranyművesek, fizikusok<br />
és művészettörténészek tanulmányozták<br />
minden egyes elemét. Szelényi Károly<br />
többszáz felvételt készített róla, különkülön<br />
a szentképeiről is. (Ezeket a fotókat<br />
láthatjuk azóta a legtöbb kiadványban.) A<br />
Korona eredetéről, tulajdonságairól, őrzéséről,<br />
történetéről,stb. ma már többszáz<br />
könyv és többezer tanulmány áll rendelkezésre.<br />
Hála és köszönet Orbán Viktor<br />
kormányának, – amely a Százak Tanácsa<br />
javaslatát megefogadva a Nemzeti Múzeumból<br />
az Országház kupolacsarnokába<br />
vitette az ereklyét. Bárki megtekintheti –<br />
gyönyörködhet benne, imádkozhat hozzá,<br />
fényképezheti.<br />
az amerikai birodalom politikája és milyen<br />
törpe politikus George Bush Jimmy<br />
Carterhez viszonyítva.<br />
Ha valaki nem a média világából rakja<br />
össze a Kárpát-medence és benne a magyarság<br />
mai képét, összefoglalva a három<br />
évtized – a Szent Korona hazaérkezése<br />
óta eltelt idő – eseményeit, mert tudja,<br />
hogy a világon egyedülálló, beavató Koronánk<br />
mindenkor hatással van a történelmünkre,<br />
akkor bizonyára számba veszi,<br />
mi történt azóta és történik folyamatosan<br />
az ú.n. anyaországban és a határon<br />
túli térségben. Íme:<br />
Mindent elmond a „hivatalos” magyar<br />
politikáról, hogy a Korona hazatérésének<br />
harmincadik évfordulóját állami szinten<br />
figyelembe sem vették. A megemlékezést<br />
civilek kezdeményezték és valósították<br />
meg a budavári Nagyboldogasszony koronázó<br />
főtemplomban, ismertebb nevén<br />
a Mátyás-templomban. Az istenháza<br />
január hatodikán zsúfolásig megtelt. A<br />
hálaadó szentmisét Varjú Imre kanonok<br />
mutatta be, a bensőséges ünnepséget a<br />
Magyar kornaőrök Egyesülete és a Történelmi<br />
Vitézi Rend szervezte. A misén<br />
egyetlen közjogi méltóság, (illetve annak<br />
képviselője) sem vett részt, pedig meghívást<br />
kapott Sólyom László köztársasági<br />
elnök, Szili Katalin házelnök és az amerikai<br />
nagykövet is. Az utóbbi hiánya pontosan<br />
jelzi, milyen hatalmasat változott<br />
A nyolcvanas évek végére térségünkben<br />
megbukott a kommunizmus, amely, mint<br />
a korosabbak tudják, nyíltan istenellenes<br />
és így koronaellenes volt.<br />
A térségből kivonultak a szovjet csapatok.<br />
Bármelyik magyar láthatja a Szent Koronát,<br />
- s ez sokak számára meghatározó,<br />
ihlető élmény! Ne feledjük: hosszú századokon<br />
át ez a lehetőség még legjelesebb<br />
gondolkodóink, művészeink, tudósaink<br />
számára sem adatott meg!<br />
A magyar nemzet 2008-ban egyesek szerint<br />
kilátástalan helyzetben van, ám ez<br />
csak a látszat. Megkezdődött nemzetünk<br />
újjászületése, rövidesen hatalmát veszti a<br />
csalásokkal és hazugságokkal „kormányzó”<br />
országvezetés, hiszen a társadalom<br />
csaknem mindegyik rétege szemben áll<br />
vele!<br />
Egyre több magyar ember fordul múltja<br />
hiteles történetének megismerése felé, fedezi<br />
fel küldetését a Földön: a Szent Korona<br />
„üzenete” szerint nem gyűlölködni,<br />
hanem önzetlenül tanítani és gyógyítani<br />
– szeretni kell embertársainkat. A Tízparancsolat,<br />
Jézus tanítása és a Szent Korona<br />
–eszmény hármas egységet alkot.<br />
Ennél tisztább és jóságosabb „ program”<br />
nincs sehol a Földön.<br />
Batta György<br />
ITTHON 5
OLVASSUK EL!<br />
A magyarok szenvedő Krisztusa volt<br />
Molnár Imre dokumentum könyve Esterházy Jánosról<br />
Alapmű született. Olyan jelentőségű, mint<br />
amilyen Fárbry Zoltán naplójának megjelentetése<br />
volt 1991-ben. /Üresjárat 1945-<br />
1948/ A Kegyelem életfogytig – Esterházy<br />
János szenvedés-történetének dokumentumai<br />
Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései<br />
alapján c. – kötetet Molnár Imre történész<br />
állította össze, szerkesztette és látta<br />
el jegyzetekkel. Az ötvenes éveink elején<br />
járó felvidéki születésű kutató azon kevesek<br />
egyike, aki szorgalma és tehetsége mellé az<br />
empátia , a beleérzés tálentumát is megkapta.<br />
Nemcsak követi és rendszerbe állítja a<br />
történéseket, a szereplők sorsát is képes átérezni.<br />
Esterházy János és családja megpróbáltatásait<br />
tanulmányozva erre bőven nyílt<br />
lehetősége – egy márkás gépkocsival közlekedő<br />
huszadik századi szent és legszűkebb<br />
környezete a szülei, a nyitraújlaki otthon és<br />
lánytestvérei elevenednek meg a könyv lapjain.<br />
Már a borító is sokatmondó – az ereje<br />
teljében lévő, széparcú férfi és a lipótvári<br />
börtönben készült politikai fogoly arcmása<br />
látható rajta. A rab tekintete nem tükröz<br />
elkeseredettséget – lelki béke sugárzik róla.<br />
Molnár Imre könyve /kiadta a Magyar Egyháztörténeti<br />
Enciklopédia Munkaközösség<br />
és a Historia Eccleasiastica Hungarica<br />
Alapítvány, felelős kiadó Várszegi Asztrik,<br />
támogató az Esterházy Privatstiftung/ néhány<br />
fényképdokumentumot is tartalmaz:<br />
ezek egyikén, a boldog családot ábrázoló<br />
fotón, nem sokkal édesapja halála előtt a<br />
gyermek Esterházy Jánost is láthatjuk szülei<br />
és testvérei körében. Nem tudok szabadulni<br />
a felismeréstől: a pár hónapos Jánoska arca<br />
a kisded Jézus - arcra emlékeztet - a legtöbb<br />
festményen ezeket a vonásokat és ezt a tekintetet<br />
látni.<br />
Történelmünkben a tehetséges és jólelkű<br />
grófok óriási szerepet játszottak – a magyar<br />
nemzet pusztítása az arisztokrácia szétverésével<br />
/is/ járt. Az erdélyi, máig háborús<br />
bűnösnek tekintett Wass Albertet még az<br />
amerikai emigrációban is megpróbálták<br />
megölni a román titkosügynökök – két<br />
megcáfolhattalan bizonyíték van rá. Szülőföldjén<br />
Esterházy János is háborús bűnös,<br />
holott éppen olyan ártatlan mint erdélyi<br />
sorstársa.<br />
Molnár Imre könyve egy lezárt élet tanulságait<br />
teszi elénk: gróf Esterházy János a börtönökben<br />
is éppen olyan tiszetességgel és<br />
erkölccsel közeledik embertársaihoz, mint<br />
ahogyan azt politikusként a közéletben tet-<br />
6<br />
Molnár Imre a mírovi Esterházy János megemlékezésen.
te: nem gyűlölködik, úgy véd magyar érdekeket,<br />
hogy abban ellenfelei sem tudnak kifogást<br />
találni. Nem sérteget, hanem elemez<br />
és tanít, felmutatja a kor ellentmondásait és<br />
brebizonyítja, hogy szlovákoknak és magyaroknak<br />
össze kell fogniok, mert ez az az<br />
erő, amely a történelem viharaiban záloga<br />
lehet a megmaradásnak. (Aki a két ország<br />
közötti kapcsolatok alakulását követi a huszonegyedik<br />
század első évtizedének végén,<br />
aligha lehet elégedett, viszont mélységesen<br />
igazat adhat Esterházy Jánosnak. Megállapíthatja<br />
– politizálni csak úgy érdemes,<br />
ahogy „a legnagyobb felvidéki magyar” tette<br />
– csak az szolgálja a közösséget.)<br />
Molnár Imre könyve öt fejezetből, valamint<br />
ajánlásból, bevezetőből, függelékből és utószóból<br />
áll. A beszédes fejezetcímek: Az elveszített<br />
édenkert - Mycielskiné Esterházy<br />
Mária, Esterházy János húgának írása az<br />
újlaki szülőiházban töltött gyermekkorról:<br />
Esterházy Mária naplója, Esterházy János<br />
börtönjegyzetei, Esterházy János életútjának<br />
főbb állomásai, Esterházy János keresztútja.<br />
A kiválasztott emberek sorsát az Isten<br />
valószínüleg születésük pillanatától megtervezi,<br />
hiszen ők lesznek a pédaképek, az<br />
életük hitelességével tanító mesterek. Igy<br />
lehet ez a mi mártírunk esetében is, hiszen<br />
már a család, melybe beleszületik, a nemesnek,<br />
a jónak és az erkölcsösnek meleg fészke<br />
– a nyitraújlaki kastély kis kápolnájában<br />
az édesanya naponta imádkozik, a korán elhunyt<br />
édesapa búcsúszavai a halálos ágyon<br />
egy életre érzelmi alapot teremtenek.<br />
A gyönyörű könyv szerzője ezzel kezdi bevezető<br />
írását: A kötetben közölt naplók, levelek<br />
és feljegyzések Mycielskiné Esterházy<br />
Mária hagyatékában maradtak fenn. Több<br />
mint harminc évig rejtette őket egy csomag<br />
Lengyelországban. E hosszú idő eltelte óta<br />
Mária öt gyermeke közül egyiknek sem volt<br />
Molnár Imre Ipolyságon született 1956-<br />
ban. 1976-ban az ipolysági gimnáziumban<br />
érettségizett, majd magyar–történelem–szociológia<br />
szakon oklevelet szerzett a budapesti<br />
Eötvös Loránd Tudományegyetemen.<br />
Felesége a lengyel Sagun Zdislawa teológusszociológus.<br />
Az Esterházy-könyv szerzője<br />
volt kormányfőtanácsos, múzeumi munkatárs,<br />
a Magyarságkutató Intézet történésze;<br />
a lengyel kultúra szakértőjeként dolgozott a<br />
Magyar Köztársaság varsói nagykövetségén.<br />
Számos tanulmány, könyv és fordítás szerzője.<br />
Napjainkban a Magyar Köztársaság<br />
Külügyminisztériumának munkatársa, aki<br />
példás kapcsolatokat ápol szülőföldjével, hiszen<br />
kutatási területe a kisebbségi magyarság<br />
története Szlovákiában.<br />
elegendő lelkiereje ahhoz, hogy felbontsa az<br />
édesanya hagyatékában fennmaradt csomagot,<br />
s annak tartalmán keresztül betekintsen<br />
saját gyermekkora keserves esztendeibe. Erre<br />
csak az Esterházy János halála ötvenedik<br />
évfordulóján meghirdetett emlékév kaocsán<br />
került sor, elsősorban Mária fia, Mycielski<br />
Péter jóvoltából. Ő nemcsak felkutatta, s<br />
hozzáférhetővé tette édesanyja hagyatékát,<br />
hanem feleségével együtt közreműködött annak<br />
feldolgozásában is.”<br />
E sorok írója 2007 őszén ott volt a párkányi<br />
Esterházy-konferencián és látta, amint<br />
Mária fia, Péter gróf elsírta magát a csomag<br />
kibontására emlékezve... Mélyen az emlékezetembe<br />
vésődött, megrendítő pillanatok<br />
voltak ezek.<br />
A könyvből sugárzik Esterházy és családja<br />
tisztasága, mély embersége. Molnár Imre<br />
alapművet tett le az asztalunkra, melynek<br />
ott a helye minden magyarlakta település<br />
könyvtárában és iskolájában. Talán nem<br />
kell magyarázni, hogy miért. Hetényi József,<br />
Esterházy szovjet-gulag táborbeli rabtársa<br />
a magyarok szenvedő Krisztusának<br />
nevezte Esterházyt, aki éppen ott, a szovjet<br />
gulagok poklaiban vált nemzetünk Krisztusává...<br />
Egy másik fogolytársa, a szlovák<br />
Ján Bošňak, a nyitrai szeminárium nyugalmazott<br />
rektora, így fogalmaz: „...Elmondhatom,<br />
hogy Esterházy hősiesen viselte a<br />
szenvedéseket, s egyáltalán nem veszítette<br />
el sem emberi, sem lelki méltóságát azzal,<br />
hogy éveket kellett a börtönrács mögött eltöltenie.<br />
E belső tartáson és méltóságon is<br />
a mély hite sugárzott át. Ő lelkileg tudott<br />
győzni. Legyőzte nemcsak a börtön világát,<br />
hanem azt a külsőt is, azt, amit a külső világ<br />
jónak és érdekesnek tart, s amiben a világ<br />
fiai boldogulásukat keresik. Ő mindezeken<br />
felül tudott emelkedni.”<br />
Batta György<br />
OLVASSUK EL!<br />
Ajánlás<br />
Megrendítő dokumentumkötetet tart<br />
kezében az Olvasó. Súlya a német<br />
koncentrációs táborokat megjárt rabok<br />
visszaemlékezéseihez mérhető. A<br />
„Kegyelem életfogytig” című, könyvben,<br />
a felvidéki magyarság máig kellően<br />
nem ismert mártírpolitikusának,<br />
Esterházy Jánosnak szenvedéstörténetével<br />
ismerkedhetünk meg. Írója a<br />
mellette testvéri hűséggel kitartó és<br />
távolból együttszenvedő húga, Mariska.<br />
Miközben e Veronika-lelkületű<br />
asszony naplóját, leveleit olvassuk,<br />
lapról lapra haladva kapunk leckét és<br />
tanúságtételt a hithez és szabadsághoz<br />
való állhatatos ragaszkodásról,<br />
a rideg börtönfalakat is átmelegíteni<br />
képes szeretetről.<br />
Két ember szabadságra áhítozó, a<br />
kommunista diktatúra gúzsában történő<br />
vergődéséből így rajzolódik ki<br />
előttünk a csehszlovákiai magyarság,<br />
s egyben egy egész társadalom rabsorsa<br />
is. A magyarság szellemi vezetőjét,<br />
Esterházy Jánost 1947-ben Pozsonyban<br />
halálra ítélték, de ott a börtönrácsok<br />
mögött is az emberség és<br />
életszentség olyan fokára jut el, hogy<br />
számára már nem létezik sem „zsidó,<br />
sem pogány, sem görög”, mert az ő<br />
szemében mindannyian egyformán<br />
kiszolgáltatottak és rászorultak voltak,<br />
akiknek szenvedését ő, krisztusi<br />
szeretetet sugárzó jelenlétével igyekezett<br />
könnyíteni.<br />
Esterházy János önként vállalt életáldozata<br />
„tágabb családja” a felföldi<br />
magyarság számára a megmaradást<br />
eredményezte. Egyetemessé táguló<br />
szeretettel átitatott mártíromsága<br />
pedig beírta őt a boldoggá avatásra<br />
érdemesült XX. századi magyar vértanúk<br />
sorába. Szívből kívánom, hogy<br />
ez a könyv ezt a csodálatos tanúságtevő<br />
életutat minél több magyar és<br />
nem magyar testvérünkkel is megismertesse,<br />
s belőle erőt meríthessenek<br />
a mindennapi élet terheinek hordozásához<br />
és a megpróbáltatások ellenére<br />
is a hitükben való állhatatossághoz.<br />
E sorokkal ajánlom a Molnár Imre<br />
történész által összeállított kötetet<br />
minden példaképre és lelki bátorságra<br />
vágyó, kedves Olvasó figyelmébe.<br />
Pannonhalma, 2007. december 16.<br />
Várszegi Asztrik főapát<br />
Molnár Imre (jobbról) Esterházy János hugának fiával,<br />
ITTHON Mycielski gróffal a párkányi regionális konferencián.<br />
7
SORSKÉRDÉS<br />
A következő nemzedék legnagyobb<br />
problémája a meddőség lesz<br />
Beszélgetés Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával<br />
A diszkók, az alkohol, a dohányzás és az ajzószerek világában divatjamúltnak tetszhet ez a beszélgetés. Az interjúalany<br />
dr. Téglásy Imre, a magyarországi Alfa Szövetség alapító főtitkára, aki több mint egy évtizede egy termékeny és gondoskodó<br />
anyaország „ihletében” dolgozik. Kedves doktor úr, Ön egyik írásában idézi a Szent Imre hercegről szóló ének<br />
strófáját:<br />
Tündöklő Tsillaga Magyar Nemzetnek,<br />
Ártatlan Virága tiszta életnek:<br />
Szentül neveltettél, nekünk példa lettél,<br />
Szűz Szent Imre!<br />
Az iffiúságnak, és Magyar Országnak,<br />
Te vagy Szószólója s Pártfogója.<br />
8<br />
Tanulmányából kiderül, hogy Imre herceg<br />
lehetne az ifjúságunk példaképe. Miért<br />
Mert Szent Imre okán sokkal inkább egy<br />
intézményesen támogatott, társadalmi<br />
önvizsgálatra lenne szükség, amit mulasztással<br />
vétkezve – sajnálatos módon<br />
– mintha nem végeznénk el. Arra a mozzanatra<br />
szeretném felhívni a figyelmet,<br />
amit a szüzesség, avagy nemi önmegtartóztatás<br />
/szexuális absztinencia/ kapcsán<br />
a középkori magyar szent kultuszából<br />
ma is érvényesnek érzek, amit ápolnunk<br />
kellene, amit a termékenység, mint közjó<br />
védelmében széles körben ismertté kellene<br />
tenni és újra kultusszá kellene emelni.<br />
A tét ugyanis nem kisebb, mint hogy<br />
magunkat és gyermekeinket, fiataljainkat<br />
meg tudjuk-e tanítani arra, hogyan védjék<br />
meg az utolsó nemzeti kincsünknek<br />
tekinthető testi és lelki termékenységet.<br />
Ez úgy hangzik, mint egy sorskérdés.<br />
Az is! A népesedés sorskérdésére nem<br />
adható más, helyes válasz, csak olyan,<br />
amely e két fogalom újjászületése jegyében<br />
építkezik. Az élet kultúrájának és a<br />
halál civilizációjának arról a világméretű<br />
szembenállásáról van szó, amelyben<br />
pusztul Európával együtt a magtalan vagy<br />
meddő, a gyermektelen, természetes termékenységét<br />
idegen istenek oltárán feláldozó<br />
magyarság is. Egy családvédelemmel<br />
foglalkozó nemzetközi konferencián<br />
hangzott el, hogy a következő nemzedék<br />
kétségkívül legnagyobb problémája a<br />
meddőség lesz.<br />
Hihetetlen!<br />
Ha a lombikbébi-programban részt vevő<br />
magyar házaspárok számát nézzük, akkor<br />
bizony Magyarországon is igazolódni<br />
látszik az előrejelzés. Meddőség miatt<br />
egyre több, gyermekre vágyó férfi és nő<br />
kényszerül a nem mindig eredményes, viszont<br />
annál több testi-lelki megpróbáltatást<br />
jelentő beavatkozásnak alávetni ma-
SORSKÉRDÉS<br />
gát. Jelenleg csak Budapesten<br />
százezer meddő házaspárt<br />
tartanak nyilván. A kutatások<br />
néhány éve visszatérő<br />
megállapítása ugyanis,<br />
hogy a tizenéves fiatalok<br />
túl korán, mondjuk ki:<br />
idétlenül, mindössze a<br />
biológiai érésre alapozva,<br />
vagyis már a társadalmi<br />
érés előtt kezdenek nemi<br />
életet élni. Bár a tizenéves<br />
korosztály valamilyen mértékben<br />
saját szüleinek amúgy<br />
sem mindig tökéletes magatartását<br />
képezi le, még ennél is<br />
veszélyeztettebb a magatartásmodell,<br />
amelyet a média által megjelenített<br />
eszményekből formálnak. A<br />
gyermeteg célszemély nem tudhatja,<br />
hogy e modern „hősöket”<br />
körmönfont piacépítési<br />
módszerek alkalmazásával<br />
agyalják ki, hogy őt minél<br />
előbb vásárlóvá gyúrják.<br />
Mit tehetnek Önök, hogy<br />
megváltozzon ez a helyzet<br />
és a fiatalok megtudják,<br />
becsapják őket ezért<br />
tönkretehetik az életüket<br />
Külföldi példa nyomán<br />
meghonosítottunk egy<br />
magyar programot. Az egri<br />
Sancta Maria Általános Iskola,<br />
Gimnázium és Kollégium<br />
önként jelentkező tizenéves leány<br />
tanulói a résztvevői. A program<br />
pszichopedagógiai módszere a szabad<br />
akaraton alapuló választás felelősségére<br />
épül.<br />
Legyen szíves, mondja el, mi a program<br />
lényege<br />
Te választasz! – figyelmezteti a termékenységvédelmi<br />
klub tagjait a program<br />
az előttük álló két irányra. Választhatod<br />
az élvezetek hajszolását diszkókban, alkohollal,<br />
dohánnyal, kábítószerrel, korán<br />
kezdett nemi élettel s ezekkel együtt a<br />
korai kiégést /depresszió/, nemi betegség,<br />
abortusz, újszülött gyilkosság, korai<br />
szülés vagy kényszerű örökbeadás egészségtelen<br />
állapotát. De választhatod azt is,<br />
hogy tested és lelked, képességeid edzésével<br />
egyéniséged és tehetséged nevelésével<br />
érsz el sikereket egyéni és közösségi<br />
világodban, amikor sportolsz, tanulsz,<br />
zenélsz, s közben komolyan készülsz jövendő<br />
pályádra és a családalapításra. A<br />
program célja nem az, hogy a<br />
serdűlőket elriassza a nemiség<br />
építő értékeitől! Sokkal<br />
inkább arra ügyel, hogy az<br />
eltérő biológiai és társadalmi<br />
érés közötti konfliktust<br />
– a serdülő tizenéves korban<br />
lesz „nő” vagy „férfi”,<br />
de csak huszonéves korba<br />
jut el a házasságkötésig<br />
– építő módon oldja fel.<br />
Az egészséges nemi élettel<br />
együtt járó testi és lelki<br />
termékenység nem küszöbölhető<br />
ki sem gumióvszerekkel,<br />
sem kémiai anyagokkal. A férfi és<br />
a nő érett szerelmében megjelenő<br />
testi és lelki egység olyan egyetemes<br />
alapérték, amit a házasság fogalmába<br />
építve fokozottabban kellene<br />
védelmeznünk a multinacionális<br />
gyógyszeripar és a média<br />
által divattá emelt elméletek<br />
és technikák ellen. /Homoszexualitás,<br />
fogamzásgátló<br />
szerek szedése, abortusz,<br />
művi meddővé tétel./<br />
A program másik jelmondata<br />
az idő előtt leszedett<br />
gyümölcsre, az elsietett,<br />
idétlen magatartásra utalva<br />
arra int, hogy „meg ne<br />
romoljunk, mielőtt megérnénk!”<br />
Egy magyar társadalomtudós<br />
mondta, hogy a<br />
gyermek „közjó”. Ezt a közjót<br />
már most hatékonyan szolgálhatnánk<br />
az általam körvonalazott nemi<br />
egészségvédelmi neveléssel.<br />
Dr.Téglásy Imre rendelkezésünkre bocsátotta az Anya-Ország Alapítványnak, mint az<br />
Alfa Szövetség társult tagjának a XXIII. Életvédő Zarándoklat után közzétett nyilatkozatát.<br />
Ennek egyik pontjában ez áll: „Tudatosítjuk, hogy a hazánkat sújtó abortuszjárvány,<br />
vagyis a magzati életkorukat élő gyermekek életének sebészeti, vegyi vagy más<br />
eszközökkel történő kioltása és az áldott<br />
állapotot inkább tehernek érző szülők termékenységének<br />
megkárosítása az egyéni<br />
tragédiákon túl Európa és azon belül a<br />
magyar nemzet folyamatos és súlyos romlását<br />
jelzi és mindannyiunkat végpusztulásba<br />
dönt!”<br />
A zarándoklat eseménye volt a szombathelyi<br />
Markusovszky Lajos Kórház parkjában<br />
a hatmillió magyar magzat-áldozat<br />
emlékére „emeltetett” 60 szál rózsa, majd<br />
a jövő nemzedékek háborítatlansága reményében<br />
ugyanott elültetett Életfa.<br />
(Tihanyi)<br />
ITTHON 9
I. évfolyam, 1. szám. A Csemadok Országos Választmányának kulturális rovata<br />
Tisztelt Olvasó,<br />
tisztelt Csemadok tagok!<br />
Az új esztendő küszöbén illik mérleget<br />
vonni és bátran szembenézni az<br />
elkövetkező év kihívásaival. Az ITT-<br />
HON havilapon belül egy új rovattal<br />
jelentkezünk FÁKLYA néven. Ebben<br />
szeretnénk a szervezeti élet mindennapjait,<br />
bajait és örömeit, sikereit és kudarcait<br />
bemutatni. Vagy éppen a terveit,<br />
szakmai elképzeléseit. Mindenesetre<br />
elmondhatjuk, hogy ennek a rovatnak<br />
a megteremtésével újabb lépést tettünk<br />
előre. Nem nagyot, mert ez most nem a<br />
mesebeli ,,hétmérföldes csizmák” ideje.<br />
Csak olyan hazai ,,tyúklépést”. Egy lépést,<br />
melyet még belátunk, megőrizhetünk<br />
az ,,ószlovák”hegyek árnyékában,<br />
az egyre szűkülő tájhaza apró dombjai,<br />
folyói között. Teret szeretnénk biztosítani<br />
a vélemények ütköztetésére, rendezvényeink<br />
beharangozására, hogy<br />
az alapszervezetekben szorgoskodó<br />
kultúra-napszámosok érezhesék, van<br />
lehetőségük, fórumuk a párbeszédre.<br />
Fontosnak tartjuk ezt, hiszen az elmúlt<br />
években csak nagyon kevesen hallatták<br />
hangjukat a legnagyobb kulturális szervezetünk<br />
háza tájáról. Ennek egyik oka<br />
minden bizonnyal az volt, hogy nem<br />
volt hol a hangjukat hallatni. Kérünk<br />
tehát mindenkit, aki a Csemadok nagy<br />
családjának a tagja, vagy éppen csak véleménye,<br />
közölni valója van, hogy bátran<br />
mártsa bele pennáját a tintába, hogy<br />
a kalamárisok kiürültével szellemiekben<br />
gyarapodjunk, gazdagodjunk, a hazai<br />
magyarság javára, örömére. A kételkedőknek,<br />
a bátortalanoknak a búslakodóknak<br />
és a reményt vesztetteknek Ady<br />
Endre soraival üzenjük:<br />
,,Most percemberkék dáridója tart,<br />
De építésre készen a kövünk,<br />
Nagyot tenni mégis mi jövünk,<br />
Nagyot, szépet, emberit, s magyart!”<br />
Számadás helyett<br />
Sokat gondolkodtam, vajon hogyan<br />
kezdjem a beszámolómat, hiszen annyira<br />
szerteágazó, sokrétű és gazdag tevékenységgel<br />
teli évet hagytunk magunk mögött,<br />
hogy gyakorlatilag már ez a tény is behatárolja<br />
a lehetőségeimet. Mégis, a számadás<br />
elengedhetetlen, pusztán önmagam<br />
miatt is, hiszen a felvidéki magyarság legnagyobb<br />
civil szervezetéről van szó, ami<br />
tetszik, nem tetszik, még mindig a legnagyobb<br />
befolyással bír a hazai magyarság<br />
önazonosságának megtartásában.<br />
A legfontosabbnak tartom, hogy tavaly<br />
anyagiak hiányában egyetlen országos,<br />
regionális és helyi rendezvényünk sem<br />
maradt el és a hagyományosan jó színvonalon<br />
került megrendezésre, mint az előző<br />
években. Köszönhető ez mindannak,<br />
hogy odafigyeltünk a pályázatok írására,<br />
kellőképpen tudtuk mozgósítani az erőinket,<br />
hatékonyan kerestük meg azokat<br />
az anyagi forrásokat, melyek szükségesek<br />
egy-egy rendezvény létrehozásához.<br />
Természetesen voltak hibák is, melyekből<br />
10<br />
tanulnunk kell, mert, be kell ismerni, sajnos,<br />
hogy egyre nehezebb az embereket<br />
mozgósítani, leültetni a nézőtérre, ami<br />
számos, kitűnő műsort felvonultató fesztivál<br />
kudarca is lehet esetenként. Sokkal<br />
jobban oda kell figyelnünk tehát a reklámozásra,<br />
az emberek megszólítására, a<br />
médiára. Mondhatnám úgy is, hogy professzionálisabb<br />
munkát kell végeznünk<br />
a tájékoztatás terén. Mérhetetlen öröm<br />
számomra, hogy a 2006 decemberében<br />
indított nemzeti, kulturális havilapunk,<br />
