omn

Inkább olyan volt ez, mint ahogy egy nyugati tehetős ember éli meg az ázsiai éhínséget.
Őt alig érinti az, mert nem esik az ő személyes tapasztalásai körébe.
Amikor azon az éjszakán kiszálltam űrhajónkból Nevadában, nagyon bizonytalan voltam
a dolgomban, nem éreztem jól magam, ha arra gondoltam, hogy milyen dolgok várnak
rám. Boldog voltam, mert akkoriban nem tudtam, hogy milyen rossz lehet egy karma, ha
tudtam volna, megfordultam volna azon a helyen és hazamentem volna. "Az angyalok
nem sírnak" - ez volt egyik ötletem ennek a könyvnek a címére, mert a mi életünkben
annyi öröm van, hogy alig sírunk, akkor is csak akkor természetesen, ha a Földre vagy
elmúlt ottani életeinkre gondolunk. Amióta itt vagyok, sokat sírtam, annyit, mintha az
életem nem is állt volna semmi másból!
Itteni életem tele volt kalanddal és bűvölettel. A másik oldalon értékes tapasztalat volt
számomra, hogy olyan emberek között voltam, akik valóban törődtek velem és szerettek
engem. Idejönni annyit jelentett, hogy elhagytam mindent, amit ismertem és szerettem,
egy alkotásokkal ( kreativitással) teli és békés életet adtam fel. Miután otthagytam
vénuszi nagybátyámat Arkansasban, azért, hogy ide beilleszkedjek, egyedül voltam,
idegen egy idegen országban.
Itteni életemben mások olyan sokféle módon és olyan gyakran bántottak meg engem,
hogy ma inkább meghalnék, minthogy megsértsek egy másik élőlényt. Én túlságosan jól
tudom, hogy mi a szenvedés, a fájdalom és a nyomor. Azokban a földi családokban,
amelyek felneveltek, mostohaapáim olyan iszonyú büntetések voltak számomra, amiket
meg kellett tanulnom elviselni. Az egyik akkor erőszakolt meg, amikor 14 éves voltam, a
második akkor, amikor 16 voltam, mialatt egy megtöltött fegyvert nyomott a
homlokomhoz. Nem voltam elég bátor vagy hősies, hogy megpróbáltam volna védekezni,
mert korábban már belelőtt a karomba és nem volt olyan érzésem, hogy eljött volna
annak az ideje, hogy meghaljak.
Egyszer megszúrtak, amikor berúgott mostohaapámat el akartam téríteni attól, hogy
megölje nevelőanyámat. Már nem is emlékszem, hányszor vertek meg. Amíg végül
elköltöztem, az életem az abszolút pokol volt. Azóta nem épp mennyei az életem, és ki
tudja, mennyi borzalomban lesz még részem azért, amit leírtam ebben a könyvben !
Tapasztalatból megtanultam, hogy milyen a karma valójában. Itteni életem gigantikus
mennyiségű karmának egy életszakaszba történt besűrítése volt, úgy, hogy végeztem
ezzel örökre. Ha az emberek tudnák, mennyire biztos az, hogy összes rossz cselekedetük
egy napon visszaüt rájuk, ki tudna akkor még tudatosan megbántani egy másik embert?
Csak olyat okozz másoknak, amit akarnál, hogy ők okozzanak Neked, mert minden, amit
másoknak okozol, valamilyen időben visszaszáll Rád. Ez egy nagy tanítás, amit
megosztok Veletek.
Én manapság nem vagyok elkeseredve. A múlt mögöttem van és megpróbálom az adott
pillanat boldogságát élvezni. A világ csak úgy bánt velem, ahogy egykor én bántam
ővele, és mindenki a saját - jó vagy rossz - tapasztalatai által fejlődik. Én a magam
részéről megtanultam az együttérzés egyszerű leckéjét, úgy, ahogy minden más egyén
minden más bolygón megtanulja a saját leckéit. Földi életem azt bizonyítja, hogy az a
puszta tény, hogy egy magasabban fejlett bolygón születtem, nem jelenti azt, hogy fel
lennék mentve múltam leckéi alól.
Kevesebb mint néhány évtizeddel ezelőtt az emberek még nem lettek volna készek arra,
hogy elfogadják ennek az önéletrajznak a gondolatait. Mindannyiunk számára hasztalan
lett volna, hogy sokat beszéljünk, és azok, akik megtették azt, sajnálkoztak miatta.
26