Családi Kör, 2019. augusztus 29.

KÖZÉLET
Példaképek
Aki körülkerekezte a Fekete-tengert
Én akkor voltam fiatal, amikor az állami vezetés, de akár azt is
mondhatom, az uralkodó politikai elit határozta meg, ki lehet
a fiatalok példaképe, a propaganda pedig nem a valós teljesítmény,
hanem inkább a kitermelt mítoszok alapján a fiataloknak,
de az itt élő állampolgárok mindegyikének követendő
példaként Tito elvtársat állította.
Senki nem tagadhatja, nagyon alapos volt a gépezet, még
arra is ügyeltek, hogy a szerb (és a többi, államalkotó) nemzet
mellett a térségünkben élő nemzetiségek (az akkori politika
így nevezte a ma már nemzeti kisebbségeknek meghatározott
közösségeket) ne maradjanak olyan személyek nélkül,
akikre „kötelező volt” felnézni. Így vált az itt élő magyarok példaképévé
Kis Ferenc partizánparancsnok, de a nőkre is gondoltak, nem
hagyták ki Szabó Idát sem.
Valamit mégis elfelejtettek. Az 1964-ben beindult decentralizáció,
az annak következtében megjelenő liberalizálódás nem tudta
meggátolni a valós tények felszínre kerülését. Csak egy példa: kiderült,
hogy Kis Ferenc önmagát horvát nemzetiségűnek vallotta,
magyarul még beszélni sem tudott (a mai napig senki sem kutatta,
hogy valóban horvát volt-e, netán elhorvátosodott magyar család
sarjaként lett szülőfaluja borbélya), de a leginkább az tépázta meg
a mesterségesen kiépített nimbuszát, hogy megszólaltak a túlélő
harcosai, akik beszámoltak róla, nagyon kegyetlen parancsnoka
volt a Petőfi-brigádnak, ami miatt „hősi halála” úgy következett be,
hogy a harcosai a bolmányi csatatéren egyszerűen hátba lőtték.
Mindebből az is következett, hogy a generációnkban többünknek
is a Beatles, illetve tagjai közül John vagy Paul lett a példaképe
(de a többiek: George és Ringo Starr is nagy népszerűségnek
örvendtek). Sosem felejtem el, hogy az érettségi anyanyelvi elődolgozatban
volt olyan, aki (az elvárt Tito elvtárs helyett) példaképéről,
John Lennonról írt, illetve más (a szintén elvárt partizán
hagyományok helyett) egy terrorista tevékenységét parodizálta
P. Howard, azaz Rejtő Jenő eszköztárával. Említeni sem kellene, az
utóbbi megúszta egy sima egyessel, az előbbi szerző pedig a gimi
igazgatónőjénél kötött ki egy ráadás fejmosásra.
Azért tudnia kell mindenkinek, ez 25 évvel a II. világháború befejezése
után volt, de nemcsak az iskolákban, hanem a filmművészetben
is „örök” emléket szerettek volna állítani a kiszínezett történelemnek
az akkori Jugoszlávia színészeinek legjava mellett a
világsztárok – Yul Brynner, Hardy Krüger, Szergej Bondarcsuk, Curd
Jürgens, Franco Nero, Orson Welles – szerepeltetésével. Ezt a filmet
még Oscar-díjra is jelölték, nem úgy, mint az 1973-ban elkészített
Sutjeskát (ebben csak két világsztár szerepelt, Richard Burton és
Irena Papas, igaz, egyikük sem büszkélkedhet alakításának maradandóságával),
magából a filmből pedig a figyelmes néző rádöbbenhetett,
megkísérlik elodázni a vég kezdetét.
Remélem, ma már nem lehet rákényszeríteni a polgárokat a
központosított példaképek elfogadására, valamint dicsőítésére,
pedig létezik ennek kísérlete (sőt, gyakorlata). Értékelésem szerint
az erre a szerepre „felkínált” személyek – különösen Szerbiában de
még inkább a nemzeti közösségünk tagjai közül kikerülők – csak silány
másolatai az önigazgatási szocializmusban átélt felhozatalnak,
ezért nem is szeretnék időt pazarolni rájuk (legyenek azok példaképként
a nemzeti közösségünk vagy az államalkotó nemzet tagjai
elé állítva). Számomra sokkal fontosabb, ha egy kis közösségből
emelkednek ki egyének, akik teljesítményük miatt megszerzik annak
elismerését. Ebben az írásban csak az Oromhegyes településen
kinevelkedett két személyről szeretnék írni, hiszen ők nemcsak a
falu, hanem egész közösségünk példaképei is lehet(né)nek.
VÖRÖS TAMÁS – VISSZATÉRÉS A KIINDULÁSI PONTRA
Vörös Tamás 2019. augusztus 21-én, azaz 51 nap után érkezett viszsza
kiindulási pontjára, Magyarkanizsára, majd pedig Oromhegyesre,
miután 7.790 km távolságot kerékpározott. Céljaként az Irány Irán! jelmondat
szolgált. A rosszmájúak az útról készült térkép1. alapján mondhatnák,
kihagyta Örményországot, emellett nem utazott be Iránba
(Tebriz városába). Nem kívánom Tamást védeni, biztosan van oka,
hogy ezt a kb. 200 kilométeres utat kihagyta, kétlem, hogy csak azért
nem ment el oda is, nehogy összesen több mint 8.000 km távolságot
kerekezzen, valamint nehogy tizenegy országot járjon be!
Aki 16 évesen a 18 évesek között kézilabdázik
Magyari Loretta 9 éves sem volt, amikor édesanyjával meg a többi
veterán valamikori kézilabdás hölggyel kezdett edzeni, majd nagyon
gyorsan korosztálya legjobbja lett először Oromhegyesen, azt követően
pedig a Magyar Kézilabda Szövetség Gyermekbajnokságának
csapatai között is kiemelkedett képességeivel az U11, az U12 és végül
az U14 korosztályában. A nyolcadik osztály befejezése után szüleivel
Németországba, Heidenheim an der Brenz településre költöztek, ahol
Loretta a TSG Schnaitheim csapatában folytatta a kézilabdázást. Nehéz
volt a beilleszkedés, azonban ma már 16 évesen az ifjúsági B csapat
mellett az A csapat (nálunk ez U16 és U18 kategóriát jelent) egyik legjobb
játékosa.
MAGYARI LORETTA, A TSG SCHNAITHEIM EGYIK MÉRKŐZÉSÉN
Mondhatná valaki, mi a közös a két példában, hiszen egyikük egy
egyéni extrém sportágat űző, másikuk pedig egy csapatjátékban
szereplő sportoló. Azonban én mindkettőjüket ismerem, így tudom:
amellett, hogy más a céljuk, a kitartásuk, az eredményekhez vezető út
kemény edzései, a lehetetlent nem ismerő egyéniségük méltán megérdemli,
hogy példaképként tekintsenek rájuk nemcsak Oromhegyes,
hanem a magyar nemzeti közösségünk leányai és ifjai!
BALLA Lajos
_________________________
1. https://www.facebook.com/tamasvt/videos/1311579692358181/
14 2019. augusztus 29.