az ITTHON megkapaszkodott a hazai<br />
olvasótábornak köszönhetően, és ma már<br />
ismertté vált a csonka Magyarországon<br />
és a tengeren túl is az internet jóvoltából.<br />
Büszke vagyok rá, hogy szinte a semmiből<br />
teremtettünk egy szellemi műhelyt, amely<br />
a hazai kultúrát, a nemzeti megmaradás<br />
eszméjét, gyönyörű, tiszta emberi köntösbe<br />
öltöztette. Képesek voltunk elhinni,<br />
hogy ebben a globalizált világban is létezik<br />
a tiszta emberi hang, – a vox humana<br />
- melyre igény van. Olyan kérdésekkel<br />
foglalkozunk, melyekkel a hazai magyar<br />
olvasó nemigen, vagy csak ritkán találkozik.<br />
Külön öröm számomra, hogy januártól<br />
a Fáklya rovatban jelennek meg hírek<br />
a szervezet munkájáról, ami remélhetőleg<br />
még több helyi szervezetet ösztönöz arra,<br />
hogy véleményét közzé tegye a lapban,<br />
hiszen ez a lap a kultúrában dolgozóknak<br />
és a kultúráltan élőknek készül elsősorban.<br />
Fontosnak tartom, hogy a Szülőföld<br />
Alapnál a Csemadok felkerült az<br />
ún. stratégiailag fontos szervezetek közé,<br />
ami kiemelt támogatást jelent. Ez fontos<br />
a szervezet megmaradása szempontjából,<br />
hiszen az itt elnyert forrásokból közel tíz<br />
év után újra tudunk rendszeresen anyagi<br />
támogatást juttatni a járási irodáinknak.<br />
A kezdeti félelmek után úgy érzem, a magyarországi<br />
támogatási rendszer magára<br />
talált. Persze, mint minden más, amit emberek<br />
irányítanak, tökéletesíthető. Különösen<br />
fontosnak tartom, hogy ezt a fajta<br />
kiemelt támogatást az ígéretek szerint az<br />
elkövetkező három évben is megkaphatjuk,<br />
ami tervezhetővé teszi számunkra is<br />
a munkát.<br />
Fontosnak tartom, hogy a múlt esztendőben<br />
több olyan megállapodást is sikerült<br />
aláírnunk országos szinten, amely<br />
segíteni fogja munkánkat, emeli pályázati<br />
potenciálunkat. Ilyen megállapodás<br />
a szlovák-magyar, immár teljesen megszűnt<br />
és lebontott határszakaszokon területileg<br />
működő Megyei Önkormányzatokkal<br />
való együttműködés – számszerint<br />
hattal – valamint a pozsonyi Nemzeti<br />
Művelődési Intézettel (Národné Osvetové<br />
Centrum) kötött megállapodás. Ez utóbbi<br />
főleg a Csemadok Művelődési Intézetének<br />
jelent szakmai előrelépést, együttműködési<br />
lehetőséget, csoportok, és szakmai<br />
zsűrik cseréjét egymás rendezvényeire.<br />
Tovább mélyítettük az együttműködésünket<br />
a Rákóczi Szövetséggel, ami főleg<br />
a beiratkozási programbeli közös munkáról<br />
szól. Nagyon jó az együttműködés a<br />
Szövetség a Közös Célokért irodáival, főleg<br />
a pozsonyival. Ez a Pozsonyi Magyar<br />
Galéria kiállításai és különböző előadások<br />
közös szervezésében nyilvánul meg. Jó a
kapcsolat a civil szervezetekkel, a pozsonyi<br />
magyar fiatalokkal.<br />
Külön fejezetben kell említenem az<br />
együttműködésünket a Magyar Koalíció<br />
Pártjával, hiszen az elmúlt időszakban és<br />
valószínűleg az elkövetkezendő időben<br />
is számos olyan politikai és társadalmi<br />
kérdés lesz, amelynél napi egyeztetésre<br />
lesz szükség. Ilyen volt tavaly a Pátria<br />
Rádió megmentésének ügye, melynek<br />
érdekében a Csemadok petíciós akcióba<br />
kezdett, és közel 14 000 aláírással bizonyította,<br />
hogy számunkra a Pátria Rádió<br />
kiemelten fontos hírközlő eszköz, mely<br />
nélkülözhetetlen az anyanyelvünkön<br />
való tájékoztatás láncolatában. Ilyen volt<br />
a Beneš-dekrétumok ügye, ami kisebb<br />
politikai vihart kavart a közéletben. De<br />
említhetném még a komáromi Magyar<br />
Kultúra és Duna Mente Múzeuma esetét,<br />
vagy a szlovákiai magyar iskolák ellen irányuló<br />
újabb támadás tényét; az Ifjú Szívek<br />
néptáncegyüttes problémáját, vagy éppen<br />
a civil szervezetek ellen irányuló törvénytervezet<br />
miatti tiltakozást. Mindebből<br />
látni, hogy a Csemadok, bár lényegében<br />
kulturális szervezet, súlyánál fogva kénytelen<br />
bizonyos társadalmi kérdésekben<br />
állást foglalni. Nemcsak a tagság, hanem<br />
a szlovákiai magyar társadalom is elvárja<br />
ezt tőlünk. A sajnálatos és a veszélyes az,<br />
hogy ezt a szlovák kormány nem nézi jó<br />
szemmel és bizonyára megnehezíti majd<br />
a munkánkat. Természetesen a jövőben is<br />
fel kell vállalnunk azt, amit tőlünk a tagság<br />
és a magyar nemzeti közösség elvár.<br />
Ebben az esztendőben új tagkönyveket<br />
adtunk ki, ami a tagság újbóli számbavételét<br />
irányozza elő. Fontos, hogy tudjuk,<br />
mennyien vagyunk. Egy egész évünk lesz<br />
a tagkönyvcserére, remélem sok új taggal<br />
gyarapodunk majd. Ami újdonság, hogy<br />
bevezettük az ún. Ifjúsági kártyát, amit<br />
azok az alapiskolás tanulók kapnak kézhez,<br />
akik a szervezet keretén belül működnek<br />
bábcsoportokban, tánccsoportokban,<br />
kórusokban vagy más területeken,<br />
akik szavalókként, prózamondókként bemutatkoznak<br />
a versenyeinken. Ez egyfajta<br />
kapocs lesz az ifjúság és a szervezet felnőtt<br />
tagjai között, és gyakorlatilag az utánpótlást<br />
biztosítja.<br />
Kiemelten próbáltam foglalkozni a<br />
peremvidéken élő tagsággal; személyes<br />
részvételemmel jeleztem egyes rendezvényeken,<br />
hogy fontosnak tartom: ha<br />
nehéz körülmények között is, teljesítsük<br />
azt a küldetést, amit vállaltunk. Igyekeztem<br />
több anyagi forrást juttatni számukra<br />
egyes pályázati lehetőségeinkből. Csak<br />
remélni tudom, hogy ez a segítség érezhető<br />
volt. Sokszor érzem egy-egy ilyen<br />
kiutazásom alkalmával, hogy pusztán a<br />
jelenlétem is mekkora öröm ezekben a<br />
régiókban, mert értékelik az odafigyelést,<br />
munkájuk megbecsülését. De én is kaptam<br />
erőt, biztatást tőlük – szükségem van<br />
rá. Egyre nehezedik a nyomás a szlovákiai<br />
magyar közösségre; új kérdéseket nyitnak<br />
meg, melyekre megfelelő válaszokat kell<br />
majd adnunk.<br />
Ebben az évben is sok feladat vár ránk.<br />
50 éves lesz Országos Kulturális Ünnepélyünk<br />
Gombaszögön. Kevés civil szervezet<br />
mondhatja el magáról Európában,<br />
hogy van olyan rendezvénye, mely már<br />
ötven éve fut. Ez mérlegvonás is lesz, lehetőség<br />
önmagunk újbóli megfogalmazására.<br />
Remélem tudunk vele élni. El kell<br />
indítanunk azokat a munkálatokat, melyek<br />
Szövetségünk megalakulásának 60.<br />
évfordulóját készítik elő. Erősíteni kell a<br />
szakmai munkát, a képzést a szervezeten<br />
belül. Bejelentettük különböző fórumokon<br />
azt az igényünket, hogy a Csemadok<br />
és a dunaszerdahelyi Művelődési Intézet<br />
külön állami támogatást kapjon, mint<br />
ahogyan azt a Matica Slovenská esetében<br />
törvényben garantálja a szlovák állam.<br />
Ha egyenlőségről beszélünk, hát legyünk<br />
egyenlők mindenben, a jog szerint is, a<br />
munkánk szerint is. Hiszem azt, hogy<br />
együttműködve sok minden sikerül. Hiszem<br />
azt, hogy van jövője a Csemadoknak.<br />
És nemcsak hiszek ebben, de minden<br />
erőmmel dolgozok is, teszek is érte,<br />
mert a bizalmat feltétel nélkül szeretném<br />
megszolgálni. Nem csüggeszt el az sem,<br />
hogy közben tíztonnás kettős keresztek<br />
tömkelege emelkedik magasra az általunk<br />
lakott régiókban, hiszen nemzeti címerünk<br />
többi részét már mi is hozzá tudjuk<br />
hegeszteni, s ékesíteni azzal a Szent Koronával,<br />
mely az itt élő nemzetek szimbóluma<br />
volt ezer éven keresztül. Mert mi<br />
nem rombolni, de építeni születtünk, és<br />
épiteni fogunk. Fogjunk hát össze, tegyük<br />
amit kell, amit lehet, amíg lehet. A nemzet<br />
fáján mindnyájan levelek vagyunk, mindnyájunknak<br />
helye van, mindnyájunkat<br />
egyformán melegít az éltető nap. Segítsük<br />
hát egymást ebben a tudatban, egy erős<br />
szövetség megtartása érdekében. Ehhez<br />
kívánok mindnyájunknak sok sikert, erőt,<br />
kitartást az új esztendőben!<br />
Hrubík Béla,<br />
a Csemadok országos elnöke<br />
ITTHON 11
Falusi és egyéb csoportok<br />
az Egressy Fesztiválon<br />
Higgins professzor szerelmes.<br />
A legigéretesebb tehetség Danis Alica lett.<br />
Tollat fosztanak Szomotoron<br />
Tizenegy versenyelőadás és négy vendégelőadás,<br />
két kiállítás és egy köszöntő – enynyi<br />
a IX. Egressy Fesztivál gyorsmérlege.<br />
De ne feledkezzünk meg a rekordszámú<br />
nézőről sem, voltak előadások, amelyen<br />
gombostűt sem lehetett leejteni.<br />
A vita igazán csak a fesztivál után lángolt<br />
fel Kozsár Zsuzsának az Új Szóban<br />
megjelent cikke kapcsán. Vajon kié is ez<br />
a fesztivál, kik számára készül, s vajon hű<br />
maradt-e eredeti küldetéséhez 1999-ben<br />
ugyanis a Királyhelmecen útjára indított<br />
rendezvény még a Falusi Színjátszók Fesztiválja<br />
nevet viselte, s az alapító atyák és<br />
anyák szerint (egyikük, Jarábik Gabriella<br />
az idén kapta meg a Mics Károly életműdíjat)<br />
ezen a fesztiválon azok a falusi<br />
csoportok kaptak volna lehetőséget, akik<br />
nem férnek be a Jókai Napok programjába<br />
(vagy a csoport minőségbeli mutatói<br />
vagy a választott előadás tematikája<br />
miatt). Ez volt a kezdetekkor, de ahogy a<br />
fesztivál helyszíne megváltozott, úgy annak<br />
monotematikus besorolása is. Amíg<br />
az első fesztiválra négy csoport jelentkezett<br />
be (köztük az a nánai, amely egy kivételével<br />
az összes fesztiválon jelen volt), addig<br />
a későbbiek során a csoportok száma<br />
fokozatosan emelkedett, s már azok is beneveztek,<br />
akik addig rendszeresen a Jókai<br />
Napokra jártak. A szervezők előbb megváltoztatták<br />
a kiírást, s a már Jókai Napokon<br />
versenyben szerepelt előadásokat<br />
kizárták Szepsiből, majd 2003-ban megváltoztatták<br />
a fesztivál nevét is, amely így<br />
a Szepsiben kántortanítóként működött<br />
Egressy Béni nevét kapta. A szervezők<br />
hosszas vita után úgy döntöttek, hogy a<br />
klasszikus falusi színjátszó műfajok (népszínművek,<br />
esztrád, népi hagyományok)<br />
mellett helyet kaphatnak az ún. modernebb<br />
műfajok is. Ezt ugyan egyes falusi<br />
csoportok nem nézték jó szemmel, de a<br />
többség örömmel fogadta a más minőségi<br />
szinten működő előadásokat, s ezt a célt<br />
szolgálják a meghívott vendégelőadások<br />
is, így táncszínházi produkciók mellett<br />
megjelent a fesztiválon a stúdióelőadás, s<br />
a totális színház is. A szervezők nemcsak<br />
hazai magyar csoportokat hívtak meg<br />
vendégszerepelni, hanem Lengyelországból<br />
(Pulawy, Pogodni) és Magyarországról<br />
(Nagykálló, Sajókaza, Budapest) is érkeztek,<br />
sőt több szlovák társulat (Igló, Selmecbánya)<br />
is vendégeskedett már a fesztivál<br />
két helyszínén, Szepsiben és Buzitán.<br />
Amint írtam, a fesztiválra jelentkező csoportok<br />
száma folyamatosan emelkedett,<br />
így a fesztivál állandó háromtagú szervezőbizottsága<br />
kénytelen volt a válogatás<br />
mellett dönteni. Az elmúlt években rendszeresen<br />
meglátogatták az összes bejelentkezett<br />
csoportot, és szakmai tanácsaikkal<br />
is támogatták őket.<br />
Visszatérve a kilencedik évfolyamhoz,<br />
tizenhat csoport nevezett be, közülük az<br />
ímelyiek és a királyhelmeciek visszaléptek,<br />
mivel nem készült el az előadásuk,<br />
míg a nagykürtösi Palóc Varietas és a<br />
galántai gimnázium csoportját nem hívta<br />
meg a válogatóbizottság. Már a jelentkezési<br />
határidő lejárta után nevezett be a<br />
bódvavendégi és a rudnai csoport, így az<br />
ő jelentkezésüket sem tudták elfogadni. A<br />
fesztivál a kassai KGSzT előadásával vette<br />
kezdetét, s mint később kiderült, ez az<br />
előadás vitte el a fődíjat is. A kassai Márai<br />
Sándor Gimnázium mellett működő csoport<br />
már többször szerepelt sikeresen a<br />
Jókai Napokon is, s amíg a csoport első<br />
előadása a Padlás c. mesemusical volt,<br />
most annak egy parafrázisát vitték színre<br />
Zalán Tibor tollából. A Vigyázat, a tetőn<br />
angyalok járnak c. megzenésített mese (a<br />
zenét Hundža Tamás szerezte) jól ismert<br />
mesehősök eddig ismeretlen kálváriáját<br />
meséli el invenciózusan, rengeteg ötletet<br />
beépítve. Ennek az előadásnak az egyik<br />
szereplője, Tóth Károly nyerte el a legjobb<br />
férfi mellékszereplő díját is. Szintén állandó<br />
„jókainapos” csoport a Füleki Zsák-<br />
12
Addig jár a polgármester a kútra Vezekényen.<br />
színház is, amely mintha kiszorulóban<br />
lenne mindegyik fesztiválunkról. Nálunk<br />
a profizmust vetik a szemükre, míg profi<br />
fesztiválokon túl amatőrnek találják a<br />
füleki Városi Művelődési Központ mellett<br />
közel harminc éve működő társaságot,<br />
amelynek több profi társulatot is megjárt<br />
tagja van. Az Anya c. Július Ivan-Barč drámájából<br />
készült előadás a legnagyobb vitát<br />
mégis azért váltotta ki, mert az előadás<br />
mintha a budapesti Vertigo Színház előadásának<br />
másolata lett volna. Tény, hogy<br />
az egyik főszereplő ugyanaz, sőt a díszleteket<br />
is lemásolták... Könnyed hangulatú<br />
bohózatokkal és esztráddal indított annak<br />
idején a Juhász Mária vezette Nánai Színjátszó<br />
Csoport, akik kilenc év után eljutottak<br />
G. B. Shaw Pygmalionjáig, s annak<br />
kétfelvonásos változatáig. A társulatból<br />
most többen is profi színészi pályafutásban<br />
gondolkodnak, s bizony, kassai és komáromi<br />
társulatunkban is elférnének.<br />
A Mics Károly életműdíjat Jarábik Gabriella kapta.<br />
Július Barč-Ivan: Az anya (Füleki Zsákszínház )<br />
A fesztivál többi, versenyben szereplő<br />
csoportja hagyományos falusi műfajokban<br />
gondolkodott, így a szomotoriak<br />
és a csécsiek népi hagyományokat (tollfosztás<br />
és káposztataposás) bemutató játékot,<br />
a nagyfödémesiek és a migléciek<br />
esztrádot, a vágkirályfaiak, a tornagörgőiek<br />
és a vezekényiek kabaréjelenetet,<br />
a jókaiak pedig három felvonásos bohózatot<br />
(Hyppolit, a lakáj) vittek színre. A<br />
Pogodniból érkezett lengyel vendégcsoport<br />
történelmi legendát mutatott be, a<br />
sajókazaiak középkori vásári komédiát, az<br />
iglóiak színpadi játékot, míg a budapesti<br />
Wataridori Színkör Vörösmarty Csongor<br />
és Tündéjét hozta el a fesztiválra.<br />
A Tóth Zsuzsanna, Havasi Péter és Vladimír<br />
Sadílekből álló zsűri a fődíjat a már<br />
említett kassai KGSzT-nek adta, nívódíjat<br />
a füleki Zsákszínház és a Nánai Színjátszó<br />
Csoport kapott.<br />
A legjobb férfialakítás díja a jókai Farkas<br />
Imréé lett, aki Hyppolit szerepét alakította,<br />
a női alakítás díját pedig a vágkirályfai<br />
Kiss Angelika nyerte el.<br />
A fesztiválon az idén is volt dísztök-kiállítás<br />
valamint láthatták Gecse Attilának<br />
az elmúlt években készült pillanatfotóit<br />
is. S naprakészen tájékoztatott a fesztivál<br />
eseményeiről a Lakoma is, amelynek szerkesztőségét<br />
Rozbroy Viktor irányította. A<br />
fesztivál végén a hetvenéves Gál Sándor<br />
költőt köszöntötték.<br />
A viták lassan elcsitultak, a fesztivál szervezői<br />
már a tizedik, jubileumi évfolyamra<br />
készülnek. Hogy merre tovább Idővel talán<br />
ez is kiderül.<br />
Juhász Dósa János<br />
Gecse Attila felvételei<br />
ITTHON 13
Huszár Ágnes<br />
Bíborpiros szép rózsa<br />
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya<br />
főrendezőként hatodik alkalommal hirdette meg a BÍBORPIROS SZÉP RÓZSA (Örökség) országos népzenei vetélkedőt<br />
népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére.<br />
Fent: Szepsi Asszonykórus, lent: Felsőszeli leány kar.<br />
2007 nyarán és őszén immár hatodik alkalommal<br />
került megrendezésre Bíborpiros<br />
szép rózsa (Örökség) címmel a szlovákiai<br />
magyar népzenekedvelők és művelők<br />
országos seregszemléje, vetélkedőszerű<br />
megmérettetése. A vetélkedősorozat célja<br />
folytatni az egykori, mára már fogalommá<br />
vált Tavaszi szél eszméit, és országos<br />
fórumot biztosítani népdalénekesek és<br />
népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták<br />
és zenekarok részére. A vetélkedő<br />
teret nyújt a népdelénekeseknek,<br />
népdalköröknek és citerazenekaroknak a<br />
szereplésre és megmérettetésre. Emellett<br />
szakmailag támogatja és ösztönzi a vetélkedőn<br />
résztvevő csoportokat. A vetélkedő<br />
három fordulóból áll – járási fordulók,<br />
kerületi fordulók és az országos döntő.<br />
A zsűri szakembereinek vélemény-nyilvánításai<br />
az egyes fordulók alkalmával<br />
visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők<br />
számára, megerősítve vagy irányt mutatva<br />
további tevékenységükhöz.<br />
A Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőn<br />
részt vevő népdalénekesek, népdalkörök<br />
és citerazenekarok többnyire saját<br />
régiójukból választott népdalokkal szerepeltek.<br />
Az elhangzott népzenei anyag<br />
részeként a szereplők megszólaltattak alkalomhoz<br />
kötött vagyis népszokásokhoz<br />
kapcsolódó népdalokat, alkalomhoz nem<br />
kötött lírai dalokat, katonadalokat, ivónótákat,<br />
gyermekjátékdalokat és egyházi<br />
népénekeket is.<br />
A vetélkedő elnevezése Ág Tibor népzenekutató<br />
által Pereden gyűjtőtt, országosan<br />
ismert egyházi népének kezdősora.<br />
A Bíborpiros szép rózsa elnevezés utal<br />
arra, hogy a népdalokat éneklő csoportok<br />
és szólisták megszólaltathatnak vallásos<br />
népénekeket is. A vetélkedő életrehozói<br />
és szervezői az Örökség alcímet választották,<br />
mely tükrözi, hogy a szlovákiai<br />
magyarok körében a népdalénekesek őrzik<br />
és ápolják az őseinktől örökölt szellemi<br />
kincset, a népdalt.<br />
2007 májusában és júniusában 10 helyszínen<br />
zajlottak a Bíborpiros szép rózsa<br />
népzenei vetélkedő járási fordulói.<br />
Ezekre a fordulókra az I. korcsoportban<br />
105 népdalszólista, a II. korcsoportban<br />
30 népdalszólista, az I. korcsoportban 5<br />
népdalduó, a II. korcsoportban 1 népdalduó,<br />
az I. korcsoportban 12 népdalkör,<br />
a II. korcsoportban 101 népdalkör, az I.<br />
korcsoportban 2 citerazenekar, a II. korcsoportban<br />
6 citerazenekar és 1 citeraszólista<br />
jelentkezett. Az I. korcsoportban<br />
az alapiskolás gyerekek szerepeltek, a II.<br />
korcsoportban a középiskolás tanulók<br />
és a felnőttek énekelték a népdalokat. A<br />
járási fordulók keretén belül a szakemberekből<br />
álló zsűri tagjai szakmai értékelést<br />
és tanácsadást tartottak az egyes énekesek<br />
és csoportvezetők számára. Ezeken a<br />
megbeszéléseken a zsűritagok értékelték<br />
a szereplők népdalválasztását, a népdal-<br />
14
Fent: Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport, lent: Százdi Citera Együttes.<br />
Berczeli Béla (Hárskút)<br />
csokrok összeállítását és a népdalok stílusos<br />
előadását. Pozitívumként kiemelték,<br />
ha a népdalénekesek és csoportok saját<br />
régiójuk dalanyagát a maga természetes<br />
hangzásában szólaltatták meg, beleértve a<br />
tájszólás megjelenését is. A vetélkedő felhívásában<br />
részletesen szereplő tanácsokat<br />
és a felkészülés szempontjait a népdalénekesek,<br />
népdalkörök és citerazenekarok<br />
túlnyomó többsége figyelembe vette,<br />
ezért a zsűri csak apróbb hibák javítására<br />
hívta fel a figyelmet a járási fordulók<br />
szakmai megbeszélésén.<br />
A járási fordulók szakmai értékelésén túl<br />
a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedőhöz<br />
kapcsolódóan szakmai találkozók,<br />
népi ének képzések, citeraképzések<br />
és népzenei tábor rendezését vállalta<br />
fel a Csemadok Művelődési Intézete. A<br />
Csemadok ezzel és a Népzenei Adattár<br />
szolgáltató tevékenységével támogatja az<br />
amatőr népzenei mozgalom működését.<br />
A vetélkedő résztvevői nemcsak az idősebbektől<br />
tanult népdalanyagból, hanem<br />
gyakran archív gyűjtésekből vagy népzenei<br />
publikációkból merítenek műsoraik<br />
összeállításához.<br />
Az egyes fordulók alkalmával a szereplők<br />
hozzájuthattak a Csemadok<br />
Dunaszerdahelyi Területi Választmánya<br />
kiadásában megjelent népzenei<br />
kiadványokhoz. Ezek közül a Bíborpiros<br />
szép rózsa idei fordulóin a népzenei mozgalom<br />
énekeseihez és zenészeihez eljutott<br />
Ág Tibor – L. Jóba Ferenc: Az árgyélus<br />
kismadár (Martos falu népzenei hagyománya)<br />
és Pelle Andrea: Sej, Bást falu<br />
sáros, Óbásttal határos (Medvesalji népdalok)<br />
című kiadványa.<br />
A Bíborpiros szép rózsa kerületi fordulóinak<br />
2007 októberében Szádalmás,<br />
Péterfala, Pered és Farnad községek adtak<br />
otthont. Mindegyik helyszínen a helyi<br />
szervezők példás pontossággal és odafigyeléssel<br />
teremtették meg a népzenei<br />
vetélkedő szereplőinek és értékelő szakembereinek<br />
a megfelelő közeget a népdal<br />
ünnepéhez. Itt kell megemlíteni, hogy a<br />
Közönség: Zobor-vidékiek<br />
vetélkedő nagyszerűen szervezett járási<br />
fordulóinak megteremtésében szintén sokat<br />
fáradtak a helyiek.<br />
A kerületi fordulókon a szereplőket hazai<br />
és magyarországi szakemberek értékelték.<br />
Ekkor szakmai megbeszélésre már nem<br />
került sor az idő szűkössége miatt, de számos<br />
énekes és népdalkör az eredményhirdetés<br />
után megkereste a zsűritagokat,<br />
és kikérte véleményüket a műsorukkal<br />
kapcsolatban.<br />
Az országos döntőre, melynek a<br />
dunaszerdahelyi művelődési központ<br />
adott helyet, 2007 november 24-én és 25-<br />
én került sor. Mivel a Bíborpiros szép rózsa<br />
népzenei vetélkedő három fordulóból<br />
áll, ezért az országos döntőn résztvevő<br />
népdalénekesek, népdalkörök és citerazenekarok<br />
száma a következőképpen<br />
alakult. Az országos döntőre a II. korcsoportban<br />
6 népdalénekes, az I. korcsoportban<br />
18 népdalénekes és 1 népdalduó, a II.<br />
korcsoportban 37 népdalkör, az I. korcsoportban<br />
4 népdalkör, a II. korcsoportban<br />
ITTHON 15
Igricek Éneklőcsoport (Nagymegyer)<br />
Fent: Cimbora Férfi Éneklőcsoport (Béke), lent: Gyöngyvirág Népdalkör (Szentmária).<br />
4 citerazenekar és egy citeraszólista, az I.<br />
korcsoportban 2 citerazenekar jutott el.<br />
A november 24-i műsorrészben a II.<br />
korcsoportban vetélkedő népdalénekesek,<br />
népdalcsoportok és citerazenekarok<br />
szerepeltek. November 25-én az I. korcsoport<br />
szereplői vetélkedtek. Az I. korcsoport<br />
szakmai értékelését Vakler Anna<br />
népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneakadémia<br />
tanára, Juhász Erika népdalénekes,<br />
a Nyíregyházi Főiskola tanára, Borsi<br />
Ferenc citeraoktató, az Óbudai Népzene<br />
Iskola tanára és Huszár Ágnes, a Csemadok<br />
Népzenei Adattárának munkatársa<br />
végezte. A II. korcsoport zsűrijének tagjai<br />
Dr. Tari Lujza népzenekutató, az MTA<br />
Zenetudományi Intézetének tudományos<br />
munkatársa, Méry Margit néprajzkutató,<br />
a Pátria rádió néprajzi műsorának szerkesztője,<br />
Németh István, az MTA Zenetudományi<br />
Intézetének munkatársa, Borsi<br />
Ferenc citeraoktató, az Óbudai Népzene<br />
Iskola tanára, Pelle Andrea népzenekutató,<br />
a Comenius Egyetem Zenetudományi<br />
tanszékének és a Csemadok Népzenei<br />
Adattárának munkatársa voltak. A Bíborpiros<br />
szép rózsa népzenei vetélkedő<br />
országos döntője egyben elődöntője a<br />
magyarországi Vass Lajos Népzenei Szövetség<br />
Kárpát-medencei népzenei vetélkedőjének.<br />
A Vass Lajos Népzenei Szövetség<br />
képviseletében a zsűri tagja volt<br />
Dr. Gerzanics Magdolna néprajzkutató,<br />
újságíró.<br />
A hosszúra nyúló országos döntő műsorát<br />
Dr. Kamenár Horváth Éva vezette. A<br />
háttérszervezésben és a szereplők színpad<br />
mögötti irányításában részt vettek a<br />
Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának<br />
munkatársai, a művelődési<br />
ház munkatársai és a dunaszerdahelyi<br />
Népművelési Intézet munkatársa. Ebbe<br />
a munkába besegítettek további kultúraszerető<br />
önkéntesek is.<br />
