Itt - Könyvmolyképző

– De… Nahát, éppen, amikor ti megérkeztek…? – A lány hangjaelakadt.– Igen, hiszen tudta, hogy gondunk lesz a házra! Ezért csak addigvárt, amíg megérkezünk.– De… Nahát…! – ismételte Mary-Lynnette. A torka összeszorult.– És… hová ment?– Fel északra, valahová a tengerpartra. Nem tudom a város nevét.– De… – a hangja megbicsaklott. „Visszakozz!” – figyelmeztettea belső hang. Most udvariasnak és óvatosnak kell lennie. Ha erőltetia dolgot, még megsejti, hogy Mary-Lynnette sejti, valami hibádzika történetében. És mivel valami tényleg nincs rendben, ez a lány veszélyeslehet…!Ezt Rowan édesen komoly arcát nézve nehéz volt elhinni. Egyáltalánnem látszott veszélyesnek. Ám ekkor Mary-Lynnette észrevettvalami mást is: Rowan mezítláb volt. A lába – bár a bőre itt isugyanolyan halvány krémszínű volt, mint máshol – rendkívül izmosnaktűnt. A lány a határozott formájú lábfejét és lábujjait nézvearra gondolt, miként futhatnak ezek a lábak: valami vad, állatiasgyorsasággal…Amikor felnézett, már egy másik lány is ott állt Rowan mögött: asötét aranyhajú. Az ő bőre nem virágszirom-, hanem tejszínű volt,s a szeme sárga…– Ő Kestrel – mutatta be Rowan.– Igen… – válaszolt Mary-Lynnette. Rájött, hogy bámulja a másiklányt, és egy perc késéssel arra is, hogy fél. Kestrel egész lénye avad, állatias mozgást juttatta az eszébe. Úgy ment, mintha repülne.– Mi történt? – kérdezte az újonnan érkezett.– Ő Mary-Lynnette – felelte Rowan nyugodt, kellemes hangon.Itt lakik az úton, lejjebb. Opal nénit jött meglátogatni.• 47 •