19.02.2024 Views

Körutak városlátogatások 2024

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

VÁROSLÁTOGATÁSOK | 21

NEW YORK, NEW YORK…

Utazás időtartama:

7 nap/5 éjszaka

Indulási időpontok: VIII. 13., X. 10.

Utazás:

Air France / KLM vagy LOT menetrendszerű járataival, átszállással

Elhelyezés:

3*-os belvárosi szállodában

Ellátás:

reggeli

Minimum létszám:

18 fő

1. nap: Elutazás Budapestről a menetrend szerinti járattal,

az európai átszállást követően továbbutazás New Yorkba,

érkezés helyi idő szerint a délutáni-esti órákban. Transzfer a

szálláshelyre, amely New York belvárosában helyezkedik el.

2. nap: Reggeli után autóbuszos városnézés helyi idegenvezetővel.

Észak felé indulva a show-business központjának

számító Broadway-n keresztül jutnak el a Columbus térre.

A Metropolitan Operának otthont adó Lincoln Center

érintése után természetesen a Central Park sem marad

ki a buszos túrából, elhaladnak John Lennon egykori lakóháza,

a Dakota Ház mellett, és feljutnak egészen a hajdan

hírhedt Harlem negyedig, hogy aztán a Park túloldalán

elhaladjanak a híres múzeumok, mint a Metropolitan és

a modern építészeti egyik híres alkotása, a Guggenheim

Múzeum mellett. Az 5. sugárút mentén buszozva gyönyörködhetnek

a város leghíresebb felhőkarcolóiban, mint a

Trump Tower vagy a Rockefeller Center épületegyüttese,

és érdemes egy pillantást vetni a sugárút híres üzleteinek

(Tiffany, Saks, Louis Vuitton) kirakatára is. A buszos városnézést

több helyen rövid fotó-szünetek szakítják meg, így

a város egyik legrégebbi, még a 20.század elején elkészült

épületénél, a Flatiron, azaz Vasalóház közelében is.

3. nap: A reggeli elfogyasztása után gyalog és metróval

folytatódik az ismerkedés a felhőkarcolók városával. A

séta elején az előzetesen belépőjegyet váltott utasaink

feljuthatnak az Empire State Building tetejére. Ez a látogatás

kihagyhatatlan részét képezi a városnézésnek és bár

a sorbanállás napszaktól függően változó időtartamú, senki

sem hagyhatja ki, hogy a város jelképévé vált felhőkarcoló

kilátóteraszáról gyönyörködjön a városban. A Times Square,

a Grand Central pályaudvar épülete, a Rockefeller Központ,

és a Szt. Patrik Székesegyház is látható lesz a vezetett séta

során, a szabad program alatt pedig visszatérhetnek a

Rockefeller Központ tetején lévő Top of The Rock kilátóba

is, ahonnan újból felülről láthatják a várost, melynek látványával

szinte lehetetlen betelni.

4. nap: Reggelit követően újból egy felfedezésekkel teli

nap vár utasainkra, ezúttal Manhattan sziget alsó részén.

Ezen a napon is metróra szállnak, és elsőként egy hajókázás

vár azon utasainkra, akik a programra előzetesen befizettek.

A Battery parkból induló hajóút során kiszállnak Ellis

Island-en, ahol évtizedeken keresztül az Újvilágba érkező

százezrek a megérkezésüket követően töltötték első napjaikat.

A sziget Bevándorlási Múzeuma rendkívül érdekes és

megtekintésre méltó, a Szabadság-szobor lábánál történő

kikötés pedig lehetőséget ad az emlékfotók elkészítésére. A

hajókázást követően tovább folytatódik a város felfedezése,

hisz kihagyhatatlan látnivalók sora várja a város ezen részén

is utasainkat. Eljuthatnak világ pénzügyi központjába,

a Wall Street-re, és kivülről megtekinthetik a Tőzsde, a

Federal Hall, a Trinity Church épületét. A városnak ez a része

örökre összekapcsolódik a mind a mai napig felfoghatatlan

9/11 néven elhíresült terrortámadással, erre emlékeztet

a 9/11 emlékmű és múzeum is (melyet a sétát követően

érdemes megtekinteni). A lerombolt két ikertorony helyén

pedig ma már az időközben elkészült One World

Observatory épületében gyönyörködhetnek.

5. nap: Reggeli után ajánljuk sétáljanak egyet a Central

Parkban, amelyet mindannyian jól ismerünk, oly sokszor

láthattuk amerikai filmek tucatjában. Felkereshetik a John

Lennonra emlékeztető Strawberry Fields mezőt, betérhetnek

a Metropolitan Múzeumba, hogy ízelítőt kapjunk páratlanul

gazdag gyűjteményéből vagy a modern művészetek

otthonául szolgáló Guggenheim Múzeumba, amelynek

épülete önmagában is látványosság. Idegenvezetőnk további

ötletekkel segíti Önöket, hogy minél több élményben

részesüljenek a városban, amely „sohasem alszik”.

6. nap: Reggeli a szállodában, délelőtt szabad program.

Transzfer a repülőtérre, hazautazás a kora esti órákban, európai

átszállás a reggeli órákban, érkezés Budapestre a 7.

napon a délelőtti órákban.

Díj Ft/fő VIII. 13. X. 10.

2 ágyas szobában 989 900 959 900

Egyágyas szobában 1 289 900 1 339 900

Díjon felül fizethető szolgáltatások

ESTA + ügyintézés 16 000

Empire State Building belépő 20 000

Liberty Cruise hajójegy 13 000

7 napos New York Pass közlekedési

bérlet (helyszíni fizetéssel)

35 USD

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!