Itt - Könyvmolyképző

Nővérük a homlokát ráncolta, nem nézett rájuk. – Jól van: vészhelyzetvolt, meg kellett tennünk. Most viszont térjünk vissza ahhoz,amiben megállapodtunk.– A következő vészhelyzetig – tette hozzá Kestrel, az ablaküvegenát az éjszakába mosolyogva.Hogy megelőzze Rowant, Jade azt kérdezte: – Szerinted hagyjukitt őket?– Miért ne? – vetette oda könnyedén Kestrel. – Néhány órán belülúgyis felébrednek!Jade Vic nyakára nézett. A két kis seb, ahol a fogai belemélyedtek,már majdnem begyógyult. Holnapra halványpiros foltocskák lesznek,mint két régi méhcsípés nyoma.Öt perc múlva már ismét az úton voltak a bőröndjeikkel. Jade mostmár vidáman lépkedett. A változást az étkezés okozta: úgy tele voltenergiát adó vérrel, akár a hegyeket is át tudta volna ugrani. Felváltvalendítette előre a bőröndjét és a macskakosarat; Tiggy zúgolódott.Gyönyörűséges volt a szabadban lenni, egyedül sétálni a melegéjszakában anélkül, hogy ezt bárki is helytelenítené. Csodálatos volthallgatni, ahogy körülöttük a mezőkön szarvasok, nyulak és rágcsálóktáplálkoznak. Jade belsejében pezsgett a boldogság. Még sohanem érezte ennyire szabadnak magát.– Nagyon szép, ugye? – kérdezte lágyan Rowan. Az útelágazáshozérve körülnézett. – Ez a valódi világ. És ehhez nekünk ugyanannyijogunk van, mint bárki másnak.– Szerintem a vér teszi – állította Kestrel. – A szabadon élő emberekvére sokkal jobb, mint a fogva tartottaké. A mi kedves bátyánkezt vajon miért nem említette?„Ash…!” – mérgelődött Jade, és végigfutott hátán a hideg. Hátranézett– nem egy autó, hanem valami sokkal halkabb és halálosabb• 20 •