19.02.2024 Views

Körutak városlátogatások 2024

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

FRANCIAORSZÁG | 53

KIRÁNDULÁS FELSŐ-NORMANDIÁBA

ÉS PÁRIZSBA

Utazás időtartama:

5 nap/4 éjszaka

Indulási időpont: IV. 7.

Utazás:

az Air France menetrend szerinti járatával

Elhelyezés:

3*-os szállodák 2 ágyas szobáiban, Rouen1 éj, Párizs 3 éj

Ellátás: reggeli

Minimum létszám:

20 fő

Etretat

Rouen

Giverny

Párizs

1. nap: Elutazás Budapestről a reggeli órákban, érkezés

Párizsba. Első utunk Normandia egyik legfestőibb

településére, Givernybe vezet, amelynek legkedveltebb

turista célpontja az impresszionista festő Claude

Monet háza és kertje, amelyet mi is megtekintünk.

(Belépő a helyszínen fizetendő). Innen tovább utazás

Rouen-ba, Franciaország egyetlen olyan településére,

amelyet „ville-musée”, azaz múzeumváros néven emlegetnek.

Katedrálisa, gótikus templomai, fagerendás,

normann házakkal teli óvárosa, történelmi emlékhelyei

turisták millióit vonzzák. A ,,száz harangtorony" városa

már a reneszánsz óta vonzotta a művészeket, mégis az

impresszionizmussal szerzett olyan ismertséget, mint

korábban soha. Szállás elfoglalása, majd séta az óvárosban,

szabadidő, vacsorázási lehetőség.

2. nap: A reggelit követően utazás az Alabástrom part

mentén, ahol meredeken a vízbe szakadó fehér sziklák

láthatók mindenfelé. Etretat különös sziklaformációi

sok művészt megihlettek, a Port d’Aval sziklaíve Maupassant-t

egy, az ormányával vizet felszívó elefántra

emlékeztette, mellette obeliszkként emelkedik ki a 70

m magas „Tű” elnevezést viselő sziklaképződmény. Következő

megállónk Honfleur, amelynek régi kikötőjét

keskeny, magas házakkal teli utcák veszik körül, séta

a városkában. Jó idő esetén kilátogatunk Deauville

városába is, itt található Normandia legszebb strandja.

Mielőtt elindulnánk Párizsba, részt veszünk egy Calvados

kóstoláson. Érkezés szállásunkra az esti órákban.

3. nap: Reggeli, majd félnapos városnézés Párizsban,

helyi magyar nyelvű idegenvezetővel. (Diadalív,

Notre Dame, Szajnapart, Eifffel torony – kívülről, csak

néhány fotó erejéig). Párizs Európa legromantikusabb

városa a kultúra és a divat fővárosa is. A város számtalan

pontjáról élvezhetik az egyedülálló panorámát,

a jellegzetes párizsi kávéházak teraszáról megfigyelhetik

a franciák oly irigylésre méltó lezserségét, a

múzeumokban pedig évszázadok páratlan kincseiben

gyönyörködhetünk. Este fakultatív hajókirándulás a

Szajnán, a helyszínen az idegenvezetőnél lehet rá jelentkezni.

A hajós városnézés során a kivilágított Párizsban

gyönyörködhetnek.

4. nap: Reggeli után szabad program, fakultatív

séta a Montmartre hangulatos művésznegyedében,

utána a Diadalív megtekintése igény szerint. Délután

fakultatív kirándulás Versaillesba, a kastély és a kert

meglátogatása, helyi magyar nyelvű idegenvezetővel.

A kastélyban ma több, mint száz helyiség mutatja be

az egykori királyi rezidencia életét. A kert több, mint

száz kilométeres fasorral, számtalan medencével és

ötven szökőkúttal büszkélkedhet, amelybe XIV. Lajos

kedvéért főként erős illatú virágok kerültek. Visszatérés

a szállodába a kora esti órákban.

5. nap: A reggelit követően egész napos szabadidő

Párizsban, a fények és a művészetek városában vagy

fakultatív kirándulások metróval, idegenvezetőnk szervezésébe.

Fakultatív magyar nyelvű tárlatvezetés a

Louvre múzeumban. Késő délután transzfer a repülőtérre,

hazautazás a menetrend függvényében.

MEGJEGYZÉS:

A buszos kirándulásokra csak itthon lehet jelentkezni! A

kirándulások a menetrend és az ünnepi nyitvatartások

függvényében felcserélődhetnek. A csoporttal utazó

idegenvezető (a nem előre megrendelt) kirándulásokat

az igényeknek megfelelően tömegközlekedéssel szervezi

meg!

Díj Ft/fő IV. 7.

2 ágyas szobában 319 900

Egyágyas szobában 389 900

Helyszínen kötelezően fizetendő

idegenforgalmi adó

20 EUR

Díjon felül fizethető szolgáltatások

Versailles kirándulás (min. 14 fő) 49 900

Versailles kirándulás 26 év alatt (min. 14 fő) 39 900

Magyar nyelvű tárlatvezetés a Louvre-ban 29 500

Magyar nyelvű tárlatvezetés

a Louvre-ban 26 év alatt

21 000

Helyszínen fizetendő belépőjegyek 24 EUR

A díj a feladott poggyász árát tartalmazza.

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!