Az országos döntő lezajlása után a szereplők<br />
műsorát a zsűri társelnökei a színpadon<br />
értékelték. Dr. Tari Lujza Kodály<br />
Zoltán kettős évfordulója alkalmából<br />
megemlékezett a neves népzenekutató<br />
Szlovákia magyarlakta területen végzett<br />
kutatásairól. Hangsúlyozta, hogy nagyon<br />
fontosnak tartja a Felvidéken még létező<br />
tájnyelv és tájszavak használatát nemcsak<br />
a népdalok éneklésekor, hanem a mindennapi<br />
életben. Bátorította az énekeseket,<br />
hogy a dalanyagukban jelenjenek<br />
meg a régies stílusú népdalok. Méry Margit<br />
néprajzkutató dícsérte a színpadon<br />
szereplő népdalkörök viseletét, és hang-<br />
16
súlyozta a népszokásokhoz kapcsolódó<br />
népdalok fontosságát. Vakler Anna, az<br />
alapiskolások szereplését értékelve köszönetet<br />
mondott a gyerekeket felkészítő<br />
pedagógusoknak és szülőknek. Bíztatta a<br />
gyerekeket, hogy felnőtt korukban is énekeljenek<br />
népdalokat és elmondta, hogy<br />
reméli, húsz-harminc év múlva ugyanezekkel<br />
az énekesekkel találkozunk majd<br />
a népzenei vetélkedőn. Juhász Erika népdalénekes<br />
köszöntőt énekelt a Bíborpiros<br />
szép rózsa szereplőinek. A zsűritagok<br />
megtiszteltetésnek vették, hogy részt vehettek<br />
a népdalvetélkedőn, és örömüket<br />
fejezték ki, hogy Szlovákia magyarlakta<br />
területein ennyi jól működő és színvonalasan<br />
éneklő népdalszólista, népdalkör és<br />
citerazenekar létezik.<br />
A Bíborpiros szép rózsa gálaműsorán,<br />
mely november 25-én dálután zajlott, a<br />
zsűri által kiválasztott énekesek és csoportok<br />
vettek részt. A gálaműsor keretében<br />
a résztvevőket Molnár Tibor, a CSE-<br />
MADOK Dunaszerdahelyi Területi Választmányának<br />
elnöke, valamint Hrubík<br />
Béla, a CSEMADOK országos elnöke köszöntötte,<br />
aki többek között úgy méltatta<br />
az eseményt, hogy „kétféle embertípus<br />
van, az egyik olyan, hogy csak a pénzt<br />
hajhássza, a másik pedig, aki őseitől örökölt<br />
szellemi kincseit, nevezetesen a népdalokat<br />
őrzi, mint a jelenlévők”.<br />
A gálaműsor zárásaként sor került a Vass<br />
Lajos Kárpát-medencei Népzenei Vetélkedő<br />
döntőjébe került énekesek, csoportok<br />
megnevezésére. Minden szereplő emléklapot<br />
kapott a Bíborpiros szép rózsa<br />
népzenei vetélkedő 2007-es évfolyamáról.<br />
A szervezők a zsűri döntése alapján<br />
11 nívódíjat és 11 Bíborpiros szép rózsa<br />
díjat osztottak ki.<br />
Huszár László, a Csemadok Művelődési<br />
Intézetének igazgatója köszönetét fejezte<br />
ki a szereplő énekesek, citerások és csoportok<br />
felé a színvonalas éneklésért és a<br />
zsűri felé az alapos szakmai munkáért.<br />
Zárszóként meghirdette a Bíborpiros<br />
szép rózsa népzenei vetélkedő következő<br />
évfolyamát abban a reményben, hogy két<br />
év múlva is ilyen nagy számban jelentkeznek<br />
a népdalszólisták, népdalduók,<br />
népdalkörök és citerazenekarok a vetélkedőre.<br />
Hangsúlyozta a népdaléneklés<br />
fontosságát, hiszen, ahogy Huszár László<br />
mondta, „aki énekel, kétszer imádkozik”.<br />
A Bíborpiros szép rózsa 2007-es évfolyama<br />
a szereplők, szervezők, zsűritagok közös<br />
énekével zárult.<br />
Fotók: Huszár Ágnes<br />
A Vass Lajos Népzenei Verseny<br />
Kárpát-medencei döntőjébe bekerült szereplők:<br />
I. korcsoport:<br />
Rézműves Róbert<br />
Belán Dóra<br />
Nagy Csomor András és István<br />
Csámpai Péter<br />
II. korcsoport:<br />
Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport<br />
Szepsi Asszonykórus<br />
Jámbor Mónika<br />
Cimbora Férfi Éneklőcsoport<br />
Pogrányi Galambok Női Éneklőcsoport<br />
Felsőszeli Leánykar<br />
Nagykéri Férfi Éneklőcsoport<br />
Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport<br />
Kolonyi Gyöngykoszoró<br />
Százdi Citera Együttes<br />
Gímesi Hagyományőrző Csoport<br />
Gyepes Melánia<br />
Czirák Kitti<br />
Farkas Attila<br />
Nívódíjasok:<br />
I. korcsoport:<br />
II. korcsoport:<br />
Cimbora Férfi Éneklőcsoport<br />
Gímesi Hagyományőrző Csoport<br />
Nagykéri Férfi Éneklőcsoport<br />
Kolonyi Gyöngykoszoró<br />
Süttő Mónika<br />
Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus<br />
Mezei Virágok Népdalkör<br />
Százdi Citera Együttes<br />
Bíborpiros Szép Rózsa díjasok:<br />
I. korcsoport:<br />
Rézműves Róbert<br />
Belán Dóra<br />
Nagy Csomor András és István<br />
Csámpai Péter<br />
II. korcsoport:<br />
Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport<br />
Szepsi Asszonykórus<br />
Jámbor Mónika<br />
Pogrányi Galambok Női Éneklőcsoport<br />
Felsőszeli Leánykar<br />
Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport<br />
Berczeli Béla<br />
Síd<br />
Ógyalla<br />
Nagyölved<br />
Gímes<br />
Naszvad<br />
Szepsi<br />
Ipolyság<br />
Béke<br />
Pográny<br />
Felsőszeli<br />
Nagykér<br />
Nyitracsehi<br />
Kolon<br />
Százd<br />
Gímes<br />
Alsóbodok<br />
Felsőszeli<br />
Pelsőc<br />
Béke<br />
Gímes<br />
Nagykér<br />
Kolon<br />
Kolon<br />
Alsóbodok<br />
Tornagörgő<br />
Százd<br />
Síd<br />
Ógyalla<br />
Nagyölved<br />
Gímes<br />
Naszvad<br />
Szepsi<br />
Ipolyság<br />
Pográny<br />
Felsőszeli<br />
Nyitracsehi<br />
Hárskút<br />
ITTHON 17
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából<br />
a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya,<br />
a Csemadok Művelődési Intézete,<br />
a SZK Kulturális Minisztériumának anyagi támogatásával<br />
meghirdeti a<br />
XVII. TOMPA MIHÁLY<br />
ORSZÁGOS VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ<br />
VERSENYT<br />
Szakmai védnök:<br />
a Csemadok Művelődési Intézete<br />
Társzervezők:<br />
– a Szlovákiai Magyar Pedagógusok<br />
Szövetsége<br />
– a Szlovákiai Magyar Írók Társasága<br />
– a Diákhálózat<br />
– az ANIMA társaság<br />
– a Rimaszombati Gömör-<br />
Kishonti Népmüvelési Központ<br />
– a Rimaszombati Városi<br />
Kulturális Központ<br />
18<br />
A VERSENY KATEGÓRIÁI<br />
I. kategória:<br />
az alapiskolák 1 - 3. osztályos tanulói<br />
II. kategória:<br />
az alapiskolák 4 - 6. osztályos tanulói<br />
(a 8-éves gimnáziumok 1-2. osztályos<br />
tanulói)<br />
III. kategória:<br />
az alapiskolák 7 - 9. osztályos tanulói<br />
(a 8-éves gimnáziumok 3-4-5. osztályos<br />
tanulói)<br />
IV. kategória:<br />
középiskolások<br />
(a 8-éves gimnáziumok 6-7-8. osztályos<br />
tanulói)<br />
V. kategória:<br />
egyetemisták, felnőttek (korhatár nélkül)<br />
VI. kategória:<br />
megzenésített versek – 12 éves kortól<br />
egyénileg vagy csoportokban<br />
VII. kategória:<br />
lírai színpad, versszínpadi összeállítások<br />
(korhatár nélkü)<br />
A VERSENY FORDULÓI<br />
ÉS SZABÁLYAI A 2008 ÉVRE<br />
Általános utasítások:<br />
a) a véleményezések alapján javasoljuk a<br />
2 produkcióra való való készülést az<br />
országos elődöntőt (volt kerületi fordulókat<br />
beleértve)<br />
b) a zsűri vitás esetekben kérheti a második<br />
produkció előadását is<br />
c) 2 helyszínre nem nevezhet be a versenyző<br />
d) a jelentkezési lapon kérjük feltüntetni a<br />
két választott mű szerzőjét és címét<br />
e) a verseny szervezői meghirdetett díjat<br />
oszthatnak ki (versben, prózában)<br />
a hazi szerző művét mondó legsikeresebb<br />
előadónak és a zsűri különdíját<br />
f) a Rimaszombati országos rendezvény<br />
– döntő, ahol az elődöntőben (volt<br />
kerületi fordulón) előadott és díjazott<br />
(csupán 1) produkcióval szerepel a<br />
versenyző<br />
g) a volt kerületi fordulók tehát elődöntők,<br />
ahol jelen kell lenni az országos<br />
zsűrit képviselő<br />
h) szakembereknek. A zsűri nem adhat ki<br />
megosztott díjat. A szervezők kérik a<br />
versenyszövegek leadását<br />
i) a tavalyi országos helyezettek az elődöntőkön<br />
(volt kerületi), fordulókon<br />
kapcsolódhatnak be a versenybe<br />
j) az egyetemi fordulókat a Diákhálózat<br />
klubjai szervezik<br />
k) javasolt maximális időtartam 5 pec<br />
Benevezési határidő:<br />
<strong>2008.</strong> február 8-ig<br />
a Csemadok Területi Választmányain<br />
FORDULÓK, IDŐPONTOK<br />
1. osztály-, iskolai- körzeti és járási fordulók,<br />
megrendezésének határideje:<br />
március 8-ig<br />
2. Egyetemi fordulók: március 15-ig<br />
3. az országos elődöntők (volt kerületi<br />
fordulók) megvalósításának határideje:<br />
április 2-ig<br />
4. A zsűri nem adhat ki megosztott helyezést.<br />
A szervezők kérik a versenyszövegek<br />
leadását<br />
5. az országos döntő színhelye: Rimaszombat,<br />
időpontja: <strong>2008.</strong> április 24-<br />
27.<br />
A rendezvény dramaturgiáját, szakmai<br />
előkészítését, szervezési, anyagi és technikai<br />
megoldását a Csemadok Művelődési<br />
Intézete és a Csemadok Rimaszombati Területi<br />
Választmánya koordinálja és intézi.<br />
Elérhetőségek:<br />
Csemadok Rimaszombati<br />
Területi Választmánya<br />
Jesenského 5.<br />
979 01 Rimavská Sobota<br />
tel.: 047/5623 112, mobil: 0907/87 14 51<br />
e-mail: csemadokrsz@stonline.sk<br />
Csemadok Művelődési Intézete,<br />
Dunaszerdahely<br />
P.O.BOX 16., Bacsákova 240/13.<br />
929 01 Dunajská Streda<br />
tel.: 031/552 24 78, mobil: 0905/358 529<br />
e-mail: intezet@csemadok.sk<br />
huszar@csemadds.sk<br />
Konzultáció:<br />
PhDr. Kamenár Horváth Éva, a Cemadok<br />
Művelődési Intézetének munkatársa<br />
Hrobákova 4, 851 02 Bratislava<br />
Tel.: 0908/ 585929, 0908/788855<br />
e-mail: mkamenar@chello.sk
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete<br />
és a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya társrendezőivel,<br />
Dunaszerdahely Önkormányzatával és a Városi Művelődési Központtal közösen meghirdeti a<br />
XXXIII. DUNA MENTI TAVASZ FESZTIVÁLT<br />
a következő kategóriákban:<br />
a) bábjátékos kategóriában csoportok és szólisták részére,<br />
b) színjátszó kategóriában,<br />
c) szerkesztett játékok kategóriában.<br />
A szerkesztett játék minden olyan előadás, amely különböző<br />
műfajú művek önálló egységgé szerkesztésével készül és valósul<br />
meg, pl.: mozgásszínház, irodalmi színpad, pódiumjáték, dramatikus<br />
népi játék, illetve ezek ötvözete.<br />
A fesztivál jelentkezési lapjai a Csemadok területi választmányain<br />
szerezhetők be, vagy a www.csemadok.sk honlapról letölthetők.<br />
Jelentkezési határidő:<br />
<strong>2008.</strong> február 25.<br />
A jelentkezési lapokat kérjük a következő címre küldeni:<br />
OI Csemadok, Bacsákova 240/13<br />
P.O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda<br />
Fax: 031/550 98 30,<br />
e-mail: intezet@csemadok.sk vagy huszar@csemadds.sk<br />
A regionális fesztiválok, és a válogatások időpontja:<br />
<strong>2008.</strong> április 14 – <strong>2008.</strong> május 4.<br />
A fesztivál időpontja és helyszíne:<br />
<strong>2008.</strong> június 3-6. (kedd-péntek), Dunaszerdahely<br />
Pontos információkkal<br />
a Csemadok Művelődési Intézete szolgál:<br />
PhDr. Kamenár Horváth Éva<br />
(mobil: 0908/788 855, e-mail: ekamenarova@chello.sk)<br />
Takács Ottó (tel.: 031/552 24 78, fax: 031/550 98 30)<br />
ITT JÁRT MÁTYÁS KIRÁLY<br />
Gyermek képzőművészeti verseny<br />
A 2008-as Reneszánsz Év alkalmából, Mátyás király trónra lépésének<br />
550. évfordulóján a Duna Menti Tavasz szervezőbizottsága<br />
Itt járt Mátyás király címmel a Duna Menti Tavasz fesztivál idejére<br />
gyermek képzőművészeti versenyt hirdet azzal a céllal, hogy<br />
a képzőművészeti adottságokkal rendelkező általános iskolás<br />
gyermekeket vizuális gondolkodásra ösztönözze, hogy azok a játék<br />
örömével tapasztalják meg az adott képzőművészeti műfajok<br />
kifejezésbeli tartományait.<br />
A versenybe, alkotásaikkal az alapiskolák diákjai<br />
jelentkezhetnek a következő kategóriákban:<br />
I. kategória 1-4. évfolyam,<br />
II. kategória 5-9. évfolyam<br />
rajzzal, festménnyel, aminek témája Itt járt Mátyás király címhez<br />
kapcsolódik.<br />
Versenyfeltételek:<br />
• Csak A3-as és A2-es formátumú rajzlapra készült alkotásokat<br />
fogadunk el, illetve csak ezeket fogja bírálni a szakmai zsűri!!!<br />
• A beküldött munkák készülhetnek rajz- és festészeti technikákkal,<br />
tematikailag kötetlenül.<br />
• Figyelem: a beküldött munkákat<br />
a Csemadok Művelődési Intézete nem küldi vissza!<br />
Beküldési határidő: <strong>2008.</strong> április 20.<br />
Cím: OV Csemadok,<br />
Bacsákova 240/13., P.O.BOX 16.,<br />
929 01 Dunajská Streda<br />
(tel.: 031/552 24 78)<br />
Az eredményhirdetésre a szakmai zsűrizést követően<br />
a Duna Menti Tavasz fesztiválon kerül sor.<br />
ITTHON 19
Magyarbődi táncok.<br />
A Szőttes<br />
Gondolatok egy ősbemutató kapcsán<br />
Az 1969-es év több jelentős eredményt<br />
hozott a felvidéki magyarok életében,<br />
illetve a Csemadok KB kulturális tevékenységében.<br />
Ekkor jött létre az Országos<br />
Népművészeti Fesztivál, épülve az Országos<br />
Dal- és Táncünnepélyek ötvenes<br />
évek végi színhelyére, Zselízre, újult meg<br />
az irodalmi színpadi mozgalom, kezdte<br />
áldásos tevékenységét az énekkarok országos<br />
fesztiválja – Kodály napok néven,<br />
Galántán, melyet személyes jelenlétével<br />
megtisztelt Kodály özvegye, Sárika is. Sorolhatnám<br />
tovább az eseményeket, mert<br />
helyi, járási és kerületi szintű kulturális<br />
eredményekben is gazdag év volt ’69 -, és<br />
erre tette fel a koronát az, hogy végül bemutatkozott<br />
a Csemadok KB-a keretében<br />
létre jött, a koreográfusként Bilek Gábor<br />
által szervezett és irányított országos központi<br />
tánccsoport, mely később Gyurcsó<br />
István „keresztapaságával” felvette a<br />
Szőttes nevet. Ennek a testületnek nem<br />
sokkal indulása után lett nagy alkotói<br />
eredményeket elért koreográfus vezetője<br />
Quittner János. Aztán, mindaddig ő vezette<br />
az együttest, mígnem 1983-ban egy<br />
„vasvári verbunkban” nem ugrott akkorát,<br />
hogy csak Ausztrália fővárosában,<br />
Sydneyben esett földre. Ezt a súlyos csapást<br />
is, akárcsak fennállása során sok-sok<br />
más kalváriáját átélte az együttes, mert<br />
volt ereje mindig megújulni.<br />
Dicső évtizedeket ért meg ez a Szőttes<br />
együttes. A vezetőkkel karöltve sokan<br />
bábáskodtunk körülötte, de a leglényegesebb<br />
az volt, hogy műsorát elfogadta<br />
magyarságunk, alkotói irányzatát pedig<br />
példaként vállalta a hazai magyar<br />
néptáncmozgalom.<br />
Ez, az élete nagyon eredményes korát élő<br />
együttes „döntögette a falat” 2007. december<br />
3-án, az új műsora bemutatásával.<br />
A bemutató helyszínének megválasztásával<br />
is bátor volt, a felújított négyszáz<br />
nézőt befogadó pozsonyi Ružiňov kultúrházat<br />
választotta. Zsúfolásig megtelt a<br />
nézőtér. Annyi tapsot, amennyit előadásukon<br />
ők kaptak e bemutató előtt, már<br />
rég gyűjtött be együttes. Megalakulásuk<br />
óta ez volt a 19. egész estés bemutatójuk.<br />
(Volt Csemadok főtitkárok, illetékesek,<br />
mi bűnt követtetek volna el, ha az együttes<br />
fenntartásával járó nehézségek megoldása<br />
helyett a feloszlatását hagyjátok<br />
jóvá – Olyan bűnt, amilyet elkövetett a<br />
Csemadok felső vezetése, amikor 1955-<br />
ben képtelen volt a dicsősége fénykorát<br />
élő hívatásos Csehszlovákiai Magyar<br />
Népművészeti Együttest, a NÉPESt az állami<br />
bürokráciával, az újraéledő szlovák<br />
nacionalizmussal szemben megvédeni.)<br />
Figyelemre méltó és érdekes volt a műsor<br />
hármas tagoltságú megoldása: a cigányfolklór<br />
eredetiben, hagyományőrzők<br />
általi bemutatása, a szlovák tánckultúra<br />
nagyon magas színtű színpadi megoldásának<br />
tolmácsolása és Kárpát-medence<br />
magyar táncainak színpadra vitele. Mit<br />
akart a szerző e hármassággal bizonyítani!<br />
Talán válaszolni akart az ország nemzeti<br />
és nemzetiségi torzsalkodására, bizonyítva<br />
azt, hogy a Kárpát-medencében<br />
évezred óta együtt élő népeknek közös<br />
hagyománykincse, kultúrája van, amely<br />
az évszázadok alatt együtt fejlődött, de<br />
úgy, hogy mindegyik népfaj, náció, nemzet<br />
vagy nemzetiség mindenkoron megtartotta<br />
saját nemzeti/faji sajátosságát.<br />
Ezek a sajátosságok alkotják ma is a nemzet/nemzetiség/népfaj<br />
karakterét. Európába<br />
is úgy kell betársulnunk, hogy ezeket<br />
a sajátosságainkat magunkkal visszük<br />
és ott is gondosan megőrizzük.<br />
Az előadás színvonala is a tökéletes egyetértést,<br />
az egymás kultúrájának precíz<br />
megismerését és tolmácsolását prezentálta.<br />
Amikor egy-egy tánc közös megszólaltatására<br />
került sor, nem lehetett megkülönböztetni,<br />
hogy ki a tánc igazi cigány,<br />
szlovák vagy magyar hordozója. Ki<br />
a táncban népfajilag a beleszületett. Valahol<br />
itt van az együttélés „úgymond kutyája”<br />
elásva. Nem elég csak politikai szólamokat<br />
puffogtatni arról, hogy milyen<br />
20
Fent: Hallgató, györkei verbunk és friss csárdás. Takács Ádám, Szabó Dániel, Lelkes Tibor, Németh Dénes és<br />
Hanusz Zoltán. Lent: Gömöri karikázó. Apró Szőttes - Békei gyerekcsoport.<br />
Lent: Szepsi cigány táncok - hallgató. A szepsi Bascsúr család valamint a Szőttes táncosai<br />
fontos a termékeny és békés együttélés<br />
érdekében egymás kultúráját, szokásait,<br />
stb. megismerni, hanem azt gyakorlatilag<br />
is meg kell valósítani. Példát mutatnak<br />
rá a legjobb együtteseink: az Ifjú Szívek,<br />
a Szőttes, az Ilosvai, a Megyer, a Garam<br />
Menti, a Búzavirág, a Kisbojtár, a Rakonca,<br />
a Fehér Liliomszál, az Új Barkóca,<br />
stb., a rendszeresen dolgozó gyerek- és<br />
felnőtt néptánckollektívák.<br />
Filozófiai kérdés. Miért érzi szükségét<br />
annak egy magyar táncegyüttes vezetője,<br />
koreográfusa, tagsága, hogy meg kell<br />
ismernie a saját nemzeti hagyományos<br />
tánckultúrája/kultúrája birtokba vétele<br />
után Kárpát-medence összes népének<br />
tánckultúráját is S miért csak a magyar<br />
együttesek, vagy főleg a magyar együttesek<br />
esetében van ez így, illetve alakult<br />
ki ez a belső kényszerítő erő Az én válaszom:,<br />
mert így tudja igazán becsülni,<br />
értékelni saját nációjának kultúráját, így<br />
tudja összehasonlítani azt másokéval, s<br />
ezen ismeretek birtokában tudja becsülni<br />
a kultúrában is , a nemzeti sajátosságot<br />
jelentő másságot.<br />
Beérett a fennállásának jövőre 40. évét<br />
elérő Szőttes Kamara Néptáncegyüttes.<br />
Táncban, dalban, zenében, viseletkultúrában<br />
amatőr státuszán magasan felülit<br />
tud nyújtani. Ezért is van sikere, ezért<br />
természetes a műsor végén a többszöri<br />
visszatapsolás. Volt szerencsém ezt érezni<br />
az utóbbi évtizedben is az együttes soksok<br />
előadásán: Szekszárdon, Ostraván,<br />
Brünnben, Zselízen, Východnán, Gombaszögön.<br />
Mindenütt, ahol a műsorukkal<br />
a nap szebbé tételének részesei voltak.<br />
De hasonló siker koronázza műsorukat/<br />
előadásukat bármely kisebb faluközösségünknél<br />
is. És ez nagyon jó, értékké váltak,<br />
magasra emelt példaképpé.<br />
Olyan művészi kollektívává, amelyet magyarságunk<br />
körében mindenütt szívesen<br />
várnak, fogadnak és főleg sajátuknak,<br />
magukénak éreznek, tartanak. Legyünk<br />
rájuk büszkék, és őrizve vigyázzuk<br />
ŐKET.<br />
E frissen született gondolatok birtokában<br />
volt nagyon jó, örömmel végigtapsolni a<br />
Konkoly László szerkesztette, és alkotó<br />
társaival – Balta Aranka, Nagy Myrtil,<br />
Oláh Attila, Hanusz Zoltán - megkomponált<br />
„... S TETTÉK SZÉPEN FIGU-<br />
RÁSAN” című műsorukat. Gondolom<br />
turnéjuk során mindenütt hasonló jó érzésekkel<br />
gazdagítják nézőiket.<br />
A rajcsányi templom oltárképe<br />
Takács András. Fotók: Zsemlye Gábor<br />
ITTHON 21
Magyarok,<br />
tartsunk össze<br />
Cseh Angéla levele és beszámolója még<br />
akkor érkezett, amikor csak a terve volt<br />
meg az Itthon-ban most először szereplő<br />
Fáklya–rovatnak. Úgy tetszik, a jabloncai<br />
Csemadok elnök ráérzett a szándékunkra,<br />
mert még a múlt évi sikeres rendezvényükről<br />
már akkor írt a szerkesztőségnek. Kár,<br />
hogy a mellékelt felvételekből nem tudunk<br />
közölni egyet sem, de reméljük, hogy M.<br />
Nagy László kollégánk sorozata a fotózás<br />
titkairól hozzájárul sikeresebb felvételek<br />
készítéséhez.<br />
Jablonca gyönyörű fekvésű apró, kétszáz-egynéhány<br />
lelket számláló falucska<br />
a Rozsnyói járásban, a Szoroskőnek nevezett<br />
szerpentin alatt. Az ottani Csemadok<br />
szervezet mégis képes volt rá, hogy<br />
megrendezze a környékbeli éneklőcsoportok<br />
találkozóját. A faluban a körtvélyesi,<br />
szádalmási, tornagörgői és persze, a helyi<br />
Búzakalász énekesei mutatkoztak be, mert<br />
„nem élhetnek muzsikaszó nélkül.” A rendezvénynek<br />
nem volt egyéb célja, mint<br />
együtt lenni, együtt énekelni, nótázni, mivel<br />
– írja cseh Angéla<br />
– „A szebbnél-szebb<br />
magyar nótákat hallgatva<br />
öröm tölti el az<br />
ember szívét. Dalban,<br />
dallal kifejezhetjük<br />
érzéseinket és hovatartozásunkat.”<br />
Ezért<br />
fontosak a Csemadok<br />
szervezetek, hiszen<br />
azokba tömörülve<br />
megőrizhetjük értékeinket.<br />
A jabloncai népdalkör<br />
11 tagot számlál, vezetője<br />
Csobádi Magdaléna,<br />
aki egyben a<br />
dalszövegek szerzője.<br />
A csoport évente 8-10<br />
alkalommal lép fel. A<br />
Búzakalász tagjai: Angyal<br />
Renáta, Angyal<br />
Valéria, Cseh Angéla,.<br />
Cseh Noémi, Cseh<br />
Rózsa, Cseh Sarolta,<br />
Cseh Valéria, Csobádi<br />
Magdaléna Csontos Olga, Kázmán Mária,<br />
Kovács Katalin. Reméljük, hogy a népdalkörök<br />
minden magyarlakta településen<br />
Ne temessük a magyarnótát...<br />
Kamocsai Gál László<br />
Jabloncai látkép<br />
A Csemadok Kamocsai Alapszervezete<br />
2007-ben immáron 3. alkalommal rendezte<br />
meg a helyi kultúrházban hagyományosan,<br />
mulatsággal egybekötött nótaműsorát,<br />
mely a „Várjatok még őszirózsák...” című<br />
nótával nyílt meg. A nótaesten Tóth Irma, a<br />
szervezet elnöke nagy tisztelettel köszöntötte<br />
a termet zsúfolásig megtöltő közönséget.<br />
Ezt követően Lukács Edit műsorvezetésével<br />
megkezdődött a színvonalas és tartalmas<br />
nótaműsor, amely évente összehozza a környék<br />
nótaénekes és nótakedvelő közönségét.<br />
Elsőként köszönthettük a színpadon a műsor<br />
főrendezőjét, Kamocsai Gál Lászlót,<br />
Pepes Sándor és zenekara kíséretével, akiket<br />
a hálás közönség lelkes tapsa fogadott. A<br />
nagyérdemű örömére átnyújtotta nótacsokrát:<br />
Győrög Attila Felsőszeliből, Matus Ernő<br />
Várkonyból, Horsicza Tibor Padányból, akik<br />
mindannyian a kispesti nótaklub elismert<br />
felvidéki tagjai. Megörvendeztett bennünket<br />
nótáival Gál Zoltán andódi, Vígh Valéria<br />
nádszegi, Katona Katalin nagymegyeri,<br />
Gőgh Zoltán gútai, valamint Szabó Árpád<br />
és Halász Béla hazai nótaénekesek.<br />
reneszánszukat élik majd a huszonegyedik<br />
században – ehhez kívánja Isten áldását a<br />
szerkesztőség.<br />
/gy/<br />
A műsor második részében Kamocsai<br />
Gál László a „Hiányzik valaki...” című<br />
nótával emlékeztetett a Zsámbokon 65<br />
évesen elhunyt Ferkó István Cselényi-<br />
díjas műsorvezetőre, aki gyermekeikként<br />
szerette és felkarolta a felvidék ifjú<br />
nótaénekeseit.<br />
A kamocsai nótaest bebizonyította, hogy<br />
fölösleges „temetni” a magyarnótát,<br />
merthogy nincs rá igény, nincs nótaénekes<br />
utánpótlás. Kamocsán ugyanis szinte<br />
csak fiatalok léptek színpadra. Az est<br />
főrendezője Kamocsai Gál László műkedvelő<br />
nótaénekes volt, aki közel másfél<br />
évtizede énekel és 37 éves, s aki így<br />
nyilatkozik a Nótás Újságban: „... Szülőfalumban,<br />
Kamocsán, összetartó, népes<br />
család vett körül, nem hiányoztak a családi<br />
alkalmak, ahol mindig felcsendültek<br />
a szebbnél-szebb magyarnóták. Kora gyerekkoromtól<br />
szinte észrevétlenül nőttem<br />
bele a nótázásba. A húszas éveimben lettem<br />
