Körutak városlátogatások 2024
Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.
Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
16 | VÁROSLÁTOGATÁSOK

BARCELONA – A KATALÁN FŐVÁROS

Utazás időtartama:

5 nap/4 éjszaka

Indulási időpontok: IV. 27., V. 1., V. 18., V. 29., IX. 18., IX. 25., X. 16., X.19., X. 20.

Utazás:

közvetlen menetrend szerinti járattal

Elhelyezés:

4*-os szállodában, Costa Brava tengerpart mentén

Ellátás:

büfé félpanzió

Minimum létszám:

15 fő

1. nap: Budapest – Barcelona

Elutazás Barcelonába menetrend függvényében a reggeli

órákban. Találkozás idegenvezetőnkkel a barcelonai repülőtéren,

ahonnan indulás egyenesen a katalán fővárosba

ahol autóbuszos városnézés, melynek során Spanyolország

második legnagyobb városának legfőbb látnivalóival

( Rambla, Montjuic hegy, olimpiai negyed, kikötő)

ismerkedhetnek meg. A városnézést követően transzfer a

nyaralóhelyen található szállodába. A tengerparti szálláshelyről

a belváros gyorsvasúttal kb. 70 perc alatt, kényelmesen

megközelíthető. Vacsora a szállodában.

2. nap: Montserrat – Barcelona

Reggeli a szállodában, majd egész napos fakultatív

Montserrat–Barcelona kirándulásra indulunk. Montserrat

Katalónia spirituális központja, a csodálatos környezetben

fekvő bencés kolostort barlangok, kápolnák veszik körül.

A bazilikában a Montserrati Szűzanya, a Moreneta az oltárról

néz le a hívekre. A kolostor látogatását követően rövid

szabadidő Barcelonában. Este vacsora a szállodában.

3. nap: Besalú – Figueres kirándulás

Reggeli után szabadidő egyéni felfedezésekre a nyaralóhelyen

vagy Barcelonában, vagy egész napos (kb. 8

óra) fakultatív kirándulás Besalú–Figueres útvonalon.

Besalú városka délkeleti kapuja a Fluvia folyót átívelő,

XII. századi, gótikus őrtornyokkal védett, román

kori híd, ezen át jutunk a zsidó és keresztény kultúra

ötvöződéséből keletkezett óvárosba. Katalónia egyik

legjelentősebb középkori műemléki együttesében apró

tereket átszelve, szűk utcácskákon barangolva jutunk

az oroszlános reliefekkel őrzött homlokzatú, 3 hajós

román templom elé. Szabadidő, majd Figueres-ba

vezet az utunk. Itt található a Dali Múzeum (a belépő

a helyszínen fizetendő), amely a madridi Prado után

a legnépszerűbb egész Spanyolországban. A városka

egykori színházának üvegkupolás épülete Dali szürrealista

álomképeiből létrehozott jelentős alkotásait őrzi,

amelyek átfogó betekintést adnak a világhírű művész

életművébe. Visszatérés a szállodába, vacsora.

4. nap: Fakultatív kirándulás

Gaudi nyomában

Reggeli után szabadidő vagy fakultatív kirándulás

Barcelonába. (A kirándulásra kérjük a megrendeléskor

jelentkezzenek.) A kirándulás során felfedezhetik

a modernista építész zseni leghíresebb alkotásait,így

a Casa Batlló és a La Pedrera lakóházak bizarr kéményeit,

balkonjait, majd a Sagrada Familia, azaz a Szent

Család templom megtekintése következik belülről,

helyi vezetővel. és a program részét képezi egy rövid

séta a Güell parkban is, amely szintén Gaudi fantáziájának

lenyomata. A rendelkezésre álló szabadidőt

kihasználhatják a város egyéni felfedezésére, hiszen

számtalan látnivaló van, amelyek meglátogatása

nem fér bele az általunk szervezett kirándulásokba

pl.az Akvárium vagy a Poble Espanol (spanyol falu),

amely az 1929-es Világkiállításra elkészült skanzen

jellegű gyűjteménye a Spanyolországban található

épületeknek. Visszatérés a szállodába a késő délutáni

órákban, vacsora.

5. nap: Barcelona – Budapest

Hazautazás a menetrend függvényében, melyről

honlapunkról adunk részletes felvilágosítást. Reggeli

hazautazás esetén a reggelit hidegcsomagban

kapják, esti hazautazás esetén napközben szabad

program.

A látnivalók, vagy kirándulások sorrendje változhat!

Díj Ft/fő

IV. 27., V. 1., V. 18., V. 29., IX. 18.,

IX. 25., X. 16., X. 19., X. 20.

2 ágyas szobában 239 900

Egyágyas szobában 269 900

Helyszínen kötelezően fizetendő idegenforgalmi adó

1,50 EUR/fő/éj

Díjon felül fizethető szolgáltatások

Montserrat kirándulás ( min. 15 fő) 23 900

Besalu - Figueres kirándulás ( min. 15 fő)

19 900 + 14,00 EUR belépő

Gaudi nyomában ( min. 15 fő) 39 900

A díj a feladható 20 kg-os poggyász árát tartalmazza.