19.02.2024 Views

Körutak városlátogatások 2024

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

Önök akik most ezt a néhány sort olvassák talán évek óta hűséges törzsutasaink, az is lehet, hogy most találkoznak először ezzel a kiadványunkkal, azonban feltehetőleg mindannyiukat a kíváncsiság mozgatta, amikor katalógusunk után nyúltak, vagy honlapunkon kezdtek bele ajánlataink lapozgatásába. Elsősorban a kíváncsiság a mozgatórugója az utazásnak is, mert hiába jön el a modern technika segítségével a világ az otthonunkba, mennyivel jobb érzés személyesen meglátni, megízlelni, megtapasztalni hogy élnek más tájakon, más természeti és kulturális környezetben bolygónk lakói.

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

88 | TÁVOLI TÁJAKON

DÉL-AFRIKA KÖRUTAZÁS

PRETORIA–KRÜGER NEMZETI PARK–SUN CITY

Utazás időtartama:

12 nap/9 éjszaka

Indulási időpont: X. 28.

Utazás:

Turkish Airlines menetrend szerinti járatával,

Budapest–Isztambul–Johannesburg útvonalon

Elhelyezés:

2 ágyas szobákban, 3-4*-os szállodákban

Ellátás:

reggeli, 3-6. napon vacsora,

felár ellenében a 2., és a 7-10. napra vacsora kérhető

Minimum létszám:

15 fő

1. nap: Indulás Budapestről a menetrend függvényében.

Étkezés a repülőgépen.

2. nap: Érkezés Johannesburgba a délelőtti órákban,

majd utazás Pretoriába. Dél-Afrika fővárosában megtekintjük

a legfestőibb helyszíneket, köztük, a Voortrekker

Emlékművet, amely az első afrikánsz telepeseknek állít

emléket, a Union Buildings-et, a Templom Teret és a

jacaranda fákkal szegélyezett utcákat, amelyek otthont

adnak Pretoria XIX. századi történelmi épületeinek,

mint Ou Raadsaal városházának, a Melrose és a Krügerháznak.

Innen tovább utazás a Meintjieskop hegy tetején

fekvő Union Buildingshez, ami a Dél-afrikai Kormány

hivatalos székhelye, és a Dél-afrikai elnök hivatalának ad

otthont. Az épületet körülvevő festői parkban található

Nelson Mandela híres szobra. Szállás Pretoriában.

3. nap: Büféreggeli a hotelben, majd irány a "Paradise

Country" néven ismert Mpumalanga tartomány. Az N4-

es úton Dullstroom és Lydenburg történelmi városain

keresztül utazunk, majd egy festői autózással megismerkedünk

a Panoráma Route szépségével a Blyderiver

kanyonban, amely 60 km hosszú és a világ harmadik

legnagyobb kanyonja. A Panorama Route, Afrika egyik

természeti csodája pazar kilátást, látványos tájakat és

gyönyörű vízeséseket kínál. A Three Rondawels, kilátópontok

sziklás hegyoldal pereméről kiváló kilátás nyílik

Blyde-tóra, a Byde River kanyonra és a 600 m mélyen

alatta húzódó folyóra. Megcsodáljuk a Bourke's Luck

Potholes látványosan szép Blyde folyó által kivésett

mély, henger alakú üregeit, amelyeket a folyam áradáskor

lefelé szállított homok és szikla alakított ki. Következő

állomás a Lisszabon-vízesés, amely azon a ponton található,

ahol a Blyde folyó kettéválik, és ezáltal nagy vízi

medencék alakultak ki, mielőtt a víztömeg a meredek

sziklán át egy 92 méterrel lejjebb lévő medencébe zuhan.

Megállunk fotózni a The Pinnacle Rocknál. Utolsó

megálló Graskop bájos faluja, az ország egyik első aranybányász-tábora,

mielőtt a Krüger Park melletti Lodge-ba

érkezünk. Büfévacsora a szálláson.

4. nap: Egész napos szafari a Krüger Nemzeti Parkban.

A nap kora reggeli kávéval vagy teával kezdődik a

Lodge-ban, majd a napfelkeltekor (05:30-06:00) kezdődő

szafari következik, amely vadmegfigyelő kalandunk

kezdete lesz. Az olyan ragadozók, mint a leopárd, a gepárd,

a vadkutyák és az oroszlán a nap ezen hűvösebb

óráiban a legaktívabbak. A kora reggeli órákat a ragadozók

és a ,,Nagy Ötök" (orrszarvú, bivaly, oroszlán, leopárd

és elefánt) felkutatásával töltjük. 9 óra körül megállunk

reggelizni a park egyik piknik helyén. A csomagolt reggelit

a Lodge biztosítja. A laktató reggeli után folytatjuk a

szafarit. A Krüger Park a világ egyik leghíresebb nemzeti

parkja, amely több mint 500 madárfaj csiripelésével,

valamint 150 emlősfaj, köztük az impalák, kuduk, gnuk,

elefántok, vadkutyák, oroszlánfalkák és bölénycsordák

tömegének otthona, hogy csak néhányat említsünk.

Megállunk az egyik pihenőtáborban ebédelni (helyszínen

fizetendő), majd a délután hátralévő részét vadmegfigyeléssel

töltjük. Vadőrünk az évszaktól függően

kiválasztja a legjobb vadles területeket a szafari hátralévő

részére. Késő délután visszatérünk a Lodge-ba, ahol büfé

vacsora vár minket.

5. nap: A reggelit követően szabad program, vagy

részvétel egy fakultatív programon. Szafari a Krüger

Nemzeti Parkban - nyitott 4x4-es terepjárón, Krüger

Nat. Park belépődíjjal, csomagolt reggeléivel. Mivel a

Park több mint 350 km hosszú és a legnagyobb szélessége

100 km, így ezen a napon új területeket fedezünk

fel az állatok mozgását követve. Északon a festői szépségű

Limpopo folyó, délen a Crocodile folyó határolja.

A vadvédelemnek köszönhetően csodálatosan gazdag a

vadvilága. Láthatóak fehér és fekete orrszarvúak, amelyek

sajnos már a kihalás szélén a veszélyeztetett fajok

között vannak.

Moholoholo Rehabilitációs Centrum – A monumentális

Drakensberg-hegység részét képező fenséges

„Mariepskop” árnyékában található az egyedülálló

Wildlife Rehabilitációs Centrum, amely Dél-Afrika elhagyott,

megsérült vadon élő állatainak ad otthont. A

centrum rendkívül büszke a dél-afrikai vadvilág oktatásában

tett erőfeszítéseire. Ennek eredményeként számos

„állandó lakosuk” van a központban, ahol „nagyköveteként”

képviselik a többi vadon élő társukat és hívjak fel a

figyelmet a veszélyeztetett vadak védelmére. A központ

látogatása „egy életre szóló élmény”, és maradandó emlékeket

nyújt. Visszatérés a szállásunkra, büfé vacsora.

6. nap: A reggelit követően visszatérünk a Pretoria

mellett található Lesedi Kulturális központba. Lesedi

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!