a magyarnóta szerelmese. 2002-ben<br />
a Bősön megrendezett szlovákiai amatőr<br />
nótaénekes versenyen elnyertem a nemzetközi<br />
zsűri Aranyserlegét. Örömmel megyek<br />
el mindenüvé, ha meghívnak, mert<br />
úgy vélem, a magyarnóta éneklés küldetés.”<br />
(k)<br />
22
Két választmány<br />
két lapja<br />
A Tisztelt Olvasó két lapcímet – fejlécet –<br />
lát ezen az oldalon. Mindkettő Csemadok<br />
kiadványhoz kötődik: a Kürtös a Csemadok<br />
Nagykürtösi Területi Választmányának,<br />
a Csemadok Hírlap a komárominak<br />
lapja. A Kürtös havonta jelenik meg és ötödik<br />
esztendeje tájékoztatja olvasóit abban a<br />
térségben, amely hagyományokban gazdag<br />
és szorgalmas magyarok lakják A komáromi<br />
lapocska tavaly év végén indult útjára<br />
és negyedévenként jelenik majd meg, hogy<br />
hírt adjon a nagyrészt egy tömbben élő<br />
magyarság kulturális és egyéb eseményeiről.<br />
Mondanunk sem kell, hogy a komáromi<br />
térség is rendkívül gazdag hagyományokban,<br />
maga a város a hazai magyarság<br />
szellemi központjának számít színházával,<br />
egyetemével, múzeumával, stb.<br />
A Kürtös legutóbbi száma 16 oldalon,<br />
gazdag tartalommal került olvasóihoz. A<br />
vezércikk a schengeni határbontástól értekezik:<br />
a lap tartalmazza a 2007-es esztendő<br />
értékelését „négy szólamban” – Csáky Pál<br />
országos, Hamerlík Richard járási MKP<br />
elnök, illetve Hrubík Béla országos és Balogh<br />
Gábor járási Csemadok elnök mondja<br />
el, mit tekint az elmúlt év legnagyobb sikerének,<br />
illetve sikertelenségének. A Kürtös<br />
főszerkesztője Bodzsár Gyula.<br />
A komáromi Csemadok Hírlap négy, A-<br />
4-es formátumú színes oldalon ad képet<br />
a Komáromi járás Csemadok szervezeteinek<br />
tevékenységéről 2007 második<br />
felében. Afféle képes krónika ez, fényképek<br />
és rövid szövegek váltják egymást. A<br />
lapocska felelős kiadója Petheő Attila, a<br />
Csemadok Komáromi Területi Választmányának<br />
elnöke, a főszerkesztő Németh<br />
Péter. Ha térségeinkben másutt is megjelenik<br />
Csemadok-lap vagy egyéb kiadvány,<br />
szívesen vesszük az őket bemutató<br />
beszámolót.<br />
A felvidéki<br />
rockszínházak<br />
találkozója<br />
Decemberben Bátorkeszin adtak<br />
egymásnak randevút a felvidéki<br />
rockszínházak. A Karkó Henrietta<br />
főszervezése mellett színpadra lépett<br />
társulatok azt bizonyították,<br />
hogy egészséges rivalizálással, de<br />
egymást tisztelve működhetnek<br />
hasonló műfajt űző csoportok.<br />
Az összefőgás erejére mutatott<br />
rá Hrubík Béla országos Csemadok<br />
elnök is. Annak, hogy a<br />
rockszínházak nagy népszerűségnek<br />
örvendenek a Felvidéken, ékes<br />
bizonyítéka, hogy viszonylag kis területen<br />
párhuzamosan működik a<br />
bátorkeszi Felvidéki Rockszínház,<br />
az Érsekújvári Rockszínház, a komáromi<br />
Álmodozók Diákszínpad<br />
és a Musical Színpad. Sőt, a közelmúltban<br />
új társulás is alakult,<br />
a Kaszás Attila Diákszínpad. A<br />
színvonalas, kétórás műsort Ürge<br />
Tamás, a Pátria Rádió munkatársa<br />
konferálta.<br />
(fm)<br />
ITTHON 23
A volt iskola ma az óvodáso birodalma<br />
Száz éves a volt<br />
barsendrédi népiskola<br />
2007 október 13-án a községi önkörmányzat<br />
és az MKP helyi szervezetének rendezésében<br />
ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a<br />
barsendrédi kétosztályos katolikus népiskola<br />
átadásának 100. évfordulójáról, egyúttal emléket<br />
állítottak egy nagyszerű, munkáját szívvel-lélekkel<br />
végző pedagógus családnak.<br />
Jozef Bielokostolský polgármester és Luky<br />
János, az MKP helyi szervezetének elnöke<br />
ünnepi beszámolójukban kiemelték az<br />
iskola felépítésének szükségességét, mivel<br />
Barsendréden a múlt század elején több mint<br />
100 iskolaköteles kényszerült tanulni az egyosztályos<br />
iskolában.<br />
Egy kicsit menjünk vissza a múltba: 1860-<br />
ban hatalmas tűzvész volt Nagyendréden; a<br />
templommal és a plébániával együtt leégett<br />
az iskola is. 1862-ben felépült egy új mesterlakás,<br />
de a tanulók számára csak egy tantermet<br />
biztosítottak. Az iskolaszék1906 júliusi<br />
közgyűlésén elhatározta, hogy a felsőbb hatóságok<br />
felhívására a tankötelesek megemelkedett<br />
száma végett egy másik tanítói állást<br />
szervez, ezért tervbe vették egy új, kétosztályos<br />
iskola építését. Az építkezéshez a polgári<br />
közösség is segítséget nyújtott, hiszen az<br />
építési költségek több, mint a felét állta. 1907<br />
március 20-án nagy ünnepélyességgel folyt<br />
le az alapkőletétel. Az iskola építésében az<br />
egész falu segédkezett és fél év múlva, 1907<br />
szeptember 8-án az új iskolát ünnepélyesen<br />
felszentelték és átadták rendeltetésének. Külön<br />
köszönet illeti az iskola akkori gondnokát<br />
és pénztárosát, Bakó Kálmánt, valamint<br />
az iskola kántortanítóját, Beluch Imrét, akik<br />
nagy hozzáértéssel vezették és irányították az<br />
építkezést. Fel lett újítva a régi mesterlakás,<br />
hogy az újonnan érkezett tanerőnek is legyen<br />
lakása.<br />
24<br />
Az új tanerő Stróbentz Gizella volt, akit az iskola<br />
igazgatója, Beluch Imre 1908-ban feleségül<br />
vett. A házasságból hét gyermek született,<br />
akik közül szüleik példáját követve hárman<br />
léptek a pedagógus pálya rögös útjára.<br />
Beluch Imre 1900-ban szerezte meg a tanítói<br />
oklevelet. Négy évig Nagyölveden tanított,<br />
majd 1904-ben került Barsendrédre. Itt 40<br />
évig tanított, 1941-ben ment nyugdíjba, de<br />
1942-től 1945-ig újra a katedrára állt, a katonai<br />
szolgálatra bevonult barsendrédi tanerőt,<br />
fiát, Besey Gyulát helyetesítette. Barsendrédi<br />
müködése alatt fellendítette e kisközség kulturális<br />
és gazdasági életét. Mindvégig a népi<br />
érdekekhez igazodva töltötte be néptanítói<br />
funkcióját, különböző továbbképző tanfolyamokon<br />
vett részt. Nemcsak Barsendréden<br />
volt ismert, de tevékenysége kiterjedt az<br />
egész környékre, sőt a felvidéki magyarság<br />
egyik vezéralakja volt. A község mindenese<br />
lett, megalakította a Gazdakört, faiskolát<br />
létesített, meghonosította a méhészetet, a<br />
minisztériumban kieszközölte egy vetítőgép<br />
adományozását és vetítőgépes előadásaival a<br />
kisparasztok mezőgazdasági termelését vitte<br />
előre. Az ő kezdeményezésére 1932-ben<br />
kultúrházat építettek a községben. Könyvtárat<br />
létesített, színjátszó csoportokat vezetett,<br />
gyermekkórust, négy szólamú vegyes<br />
kart szerepeltetett rendszeresen a községben<br />
rendezett ünnepségeken. Iskolakertet<br />
létesített, tanulmányi kirándulásokat szervezett,<br />
gyűjtésekkel biztosította a szegény<br />
sorsú gyermekek taneszközökkel, ruházattal<br />
történő ellátását. A Magyar Tanítók Országos<br />
Énekkarának alapító tagja, alelnöke,<br />
1936-tól dísztagja, a Szlovenszkói Általános<br />
Magyar Tanítóegyesületének zselízi járási<br />
elnöke. 1941-ben vitézi rangot kapott, ekkor<br />
felvette szülőfaluja, Bese nevét. 1945-ben<br />
Magyarországra, Tát községbe települt át. A<br />
Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai<br />
tevékenységéért Wodianer-díjat adományozott<br />
Besey Imrének. 1958-ban Budapesten<br />
halt meg.<br />
Amikor Besey Beluch Imre a második világháború<br />
végén Magyarországra települt át,<br />
a barsendrédi magyar iskolát bezárták. Az<br />
épület mint iskola megszűnt, mert a szlovák<br />
iskolát egy másik épületben nyitották meg. A<br />
volt népiskola épületében azóta nem volt tanítás,<br />
ma az egésznapos óvodának ad otthont.<br />
Tehát ezen épület csak addig volt iskola, amíg<br />
Besey Beluch Imre és családja Barsendréden<br />
tartózkodott.<br />
Az ünnepség kicsúcsosodásaként a község<br />
polgármestere, Jozef Bielokostolský elismerő<br />
oklevél és emlékplakett átadásával fejezte<br />
ki a község tiszteletét a 86 éves Besey Gyula<br />
irányában, aki az egyetlen ma élő pedagógus,<br />
aki ebben az iskolában tanítottt. Besey Gyula,<br />
Beluch Imre fia ma Esztergomban él. Sajnos,<br />
leromlott egészségi állapota miatt nem vehetett<br />
részt az ünnepségen, helyette fia, Besey<br />
László mérnök vette át édesapja nevében a<br />
megtisztelő elismerést. Besey Gyula szép levélben<br />
köszönte meg a község vezetőinek és<br />
lakóinak, hogy szülőfaluja ennyi év után is<br />
emlékezetében őrzi. Szülőfaluját sohasem felejtette<br />
el, s mint levelében írta: „Új hazában<br />
kellett folytatnom és befejeznem pedagógus<br />
munkámat, de szülőföldem és szülőfalum<br />
szép emlékei örökre élnek szívemben.”<br />
Az ünnepi hangulatot fokozta a helyi kultúrcsoport,<br />
a Star Kids fellépése Ruženka<br />
Hamranová vezetésével, akik zenés-táncos<br />
előadásukkal örvendeztették meg a közönséget.<br />
Természetesen nem hiányoztak a szavalatok<br />
sem.<br />
Az rendezvény igen érdekes része az az iskolával<br />
kapcsolatos fényképkiállítás volt, ahol a<br />
régi iskolaképeken az érdeklődők mosolyogva<br />
szemlélték családtagjaikat, ismerőseiket,<br />
ha egyáltalán segítség nélkül felfedezték őket.<br />
A képek a községi színjátszó csoport fellépéseiről<br />
is készültek az 1920 és 1940 közötti időből,<br />
valamint a sok-sok kirándulásról, ahol az<br />
iskolásgyerekek Beluch Imre vezetésével jártak.<br />
A kirándulásiok célpontjai Garamhalászi<br />
/Sliač/, Körmöcbánya, Vihnyepeszerény, Selmecbánya,<br />
Garamszentbenedek, Komárom,<br />
Léva, Zselíz, Oroszka, stb. voltak.<br />
Mindenesetre mindenki elégedetten távozott,<br />
hiszen megismerték a község történetének<br />
egy darabját és tudatosították, hogy a<br />
múlt ismerete nélkül nehezebb élni a jelent és<br />
tervezni a jövőt.<br />
Luky János<br />
Luky János, Besey László, Bielokostolský Jozef
ITTHON 25
A kassai dóm Szent Erzsébet legendája. Erzsébet születése. Fotó: Méry Gábor<br />
JANUÁR<br />
K Sz Cs P S V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs P Sz V H K Sz Cs<br />
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
EURÓPA PARLAMENT<br />
Duka Zólyomi Árpád,<br />
Európa Parlament:<br />
Szénfűtésű hőerőműre nem<br />
lenne szabad jövőt építeni!<br />
A hazai magyarságot két tapasztalt közéleti<br />
ember – Bauer Edit és Duka Zólyomi<br />
Árpád képviseli az Európa Parlamentben.<br />
Mindketten az Együttélés Politikai<br />
Mozgalomban kezdték pályafutásukat;<br />
– Bauer Edit társadalomkutató, Duka<br />
Zólyomi Árpád atomfizikus volt – írtuk<br />
az Itthon tavalyi utolsó számában, majd<br />
így folytattuk: feladatuk Strasbourgban<br />
korántsem könnyű – olykor saját kormányuk<br />
ellen kell megnyilvánulniok,<br />
ha tisztességgel akarják végezni munkájukat.<br />
Lapunk most Duka Zólyomi<br />
Árpádtól kért interjút, hogy bepillanthassunk<br />
– bár nagyon tömören – munkájába,<br />
megismerhessük véleményét<br />
erről-arról.<br />
Képviselő úr: mi újat hozott életében<br />
az Európa Parlament-i képviselői tisztség<br />
Nagyon hamar rájöttem, hogy ez egy<br />
másfajta munka, mint amilyen a nemzeti<br />
parlamentekben folyik. A legnagyobb<br />
különbség az, hogy itt nincs kormányerő,<br />
így nincs ellenzék sem. Vannak frakciók<br />
– a legnagyobb a Néppárt, 248 képviselővel,<br />
de ez kevesebb, mint a testület<br />
összlétszámának fele. Ebből az is következik,<br />
hogy tárgyalni kell, ha érvényre<br />
akarjuk juttatni véleményünket. A második<br />
legnagyobb frakcióban a szocialisták<br />
ülnek, a harmadikban a liberálisok,<br />
a negyedikben a zöldek. Tárgyalni azért<br />
kell, hogy szövetségeseket szerezhessünk<br />
egy-egy döntéshez. „Be kell oltani”<br />
másokat, hogy támogassanak. Ezért sok<br />
a lehetőség a vitára. Vannak, akik eleve<br />
másképp látják a dolgokat – a britek, a<br />
lengyelek vagy a csehek ODS pártjának<br />
tagjai – ők másképpen szavaznak. A<br />
helyzetünk tehát nem könnyű. Hasonló<br />
munka folyik a 22 szakbizottságban,<br />
ahol a hivatalos anyagok készülnek. Én<br />
egyébként a külügyi és az emberjogi bizottság<br />
tagja vagyok.<br />
28<br />
Mi mindenre figyelnek<br />
Mindenre figyelünk, ami a nagyvilágban<br />
történik és azonnal foglalkozunk a<br />
témákkal – legutóbb például a szudáni<br />
eseményekkel kapcsolatban nyilvánítottunk<br />
véleményt. Külügyi munkánk<br />
leghasznosabb része azonban a szomszédsági<br />
politika: segíteni egyes országokban<br />
kialakítani a jogállamiságot,<br />
támogatni a reformokat, a szabad piac<br />
létrejöttét. Most ezen van a hangsúly<br />
Keleten és Délen. Ugyanakkor élénken<br />
érdeklődik az Európai Unió iránt Izrael<br />
és Marokkó, illetve a kaukázusi államok,<br />
amelyek szeretnék harmonizálni<br />
jogrendjüket az Európai Unió mintájára.<br />
Sok problémánk van, de például a<br />
lisszaboni szerződés nagy siker. A problémákat<br />
pedig tárgyalások útján meg<br />
lehet oldani, mindig meg lehet egyezni,<br />
és ez a jó. E nagy közösség hasznosságát<br />
igazolja, hogy az eltelt fél évszázad<br />
alatt senki sem akart kilépni az unióból,<br />
ugyanakkor vannak megtorpanások és<br />
nagy teher az új tagok csatlakozása –<br />
legutóbb Románia és Bulgária – miközben<br />
folynak a tárgyalások Horvátország<br />
felvételéről is. A távlat Horvátország,<br />
Szerbia, Montenegro, Bosznia-Hercegovina<br />
és Albánia csatlakozása, de az<br />
EU-tagság lehetősége vonzza az ukránokat,<br />
a moldávokat, az arab államokat<br />
és Törökországot is...<br />
Az Ön munkája két helyszínen zajlik:<br />
Brüsszelben és Strasbourgban.<br />
Brüsszelben havonta három hetet töltünk<br />
– itt üléseznek a bizottságok és a<br />
frakciók. Strasbourgban vannak a plenáris<br />
ülések.<br />
Tudjuk, hogy munkáját asszisztensek és<br />
tanácsadók segítik.<br />
Három asszisztensem van és vannak tanácsadóim<br />
is.<br />
Tudjuk, hogy olykor hazai magyarok is<br />
ellátogatnak Önökhöz az Európa Parlamentbe,<br />
hogy nemcsak képernyőn lássák<br />
a képviselői munka helyszíneit.<br />
Évente száz vendéget fogadhatunk<br />
Strasbourgban, s ezzel a lehetőséggel<br />
élünk is. Vendégeink autóbuszokon érkeznek<br />
– általában polgármestereink és<br />
a Magyar koalíció Pártjának tisztségviselői<br />
látogatnak el hozzánk. Ilyenkor<br />
– a Kodály-emlékév kapcsán vagy az<br />
1956-os forradalom és szabadságharc<br />
évfordulója alkalmából – kiállításokat<br />
is rendezünk, hogy a közönség – más<br />
nemzetiségű képviselők és az intézmény<br />
hivatalnokai – bepillantást nyerjenek<br />
a szlovákiai magyar nemzeti közösség<br />
életébe. Az egyik tárlaton Kodály Zoltán<br />
gyűjtőútjait mutattuk be fotókon, de láthatták<br />
kollégáink a felvidéki népviselet-
EURÓPA PARLAMENT<br />
be öltöztetett babacsaládokat is. Sokak<br />
számára az ilyen kiállítások és rendezvények<br />
adják az első információkat rólunk.<br />
A képviselő úr jó pár nyelven beszél, így<br />
például az angol mellett oroszul és Prágában<br />
cseh egyetemet végzett... Tudjuk,<br />
hogy az Európai Unió illetékes bizottságai<br />
együttműködnek a világ parlamentjeivel.<br />
Ön, mint a külügyi bizottság tagja,<br />
hová utazik a leggyakrabban<br />
Az én területem a Dél-Kaukázus, ezekben<br />
az országokban többször megfordultam.<br />
Jártam a grúzoknál, az<br />
örményeknél, azerbajdzsánoknál.<br />
Fehéroroszországban inkább a civil szervezetekkel<br />
tartom a kapcsolatot – ezek<br />
ellenzékiek – de ott az embert figyeli a<br />
hatóság...<br />
Ön évekig kutatott a volt Szovjetunióban,<br />
a dubnai Egyesített Atommagkutató<br />
Intézet neutronfizikai laboratóriumának<br />
tudományos főmunkatársa volt.<br />
1995-től részt vett a pozsonyi Szlovák<br />
Ciklotronközpont tervezésében és kivitelezésében.<br />
A politikai pálya nem vetett<br />
véget ilyen jellegű ténykedésének<br />
Nem, sőt. A pozsonyi ciklotronközpont<br />
– a részecskegyorsító – nagy segítséget<br />
jelent majd a hazai gyógyászatban, főként<br />
a rosszindulatú daganatok felismerésében.<br />
Ma már olyan leletek is készíthetők<br />
a test belső, láthatatlan részeiről, melyek<br />
egy-egy sejtet is képesek feltérképezni. A<br />
rákos daganat kialakulását szinte az első<br />
kóros sejtek burjánzásától nyomon lehet<br />
követni... Ezzel a részecskegyorsítóval én<br />
a mai napig együttműködöm, sőt, hazai<br />
parlamenti képviselőként én javasoltam,<br />
hogy a szovjet államadósság egy részét<br />
ciklotronközpont-alkotóelemek szállításával<br />
lehessen törleszteni.. Németországban<br />
80 ipari tomográf működik. Ezek<br />
egyes nagyvárosok légszennyezettségét<br />
diagnosztizálják. A rétegröntgeneket 22<br />
részecskegyorsító üzemelteti a szennyezett<br />
nagyvárosokban.<br />
Egyre több szó esik Szlovákia magyarlakta<br />
déli részeiben a környezet védelméről.<br />
Az elmúlt hónapokban a Sátoraljaújhely<br />
és Tőketerebes térségébe tervezett<br />
hőerőművek tartják izgalomban<br />
– és félelemben – az ott élőket annál is<br />
inkább, hogy az ottaniak nem csak a<br />
szülőföldjüket próbálják megvédeni a<br />
szennyeződéstől, hanem a világörökség<br />
részét képező Tokaj-körzetet is.<br />
Tudok róla, hogy az emberek tiltakoznak,<br />
tüntetnek és petíciós íveket írnak<br />
alá és igazat adok nekik. A huszonegyedik<br />
században nem lehet a jövőt a széntüzelésű<br />
hőerőművekre építeni, ez már<br />
korszerűtlen megoldás. Én most itt az<br />
atomenergia és az alternatív energiák<br />
bevezetését ajánlom, igaz, hogy a geotermikus,<br />
szél- és egyéb erőművek csekély<br />
százalékban tudják fedezni a szükségleteket.<br />
Ugyanakkor máris léteznek olyan<br />
eljárások – egyelőre néhány üzemben<br />
csupán, - melyekben az atomhulladék<br />
ú.n. felezési idejét külön féle eljárásokkal<br />
a felére lehet csökkenteni. Még ez is<br />
kevés ugyan, de előbb-utóbb lehet majd<br />
javítani a hatásfokon. A környezet védelme<br />
fontos téma az Európa Parlamentben<br />
is – tavaly például megalkottuk a levegő<br />
tisztaságát szavatoló irányelveket. Foglalkoztunk<br />
a felszíni vizek védelmével,<br />
az árvízvédelmi együttműködéssel, a<br />
higany használatának ellenőrzésével és<br />
korlátozásával...<br />
A beszélgetés befejeztével örömmel teszem<br />
közzé Duka Zólyomi Árpád még<br />
egy mondatát: „Nagyon jól együttműködünk<br />
Bauer Edit képviselőtársammal<br />
a szlovák frakcióban.<br />
Batta György<br />
ITTHON 29
TISZTELGÉS<br />
A mi Kodály Zoltánunk<br />
Emlékhangverseny Komáromban<br />
„Kodály Zoltánban nemcsak a magyar kultúra veszítette el nagy kritikusát, tudósát, alkotóművészét<br />
és tanítómesterét, hanem a világ vesztette el azt az embert, aki világviszonylatban<br />
vitte a zenét új utakra.”<br />
(Eugen Suchoň)<br />
A 2007-es esztendő Kodály-év volt. A kettős<br />
évforduló (a zeneszerző születésének 125., halálának<br />
40. éve) okán a világ Kodály Zoltánra,<br />
– ahogy a hű barát, Bartók Béla méltatta őt – a<br />
legjobb magyar zenészre emlékezett. Ezt tettük<br />
mi is Komáromban, már másodízben. Az<br />
első megemlékezésre 2007. áprilisában, a már<br />
hagyományos VOX HUMANA – a komáromi<br />
énekkarok fesztiválja – alkalmából került<br />
sor, a másodikra pedig december 14-én, amikor<br />
hagyományos adventi hangversenyünket<br />
szenteltük Kodály Zoltán emlékének. Mindkét<br />
rendezvényt a helyi művelődési Központ<br />
(VMK) és a Gaudium Polgári Társulás szervezte.<br />
Az adventi hangverseny szereplői a<br />
VMK kórusai voltak: a Jókai Mór alapiskola<br />
Kicsinyek Kórusa – Pfeiferlik Annamária;<br />
Gyermekkara – Bartal Éva és Gaudium vegyes<br />
kara – Stirber Lajos; a Kantantína női kamarakórus<br />
– Katarína Čupková; a Csemadok<br />
helyi szervezetének Concordia vegyes kara<br />
– Stubendek István vezetésével. Az ünnepi<br />
hangversenyen vendégszerepeltek: a koloni<br />
Zobor Hangja vegyes kar – Balla Viktória és<br />
Varga Imre vezetésével, valamint (Komárom<br />
szülötte) Rácz Csaba gordonka - és Vincze<br />
Mária zongoraművész.<br />
Az est szóvivője Csengel Mónika üdvözölte<br />
a kedves közönséget; köszöntötte a város alpolgármestereit:<br />
Dr Hortai Évát és Szabó Béla<br />
mérnököt, akik a jelenlétükkel megtisztelték<br />
a rendezvényt. A hangverseny nyitányaként<br />
30<br />
az egyesített kórusok közös előadásában,<br />
Kodály Zoltán – Dr. Vargha Károly: Fények<br />
ragyogása című kórusműve hangzott el<br />
Stirber Lajos vezényletével. Azután Katarína<br />
Čupková szlovák nyelven, Stirber Lajos magyarul<br />
emlékezett Kodály Zoltánra. Mint<br />
elhangzott: Ha valakitől kijár a tisztelet, a főhajtás<br />
Kodály Zoltán emlékének, akkor azok<br />
mi vagyunk – a Csallóközben a Mátyus-földön,<br />
a Zobor-vidéken élők. A „legjobb magyar<br />
zenész” ugyanis nagyon erős szálakkal<br />
kötődött hozzánk. 1905-ben, a Budapesti<br />
Liszt Ferenc Zeneakadémián tanulmányait<br />
befejező ifjú zeneszerző, Kodály Zoltán Párizsba<br />
is mehetett volna, ő azonban Galántára<br />
és környékére jött első népdalgyűjtő útjára.<br />
Mint írta:”Hátizsákkal a vállamon, bottal a<br />
kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam<br />
el a Csallóközbe.”, ahonnan egy Párizsban<br />
tartózkodó barátjának ezt írta: „Nem<br />
hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz.(...)<br />
Azt hiszem ez szebb, mint Párizs”. Még az év<br />
végén Mátyus-földi gyűjtés címmel megjelent<br />
első népdalpublikációja. Erre figyelt fel Bartók<br />
Béla, ekkor kezdett érdeklődni a gyűjtés<br />
iránt, innen indult el kettejük életre szóló<br />
barátsága. Mint azt Kodály Zoltán a későbbiekben<br />
megfogalmazta: „...feltetszett előttünk<br />
egy a népből újjászületett művelt Magyarország<br />
képe. ennek megvalósítására rászántuk<br />
életünket.” Közös tervet dolgoztak ki: Bartók<br />
Békés megyéből indult délre és kelet felé, Kodály<br />
északon (Nyitra megyében) és nyugaton<br />
folytatta a gyűjtést. A Zobor-vidék valóságos<br />
kincsesbányának bizonyult. Az ott gyűjtött<br />
dalok közül rangos kórus- és színpadi műveiben<br />
jónéhányat feldolgozott. A (talán)<br />
leggyakrabban előadásra kerülő – mélyen a<br />
galántai hagyományban gyökerező – Galántai<br />
táncok című zenekari művével is rólunk ad<br />
hírt a világnak. Sőt, annak partitúrájában ez<br />
olvasható: „Galántán töltötte a szerző gyermekkora<br />
legszebb hét esztendejét.” A magyar<br />
Dalosegyesület Országos Szövetsége, már az<br />
1942-es esztendőt is Kodály-évnek nyilvánította.<br />
Kodály Zoltánt Galánta is vendégül<br />
hívta. 1943. május 30-án (a meghosszabbított<br />
Kodály-év alkalmával) Galánta város nagy<br />
ünnepséget rendezett tiszteletére; a város<br />
díszpolgárává avatta. Az Esterházy-parkban<br />
a környező falvak iskolásai, (mintegy ezer<br />
fiatal) közös énekléssel köszöntötte. Kodály<br />
Zoltán akkor, ott (többek közt) így szólt az<br />
egybegyűltekhez: „Rozi! Ágnes! Hol vagytok<br />
És a többiek, a vágai, vízkeleti, taksonyi derék,<br />
daloskedvű lányok, apám tovatűnt drága<br />
cselédei, merre vagytok Eljöttem Galántára,<br />
hogy itt mindenki előtt megköszönjem nektek,<br />
ti kedves, mosolygós, dolgos parasztlányok,<br />
örök, leróhatatlan hálára kötelező, múltba<br />
veszett professzoraim, hogy tőletek tanulhattam<br />
meg a legelső magyar dallamot, hogy (...)<br />
általatok tudtam meg, nemzetem legjavától,<br />
mi a magyar zene, s hogy van magyar zene.”<br />
Kodály Zoltánról megemlékezni erkölcsi kötelességünk;<br />
„professzorunk” saját példájával,<br />
egész életművével – örök érvényű tanításával<br />
ma is mutatja a nemzettudatunk megőrzéséhez<br />
vezető utat: ...addig élünk, míg nem feledjük,<br />
mik vagyunk... Ami megtartott Európában<br />
idáig, majd csak megtart ezután is. Mi<br />
lehet az Nem az, amiben alkalmazkodtunk,<br />
hasonlóak lettünk környezetünkhöz, hanem<br />
