2008. január - Szövetség a Közös Célokért

A MAGYAR ROVÁSÍRÁS
értesítették volna. Egy harmadik görög
kereskedő is megorrontotta az eseményt
és felvásárolta Vuinék, majd az aranyműves
edényeit. Mindhárom kereskedő Pestre
indult a nagyobb haszon reményében,
de a kincs híre megelőzte őket, így kénytelenek
voltak bejelenteni Boráros János
polgármesternek. A kereskedők kártalanítása
után, augusztus 3-án leltárba vették a
kincset a városházán: azaz hét korsót, egy
ovális tálat, négy kerek tálat, két poharat,
három bikafejes csészét, egy nyeles tálat,
egy ivókürtöt, egy szelencét üvegpaszta
berakással, két talpas kelyhet. Az edények
súlya 74 gramm híján tíz kiló. A megrongált
és beolvasztott részek miatt Vuinéknál
vizsgálatot rendeltek el, ahol ők maguk
még egy keresztet és egy fülbevalót bevallottak,
egy szemtanú pedig több, az eddiginél
is nagyobb korsóról beszélt. Ikonia
elmondta, hogy a keresztet a földesúrnak
adta engesztelésképpen a kincs elhallgatása
miatt. Az elhallgatást azzal indokolta,
hogy néhány évvel azelőtt a közeli Aranka
patakban talált régi pénzekkel teli ládát becsületesen
beszolgáltatta a hatóságnak, de
még csak meg sem köszönték neki. Nákó
Kristóf a keresztet egy zárdának adományozta,
ahonnan az a II. világháború alatt
eltűnt. Így tehát kideríthetetlen, hány darabból
állt eredetileg a kincs.
Szeptemberben a császári és királyi Régiségtár
igazgatója, Neumann abbé értesítette
Ferenc császárt a leletről, és javasolta annak
megszerzését, amely 1799. október 2-
án a bécsi Régiségtárba került. Ikonia Vuin
mezítláb és gyalog indult Bécsbe némi
jutalom reményében, mivel Mária Terézia
rendelete alapján a megtalálók és a földtulajdonosok
a leletek értékének egyharmad
– egyharmad részére jogosultak, a harmadik
harmad pedig az államé. Könyörgésére
a a kincstár szerény összeget ítélt meg a
családnak és a földesúrnak, erről azonban
akkor nem értesítették őket. A pénz csak
1813-ban jutott el Nákó Kristóf fiához, aki
abból házat építtetett Vuinéknak, őt magát
bárói rangra emelték.
A kincs 1799 óta csupán egyszer került
vissza szülőföldjére – 1884. február 17-
től június 16-ig – a budapesti Országos
Ötvösművészeti Kiállítás idejére. Nem
csak az arany finomsága (legtöbb 21-22
karátos ) és a művészi ötvösmunka miatt
felbecsülhetetlen értékű, hanem 14 darabján
rovásfeliratok is vannak: öt korsón, az
ovális tálon, a két kerek tálon (ezeknek a
közepén van az ozorai fejedelem keresztjével
megegyező mintázat), egy poháron,
a két nyeles tálkán, az ivókürtön és a két
kelyhen. ” (Legutóbb az Orbán-kormány
idején állították ki a Nemzeti Múzeumban.)
Az aranyedényeken található rovásfeliratok
máig őrzik titkukat. Sokan sokféleképpen
próbálták megfejteni, aszerint, hogy
milyen identitásúnak vallották magukat
a megfejtők. Egy Dietrich nevű német rúnáknak
tartotta a jeleket. Szentkatolnay
Bálint Gábor 1901-ben értelmezte, megfejtését
benyújtotta a tudományos akadémiának,
ahol Hunfalvy Pál főkönyvtáros
( aki német létére „magyar nyelvész” volt)
elégette azokat, mert nem egyezett a finnugor
elmélettel.
Supka Géza régész, művészettörténész
brahmi, óindiai nyelvűnek, Mészáros
Gyula turkológus türk feliratnak tartotta,
Csollány Dezső régész török nyelvű szövegnek
látta a feliratot. Pataky László mérnök
egyértelműen magyar nyelvűnek tartja
a feliratokat, mint ahogy Forrai Sándor
és Fehérné Walter Anna is. Idézzük még
a nagy tekintélyű Bakay Kornél régész
professzor véleményét is (Őstörténetünk
régészeti forrásai I., Miskolci Bölcsész
Egyesület, 1997), aki megállapítja, hogy „a >
ITTHON 47