Tarján Tamás - Színház.net

szerelmében. A Fiatalember életét éppenaz teszi gyötrelmessé, hogy a Menyasszonyabban a régi jelen időben akartavolna vele a szerelem kibomlását, amelyaz ő számára még a születés fázisa volt, samikor ő érkezett a jelenlegi jelen időben akibomlás fázisába, a Menyasszony velekapcsolatos érzései már az elmúlásfázisában voltak, s a ki-bomláséban aRögbijátékossal kapcsolatos vágyai.Amikor a Gépírónőhöz fűződő érzelmebenne lépett a kibomlás fázisába, aGépírónő már a kibomlásra valóvárakozás-vágyakozás fázisába jutott.A fejlődési fázisok különbözősége aszerelem beteljesütletlenségének az oka; aszerelem elmaradása pedig az életerőelapadását eredményezi. Ez voltaképp aIII. felvonás í. képének lírai verskéntmegkomponált álom-megjelenítésébenrögzítődik, noha maga a jelentés csak a 2.képben válik egyértelművé. Az I. felvonásvégén a Második barát - a gyerekkortidéző képmás - elalszik, ami aFiatalember elalvását is jelentheti. Azálom mint az ő egyik gyerekkori ésjelenbeni álmának összemosódása jelenikmeg. A Menyasszonnyal és a Próbababávalvaló II. felvonás után kerül sorennek az álomnak a tárgyiasítására. Itt azArlequin és a halálfejes Bohóc mellettmegjelenik egy Lány, akinek el-veszett apártája - elmaradt a násza -, s aki aztreméli, hogy a tenger mélyén, a szívemélyén találhatja meg a szerelmet. A Lányújabb tárgyiasítása a szerelemelmaradásának és keresésének. A végén őta halálfejes Bohóc „arra " küldi, „amerre " ahalál „helye " van. A Fiatalember álmába aGépírónő lép be, akit most akar szeretni:„Csak gyere (. . .) Percet sem szabadvesztenem." Fölmennek a könyvtárszobátjelölő kicsiny színpadra, ahol megjelenikaz Öreg - „nagy vérfoltos zsebkendőt tart akezében " , olvassuk az instrukcióban -, ésaz ő hatására a Gépírónő öt évig kívánvárni a szerelem beteljesüléséig. AFiatalember sürgető vágyát, valamint aszerelem újbóli elmaradását nemcsak az őszövegeik tárgyiasítják, hanem a halottKisfiú is, kiről a Fiatalember megjegyzi:„Igen, a fiam. Bennem futkároz, mint egyhangya..."; azaz akként is, mint a nászravágyó, fiút nemző vágy. Mivel a szerelema Gép-írónővel sem valósult meg, aFiatalemberben kezd elapadni az életerő, sa halálfejes Bohóc őt is „arra " küldi,„amerre " a halál „helye " van. Az életerőelapadását nyilván még költői képmásalakokbansem lehet tárgyiasítani, csakfinom utalásokban. Ezért csak a III. felvonás2. képében tudjuk meg fogalmakbanis, hogy itt az életerő elapadásárólvan szó. Először szerzői instrukcióból: „AFiatalemberen a reménytelen kétségbeesésés a testi legyöngültség jeleimutatkoznak." Azután a három játé-kosszavaiból értesülünk arról, hogy ők csakolyanokkal játszanak, akiknek elfogyott avére - itt asszociálódik az Öreg, ajövőképmás vérfoltos zsebkendője -, s ígyelapadt az életereje.A III. felvonás 1. képének képmásalakjai- Arlequin, Bohóc, Lány és aMaszk, akinek jelentésére most nem térhetünkki - nem konkréten szolgálják azalakok közötti viszonyváltozásokat, hanema szerelem elmaradásának a következményeit,az életerő elapadását jelenítikmeg gyönyörű lírai versekbe rejtettutalásokkal. Ezt az utalást nemcsak ahalálfejes Bohóc hordozza, hanem aKisfiú másik aspektusa is. Róla, mostanimegjelenésekor már tudjuk, hogy halott.Ezek a képmások a mű alakjai közöttiviszonyváltozások olyan aspektusát nyilvánítjákki, amely semmiképp nem tárgyiasíthatómég képmásalakokban sem;asszociációk, utalások szükségesek a jelentéskibontakozásához. Tartalmaik ésjelentéseik szerint azonban mégis aviszonyváltozások konkrét probléma-köréthordozzák.