amiben különböztünk tőle. Hisz ha mindenben<br />
hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a<br />
magyarság. ... Kultúrát nem lehet örökölni.<br />
Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha<br />
minden nemzedék újra meg újra meg nem<br />
szerzi magának.”<br />
Az emlékhangverseny záróakkordjaként, az<br />
egyesített kórusok – az összkar, Kodály Zoltán:<br />
Adventi ének és Esti-dal című kórusműveit<br />
énekelte Stubendek István vezényletével.<br />
A Tiszti pavilon dísztermét zsúfolásig megtöltő<br />
közönség a fellépőket mindvégig nagy<br />
tetszéssel fogadta; gyakran csattant fel vastaps.<br />
A szervezők és a fellépők nagy örömére<br />
most is bebizonyosodott: Komáromban van<br />
igény a kórusmuzsikára, a nemesebb zenére,<br />
a „valódi” kultúrára is. Csak a helyi médiák<br />
részéről nincs igény, azok – magukat minősítve<br />
– szinte teljesen ignorálják az ilyen jellegű<br />
rendezvényeket: nem vesznek részt propagálásukban<br />
és hírt sem adnak felőlük.<br />
A fellépők köszönik a VMK minden dolgozójának<br />
– Varga Anna igazgatónővel az élen<br />
– a mindenkori korrekt együttmunkálkodást,<br />
a Tímea Virágszalonnak és a Klapka Vigadónak<br />
a támogatást.<br />
Stirber Lajos
TÁRULKOZÓ EURÓPA<br />
Határfolyó<br />
A szekér lassan döcögött ki a<br />
márianosztrai börtön kapuján. Kerekei<br />
egyik macskakőről a másikra gurultak,<br />
zörögtek, mint a közeli bányában a kőtörő<br />
masina. Amikor a mezei útra értek,<br />
a bakon ülő két rab fellélegzett. Körülöttük<br />
tombolt a nyár. Tücskök ciripeltek,<br />
madarak énekeltek. Az egész mező tele<br />
volt illattal, muzsikával. Szabadnak érezték<br />
magukat.<br />
A lovak komótosan ballagtak. Patkójuk<br />
halkan merült a porba, melyet az Ipoly<br />
felül érkező szellő méltóságteljesen széthintett<br />
a harmattól lassan megszabaduló<br />
mezőn.<br />
-Szép napunk van, - mormogta a gyeplőt<br />
hanyagul egy kezében tartó, kissé hajlott<br />
hátú, kissé kopaszodó, vékony testalkatú,<br />
csontos arcú fegyenc.<br />
Mellette szótlanul gubbasztott egy fiatal,<br />
a börtöni koszt ellenére kinézésre is<br />
jól táplált, a bányában naptól barnára<br />
égetett izmos fickó. Szótlanul nézte az út<br />
melletti bozótot. Olyasmi járt az eszében,<br />
hogy ott, a bokrok mögött van a szabadság,<br />
az a világ, amiről naponta álmodik,<br />
de az még messze van..., igaz szabadon<br />
lélegezhet, nézelődhet, és a rácsok se<br />
gátolják a kilátásban. Olykor nagyokat<br />
sóhajtott... Mögöttük, a szekér oldalán,<br />
puskájára támaszkodva ült, ugyancsak<br />
szótlanul a fegyőr.<br />
A folyó mellé érkezve megitatták a<br />
lovakat, majd előszedték a lapátokat, és<br />
nekiláttak a munkának. Az őr a vízhez<br />
ment. Az egyik kezében a puskáját tartotta,<br />
a másikkal vizet fröcskölt az arcára.<br />
Élvezte az Ipoly vizének illatát, hűsítő,<br />
simogató bársonyát.<br />
A szekér derekában lassan emelkedett<br />
a homokrakás. A túlsó parton egy ember<br />
közeledett a vízhez. Nem nagyon érdekelte<br />
őket, mi történik a határ másik<br />
oldalán. Mégis, amikor beugrott a vízbe,<br />
egy pillanatra odanéztek. Hosszú másodpercek<br />
teltek el, az ember sehol, majd<br />
felbukkant, csapkodott, hadonászott kezével,<br />
hörögve tört ki torkából valami<br />
értelmetlen hang. Fuldoklott. A két rab<br />
egymásra nézett. Az őr a fövenyre dobta<br />
fegyverét, futtában levetette zubbonyát<br />
és a habokba vetette magát. Csak a felkavart<br />
iszap jelezte útját. A fuldoklót a<br />
közelebbi partra hurcolta, oda, ahonnan<br />
érkezett és ez a határ másik oldala volt...<br />
Miközben élesztgette, a bokrok közül<br />
egy gépfegyveres határőr bújt elő.<br />
-Fel a kezekkel!, letartóztatom - ordított,<br />
szinte állati hangon. Az életmentő fegyőr<br />
nem is hallotta, ő most mással volt elfoglalva.<br />
A két rab viszont árgus szemekkel<br />
figyelte, mi történik a túlsó parton. De<br />
amikor a határőr közvetlen közelről,<br />
széttett lábbal az őket kisérő őr mellének<br />
szegezte a fegyvert, a fiatalabbik fejét<br />
elöntötte a vér, eldobta a lapátot, rávetette<br />
magát a parton heverő puskára és<br />
egy pillanat alatt csőretöltötte, és célzott,<br />
majd elemi erővel kiáltotta,<br />
– KUSS...!, te mocsok, meg ne mozdulj,<br />
azonnal tedd el azt a rohadt fegyvert,<br />
mert szétlövöm a fejedet... A váratlan<br />
fordulat meglepte a szolgálatot teljesítő<br />
támadót, egy darabig még tétovázott,<br />
majd nagyokat káromkodva, tehetetlenül<br />
eltűnt a bokrok sűrűjében...<br />
A fuldokló lassan magához tért. A fegyőr<br />
visszaúszott az övéihez.<br />
-Megtetted volna – kérdezte reszkető<br />
hangon.<br />
-Meg! – szólt amaz keményen, majd<br />
lélekzetvételnyi szünet után remegő kézzel<br />
kinyitotta a závárt, és a puskát odaadta<br />
az fegyőrnek...<br />
Az Ipoly már nem határfolyó.<br />
A megtörtént eseményt helembaiak elbeszélése<br />
alapján lejegyezte M. NAGY László<br />
Határbontás az Ipolynál. M. Nagy László felvételei<br />
ITTHON 31
HATÁRBONTÁS<br />
Hazádnak határtalanul...<br />
A karácsonyt, s új évet megelőző napokban<br />
szinte mindenki a határokról beszélt,<br />
legalábbis tájainkon, a schengeni övezet<br />
kibővítésében érintett Közép-Európában.<br />
Voltak, akik nem elégedtek meg a beszéddel.<br />
A tátrai góralok, fűrésszel, baltával<br />
estek neki a gyűlölt, ezerszer megátkozott<br />
határsorompónak, amit ott helyben el is<br />
tüzeltek, pusztuljon, ne is lássák többé.<br />
Szűkebb és tágabb pátriánk tájainak lakói<br />
azonban mintha kevésbé mertek volna teret<br />
adni érzelmeiknek, s felhőtlen örülni<br />
a határtalanság új időszámításként beköszönő<br />
tényének. S itt most nemcsak azon<br />
leszakított részekre kell gondolnunk, ahol<br />
még az eddigieknél is erősebb, s szigorúbban<br />
strázsált lakat került a határátkelőkre,<br />
hanem azon honfitársaink lakta égtájaikra<br />
is, ahol a néhány nappal a Luca ünnep<br />
után váratlanul beköszöntő SCHENGENI<br />
VÁKUM valóban felszippantotta az eleddig<br />
rendíthetetlennek tűnő határőrizetet.<br />
Talán azért, mert az errefelé élők között<br />
sokan vannak, akik emlékeznek még<br />
egy korábbi határnyitás akkoriban valóban<br />
felhőtlen örömére, s épp ezért nem<br />
tudják feledni az ezt követő megtorlás<br />
cunamiként rájuk zúduló terrorhullámait<br />
sem. A ki- és betelepítéseket, a deportálásokat,<br />
a „magyartalanítás” számos más<br />
változatban megnyilvánuló rettenetét, s<br />
ebből kifolyólag máig magukon érzik a<br />
bűnbakképzés rájuk sulykolt tudatátmosó<br />
folyamatát is. Felsorolni is nehéz mi<br />
mindennek voltunk mi kikiáltva a második<br />
világháború óta eltelt időszakban,<br />
ahol voltunk már: horthysták, fasiszták,<br />
revansisták, irredenták, soviniszták, nacionalisták,<br />
szeparatisták vagy ugyancsak<br />
máig hallhatóan, s némiképp enyhébb<br />
szóval kifejezve (de ugyanazt célozva)<br />
egyszerűen csak békebontók, a második<br />
világháború eredményének megkérdőjelezői,<br />
a közép-európai statusquot fenyegetők.<br />
Politikai értelemben véve pedig örök<br />
megbízhatatlanok, büntetett előéletűek,<br />
szakadárlelkűek. Miért ,,Vádak vádja a<br />
magyarságom” foglalta össze a választ három<br />
szóban egykor a néhai galamblelkű<br />
Fábry Zoltánunk, stószi magányában töprengve<br />
sorsunkról.<br />
Nehéz örülni a szabadulásnak akkor,<br />
amikor hova tovább a rabságot fogadjuk<br />
el az életünk természetes velejárójának -<br />
mondta a napokban egy a Garam-mentén<br />
élő földim. Eddig míg a Kárpátok hegykoszorújára<br />
is csak titokban bandzsíthatott<br />
az ember, mert rögtön ráfogták, hogy<br />
a „Nagymagyarország” híve, ha pedig arról<br />
beszélt, hogy itt még a folyók is dél felé<br />
folynak, akkor ez már egyenest felért egy<br />
hazaárulással... nehéz hát elhinni, hogy<br />
most egyszerre mindent szabad, s az eddigi<br />
határszigor csak úgy felemelkedett, s<br />
eltűnt a semmibe mint egy könnyű színpadi<br />
függöny...<br />
No meg aztán – folytatta földim – megkeseríti<br />
az ember örömét az is, amikor azt<br />
tapasztalja, hogy tízből nyolc ideáti magyarnak<br />
a mostani határnyitás kapcsán<br />
legfeljebb az jár eszében, melyik oldalon<br />
mi fizetődik ki számára jobban a bevásárlás<br />
tekintetében. Mert sokunkat odáig sikerült<br />
zülleszteni erkölcsileg, szellemileg,<br />
hogy az olyan fogalmak mint: együvé-tartozás,<br />
összefogás, felelősségvállalás, már<br />
szinte semmit sem jelentenek számukra.<br />
Kollektív létünket lassan elnyeli az asszimiláció<br />
feneketlen gyomra.”<br />
Nem sok vigaszt jelent az errefelé szemlélődőnek<br />
az sem, hogy nem különb a<br />
helyzet az immár nem létezővé bűvészkedett<br />
határszakasz másik oldalán sem.<br />
,,Hát eldöntötték a fejünk felett, hogy ez<br />
mostantól így lesz a jó, s akkor annak így<br />
kell jónak lennie. Engem most sem kérdezett<br />
meg senki, hogy nekem mi lenne<br />
a jó” – vélekedik egy másik magyar ember,<br />
aki történetesen határőrként szolgált<br />
a korábbi időkben az egyik magyar-szlovák<br />
határszakaszon. Most ugyan már leszerelt,<br />
de nehezen tudja felejteni azokat a<br />
harmadik világbeli szerencsétleneket, akiket<br />
nemrég még – parancsra – puskával<br />
a kézben kellett üldözőbe vennie errefelé.<br />
Társának, aki egy ízben – ugyancsak parancsra<br />
– fegyverét is használta az említett<br />
földönfutókkal szemben, most majd<br />
a számonkéréstől kell rettegnie. A legfőbb<br />
baj az, hogy sokan úgy érzik későn, túl<br />
későn érkezett meg hozzájuk ez a határeltüntető<br />
ünnepség.<br />
Bizony úgy durrogtatták a petárdákat és<br />
a pezsgős palackokat ama schengeni ünnepnapon,<br />
mintha az azt megelőző negyven,<br />
ötven vagy akár nyolcvan év nyomorúságát<br />
egy pillanat alatt elfújta volna a<br />
szél vagy magával sodorta volna a Duna<br />
habja. Pedig az egykori határzár nyomorúsága<br />
még sokáig fogja perzselni tudat<br />
alatt az itt élő ember, no meg a társadalom<br />
lelkét is. Vajon hány, egykor a puszta életét<br />
menteni akaró, de csak a tiltott határátlépésig<br />
jutó névtelen áldozat emlékművévé<br />
vált ez a most éterivé szublimálódott<br />
32<br />
A Mária-Valéria híd. kép: www.wikipedia.org
HATÁRBONTÁS<br />
határ És hányan vannak a túlélő, de épp<br />
e határmegvonás következményeként létükben<br />
és lelkükben örökre megalázottak,<br />
megnyomorítottak, akiket elszakítottak<br />
szeretteiktől, rokonaiktól, ősi kultúrájuktól,<br />
nemzetüktől, s akik mától kezdve<br />
– megroppant öntudattal és anyanyelvvel<br />
– újra itt élnek majd köztünk, és velünk, s<br />
nem lehet már őket sajnálkozó vállvonogatással<br />
egy másik ország állami felelősség-körébe<br />
utalni S mikor gyógyulnak<br />
be azok „lelki sebei”, akiket később épp itt<br />
e határoknál tartóztattak fel, vagy épp le,<br />
akikre szuronyt, vagy géppisztolyt szegezetek<br />
a hatalmi téboly itt szolgáló véglényei<br />
Akiknek más vétkük nem volt, csak<br />
annyi, hogy övéik közé kívánkoztak. Egy<br />
volt iskolatársam nagybátyját a háború<br />
után itt a határ közelében úgy puffantották<br />
le a csendőrök, mint ahogy körvadászaton<br />
a nyulat szokás puskavégre kapni,<br />
mert azt a főbenjáró bűnt követte el, hogy<br />
egy pár kiscipőt csempészett át a határon,<br />
amit gyermekének szánt elsőáldozási<br />
ajándékként. Az életünket kettészelő határvonalak<br />
szentségét őrző fegyvereseket<br />
nem érdekelte az elsőáldozás. Ők élethalál<br />
uraként később is épp oly undorral<br />
túrtak bele holmijaink közé, mint lelkünk<br />
legbensőbb zugaiba. Mert a felsőbb szintről<br />
kapott utasítás és felhatalmazás alapján<br />
a lelkünket is uralni akarták, amikor<br />
kényük-kedvük szerint kobozhatták el a<br />
tiltó listákra került személyes tárgyainkat,<br />
készpénzünket vagy épp a hatalom urainak<br />
nemtetsző tartalmú könyveinket, újságjainkat.<br />
Hány személytől vonták meg<br />
a határátlépés jogát önhatalmúlag még<br />
akkor is, ha az áldozatuk sokszor egy fél<br />
vagyont költött az utazási, átlépési engedélyek<br />
megszerzésére. Mert a tárgyakkal<br />
egyidőben a gyanús személyek hosszú<br />
sora is tiltó-listákra került. S e nevek után<br />
vizslatva vaskos dosszárokat lapoztak végig<br />
az erre felhatalmazott vámosok és farizeusok.<br />
Az általuk kiszemelt, s horogra<br />
kerülve kiemelt, megalázott, kizsigerelt<br />
bűnbakok ezreit pedig hivatali eljárással<br />
vagy anélkül, parancsolták le vonatokról,<br />
buszokról fagyban, télvízben, koromfekete<br />
éjszakákban, s küldték vissza a határról,<br />
a rangjelzéseiket villogtató vállapjaik<br />
mögött rejtőzködő sötét hátországaik felé.<br />
Mert itt, a legátlátszóbb ürügy is elég volt<br />
arra, hogy hatalmuk biztos tudatában gorombán<br />
ordítva és vallatva eleve banditaként<br />
vagy potencionális bűnözőként kezeljék<br />
a határt átlépni szándékozókat. Aki<br />
látott már a személyi motozástól halálra<br />
rémült asszonyokat és lányokat, (nem<br />
egynek közülük egyéb erőszaktevést is<br />
el kellett szenvednie) levetett kalapjukat<br />
alázatos gyermekként a kövér vámparancsnok<br />
előtt gyűrögető, lehajtott fejű<br />
parasztembereket, tudja miről beszélek.<br />
Mert egy magyar ember részéről legtöbbször<br />
már maga a határátlépés szándéka,<br />
sőt annak godolata is eleve gyanúra okot<br />
adó tettnek, a saját helyzete elleni lázadásnak<br />
bizonyult, amit aztán szűkös vizsgáló<br />
szobákban fejére lehetett olvasni. Pedig Ő<br />
csak a saját atyjafiához, indult volna látogatóba,<br />
persze csak abban az esetben ha e<br />
jámbor szándékába (a véren és erőszakon<br />
vett határait hétfejű sárkányként őrző)<br />
kegyes hatalom is méltóztatott volna belegyezni.<br />
S ha úgy adódott, hogy épp méltóztatott,<br />
abban sem volt sok köszönet.<br />
Hová, miért, kihez, mi okból, meddig és<br />
minek Pattogtak golyózáporként az átkelést<br />
megelőző kérdések. Majd jött a jól<br />
ismert „fegyvert, bibliát hord-e magánál”<br />
keresztkérdés. Mert az ilyen kérdéseket<br />
feltenni joga volt minden határőrmundért<br />
viselő, s ezért különös kiváltságokkal rendelkező<br />
homo primitívusnak. Kiváltsága<br />
volt a kocsiban, a kézipoggyászban, az<br />
utazóbőröndben kiszemelt, s neki tetsző<br />
tárgyat eltulajdonítani, (s hogy ezt, s más<br />
hasonló disznóságokat ne tegyen annyi<br />
kenőpénzt, „zabra-ajándékot” elfogadni<br />
amennyit nem szégyellt) a sok ide-oda<br />
utazgató „palimadártól”. Ismerek olyan<br />
erdélyi embert, aki negyvenöt óta még a<br />
határ közelébe sem ment épp az onnét érkező<br />
megalázó tortúrák híre miatt.<br />
Ilyen „bűnözőként” látom lelki szemeim<br />
előtt nagyszüleimet, kiknek az ötvenes<br />
évek elején a tanulmányai miatt a magyar<br />
oldalon rekedt, s váratlanul elhunyt<br />
huszonéves fiúgyermekük temetése miatt<br />
sem engedélyezték a határátlépést az egyik<br />
csinált országból a másikba. Ott állt hát a<br />
két feketébe öltözött öregember a testvéri<br />
szocialista tábor országait légmentesen<br />
egymástól elkülönítő határvonalon<br />
a temetés egész ideje alatt, ott hullottak<br />
könnyeik, majd onnét lökdösték hátrább<br />
őket puskatussal a szögesdrótot védő<br />
ideológiai szigor barbár elvtársai. Pedig<br />
ugyanezen a határszakaszon, ugyanaz a<br />
hatalom, amely most átlépésüket halált<br />
megvető hősiességgel megakadályozta,<br />
nemrég még maga kergette át egy batyuval<br />
a hátukon nagyszüleim családjának<br />
másik felét.<br />
De térjünk vissza a múltból a mostani határnyitás<br />
témájához. Errefelé ugyanis azon<br />
is furcsálkodhat az ember, hogy amíg az<br />
Unió vezetői valóban a határok eltörléséről,<br />
megszünéséről, s közös Európa-politikáról<br />
beszélnek és (bár nyugtával kell<br />
dicsérni a napot, de) még az sem elképzelhetetlen,<br />
hogy azt komolyan is gondolják,<br />
addig egyik másik szomszédos szemétdomb<br />
ilyen-olyan rendű, s rangú kakasai<br />
mindegyre azt kukorékolják, hogy szó<br />
sincs itt határmegszűnésről. Jól tesszük,<br />
ha mindezt afféle illúziónak, hallucinációnak<br />
tekintjük, mert a határok igen is ott<br />
maradnak a térképen, még ha momentán<br />
talán halványabban is látszódnak vonalaik.<br />
Persze, sejthető, sőt jól tudható mitől is<br />
áll fel a toll a hátuk közepén az efféle kiskakasoknak.<br />
Leginkább attól félnek, (de<br />
ezt persze kimondani már nincs merszük)<br />
hogy a begyükbe felszippantott, s máig ott<br />
tartogatott gyémánt félkrajcár egyszerre<br />
csak előkerül, s akkor vajon mi lesz Nos<br />
az efféle, magukat úrnak s még mindig<br />
mások feletti uralkodónak képzelő kakaskodóknak<br />
üzenjük Márai szavával: „Minden<br />
térkép mesterséges volt, tehát mulandó:<br />
emberek rajzolták önkényesen, vagy<br />
ahogy éppen eszükbe jutott... De az idő<br />
mindent megrág és felőröl. A valóságos<br />
hegyeket épp úgy mint a rajzolt határokat.<br />
Néha gyorsabban, mint a térképészek hiszik.<br />
Mert az emberek csak hiszik, hogy<br />
ceruzával vagy akár szuronnyal, mesterségesen<br />
át lehet szabni, és meg lehet változtatni<br />
azt, amit egy évezred természetes<br />
törvényei kialakítottak. Ami ezer éven át<br />
egységnek áll össze, azt nem emberek határozzák<br />
el, hanem természet és időjárás,<br />
történelmi végzet és köznapi szükség... A<br />
térképek belülről állnak össze az időben,<br />
alakzatnak, egységnek. Emberek hiába<br />
piszmognak kék és piros tintával: a térkép<br />
titkos tartalma ellenáll. Ezért nem örökbecsű<br />
iparcikk a térkép.”<br />
De egy más helyen üzen Márai a határ<br />
innenső oldalán a legújabb fejlemények<br />
kapcsán talán oktalanul légvárakat építő<br />
kései utódoknak is, amikor azt írja: „megmaradni<br />
több, feladatszerűbb vállalkozás,<br />
mint szerezni és hódítani.”<br />
Soha aktuálisabb nem lehetne Márai Sándor<br />
üzenete a folyton változó és maradandó<br />
határok közé szorított, hitehagyott és a<br />
pislákoló reményt még őrizni tudó, többségi<br />
és kisebbségi hazánkfiának egyaránt.<br />
Figyelmezzünk hát szavaira az eddigi<br />
számtalan határ tépte sebe után lassan<br />
határtalanná gyógyuló hazában.<br />
Palásti Károly<br />
ITTHON 33
AZ ELNÖK NEM PIHEN<br />
Rudolf Schuster<br />
könyvbemutatója és fotókiállítása<br />
Rudolf Schuster volt köztársasági elnökről<br />
sok mindent elmondtak és leírtak, de azt<br />
hogy tétlen lett volna, sohasem. Jellemzője<br />
nyugdíjasként is az állandó nyüzsgés, a maximumra<br />
törekvés, Váci Mihállyal mondva: „a<br />
százhúszat verő szív” intenzitásával megélt<br />
élet. Néhány nappal ezelőtt még Budapesten<br />
járt Gorbacsov alapítványának a meghívására,<br />
majd utána Nürnbergben egy német<br />
alapítvány vendégeként, Luca napján pedig<br />
már Kassán mutatta be legújabb könyvét és<br />
Alaszkában készített fotóit, kisfilmjét.<br />
A kassai Szlovák Műszaki Múzeumban sorra<br />
került rendkívül színvonalas esemény<br />
– könyvbemutató és fotókiállítás – méltóképpen<br />
bizonyította Rudolf Schuster kreativitását,<br />
szívósságát és sokoldalúságát. Személye<br />
tovább gazdagítja az olyan értelmiségiek /<br />
pedagógusok, lelkészek, művészek, műszakiak<br />
- és politikusok!/ sorát, akik könyvekben<br />
és más dokumentumokban is nyomot hagynak<br />
maguk után. /Első könyvei megjelenése<br />
után róla is terjedt olyan mendemonda, hogy<br />
könyveit biztosan mások írják, mint sok politikus<br />
esetében ez megesik, de az alábbiakban<br />
kiderül, hogy az esetében ez teljesen<br />
lehetetlen!/ Az ország volt első embere nem<br />
csak könyveket ír, de fotózik, filmeket ír és<br />
készít, vagy éppen filmtörténeti múzeumot<br />
adományoz felcseperedésének színhelyén: a<br />
mánták lakta Mecenzéfen. Mindezek közben<br />
pedig volt építészeti mérnök a Vasgyárban,<br />
főpolgármester és megyei elnök Kassán – és<br />
köztársasági elnök az országban!<br />
A bemutatott könyv – a szerző 35. könyve!<br />
- Štefan Bubán festőművészről készült monográfia,<br />
amely a zempléni festődinasztia<br />
megalapítója születésének 75. évfordulója alkalmából<br />
jelent meg. Az igényesen kivitelezett<br />
album gazdag képillusztrációkkal vezeti<br />
végig az olvasót Bubán emberi és művészi<br />
pályáján, aki az ismert zempléni tájak megjelenítésétől<br />
eljutott az absztraktba sűrített<br />
kompozíciókig, amelyekkel sok hívet szerzett<br />
magának nem csak itthon, de külföldön<br />
is, többek között: Magyarországon, Németországban,<br />
Franciaországban és Ukrajnában.<br />
Művészete olyan eszenciát jelent Schuster<br />
értelmezésében, mint a zempléni lankák<br />
csodás ajándéka: a tokaji aszú. Azt, hogy<br />
a szinte évente sorjázó könyvek sorában<br />
nem egyedüli a képzőművészettel foglakozó<br />
könyv, bizonyítja az is, hogy Schuster hasonló<br />
albumot jelentetett meg Jozef Fabiniról és<br />
Zmeták Ernőről.<br />
Rudolf Schusterról közismert, hogy fáradhatatlan<br />
utazó. Olyan utazó, aki fényképezőgéppel<br />
és kamerával járja a világot, hogy<br />
másokkal is megossza utjain szerzett benyomásait.<br />
Most éppen Alaszkában készített képeit<br />
és filmjét mutatta be a közönségnek. A<br />
több mint 4200, Alaszkában készült felvételből<br />
testes album is kiadásra került, szlovák és<br />
angol nyelven. A természet iránti csodálatos<br />
beleérzéssel dokumentálja ennek a vidéknek<br />
minden jellegzetességét:<br />
virágait, állatait,<br />
vizeit és hegyeit. Találóan<br />
szerepel a meghívón<br />
a behemót grizzly<br />
medve, amint a vízesésből<br />
kiröppenő lazacot<br />
légyként elkapja.<br />
A medvék fényképezése<br />
Schuster különleges<br />
kedvtelése, hiszen az<br />
idén már járt az Északi-sarkon<br />
is, ahol a jegesmedvék<br />
fényképezése<br />
jelentette számára<br />
legnagyobb kedvtelést<br />
és kalandot. És, hogy<br />
ebből is lesz majd egy<br />
kiállítás, illetve album,<br />
arra a garancia Rudolf<br />
Schuster. Fotóiról a<br />
szlovák fotósok nesztora<br />
Karol Kállay bölcsen<br />
állapította meg,<br />
hogy „a legjobb profi<br />
az amatőrök között”.<br />
Rudolf Schuster kötődése<br />
a szlovákiai<br />
magyarokhoz gyökereiből<br />
adódik. Irántuk<br />
táplált empátiáját<br />
igazolta főpolgármesterként,<br />
megyei elnökként,<br />
köztársasági<br />
elnökként. A 98-as<br />
változások idején tiszavirág életű pártjának<br />
/SOP/ elnökeként ő állt ki következetesen az<br />
MKP kormánytagsága mellett. Érthető volt,<br />
hogy rá egy évre a magyar párt is támogatta<br />
jelöltségét a köztársasági elnöki tisztségbe.<br />
Azért azonban már nem érdemel dicséretet<br />
a párt, hogy az utóbbi elnökválasztáson egy<br />
esélytelen jelölt értelmetlen támogatásával<br />
akaratlanul is helyzetbe hozta a jelenlegi köztársasági<br />
elnököt, aki inkább való lett volna a<br />
politika süllyesztőjébe, mint az elnöki székbe.<br />
Rudolf Schuster hetvennégy évesen is utazik,<br />
tárgyal, ír, fényképez, egyszóval: nyüzsög.<br />
Készíti újabb könyvét a jegesmedvékről és<br />
tervez egy Déli-sarki utazást. Ha tervezi, akkor<br />
abból valóság is lesz - erre mérget vehetünk.<br />
Közben dolgozik emlékiratainak újabb<br />
opusán, ami valószínűleg nem kis port kavar<br />
majd. Biztosan lesznek politikai szereplők,<br />
akik ebbe a tükörbe belepirulnak. Mert<br />
Rudolf Schuster fáradhatatlanul jegyzetel:<br />
konyhában, autóban, vonaton, repülőgépen<br />
– és a tárgyalásai alatt!<br />
Addig is, amíg a szerző újabb művét a kezünkbe<br />
vehetjük, tekintsük meg Alaszkában<br />
készült fotóit és kisfilmjét a Szlovák Műszaki<br />
Múzeumban, Kassán. (Fő utca 88.)<br />
Érdemes!<br />
Máté László<br />
34
SZÜLŐFÖLD<br />
Jeles nagykaposiak<br />
