19.02.2024 Views

Körutak városlátogatások 2024

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

TÁVOLI TÁJAKON | 95

Taxco

Acapulco

nak. Világszerte keresettek az itt készült tradicionális és

modern tervezésű tárgyak, ékszerek. A szűk, kanyargó

utcácskák fehérre meszelt meseházai között feljutunk a

kisváros központjába, ahol megnézzük a Szent Prisca-nak

szentelt templomot. Kőfaragásoktól, díszektől roskadozó

homlokzata a spanyol barokk-rokokó remek példája.

Építtetője az a José de la Borda, aki kora teljes Amerikájának,

ha nem a teljes világnak a leggazdagabb mágnása

volt. Természetesen lehetőségünk lesz arra is, hogy

a városka piacán vagy a csalogató szalonokban ezüstöt

vásároljunk. Az esti órákban továbbrepülünk Meridába,

ahol 3 éjszakát tölt a csoport.

8. nap: Merida

A modern Mérida a Yucatán szövetségi állam fővárosa.

Történelme a mayák egykori városával indul, majd folytatódik

a spanyol ferencesek, páncélos hódítók és magas

rangú, a spanyol király köreihez tartozó családok letelepedésével.

A reggeli városnézés után elutazunk Uxmal

romnegyedéhez. Az erdei sétán átböngésszük a Varázsló

piramisát, az apácazardát maya euro jelekkel, megmászszuk

a főpap piramisát. Ezután bemegyünk egy olyan

kakaómúzeumba, ahol megismerjük ezt a világot átformáló

növényt, kilessük a park állatkertjében a jaguárt és

részesülünk egy kakaó szertartás áldásában.

Mexikóváros

Puebla

Merida

Cancun

Chichen Itza

9. nap: Merida

Reggeli után egy igazi koloniális élmény vár ránk a

Hacienda Sotuta de Peon ültetvényen. A mai ember számára

is igen szemrevaló vidéki kúria, a mangofák, a kattogó

ipargépek azt a kort idézik, amikor a zöld arany, azaz

a henequen nevű agavé termesztéséből és feldolgozásából

dúsgazdagság számazott. A túra során kimegyünk az

ültetvényre, majd úszunk egy selymes vizű cenote-ban,

magyarul barlangban. Felfrissülésünk után tovább utazunk

Tecoh városkába, egy érintetlen településre, veszünk

friss cipót és szóba elegyedünk a helyi vetőmagboltossal.

Késő délután visszatérünk Meridába.

10. nap: Izamal – Chichen Itza – Cancun

Reggeli, majd utunkat Cancun felé vesszük. Megállunk

Izamal-ban, a sárga városban és megnézzük a II. János

Pál pápa által is meglátogatott grandiózus ferences

rendi kolostort. Ezután megyünk a leglátogatottabb

maja-tolték romvárosba, amely az UNESCO világörökség

része, 2007-től a világ 7 új csodájának egyike. Ott

tornyosul előttünk a maják Kukulkán, később a toltékok

Quetzalcoatl nevű tollaskígyó istenének piramisa, az

a magasztos épület, amiről leolvasható a tudós papok

hihetetlenül precíz világismerete. A toltékok

koponya terasza pedig arról tanúskodik, hogy egy

hatalom hogyan demonstrálta erejét az odalátogató

idegenek előtt. Ebben a városban is gyakorolták az

emberáldozat rítusát. A hatalmas labdajéték stadion

elgondolkodtatja az utókort arról, hogy a falain ma is

kivehető domborművek milyen emberi hősöket áldoztak

isteneiknek, hogy az emberszívet lakmározó sas, a

karmos szörnyeteg jaguár jelvények mit is képviseltek

a maja-tolték kultúrában. A program végén továbbutazunk

Cancún-ba.

11-12. nap: Cancun

Pihenés, strandolás vagy fakultatív kirándulás. Lehetőség

nyílik ellátogatni Xcaret csodaszép tengerparti

öko/aquaparkba, amelyben akvárium, állatkert, barlangfolyó

található. Felár ellenében lovagolni, búvárkodni

is lehet vagy delfinekkel is úszkálhatnak. A nap

csúcspontjaként az ősi maja labdajáték bemutatója,

illetve az ország legszínvonalasabb folklór együttesének

táncelőadása zárja a programot. Tulum a rejtélyes

égből leszálló maya isten városa, amely egy gyönyörű

tengerparti sziklafalra és teraszra épült. Fénykorában, a

XIV. században korallzátony által védett öblében kulcsfontosságú

árucikkek mint, pl. kakaóbab, obszidián, só

cseréltek gazdát. Xel-Ha egy csodálatos park édes barlangvízzel

és sós tengerrel. Úszhatunk a kristálytiszta

hullámokban vagy búvárkodhatunk a trópusi halak

társaságában. Biciklizhetünk az öko-útvonalon, kis

múzeumokban pedig tanulmányozhatjuk a leguánok,

színpompás lepkék, burjánzó növények életét.

13. nap: Cancun – Budapest

Pihenés, strandolás. A délutáni órákban transzfer Cancun

reptérre, majd hazautazás Budapestre.

14. nap: Érkezés Budapestre.

Díj Ft/fő X. 3. XII. 4.

2 ágyas szobában 1 399 900 1 499 900

Egyágyas szobában 1 689 900 1 789 900

A díj a programhoz kapcsolódó belépőket, adókat

és a feladható poggyászt tartalmazza. Az acapulcoi

tartózkodás alatt befizethető fakultatív programok

leírását és részvételi díját honlapunkon tesszük közzé.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!