Körutak városlátogatások 2024
Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.
Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
12 | VÁROSLÁTOGATÁSOK

HÉTVÉGE PÁRIZSBAN

Utazás időtartama:

4 nap/3 éjszaka

Indulási időpontok: IV. 16., IV. 27., VI. 2., VI. 30., VIII. 20., VIII. 25., IX. 28.,

X. 12., X. 31., XII. 12.

Utazás:

az Air France menetrend szerinti járatával

Elhelyezés:

3*-os szállodák 2 ágyas szobáiban

Ellátás:

reggeli

Minimum létszám:

20 fő

1. nap: Elutazás Budapestről a menetrend függvényében,

megérkezés után félnapos városnézés

Párizsban, helyi magyar nyelvű idegenvezetővel.

(Diadalív, Notre Dame, Szajnapart, Eifffel torony –

kívülről, csak néhány fotó erejéig). Párizs Európa legromantikusabb

városa a kultúra és a divat fővárosa is.

A város számtalan pontjáról élvezhetik az egyedülálló

panorámát, a jellegzetes párizsi kávéházak teraszáról

megfigyelhetik a franciák oly irigylésre méltó lezserségét,

a múzeumokban pedig évszázadok páratlan

kincseiben gyönyörködhetünk. Délután a szálláshely

elfoglalása, szabad program. Este fakultatív hajókirándulás

a Szajnán, a helyszínen az idegenvezetőnél lehet

rá jelentkezni. A hajós városnézés során a kivilágított

Párizsban gyönyörködhetnek.

2. nap: Reggeli után szabad program, fakultatív séta a

Montmartre hangulatos művész negyedében, utána a

Diadalív megtekintése igény szerint. Délután fakultatív

kirándulás Versaillesba, a kastély és a kert meglátogatása,

helyi magyar nyelvű idegenvezetővel. A kastélyban

ma több, mint száz helyiség mutatja be az egykori királyi

rezidencia életét. A kert több, mint száz kilométeres

fasorral, számtalan medencével és ötven szökőkúttal

büszkélkedhet, amelybe XIV. Lajos kedvéért főként erős

illatú virágok kerültek. Visszatérés a szállodába a kora

esti órákban

3. nap: A reggelit követően egész napos szabadidő

Párizsban, a fények és a művészetek városában vagy

fakultatív kirándulások metróval, idegenvezetőnk szervezésébe.

(A Louvre és Napoleon sírja vagy az Orsay vagy

a Rodin múzeum megtekintése igény szerint, majd séta

a Diadalívnél és a Tülériák kertjében.) Délután fakultatív

kirándulás Givernybe, amelynek legkedveltebb célpontja

sz impresszionista festő Claude Monet háza és

kertje. Visszatérés a szállodába.

4. nap: A reggelit követően szabad program. A késő

délutáni órákban transzfer a repülőtérre, hazautazás.

Lehetőség van magyar nyelvű Louvre tárlatvezetős

programunkra jelentkezni, melynek pontos időpontja az

adott dátum előtt 2 hónappal derül ki.

MEGJEGYZÉS: A buszos kirándulásokra csak itthon lehet

jelentkezni! A kirándulások a menetrend függvényében

felcserélődhetnek. A csoporttal utazó idegenvezető (a

nem előre megrendelt) kirándulásokat az igényeknek

megfelelően tömegközlekedéssel szervezi meg!

Díj Ft/fő IV. 16. IV. 27. VI. 2., VI. 30. VIII. 20., VIII. 25. IX. 28. X. 12. X. 31. XII. 12.

2 ágyas szobában 264 900 279 900 289 900 239 900 299 900 304 900 287 900 254 900

3 ágyas szobában - - 239 900 - - - -

2 ágyas szobában pótágyon

12 éves kor felett

244 900 - - - - 294 900 279 900 -

Egyágyas szobában 374 900 374 900 399 900 289 900 409 900 409 900 379 900 314 900

Helyszínen kötelezően fizetendő idegenforgalmi adó 15 EUR

A díj a feladott poggyász díját tartalmazza.

Díjon felül fizethető szolgáltatások

Versailles kirándulás (min. 14 fő) 49 900

Versailles kirándulás 26 év alatt (min. 14 fő) 39 900

Kirándulás Givernybe (min.14 fő) 64 500

Magyar nyelvű tárlatvezetés

a Louvre-ban

29 500

Magyar nyelvű tárlatvezetés a Louvre-ban (26 év alatt) 21 000

Helyszínen fizetendő belépőjegyek

40 EUR