„Hálás vagyok a sorsnak, hogy épp e vidék<br />
lett születésem helye...” – mondja a hírneves<br />
nagykaposiakról szóló könyvben Ferenc György<br />
szobrász, aki pedig nem is Nagykaposon született,<br />
hanem az alig kődobásnyira lévő Leleszen.<br />
(A távolságot a két település között csak az<br />
növelheti, hogy Lelesz Királyhelmecről nézve<br />
„vízen innen” van, Kaposról ítélve pedig „vízen<br />
onnan”, de mindenképpen a Latorca partján!)<br />
Mintha ebben a vallomásban is ott volna igazolása<br />
annak, hogy számunkra, szlovákiai magyarok<br />
számára, közelebbit jelent a szülőhely,<br />
illetve a lakóhely, mint maga az ország: a régebbi<br />
(Csehszlovákia), és a mostani (Szlovákia)<br />
egyaránt. Generációkba kódolódott be ezekben<br />
az alakulatokban a nem szeretem kisebbségi<br />
voltunk, s kevés a jele annak, hogy ez belátható<br />
időn belül megváltozna!...<br />
De maradjunk a témánál! Számomra mindig<br />
izgalmat jelent egy helytörténeti kiadvány<br />
megjelenése, különösen akkor, ha jómagam<br />
is – mondjuk szerényre fogva – „lobbiztam”<br />
a megjelenése érdekében. De legalább ennyit<br />
nyom a latban az a tény is, hogy noha gömöri<br />
vagyok, Nagykaposon sokszor megfordultam,<br />
kiváló emberekkel találkoztam, barátokra leltem<br />
és örömömre szolgál, hogy többen közülük<br />
ott vannak a Jeles nagykaposiak kötetben.<br />
Megható a nagykaposiak hűségében az is, hogy<br />
máig megtartották emlékezetükben híres vendégeiket:<br />
Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Fábry<br />
Zoltánt, Czine Mihályt és másokat. Azt pedig<br />
píronkodva kell bevallanom, hogy vannak a<br />
„jelesek” között olyanok is, akiket én rozsnyóinak,<br />
illetve kassainak tartottam. Csak egy példa:<br />
a néhai W. Szmutkó Viktória tanárnő, festőművész,<br />
aki az ötvenes évek derekán Rozsnyón<br />
volt tanárnőm, majd a kassai életében kiteljesedett<br />
művészi pályája eredményeként csodás<br />
alkotásokkal, számtalan varázslatos gyermekportréval<br />
ajándékozott meg bennünket.<br />
Nagykaposról már az első látogatásomkor<br />
tudtam, hogy a hozzá hasonló településekhez<br />
hasonlóan (Kapos, Kapus) két táj határán<br />
fekszik. Kapos esetében ez többszörösen igaz,<br />
mert a két táj mellett /ungi, zempléni/ ott van<br />
még etnikai is, amely annyira megközelítette,<br />
hogy – eleink szavaival élve – ott van már<br />
a kertek alatt – a nagykaposi kertek alatt! Ha<br />
pedig figyelembe vesszük a decemberi változásokat<br />
is (Schengen), akkor elmondhatjuk, hogy<br />
Nagykapos két világ határán – a limesen - áll: a<br />
legkeletibb uniós poszt – kapu!<br />
Biztosan nem tudom, de szeretném hinni, hogy<br />
ez a földrajzi archimedesi pont (is) kovásza<br />
lett annak a szellemi pezsgésnek, ami utóbbi<br />
időkben a kaposi magyarok életében zajlik, s<br />
ez intézményi gyarapodásban, hagyományos<br />
kulturális rendezvényekben és könyvek sorjázásában<br />
manifesztálódik, közöttük két helytörténetiben:<br />
Géczi Lajos Nagykapos a 2. évezred<br />
alkonyán (2006) és Demjénné Kovács Erna Jeles<br />
nagykaposiak (2007).<br />
Megvallom tiszta szívből: Demjénné Kovács<br />
Erna könyve számomra meglepetés, kellemes<br />
meglepetés. Tanulmányokban és interjúkban<br />
20 neves nagykaposit mutat be, akik a történelmi<br />
időben és a jelenben a város hírét és nevét<br />
öregbítették, illetve öregbítik ma is. Persze itt<br />
megfogalmazható az ominózus kérdés: ki a<br />
nagykaposi, és mi nagykaposinak lenni, hasonlóan<br />
a sokszor vitatott: ki a magyar, s mi a<br />
magyar..! Mert a könyvben szereplő húsz személy<br />
közül csak 8 /!/ született Nagykaposon,<br />
mások itt élték le életük jelentős részét, illetve<br />
rokoni ágon kapcsolódnak a városhoz. Tehát<br />
nagykaposi az, aki vállalja a várost; ahogyan<br />
magyar is az, aki vállalja!<br />
A város arculatáról / még inkább a szerző személyiségéről/<br />
sokat árul el az a tény, hogy döntő<br />
többségük a szellemi kultúra területéről való:<br />
pedagógus, lelkész, író, újságíró, irodalomtörténész,<br />
zenész, festő, szobrász, fotós, színész,<br />
táncművész és sportoló – egy futballista!<br />
Nagykapost a 19. században a magyar irodalom<br />
térképére Erdélyi János írta fel, majd a 20.<br />
században az Erdélyi-leszármazottak: T. Erdélyi<br />
Ilona és Erdélyi Zsuzsanna. A két háború<br />
közötti időben Mécs László költészete jelentett<br />
hozzájárulást – Fábry Zoltán szavával – a<br />
„szlovenszkói” magyar lírához, az utóbbi két<br />
évtizedben pedig Géczi Lajos művei jelentettek<br />
tájékozódási pontokat a nagykaposi és ung-vidéki<br />
magyarok önismeretéhez.<br />
Az ízig-vérig pedagógus Albert Sándor rektor<br />
és dr. Herczegh Géza nemzetközi jogász, a Professzorok<br />
Batthyányi Körének tagja mellett meg<br />
kell említeni három református lelkészt: Apáti<br />
Madár Miklóst, Dr. Magda Sándort és Pándy<br />
Bertalant, hiszen ezen a tájon (s nemcsak itt!)<br />
a templom és az iskola jelentette a közösségépítés<br />
és közösségmegtartás zálogát. A fontossági<br />
sorrend néha hatalmi szóra változott, ideje egyformán<br />
erősíteni mindkettőt, mint a kisebbségi<br />
közösségek őrzőjét és megtartóját.<br />
Szólni kellene még a képzőművészekről, Braun<br />
Irén és W. Szmutkó Viktória festőkről, Ferenc<br />
György szobrászról, a világhírű fotósról, Robert<br />
Caparól, a színész Somló Sándorról, Nagy Zoltán<br />
táncművészről és dr. Skultéty Csabáról, a<br />
Szabad Európa Rádió legendás szerkesztőjéről<br />
és az egyedüli sportolóról, futballistáról, Strausz<br />
Jánosról – „Johann”-ról -, aki a hatvanas-hetvenes<br />
években ünnepelt sztár és gólkirály volt.<br />
Hasonlóan mint Szikora György, Móder József,<br />
Józsa László, vagy a diszkoszvető Bugár Imre,<br />
akiknek a nevétől hangos volt a /cseh/szlovák<br />
és a nemzetközi sportélet.<br />
Mindent összegezve: hasznos és fontos kiadvány<br />
a Jeles nagykaposiak publikáció. Könyvként is<br />
tetszhetős. A közzétett anyag alapján nyilvánvaló,<br />
hogy szerzője Demjénné Kovács Erna tanárnő<br />
éveket szentelt a dokumentumok összegyűjtésének.<br />
Tanulmányok és riportok keretében<br />
rajzolja meg híres nagykaposiak tablóját. A két<br />
műfaj sajátosságaiból adódnak bizonyos aránytalanságok<br />
az egyes személyek portréjának az<br />
elkészítésénél, s problémát okozott a kétnyelvű<br />
/szlovák – magyar/ terminológia következetes<br />
használata például a sport területén.<br />
A könyv a Csemadok Nagykaposi Alapszervezetének<br />
kiadásában jelent meg, gazdagítva<br />
azt a hagyományt, amelyet a helytörténet és<br />
a hagyományos kultúra feldolgozása terén a<br />
Csemadok elvégzett. Egyben biztatás is a települési<br />
monográfiák és helyi hagyományok<br />
további feldolgozásához, melynek szintje vidékekként<br />
eltérő. A közös összefogást bizonyítja<br />
az is, hogy a kiadványt támogatta Kassa Megye<br />
Önkormányzata, Nagykapos Városi Hivatala<br />
és a Rákóczi Szövetség – Nagykapos és Vidéke<br />
Társulása.<br />
A neves nagykaposiakról szóló könyv forgatása<br />
közben olyan gondolat is éri az embert, hogy<br />
alapozó kiadványt tart a kezében, amelynek<br />
folytatása is lesz. Hiszen jómagam is számon<br />
tartok olyan kaposiakat, akiknek a neve hiányzik<br />
a kötetből, s remélem, hogy a következő<br />
kiadványban már ott lesz. És ha már a szó<br />
legteljesebb értelmében nagykaposiakról van<br />
szó, akkor közöttük a helye a szlovák közösség<br />
jeleseinek is, még akkor is / vagy talán éppen<br />
azért!/ ha a mostani állás szerint a kisebbség<br />
jelenti a többséget! Mert a mi önismeretünk és<br />
önbecsülésünk mások megbecsülésével is jár. S<br />
talán ilyen kölcsönösség mellett egyszer az sem<br />
tűnik reménytelennek, hogy a kaposi magyarok<br />
soraiból választják meg a város első emberét<br />
– polgármesterét!/Michal Vaško Könyvkiadója,<br />
Eperjes, 2007/<br />
Máté László<br />
ITTHON 35
ELŐ MÚLTUNK<br />
Az őshazán túl<br />
Juliánus barát nyomában<br />
Varga Sándor a gyerekekkel<br />
Csodálatos dolog a történelem. Persze,<br />
nem a kitalált, az előre meghamisított,<br />
esetleg a rendelésre megírt. A valódi,<br />
melynek kutatása közben feldereng az őshaza,<br />
megérint az ősök szelleme. Boldog<br />
és büszke lehet az a nép, melynek ilyen<br />
történelme van. Lapunk előző számaiban<br />
már hírt adtunk az egykoron török<br />
rabláncra fűzött magyarokról, akik már<br />
nem beszélik nyelvünket, mégis magyarnak<br />
tartják magukat 2000 kilométerre a<br />
mai hazától, mert a lelkük mélyén érzik,<br />
magyarok. Nem kevésbé szívszorító volt<br />
a Régusse-i magyarok története is, vagy<br />
a magyaráboké. Attila seregének maradéka<br />
a svájci Hun-völgyben talált menedékre.<br />
Bár több ezer kilométerre vannak<br />
egymástól, mégis összeköti ezeket az embereket<br />
valami: egy eltűnt, de egykoron<br />
létezett őshaza, ahonnan elindult egy nép<br />
új otthont keresni. Mostani történetünk<br />
kissé különbözik az előzőektől, mert viszszavezet<br />
abba a hazába, melyet egykoron<br />
a végtelen sztyeppek uralták, ahol szabadon<br />
szálltak a magyarok szent madarai, a<br />
sólymok, a gyakran gúnyolt turulmadarak.<br />
Az ő szárnyukon, történelmi tények<br />
és bizonyítékok nyomában indulunk el<br />
választ keresni a kérdésre: kik vagyunk<br />
és honnan jöttünk Nem mítoszt s nem<br />
álmot kergetünk. Amit láthatunk, az valóság,<br />
kő, élő emberek, megőrzött szokások.<br />
Nekünk nem kell lopnunk másoktól,<br />
mert a múltunk a miénk. Azok őrzik,<br />
akiknek őseivel egykoron benépesítettük<br />
a végtelen füves mezőket, valahol Belső-Ázsiában.<br />
A XIII. században élt egy<br />
barát, Juliánus, aki elhatározta, elindul<br />
megkeresni az őshazát, a Magna Hungáriát.<br />
A történelem 1236-os útját ekképpen<br />
jegyzi: egy ember, aki megtalálta az<br />
őshazában maradt magyarokat. Juliánus<br />
útja során a Volgánál, a bolgároknál találkozott<br />
egy ázsiai magyar nővel, aki egy<br />
volgai bolgár felesége volt. Az asszony és<br />
rokonai segítették eljutni a Magna Hungáriába,<br />
ahol magyar szót hallott. Azonban<br />
felfedezése megkésett. A hatalmas<br />
Batu Kán elpusztította az uráli magyarok<br />
földjét. A maradék törzsek szétszóródtak<br />
a nagy sztyeppén, jobb esetben a Kán seregében<br />
harcoltak, majd visszavonulásuk<br />
után letelepedtek, családokat, nemzetségeket<br />
alapítottak. Elvesztek volna a történetírás<br />
számára, ha nem akad egy magyar<br />
tudós antropológus, Tóth Tibor, aki<br />
nagydoktori disszertációját a Szovjetunióban<br />
akarta megírni 1965-ben, amikor<br />
javában építettük a világbékét, szocialista<br />
módon: fegyverekkel. Ez a tudós eljutott<br />
egy konferenciára Alma Atába, A Kazak<br />
Szocialista Köztársaság fővárosába. Itt<br />
sorsdöntő találkozásra került sor. Szeitbek<br />
Nurhanov kazak nyelvész és Tóth Tibor<br />
antropológus között. Nurhanov arról érdeklődött,<br />
hogy vajon létezhet-e rokonság<br />
a Kárpát-medencei magyarok és a<br />
kazaksztáni magyar törzsi nemzetség között.<br />
A magyar tudóst meglepte a kérdés,<br />
hiszen a Szovjetunió nem arról volt híres<br />
/és mai utódja, Oroszország sem/, hogy<br />
támogatta volna a birodalma területén<br />
élő több száz nemzet, nemzetiség és törzs<br />
hagyományainak megőrzését. Sőt! Tiltotta<br />
azt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a<br />
Szovjetunió, miután leigázta a kazakokat<br />
megtiltotta addigi hagyományos, nomád<br />
életmódjukat. Ennek következtében több<br />
mint 2 millió kazak halt éhen. Tóth Tibor<br />
a konferencia lezárultával megkérdezte<br />
Nurhanovot: miből gondolja, hogy Kazahsztánban<br />
élnek magukat magyaroknak<br />
valló törzsek Nurhanov ízig-vérig<br />
kazak volt és ízig vérig nyelvész, kutatási<br />
területe pedig a kisebb nyelvek vizsgálata.<br />
Mi több, fiatalon éppen abban a térségben<br />
tanított, ahol a kazak magyarok élnek<br />
a mai napig. 1965-ben nem sokan<br />
tudtak erről Kazahsztánban sem, hiszen<br />
ez a bizonyos terület az országon belül is<br />
elszigetelt régiónak számít.<br />
Mivel az akkori Szovjetunióban ebben<br />
a „nagy és szabad országban” ahogyan<br />
nekünk tanították, nem lehetett hatósági<br />
engedély nélkül ide-oda utazgatni.<br />
Nurhanov segítségére és némi adminisztratív<br />
csúsztatással, egy félreírással amit a<br />
hatóság csak később vett észre, Tóth Tibornak<br />
sikerült eljutnia a Torgaj-kapui<br />
magyarokhoz. A szovjet rendőrség azon-<br />
36
ELŐ MÚLTUNK<br />
A földház<br />
ban három napon belül észrevette a hibát<br />
és attól kezdve a magyar tudós már csak<br />
kísérővel mozoghatott, ami a gyakorlatban<br />
lehetetlenné tette további kutatásait.<br />
Magyarországra hazatérve jegyzeteiből<br />
írt néhány cikket és levelezett is kazakokkal,<br />
hogy további szálakat göngyölíthessen<br />
fel, azonban az Akadémia nem nézte<br />
jó szemmel ténykedését és lesöpörte az<br />
asztalról a kazaksztáni magyar törzzsel<br />
foglalkozó témát. Tóth Tibor soha többé<br />
nem jutott el a Torgaj- kapui magyarokhoz.<br />
Ez nem csoda, hiszen kutatásai nem<br />
erősítették meg a hivatalos, finnugormagyar<br />
rokonság elméletét. Az 1989-<br />
bben elhunyt tudós feljegyzéseit, levelezését,<br />
hagyatékát azonban megőrizte a<br />
Magyar Antropológiai Intézet abban a<br />
reményben, hogy a titkok ládája egykoron<br />
felnyílik és elvezet bennünket ázsiai<br />
hajszálgyökereinkhez, a történelem és<br />
az idő homályában eltűnt őshazába, a<br />
Torgaj-kapuhoz.<br />
A felvidéki Varga-törzs<br />
Mielőtt azonban elsodornának bennünket<br />
a múltbéli események, néhány gondolat<br />
erejéig foglalkozzunk a mai szlovákiai<br />
magyar valósággal, illetve valótlansággal,<br />
a szűkebb pátriánkban honos hivatalos<br />
állásponttal, hogy az elmagyarosodott<br />
szlovákok mindennapjaiba betekinthessünk.<br />
De félre a tréfával és az agyament,<br />
műkedvelő önjelölt történészek rögeszméjével,<br />
vezessük be az olvasót a valóságba,<br />
hogy tudnillik a felvidéki magyarok<br />
közül is egyre többen érdeklődnek honfoglaló<br />
őseink szokásai iránt. Gyermekeiket<br />
az ősi életforma szerint nevelik,<br />
mindennapjaikban egyre nagyobb teret<br />
kap az ősiség. Egyre többen ismerik fel,<br />
hogy a természettel és a lelkünkkel harmóniában<br />
élve új távlatok nyílnak. Az<br />
egyik ilyen felvidéki család a Vírt községtől<br />
alig 2 kilométerre fekvő, tanyán<br />
élő Vargáék kis közössége. A tanya közigazgatásilag<br />
Dunaradványhoz tartozik.<br />
Varga Sándor a családját Varga-törzsként<br />
határozza meg. A tanyán harmadmagával<br />
él, a saját maga építette földházban,<br />
melyhez két jurta sátor tartozik. Racka<br />
juhokat és mangalicákat tart és van hat<br />
lova, ezekhez mostanság egy újszülött<br />
csikó is csatlakozott. Beszélgetésünkkor<br />
többször hangsúlyozta, hogy nem szándéka<br />
elfelejteni: a XXI. században él; nem<br />
akarja elutasítani a civilizáció vívmányait,<br />
de számára a természettel kialakított<br />
harmónia mindennél többet ér. Házában<br />
a világítást napelem biztosítja. Nagyobb<br />
áramfogyasztás esetében áramfejlesztőt<br />
használ. Igy érzi jól magát és a gyermekeit<br />
is ebben a szellemben neveli. 12 évvel<br />
ezelőtt ismerkedett meg ezzel az életformával.<br />
Azóta tagja lett a Kassai Lovasíjász<br />
Szövetségnek és családját Varga törzsként<br />
említi. Tanyáján a lovasíjászattal, íjászattal,<br />
a magyar harcművészettel ismerkedő<br />
fiatalokat nevel, hogy megszerezhessék<br />
a honfoglaló őseinktől örökölt tudást. A<br />
tudást, melyet saját tapasztalatból, felismerésből<br />
vagy a barátai révén szerez<br />
meg az ember, a végletekig lehet tökéletesíteni.<br />
Véleménye szerint ez egy olyan<br />
út, amelynek soha sincs vége, elkíséri az<br />
embert a sírig, élete bármelyik szakaszában<br />
megismerkedhet vele az ember. Tanyáját<br />
fokozatosan fejleszti és már tart<br />
lovasíjász bemutatókat a saját tanyáján<br />
is. „Tavaly gyerektábort rendeztünk be<br />
a tanyán, itt ismerték meg a kisfiúk és<br />
kislányok honfoglaló őseink szokásait, de<br />
az ünnepnapokon is várjuk mindazokat,<br />
akiket érdekel a múltunk” – tájékoztatott<br />
Varga Sándor. Hogy miért is tartottam<br />
szükségesnek ezt a kis kitérőt beilleszteni<br />
Varga Sándor bemutatásával, elmondom<br />
azt is. Sándor néhány évvel ezelőtt<br />
egy lovasíjász bemutatón megismerkedett<br />
a Magyarországon élő Bíró András<br />
humángenetikussal, antropológussal. Ez<br />
a találkozás eredményezte, hogy Varga<br />
Sándor eljusson a kazaksztáni magyarokhoz,<br />
hogy megismerhesse azt a népet,<br />
melynek gyökerei a mi gyökereinkkel<br />
közösek. /folytatjuk/<br />
Hrubík Béla<br />
ITTHON 37
1<br />
2<br />
3<br />
4<br />
5<br />
7<br />
8<br />
9<br />
10<br />
11<br />
12 13<br />
1 a fekete háttérből kiemelkedő markáns<br />
cicaarc, a környezet csak jelezve van,<br />
de így is gazdagítja a képet, az árnyékkal<br />
történő vágás nem kelt hiányérzetet,<br />
mert nem drasztikus<br />
2 a néni arca tele van kérdésekkel, ezt a<br />
változatos háttér még aláhúzza, a kép<br />
sarkában a világos rész mintha kiutat jelentene<br />
3 átlós kompozíció, leszűkített kivágás,<br />
kinti, szórt fény<br />
4 duplaportré az alkotóról és alkotásáról,<br />
lágy megvilágítás hátfénnyel, a szemüveg<br />
ezúttal mint dekoráció szerepel<br />
5 egy ellesett pillanat, nem kevés rutint<br />
igényel, a kivágás már a fényképezésnél<br />
megtörtént, az objektívbe néző szem azt<br />
eredményezi, hogy a fotóra bármilyen<br />
szögből nézünk, a fiú mindig ránk tekint<br />
6 Hizsnyai Zoltán dinamikus, vidám, kacérkodó<br />
arcát a káros szenvedélyéről<br />
meggyőző fotó kissé visszafogottabbá<br />
varázsolja<br />
7 Grendel Lajos kerek arcát a beárnyékolt<br />
előtér karcsúbbá, az oldalról érkező fény<br />
pedig plasztikusabbá teszi<br />
8 Inci mama törékeny, kedves alakja kora<br />
ellenére is dinamikus, optimista alkatról<br />
tanúskodik, a háttér nem zavaró, lezárja,<br />
részben bekeretezi a képet<br />
9 játékos, ugyanakkor drámai pillanat, a<br />
kép szélei a hagyományos nagyításnál<br />
többszörös megvilágítással be vannak<br />
sötétítve, ez kiemeli az arcot, ugyanakkor<br />
bekeretezi fotót<br />
10 kedves családi fotó kifejező arcokkal, az<br />
anyuka arcát nem látjuk, mégis meg tudjuk<br />
fejteni a tekintetét<br />
11 Koncsol László a kiállított képek hatása<br />
alatt, a lélek ablaka - a szemek - zárva, az<br />
arc hitelességét alátámasztja a tárlat többi<br />
résztvevőjének tekintete is, mi is azonosulunk<br />
velük<br />
12 közeli, árnyékban készült portré, a cifra<br />
öltözet kissé elvonja tekintetünket az<br />
arcról, a kézről, a kilences számú képnél<br />
alkalmazott eljárással ez kiküszöbölhető<br />
13 leszűkített személyi kép erős jellemvonásokkal,<br />
az oldalról érkező fény plaszticitást<br />
ad a portrénak<br />
14 Mács József portréja a teleobjektív jóvoltából<br />
kissé elmosódó háttérrel, két hölgy<br />
társaságában, akiknek az arcát ugyan<br />
nem látjuk, de tekintetüket az író arcát<br />
nézve mégis érzékeljük, a szemüveggel<br />
kissé eltakart szem esetünkben nem zavaró,<br />
mert az arc kifejezését nem befolyásolja,<br />
igazolványra készített képnél a<br />
szemnek látszani kell<br />
15 Zsé egyik utolsó portréja hosszabb expozíciós<br />
idővel készült, az elmozdult alsó<br />
ajak mintha mozgóképpé varázsolná a<br />
felvételt, ellentmondásba kerülve a fejet<br />
merevítő kézzel és az ugyancsak merev<br />
tekintettel, a háttérben felvillanó csempét<br />
sötétítéssel semlegesíteni kellene<br />
6<br />
38<br />
14 15
MŰHELY<br />
Személyfotók<br />
Az illusztrált folyóiratokban tengernyi<br />
fénykép kerül közlésre. Valószínű, nem<br />
véletlen, hogy közöttük csak hébe-hóba<br />
találunk egy-egy igazán jó felvételt. Korunk<br />
rákfenéje – az örökös rohanás, felületesség,<br />
igénytelenség, képzettség hiánya,<br />
a mindenhez értés – és még sorolhatnám,<br />
de nem érdemes, mert képtelenek vagyunk<br />
a dinamikusan fejlődő, rohanó világ<br />
száguldó vonatáról, akár rövid időre<br />
is kiugorni, hogy felvértezzük magunkat.<br />
Vagy mégis, ha igen, ez maga a remény<br />
sugara, és ebbe kapaszkodjunk bele.<br />
Játsszunk el a gondolattal, hogy végignézzük<br />
lapunkat és kiértékeljük a benne<br />
leledző fotókat. Csak úgy, minden szakmai<br />
felkészültség nélkül. Egészen biztos,<br />
meg tudjuk jelölni a legjobb – maradjunk<br />
végig ennél az egyszerű kifejezésnél - képeket.<br />
Hogy ez a jövőben könnyebben<br />
menjen, ejtsünk most néhány szót arról,<br />
hogyan is készül, milyen is legyen egy jó<br />
portré. Elsősorban azok figyeljenek, akik<br />
fotóikkal aktívan részt vesznek lapunk<br />
küllemének, tartalmának kialakításán.<br />
Ne feledjük, ha látási kultúránkat hoszszabb<br />
ideig fejlesztjük, biztos ösztönnel<br />
választjuk ki mindenhol a legjobb fotókat.<br />
Érdemes egy kicsit odafigyelni, mert<br />
a fényképezéssel az élet kimeríthetetlen<br />
csodáinak megörökítőivé válhatunk.<br />
E sorok iránti érdeklődést csak visszajelzések<br />
után tudjuk felmérni és ez határozza<br />
majd meg kisiskolánk terjedelmét.<br />
Egyelőre keveset foglalkozunk a technikával,<br />
és az aprólékos, részletes tárgyalástól<br />
is eltekintünk. Csak néhány fontos<br />
mozzanattal foglalkozunk.<br />
A személyfényképezés a széles műfajskála<br />
legszebb, de legigényesebb része. A<br />
műszaki jártasság mellett jó megfigyelő<br />
képességgel, gyors elhatározással, emberismerettel,<br />
közvetlen modorral és jó<br />
ízléssel kell rendelkeznünk. A meglátást<br />
nemcsak a külső tulajdonságokra, hanem<br />
a felveendő személy jellegére – mondanám<br />
lelkére – is ki kell terjeszteni. Jó<br />
portrét csak akkor készíthetünk, ha nem<br />
érjük be az arc közönséges megörökítésével.<br />
Hogyan lehet ezt elérni Semmiképpen<br />
nem a filmekből ismert, széttett<br />
könyökű, figyelmet felkeltő paparadzók<br />
utánozásával. Az első jó tuladonság<br />
– HÁTTÉRBEN MARADNI teljes feltűnés<br />
nélkül, természetesen amennyire<br />
ez lehetséges, például egy műteremben,<br />
ahol a portrék egy része készül. Jóllehet<br />
ezek elsősorban klasszikus képek lesznek.<br />
Ilyenkor úgymond hozzá kell nyúlni<br />
a fényképezendőhöz, be kell állítani, de<br />
azt jó érzékkel csináljuk, hogy ne merev,<br />
semmitmondó fotó legyen az eredmény.<br />
Mivel elsősorban a sajtó részére készített<br />
képekről beszélünk, nem mindegy mikor<br />
exponálunk, mert a beszédes képek közlése<br />
kívánatos, magyarán nem árt, ha fotónk<br />
hordoz még jónéhány információt a<br />
puszta hasonlóság mellett..<br />
Ilyen fotókat akkor készíthetünk könynyedén,<br />
ha van beszélgető partnerünk.<br />
Mi csak figyeljük a fényképezendő arcot,<br />
és a legalkalmasabb pillanatban exponálunk.<br />
Ilyenkor VÉGTELEN TÜRELEM<br />
kell ahhoz, hogy kivárjuk azt a pillanatot,<br />
amikor a kiszemelt személy nem pózol. A<br />
mikor Ő! Ha jó emberismerők vagyunk,<br />
rövid idő alatt is kileshetjük emberünk<br />
legjellegzetesebb vonásait. Ha ez sikerül,<br />
akkor nyertünk. Tapasztalatból tudom,<br />
nem szabad olyan helyzetet teremteni,<br />
hogy MOST FÉNYKÉPEZKEDÜNK !<br />
Könnyebb a helyzetünk akkor, ha egy<br />
esemény részesei vagyunk és sikerül a<br />
HÁTTÉRBEN maradnunk. Ilyenkor nem<br />
kell rendeznünk, teleobjektívet használva<br />
tetszés szerint készíthetünk jobbnál-jobb<br />
felvételeket, anélkül, hogy a kiszemelt<br />
bármit is sejtene célunkról. Maga az arc<br />
megörökítése nem elegendő ahhoz, hogy<br />
a fotó jó legyen. Lényeges a HÁTTÉR is.<br />
A tiszta háttér a legegyszerűbb megoldás,<br />
