19.02.2024 Views

Körutak városlátogatások 2024

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

OLASZORSZÁG | 43

3. nap: Ezen a napon a dimbes-dombos toszkán

táj két páratlan szépségű városával ismerkedünk

meg. Siena igazi középkori város, amelyet sem a reneszánsz,

sem a barokk nem érintett, és a mai napig

Európa egyik legegységesebb gótikus városa maradt.

Főbb látnivalói az Il Campo főtér, a közeli városháza, a

Palazzo Pubblico, valamint a Dóm tér a Dómmal és a

Dóm múzeummal, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a

sienai dombvidékre. A nap másik célpontja az olaszországi

Világörökség részét képező San Gimignano,

amely tagadhatatlanul egy igazi gyöngyszeme nemcsak

a Toszkán régiónak, hanem egész Olaszországnak

is. A tornyok városának 13 bástyáját már messziről

észreveszi az utazó. Ugyanakkor a város megközelítése

is igazi kaland, mintha egy romantikus film kellős

közepén lennénk. Megközelíteni ugyanis csak mellékutakon

lehet az egyébként középkori városhoz méltó

módon városfallal körbevett települést. A mellékutcák

olyan toszkán vidékeken kanyarognak, szőlők, olajligetek,

ciprusok, pinea fák között, amire az ember azt

mondja: ez a legendás Napsütötte Toszkána! A hajdani

várból lett városka sikátorszerű utcáin barangolva sok

meglepetés vár a látogatóra. Az élményekkel teli nap

után visszatérés a szálláshelyre az esti órákban. Fakultatív

vacsora.

4. nap: Reggeli után irány Pisa, Itália egyik legrégibb

egyetemének székhelye, Olaszország egyik legnagyobb

akadémiai központja. Főterét nem hiába hívják

a Csodák terének, hiszen az itt található Dóm épületcsoportja,

amelyet a XI. században kezdtek építeni, valóban

a mai napig egyedülálló látványosságnak számít.

Az épületegyüttes alkotóelemei a Dóm, a Battistero

(keresztelőkápolna), a Camposanto (temető), és a

leghíresebb, a Ferde-torony, ahova városnézésünk

során feljuthatunk. Utunk következő állomása az ódon

hangulatot árasztó, hangulatos kisváros, Lucca, melynek

híres szülötte Puccini. A történelmi óvárosban tett

séta során számos gyönyörű látnivaló, festői sikátorok,

bájos terek tárulnak elénk. Az itteni nevezetességek

közé tartozik a Torre Guinigi, a híres torony a fákkal a

tetején, és az impozáns, 4 km hosszú városfal, amely

Európa egyik legjobban megőrzött épülete. Luccát a

“99 templom városaként” is ismerik. És valóban, szinte

minden sarkon rejtőzik legalább egy kis templom.

Visszatérés a szálláshelyre az esti órákban, fakultatív

vacsora.

5. nap: Korai reggeli után elbúcsúzunk a toszkán

tájtól. Útban hazafelé rövid séta erejéig megállás

Portogruaroban. Az elegáns városkát középkori és reneszánsz

antik paloták árkádjai, elegáns üzletei, több

évszázados piaca, ősi templomai, a Lemene folyó XII.

századbeli ősi malmaival, fa kápolna, ferde harangtorony,

és a Dóm teszi igazi gyöngyszemmé. Hazautazás

rövid technikai pihenőkkel, érkezés Budapestre a késő

esti órákban.

Díj Ft/fő IV. 26., V. 29, VIII. 15., IX. 29., X. 30.

2 ágyas szobában 179 900

Egyágyas szobában (lekérésre) 237 900

Helyszínen kötelezően fizetendő idegenforgalmi adó

2,00 EUR/éj

Díjon felül fizethető szolgáltatások

Vacsora felár 41 000

Uffizi képtár (min. 15 fő), részvételi szándékot megrendeléskor kérjük jelezni! 29 900

Miramare-kastély (min. 15 fő), részvételi szándékot megrendeléskor kérjük jelezni! 8 000

Firenze villamosjegy, helyszínen fizetendő

3,40 EUR

Helyszínen fizetendő belépőjegyek

70 EUR

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!