Így tehát ez a mű is dráma, nohakétségkívül: lírai dráma. A drámai műnemtörvényszerűségeit tehát nem azérthatják át itt a lírára jellemző megoldások,mert az alakok gyönyörű prózaszövegekbenés versekben nyilatkoznakmeg. Egy dráma nemcsak ezen jellegzetességmiatt úgynevezett lírai dráma; alírai szövegektől még egyetlen dráma semlesz lírai dráma. Ezt a művet az teszi líraidrámává, hogy az alakok dialógusokatmondó képmásokká formálódtak,magukra véve aurai művek szó-képeinekfunkcióit, jellegzetességeit, is-mérveit;elsősorban az egymásba való át-hatolásképességét. Lírai drámává teszi aszerkezet is. A natura naturata világátidéző drámák egyes jelenetei közöttoksági összefüggés, így az okság elvealapján történő átmenet van. Itt az I.felvonásból a Fiatalember asszociációirévén jutunk a II. felvonás eseményeiközé, a Menyasszonnyal való jelenetbe. AFiatalember egyik benső tartalmának, aszomorúságnak-fájdalomnak azeluralkodása bomlik ki ezután a Próbababávalvaló jelenetben. A Második barát- és így a Fiatalember - első fel-vonás végielalvása ezután tárgyiasul a III. felvonás 1.képének álomerdejében, és ide nem a II.felvonás valamely eseményéből jutunk elokozatként.Arra is utalni kell, hogy ez a mű nemazért maradt meg mégis a dráma műnemébenlétező műnek - a lírában valólétezés helyett -, mert a művilág egészedialógusban formálódott meg. Az a műsemmiképpen nem dráma, amelynekvilágszerűsége nem dialógusokból épülföl; ám a drámához még viszonyváltozásokis szükségesek. És ez a mű éppenazért dráma, mert viszonyváltozásokatláthatunk, noha a benső világot, a naturanaturans világát idéző képmás-alakokközött. S ezek a viszonyváltozásokeredményezik a Fiatalember halálát.Nyilvánvalóan Lorca is olyan történelmitársadalmihelyzetben élt, amelyben astátuscselekvések és -viselkedések dominánsakkáváltak. Talán a mű vázlatoselemzéséből is látható, hogy Lorca iskérdéskört és/vagy problémakört formáltdrámává, és ugyancsak jellemek, karaktereknélkül. Ez azonban filozófiai és/vagy lélektani kérdéskör, amelynek benső,lírai mineműségű élménye az, ami aműben voltaképpen kifejezésre jut. A művilágszerűsége a lírai élmény kifejezéséhezteljesen adekvát: az alakok nemszociológiai státusok, hanem az élményösszetevőknekköltői képmásokbanvaló megformálódásai. Az, hogy a kifejezettvilágszerűség a benső világban él, ésa natura naturans világaként prezentálódik,szervesen ad lehetőséget anem klisékben, nem sloganekben valószóbeli megnyilvánulásokra; éppen ellenkezőleg:a gyönyörű lírai versekben valómegnyilatkozásmódra.Az ember benső világának témakéntvaló megjelenése már akkor megfigyelhetőa drámairodalomban, amikor a státusokbanés funkciókban való lét mégcsak kibontakozóban volt. (Ismét HebbelMária Magdolnájára utalhatunk.) És ezszükségszerű is. Hiszen az ember akkor isspeciális, egyedi-egyszeri egyéniségmarad, amikor a társadalmi szerkezetbenkerékként és csavarként él. Es éppen ez akettősség teremt nagy feszültséget:jogosan és vitathatatlanul érzi saját,mindenkiétől különböző egyéniségét, deezzel együtt azt is, hogy erre a társadalmiszerkezetben nincs