Körutak városlátogatások 2024
Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.
Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
40 | OLASZORSZÁG

ÉSZAK-OLASZ TÁJAKON / ALPOK–ADRIA

Utazás időtartama:

4 nap/3 éjszaka

Indulási időpontok: III. 29., V. 25., IX. 26., X. 24.

Utazás:

légkondicionált autóbusszal

Felszállási lehetőségek: Budapest, Székesfehérvár, Siófok, Zalakomár

Elhelyezés:

Lido di Jesolón vagy körzetében, 3*-os szálloda 2-3 ágyas szobáiban

Ellátás:

büféreggeli

Minimum létszám:

35 fő

Trieszt

Verona Lido di Jesolo

Padova Velence

Budapest

Ljubljana

Trojane

1. nap: Elutazás Szlovénián keresztül, rövid pihenő

Trojane festői alpesi településen. Itáliába belépve a trieszti

öbölben, a Miramare kastély parkjában megcsodálhatjuk

három ország (Olaszország, Szlovénia, Horvátország)

tengerpartját is. A gyönyörű kastélyparkban sétálhatunk,

kávézhatunk, de mód lesz rövid (kb. 20-25 perc) fakultatív

kastélylátogatásra is. Érkezés a szálláshelyre az esti

órákban.

2. nap: Korai reggeli után elsőként a magyar történelemhez

is kötődő észak-olasz nagyvárosba, Padovába

látogatunk. Az egyik legszebb olasz téren (Prato della

Valle) megtaláljuk a padovai egyetem leghíresebb magyar

tanítványának, Báthory Istvánnak a szobrát. Mellette vezet

utunk Szent Antal bazilikájához. Az 1310-ben felavatott

épület sokban eltér a hagyományos bazilikáktól. Felkeressük

a szent sírját, mely a legautentikusabb hely kívánságaik

megfogalmazására. Láthatják a szent ereklyéit, és

megismerhetünk három gyönyörű kolostorudvart is. Padovából

utunk a Garda tóhoz vezet, Sirmione félszigetére,

amely már kétezer évvel ezelőtt is kedvelt üdülőhely volt.

Fakultatív motorcsónak túránkon teljes képet kapunk erről

a hihetetlenül szép tájról, a félszigetről, a tóról, a hegyekről,

láthatjuk Maria Callas villáját, a híres Catullus grottát, és a

tó mélyéről feltörő Boiola kénes vizű forrást is. Majd szabadprogram

keretében sétálhatunk az elegáns üdülőhely

virágokkal övezett utcáin, terein melynek során minduntalan

feltűnik előttünk a tó keleti vagy nyugati medencéje.

Innen Veronába vezet utunk. Az Adige folyó hídján

átsétálva jutunk a történelmi városközpontba. Elsőként

az Aréna terére, a látványos Piazza Bra-ra érkezünk, ahol

megismerkedünk a város izgalmas történelmével. Utunk

az elegáns bevásárló utcán, a Via Mazzinin át a nyüzsgő

piactérre, a Piazza Erbe-re visz. Majd felkeressük az ,,Urak

terét" (Piazza dei Signori), ahol megismerkedünk a Scala

család történetével, megnézzük palotájukat és sírkertjüket.

Közös sétánk a Capulet háznál, Romeó és Júlia történetének

varázslatos helyszínén ér véget. Szabadidőben

mindenki felfedezheti a "saját Veronáját". Visszautazás a

szálláshelyre..

3. nap: Reggeli után utazás Punta Sabbioni kikötőjébe,

ahonnan privát hajóval panorámautat teszünk. Az út során

láthatjuk a várost megvédeni szánt gátrendszer elemeit, a

velencei Lido szigetének tenger felőli, majd lagúna felőli

oldalát, a San Servolo, San Lazzaro, Grazia, San Clemente,

Guidecca és San Giorgo szigeteket, s közben megismerkedünk

Velence történelmével is. Hajónk még egy félkört ír

le a Szent Márk-öbölben, hogy a vízről is megcsodálhassák

a legfőbb látnivalókat. Kikötés után közös sétánkon megismerjük

a Riva degli Schiavonit, a kis, majd a nagy Szent

Márk teret. A Mercerie kanyargós utcáin eljutunk a Canale

Grandét átívelő Rialto-hídig. Szabadprogram keretében kb.

30 perces gondolázásra is lehetőség lesz. Délután ismét

hajóra szállunk és újabb szigetekkel ismerkedünk meg.

Elsőként az üveggyártásáról világhírű Murano szigetén

felkeresünk egy családi tulajdonban levő, ma is működő

manufaktúrát. Itt a mester megmutatja milyen technikákkal

készülnek a csodás üvegtárgyak, majd kedvezményes

vásárlásra is mód nyílik. Továbbhajózunk a csipke szigetére,

Buranóba, a színes házikókkal, csatornákkal szabdalt

utakkal, igazi ,,olaszos˝ hangulatú sikátorokkal, terekkel

ékes, ma is élő, lakott szigetre, ahol bő egy órát töltünk.

Végül hajónkkal visszatérünk Punta Sabbioniba, majd

onnan szálláshelyünkre.

4. nap: Reggeli után rövid szabadidő, vásárlási lehetőséggel,

majd elköszönünk Olaszországtól. Szép élményeink

birtokában, rövid pihenőkkel az esti órákban érkezünk

Magyarországra.

Díj Ft/fő III. 29. V. 25. IX. 26., X. 24.

2 ágyas szobában 189 900 184 900 174 900

Egyágyas szobában (lekérésre) 238 500 230 500 212 500

Díjon felül fizethető szolgáltatások

Fakultatív motorcsónak túra (min. 20 fő), helyszínen fizetendő

15 EUR

Fakultatív gondolázás, helyszínen fizetendő

35 EUR/fő/5 fő esetén

Helyszínen fizetendő fakultatív belépőjegyek

55 EUR

Velencei belépési illeték bevezetésre kerülhet!