Itt - Könyvmolyképző

– És bámuljam meg a Nagylábú sírját, ha már ott vagyok? Vagyássak egy kicsit? Ehhez semmi kedvem!– Nagyszerű! – jegyezte meg higgadtan Mary-Lynnette. – Akkorbújj el valahol itt kint, és reménykedj, hogy nem fognak meglátni,amikor ajtót nyitnak. A metszőolló legalább ad valami ürügyet, hogymiért mész hátra!A fiú durcás tekintetéből látta, hogy meggyőzte. Amikor az öccseelindult, hirtelen utánaszólt: – Mark, légy óvatos!Az csak legyintett, meg sem fordult.Amikor már nem látta az öccsét, kopogtatott a bejárati ajtón.Aztán becsengetett – pontosabban meghúzott egy fogantyút, mertnyomógomb nem volt a falon. Hallotta, hogy bent megszólal a csengő,de senki sem jött az ajtóhoz. Most már határozottabban kopogtatottés csengetett. Végig arra számított, hogy kinyílik az ajtó és ottáll majd Mrs. Burdock, törékenyen, reszkető hanggal, kékesfehérhajjal, viseltes pamutotthonkában… De nem így történt. Senki nemnyitott ajtót.Mary-Lynnette nem udvariaskodott tovább: az egyik kezével dörömbölnikezdett, a másikkal a csengőt rángatta. Aztán az éktelenhangzavar közepette hirtelen rájött, hogy fél. Igazán félt. A világképehatározottan megrendült.Mrs. Burdock szinte soha nem ment el hazulról. Mindig kinyitottaaz ajtót. És Mary-Lynnette a saját szemével látta, hogy van valakia házban. De akkor miért nem jön ki?A lány szíve hevesen vert, és kellemetlen űrt érzett a gyomrában is.„El kellene tűnnöm innen, és felhívni Akers seriffet! Az ő dolga, hogytudja, mit kell tenni ilyenkor!” De korántsem volt könnyű némi bizalmattáplálni Todd apja iránt. Így minden félelmét és frusztrációjátaz ajtón vezette le.• 44 •