de ugyanakkor a legjellegtelenebb is.<br />
A környezet ugyanis gazdagítja a képet,<br />
mondanivalója, hozzáadó értéke van.<br />
Hosszabb gyújtótávolságú objektívvel<br />
elérhetjük, hogy a háttér elmosódjon.<br />
Ilyenkor az arc szinte kiemelkedik, előtérbe<br />
kerül. Igyekezzünk úgy fotózni,<br />
hogy a képen ne legyenek zavaró tárgyak<br />
– fejből kinövő oszlop, a fejet a háttérben<br />
átszelő kontrasztos csíkok, huzalok,<br />
színes fotóknál erős, esetleges színkontrasztok<br />
– vagy bármi más, ami az arcról<br />
elveszi a figyelmet.<br />
Nagyon fontos, hogy senkit ne fényképezzünk<br />
ELŐNYTELEN HELYZETBEN,<br />
esetleg olyan pózban, ami sértő lehet.<br />
Például a széleslátószögű objektív erősen<br />
torzítja az arcot. Az alulnézet is deformál,<br />
és nem kívánatos főleg ha a toka erősebb<br />
a megszokottnál. A túlságosan nagy orr<br />
oldalról még nagyobbnak tűnik, a ráncokat<br />
se szükséges minden esetben kiemelni,<br />
hacsak ezekkel nem a bölcsességet, a<br />
megpróbáltatásokat akarjuk kihangsúlyozni.<br />
Fontos a hasonlóság, ami a képen<br />
azt jelenti, hogy megközelítettük azt a képet,<br />
amely a felvétel személyéről az emberek<br />
emlékezetében van. A gyerekek fényképezésénél<br />
célszerű leguggolni, hogy ne<br />
a feje búbjára tereljük a néző figyelmét.<br />
Az arckifejezés legfontosabb meghatározója<br />
A SZEM. Ezért a szemet mindig szem<br />
ITTHON 39
MŰHELY<br />
előtt tartjuk, mert a szem a lélek ablaka,<br />
mondanivalónk legfontosakbbezköze.<br />
Sorrendben talán A SZÁJ következik,<br />
mert arcunk legmozgékonyabb, legkülönbözőbb<br />
pózt produkáló része. A szorosan<br />
összeszorított ajkak például félelmet, zárkózottságot,<br />
elhatároltságot jeleznek. A<br />
lazán tartott picit nyitott száj megszólít,<br />
a kivillanó fogak sejtelmes mosollyal társulva<br />
szexi külsőt kölcsönöznek. A NYAK<br />
hosszú vagy rövid, vékony vagy vastag.<br />
Itt az öltözetet is segítségül hívhatjuk.<br />
Az előrehajtott fej rövidíti a nyakat, ez<br />
jó, szélesíti a tokát ez nem kívánatos. A<br />
rövid nyak a fej elfordításával nyújtható.<br />
Sok-sok apróság segíthet célünk elérésére.<br />
A legszűkebb arcképnél a térdkép és<br />
az egész alak ábrázolásával újabb lehetőség<br />
nyílik az egyén jellemének ábrázolására.<br />
De elsősorban AKARNUNK KELL<br />
a jó fotót!!!<br />
A kompozíció, a KÉPTÉR ELREN-<br />
DEZÉSE, jobb esetben bennünk lakozik,<br />
de meg lehet tanulni is. Nagyon fontos<br />
a fotó összhatásának elérésénél. Nyugalmat,<br />
kiegyensúlyozottságot, olykor<br />
dinamikát zűrzavart érhetünk el vele. A<br />
fekete fehér fényképeknél elsősorban a<br />
képen előforduló alakok, tárgyak elhelyezéséről<br />
beszélünk, míg a színes fotónál<br />
színkompozicióról is tárgyalhatunk. Ez<br />
természetesen egy külön fejezetet igényelne.<br />
Egyenlőre szorítkozzunk arra,<br />
hogy a fekete fehér színek közelében maradó,<br />
nem rikító színes portrékat fényképezünk.<br />
Essen néhány szó a FÉNY ÉS ÁRNYÉK<br />
szerepéről a személyi fotók készítésénél.<br />
Széles skála áll rendelkezésünkre a lágy<br />
tónustól az erősen kontrasztos, átmeneti<br />
tónusokat nélkülöző alkotásokig. A lapos<br />
megvilágítástól a plasztikus fenti, lenti<br />
vagy oldalfényekig. A háttérvilágításnak<br />
is megvan a maga szerepe. Soha ne használjunk<br />
vakut!!! Esetleg derítésre, mert<br />
megöli a megszokott TERMÉSZETES<br />
megvilágítást. Elég, ha nagyobb érzékenységre<br />
állítjuk digitális fényképezőgépünket,<br />
gondolom többségünk ezzel<br />
fotografál.<br />
Az egyik kállításomon megjelent NAGY<br />
József pozsonypüspöki festőművész, és<br />
megállapította, hogy jó sebész lenne belőlem,<br />
- - mert fájdalommentesen amputálok.<br />
Ez elsősorban a vállak, karok,<br />
kezek vágására vonatkozik. Jó érzés volt<br />
ezt hallani a mestertől. Nagyon figyeljünk<br />
oda a KIVÁGÁSRA. Ez olyan mint a csomagolás.<br />
Az áru eladásánál nagyon fontos<br />
szerepet játszik. A jó fotót elsősorban<br />
AKARNI kell!!!<br />
A teljesség igénye nélkül útmutatónak<br />
ennyit azok számára, akik embertársaink<br />
képmását azzal a szándékkal örökítik<br />
meg, hogy azok sajtóban megjelenjenek.<br />
A következő számunkban a riportfotó<br />
tengerébe merülünk bele.<br />
M. NAGY László<br />
40
EMLÉKEZÜNK<br />
Két naplórészlet 1945 augusztusából –<br />
a Beneš-dekrétumok apropóján<br />
közreadja Böszörményi István<br />
A felvidéki magyarság kálváriája már 1945<br />
tavaszán megkezdődött. Edvard Beneš május<br />
9-én úgy nyilatkozott, hogy „a németek<br />
és magyarok túlnyomó részének el kell<br />
tőlünk mennie” . A kommunista Klement<br />
Gottwald még tovább ment, mikor kijelentette,<br />
hogy „ a németeket és a magyarokat<br />
megfosztjuk állampolgárságuktól és szigorúan<br />
megbüntetjük őket„ . A helyi önjelölt<br />
hatalmaskodók ennek szellemében<br />
el is kezdték az etnikai tisztogatást. Ennek<br />
áldozatai ártatlan, közmegbecsülésnek örvendő<br />
polgárok voltak, akiknek egyetlen<br />
„bűne” magyarságuk volt. Az egyik napról<br />
a másikra hontalanná, hajléktalanná vált<br />
emberek közt akadt nem egy tollforgató<br />
is, aki megörökítette élete legtragikusabb<br />
óráit, napjait. Igy tett két elüldözött losonci<br />
polgár, Kövy Árpád református lelkész és<br />
Scherer Lajos tanár is.<br />
Scherer Lajos, volt losonci tanár<br />
A 120 éve született és 60 éve halott Kövy<br />
Árpád 1914-től 1945 augusztusi kiutasításáig<br />
volt második, majd első lelkésze a losonci<br />
ref. egyháznak. Mindemellett tisztelt,<br />
kedvelt, közéleti ember, egyházi és közíró,<br />
a Losonci Hirlap szerkesztője, a Losonci<br />
Magyar Dalegylet igazgatója, történetének<br />
megörökítője, a losonci Református<br />
Theologiai Szeminárium előadója, két<br />
majdani ref. lelkész apja volt. Egyikük, Dr.<br />
Kövy Zsolt, a Pápai Református Kollégium<br />
volt igazgatója, 1999 augusztusában a Doktorok<br />
Kollégiuma Egyháztörténeti Szekciójában<br />
előadás formájában nyilvánosságra<br />
hozta apja, „Egy elüldözött kálvinista pap<br />
drámai naplóját”. Az alábbiakban ebből<br />
idézek részleteket:<br />
„1944.dec. 24. Lelkész és családja a fokozódó<br />
bombatámadás miatt az óvóhelyre, a<br />
tanácsterem alatti pincébe ment. (Itt élte át<br />
a legborzalmasabb napokat 1945. febr. 18-<br />
ig)<br />
Dec. 25. Súlyos találat érte a paróchiának<br />
utcai részét (a tanácstermet és a lelkészi<br />
hivatalt is). ... Január 13. Vasárnap. Az<br />
orosz hadsereg bevonul Losoncra, és elfoglalja<br />
a várost. ... Január 21. Vasárnap.<br />
Az első istentisztelet a pincében. Prédikál<br />
Kövy Árpád (Jelenések 21: 1-6) résztvevők:<br />
Kövy Árpád, Böszörményi László,<br />
Kövy Árpádné, Kövy Ildikó, Párducz Mária,<br />
Sörös Lilla, Sörös Zsuzsa, Farkas Miklós,<br />
Nagy Sándor és Bőd István menekült<br />
lelkészek, Jeszenszky Lenke tanítónő, özv.<br />
Wagner Károlyné, Deli Lajos. ... Február<br />
4. Kövy lelkipásztor és családja a pincében<br />
lakik mint kibombázott. Lakását állandóan<br />
keresztül-kasul járják, és minden elvihetőt<br />
elvisznek. ... Április 9. A gimnázium előtti<br />
Kármán- emlékoszlopnak a templom-kertben<br />
való felállítása. Ápr. 14. A ref. elemi<br />
iskolában a tanítást megszüntették. ... Ápr.<br />
28. A gimnázium falába illesztett hősi emlékmű<br />
levétele és a templom-kertben való<br />
elhelyezése. ... Május 5. Az első bibliaóra<br />
Sörös Béláné, püspökné lakásán.<br />
Máj. 7. Este 8 órakor a losonci templomok<br />
harangjai megkondultak, hogy hírül<br />
adják a háború befejezését. ... Augusztus<br />
3. Kövy Árpád lelkipásztort és családját 50<br />
kilós csomaggal kitették a határon, azzal<br />
az indokkal, hogy ellensége a csehszlovák<br />
államnak. Ebből egy szó sem igaz. A tulajdonképpeni<br />
ok a magyarságért való bátor<br />
helytállás. Bűnéül rótták fel, hogy tiltakozni<br />
merészelt a magyar tanítási nyelv megszüntetése<br />
s a losonci magyarság üldözése miatt.<br />
... Az igazságtalan és törvényellenes kiutasítás<br />
teljesen váratlanul érte. ... A kiutasítást<br />
végrehajtó közegek elrabolták a lelkipásztor<br />
bútorait, ruha, fehér- és ágyneműinek nagy<br />
részét, festményeket, szőnyegeket, arany és<br />
ezüst értékeket. Nem kímélték a lelkészi hivatal<br />
értékeit. ...Délután 6 órakor a lelkész<br />
családjával együtt a határmenti Ipolytarnóc<br />
községbe érkezett. ... Aug. 5. A kiutasítások<br />
napirenden vannak. Naponként 5-6 családot<br />
tesznek át a határon. Valósággal tobzódik<br />
a szlovák politikai és rendőri hatóságok<br />
gyűlölete a magyarság ellen. ... Aug. 7.<br />
Lelkipásztor és családja –felesége és leánya<br />
Litkén, fiai hadifogságban. Losoncról az az<br />
értesítés érkezik, hogy Böszörményi László<br />
második lelkész, akit szintén kiutasítottak,<br />
haladékot kapott, de funkciót nem végezhet.<br />
Ezzel a magyar egyházi élet –átmenetilegmegszűnt<br />
Losoncon. Aug. 11. A Losoncról<br />
kiutasított r. kath. plébános, Mihalovics<br />
Gyula is megérkezik a litkei plébániára 50<br />
kilós csomaggal. ... Szept. 2. A lelkipásztor<br />
továbbra is Litkén vendégeskedik. Három<br />
személy útján is hír jön Losoncról, hogy<br />
fiai (Attila és Zsolt) a csernovici /helyesen<br />
stanislaui- szerk./ táborban tartózkodnak<br />
és jól vannak. Soli Deo Gloria et Gratia ”.<br />
Kövy Árpád, volt losonci lelkész<br />
Epilógus – Kövy Zsolttól „Mácsai Imre<br />
litkei apátplébános vendégszeretetét szept.<br />
25-ig élvezhette a Kövy család. Szept. 26-tól<br />
Lévay Pál diósjenői ref. lelkipásztor mellett<br />
szolgál Kövy Árpád kisegítő lelkészként. ...<br />
ITTHON 41
EMLÉKEZÜNK<br />
Több hónapos diósjenői szolgálat után kerül<br />
Városlődre, ahol egy felvidékiekből és<br />
alföldiekből verbuválódott telepes gyülekezet<br />
lelkipásztora lett. ... A Magyarországi<br />
Református Zsinat a Felvidékről kitelepített<br />
református lelkipásztorok eszmei egyházmegyéjének<br />
esperesi tisztével ruházza<br />
fel. Fiai az orosz hadifogságból 1947. szept.<br />
Ahonnan Scherer Lajost kiutasították – volt losonci háza előtt unokái állnak<br />
akiket a szlovák testvérek nem tűrtek meg<br />
hazájuk földjén. Emlékük legyen áldott s<br />
példájuk örök mementó s protestáló tiltakozás<br />
mindenféle erőszakkal szemben.”<br />
Scherer Lajos 1874-ben született a délvidéki<br />
Óverbászon, német telepes családban. A<br />
pozsonyi evangélikus líceumban folytatott<br />
tanulmányai alatt vált tudatosan magyarrá,<br />
nyelvében, érzéseiben egyaránt. Kolozsvárott<br />
szerzett magyar-német szakos tanári<br />
oklevelet, melynek birtokában az akkor<br />
nevezetes losonci gimnáziumban kezdte el<br />
pedagógusi és közéleti pályáját. Összesen<br />
31 évig tanított a Magyar Királyi, majd a<br />
Csehszlovák Állami Reform-reálgimnáziumban.<br />
Tagja, szervezője volt számos<br />
szakmai, egyházi és társadalmi egyesületnek.<br />
Gyakorlati pedagógiai és cserkészparancsnoki<br />
munkája mellett 7 tankönyvet<br />
írt a szlovenszkói magyar diákok számára,<br />
rendszeresen publikált honismereti, pedagógiai<br />
sőt szépirodalmi írásai rendszeresen<br />
megjelentek úgy a helyi, mint az országos<br />
sajtóban. Legnevezetesebb műve az A Mi<br />
Lapunk című diák- és cserkészújság megteremtése,<br />
szerkesztése és kiadása volt.<br />
Az 1921 és 1932 között megjelent lap a<br />
csehszlovákiai magyar ifjúság lapjának indult,<br />
de színvonalával, mondanivalójával,<br />
szerzői gárdájával hamarosan fölébe nőtt<br />
a kor diáklapjainak és tulajdonképpen a<br />
szétszabdalt Kárpát-medencei magyarság<br />
– és nem csupán a fiatalság- mértékadó,<br />
véleményformáló közéleti fórumává vált.<br />
A köz érdekében tevékenykedő Scherer<br />
tanár úr nem volt a sors kegyeltje : 1929-<br />
ben elvesztette tanári állását. Az állami iskolaügyi<br />
hatóság - mely soha sem nézte jó<br />
szemmel Scherer magyar szellemiségű tevékenységét,<br />
31 évi tanári munkásság után<br />
nyugdíjjogosultság nélkül elbocsátotta. Az<br />
ezt követő országos felháborodás után került<br />
sor a Sarlósok – Balogh Edgár és társai<br />
emlékezetes prágai látogatására a köztársasági<br />
elnöknél. Ennek eredményeképpen<br />
Ahonnan Kövy Árpádot kiutasították – a volt parókia<br />
/balra/, ma imaterem a ref. templom mellett<br />
1-jén térnek haza. ...Kövy Árpád vérmérgezésben<br />
hal meg 1947. nov. 13-án. ... A<br />
svábok földjén, katolikus temetőben aluszsza<br />
örök álmát, feleségével s sógornőjével<br />
együtt. Hárman a losonci háborús pincéből,<br />
akiket az orosz katonák nem bántottak, de<br />
kitelepülésre felszólító hirdetmény 1945 augusztusából, Scherer Lajos unokája tépte le a falról és őrizte meg<br />
Masaryk elnök saját keretéből segélyt utalt<br />
ki a losonci tanárnak... Scherer Lajos legnagyobb<br />
megaláztatására azonban 1945<br />
augusztusában került sor, amikor is az etnikai<br />
tisztogatás egyik első losonci áldozatává<br />
vált. Szégyenfoltja Losonc, de Csehszlovákia<br />
történetének is, hogy ezt a köz-<br />
42
EMLÉKEZÜNK<br />
tiszteletben álló, 71 éves tanárt méltatlan,<br />
embertelen módon, egy batyuval a hátán<br />
kiutasították Losoncról. A következőkben<br />
az ő, kéziratban fennmaradt naplójából<br />
idézzük a tragikus eseménysorozatot:<br />
„1945. aug. 1-jén, szép, száraz, nyári nap<br />
volt. Egy VI.osztályos bukott diákot készítettem<br />
elő a javító vizsgára. Tíz óra tájt két<br />
detektiv és négy fegyveres katona hatolt be<br />
lakásomba azzal, hogy irredenta vagyok, s<br />
hogy d.u. 2 órakor el kell hagynom Szlovákiát.<br />
Meghatalmazást, vagy kiutasító parancsot<br />
nem mutattak fel. ... Megengedték,<br />
hogy a legszükségesebb ruhaneműmet<br />
magammal vihetem. ... A többi holmimat<br />
...a bútorral együtt jegyzékbe vették.<br />
Szobámat pedig lepecsételték. ... Az egyik<br />
detektiv azt hazudta, hogy apróbb holmimért<br />
– határátlépéssel- bármikor viszszatérhetek.<br />
Eltávoztuk után a temetőbe<br />
siettem, feleségem sírjától elbúcsúzni. ...<br />
unokám segitségével a ... rendőrségre vontattuk<br />
kevés vagyonkámat. Itt d.u. 5 óráig<br />
kellett várnom a többi kiutasítottal együtt.<br />
Aztán megjelent egy rozoga stráfkocsi (talán<br />
dögszekér) melyet egy sánta és vak ló<br />
húzott. ...Kalondáig vittek ezen. Ezért a 14<br />
km-es útért 200 koronát kellett fizetnem,<br />
mint a többi útitársamnak. ... Igy fejtek<br />
meg bennünket, szerencsétlen kiutasítottakat.<br />
Az úton két fegyveres katona kisért<br />
gyalog. A városon kívül felültek a stráfszekérre.<br />
... A kalondai csszl. vámházban alaposan<br />
átvizsgálták a holminkat ...egy fegyveres<br />
vámőr kisárete mellett kivittek az új<br />
országhatárra, ahol holminkat egy árokba<br />
hányták... A Kalonda és Tarnóc közti határon<br />
sokáig kellett várakoznunk, míg a Balázs<br />
fiú a faluban szerzett ökrös szekérrel<br />
megérkezett, s holminkat bevitte Tarnócra.<br />
Este tíz órakor érkeztünk be a faluba nagy<br />
fáradtan. Ki ki szállást keresett. ... Reggel a<br />
határt őrző magyar katonák irodájában jelentkeztünk.<br />
Erről írást kaptunk. ... átgyalogoltam<br />
a litkei jegyző irodájába, a hol tíz<br />
pengőért utazási engedélyt kaptunk. Egy<br />
jómódú parasztgazda megvendégelt ebéddel.<br />
Arra is vállalkozott, hogy másnap,<br />
aug. 3-án szekéren átvisz Karancskeszibe,<br />
fejenként 30 pengőért. Innen bányavonaton<br />
Salgótarjánba utaztunk...”<br />
A tanár úr sok viszontagság után – a vonaton<br />
egy orosz katona elrabolta holmiját<br />
– megérkezett Bihartordára, ahol lányánál<br />
ideiglenes otthonra lelt. 1947-ben,<br />
Nagymaroson írt megrendítő versében<br />
így tekintett vissza életútjára Scherer Lajos<br />
- szegedi sírfelirata szerint - „ a felvidéki<br />
fiatalok nevelője”:<br />
Félszázadig...<br />
Félszázadig éltem Losoncon<br />
Bú és öröm között, de boldogan.<br />
Volt mindig dolgom,terhem, gondom...<br />
De férfiként küzdöttem harcosan!<br />
S azt hittem, hogy özvegységemre<br />
A hitvesem mellé temetnek el.<br />
Hol ifjon álmodtam kedvemre:<br />
Sírom felett csalogány énekel.<br />
És emberek közt ember voltam!<br />
Mindig csak jót akarva éltem én.<br />
Kincsért rangért én nem loholtam ...<br />
Szegénynek a szerencséje is szegény!<br />
Szerettem, mert szerettek engem.<br />
Becsültek, mert becsültem másokat.<br />
Az igazamból nem engedtem.<br />
De bíztam, és bíztak reám sokat.<br />
Ám sorsom ezt másként akarta.<br />
Reám szakadt két gyilkos háború.<br />
Kis hajlékomból kizavarva,<br />
Rámtört szegénység, ínség és ború.<br />
Hiányoznak a régi arcok,<br />
Bár most is a hazámban élek én.<br />
Megtörtek végképp a kudarcok,<br />
S jobb változásra nincsen már remény !<br />
Epilógus – Szalatnai Rezsőtől, az A Mi<br />
Lapunk hajdani munkatársától – „1957.<br />
február 16-án életének 83. évében meghalt<br />
Scherer Lajos ny. főgimnáziumi tanár. Utolsó<br />
éveit a Szeged melletti Kiszomborban<br />
töltötte. Febr.18-án temették el a szegedi<br />
belvárosi temetőben. ...Losoncon töltötte<br />
el pedagógiai, egyházi és társadalmi munkában<br />
gazdag életét. Országossá vált szereplése<br />
akkor, amikor 1920-ban Losoncon<br />
szerkeszteni kezdte az A Mi Lapunk c. ifjúsági<br />
folyóiratot. A csehszlovákiai magyar<br />
ifjúság nevezetes eszmei forrongása ebben<br />
a lapban bontakozott ki. ... Mint tanár is értékes<br />
munkát végzett ...Évtizedeken át közművelődési<br />
előadóként szerepelt Losoncon<br />
és környékén. Több tanulmányt írt Losonc<br />
múltjáról. ... 1945-ben azonban el kellett<br />
hagynia Losoncot. Azóta Bihartordán,<br />
Nagymaroson és Kiszomborban élt ...<br />
örömmel vállalta a mezei és házi munkát<br />
is, ezüstkalászos gazda lett a híres tanárból,<br />
aki sohasem veszítette el hitét. Egyházának<br />
hű fia, évtizedeken át a losonciak egyik<br />
presbitere, mindenkinek készséges segítője,<br />
diákjainak nagyon szeretett nevelője,<br />
nemzetének rendületlen és bölcs tagja volt<br />
Scherer Lajos.” /Evangélikus Élet, 1957.3.3-<br />
1./<br />
A két drámai naplórészlet megrázó, tanulságos<br />
olvasmány, amit persze elsősorban<br />
azoknak kellene elolvasni, akik manapság<br />
nyilatkozatokat tesznek arról, hogy kitelepítés<br />
nem is volt, vagy ha igen, akkor az<br />
csak háborús bűnösökre vonatkozott ...<br />
Kövy Árpád kézírásos naplórészlete<br />
ITTHON 43
KISEBBSÉGEINK<br />
Franciaország<br />
A cigányság történelme – VIII. rész<br />
Bár 1453-ban, a százéves háború végén az<br />
angolokat kiűzték az egész Franciaországból,<br />
csak Calais-t tartották meg, az ország<br />
nagy része mégsem került közvetlen királyi<br />
fennhatóság alá.<br />
A nagyobb fejedelemségek, mint Burgundia,<br />
Anjou, Bretagne és Bourbon<br />
csak a mintegy 50 évvel később kezdődő<br />
vagyonelkobzások útján váltak a francia<br />
korona részévé, a bennünket érdeklő időben,<br />
tehát a mai Franciaország területén<br />
még igen eltérő politikai befolyások érvényesültek.<br />
A cigányoknak nem jelentett hátrányt a<br />
politikai hatalom ilyen megosztottsága.<br />
Kezdetben jól ment a dolguk Franciaország<br />
legnagyobb részén. Provense-ot<br />
igen csak kitüntették a cigányok, jóllehet<br />
a vendégszeretet itt is egyre visszafogottabbá<br />
vált, amikor egy kis-egyiptomi gróf<br />
1438-ban Arles kapuinál megjelent, tíz<br />
ezüstöt kapott, néhány évvel utánna két<br />
másik vezetőnek, Jánosnak és Györgynek<br />
már be kellett érnie először hat, majd négy<br />
ezüsttel. El szász és Lotharingia, ez idő tájt<br />
a Német-római birodalom részei, egészen<br />
a XV. század végéig szívélyes kapcsolatokat<br />
ápoltak a cigányokkal, ekkor azonban<br />
őket is elragadta a nyugat-európai hangulatváltás.<br />
Kolmar 1442-ben és 1444-ben nemcsak kenyeret<br />
osztott cigányoknak, hanem az első<br />
alkalommal jónak látta polgármesterén és<br />
tanácsán keresztül biztosítani a város barátságáról<br />
András kis-egyiptomi herceget<br />
és cigányait. 1450-ben ugyanezek a hatóságok<br />
menlevelet állítottak ki Fülöp herceg<br />
nevére annak igazolásul hogy ő és alattvalói<br />
jóravaló keresztények módján viselkedtek<br />
a városban. A kapcsolatok nem romlottak<br />
a francia király földjein sem. Tudomásunk<br />
van róla, hogy 1447-ben Barhélémy gróf<br />
alamizsnát kapott Romans-ban, majd pedig<br />
Orleánsban is. Millant csak 1457-ben<br />
legalább kétszer látogatták meg a cigányok.<br />
A második csoport élén Tamás gróf állt, de<br />
a menlevelét bizonyosan a francia király állította<br />
ki, ezzel a bizar címzéssel „A csehországi<br />
kis Egyiptom grófjának“. A bohemien<br />
– vagyis „cseh“ akkoriban terjedtt el Franciaországban<br />
a cigány szinonímájaként.<br />
Barátságos a fogadtatás 1483-ban Bayonneban.<br />
Előfordultak azonban súrlódások is.<br />
Néha az egyház megkísérelte lebeszélni a<br />
híveket, hogy szóba álljanak a cigányokkal.<br />
IX. Károly 1561-ben rendeletet adott ki és<br />
utasította a hivatalnokokat, hogy két hónapon<br />
belül űzzenek ki minden cigányt és aki<br />
az országban marad vagy visszaszökik, azt<br />
sújtsák testi fenyítéssel vagy gályarabsággal.<br />
Minden cigánynak a haját le kellett vágni<br />
a férfiakat pedig három évi gályarabsággal<br />
sújtották. Navarre 1538-ban hasonló intézkedéseket<br />
léptetett életbe, itt négy napot<br />
adtak a cigányoknak, hogy örökre eltűnjenek,<br />
s akit ezután a grófságban találtak, arra<br />
korbács vár, aki pedig menedéket nyújt a cigányoknak<br />
vagy üzletet köt velük, az súlyos<br />
bírságot köteles leróni. Az intézkedéseket<br />
az idők múltával többször súlyosbították.<br />
A cigányokat azonban nem nagyon zavarta<br />
a rendeletözön. Nem bújtak el, a<br />
vezetőik nem tartották titokban rangjukat.<br />
Továbbra is grófnak vagy új divattal<br />
kapitánynak titulálták magukat.<br />
Sir Angus Fraser A cigányok<br />
című könyve alapján<br />
Santino Spinelli: Tűz<br />
(Sztanó László fordítása)<br />
Meztelen földről nyújtódzol az égnek,<br />
az ég sötétjét megfényesíted,<br />
fényt és meleget szikrázva zihál<br />
rőt tekinteted;<br />
világló pattogásod<br />
ünnepre gyűjti néped,<br />
a cigány szájharmonikájából dalt fakaszt,<br />
s a magasba fel-felkapó<br />
meleghozó karjaidat<br />
ének és tánc körülállják.<br />
Világon túli arcokat<br />
rajzolsz a remegő<br />
szurokfekete, tiszta levegőbe,<br />
az évgyűrűket s kérget lassan emészted,<br />
s ahogy múlóban az éj,<br />
ragyogó erőd megroppan;<br />
s midőn az ember öröme szunnyad<br />
eregetsz fehér füstöt<br />
s ajándékoddal: ősz hamuval<br />
búcsúzol barátaidtól<br />
a hajnallal indulóban.<br />
Santino Spinelli olaszországi zenész, zeneszerző, énekes, tanár és költő. A toscanai<br />
Pietrasantában született 1964-ben, az abbonazzói Lancianóban végezete kitűnő eredménnyel<br />
iskoláit, s jelenleg is ott él. A bolognai egyetem bölcsészhallgatója. Előadói<br />
pályafutása során számos koncertet adott Olaszországban és külföldön. Négy hangszeres<br />
és énekes lemez készült vele (cigány nyelven), a legutóbbi, Gili Romané címmel,<br />
melynek szövegei az azonos című, 1988-ban megjelent verseskötetből származnak.<br />
44
KISEBBSÉGEINK<br />
ifj. Járóka Sándor,<br />
a prímáskirály<br />
Mádl Ferenc 2003. augusztus 20-án tüntette ki a<br />
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével<br />
ifj. Járóka Sándort<br />
Ifj. Járóka Sándor 1954. szeptember 30-án<br />
született Budapesten, a Józsefvárosban.<br />
Apja nyomdokain haladva - aki prímás,<br />
zenekarvezető volt - már kilenc éves korától<br />
kezdve zenekarokkal lépett fel. Előbb<br />
a kígyósi zeneiskolában, majd hat évig az<br />
OSZK Stúdióban, Égerland István zenetanárnál<br />
tanult hegedülni, de a Rajkó zenekarnak<br />
is növendéke volt. Édesapjával,<br />
Járóka Sándorral, a népművészet mesterével<br />
1971-ben hathetes amerikai koncertkörúton<br />
vett részt, majd hazaérve saját zenekart<br />
alakított, így mindössze 18 évesen<br />
robbant be a cigányzenei életbe.<br />
Első munkahelye a Kárpátia étterem volt.<br />
Még ebben az évben bemutatkozott együttesével<br />
a rádióban, nem sokkal később a<br />
televízióban is. 1975-ben Saarbrückenben,<br />
két évvel később pedig Hollandiában<br />
szerepelt. Házasodom nemsokára, édesanyám<br />
c. nótája Babusa Miklós szövegére<br />
született.<br />
Zenekarának egymást követő sikerei hatására<br />
nemzetközi pályája is magasan ívelt<br />
felfelé, számtalan külföldi meghívásnak<br />
tett eleget, az Egyesült Államokban, Kanadában,<br />
Hollandiában, Németországban és<br />
Ausztriában is több hónapos koncertkörutat<br />
tartott.<br />
ifj. Járóka Sándor nemcsak a cigányzenében,<br />
hanem a tánczenében és a dzsesszben<br />
is jeleskedett, a hegedű mellett basszusgitáron<br />
is játszott, zeneszerzőként nótákat,<br />
csárdásokat, slágereket komponált, amelyeket<br />
ma is gyakran játszanak különféle<br />
stílust képviselő zenekarok.<br />
Számos lemezfelvétele közül Apáról fiúra<br />
című lemeze aranylemez, míg korábbi<br />
feleségével, Bangó Margittal közös lemeze<br />
kétszeres platinalemez lett.<br />
A cigánymuzsikusok társadalma, elismerve<br />
a prímás tehetségét és személyiségét,<br />
úgy látta, hogy a Járóka-dinasztia folytatásaként<br />
méltó utódja apjának, idősebb Járóka<br />
Sándornak, akit 1973-ban Detroitban<br />
prímáskirálynak koronáztak. Az 1985 áprilisában<br />
elhunyt legendás zenész helyére<br />
lépve ezért 1994-ben, szintén az Egyesült<br />
Államokban, a prímások királyává koronázták<br />
a cigányzenészek.<br />
A zenész súlyos cukorbetegségben szenvedett,<br />
Járóka a lakásán lett rosszul és az<br />
oxigénhiány következtében trombózist<br />
kapott.<br />
Három és fél évvel ezelőtt kómába esett,<br />
és többé nem tért magához. A család az<br />
utolsó percig bízott felépülésében, ezért<br />
gyógyításának elősegítése érdekében alapítványt<br />
hoztak létre, majd zenész barátai<br />
és a családtagok szervezésében tavaly februárban<br />
jótékonysági koncertet rendeztek<br />
a Művészetek Palotájában kórházi kezelésének<br />
segítésére. A család gondos ápolása<br />
és a Péterfy Sándor utcai kórház orvosainak,<br />
ápolóinak kezelése ellenére szeptember<br />
18-án meghalt.<br />
Kolompár Orbán, az Országos Cigány<br />
Önkormányzat elnöke - a magyarországi<br />
cigányság nevében kifejezve részvétét - korábban<br />
úgy fogalmazott: ifj. Járóka Sándor<br />
prímáskirály magára hagyta a magyarországi<br />
cigányságot és zenész dinasztiákat,<br />
nemcsak a cigányság, hanem a többségi<br />
társadalom is az egyik legnagyobb kulturális<br />
értéket képviselő személyiségét veszítette<br />
el. Kiemelte: a prímáskirály unikum<br />
volt a cigány közéletben és a zenésztársadalomban<br />
egyaránt, távozása hatalmas<br />
űrt hagy a magyar, illetve a cigány kultúrában.<br />
Nem úgy szól a nóta a szép magyar honban,<br />
nincs aki húzzassa vagy nincs aki húzza.<br />
Hát húzd rá cigány, csak azért is<br />
ha mindjárt az ingemért is<br />
hadd szóljon a nóta, a szép magyar nóta.<br />
Így mulattak régen szép Magyarországon<br />
estétől hajnalig húzták a cigányok.<br />
Hát mutassuk meg, csak azért is<br />
hogy belőlünk a magyar érzés<br />
nem halt ki azóta, szóljon hát a nóta.<br />
Hát mutassuk meg csak azért is<br />
hogy belőlünk a magyar érzés<br />
nem halt ki azóta, szóljon hát a nóta.<br />
(Ifj. Járóka Sándor szerzeménye)<br />
Összeállitotta: Babindák István<br />
ITTHON 45
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />
Elődeink kincse<br />
A bécsi Művészettörténeti Múzeum egyik<br />
legféltettebb kincsén rovásfeliratok olvashatók.<br />
Az ún. nagyszentmiklósi kincsről<br />
van szó, amely a magyarság felbecsülhetetlen<br />
értékű kultúrkincse. A vélemény<br />
megoszlik arra vonatkozóan, hogy kié,<br />
kikké lehetett, honnan származik, mit jelentenek<br />
a rajtuk látható rovásjelek.<br />
Pulszky Ferenc, a XIX. sz. végének egyik<br />
legmérvadóbb régésze, művészettörténésze<br />
a hunokénak tartja a leletet. Ugyanezt<br />
a véleményt osztotta egészen 1905-ig<br />
Hampel József is, akkor megváltoztatta<br />
46<br />
véleményét és magyar-bolgár alkotásnak<br />
minősítette, amelyet a VII-VIII. századból<br />
származtatott. A hunszármazás mellett<br />
foglalt állást Baráth Tibor kolozsvári<br />
egyetemi tanár is, aki szerint Roga hun<br />
királyé volt (Roga Attila nagybátyja volt).<br />
Ugyancsak erre a következtetésre jutott<br />
Fischer Károly Antal az 1890-es években,<br />
összgyűjtvén és rendszerezvén az addig ismert<br />
rovásemlékeket. A kincs utolsó tulajdonosa<br />
Nagy Géza történész szerint Ajtony<br />
lehetett, akit I. István győzött le. Ugyanezt<br />
bizonyítja László Gyula is, mivel Ajtony<br />
seregének helyszíne Nagyszentmiklóshoz<br />
közel esik. Hívei a menekülés közben áshatták<br />
el a kincseket, a sietségre utal az is,<br />
hogy közel a talajszinthez (kb. 60cm) találták<br />
meg.<br />
A nagyszentmiklósi aranyedények megtalálását<br />
és utóéletét Friedrich Klára leírásával<br />
idézzük fel (Friedrich Klára-Szakács<br />
Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk,<br />
a rovásírás, 2003): „Ki tudja hány évszázad<br />
óta nyugodtak már az aranyedények a<br />
föld alatt, amikor 1799. július 3-án Nákó<br />
Kristóf földesúr jobbágyai, Néru Vuin és<br />
felesége, Ikonia rátaláltak árokásás közben.<br />
Kezdetben 23 aranyedényről volt szó,<br />
amelyet részint két görög kereskedőnek,<br />
részint a helybéli aranyművesnek eladtak,<br />
több darabot a hallgatásuk fejében nekik<br />
ajándékoztak, egyes edényeket pedig megrongáltak,<br />
pl. két kancsónak, valamint egy<br />
csészét díszítő bikának a füleit letörték és<br />
egy szelence tetejével együtt beolvasztották<br />
anélkül, hogy a földesurat a leletről
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />
értesítették volna. Egy harmadik görög<br />
kereskedő is megorrontotta az eseményt<br />
és felvásárolta Vuinék, majd az aranyműves<br />
edényeit. Mindhárom kereskedő Pestre<br />
indult a nagyobb haszon reményében,<br />
de a kincs híre megelőzte őket, így kénytelenek<br />
voltak bejelenteni Boráros János<br />
polgármesternek. A kereskedők kártalanítása<br />
után, augusztus 3-án leltárba vették a<br />
kincset a városházán: azaz hét korsót, egy<br />
ovális tálat, négy kerek tálat, két poharat,<br />
három bikafejes csészét, egy nyeles tálat,<br />
egy ivókürtöt, egy szelencét üvegpaszta<br />
berakással, két talpas kelyhet. Az edények<br />
súlya 74 gramm híján tíz kiló. A megrongált<br />
és beolvasztott részek miatt Vuinéknál<br />
vizsgálatot rendeltek el, ahol ők maguk<br />
még egy keresztet és egy fülbevalót bevallottak,<br />
egy szemtanú pedig több, az eddiginél<br />
is nagyobb korsóról beszélt. Ikonia<br />
elmondta, hogy a keresztet a földesúrnak<br />
adta engesztelésképpen a kincs elhallgatása<br />
miatt. Az elhallgatást azzal indokolta,<br />
hogy néhány évvel azelőtt a közeli Aranka<br />
patakban talált régi pénzekkel teli ládát becsületesen<br />
beszolgáltatta a hatóságnak, de<br />
még csak meg sem köszönték neki. Nákó<br />
Kristóf a keresztet egy zárdának adományozta,<br />
ahonnan az a II. világháború alatt<br />
eltűnt. Így tehát kideríthetetlen, hány darabból<br />
állt eredetileg a kincs.<br />
Szeptemberben a császári és királyi Régiségtár<br />
igazgatója, Neumann abbé értesítette<br />
Ferenc császárt a leletről, és javasolta annak<br />
megszerzését, amely 1799. október 2-<br />
án a bécsi Régiségtárba került. Ikonia Vuin<br />
mezítláb és gyalog indult Bécsbe némi<br />
jutalom reményében, mivel Mária Terézia<br />
rendelete alapján a megtalálók és a földtulajdonosok<br />
a leletek értékének egyharmad<br />
– egyharmad részére jogosultak, a harmadik<br />
harmad pedig az államé. Könyörgésére<br />
a a kincstár szerény összeget ítélt meg a<br />
családnak és a földesúrnak, erről azonban<br />
akkor nem értesítették őket. A pénz csak<br />
1813-ban jutott el Nákó Kristóf fiához, aki<br />
abból házat építtetett Vuinéknak, őt magát<br />
bárói rangra emelték.<br />
A kincs 1799 óta csupán egyszer került<br />
vissza szülőföldjére – 1884. február 17-<br />
től június 16-ig – a budapesti Országos<br />
Ötvösművészeti Kiállítás idejére. Nem<br />
csak az arany finomsága (legtöbb 21-22<br />
karátos ) és a művészi ötvösmunka miatt<br />
felbecsülhetetlen értékű, hanem 14 darabján<br />
rovásfeliratok is vannak: öt korsón, az<br />
ovális tálon, a két kerek tálon (ezeknek a<br />
közepén van az ozorai fejedelem keresztjével<br />
megegyező mintázat), egy poháron,<br />
a két nyeles tálkán, az ivókürtön és a két<br />
kelyhen. ” (Legutóbb az Orbán-kormány<br />
idején állították ki a Nemzeti Múzeumban.)<br />
Az aranyedényeken található rovásfeliratok<br />
máig őrzik titkukat. Sokan sokféleképpen<br />
próbálták megfejteni, aszerint, hogy<br />
milyen identitásúnak vallották magukat<br />
a megfejtők. Egy Dietrich nevű német rúnáknak<br />
tartotta a jeleket. Szentkatolnay<br />
Bálint Gábor 1901-ben értelmezte, megfejtését<br />
benyújtotta a tudományos akadémiának,<br />
ahol Hunfalvy Pál főkönyvtáros<br />
( aki német létére „magyar nyelvész” volt)<br />
elégette azokat, mert nem egyezett a finnugor<br />
elmélettel.<br />
Supka Géza régész, művészettörténész<br />
brahmi, óindiai nyelvűnek, Mészáros<br />
Gyula turkológus türk feliratnak tartotta,<br />
Csollány Dezső régész török nyelvű szövegnek<br />
látta a feliratot. Pataky László mérnök<br />
egyértelműen magyar nyelvűnek tartja<br />
a feliratokat, mint ahogy Forrai Sándor<br />
és Fehérné Walter Anna is. Idézzük még<br />
a nagy tekintélyű Bakay Kornél régész<br />
professzor véleményét is (Őstörténetünk<br />
régészeti forrásai I., Miskolci Bölcsész<br />
Egyesület, 1997), aki megállapítja, hogy „a ><br />
ITTHON 47
A MAGYAR ROVÁSÍRÁS<br />
><br />
nagyszentmiklósi arany edényeken ugyanis<br />
három fajta írás van: görög betűs görög<br />
nyelvű, görög betűs török nyelvű és rovásírás”.<br />
Ezután felteszi a kérdést : „De hát<br />
akkor milyen eredetű a nagyszentmiklósi<br />
kincs edényein olvasható rovásírás Vékony<br />
Gábor meggyőző érveléssel megállapította,<br />
hogy párthus eredetű!”<br />
A nagyszentmiklósi aranykészlet bizonyára<br />
még hosszú ideig a kutatások tárgyát és<br />
a vélemények ütközését képezi majd. Ám<br />
afelől aligha lehetnek kételyeink az eddigi<br />
eredmények összevetése után, amit maga<br />
Bakay professzor így summáz:„.. a rovásfeliratok<br />
és más átalakítások is bizonyosan<br />
már a IX-X. századi beavatkozásokról tanúskodnak,<br />
valamint arról is persze, hogy<br />
igenis volt írásbeliségünk már a honfoglalás<br />
korában is.”<br />
Befejezésül Fischer Károly Antal gondolatát<br />
idézzük: „E feliratok oly fényes bizonyítékai<br />
elődeink írástudásának, mint az<br />
arany, amelybe beróva vannak.”<br />
Z. Urbán Aladár<br />
Kárpát-medencei Rovásírásverseny – 2008<br />
A verseny célja: megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal ősi magyar kulturális örökségünket,<br />
a magyar rovásírást s általa elmélyíteni a magyarsághoz való tartozás tudatát.<br />
A verseny döntője <strong>2008.</strong> június 21-én Budapesten lesz. Ezt megelőzően Magyarországon öt körzeti,<br />
illetve erdélyi, délvidéki és felvidéki válogató lesz. A felvidéki országos válogató szervezője a Palóc Társaság.<br />
Versenyföltételek:<br />
a, Korosztályok<br />
- alsó tagozatos (III – IV. évf.)<br />
- felső tagozatos két csoport (V – VI. és VII - VIII. évf.)<br />
- középiskolás (ide soroljuk az alapiskola IX. évfolyamos<br />
tanulóit is!)<br />
b, Korosztályok szerinti kötelező feladatok<br />
1. Feladatok az alsósoknak<br />
- 5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />
- 5 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />
- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />
2. Feladatok a felsősöknek<br />
- 10 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />
- 10 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />
- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />
3. Feladatok középiskolások számára<br />
- 15 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre<br />
- 15 sor terjedelmű átírás latin betűsről rovásírásra<br />
- 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása<br />
4. Valamennyi korosztálynak<br />
Írjuk, mondjuk magyarul!<br />
Közhasználatú idegen szavak magyar szavakkal történő<br />
írásbeli helyettesítése<br />
c, Nem kötelező, választható feladat:<br />
- botrovás (saját faragó, bicska, törülköző). Eszközszükséglete:<br />
- alsó tagozatos: 80 cm kérges botra rovás, minden betű kiírva<br />
- felső tagozatos és középiskolás: 100 cm hosszú négy<br />
oldalára gyalult 2x2 cm széles léc, minden betű kiírva<br />
d, Versenyszabályok:<br />
- Forrai Sándor ábécéje használandó írásban és olvasásban,<br />
jobbról balra haladva<br />
- a feladatok megoldásához segédeszköz nem használható<br />
- a verseny időtartama 45 perc<br />
- az eredmény a hibaszámtól, illetve hibátlanságtól, valamint<br />
a megoldásra fordított időtartamtól függ<br />
e, Résztvevők<br />
- iskolák, rovásírás-szakkörök, szervezetek képviseletében<br />
korosztályonként legtöbb 3 versenyző, valamint egyének onnan,<br />
ahonnan szervezetten nincsenek jelentkezők<br />
- a budapesti döntőbe kizárólag a felvidéki válogatón részt vett<br />
korcsoportonkénti első három helyezett versenyző kerül,<br />
vagyis 12 versenyző a Felvidékről<br />
f, Jelentkezési határidő: <strong>2008.</strong> február 29.<br />
A jelentkezést név, korosztály, elérhetőségek (levélcím, távbeszélő,<br />
villámlevél) feltüntetésével kell elküldeni a<br />
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk címre.<br />
g, A felvidéki országos döntő időpontja és helyszíne:<br />
<strong>2008.</strong> április 26., Zselíz (Želiezovce)<br />
A jelentkezőknek részletes felvilágosítást tartalmazó meghívót küldünk<br />
a verseny előtt.<br />
A résztvevők megjutalmazásáról a szervező és támogatói gondoskodnak.<br />
Az ország minden részéből várjuk a magyar fiatalok jelentkezését.<br />
Sikeres felkészülést és a versenyen tisztes helytállást kíván a Palóc<br />
Társaság!<br />
48
A Pozsonyi Casino műsoraiból:<br />
Klarissza (Klariská) utca 7.<br />
A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.oo-tól 21.oo-ig üzemel. Kapucsengő: PC / telef.: 544 10 395 ( 16.oo-tól 21.oo-ig )<br />
<strong>2008.</strong> január 22. kedd 17.00 (1. rész)- 18.20 (2. rész)<br />
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Ezt az eseményt<br />
1989 óta január 22-én ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napján. Ebből az alkalomból<br />
a PC Mozgóképszínháza bemutatja Koltay Gábor – Horthy a kormányzó c.<br />
dokumentum filmjét. A vetítés 1. része 17.00 órakor kezdődik, a 2. rész 18.15-kor.<br />
<strong>2008.</strong> január 24. csütörtök 18.00<br />
Kóczán Mór olimpiai bronzérmes gerelyhajítóról, aki református lelkészként Aranyoson<br />
és Csilizradványon is működött, Gonda Pál tart előadást.<br />
<strong>2008.</strong> január 26. szombat 16.00<br />
A szokásos, haszontalan ajándékok árverésére kerül sor ma délután. A kalapáccsal<br />
Hritz István működik, a zongora billentyűit Mács József kezeli. Az árverés bevétele<br />
a Casinó pénztárába kerül.<br />
<strong>2008.</strong> január 29. kedd 18.00<br />
Lengyel Tünde történész - Magyar nagyasszonyok címen tart előadást Czobor<br />
Ezsébetről (Thurzó György nádor második neje), Nyári Krisztináról (ő lett a nagynevű<br />
Esterházy család ősanyja), Széchy Máriáról (a „Murányi Vénusz”), Lorántffy<br />
Zsuzsannáról (a sárospataki kollégium megalapítója), Boldog Bosnyák Zsófiáról<br />
(Sztrecsény várának szentje) és másokról.<br />
<strong>2008.</strong> január 31. csütörtök 18.00<br />
Lampl Zsuzsa szociológussal beszélget Dobos Éva tanárnő. Aktuális a téma, a most<br />
6 éves gyermekek útnak indítása, hová, merre, hogyan<br />
<strong>2008.</strong> február 2. szombat 16.00 - fánkvetélkedő<br />
Farsangi fánkok versenynapja, komoly díjazással értékelve a legsikeresebb fánkok<br />
alkotóit. A verseny zsűrijét csak férfiak képviselik, akik egyúttal fánkimádók.<br />
A FELVIDÉKI CORVIN KÖR<br />
A Komáromi Csemadok. alapszervezete<br />
Közremüködésével, meghirdeti:<br />
az 1956 – os<br />
forradalom emlék szavalóversenyét<br />
Nyitra-Nagyszombat-Pozsony kerület és<br />
Komárom-Esztergom megye<br />
KÖZÉPISKOLÁSAI részére.<br />
Helyszín: Révkomárom, Kossuth tér, a Csemadok épülete<br />
Időpont: <strong>2008.</strong> február 23, szombat, 10:00<br />
Az anyanyelv nem eladó!<br />
Megkezdődtek a beiratkozások<br />
A magyar szülők és nagyszülők,- sok<br />
helyütt a magányos anyukák – látszólag<br />
nehéz döntés előtt állnak: hová<br />
írassák be szemük fényét, a kicsi gyermeket<br />
Az anyanyelvű vagy a szlovák<br />
iskolába A kérdés már önmagában<br />
iszonyatos a huszonegyedik század<br />
első éveiben azzal, hogy egyáltalán<br />
létezik. A világ szerencsésebb részein<br />
– a vegyesen lakott térségeket is beleértve<br />
– nincs ilyen, olykor a gyerek<br />
egész életére dilemma. Anyanyelv<br />
csak egy van, nincs hát min gondolkodni.<br />
Az anyanyelv mindegyik szavához<br />
múlt, érzelem és kultúra tartozik.<br />
Az anyanyelv ősi kincsünk, nem<br />
lehet alkudozni eladásáról, mint ahogyan<br />
a szüleink használta kedves tárgyak<br />
elkótyavetélésről sem.<br />
Aki veszi a fáradtságot és körbenéz<br />
a világban, megtapasztalhatja, hogy<br />
erősödnek a nemzeti gyökerek, egyre<br />
többen érdeklődnek a múltjuk iránt,<br />
mert rádöbbentek, hogy a gyökértelenség<br />
kiszolgáltatottságot hoz magával.<br />
A saját anyanyelvét sem ismerő<br />
embert naponta tízszer csapják<br />
be, míg végül teljesen magára marad<br />
– elszakad a megtartó és óvó közösségtől.<br />
Jelentkezés: - forradalmi témájú vers<br />
szabadon választott vers<br />
Minden jelentkezőnek kell mindkét témával<br />
foglalkozó verssel készülnie!<br />
Nevezési feltételek: Teljes név, kor, telefonszám,<br />
iskola hivatalos neve, címe<br />
Jelentkezésüket és további kérdéseiket a<br />
corvin1956@gmail.com címre vagy a 0907/433298<br />
telefonszára várjuk, febr. 20-ig.<br />
„ A nemzetért mindent, a nemzetet semmiért !”<br />
A változás jogát fent tartjuk!<br />
A magyar iskola, a magyar irodalom,<br />
a magyar kultúra világszerte megbecsült<br />
érték. Nem véletlen, hogy a<br />
nemzetrombolók szét akarják verni<br />
hagyományainkat – uralkodni akarnak<br />
fölöttünk, leigázva a lelkünket is.<br />
Aki gondolkodik, jó döntést hozhat.<br />
Bár ez történne az idei beiratkozások<br />
során is!<br />
/t/ M. Nagy László felvétele<br />
ITTHON 49
FELVIDÉKI FALUMÚZEUMOK – APÁTÚJFALU<br />
Falumúzeum a gémeskút árnyékában<br />
Apátújfalu a történelmi Hont és Nógrád<br />
határán fekszik. Hont vármegye régi térképein<br />
Újfalu és Apáti még két önálló településként<br />
van feltüntetve. Bakács István<br />
,,Apaty” első írásos említését 1302-re teszi.<br />
Ettől kezdve a Hontpázmán nemzetség<br />
családjai uralták a falut. Győrffy György<br />
szerint a helységet már a XII. század elején<br />
is említik. Újfaluról hosszú időn át úgy<br />
tudtuk, hogy 1330-ban tettek róla említést<br />
először. Bakács István ír egy 1323-ban kelt<br />
okiratról, amelyben már szerepel a helység<br />
neve Vyfalu alakban. A faluról Fényes<br />
Elek is megemlékezik geográfiai szótárában.<br />
Apátiról írja, hogy ,,földje és rétje jó,<br />
szőlője kitűnő bort termő, erdeje csekély”.<br />
A magyar falunak a XIX. század közepén<br />
168 katolikus lakosa volt. Újfalu Balassagyarmattól<br />
negyed mérföldre települt,<br />
265 katolikus és 9 evangélikus lakossal.<br />
A palóc községnek hosszú időn át temploma<br />
sem volt. 1923-ban Haller plébános<br />
kezdeményezésére kezdtek neki a templom<br />
építésének. Iskola is csak a század<br />
elejétől működött a faluban. Árfa Tamás<br />
erdélyi tanító kezdte meg az iskolában<br />
az oktatást. A magyar iskola az 1974-75-<br />
ös tanévben zárta be kapuit 21 diákkal,<br />
utolsó pedagógusa Pölhös Miklós volt.<br />
Sajnos a magyar iskola hiánya érezteti hatását<br />
a község kulturális életében is. Bár<br />
a Csemadok helyi szervezetének egy-két<br />
lelkes, idős tagja megpróbálkozik még a<br />
múlt felidézésével és a fontosabb évfordulókon,<br />
az évente megtartott falunapokon<br />
hallatják hangját, bemutatkoznak a kultúra<br />
helyi napszámosai, már nincs meg az<br />
a lelkesedés, mely egykoron annyira jellemezte<br />
ezt a néhány száz lakosú magyar<br />
települést. Ennek némileg ellentmond az<br />
a tény, hogy pár lelkes magyar ember, a<br />
krónikában olvasható bejegyzés alapján<br />
Schmidt László, Bevíz József, Kukolík<br />
László és Blaho Emil közreműködésének<br />
és elszántságának köszönhetően 2003-<br />
ban megnyitották a helyi Falumúzeumot<br />
,melyre igazán büszkék lehetnek a helyiek,<br />
de még a környékbeliek is. A krónika<br />
bejegyzéseiből látni,hogy minden eddigi<br />
látogató szép élményekkel gazdagodva<br />
távozott a helyszínről. Ha kicsit végigkalauzoljuk<br />
az olvasót a Falumúzeumon,<br />
akkor elmondhatjuk, hogy az épület szerves<br />
részét képezi a ház melletti nyitott fészer<br />
vagy szárazalja, ahogyan a palócok<br />
mondják, mely alatt ott állnak az egykori<br />
parasztvilág dolgos hétköznapjait megörökítő<br />
szerszámok, a hagyományos szénásszekér,<br />
a föld megmunkálásához szükséges<br />
eszközök, mint az eke és a borona,<br />
de számos olyan dolog is, melynek nevét a<br />
mai fiatalok már nem is tudják, hírét sem<br />
hallották. A különbejáratú kamrában a<br />
helyi borkultúra hagymányainak igazolásaként<br />
ott áll az a fából készített szőlőprés,<br />
melynek az aljára vésett bejegyzés 1913-<br />
ból való. A két nagyobb belső szoba egyikének<br />
padlóját az eredeti formában hagyták,<br />
vagyis agyaggal és tehéntrágyával<br />
felöntve. A szobában felállított szövőszék<br />
áll, mellette az igen ritka iker tiló, amit a<br />
kender megtörésére használtak, valamint<br />
a szövéshez és fonáshoz szükséges eszközök.<br />
A másik szoba, az ún. tisztaszoba , a<br />
palóc nép vallásosságáról, viseleti szokásairól<br />
és hazaszeretetéről tesz tanúbizonyságot.<br />
Különösen értékes darabja a gyűjteménynek<br />
az egykori paraszt-Bocskay<br />
kabát, melyhez hasonlót még komolyabb<br />
néprajzi múzeumokban sem láttam.<br />
A múzeum gondnoka, Schmidt László<br />
panaszolja, hogy az épületet, sok környékbeli<br />
múzeummal és kápolnával<br />
egyetemben, már egyszer kifosztották, és<br />
minden értékesebb kegytárgyat elvittek<br />
belőle. Ezeket egy későbbi helyi gyűjtés<br />
alkalmával pótolták. Az adományozókról<br />
pontos listát vezet, ezzel is jelezve, hogy<br />
ez a közgyűjtemény a helyi palóc emberek<br />
összefogásából jött létre, kelt életre.<br />
Ez tiszteletre méltó, mert jelzi, a gyökerek<br />
még élnek az ezeréves földben. És ezek<br />
a gyökerek minden látszat ellenére, magyarok.<br />
Csak az új, friss hajtásokat kellene<br />
nagyobb odafigyeléssel ápolni, óvni.<br />
Hogy olyan fákká cseperedjenek, mely<br />
fáknak a tetejéből látni lehessen még a<br />
magyar múltat és jövőt is, itt, kődobásnyira<br />
az immár határtalan Európa valóban<br />
lebontott határa közelében, az Ipoly völgyében.<br />
A falubéliek ebbéli felelősségére<br />
a község főterén álló Szent István szobor<br />
is gyakran figyelmeztet, reméljük, nem<br />
eredménytelenül.<br />
Palócz<br />
50
ITTHON 51
FELVIDÉKI FALUMÚZEUMOK – APÁTÚJFALU<br />
52